Népszava, 1980. február (108. évfolyam, 26-50. sz.)
1980-02-28 / 49. szám
4 mxcimsztis izgatott tömörülés a Ramblason. Az összehajtó embergyűrű persze korántsem szokatlan Barcelona híresen szép pálmafás sétányán, ahol reggeltől késő éjjelig megállás nélkül mediterrán hangulatban hömpölyög a tömeg. A sétálók meg-megállnak egy-egy amatőr festő rögtönzött aszfalttárlatánál, körbeveszik a szájharmonikás kalapozó hippit, avagy a hajnövesztő csodaszert reklámozó kopasz feltalálót. Mindenféle figura megtalálható itt, hiszen úgy tartják: a katalán főváros a Ramblason él. Ez a kis csoport azonban feltűnt hangoskodásával: középről dühödt szóváltások hangzottak. Türelmes furakodás árán derült ki: kártyáznak a Ramblas kövén. Ezres bankók cseréltek gazdát pár perc alatt. Egy magas, részegnek látszó fiatalember elvesztett vagy 30 ezer pesetát és pár száz dollárt. Erre kitört a verekedés, s a csoport főszereplői egymást ütve-üldözve eltűntek egy mellékutcában. A tömeg nem sokat törődött velük, pedig fényes dél volt. Annál többen álltak meg a katalán végrehajtó testület, a Generalität épülete előtti téren gyülekező munkástüntetők láttán. Bár ez nem olyan forgalmas rész, mint a főutca, az emberek érdeklődése a közelről érintettséget mutatta. A boltosok unott fintora pedig a megszokottságot. Bizony Barcelonában mindennapos, hogy munkások tüntetnek a gyárbezárások, az elbocsátások ellen. A verekedő kártyásokkal egy időben, pár száz méterrel arrébb éppen egy motorkerékpár-gyár alkalmazottai protestáltak, mert a tulajdonos nem hajlandó kinyitni az üzemet, pedig erre már a hatóságok is felszólították. Így 468 embert fenyeget a munkanélküliség, a tengődés — csekély állami támogatással a rohanó árak között. S Katalóniában hat számjeggyel írják a munkanélküliek számát. Az aránytalanságon tépelődtem, miközben a legnagyobb katalán politikai párt, a szocialisták vezetőjének főhadiszállását kerestem. Hiszen elég aránytalan, hogy itt közel ötszáz családot fenyeget a jövő azzal, hogy még száz pesetát sem adhatnak ki meggondolatlanul, ott meg tízezreket játszanak el hozzájuk különben külsőleg hasonló, egyszerű öltözékű, láthatóan nem gazdag emberek. Persze az egyik csak epizód, nem jellemző, míg a másik jelenség általános. A Katalán Szocialista Párt elnökétől, Joan Reventóstól elsősorban éppen a legégetőbb gazdasági és politikai problémákról akartam érdeklődni. Nála illetékesebb aligha van Barcelonában, hiszen Katalónia márciusban saját parlamentet választ, s a legerősebb párt adja majd az autonómiát nyert tartomány kormányfőjét. S szinte bizonyos, hogy ez az ötven körüli, őszülő hajú, dörmögő hangú férfi lesz, aki rengeteg elfoglaltsága mellett is szakított egy félórát a távolról jött újságíró számára. Barátságossága és egyszerűsége már három esztendeje, egy másik interjú során is megragadott, most azonban egyenesen meglepett. Nem ilyennek képzeltem például a leendő miniszterelnök munkahelyét. Tucatbérház — a kapun tenyérnyi felirat, se őr, se portás — harmadik emelet, egyszerű tölgyfa ajtó. Bérlakás — irodának átalakítva, semmi luxus, semmi különlegesség. Ahogy Reventust is csak sofőrje kísérte, amikor némi késéssel megérkezett — rohanva. Persze, nem miattam, hanem a hátralevő sűrű program miatt. De amikor leült, már nem volt türelmetlen. Csak határozott. — Vágjunk a közepébe! — kezdte. — A legnagyobb gazdasági gond, munkanélküliség elleni harc túlmegy az autonóm kormány hatáskörén. A madridi kormánynak nincs gazdaságpolitikája. Minél közelebb kerül a hatalom a néphez, helyi szervek, vagy a Generalität révén, annál eredményesebb lehet a munkanélküliség elleni harc. Ezért is kell sürgősen kiharcolni az igazi autonómiát. Mi, szocialisták, a választásokat követő négy évben elsősorban arra törekszünk, hogy enyhítsük a munkanélküliséget és következményeit. Ennek azonban politikai feltételei vannak. Nyilván együtt kell működniük a többi katalán párttal, hiszen a közös, a legsúlyosabb gondról van szó. Eddig, a királyi dekrétum által adott önkormányzatban minden mandátumot szerzett párt kapott szerepet. De mi lesz a választás után, hiszen csak annyi látszik bizonyosnak, hogy önök az élen maradnak. De kivel fognak kormányozni? — Nehéz eredményeket jósolni. Azt viszont leszögezhetem, hogy egységkormányt nem akarunk, mert az ellentmond a hatalmon levők várakozásának, és sok hátráltató vitát hoz. Nem akarunk a mostanában előretörő nacionalistákkal sem kormányozni, mert az lehetőséget adna a kommunisták és más baloldaliak támadásaira. Lehetséges az összefogás a nacionalistákkal és a kommunistákkal, de ez legfeljebb csak egyes járásokban lesz, a központi kormányban nem. Elképzelhető koalíció a kommunistákkal, végül pedig kisebbségi kormány a baloldal parlamenti támogatásával. Mindez a márciusi eredményektől függ. Seregnyi alternatíva, de melyiket szeretné igazán a párt? A rutinos politikus ezt nem árulta el. Gyorsan megtudtam azonban az egyik legérdekeltebbtől, a kommunisták egyik vezetőjétől. Dr. Espasa, a Generalität egészségügyi minisztere, józan és szókimondó ember, orvoshoz méltóan precízen diagnosztizál: — Reventesék gyakran hangoztatják, hogy vagy a kommunistákkal, vagy egyedül. S ilyenkor mindig arra gondolnak, hogy egyedül. Mert a velünk való kormányzást akadályozza — mondják — a kialakult nemzetközi feszültség, a kommunistákkal szemben megnőtt bizalmatlanság, a madridi testvérpártjuk, a PSOE, no meg az európai szociáldemokrácia ellenkezése stb. — De hát a katalán kommunisták támogatás nélkül nem kormányozhatnak! — Ők pontosan tudják, hogy a mi támogatásunkat minden körülmények között megkapják, akkor is, ha kívül maradunk a kormányon. Ha nem ezt tennénk, az csak jobbra sodorná a szocialistákat, ártana a baloldalnak, s egész Katalóniának. A mi politikánk egy része jelenleg a szocialistákéval egy pályán fut. Ekként kell viselkednünk. — Mégis mit tartanának a legjobb megoldásnak? — Az egységkormányt: szocialista, kommunista és nacionalista részvétellel. Tudja, hogy Katalóniában ma négy nagy párt van: a legerősebb a szocialista, aztán a madridi kormánypárt, az UCD jön, utána a Convergencia i Xínió, tehát a nacionalisták és mi, a Katalán Szocialista Munkáspárt. A jelek szerint márciusban a szocialisták, mint az általános spanyol választásokon is, kissé visszaesnek, míg mi és a nacionalisták valószínűleg erősödünk. Suarez miniszterelnök pártja tartományunkban alighanem visszaesik majd. Ez tehát azt az alapkérdést veti fel, hogy a várható szocialista deficitet fedezi-e a kommunista aktívum? Ha a baloldali pártok elérik az 50 százalékot, elképzelhető baloldali koalíció, ha nem, akkor viszont mi aligha leszünk kormányban. Pedig nyilvánvaló, hogy az új, első szabadon megválasztott katalán kormány akkor oldhatná meg a legeredményesebben feladatait, ha a nemzeti politikai erők egységére támaszkodhatna. A feladatok pedig nagyok, hiszen itt a munkanélküliség, de talán méginkább az önkormányzat igazi megvalósításának gondja. Valóban hát, mi az oka, hogy Katalónia az ősszel megszavazta az autonóm alkotmányt, azóta törvénybe iktatták, s pártvezérek, újságírók mégis egyaránt arról beszélnek, hogy meg kell valósítani? Avar Károly (Következik: Autonómia — pórázon) Barcelonai sjvf/i/avlok I. Katalán egység — katalán pártok Baleset a víztározóban Az áldozat okozta saját halálát Miért kellett meghalnia a Fővárosi Vízművek fiatal főosztályvezetőjének, Érdi Pálnak? — tettük fel a kérdést január 4-i lapunkban megjelent Baleset a víztározóban című cikkünkben. Írásunkban még több más kérdést is feltettünk a balesettel kapcsolatban, kutatva, hogy ki a felelős a halálos balesetért. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság is vizsgálatot folytatott, és annak eredményeként a további nyomozást megtagadta. A megtagadó határozat indoklásából kiderül, hogy a fiatal főosztályvezető — akinek joga és kötelessége volt az építkezés technológiai és munkavédelmi ellenőrzése — az oldalfalakból kiálló, és ezért mindenképpen korlátot jelentő betonacélok között átment, és a betonacélokra húzott ideiglenes alumínium csöveket kissé elhajlítva azokon áthatolt, s ezzel tulajdonképpen saját maga okozta halálát. A határozat megállapítása szerint kívülálló személy foglalkozási szabályszegést vagy más mulasztást nem követett el. Az eset szomorú tanulsága, hogy a munkavédelemhez értő és az ilyen szabályok betartását ellenőrizni köteles dolgozó volt az, aki megszegte a munkavédelmi előírásokat, és ez az életébe került. Szója és borsóliszt A Gabonatröszt vállalatai több új termék gyártását szervezik meg; valamennyi készítmény jellemzője a fehérjegazdagság és a könnyű emészthetőség. Háromszáz tonnát állítanak elő 1980-ban az étkezési rizslisztből, amely a diétás választékot gazdagítja. A nagyiparnak és a fogyasztóknak egyaránt gyártják majd a borsólisztet, amely nemcsak magas fehérjetartalma miatt számít korszerű élelmezési cikknek, hanem az olcsóbb termékek körét is bővíti. Megjelenik az üzletekben a magyar kukoricaliszt és dara. A gyermekélelmezésben ez a termék hiányt pótol. Növényolaj- és fehérjetartalma miatt várhatóan keresett lesz a szójaörlemény, amelyből több mint 800 tonnát bocsátanak a kereskedelem rendelkezésére. i NerSZAVA Kerek ez a torta mi sui in uero’e Az utolsó ecsetvonás Masszamester Dísztelenül (Fejér Gábor felvételei) NEMZEDÉK Bereményi Géza (1947) író, dalszövegeit Cseh Tamás (1945) adja elő, többnyire egyetlen gitár kíséretével. Figyelmük középpontjában saját nemzedékük áll, helyzetük, világképük, gondolkodásmódjuk, élményeik. Amit mondanak — csak az övék, ahogy mondják — túlmutat rajtuk. Előttük is voltak, utánuk is jönnek — ez minden, amit tudnak. Ki hinné, milyen mérhetetlenül sok? – a képre emlékez, arra szól, drága .. Persze, hogy emlékszel, bár tényleg csak a homályos, sárga, gyűrött amatőrfotóra. Bambafejű, kétéves kisgyerek bámul a Dunára, a két szívalakú tábla közül — típus-gyerekkocsi. 1956 októbere van, a háttérben a Kossuth-híd szögletes sziluettje — akkor még állt. (Képes leporellók, rongytestű, kaucsukfejű baba, citromsárga plüssmackó.) A tejeskávénak — a karamellről nem is beszélve — ma is napközi íze van. És a fél szelet kenyéren egy tömbből lehasított lekvárdarab. „Itt van a város, vagyunk lakói, neve is van, úgy hívják, Budapest”. Fogalmad sincs a lokálpatriotizmusról — a hazaszeretetről se —, egyszerűen tudod, honnan jönnek a váratlanul kanyarodó autók, hol van a legközelebbi közért, ahol később majd elfelejtesz kenyeret venni, hol árulják a hetijegyet, később a bérletet. Ismered az iskolába vezető út aszfaltrepedéseit (később ezért is tetszik majd Radnóti verse), s tudod, öt perc alatt, egy óra alatt is hazaérsz — nyakadban lóg az örökké f elveszni akaró lakáskulcs. (Karl May, Verne, kulccsal feltekerhető korcsolya, zongoraóra vagy különtorna, angol vagy német, pöttyös, csíkos könyvek.) „A hatvanas években nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma”. Sietve élsz, korod előtt néhány évvel. (Ezért is igyekszik később majd elkülöníteni magát tőled az előtted járó generációt saját szemszögéből sikerrel. A tiedből szintén, tehát sehogy.) Már tudod, hogy autóstoppal mindenhova el lehet jutni, te mindenkit fel fogsz majd venni, ha autód lesz, találkozunk a tízes kilométerkőnél, vagy Zamárdiban a palacsintásnál, egyszobás házban negyvenen alusztok, érezned kell a nagyszerűségét, különben örökre lemaradtál róla. (Ismerkedsz a fogalmakkal: soha, örökre, mindig. Később módosítod.) Tehát érzed, iszol is, nem ízlik, absztinenciáddal tüntetsz, megpróbálod a cigarettát, makacs vagy, sikerül rászokni. (Ez már a gimnázium: József Attila minden mennyiségben, leginkább kívülről. Mindjárt mellette Kérouac Útonja, Ady, Petőfi kicsit ósdi, de kötelező; a hatvanas évek kisregényhulláma — a terminus persze későbbi —, tehát Fejes, Cseres, Sánta, meg az Üvöltés, beat-generation, a generáció szó nyomot hagy benned, Illés, Omega, Rex, Mini.) „Az az énekes ané's mi azt hittük, hogy ami nincsen meg magyarul, megírták helyettünk angolul; hol az a tánc, amibe a mi életünk szorult bele, és járható; hol az a nyelv, amibe a mi táncunk szorult bele, és mondható ...” Angol tagozatra jársz, érteni akarod, miről szólnak a dalok, mitől olyan hátborzongatóan jó a Beatles, a Ten Years After — ez később még előkerül, tíz év múlva. Közepesen megbízható nyelvtudásod később felhasználható pénzforrás lett. Házibulik, szigorúan a földön ülve, Porti, „a vodka harminckét forint, s a mambó-magnón szólt a dal”. A mambó-magnó már sehol, helyette négysávos Tesla. „Ki váltott jegyet nekem erre a vonatra?” A kérdések gyűltek, rosszul fogalmazva, közben megint történt valami, te később vetted észre, 1968, új gazdasági mechanizmus, hinni se akartad, hogy még mindig túl fiatal vagy ahhoz, hogy néven nevezhető közöd legyen hozzá, hát elmentetek a Bazilikához, rámászoltátok, hogy Marx meg Engels, hiába volt még világos, ügyet sem vetettek rátok. Bújtátok az Állam és forradalmat (szintén jól jött egy későbbi egyetemi szigorlaton, főleg a kívülről fújt részletek révén), kutattatok Guevara után, nagy általános lélek- és világelemzések, „feszülő energiák” (később annak rendje s módja szerint az általatok is megvalósítható módon levezetve), a Zöldfa különasztala, Horvátkert, Vérmező. (Kafka, Sartre, még mindig az amerikaiak és József Attila, mellé Ladányi és Béres. Nem állítottad, hogy irodalmi ízlésed kifinomult.) Mostannt láttam tíz év „Magamat ist hallottam ezt, a mostani dal hangjait, és attól féltem, nehogy majd így legyen, csak tíz év múlva ne ez a dal legyen ...” A következő különbség: neked itt a még nincs kezdenivalód ezzel a dallal, mégis csak ide helyezheted el, így jön ki a szűk tíz év. Pedig akkor neked csak nagyon kicsi, egészen jelentéktelen félelmeid voltak — egyáltalán: „félelemidegen” generációnak születtél. 1980. február 28.