Népszava, 1980. február (108. évfolyam, 26-50. sz.)
1980-02-29 / 50. szám
8 r Én ír E KI Mö 7/ NIM 1980. FEBRUÁR 29. PÉNTEK A Nap ket 6 óra 27 perckor. nyugszik 17 óra 28 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon é'/. j/e/rt (/■ nevű kedves olvasóinkat. — Csemegekukorica kóstolót rendeztek csütörtökön Kecskeméten a Zöldségtermesztési Kutató Intézetben Az ipar és a kereskedelem illetékesei bírálták el a legújabb nemesítést hazai fajtákból készült konzerveket. A már ismerteken kívül tizenöt új hibrid termését ízlelhették meg mélyhűtés illetve konzerválás után. Két képzőművészeti kiállítás nyílt csütörtökön Debrecenben. A Csokonai klubban Bíró Lajos, a városban működő Medgyessy Ferenc képzőművészeti kör és stúdió vezetőjének portréi kerültek közönség elé, a Medgyessy teremben peddig Égerházi Imre állította ki legszebb tájképeit . Együttműködési szerződést kötött a berlini Humboldt Egyetem több japán felsőoktatási intézménnyel, többek között a tokiói és a kyotói egyetemmel. Az egyezmény széles körű munkakapcsolatok kiépítését teszi lehetővé az európai japán kutatás egyik központjaként elismert NDK-ben egyetem és a japán felsőoktatási intézmények között. A modern elektronika alkalmazását a termelés fejlődése a mezőgazdaságban is egyre inkább szükségszerűvé teszi. A Magyar Agrártudományi Egyesület és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem rendezésében csütörtökön megtartott szimpozionon a mikroprocesszoros technika alkalmazásával ismerkedtek meg a szakemberek. — Az 58-as jelzésű villamospótló autóbuszok helyett — azokkal megegyező útvonalon — március 3-tól 158-as jelzésű autóbuszok közlekednek. Az új járaton autóbuszjegyek és bérletek érvényesek. — Egyetlen hónap alatt — januárban — 1,9 százalékkal emelkedtek a kiskereskedelmi árak Franciaországban. Ez az elmúlt két évtized egyik legrosszabb inflációs indexe. Az indián népek első latin-amerikai konferenciája a perui Cuzco melletti Celantaytambo nevű régi inka erődítményben nyílt meg. Az indián népek világtanácsa által szervezett fórum munkájában kilenc dél-amerikai ország mellett részt vesz több európai, észak- és középamerikai állam, valamint Ausztrália küldöttsége is. — Kovács Sándor mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettesnek, országgyűlési képviselőnek, az ÉDOSZ központi vezetősége tagjának temetése március 3-án délután 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Trethon Ferenc munkaügyi miniszter részvételével tartott ülést csütörtökön a Veszprém megyei tanács. Beszámoltak arról, hogy megoldják a Balaton-parton dolgozók téli foglalkoztatását. — Berlinben, a Magyar Kultúra Házában csütörtökön kiállítás nyílt Gerle Margit fiatal magyar keramikus alkotásaiból. A március 26-ig nyitva tartó tárlaton a mezőkövesdi művész mintegy 60 műve szerepel. — A Jókai Klubban Egri József grafikáiból nyílik kiállítás ma délután fél 3 órakor.. . Több mint 100 új kötetet ad az idén a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó az érdeklődők kezébe. A kis jogszabálysorozatban ezúttal a tanácstörvény, a szövetkezetek közös szabályai, valamint a lakásszövetkezetekre és a társasházakra vonatkozó jogszabályok kiadását tervezi. • * — Aranyat és más fémeket — ólmot, ónte rezet es ezüstöt — zárttá t -rtazó lelőhelyre bukkan... lak Alaszkában — jelentették behivatalosan az állam fővárosában, Anchorage-ban. A lelőhely nagysága — a hivatalos megfogalmazás szerint — „jelentős". — Csak Kelenföldig közlekedik egy hónapig, március 2-től április 2-ig, pályaépítési munkák miatt a Keszthelyről 17 óra 7 perckor induló gyorsvonat. — Stájer kulturális napokat rendeznek májusban Vas megyében — közölték csütörtökön Szombathelyen, az előkészítő megbeszélésen A határmenti megye évek óta gyümölcsöző, jószomszédi kapcsolatokat tart az ausztriai Stájer tartománnyal. Száz gyermeknek helyet adó nni óvodát avattak csütörtökön Gyomron. A gyermekintézmény felépítéséhez önzetlen segítséget adott a budapesti XVII. kerületi tanács. A társadalmi munkások sorát Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművész — Gyömrő, szülötte — is gyarapította, aki egy hangversenyének bevételét adta át a gyermekintézmény javára. — A mezőgazdasági nagyüzemek és a kistermelők az idén zavartalanul jutnak épülethez és fóliasátorhoz. A korábbinál nagyobb a választék, és az építmények közül a könnyűszerkezetes típusok egy része közvetlenül a kereskedelmi raktárakban vásárolható meg. Csanádi Imre szerzői estjét február 29-én, pénteken este 7 órakor rendezi a Kossuth Klubban a Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Rádió irodalmi osztálya és a TIT budapesti irodalmi szakosztálya Az estet Csák Gyula, az írószövetség titkára nyitja meg. Bevezetőt mond és a költővel beszélget Bata Imre irodalomtörténész. Közreműködik Fodor Tamás, Mórai,. Enikő, Mécs Károly." Molnár Piroska, NagyAttila és Sinkovits Imre. — Negyvenezer kilométeres próbaútTn indították csütörtökön Székesfehérvárról a Malgas Köztársaságba az Ikarus legújabb autóbusztípusát, az IK 222-est. A 9,5 méter hosszú, 60 személyes távolsági autóbusz rossz terepen is baj nélkül közlekedik. A lakóterületek „takarítását” az idén kiterjesztik a tanyákra, a települések környékére és a cigánytelepekre is. Mint a Vöröskereszt Pes megyei vezetőségének csütörtökön megtartott ülésén elmondták, a legjobbtelepüléseknek aTiszta város, tiszta község" címet adományozzák. EMELKEDETT A KÖNYVFORGALOM Öt?"“31! f$% ifH ftP® — Azt hiszem, tudom miért. Ismertették a tévé idei műsorprogramját. NEMERE ISTVÁN tIGéNYI NYOMÁN irtó i% wonvárx n»o* »AttIAS ATTHA Gyöngyösön Dényei László 50 éves nyugdíjas, gyöngyösi lakos, személygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára, és ott összeütközött egy vele szemben közlekedő tehergépkocsival. Dényei olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt A vizsgálat eddigi megállapítása szerint nem a megfelelő sebességgel vezette gépkocsiját. Kenderesen Mesterházi Jenő 54 éves budapesti postai alkalmazott személygépkocsival áttért az úttest bal oldalára, és összeütközött egy szemben jövő tehergépkocsival. Mesterházi a kórházba szállítás után meghalt. A G Dömrői út és Sibiák Miklós utca keresztezződésénél Moldován Irén 30 éves budapesti lakos egy álló autóbusz mögül figyelmetlenül az úttest ■ re lépett, és egy teherautó halálra vázolta. NÉPSZAVA 8.05: 8.10-13.55-16.30: 16.35: 16.45: 17 05: 17.30: 17.40: 17.55: 18.20: 19.10: 19.15: 19.30: 20.00: Televízió Tévétorna -13.45: Iskolatévé 9.50—10.00: Lottósorsolás — 9 hét FF 10.35—11.15: Tizen Túliak Társasága (lsm.) FF -16.25: Iskolatévé (lsm.) Hírek A forrás Szovjet rövidfilm Természetbarát Játék a betűkkel FF öt perc meteorológia ... Mindenki közlekedik ... FF „Amíg élnek dallamok" FF A szegedi körzeti stúdió műsora a magyarországi román nemzetiségűek életéről, kultúrájáról szól. felkínálom ... FF Közérdekű „felkínálkozásokról" van szó az új sorozatban: ki-ki föl,ajánlja a köznek találmányát, újítását, ötletét. A műsor célja: rövidüljön meg az ,,eszmétől" a megvalósulásig vezető út, hisz ezzel mindenki jól jár. Elsőül egy benzinfogyasztás-csökkentő egy villamosenergia- megtakarító s egycsavarhúzáskönnyító” újdonság szerepel a kínálatban. Tévétorna Esti mese FF Tv-híradó A magyar dráma 30 éve Karinthy Ferenc: Ezer év Ez is új sorozat címe jelzi: az elmúlt harminc esztendő jellegzetes színpadi darabjai tűnnek fel — most a képernyőn Karinthy Ferenc, gyilkossági történet hátterét dolgozta fel 1 955- ben bemutatott drámájában. .1: „ezer év" voltaképpen az ok, amiért a darabban szereplő asszonyok élnek. A főszerepben: Csomós Mari és Zsurzs Kati. Rendező: Zsurzs Éva. 21.20: Szemtől szembe... A ma induló új műsortípusban egy lengyel újságíró válaszol magyar kollégái kérdéseire. 22.00: Delta 22.40: Tv-híradó 3. 20.40: 21.00: 21.05: 21.30-20.01: Pozsonyi zenei hetek — 1979. A Zene — szóval különkiadása 20.25: Mindenki közlekedik . . . (lsm.) FF Természetbarát (lsm.) öt perc meteorológia (lsm.) Tv-híradó 2.22.25: Az éjszaka angyalai Belga film VII 4. rész: Moore doktor adui FF Karriervágy, gyűlölet, cselszövés és persze, az „ellenki baj" becsület, jóság, okosság — a történet folyik tovább a maga romantikus sodrása szerint. Moore doktor „az éjszaka lordja" szeretne lenni. Soja—Dostal: Aj, aj. tengerész (Baccara egy.), 5. Presser, Gábor—Sztevanovity Dusán: Mienk ez et cirkusz (Locormotiv GT egy), 6. Britten—Robertson: Tűz alatt (Clout egy.), 7. Francois—Atria: Szeretnek megállni (Frederic Francois), 8. Máté Péter— S. Nagy István—Zalatnay Sarolta: Tükörkép (Zalatnay Sarolta), 9 Som Lajos —Köves Miklós: A dal (Piramis egy.), 10. Nagy Katalin—Horváth Attila: Tizenöt nyár (Kati és a Kerek Perec egy ), 11. Hartman: Azonnali visszajátszás (Dan Hartman). Édes anyanyelvünk (Ism.) Népi muzsika Nőkről nőknek Barátnők Időjárás-és vízállásjelentés Kettőtől ötig . .. Zeneitelutáji 14.00: Jó utat! 14.45: A beat kedvelőinek 15.36: Könyvről könyvért 15.45: Dallamról dallamra Mindenki iskolája Ötödik sebesség (Telefon 130-030. Hívható az adás ideje alatt) Farkas Ferenc daljátékaiból Popműhely Régi nóta, híres nóta Embermesek Nyolc rádió , nyolc , dala Nóták . . Francia, madrigálok Operettrészletek 9.00: Iskolarádió 9.30: Szimfonikus zene (Weber, Schumann, Grieg) 11.05: Nagy mesterek kamarazenéjéből 8 . (Mozart, Beethoven, Schubert) ■ (Resztetek) 8. 13.07: Gluck: Iphigenia Aulisbaa (Részletek) 8 14.00: Romantikus zene 8 (Brahms, Mahler) 15.10: Könyvszemle (Ism.) 15.20: Barokk kamarazene 8 16.48: Prosper Merimée: Az etruszk váza. (Elbeszélés) (Ism.) 17.14: Tip-top parádé A Rolling Stones együttes felvételeiből (Ism.) 8 17.44: Évszázadok mesterművei (Beethoven, Schönberg) 8 18.30: Iskolarádió 19.00: Offenbach: Hoffmann meséi , Három felvonásos opera 8 Kb. 20.10—20.30: Modern írók portréi Nicolas Guillén Kb 21.00—21.20: Érdekes szigetek A szélviharok hazája 12.33: 12.38: 13.15: 13.45: 14.00: 17.00 17.30 18.33 19 12 20.00 20.33 21.32 22.02 22.40 23.15 1,25- 8.27: 8.37: 9.30: 9.50: 10.05: 10.35: 10.40: 10.59: 11.00 12.00: 12.20: 12.35: 13.57: 14.44: 15.10: 15.28: 16.05: 17.09: Rádió 18.30: II. 15:7.59: Jó reggelt! A magyar titkosírások történetéből / Kamarazene Óvodások műsora Lottósorsolása. Hétszínvirág A Gyermekrádió zenei magazinja (lsm.) Balassi Bálint versei Martha Angelici operaáriákat énekel Lottóeredmények Örömök kertjében Zoltán Péter: Dionüszosz rejtelmei Déli Krónika. Lottó Ki nyer ma? Hétvégi panoráma (lsm.) Ziehrer: a csavargók (Részletek). Magyarán szólva ... Mai dalok Dominó Játék szóval, számmal, hanggal (ism.) Húszas stúdió Törvénysértés nem történt Legszebb stúdiófelvételeinkből (Csajkovszkij, Bizet) Láttuk, hallottuk Verbunkosok Hol volt, hol nem volt . . . Mai könyvajánlat 19.40: 21.15: 22.15: 22.20: 22.30: 23.30: 0.10: 4.25-8.05: 8.20: 8.33: 9.18: 9.50: 10.00 11:45: Esti magazin Gustav Leonhardt régi angol szerzők műveit játssza csembalón A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye Csepelről Népdalok, néptáncok Sporthírek Tíz perc külpolitika A dzsessz világa Mozart: Il-dúr szonáta K 306. A Magyar Rézfúvós Együttes játszik -7.59. Reggeli zenés műsor A Stúdió 11 felvételeiből Tíz perc külpolitika (ism.) Slágermúzeum (ism.) Harminc perc alatt a Föld körül Lottósorsolás Zenedélelőtt tánczenei koktél 1. Yellowstone—Dunává— Howard: Édes kis rock and rolloz( tShotcaddynaddy egy.). 2. Koncz Tibor— Bradányi Iván: Én sohasem búcsúzom (Kovács Kati). 3. Szörényi Levente— Bródy János: Hunyd le szemed (Fonográf egy). 4.' Szlovák televízió 8 55: Hírek 9.00: Kicsinyek magazinja FF. 9.40: Zenei vetélkedő. 10.20: Tevejáték (lsm.) 11 30: Vetélkedő (lsm.). 12.10: A szpartakiád. zászlaja alatt FF. 12.33: A rendőrség naplójából FF 12.40: Hirek....4.55: Iskolatévé 15.10: Hűek. 15.25: Ifjú szemmel FF 15.30: Természetfilm. 16.20: Mesejáték. 17.05: Gyermekdalokat keresünk. 17.40: Pozsonyi magazin FF. 17.55: A régi Prága kincsei FF. 18.20: Fhonírvezetékcel FF. 18.40: Esti mese. 19.00: Tvhíradó. 19.30: Zenés szórakoztató ayűsor. 21.43: Tv-híradó. 22.15: Tévéjáték. 23.40: Beugrás. Tévébe lett komédia. 0.15: Hírek. 1980. február 29 Évfordulók GADÁNYI JENŐ (1896—1960 festőművész — életművében egyaránt megtalálható, a természethű és a nonfiguratív irányzat — 20 esztendeje halt meg. TATEHATA YAICHIRO (1880—1942) , (művészneve Taimu), s modern japán szobrászat iskolateremtő mestere születésének 100. évfordulója. JORGOSZ SZÉFERISZ (1900—1970) Nobel-díjas görög költő, 80 esztendeje született.