Népszava, 1980. február (108. évfolyam, 26-50. sz.)

1980-02-28 / 49. szám

4 mxcimsztis izgatott tömörülés a Ramblason. Az összehajtó embergyűrű persze ko­rántsem szokatlan Barce­lona híresen szép pálma­fás sétányán, ahol reggel­től késő éjjelig megállás nélkül mediterrán hangu­latban hömpölyög a tö­meg. A sétálók meg-meg­­állnak egy-egy amatőr festő rögtönzött aszfalt­tárlatánál, körbeveszik a szájharmonikás kalapozó hippit, avagy a hajnövesz­tő csodaszert reklámozó kopasz feltalálót. Minden­féle figura megtalálható itt, hiszen úgy tartják: a katalán főváros a Ramb­lason él. Ez a kis csoport azon­ban feltűnt hangoskodá­sával: középről dühödt szóváltások hangzottak. Türelmes furakodás árán derült ki: kártyáznak a Ramblas kövén. Ezres bankók cseréltek gazdát pár perc alatt. Egy magas, részegnek látszó fiatalem­ber elvesztett vagy 30 ezer pesetát és pár száz dol­lárt. Erre kitört a vere­kedés, s a csoport fősze­replői egymást ütve-ül­­dözve eltűntek egy mel­lékutcában. A tömeg nem sokat törődött velük, pe­dig fényes dél volt. Annál többen álltak meg a katalán végrehajtó testület, a Generalität épülete előtti téren gyü­lekező munkástüntetők láttán. Bár ez nem olyan forgalmas rész, mint a főutca, az emberek érdek­lődése a közelről érintett­séget mutatta. A boltosok unott fintora pedig a megszokottságot. Bizony Barcelonában mindenna­pos, hogy munkások tün­tetnek a gyárbezárások, az elbocsátások ellen. A ve­rekedő kártyásokkal egy időben, pár száz méterrel arrébb éppen egy motor­kerékpár-gyár alkalma­zottai protestáltak, mert a tulajdonos nem hajlandó kinyitni az üzemet, pedig erre már a hatóságok is felszólították. Így 468 em­bert fenyeget a munka­­nélküliség, a tengődés — csekély állami támogatás­sal a rohanó árak között. S Katalóniában hat szám­jeggyel írják a munkanél­küliek számát. Az aránytalanságon té­­pelődtem, miközben a leg­nagyobb katalán politikai párt, a szocialisták veze­tőjének főhadiszállását kerestem. Hiszen elég aránytalan, hogy itt közel ötszáz családot fenyeget a jövő azzal, hogy még száz pesetát sem adhatnak ki meggondolatlanul, ott meg tízezreket játszanak el hozzájuk különben kül­sőleg hasonló, egyszerű öltözékű, láthatóan nem gazdag emberek. Persze az egyik csak epizód, nem jellemző, míg a másik je­lenség általános. A Katalán Szocialista Párt elnökétől, Joan Re­­ventóstól elsősorban ép­pen a legégetőbb gazdasá­gi és politikai problémák­ról akartam érdeklődni. Nála illetékesebb aligha van Barcelonában, hiszen Katalónia márciusban sa­ját parlamentet választ, s a legerősebb párt adja majd az autonómiát nyert tartomány kormányfőjét. S szinte bizonyos, hogy ez az ötven körüli, őszülő hajú, dörmögő hangú férfi lesz, aki rengeteg elfog­laltsága mellett is szakí­tott egy félórát a távolról jött újságíró számára. Ba­rátságossága és egyszerű­sége már három eszten­deje, egy másik interjú során is megragadott, most azonban egyenesen meglepett. Nem ilyennek képzeltem például a leen­dő miniszterelnök mun­kahelyét. Tucatbérház — a kapun tenyérnyi felirat, se őr, se portás — harma­dik emelet, egyszerű tölgyfa ajtó. Bérlakás — irodának átalakítva, sem­mi luxus, semmi különle­gesség. Ahogy R­eventust is csak sofőrje kísérte, amikor némi késéssel megérkezett — rohanva. Persze, nem miattam, ha­nem a hátralevő sűrű program miatt. De amikor leült, már nem volt türel­metlen. Csak határozott. — Vágjunk a közepébe! — kezdte. — A legna­gyobb gazdasági gond, munkanélküliség elleni harc túlmegy az autonóm kormány hatáskörén. A madridi kormánynak nincs gazdaságpolitikája. Minél közelebb kerül a hatalom a néphez, helyi szervek, vagy a Generali­tät révén, annál eredmé­nyesebb lehet a munka­­nélküliség elleni harc. Ezért is kell sürgősen ki­harcolni az igazi autonó­miát. Mi, szocialisták, a választásokat követő négy évben elsősorban arra tö­rekszünk, hogy enyhítsük a munkanélküliséget és következményeit.­­ Ennek azonban po­litikai feltételei vannak. Nyilván együtt kell mű­ködniük a többi katalán párttal, hiszen a közös, a legsúlyosabb gondról van szó. Eddig, a királyi dekrétum által adott önkormányzatban min­den mandátumot szer­zett párt kapott szere­pet. De mi lesz a vá­lasztás után, hiszen csak annyi látszik bizonyos­nak, hogy önök az élen maradnak. De kivel fog­nak kormányozni? — Nehéz eredményeket jósolni. Azt viszont leszö­gezhetem, hogy egység­­kormányt nem akarunk, mert az ellentmond a ha­talmon levők várakozá­sának, és sok hátráltató vitát hoz. Nem akarunk a mostanában előretörő nacionalistákkal sem kor­mányozni, mert az lehe­tőséget adna a kommunis­ták és más baloldaliak tá­madásaira. Lehetséges az összefogás a nacionalis­tákkal és a kommunisták­kal, de ez legfeljebb csak egyes járásokban lesz, a központi kormányban nem. Elképzelhető koalí­ció a kommunistákkal, végül pedig kisebbségi kormány a baloldal par­lamenti támogatásával. Mindez a márciusi ered­ményektől függ. Seregnyi alternatíva, de melyiket szeretné iga­zán a párt? A rutinos po­litikus ezt nem árulta el. Gyorsan megtudtam azon­ban az egyik legérdekel­­tebbtől, a kommunisták egyik vezetőjétől. Dr. Es­­pasa, a Generalität egész­ségügyi minisztere, józan és szókimondó ember, or­voshoz méltóan precízen diagnosztizál: — Reventesék gyakran hangoztatják, hogy vagy a kommunistákkal, vagy egyedül. S ilyenkor min­dig arra gondolnak, hogy egyedül. Mert a velünk való kormányzást akadá­lyozza — mondják — a kialakult nemzetközi fe­szültség, a kommunisták­kal szemben megnőtt bi­zalmatlanság, a madridi testvérpártjuk, a PSOE, no meg az európai szo­ciáldemokrácia ellenkezé­se stb. — De hát a katalán kommunisták támogatás nélkül nem kormányoz­hatnak! — Ők pontosan tudják, hogy a mi támogatásun­kat minden körülmények között megkapják, akkor is, ha kívül maradunk a kormányon. Ha nem ezt tennénk, az csak jobbra sodorná a szocialistákat, ártana a baloldalnak, s egész Katalóniának. A mi politikánk egy része je­lenleg a szocialistákéval egy pályán fut. Ekként kell viselkednünk. — Mégis mit tartaná­nak a legjobb megol­dásnak? — Az egységkormányt: szocialista, kommunista és nacionalista részvétellel. Tudja, hogy Katalóniában ma négy nagy párt van: a legerősebb a szocialista, aztán a madridi kormány­párt, az UCD jön, utána a Convergencia i Xínió, tehát a nacionalisták és mi, a Katalán Szocialista Munkáspárt. A jelek sze­rint márciusban a szocia­listák, mint az általános spanyol választásokon is, kissé visszaesnek, míg mi és a nacionalisták valószí­nűleg erősödünk. Suarez miniszterelnök pártja tar­tományunkban alighanem visszaesik majd. Ez tehát azt az alapkérdést veti fel, hogy a várható szocialista deficitet fedezi-e a kom­munista aktívum? Ha a baloldali pártok elérik az 50 százalékot, elképzelhe­tő baloldali koalíció, ha nem, akkor viszont mi aligha leszünk kormány­ban. Pedig nyilvánvaló, hogy az új, első szabadon megválasztott katalán kormány akkor oldhatná meg a legeredményeseb­ben­ feladatait, ha a nem­zeti politikai erők egysé­gére támaszkodhatna. A feladatok pedig nagyok, hiszen itt a munkanélkü­liség, de talán méginkább az önkormányzat igazi megvalósításának gondja. Valóban hát, mi az oka, hogy Katalónia az ősszel megszavazta az autonóm alkotmányt, azóta tör­vénybe iktatták, s párt­vezérek, újságírók mégis egyaránt arról beszélnek, hogy meg kell valósítani? Avar Károly (Következik: Autonómia — pórázon) Barcelonai sjvf/i/avlok I. Katalán egység — katalán pártok Baleset a víztározóban Az áldozat okozta saját halálát Miért kellett meghalnia a Fővárosi Vízművek fia­tal főosztályvezetőjének, Érdi Pálnak? — tettük fel a kérdést január 4-i lapunkban megjelent Bal­eset a víztározóban című cikkünkben. Írásunkban még több más kérdést is feltettünk a balesettel kapcsolatban, kutatva, hogy ki a felelős a ha­lálos balesetért. Az ügyben a Budapes­ti Rendőr-főkapitányság is vizsgálatot folytatott, és annak eredményeként a további nyomozást megtagadta. A megtaga­dó határozat indoklásából kiderül, hogy a fiatal fő­osztályvezető — akinek joga és kötelessége volt az építkezés technológiai és munkavédelmi ellen­őrzése — az oldalfalak­ból kiálló, és ezért min­denképpen korlátot jelen­tő betonacélok között át­ment, és a betonacélok­ra húzott ideiglenes alu­mínium csöveket kissé el­hajlítva azokon áthatolt, s ezzel tulajdonképpen saját maga okozta halá­lát. A határozat megál­lapítása szerint kívülálló személy foglalkozási sza­­bályszegést vagy más mulasztást nem követett el. Az eset szomorú tanul­sága, hogy a munkavéde­lemhez értő és az ilyen szabályok betartását el­lenőrizni köteles dolgozó volt az, aki megszegte a munkavédelmi előíráso­kat, és ez az életébe ke­rült. Szója és borsóliszt A Gabonatröszt vállala­tai több új termék gyár­tását szervezik meg; va­lamennyi készítmény jel­lemzője a fehérjegazdag­ság és a könnyű emészt­hetőség. Háromszáz ton­nát állítanak elő 1980-ban az étkezési rizslisztből, amely a diétás választé­kot gazdagítja. A nagy­iparnak és a fogyasztók­nak egyaránt gyártják majd a borsólisztet, amely nemcsak magas fehérje­tartalma miatt­­ számít korszerű élelmezési cikk­nek, hanem az olcsóbb termékek körét is bővíti. Megjelenik az üzletek­ben a magyar kukorica­­liszt és dara. A gyermek­­élelmezésben ez a termék hiányt pótol. Növényolaj- és fehérjetartalma miatt várhatóan keresett lesz a szójaörlemény, amelyből több mint 800 tonnát bo­csátanak a kereskedelem rendelkezésére. i Ner­SZAVA Kerek ez a torta mi sui in uero’e Az utolsó ecsetvonás Masszamester Dísztelenül (Fejér Gábor felvételei) NEMZEDÉK Bereményi Géza (1947) író, dalszöve­geit Cseh Tamás (1945) adja elő, többnyire egyetlen gitár kísére­tével. Figyelmük kö­zéppontjában saját nemzedékük áll, hely­zetük, világképük, gondolkodásmódjuk, élményeik. Amit mondanak — csak az övék, ahogy mondják — túlmutat rajtuk. Előttük is voltak, utá­nuk is jönnek — ez minden, amit tudnak. Ki hinné, milyen mérhetetlenül sok? – a képre emlék­ez, arra szól, drága .. Persze, hogy emlékszel, bár tényleg csak a homá­lyos, sárga, gyűrött ama­tőrfotóra. Bambafejű, két­éves kisgyerek bámul a Dunára, a két szívalakú tábla közül — típus-gye­rekkocsi. 1956 októbere van, a háttérben a Kos­­suth-híd szögletes szi­luettje — akkor még állt. (Képes leporellók, rongy­testű, kaucsukfejű baba, citromsárga plüssmackó.) A tejeskávénak — a karamellről nem is be­szélve — ma is napközi íze van. És a fél szelet ke­nyéren egy tömbből leha­sított lekvárdarab. „Itt van a város, va­gyunk lakói, neve is van, úgy hívják, Budapest”. Fogalmad sincs a lokál­­patr­iotizmusról — a ha­zaszeretetről se —, egy­szerűen tudod, honnan jönnek a váratlanul ka­nyarodó autók, hol van a legközelebbi közért, ahol később majd elfelejtesz kenyeret venni, hol árul­ják a hetijegyet, később a bérletet. Ismered az is­kolába vezető út aszfalt­repedéseit (később ezért is tetszik majd Radnóti verse), s tudod, öt perc alatt, egy óra alatt is ha­zaérsz — nyakadban lóg az örökké f elveszni akaró lakáskulcs. (Karl May, Verne, kulccsal felteker­hető korcsolya, zongora­óra vagy különtorna, an­gol vagy német, pöttyös, csíkos könyvek.) „A hatvanas években nyár felé tetőzött az ifjú­sági probléma”. Sietve élsz, korod előtt néhány évvel. (Ezért is igyekszik később majd elkülöníteni magát tőled az előtted járó generáció­t sa­ját szemszögéből si­kerrel. A tiedből szin­tén, tehát sehogy.) Már tudod, hogy autóstoppal mindenhova el lehet jut­ni, te mindenkit fel fogsz m­ajd venni, ha autód lesz, találkozunk a tízes kilo­méterkőnél, vagy Zamár­­diban a palacsintásnál, egyszobás házban negyve­nen alusztok, érezned kell a nagyszerűségét, külön­ben örökre lemaradtál ró­la. (Ismerkedsz a fogal­makkal: soha, örökre, mindig. Később módosí­tod.) Tehát érzed, iszol is, nem ízlik, absztinenciád­dal tüntetsz, megpróbálod a cigarettát, makacs vagy, sikerül rászokni. (Ez már a gimnázium: József At­tila minden mennyiség­ben, leginkább kívülről. Mindjárt mellette Ké­­rouac Úton­ja, Ady, Pe­tőfi kicsit ósdi, de kötele­ző; a hatvanas évek kis­regényhulláma — a ter­minus persze későbbi —, tehát Fejes, Cseres, Sánta, meg az Üvöltés, beat-ge­neration, a generáció szó nyomot hagy benned, Il­lés, Omega, Rex, Mini.) „Az az énekes ané's mi azt hittük, hogy ami nincsen meg magyarul, megírták helyettünk ango­lul; hol az a tánc, amibe a mi életünk szorult bele, és járható; hol az a nyelv, amibe a mi táncunk szo­rult bele, és mondha­tó ...” Angol tagozatra jársz, érteni akarod, mi­ről szólnak a dalok, mitől olyan hátborzongatóan jó a Beatles, a Ten Years After — ez később még előkerül, tíz év múlva. Közepesen megbízható nyelvtudásod később fel­használható pénzforrás lett. Házibulik, szigorúan a földön ülve, Porti, „a vodka harminckét forint, s a mambó-magnón szólt a dal”. A mambó-magnó már sehol, helyette négy­sávos Tesla. „Ki váltott jegyet ne­kem erre a vonatra?” A kérdések gyűltek, rosszul fogalmazva, közben me­gint történt valami, te később vetted észre, 1968, új gazdasági mechaniz­mus, hinni se akartad, hogy még mindig túl fia­tal vagy ahhoz, hogy né­ven nevezhető közöd le­gyen hozzá, hát elmente­tek a Bazilikához, rámás­­zoltátok, hogy Marx meg Engels, hiába volt még világos, ügyet sem vetet­tek rátok. Bújtátok az Ál­lam és forradalmat (szin­tén jól jött egy­ későbbi egyetemi szigorlaton, fő­leg a kívülről fújt részle­tek révén), kutattatok Guevara után, nagy álta­lános lélek- és világelem­zések, „feszülő energiák” (később annak rendje s módja szerint az általa­tok is megvalósítható mó­don levezetve), a Zöldfa különasztala, Horvátkert, Vérmező. (Kafka, Sartre, még mindig az ameri­kaiak és József Attila, mellé Ladányi és Béres. Nem állítottad, hogy iro­dalmi ízlésed kifinomult.) Mostann­t láttam tíz év „Magamat ist­ hallottam ezt, a mostani dal hangjait, és attól fél­tem, nehogy majd így le­gyen, csak tíz év múlva ne ez a dal legyen ...” A következő különbség: ne­ked itt a még nincs kezde­­nivalód ezzel a dallal, mégis csak ide helyezhe­ted el, így jön ki a szűk tíz év. Pedig akkor neked csak nagyon kicsi, egé­szen jelentéktelen félel­meid voltak — egyálta­lán: „félelemidegen” ge­nerációnak születtél. 1­9­8­0. február 28.

Next