Népszava, 1980. március (108. évfolyam, 51-76. sz.)
1980-03-01 / 51. szám
10 SZLOMBATII MOZ 1K 1970. MÁRCIUS 1. SZOMBAT A Nap kel 6 óra 25 perckor, nyugszik 17 óra 29 perckor. — Az Országos Műszaki Múzeum és a TIT budapesti szervezete, A magyar műszaki múlt kiemelkedő emlékei című sorozatban Jedlik Ányos dinamóját mutatja be március 4-én 18 órakor a Kossuth Klubban. Előadó: dr. Szabadváry Ferenc, az Országos Műszaki Múzeum igazgatója. — Pályajavítási munkálatok miatt március 2- től 17-ig a Budapest—Hegyeshalmi vonalon Öttevény és Mosonmagyaróvár között a személyszállító vonatok előreláthatólag 10—15 perces késéssel közlekednek. A lakásépítő szövetkezeti formában Baranyában megvalósult ezredik új otthon kulcsát Pécs déli részén. Lvovkertvárosban pénteken ünnepélyesen átadták Sáska Gyulának, a Pécsi ÁFÉSZ dolgozójának és feleségének. Velük együtt még 32 család költözik a most felépült ,tízemeletes épületbe. — Hétszázezer magyar vendéget várnak az idén Lengyelországba. Az Orbis lengyel utazási iroda az eddigieknél gazdagabb programot állított össze tavaszra és nyárra. — Jancsó Miklós, Kovács András és Szabó István filmjeiből tartanak retrospektív vetítéseket március első felében Nyugat-Berlinben, Párizsban, illetve Helsinkiben. Saly Németh László festőművész kiállítását március 4-én, délután fél 6 órakor nyitja meg dr. Gomola György az ELTE Klubban. Közreműködik: Marosvölgyi Ákos és Szerencsés László. A tárlatot három hétig tekinthetik meg az érdeklődők." — Köszönetnyilvánítás. Köszönetet mondunk mindazoknak a társadalmi szerveknek, barátoknak, kollégáknak és ismerősöknek, akik férjem, Besenyei Miklós elhunytak alkalmából részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Slamenicky Istvánnak, a SZÖVOSZ elnökének vezetésével pénteken hazaérkezett Szófiából a magyar szövetkezeti küldöttség, amely részt vett a KGST-tagországok és Jugoszlávia központi szövetkezeti szövetségei és tanácsai elnökeinek értekezletén. A delegációk vezetőit fogadta Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. A tervezett határidő előtt pénteken befejeződött a miskolci üveggyár olvasztókemencéjének korszerűsítése. A kemence ezután 25—30 százalékkal több üveget olvaszt naponta, mint eddig. — Táncház lesz a televízióban is; hatrészes sorozatot készítenek, elsősorban a gyermeknézők számára. Az aprók tánca című műsor a néptánc tanításához kíván segítséget adni. — Megindul a Tihany és Szántód közötti kompjárat március 1-től a tavaszi menetrend szerint. Az első komp reggel 7 órakor indul Szántódról, az utolsó pedig 17.30-kor Tihanyból. Szabadtéri múzeumot alakítanak ki a kőszegi hegyoldalban. Elsőként őskori házcsoportot mutatnak be. Ezen a területen körülbelül tíz, egymást követő nemzedék élt, így bőven lesz kiállítani való. — A Béke úti vágányfelújítási munkálatok miatt március 3-án üzemkezdettől a 12-es villamos Rákospalota végállomás — Pozsonyi út között, a 14-es villamos a Katona József utca — Frangepán utca között közlekedik. A Pozsonyi út — Frangepán utca között a villamosokat autóbuszok pótolják. Március 1-én és 2-án 7 órától 16 óráig — a Petőfi híd építési munkálatai miatt — a 12 a és a 15-ös autóbuszokat módosított útvonalon közlekedtetik. Március 4-ére, 5-ére, 6- ára, 7-ére, 8-ára, 12-ére, 13-ára, 14-ére, 15-ére, 19- ére, 20-ára, 21-ére, 22-ére virradó éjszaka 22.40-től 3.40 óráig Szigetszentmiklós és Dunaharaszti külső állomások között a HÉV- szerelvényeket autóbuszokkal pótolják. — A kisiparosok közéleti aktivitása örvendetesen megnőtt — állapította meg péntek délelőtti ülésén a Kisiparosok Országos Szakszervezetének választmánya. Részt vett és felszólalt S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. — A „Szép magyar könyv 1979.” verseny eredményeit hirdették ki pénteken. A seregszemlére 18 kiadó 267 könyvét nevezte be. A zsűri tizenegy kategóriában 32 díjat és 34 oklevelet ítélt oda a legeredményesebb kiadói és gyártási munkát végzőknek. Az Európa Kiadó idei terve: mintegy 200 mű a világirodalom legjavából és 35 kötet különleges kiadvány. Az utóbbiak közé tartozik Engels tanulmánya: A munkásosztály helyzete Angliában, amelyet korabeli metszetekkel illusztrálnak. Az év egyik könyv, szenzációja lesz a vizsolyi biblia hasonmás kiadása. Óránként 30 ezer negyed literes palackot tölt meg az a gépsor, amelyet pénteken helyeztek üzembe a Borsodi Sörgyár üdítőital-részlegében. Az automatizált töltősor segítségével hétfajta frissítőből évente mintegy százezer ,hektoliterrel több készül. Az idén tovább építik a kiskörei üdülőkörzetet, folytatják a 127 négyzetkilométeres vízparti terület rendezését. Mint a Középtiszavidéki Intéző Bizottság pénteken Szolnokon megtartott ülésén elmondták, mintegy nyolcmillió forintos költséggel fejlesztik a tiszafüredi ifjúsági kiránduló centrumot. Ötös ikreknek adott életet pénteken egy johannesburgi asszony. Az öt kisfiú mindegyike másfél kilogramm súlyú. Anya és gyermekei jól vannak. — Folklórműsort mutat be március 2-án, 15 órakor, a megalakulása 30 éves jubileumát ünneplő, ,,Kiváló együttes” címmel kitüntetett Tápiószecsői Hagyományőrző Népi Együttes a Néprajzi Múzeumban (Bp. V., Kossuth Lajos tér 12.). TÖBB SZEMÉLYAUTÓT IMPORTÁLUNK Szeretettel köszöntjük névnapjukon nevű kedves olvasóinkat . Most már csak azt volna jó tudni, hogy honnan importáljuk hozzá a levegőt? — Hatházi Zsigmond, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1941. óta volt a párt tagja, 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 6-án 3 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. — Özv. Gál Patócs Jánosné, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1932-től tagja volt a pártnak, 81 éves korában elhunyt. Temetése március 6-án, csütörtökön délután 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Halálos l»at«\****1«,14 Kunszentmártonban Szűcs István 24 éves helyi lakos személygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára és egy villanyoszlopnak ütközött, majd kórházba szállítás után meghalt. Diószegi Miklós 33 éves gépkocsivezető, szigetszentmiklósi lakos Tökölön az általa vezetett kistehergépkocsival elütötte Böcsödi Istvánná 71 éves nyugdíjas, tököli lakost, aki a helyszínen meghalt. NÉPSZAVA □Min Utunk— hit iaiiunko 8.15: 8.20-10.05: 10.30: 12.05: 12.30-14.05: 14.25: 14.50: 15.20: 15.25: 16.05: 16.30 16.55: 18,50: 19.10: 19.15: 19.30: 20.00: 20.05: Televízió Tévétorna -10.00: Iskolatévé Kuckó (Ism.) A tűzüldözők # Angol tévéfilm (Ism.) Játék a betűkkel FF -13.15: A Sailor együttes műsora Gazsi és a cselgáncs Magyar rövidfilm Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek FF Hangoskodó Zenei kérdés — zenei felelet (Ism.) Összefüggések a zene, prózai beszédünk és mindennapos mozgásformáink között. Hírek A kocka el van vetve? Dokumentumfilm I. rész FF Régóta tudjuk már, hogy az irodalmi, a színpadi életre való nevelést korábban kellene elkezdeni, mint ahogy erre az egyetemek, főiskolák lehetőséget adnak. E célt szolgálja az Oktatási Minisztérium azzal, hogy az elmúlt tanévben irodalmi-drámai osztályt indított a fővárosban. Pécsett és Szentesen. A film készítői a három osztály tanulóinak életét kíséri figyelemmel az érettségiig — első alkalomnak a szentesieket mutatva be. Örökség Irodalmi barangolás Tolnában Babits Mihály, Garay János, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Illyés Gyula, Lázár Ervin nyomdában. Főzőcske — de okosan! Szabolcs-Szatmár megye a tévékonyhában Videoton—II. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés FF Egymillió fontos hangjegy Tévétorna Esti mese Tv-híradó Vers — mindenkinek Shakespeare: LXXV. szonett Holtodiglan... Tévéjáték A nálunk még kevéssé ismert olasz drámaíró, Aldo Nicola művei jobbára csak nyomtatásban kerültek a közönség elé, ám egyetlen bemutatott darabja, a Hárman a padon nagy siker volt a Pesti Színházban és a képernyőn egyaránt. Most némiképp más arcáról mutatkozik be: viharos sodrású vígjátékot láthatunk, egy tengerparti szerelem elsöprő lendületű történetét. 21.10: Fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság 21.55: Jean Gabin-sorozat A nagy ábránd Francia film (1936) FF A történet az első világháborúba repíti vissza az időt, amikor Maréchak és de Boildieu német fogságba kerül. Sorsukba nem tudván beletörődni, újabb és újabb szökést kísérelnek meg, ám ezzel csak mindig reménytelenebb helyzetbe jutnak, míg végül egy olyan várba viszik őket, ahonnan végképp lehetetlenségnek látszik a menekülés. 23.40: Tv-híradó 3. 18.25: Kék fény FF (Ism.) 19.30: Tv-híradó 20.00: A Notre Dame-i toronyőr Angol tévéfilm Victor Hugo regénye alapján alkalmazkodva az eredeti szöveghez, lehetőség szerint a teljességre törekedve. 21.45: Tv-híradó 2. 22.05—23.05: Bakthus Tévéjáték Az írásmódot a korhűség indokolja, a keletkezés idején így, magyarosan „áthangolva” mondták a klasszikus neveket.* A mámor jókedvűt istene is így, , a XVIII. századi Magyarország világába illően átformálva áll színre az ismeretlen pálosrendi szerzetes farsangi játékában, így vívja harcait apjával, Juppiterrel, aki látszólag a törvényes rend védelmében, ám valójában féltékenységtől indíttatva mennydörgi szentenciáit fiára, akinek népszerűsége azonban notion nő az emberek között. 1800: 168 óra 17.30: Richard Strauss: Alpesi szimfónia 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: A Rádiószínház bemutatója Az az egyetlen pillanat Erdélyi Sándor rádiójátéka 20.02: Nóták 20.34: A zene nem ismer határokat ... 21.24: Világirodalmi dekameron 22.15: Lemezmúzeum Wanda Landowska esem, balón játszik 23.07: Werther. Részletek Massenet operájából 0.10: Melódiákoktól 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora Énekszóval, muzsikával Tíz perc külpolitika (Ism.) Gilbert és Jones operettjeiből Munkásdal-feldolgozások Válaszolunk hallgatóinknak Szabad szombat — Rafia! Saroltánál Fiataloknak! Komjáthy György kívánságműsora Jó ebédhez szól a nóta Éneklő Ifjúság Harminc perc rock a Ritchie Blackmore és a Rainbow együttes felvételeiből Fekete fülű fehér Rim Gavriil Trojepolszki kisregényének rádióváltozata Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről Orvosi tanácsok a dohányzásról Pophullám Közkívánatra! Hallgatóink kérték... — Hajdani vidámságok — Azoknak, akik szeretik a filmzenét... Sportkrónika Egy rádiós naplójából Szemelvények Karel Capek bűnügyi történeteiből Nóták Randevú Slágermúzeum 8.05: 8.20: 8.33: 9.15: 9.25: 9.40: 11.40: 12.33: 13.30: 14.00: 14.35: 15.31: 16.24: 16.33: 17.30: 19.20: 19.45: 20.38: 21.19: 21.53: 23.10: m Szlovák televízió 8.30: Hírek. 8.35: Festett világ. 9.25: Az aranykapu. 10.15: Tévéjáték fiataloknak. 11.30: A napocska. 11.55: Orosz nyelvtanfolyam. 12.25: Hírek. 12.40: Zenés szórakoztató műsor FF. 13.40: Több, mint barát FF. 13.55: Tévéjáték. 15.15: Közösek. Ünnepi műsor. 17.10: Színházi közvetítés. 18.30: Válaszolunk nézőink leveleire. 18.40: Esti mese. 19.00: Tvhíradó. 19.30: Vidám népmese. 20.15: Zenés szórakoztató műsor. 21.15: Történetek az életből. 22.35: Sporthíradó. 22.45: Szórakoztató műsor. 0.25: Hírek. KOSSUTH 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.30: Lányok, asszonyok 8.55: Tipegő A Gyermekrádió műsora felnőtteknek Mit tud? Mit kérdez? 9.30: Amikor én még... Veress Miklóssal beszélget Szabó Éva 10.05: Örökzöld dallamok 11.03: Mihály András: Nyitány egy nemlétező operetthez 11.11: Reneszánsz kalandozások 12.00: Déli krónika 12.20: Zenei anyanyelvünk 12.30: Magyarán szólva . .. 12.45: A New York-i Pro Musica énekegyüttes Monteverdimadrigálokat énekel 13.00: Mindenki szórakozik Magazinműsor a szórakozásról Vitatéma: A magyar film 14.00: Kihaló mesterségek A kisteleki szíjgyártó 14.10: Világhírű énekesek Johann Strauss felvételeiből 14.30: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban a baromfiipar helyzetéről és jövőjéről 15.05: Új Zenei Újság Iádió ERE ISTVÁN NYE NYOMÁN írta ORVÁTH TIBOR rajzolta LEKAI ATTILA - L1 A LISSZABON.A HOTEL POVEGÁBAN EZEN AZ ESTÉN SZOKATLANUL NAGY A NYÜZSGÉS. A KÜLÖN TEREMBEN EGY ÚJ SZERVEZET, a „öldön maradók Szövetsége” tartja alakuló ÜLÉSéT. Men ANDES A SAJÁT SZAVÁT /S AL/G ÉRT/... 5*! rM/ÉRT NEM JÖSSZ MÁR, ÉS VÉS ? Thová.. KELLENE MENNEM ? Percekbe telik,m/re a kát ILLUSZTRIS SZEMÉLY KÖZT TISZTÁZÓDIK A FÉLREÉRTÉS. CSAK A FESZÜLT IZGALOMNAK KÖSZÖNHETŐ HOGY MEN ANDES NEM FOG GYANÚT. A HALLGATÓDZÓ JAZUKOLY MEGKÖNNYEBÜLTEN FELSÓHAJT. KAPJA MAGÁT, ÉS FELS/ET AZ EGYIK EMELET! SZOBÁBA./SSOFŐR AZT ÍGÉRTE, HOGY EGY LÉG/fA/IT FOG, ÉS EGY-KETTŐRE ITT LESZ. oo oj o & / Helyes! Megvárjuk: EZEK CSAK BÁBUK. /NEM ŐK IRÁNYÍTJÁK A DOLGOKAT !/AN MÁR VALAMI ELKÉPZELÉSED ARRÓL, KI LEHET AZ IGAZI JÁTÉKOS !. AZ IGAZI ELM HI ? LT----^5c Kezdem .sejten/. 1980. március 1 7.30: A miskolci stúdió szlovák nyelvű műsora 8.08: Fiataloknak — kortárs zenéről Berio: Sequenza — I. 9 8.38: Századunk zenéjéből © 9.48: A kamarazene kedvelőinek 11.05:Tannhäuser. Részletek Wagner operájából © 12.08: Kíváncsiak klubja 13.05: Zenekari muzsika © 15.00: Huszonöt perc beüt a Crusaders együttes felvételeiből © 15.25: Délutáni hangverseny 17.00: Balassi Bálint versei 17.05: A King’s Singers együttes Byrd-motettákat énekel © 17.31: Slágerlista A szerkesztők ajánlata © 18.05: Opera-művészlemezek © 19.05: Liszt: h-moll szonáta © 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenyei Közben: kb. 20.30—20.50: Tallózás a világsajtóban a szocialista országok gazdasági terveiről Kb. 21.25: Moe Koffmann együttese játszik © 21.45: Csengery Adrienne és Kováts Kolos operaáriákat énekel . 22.15. Hangversenyciklus századunk zenéjéből I. rész Jugoszláv zeneszerző kortársak műveiből .