Népszava, 1980. március (108. évfolyam, 51-76. sz.)
1980-03-14 / 62. szám
8 IPÉNTEMlÍ M©1L AIM 1980. MÁRCIUS 14. PÉNTEK A Nap kel 5 óra 59 perckor, nyugszik 17 óra 48 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon nevű kedves olvasóinkat — Hutafelújítás. Az Orosházi Üveggyárban csütörtökön megkezdődött a hat huta egyikének felújítása és korszerűsítése. Az ötvenöt napig tartó munkálatok eredményeként újabb kemence ad majd jobb minőségű olvasztott üveget, s javulnak a munkakörülmények is. Árusítással egybekötött kerámiakiállítás nyílt csütörtökön a Csehszlovák Kultúra és Tájékoztató Központ Népköztársaság útjai bemutatótermében. A kerámiatálak, vázák, fafaragások, a 60 éve alapított domazlicei Chodovia kerámiaipari szövetkezet tevékenységét reprezentálják. A kiállítás április 1-ig tekinthető meg. Országos fűszerpaprika-nemesítés! tanácskozást tartottak csütörtökön a szegedi Új élet Tsz-ben. A résztvevők — a tudomány, a termelés és a kereskedelem illetékesei — megállapodtak abban, hogy kidolgozzák az új fajtákhoz kapcsolódó termesztéstechnológiai módszereket, keresik a vegyszeres gyomirtás lehetőségét és újabb hibrideket kísérleteznek ki. — Hosszas szenvedés után, 72 éves korában meghalt dr. Barabás István főállatorvos, a hazai nagyüzemi állategészségügyi szolgálat, a nagyüzemi állatorvosi ellátás úttörője. Az Állami Gazdaságok Országos Központjának főállatorvosa volt. Nyugdíjazása után az állattenyésztési kutató intézetben tevékenykedett. — Kovács Lajos, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1931-től volt a párt és a szakszervezet tagja, 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 17-én, hétfőn 3 .órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. — Varga Lászlóné, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1924-től volt a pártia, életének 85. éveelhunyt. Hamvaszó utáni búcsúztatása •úcius 17-én, 13.00 - kor lesz a Rákosköztúri új köztemető- ben. — Dr. Zalai Miklósné Róna Márta (Csipogó), a Szocialista Hazáért Érdemrend és több magas kitüntetés tulajdonosa, nyugalmazott rendőr őrnagy, 58 éves korában elhunyt. Temetése március 17- én, délután 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Az Iparág első központi kísérleti üzemét hozták létre a Pécsi Bőrgyárban. Idei programjában olyan víztaszító technológia kidolgozása is szerepel, melynek eredményeként a bőr nem ázik át. Ez a termék újabb ígéret régi piacok erősítésére, újak szerzésére. Ránki Dezső zongoraművész szerdán este nagy sikerű hangversenyt adott Újvidéken. A fiatal zongorista műsorán Beethoven, Debussy és Chopin művei szerepeltek. Komplex meliorációs és vízrendezési program készül a mezőgazdasági termelés biztonsága és a termőföld fokozottabb védelmében Szolnok megyében. Ez volt a témája az OVH és a megye vezetőinek csütörtöki feladategyeztető tárgyalásának. — Az új moszkvai légikikötő, amelyet Seremetyevon építettek fel — a Ritterbau nyugatnémet cég közreműködésével — az olimpiai forgalom lebonyolítására, óránként több mint 2000 utast képes kiszolgálni. TÖBBET ÉSSZEL, MINT ERŐVEL — Ezzel a kis ötlettel elértem, hogy Lacika imád fürödni! írta «.HORVÁTH TIBOr tajtotta fAZEKAS ATTILA ESŐCSINÁLÓK Csütörtökön Meteorológiai Világnap volt. Érdekes módon észre se vettük. Annál inkább a nyakunkba zúduló esőt, vagy a szakszerűen szólva, szórványosan előforduló havazást, a ködöt és a hűvös éjszakát. A jeles nap csupán az Országos Meteorológiai Intézetben ülést tartott szakemberek számára volt ünnepélyes, az „utca embere” a hol esik, hol fúj idő okozta mélasággal rótta az utcát, ette az ebédet, gyömöszölődött a zsúfolt buszon. Pedig ez a csütörtök egy idén kezdődő éghajlati világprogram hazai előkészületének napja volt. Száznegyven ország meteorológusai vesznek részt benne, köztük a 200 éves múltú magyar „időkutatók” is. A program célja, hogy az éghajlatváltozások törvényszerűségeinek felderítésével, azok előrejelzésével segítse a kontinensek országainak mezőgazdasági munkáját. Mi meg persze, nagy tudatlanul, meg úgy általában csak szidjuk a meteorológusokat. De hát az ember már csak ilyen. Nem lát tovább az orránál. Nem látja az esőtől a tudományt. És jobb esetben azt hiszi a meteorológusról, hogy az amolyan esőcsináló, vagy misz. — Gyermektragédia. Szolnokon egy pótkocsis tehergépkocsi elütötte Völgyi Attila 7 éves szolnoki kisfiút, aki a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a gyermek figyelmetlenül a teherkocsi oldalának szaladt. — Megkezdték Gevork Arutjunjan kortárs örmény szerző Élünk egymás mellett.. című drámájának próbáit a győri Kisfaludy Színházban. A darabot Alekszandr Grigorjan, a jereváni drámai színház főrendezője állítja színpadra. A premier április 11-én lesz. — Udvardy Pál festőművész kiállítása nyílt meg csütörtökön Szolnokon a képcsarnok Aba- Novák termében. A tárlat a nyolcvanesztendős mester több mint hat évtizedes művészi munkásságából ad ízelítőt. Forgalmi változások lesznek a március 15-i ünnepségek miatt szombaton, a 75-ös trolibusz, a 23-as, a 2-es, a 47-es és a 49-es villamos, az 1-es, a 2-es, az 5-ös, a 8-as, a 7-es, a 9-es és a 78-as busz vonalán. — Árvíz. Az argentínai Jujuy tartomány déli részét sújtó áradások következtében heten meghaltak, többen pedig eltűntek. Az utóbbi napok hatalmas esőzései következtében a medréből kilépett San Lorenzo elmosott három hidat és több vasútvonalat, a veszélyeztetett területekről 4000 ember kellett kitelepíteni. — Borverseny. Százféle bor került a zsűri elé bírálatra szerdán és csütörtökön a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kecskemét melletti Miklóstelepén. Több évjárat közül jelölik ki a fajtaváltásra, választékbővítésre alkalmas fajtákat. A verseny alkalmából a kutatók és a termelők a termesztési tapasztalatokat is kicserélték. Megszületett az első magyar multimédia: áprilisban mutatja be a Planetárium a lézerek, illat-effektusok, filmek, dia- és videoképek, quadrofon hangtechnika felhasználásával és élő szereplők közreműködésével megalkotott űroperát. Április 5-én, 6-án, és 7-én tekinthetik meg az érdeklődők. " NÉPSZAVA □MII HÁTIM Világbajnokság Jégtánc kb. 23.00: Tv-híradó 3. 9.00: 9.05-14.25 16.23: 16.30: 17.15: 17.40: 17.55: 18.30: 18.35 19.15: 19.20: 19.30: 20.00: 20.20: 21.30: Tv-torna -13.25: Iskolatévé -16.20: Iskolatévé ism. Hírek Matterhorn Angol dokumentumfilm Az északi fal. ism. Játék a betűkkel FF Mindenki közlekedik FF Lovak és lóerők A szegedi körzeti stúdió műsora FF. Öt perc meteorológia öt év az életemből... FF Műszakiak Milyen is a műszaki középvezetők helyzete? Egyfelől a mindennapi munka problémái, gondjai, másfelől a felsőbb vezetés elvárásai teszik nehézzé munkájukat. Nagyon találó az egyik riportalany megfogalmazása: „Két cintányér között a levegő”. A film főszereplői azonban így is vállalják a közösség ügyeinek képviseletét. Nem is véletlen, hogy éppen őket választották kongresszusi küldötteknek. Tévétorna Mese A fiú és a kígyó FF. Tv-híradó Delta FF Siker Vitray Tamás műsora Műkorcsolya 18.10: 19.05: 19.20: 19.30: 20.00: Fabula A barátság ism. Mindenki közlekedik ism. FF Öt perc meteorológia ism. Tv-híradó Nemzetközi karmesterverseny Katowiczében A Zene-szóval különkiadása 20.30: „Ebbe mindenki beleszólhat?!” Amatőr művészeti mozgalmak konferenciája A közelmúltban rendezték meg az amatőr színjátszók, képzőművészek és néptáncosok konferenciáját, valamint a Kórusok Országos Tanácsának közgyűlését. E tanácskozásokon olyan gondokat, problémákat vitattak meg, amely meghatározza, befolyásolja az egész magyarországi amatőrmozgalmat. A stúdió vendége Vitányi Iván, a Népművelési Intézet igazgatója , a téma szakértője. Tv-híradó 2. Az éjszaka angyalai VII/6. Az eskü Belga films. FF 21.10 21.30 14.00 17.00 17.30 18.33 19.03 20.00 20.33 21.44 22.30 23.15 lett. Pedagógus lett. Férjhez ment, három gyerek anyja. Mégsem tartja sikeresnek az életét? Pedig soha nem akart többet, csak „úgy élni, mint a többi”. .. Riporter: Pásztor Magdolna Zenedélután kettőtől ötig 14.00: Jó utad 14.45: A beat kedvelőinek 15.30: Könyvről könyvért 15.40: Egészségünkértl 15.45: Dallamról dallamra Mindenki iskolája Szóból ért az ember Ötödik sebesség Könnyűzenei olimpia Elődöntő X., A Brémai Rádió műsora Leo Fall operettjeiből Régi nóta, híres nóta A világirodalom remekei Anatole France: A pingvinek szigete Az Alba Regia nemzetközi dzsesszfesztiválok felvételeiből Filmzene Népdalok . 10.35 10.40 11.00 12.00 12.20 12.35: 13.57 14.10 14.44 15.10 15.38 16.05: 16.35 17.10: Rádió 18.16: 18.30: 19.15: 19.23:7.59: Jó reggelt! Miről ír a Társadalmi Szemle új száma? Kamaramuzsika óvodások műsora Lottósorsolás Visszapillantó Látogatóban Jókai Mórnál, ism. „Elhull a virág, eliramlik az élet” Petőfi Sándor versei Bartók: Elmúlt időkből Rádiószínház. Takács Ferenc: Három temetés, dokumentumműsor Déli Krónika Ki nyer ma? Hétvégi panoráma Ajánlóműsor sok muzsikával ism. A Szovjetunió népeinek zenéjéből Schumann: Zongoraverseny Magyarán szólva Rafael Arie operaáriákat énekel Dominó Játék szóval, számmal hanggal Munkásigazgatók Rádai Eszter műsora Cigánydalok, csárdások Láttuk, hallottuk 17.35: Magyar előadóművészek Az Új Budapest Vonósnégyes 4.25-8.27: 8.37: 9.33: 9.53: 10.05: Mese Esti Magazin Közvetítés a Elektroimpex nemzetközi úszóversenyről Márciusi szél Rádiókompozíció az 1848- as forradalomról, összeállította Papp Zoltán Britten: Villanások a dalciklus tenorhangra és vonószenekarra, Bimbaudversekre Kodály: Székelyfonó Egyfelvonásos daljáték A határon túl Kambodzsa ... Thaiföldi beszélgetések II. Századunk zenéjéből Toronyzene 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája 8.33: Slágermúzeum ism. 9.21: Harminc perc alatt a Föld körül 9.53: Lottósorsolás 10.00: Zenedélelőtt 11.45: Tánczenei koktél 12.33: Édes anyanyelvünk 12.38: Népi muzsika 13.15: Nőkről nőknek Mint a többi ... Egy négy gyermekes, teknővájó cigánycsaládból származó lány diplomát szer-20.15: 20.38, 22.20: 22.30 0.10 A. _ Szlovák televízió 9.00: Zenés gyermekműsor. 9.30: A tapasztalatlan kiscsirke 4. 9.45: Ezzel törődni kell. 10.25: A veszélyben forgó város, tv-játék II. ism. 11.35: Tíz lépcsőfok az aranyhoz. 12.15: A spartakiád zászlója alatt. 12.40 :A rendőrség naplójából. 16.10: Hazánk szépségei. Kisfilm. 16.40: Kisfilmösszeállítás. 17.25: Az úton nem vagy egyedül. 17.30: Ifjú szemmel. Magazinműsor. 17.55: Bratislavai magazin. 18.10: A tűzhányók madara. Ausztrál természetfilm. 18.40: Mese. 19.00: Tvhíradó. 19.30: Kiadnodók. műsor. 19.55: Ünnepi hangverseny. Helyszíni közvetítés Kladnóból. 21.05: Műkorcsolya VB. Jégtánc. 9.00: Iskolarádió 9.30: Maria Biesu operafelvételeiből . 10.001| Sci-fi kedvelőknek Ray Bradbury: Szép aranyalmáit a Nap, Ray Bradbury: Itt oroszlánok vannak, C. D. Simák: A Jupiteren Szilárd Leó : Üzenet a csillagokhoz 11.05: Zenekari muzsika 9 13.07: Új lemezeinkből ® 13.58: Magyar irodalmi arcképcsarnok Szabó Lőrinc 14.18: Az eladott menyasszony, részletek 9 15.10: Vészi Endre: Angi Vera és a többiek 15.20: A Collegium Aureum Kamarazenekar játszik 9 16.35: Brahms: Szerelmi dalkeringők 9 17.00: Anneliese Rothenberger operaáriákat énekel 9 18.00: Távol Istentől, közel az Egyesült Államokhoz Közép-Amerika ism. 18.20: Csengery Adrienne és Polgár László dalestje 9 hangfelvétel közben: 19.05: Iskolarádió 20.24: Újdonságainkból Táncdalok Hemert: Igen, megteszem, Regem—Flint—Veerhof: Sajnálom, Frankfurter— Möring: Városi cicák, Parfitt—Brawn: Bármit is akarsz, Edwards: Űrbéli lány, Möhrle—Unwin Danny diszkója, Levay—Gluck: Bugi-hadsereg. 20.49: Hangfelvételek — felsőfokon is Lórin Maazel vezényli a Clevelandi Szimfonikus Zenekart. :árcius 14. ETromblók FÉNYES ADOLF (1867—1945) festőművész, a legnagyobb magyar realista mesterek egyike halálának 35. évfordulója. NAGY SÁNDOR (1868—1950) festő és iparművész, a szecesszió egyik legjelentősebb hazai képviselője 30 esztendeje halt meg.