Népszava, 1980. április (108. évfolyam, 77-100. sz.)

1980-04-12 / 85. szám

10 A J * NEMERE ISTVÁN REGÉNYE nyomán irtó CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta FAZEKAS ATTILA AZ X-BOLYGÓ LAKÓI MEG­FIGYELTÉK, AMINT AZ ŐRHA­­JÓ LESZÁLL ÉS LÁTTÁN, HOGY UTASA­I - SZÁMURA TELJE­SEN SZOKATLAN KÜLSEJŰ lények-szétszélednek a környéken, nyilvánvaló volt, hogy kutatást foly­tatnak . MEG AKARNAK TUDNI MINDENT A BOLYGÓ­N -■ NÉPSZAVA S%<l)>M miA\T][ mi 10 AIIK 1980. ÁPRILIS 12. SZOMBAT A Nap kel 6 óra 1 perc­kor, nyugszik 19 óra 29 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon /' nevű kedves olvasóinkat . A Magyar Nők Or­szágos Tanácsának dele­gációja Lisszabonba uta­zott pénteken, Németi Irénnek, a Nők Lapja főszerkesztőjének veze­tésével. A küldöttség a Portugál Demokratikus Nőmozgalom kongresszu­sán vesz részt.­­ A nemzetközi ame­­rikanisztikai konferencia a Magyar Tudományos Akadémián pénteken be­fejeződött. A háromnapos tanácskozáson mintegy 80 előadás hangzott el az amerikai irodalom, nyel­vészet, illetve művelődés- és eszmetörténet különfé­le kérdéseiről.­­ Bajtársi találkozót rendezett hazánk felsza­badulásának 35. évfordu­lója alkalmából a Parti­zán Szövetség pénteken a Néphadsereg Művelő­dési Házában. Úszta Gyu­la főtitkár megnyitójában köszöntötte a találkozón részt vevő csaknem félezer veteránt, akik fegyvert fogtak a második világ­háború idején a fasizmus ellen.­­ Az Országos Had­történeti Múzeum Kézi­fegyverek története cí­mű kiállítása karbantartás miatt április 13-tól 28-ig zárva tart. Ajtó és szél Műanyag borítású aj­­­tótokok sorozatgyártása­­ kezdődött meg az Épü­­­­letasztalosipari- és Fa­­j­ipari Vállalatnál. Éven­­­­te 250 ezer darab hagy­­­ja el a gyárat, szinte­­ teljesen kész állapot­­­­ban, egy-egy ajtótok­­ helyére csavarozása­­ mindössze 20 percet­­ vesz igénybe. Már sze­­­­relik az újpesti lakótér­­­­epen a 43. számú Álla­­­mi Építőipari Vállalat­­ dolgozói az újfajta ajtó- t tokokat. Minőségük jobb­­ a hagyományos faajtó­­­kénál, a későbbiekben­­ nem igényelnek kar­­­bantartást, mázolást, s­­ az áruk sem magasabb. ■ Az új típusú ajtóto­­­­kok pontosan illeszthe­­­tők, nem fúj be mellet­­­­tük a szél Lám, ilyen . ..apróságokkal" is tehe­­­­tünk valamit az ener­­­giatakarékosság érdeké­­­­ben.­­ (v.) — „Az én házam, az én kertem és a városom” té­mában készíthetik el raj­zaikat a 16 éven aluli fia­talok a nemzetközi gyer­­mekrajzpályázatra, ame­lyet az Építészek Nem­zetközi Szövetsége és az UNI(-fe az ENSZ gyer­mreks­égét­kező alapja — lengyel nemzeti bi­zottsága hirdetett meg. A rajzokat október 15-ig kell eljuttatni az UNI­CEF magyar nemzeti bi­zottságához. — Az V. Országos Ze­nei Nevelési Konferenci­át június 22-e és 27-e kö­zött tartják Győrött, a városi Tanács, a Kulturá­lis és az Oktatási Minisz­térium közös rendezésé­ben. — Hazai és külföldi szekciója is lesz a sopro­ni nyári egyetemnek. A magyar nyelvűt július 11. —19. között, a németet pe­dig július 19. és 25. között rendezik meg. A soproni nyári egyetem hallgatói elsősorban a környezetvé­delemmel foglalkoznak. — Dévényi János kiál­lítása pénteken a salgó­tarjáni ifjúsági házban nyílt meg. Az ötvösmű­vész tárlatán mintegy öt­ven szépmívű, vörösréz­ből és nemesacélból ké­szített ékszert, tálat, dom­borművet, faliképet, ér­mét és használati tárgyat láthatnak az érdeklődők.­­ Elhunyt Fekete Mi­hály nyugdíjas, aki a va­sasszakszervezetnek 1919 óta volt tagja. Hamvasz­­tás utáni búcsúztatása 1980. április 16-án 12.45 órakor lesz a Kispesti te­metőben.­­ A korszerű elektro­nikus berendezések és mérőműszerek alkalmazá­sáról az atomfizikában, valamint az atomenergia hasznosításának egyéb kérdéseiről tanácskoztak Drezdában 14 ország — köztük Magyarország — atomkutatói a X. nemzet­közi magelektronikai szimpóziumon. — Pneumatikus fejes­­saláta-szedőgépet szer­kesztettek és próbáltak ki a berlini kertészeti kom­binátban. A gép lényegé­ben ,,kiszívja” a salátákat a földből. Egy óra alatt 18 000 salátát is fel tud szedni.­­ Újítók klubja alakult a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban, ahol min­den tizedik ember újító, negyedrészük fiatal. Ez már „ipari szintnek” szá­mít, az újítómozgalom ilyen magas fokú szerve­zettsége ugyanis ma még inkább az ipari vállala­tokra jellemző, mint a mezőgazdasági üzemekre. — Kék Duna ’80 címmel Újvidéken április 11—12- én tartják meg a Duna­­menti országok 10. nép­zenei fesztiválját, ame­­­lyen nyolc országból — köztük hazánkból vesz­nek részt művészek. —■ Folklórfesztivállal folytatódott a Művészet és ifjúság, valamint az egyetemi és főiskolai kul­turális napok közös ren­dezvénysorozata pénteken a keszthelyi városi szín­házban. A háromnapos találkozón a dunántúli felsőfokú oktatási intéz­mények, több budapesti egyetem és főiskola nép­­táncosai, szólótáncosai és zenekarai, továbbá a ki­lenc dunántúli megye és a főváros táncegyüttesei vesznek részt. A Hincz Gyula festő­művész alkotásaiból ren­dezett kiállítás nyílt pén­teken az oroszlányi városi művelődési központban. A tárlaton, amelynek megnyitó ünnepségén részt vett az alkotó is, 40 grafikát láthatnak az ér­deklődők. — Olaj helyett szalma. Nyugatnémet szakembe­rek szerint a mezőgazda­­sági üzemekben gazdasá­gos lehet a szalmával va­ló fűtés. Megállapították, hogy 3 kilogramm szal­mával egy liter fűtőolajat lehet pótolni. — Külön területeket jelölnek ki a Szovjetunió erdőgazdaságai arra a célra, hogy az iskolások gyakorlati oktatásban ré­szesülhessenek. Egyedül az Oroszországi SZSZK- ban mintegy 300 000 he­tedik—tizedik osztályos tanuló ismerkedik meg így az erdővel. — Fekete jelzőtáblák. Jugoszláviában a szabvá­nyos közlekedési táblákat egy szokatlan új jelzéssel egészítették ki. A közuta­kon, azokon a helyeken, ahol egy év alatt leg­alább öt tragikus végű közlekedési baleset tör­tént, fekete jelzőtáblát helyeztek el.­­ Zöldalma illatú és ízű üdítő készítését kezd­te meg a Békés megyei Üdítőitalipari Vállalat. A különlegesség a fővá­rosban és hét alföldi me­gyében is rövidesen kap­ható lesz.­­ Az Operaház igazga­tósága közli, hogy megbe­tegedések miatt április 13-án, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel az Ope­­raházban a Failoni bér­letben meghirdetett A hattyúk tava helyett a Spartacus c. balett kerül bemutatásra. A megvál­tott jegyek érvényesek, vagy, kívánságra az elő­adás kezdetéig az Opera­ház pénztárában vissza­válthatók.­­ A kiadott menet­rendtől eltérően április 13-tól, vasárnaptól, az utolsó kompjárat Szán­­tódrévből 19 órakor, Ti­­hanyrévből 19.30 órakor indul. A menetrend­változást az tette szüksé­gessé, hogy még a késő délutáni órákban is nagy az utasforgalom. UDVARIAS KÖZLEKEDÉS — Ez az ürge talán az apád, hogy folyton az anyá­dat emlegeti? ! 8.05: 8.10-10.10: 11.00: 11.25: 12.10: 14.32: 15.25: 15.45: 15.50: 16.50: 17.10: 17.35: m­­ Iltim T­elevízióm Tv-téma -9.55: Iskolatévé Hat év történelem XX­I. Háború a front mö­gött Játék a betűkkel ism. FF Charlie angyalai A rokonlelkek ism. Mindenki közlekedik ism. A szakértő Angol bűnügyi filmsorozat Az előítélet Kertünk — udvarunk K­om. FF Hírek Szemle Társadalomtudományi kör­kép FF ism. Főzőcske — de okosan Változatok csirkére és rizs­re ism. Századunk lírája Agostinho Neto versei FF Az Angolai Köztársaság nemrég elhunyt elnökét el­sősorban politikusként, ál­lamférfiként ismerték. Ke­vesebben tudják róla, hogy költőnek is kiemelkedő volt. Költeményeinek nagy részét külföldön, száműze­tésben és börtönben írta. Verseit a magyar olvasók elsősorban Tóth Éva fordí­tásaiból ismerhették meg. Verseskötete a közeljövő­ben jelenik meg. ..Vérzünk, virágzunk” címmel. Olimpia a képernyőn Dokumentumfilm FF A sportkedvelők a szombat délutáni szundikálás he­lyett, bizonyára az „olim­pia-idézést” választják. Az MTV először, 1960-ban, a Római Olimpiai Játékokról adott közvetítést. A doku­mentumfilm ez ,,össznépi ügy” sajátos epizódjait, az akkor hat magyar arany­érem történetét kívánja felidézni. A műsorban fel­thetik a kérdést: a vetélke­dések mai, szuperszintjén: fontos-e győzni, vagy elég­séges a részvétel? Érdekes lesz meghallgatni a sport­­szociológia olyan neves szakértőit, mint dr. Frertád Róbert és Zsolt Róbert. De érdekes lesz a tv-közvetíté­­sek szervezőjének, riporte­rének, Radnai Jánosnak és Vitray Tamásnak vissza­emlékezése is a kezdeti nehézségekre. Egymillió fontos hangjegy A Locomotív GT a Kerté­szeti Egyetem Klubjában. Tv-torna Mese Tv-híradó Vers — mindenkinek Petőfi Sándor: Arany Jánoshoz Elmondja: Major Tamás Egy kis előkelőség Angol filmvígjáték — 14 éven felülieknek! Két házasember megismer­kedik, eltölt együtt egy kellemes és vidám hetet — amikor kiderül: ez a kap­csolat többet jelent szá­mukra, mint a futó kaland. Londonban lakást bérelnek, ám — ahogy az lenni szo­kott — megjelenik a bűn­tudat, a határozatlanság ... Mi, tizenketten .­.. A Színház- és Filmművé­szeti Főiskola hallgatóinak műsora — II. Sanzonok Jean Gabin-sorozat Gyermek bíróság Francia­ film FF Jean Gabin ez alkalommal egy szigorú, jólelkű bíró, aki mindennek személye­sen utánajár, és szívén viseli a fiatalkorú bűnözők, és a kallódó gyerekek sor­sát. Tv-híradó 3. 17.55: Gólyavári esték Előadások az emberiség történetéből FF XIII 1. Az antik demokrácia 18.35: Prolifilm Tv-film ism. 19.30: Tv-híradó 20.00: Lajtha László Posztumusz portré FF 20.55: Tv-híradó 2. 21.15: Asztalitenisz EB Egyéni elődöntők 23.03: Magyar előadóművészek Nemes Katalin zongorázik 0.10: Melódiakoktél 18.45: 19.05 19.10 19.30 20.00 20.05 21.35 22.05 23.25 4.25-8.05: 8.20: 8.33 9.30 10.33 10.48 11.40 12.33 13.30 14.00 14.40 14.58 15.22 15.38 16.33 17.30 19.30 20.15 20.33 20.45 21.05 22.02 22.23 23.10 -7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora Népi zene, népdalok Az Egyesült Államok el­nökválasztás előtt ism. Örökzöld­ dallamok ism. Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora Beszélgetés Faragó Eszter vasdiplomás tanítónővel — Látogatóban Kertész Er­zsébet­­írónőnél — Riport Molnár Rezsővel — Rádió­sok nyugdíjban — Riport Egressy Árpáddal, az Ód­­ry Színészotthonban — Egy levél nyomában a cipész­­műhelyben — Rejtvény. Válaszolunk hallgatóink­nak Zenés játékokból Fiataloknak! : Jó ebédhez szól a nóta Éneklő. Ifjúság A Syrius együttes felvéte­leiből Aszinkronhangulatok A világirodalom tréfás ver­seiből összeállította Bakó Ágnes Fúvószenei hangverseny Gulyás László: Kisbojtár szvit Százszorszép színház Leih Usztyinov: Kristály­szív ism. Pophullám Közkívánatra! Latinovits Zoltán verseket mond Magnóról, magnóra Közvetítés az asztalitenisz EB-ről A Stúdió 11 játszik Közvetítés­t az asztalitenisz EB-ről A Magyar Rádió Karinthy Színpada Gépek dzsungel­je ism. Barangolás régi hangle­mezek­ között Nóták .......... Slágermúzeum ism. 8.30: 8.55: 10.05: 11.00: 12.00: 12.20: 12.30: 12.45: 13.05: 13.15: 13.30: B­ádia Lányok, asszonyok 4X4 Játék Epizódok a magyarországi operajátszás történetéből Kismarton és Eszterháza Örömök kertjében Az isteni Justinianus és felesége, Theodora Déli krónika Zenei anyanyelvünk Magyarán szólva . .. A párizsi Polifon együttes Jannequin-madrigálokat énekel Műszakiak között típ. Közvetítés az asztalitenisz • EB-ről Tipegő Titok a családban Telefon: 13.00-tól 14.20-ig hívható 330-577 14.20: Liszt—Grabócz hangsz.: XIII. magyar rapszódia 14.30: A kukorica mint energia­­■ forrás 15.05: Új Zenei Újság 16.00: 168 óra 17.30: Wilhelm Furtwängler ve­zényli a Bécsi Filharmonikus Ze­nekart 18.15: Hol volt, hol nem volt 18.40: Sporthírek 18.45: Rádiószínház Lendvay György: Holnap kupaszerda 19.50: Cimbalomkettősök 20.02: A Rádió Dalszínháza Haldoklás habbal — zenés komédia 21.30: Közvetítés az asztalitenisz EB-ről 22.10: Jámbor László operaáriá­kat énekel 22.30: Közvetítés az asztalitenisz EB-ről 7.30 8.08 8.45 10.20 11.05 12.13 13.07 15.00 15.25 16.05 16.55 18.06 19.05 19.30 19.35 20.20 21.20: 21.55: 22.30: 22.51: A miskolci stúdió szlovák nyelvű műsora József Attila megzenésített­­ versei © Sziklay Erika Sárközi Ist­ván műveiből énekel Lehel György vezényel © Maurice André trombitál © Arthur Grumiaux hegedül, Robert Veyron-Lacroix csembalózik. Clara­ Haskil zongorázik © Nicolae Herlea és Pilar Lo­rengar operaáriákat énekel Barokk muzsika © Huszonöt perc beat © Délutáni hangverseny © Közben: Kritikusok fóruma ism. Janacek: A ravasz rókács­­ka # Közben: Egyetlen kívánság Mai türkmén költők versei Kodály: Háry János — szvit Érik a fény József Attila versei Helen Donath dalestje­i a Zeneakadémián © Zongorán közreműködik: Klaus Donath Közben: A győri körzeti stúdió mik­rofonja előtt: dr. Eördögh Ferenc állami díjas nyel­vész Zenekari operarészletek © Slágerlista © Reneszánsz kórusmuzsika © Napjaink zenéje :Szlovák, televízió 9.00: Szovjet film­ism. 16.20: Do­kumentumfilm. 17.20: Ferdinánd, a bohóc. NDK-sorozat. 17.50­: Csa­ládi posta. 18.40: Mese. 19.00: Tv­híradó. 19.30: Érettségi vizsga té­vésorozat. 20.30: Szórakoztató műsor. 22.05: Sporthíradó. 22.15: A nagy autóbusz amerikai film. 198­0. április 12.

Next