Népszava, 1980. április (108. évfolyam, 77-100. sz.)

1980-04-06 / 81. szám

A m*g£ naptól Szeptember 28-ig nyári időszámítás Hasszabb nappalok — Dollárra átssámilra Alkalma­zhot­­ómenetrendek — „Z” betű a városnév mellett Az elmúlt éjszaka a Kossuth rádió utolsó hír­adásában így köszöntötte a bemondó a hallgatókat: éjfél van, híreket mondunk. Tíz perccel később pedig ez volt az utolsó mondat, 1 óra múlt 10 perccel... Neni tévedett, időközben ugyanis megkezdődött a nyári időszámítás. Az éjszakások, a folyamatos üzem­ben dolgozók műszakja egy órányival megrövidült, hiszen reggel az átállított óra szerint, a szokásos idő­pontban végeztek. Egyébként életritmusunk mit sem változik. Ak­kor miért az egész? Az április 6-tól szeptem­ber 28-ig tartó nyári idő­szakban hosszabbak a nappalok, rövidebbek az éjszakák. A Nap egészen korán kel, s az óraigazí­tás után későn nyugszik majd. Kevesebbet kell vi­lágítanunk.• Magyarország egynapi teljes villamos­­ener­gi­a -s­zü­ksé­gletét, mintegy 90 millió kilo­wattórát tudunk megta­karítani. Ez fűtőolajra át­számítva körülbelül 2,5 millió dollárt jelent. Ki­adást csupán a közleke­dési eszközök menetrend­jének átdolgozása jelen­tett A többi európai or­szággal ellentétben Jugo­szlávia, a Szovjetunió és Svájc nem tér át a nyá­ri időszámításra. Ezért a nemzetközi járatok egy része új időpontban ér­kezik s indul, magával vonva néhány belföldi járat menetrendváltozá­sát Ez azonban a vona­tok és buszok 3, illetve 2,5 százalékát érinti csak. A munkahelyéről senki sem fog elkésni, a meg­szokott csatlakozások ugyanúgy élnek tovább, hiszen a Volán és a MÁV „órája” ugyanúgy átállít­va jár majd, mint az uta­soké. A MÁV a nyári időszá­mítás bevezetésével kap­csolatos menetrendválto­záshoz kiadta 2. számú pótfüzetét A Volán 1980. március 31-ig érvényes menet­rendjének 1. és 3. köteté­hez ugyancsak egy-egy pótfüzetet adott­ ki. Ezek április 6-tól május 31-ig a menetrendkönyvekkel együtt, érvényesek. Júni­us 1-én jelenik meg az 1981. május 31-ig érvé­nyes új menetrend, ami­hez, majd ez év szeptem­ber 28-án kiadnak egy 1981. április 5-ig érvé­nyes téli pótlékot. A MALÉV már kiadott nyári menetrendje ápri­lis 1-től október 31-ig szól, és mindenhol az il­lető városban érvényes helyi időt tünteti fel. Ezért szeptember 28-tól október 31-ig a budapes­ti idők 1 órával korábban értendők. Ezt Budapest, illetve az egyéb — nyá­ri­ időszámításban élő — városok neve mellé tett ,,z” betű jelzi. A repülő­téri buszgyorsjárat, ter­mészetesen, alkalmazko­dik az óraátállításokhoz. Szebeni Zsolt A Meteorológiai jelentésünk 1 MAI PROGNÓZIS Kontinensünk nagy ré­€zén hűvösre, helyenként hidegre fordult az idő. Általában mindenütt hű­vösebb az idő az április elejének megfelelőnél. Az Uraltól az Appenin-fél­­szigetig csaknem 1000 ki­lométer szélességű felhő- és csapadékzóna húzódik. Ennek területén sokfelé esik az eső, de nem rit­ka a havazás sem. Az említett felhőzónában to­vábbra is hűvös levegő áramlik Közép- és Dél- Európa felé. A Kárpát­medence időjárását to­vábbra is az északkelet­ről áramló hűvös, nagy nedvesség tartalmú lég­­hullámok határozzák meg. Hazánkban szombaton folytatódott a túlnyo­móan borult idő. Csak néhány helyen sütött ki rövid időre a nap. A ke­leti országrészben szórvá­nyosan esett az eső, a Dunántúlon többfelé volt havazás, havas eső, he­lyenként viharos északi szél kíséretében. Kora délutánra csak 5—10 fo­kig emelkedett a hőmér­séklet VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Időnként felszakadozik a felhőzet és egyre keve­sebb helyen lesz újabb eső, havas eső, a maga­sabb hegyekben még ki­sebb havazás valószínű. A Dunántúlon kissé mér­séklődik, a keleti ország­részben pedig időnként megerősödik az északi szél. A hőmérséklet kora délután 5—10 fok között várható. Tovább tart a hűvös idő a SS C3 S3 Város s .§ %RS x í© ^ a §s ^ a SS s Moszkva6 —4 Helsinki5 —3 Stockholm3 —2 Madrid 217 Athén 144 Kairó 22 12 Berlin7 —2 Varsó7 —3 •Prága6 0 Bécs4 0 Belg­rád 100 Bukarest 107 Budapest8 2 Győr6 —1 Szombathely6 —1 Zalaegerszeg7 0 Siófok8 2 Pécs 102 Kecskemét 111 Miskolc8 0 Debrecen9 1 Szolnok 100 Szeged 112 Békéscsaba 113 Térképünk az április 5-i, 13 órai időjárási helyzetet ábrázolja NÉPSZAVA Hó a Mecsekben A szeszélyes áprilisi időjárás különös helyze­tet teremtett pénteken a Mecsek vidékén: míg a hegység magasabb csú­csain havas eső és hó­­esett, a hegy lábánál — Pécsett — tavaszi kön­tösükben pompáztak a korán nyílt növények. Városszerte teljes virág­jában van az aranyeső. Viharos szél tombolt szombatra virradó éjsza­ka a nyugati országré­szen. A széllökések ereje Győr és Sopron térségé­ben elérte az óránkénti 70—75 kilométert. A gyorsvonat sebességű szél, amely erősen zavarta a közlekedést néhány he­lyen leszaggatta a tv-an­­tennákat és letördelte a fák ágait . Vastag hótakaró bo­rította szombaton Auszt­ria túlnyomó részét. . A „fehér húsvét” minde­nekelőtt a közlekedésben okoz nagy nehézségeket. Fenyegetik Joy Adamson férjét is megfe­ Életveszélyesen nyegették Joy Adamson­­nak, a január 3-án meg­gyilkolt állatvilág-kutató­nak és írónőnek a férjét. Mint ismeretes, az „Oroszlánhűség” és az „Elza kölykei” című könyvek osztrák szárma­zású brit írónőjének gyilkosa ellen e héten kezdték meg a bírósági eljárást Most férje vé­delmére kellett rendőri egységeket kirendelni, egy elefántcsontrablásra szerveződött, fegyveres vadorzócsoport fenyegette meg. FIGYELIK AZ­ ENER­GIAFOGYASZTÁST Energiagazdálkodás­­figyelő őrhálózatot szer­veztek a Komárom me­gyei Tanácshoz tartozó ipari üzemekben. Jelzései alapján máris több he­lyen csökkentették az energiafogyasztást. Rend­szeresen megjutalmazzák azokat a gépjárműveze­tőket, akik az előírtnál kevesebb üzemanyagot használnak fel, ugyanak­kor megbírságolják a túlfogyasztást. Számos üzemben célprémiumot kapnak azok a kazánfű­tők, akik kevesebb tüze­lőanyaggal érik el a meg­lelő hőfokot. Jó néhány üzemben a vezetői pré­miumok kifizetésének egyik feltétele lett az ész­szerű energiagazdálkodás. Hétvégi munka a földeken Az utóbbi napok kedve­zőtlen időjárása tovább növelte a tavaszi munká­ban már eddig is meglevő elmaradást, amelyet a márciusi tél okozott. Szombaton viszont bené­pesült a borsodi határ. A kedvező időjárást kihasz­nálva, több mint három­száz traktor dolgozott a nagyüzemi táblákon. El­sősorban a partosabb, lej­tős területeken készítet­ték elő a talajt a vetés­hez. A bodrogközi része­ken, valamint a Takta­­közben, ahol a talaj nem hűlt le, tavaszi árpát és borsót vetettek. Szombaton Tokajhegy­­alján, a 28 község határát magában foglaló zárt bor­vidéken is kisütött a nap. A több mint hétezer hek­tárnyi termőszőlő meg­metszve várja a fakadást, amely az időjárás miatt most még késik. Bontakozik a Duna— Tisza közi határ is: piros bimbós a kajszi, s né­hány órás meleg napsütés kibontja a cseresznye és az őszibarack virágszir­mait. Nagyüzem a Vidám Parkban Hatvan játék várja a vendégeket Út a Forgócska és a Gyermekálom A Vidám Park az ün­nepek alatt teljes nyitva­­tartással áll a gyerme­kek és a játékos kedvű felnőttek rendelkezésére. Amint azt Tari Julianna igazgatóhelyettes elmond­ta, legnagyobb sikere va­lószínűleg az idén is a villany­autónak, a kis tro­linak, a játékteremnek, a benzinmotoros gokartnak, a Libegőnek és a Hurri­kánnak lesz. Ezek csábí­tóereje tavaly is nagy­ban hozzájárult ahhoz, hogy­­ a Vidám Parkot nem kevesebb, mint 3 millió érdeklődő kereste fék Várhatóan elnyeri a látogatók tetszését az újonnan felállított For­gócska és az ugyancsak új „Gyermekálom” is. Ez utóbbi körforgó azért kapta szép nevét, mert a kicsik álmának minden alakját és­­ gyakran áhí­tott tárgyát sűríti össze. A kacsától a mozdonyig, a luxusautótól az autó­buszig csaknem minden játék megtalálható rajta. Nem működik viszont a favázas hullámvasút, mel­y­nek s­zer­kezet­ja­v­í­tá­­­si munkálatait a kedve­zőtlen időjárás miatt még nem fejezték be, és bizonyára sokan hiá­nyolják majd a tavaly leégett elvarázsolt kas­télyt is. Mint megtudtuk, az új kastélyt pályázat alapján a Műegyetemen tervezik, az épület fel­állítását pedig korszerű építőanyagokból az Áp­rilis 4. Ipari Szövetkezet vállalja majd. Az elvarázsolt kastély játékaira tehát még vár­ni kell, nem így a játék­város többi 60 mulattató­berendezésére, amelynek 300 dolgozója az ünnepek alatt délelőtt 10-től este 8 óráig várja a szórakoz­ni vágyó kicsiket és na­gyokat egyaránt T. J. Kisautón, repülőn, ciklonon ... (T. Balogh László felvétele) Ikarus Mozambikban Magyar autóbuszüzem épül Mozambikban egy, a napokban aláírt szer­ződés értelmében. A Mogart, az Ikarus és a mozambiki ipari és ener­giaügyi minisztérium kö­zött létrejött megállapo­dás szerint a kelet-afri­kai országban eleinte évi 50 járművet készítenek, de öt éven belül ez a szám eléri a 250-et. * A távoli országban már számos magyar au­tóbusz járja az utakat, a fővárosban, Maputóban, 50 csuklós busz segíti a tömegközlekedést, s az idén további 70-et szál­lítunk Bejr­a és Matola városba. Igyál, öcsi?­ ­ Megkezdődött hát a­­ hagyományos nagy hús­­t véti eszem-iszom. Fogy­­ már a sonka, a kalács,­­ a jóféle bor. Holnap­­ útra kel az ország, jön-­ nek a rokonok, barátok, és, persze, a gyere­kek ... Locsolkodunk. Aztán az emelkedett hangulatban sokszor elhangzik: „Igyál, öcsi!” És öcsi iszik. Nagyfiú s már. Először csak bele­­­­kóstol, aztán, ha igazán­­ nem esik is jól, köny­­­­nyebben megy a felnőt­ti tes mozdulat. Az íin­­i nép utáni lehangoló sta­­­­­isztikát, emlékszünk, S esztendők óta riasztóak.­­ Jó lenne az idén hús­­­­véthétfő után is lelki­­s ismeret-furdalás nélkül,­­ derűsen ébredni. k. i. Bűnbanda a bíróság előtt A bíróság előtt álló bel­városi fenegyerekek által elkövetett bűncselekmé­nyek jó­részt kimerítik a Büntető Törvénykönyv paragrafusait. Az, hogy 1976 szeptemberében a bűnöző csoport néhány tagja betört ,és kifosztot­ta a szentendrei görögke­leti templomot, s ezzel 120 ezer forint körüli kárt okoztak, szinte az „eny­hébb” megítélésű cselek­ményeik közé tartozik. A belvárosi szórakozó­helyeket és nem utolsó sorban az éjszakai életet „uraló” 24 éves büntetett előéletű Erdélyi Mihály és 16 társa számára a sze­rencsejáték, a rablás és az ehhez hasonló „apró­ságok” elkövetése min­dennapi volt. Amint azt az ügyészségi vádirat ki­fejti, Erdélyi és bűntársai­­ nem riadtak vissza még a gengszter jellegű bűn­­cselekmények elkövetésé­től sem. A nyomozás so­rán felszínre került bűn­cselekmény-sorozatot még 1976. év vége felé kezd­ték el, és azt egészen le­bukásukig, megszakítás nélkül folytatták. Odáig merészkedtek egyebek között, hogy a nagy for­galmú Blaha Lujza téren este 7 órakor 81 ezer fo­rintot elraboljanak egy külföldi állampolgártól. De elkövettek hasonló sú­lyú bűncselekményt 1977. augusztus 4-én, délután 4 és 5 óra között a VIII., kerületi Losonczi közben is. Ebben az esetben egy ugyancsak külföldi férfit 10 ezer forintjától „szaba­dították” meg. A bűnbanda tagjaitól nem állt távol a szeren­csejáték sem. Nagy elő­szeretettel „sméneztek”, s ha valamelyikük vesztett, egyszerűen magához ra­gadta az asztalon heverő ezreket, s továbbállt. De pórul jártak azok is, akik feketén szerzett valutaüz­letbe keveredtek az Erdé­lyi-féle társasággal, ugyanis legtöbb eset­ben az utolsó fillé­rig kifosztva­­ kerültek ki az egyébként is il­legális „üzletből”. Az egyik nőismerősük a „társaságbeliek” segítsé­gével akarta értékesíteni mintegy 30 ezer forintot érő ékszereit. Az arany­­holmikat azzal a trükkel, hogy „megvizsgálják”, zsebrevágták. A hiszékeny nő még a mai napig is várhatja a pénzét. Erdélyi Mihály és Ifi társa több mint 40 rend­beli bűncselekményről ad számot a Központi Kerü­leti Bíróság előtt. S. A. A 14. heti, Budapesten megtartott lottósorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 14 41,64 66, 77 Öttalálatos szelvény ez­úttal nem volt. A négye­sekre egyenként 162 513, a hármasokra 850, a kette­sekre pedig 30 forintot fi­zetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. 1L1 NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Siklós János Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat, VII. kerület, Rákóczi út 54. Telefon: 224-819 Postacím: 1964 Budapest Felelős kiadó: dr. Suth Péter, a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 30,— Ft. Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató index: 25 005 ISSN 0133—1701

Next