Népszava, 1980. április (108. évfolyam, 77-100. sz.)
1980-04-20 / 92. szám
12 VASÁRNAPI MOZAIK 1980. ÁPRILIS 20. VASÁRNAP A Nap kel 5 óra 46 perckor, nyugszik 19 óra 41 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon nevű kedves olvasóinkat , és MTI-hír: a Balaton megóvásáért indított küzdelem fontos segédeszközeként térkép készült a tó környékén található, hulladéktárolásra alkalmas területekről. Ennek alapján Zamárdi térségében nyitják meg a Balatonpart első, 6 millió köbméter befogadóképességű biztonságos hulladéktemetőjét, majd később Balatonkeresztúr körzetében is létesítenek hasonló tárolót. Küzdeni, persze, sokféleképpen lehet, hulladéktemetővel, de amíg az el nem készül, anélkül is. Például következetes, szigorú ellenőrzéssel, és ha kell, büntetéssel is. Ez utóbbihoz különösebb beruházásra sincs szükség, megoldható már a közeledő szezonban. Ha most hozzákezdenek a szervezéshez, talán sikerül is az, amire a Balatonért aggódók évtizedek óta várnak: nem ékteleníti szemétkoszorú a vízpartot Siófoktól Siófokig. (w) — Iskolaépítésbe fogtak a napokban Kőbánya-Újhegyen. A közelmúltban átadott 24 tantermes általános iskola udvarát 15 méterrel meghosszabbítják, s egy 8 tantermes Betonúpiskolát emelnek erre a területre. A munkával év végére készülnek el. Ugyancsak az év végén adnak át 6 tantermet a Sibrik Miklós út 66—68. szám alatti iskola udvarán. — Az utóbbi napok nyárias időjárása „kicsalta” a vadvirágokat a bükki tisztásokon. A hegység mélyen szabdalt részein, az úgynevezett szurdok erdőkben szirmot bontott a kárpáti fenyvesekben gyakori sárga ibolya. A44 ezer négyzetméter alapterületű új bolthálózat építését írják elő Budapesten az idei tervek. Az új üzletek jelentős részét az új lakótelepeken, a kertvárosokban, a városközponttól távolabbi területeken adják át. — Pernye András Erkel-díjas zenetörténész, a Zeneművészeti Főiskola egyetemi docensének hamvasztás utáni búcsúztatása április 21-én, 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — A TECHNOIMPEX Külkereskedelmi Vállalat szervezésében Újvidéken megrendezték a Diósgyőri, Pestvidéki és a Csepel Híradástechnikai Gépgyár kábelgépeinek kiállítását. A három vállalat két évtizede exportálja termékeit Jugoszláviába. A Győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban a termékszerkezet korszerűsítésének keretében befejeződött a vasúti kocsik gyártása. Az utolsó 40 motorvonat-pótkocsit szovjet megrendelésre készítették, és áprilisban teljesítették a rendelést. Kétnapos országos tanácskozás kezdődött szombaton Debrecenben, a Kölcsei Ferenc Művelődési Központban, a művelődési otthonokkal öszszefüggő kutatásokról. A szocialista művelődési otthonok három évtizedes történetében először vitatják meg a szakemberek a közművelődési intézmények munkáját a tudományos kutatások tükrében. — Környei Lászlónak, Micsinay Ervinnek és Seres Bélának, az esztergomi képzőművészeti kör tagjainak több, mint ötven alkotását mutatják be a városi művelődési központban szombaton nyílt kiállításon. Ifjúsági turistaszállóvá alakítják át a kőszegi, régóta használaton kívül levő volt Petőfi laktanyát. Az épület két szintjén és a tetőtérben kapnak helyet a zömmel kétágyas, hideg-meleg vízzel ellátott szobák, amelyekben 187 vendéget tudnak majd fogadni. Az egyes szinteken közös zuhanyozókat alakítanak ki. Szombaton megkezdődött a szövetkezeti népi táncosok nyolcadik országos találkozójának területi döntője Miskolcon. A kétnapos rendezvényen öt megye szövetkezeteinek 17 hagyományőrző néptánc-együttese vesz részt. A Magyar Tudományos Akadémia Tiszakutató Bizottságának kétnapos tanácskozása szombaton befejeződött Szegeden. Elfogadták a mintegy 50 tagú munkacsoport idei programját, amely szerint az idén fő kutatási területük elsősorban a kiskörei vízlépcső és a leendő Tisza III-as vízlépcső térsége lesz. Megkezdődött a repce virágzás előtti permetezése a zalai tsz-ekben és állami gazdaságokban. A jelentős repcetermelő vidéken a szomszédos megyékből érkezett helikopterek is segítik a munkát. Csatornaépítés miatt forgalomelterelés lesz a XXII. kerületi Nagytétényi úton. Április 22-én reggel fél szélességben lezárják a Nagytétényi utat a Jókai Mór utca és a Háros utca — közötti — szakaszon. A városhatár felé haladó forgalmat a Háros utca—Húr utca— Jókai Mórutca útvonalra terelik. A terelőúton haladó forgalom a csatlakozó utcákkal szemben végig elsőbbséget élvez. A centrum felé a forgalom továbbra is a Nagytétényi úton halad. A forgalomelterelés várhatóan április 25-én 15 óráig tart. Az erdők, mezők virágait megörökítő Csapody Vera, Állami-díjas botanikus festő egyedülálló műveiből nyílt kiállítás szombaton Baján. . A ma is alkotó 90 éves botanikus festő csaknem „ hatvan éve rajzolja, festi az erdők, mezők fás- és lágyszárú növényeit. Varjúriadót rendelt el a megyei vadászszövetség Zalaegerszegen és Nagykanizsán. Szombaton hajnalban 50 vadász kezdte meg a Varjúfészkek szétlövését a nagykanizsai parkokban, hétfőn hajnalban pedig Zalaegerszegen folytatódik a varjúirtás. PÜNKÖSDI KIRÁLYSÁG — Kopta Károlyné, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1927-től volt a párt tagja, 79 éves korában elhunyt. Temetése április 30-án, délután 3 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. — Életének 70. évében elhunyt Sebasztián Gyula, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa, nyugalmazott rendőr százados, aki 1932 óta tagja a pártnak. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1980. április 23-án, 14 órakor lesz a Farkasréri temetőben. Vádirat a papgyilkos ellen A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt vádiratot nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz a büntetett előéletű Solymosi Gyula ellen. A vádlott Budapesten, az V. kerület, Károlyi Mihály utca 2. szám alatti lakásán, 1979. július 14- én megölte Szalóczy Elek nyugalmazott templomigazgató-helyettest. Az elkövető a helyszínen talált virágvázával előbb leütötte, majd az asztalilámpa zsinórjával megfojtotta áldozatát, ezután 1200 forint készpénzt, Doxa gyártmányú karórát, valamint kisrádiót magához véve távozott a helyszínről. Halálos balesetek Túllépte a megengedett sebességet Dinnyés külterületén , a 70-es úton Rostást Szabó Anna 20 éves főiskolai hallgató, székesfehérvári lakos, s személygépkocsijával áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára. Ott összeütközött egy vele szemben közlekedő személygépkocsival. A baleset következtében Rostási Szabó Jánosné 45 éves háztartásbeli, székesfehérvári lakos kórházba szállítás után meghalt. Rostási Szabó Anna és egy utas, valamint a másik személygépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett. A kijelölt gyalogosátkelőhelynél tehergépkocsival elütötte Koffer Krisztina 8 éves debreceni tanulót Debrecen belterületén Papp Béla Benjámin 27 éves gépkocsivezető, vattai lakos. A kislány kórházba szállítása után meghalt NÉPSZAVA □MIT IllikiM QD 8.05: Tv-torna 8.10—9.15: Mindenki iskolája FF. ism. 9.15: Óvodások filmműsora FF 9.35: A Tenkes kapitánya 8. Veronika, ism. FF. 10.00: Játsszunk bábszínházat! XIII 4. Rejtőzködöm, elbújok ... 10.45: Hírek 10.50: Vasárnap délelőtt Szerkesztő-műsorvezető: Vitray Tamás 14.18: .,Aki dudás akar lenni...” Mandel Róbert és Pászti György 14.35: Gruntoveci emberek X/7. A társak Jugoszláv filmsorozat 15.25: Honvéd Kupa Nemzetközi ökölvívóver- seny — döntők FF. 16.55 Műsorainkat ajánljuk 17.20: ,,Sok van, mi csodálatos ...” Vitray Tamás műsora. Ism. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor FF. 18.40: Tv-torna 18.45: Mese # 19.00: A Hét 20.00: Hírek 20.05: Vers — mindenkinek Ady Endre: A föl-földobott kő Elmondja: Kállai Ferenc 20.10: Drága kisfiam! Tévéfilm (A Kanadai CBC és a Magyar Televízió közös vállalkozása) . A film középpontjában egy Magyarországról húsz éve disszidált férfi, és az itthon maradt anya kapcsolata áll. Ez az ember sehol sincs otthon. Képtelen húsz év után is beilleszkedni a kinti életformába, alkalmazkodni a körülményekhez Ebben nagyban vészes az akaratgyengeség, a megalkuvás is. Az itthon maradt anya számára a fia csak a disszidálást követően válik fontossá. Elhiteti önmagával is, barátnőivel is hogy a fia szereti őt, s hiszi, ő is szereti a fiát. A film érzékletesen ábrázolja az anya kisstílű hazugságait, a kanadai életforma zártságát, felületességét ... ’ Mavis Gallant novellája alapján írta: Kardos G. György és Susanne Grossman. Rendezte: Makk Károly. 21.25: Telesport « Hungária Kupa nemzetközi kardvívóverseny — döntők 22.35: Hírek mi háborúval és az amerikai hadsereg és társadalom bemutatásával aratott nemzetközi sikert. A műsor az események történelmi és társadalmi hátterével, a film elkészítésének körülményeivel és az alkotóval ismerteti meg a hallgatókat. 16.00: Híres zenekarok albuma Helmut Zacharias zenekara játszik 17.00: Slágerek mindenkinek 17.55: Mit üzen a Rádió? 18.33: A világlíra gyöngyszemei Schiller költeményei 18.43: Nótakedvelőknek 19.30: A vasárnap sportja. Totó. Közvetítés a Hungária Kur ,pa kardversenyről 20.00: Nagykanizsai dzsesszhétvége A Tallinni Dzsessz-szextett hangversenye 21.03: Társalgó Két óra irodalomkedvelők , nők 23.10: New York-i színházak zenés játék-ffelvételeiből .Szlovák televízió 8.35: Kicsinyek műsora. 9.15: Tévéjáték gyerekeknek. 10.00: Sport. 11.10: Volt egyszer egy ház. Tévésorozat 2., 12.45: Szórakoztató műsor. 14.00: Sportolókról. 14.40: Jó barátok vagyunk. Magyar zenés műsor. 15.20: Állatvilág. 17.10: Filmmúzeum Lelkiismeret. Cseh film. 18.40 Mese. 19.00: Tv-híradó. 19.30 Vers. 19.35: Fekete fény. Tévéjáték. 20.50: Dokumentumfilm. 21.25: Zenés műsor. 22.15: Sporthíradó. 22.30: Sportesemények a felvételről. 6.05: Kellemes vasárnapot! 8.10: Öt kontinens hét napja 8.26: Népdalok 9.00: Minden versek titkai Somlyó György Mi című verséről beszélget a költővel Domokos Mátyás. 9.30: Rézfúvós szextettek — Szokolay Sándor műveiből 9.50: Szerkesztői üzenetek 10.08: Ha vége lesz a háborúnak Rádiójáték tizenéveseknek írta: Petrovácz István 10.52: Az MRT énekkarának madrigálfelvételeiből 11.14: Vasárnapi koktél 12.00: Hírek. Lapsz. Időj. 12.10: Édes anyanyelvünk 12.15: Közvetítés a Honvéd Kupa ökölvívó-versenyről 13.15: A közösségi éntudat 13.25: Haj, részi. 13.40: Rádiólexikon 14.10: Művészlemezek Szerkesztő: Magyar Kornél 15.13: Tolmács nélkül Beszélgetés tudósítóinkkal nyelvtudásról, nyelvtanulásról 15.33: Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel, Baranyai Zsolt furulyázik, Herencsár Viktória cimbalmozik 15.55: Odüsszeia Ism. 17.10: Metronóm Gazdaságpolitikai magazin 17.30: Legszebb stúdiófelvételeinkből 18.15: Hol volt , hol nem volt ... 18.45: Feltámadás Makucskán Szabó Dezső regényének rádióváltozata 19.40: Új operalemezeinkből Verdi: Az álarcosbál Háromfelvonásos opera Közben: 20.32: Szeikebanák Petrőczi Éva versei 22.10: Sporthírek. Totó 22.20: Művésztalálkozó Érzések, gondolatok zenehallgatás közben Vendégünk: Drahota Andrea és Kozák András 2007: Barokk szerzők művei 0.10: Borisz Okunyov gitározik 7.30: Michael Chaplulis Robherday-fúgákat orgonái 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Operettkeringők 9.30: Világvasárnap Cleopatra és a többiek — Fények a vízen — Menetkiállítás Párizsban — Afrikai vadászat — A hollywoodi filmvárosban — Egy utolsó paradicsom 10.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada Akit a huszonötezer volt megcsapott Moldova György szatírái 11.30: Nyíló időben Szórakoztató vadászműsor 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.00: Riki-tiki-tévi Mesejáték 13.40: Tudósítás a Honvéd Kupa ökölvívótornáról 14.05: Újdonságainkból Magyar táncdalok 14.33: Táskarádió 15.30: „A borzalomnak arca van” Az Apokalipszis elé Ford Coppola cannesi nagydíjas filmje a vienna 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora 8.08: A Suisse Romande Zenekar hangversenye 9 9.17: Fra Diavolo Részlet 9 10.10: Új Zenei Újság. Ism. 11.06: Zenekari muzsika 9 13.05: Liszt zongoraműveiből 9 14.05: Kis magyar néprajz A garabonciás diák 14.11: Harminc év múltán 3. rész: 1945. március 8. 14.51: így láttam Kodályt A mikrofonnál: Szőnyi Erzsébet 15.29: Hermann Prey Mozart-áriákat énekel 9 16.15: Elmélet és gazdaság Fejlesztés és beruházás A fejlesztés és beruházás ha meglepő is —, de két külön gazdasági kategória. Lehet fejleszteni a gazdálkodás színvonalát, hatékonyságát — beruházás nélkül is. Ám fordítva nem minden beruházás jelenti a fejlesztés végeredményét, a fejlődést. 16.29: A zeneirodalom remekműveiből 9 17.13: Rádiószínház Ház a lövészárkok között Victor Birlandeanu rádiójátéka 17.55: Slágerlista © 18.30: Bécsi klasszikus muzsika 9 19.50: A Filharmónia Fúvósötös játszik 9 Közvetítés a 6-os stúdióból 9 Köziben: 20.20: A magyar széppróza századai Jókai Mór: Egy magyar nabob 21.10: Sztárok sztereóban 9 Közreműködik: Amii Stewart és Umberto Tozzi 22.00: Mi újság a magyarországi operaszínpadokon ? 23.00: A hamburgi Monteverdi kórus Brahms-felvételeiből . 1980. április 20. falulfoi műsorbó ajánljuk KOSSUTH 12.50: Zenei érdekességek — Az elmúlt hét műsorából Beethoven: Esz-dúr zongoraverseny de Falla: Rövid élet — II. felvonás 16.30: Szocialista brigádok akadémiája A nyugati partraszállás A műsort összeállította: Rázsó Gyula hadtörténész. A beszélgetésben részt vesz: Vadász Sándor történész 22.30: A Bartók vonósnégyes Mozart-hangversenye — a Zeneakadémia nagytermében PETŐFI 9.10: Slágermúzeum 10.00: Zenedélelőtt Negyed óra Ella Fitzgeralddal — Henryk Szeryng hegedül — Palócz László nótafelvételeik — A Don Webster Che'lestem Band játszik — Aar M7-es együttes felvételeiből — Il Guardiano Del Faro szintetizátor-felvételeiből — Tánczene Berlinből — A Fáy-együttes játszik — Sheila régi és újabb felvételeiből — Ray Anthony zenekara játszik 12.38: Tánczenei koktél 13.25: Aki dudás akar lenni... 17.00: Vizsgálatok nyomában A műsor a népi ellenőrök munkáját kíséri figyelemmel. A megnövekedett létszámú osztályok iskolába lépésének előkészítését. Lesz-e a sok elsősnek elegendő új tanterem napközi, iskolai ebéd? Hol készültek jól, tudatosan fogadásukra, s hol feledkezvek meg róluk? 3. MŰSOR 19.05: Fiataloknak a kortárs zenéről Webern: Hat bagatell vonósnégyesre Közreműködik a Takács Nagy-vonósnégyes 20.47: Újdonságainkból © Külföldi táncdalok 9 1 7.00: A református egyház félórája