Népszava, 1980. május (108. évfolyam, 101-126. sz.)
1980-05-07 / 105. szám
1980. május 7. Elhunyt Csergő János Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Csergő János volt kohó- és gépipari miniszter, a Ganz-MÁVAG nyugalmazott vezérigazgatója, váratlanul elhunyt. Csergő János hamvasztás utáni búcsúztatása május 12-én, 14 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. A barátok, harcostársak és volt munkatársak 13.30 órától róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA, KOHÓ- ÉS GÉPIPARI MINISZTÉRIUM, VAS-, FÉM- ÉS VILLAMOSENERGIA-IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE, GANZ-MÁVAG DOLGOZÓI Csergő János 1920-ban, munkáscsaládban született és apja nyomdokain haladva vasas szakmát választott. 1940-ben a fiatal vasesztergályos az Oetl — a későbbi Gábor Áron — Vasöntödében vállalt munkát. Itt került közelebbi kapcsolatba a munkásmozgalommal: először műhelybizalminak majd főbizalminak, később pedig az üzemi bizottság elnökének választották. A felszabadulás után a gyárat a munkások kaparták ki a romokból, minden eredményt saját kezük munkájának köszönhettek. Az államosítás során az iparügyi miniszter Csergő Jánost nevezte ki a vállalat vezetőjévé, aki mint üzemi bizottsági elnök kétéves működése során a vállalat minden ügyes-bajos dolgát megismerte és a nehéz helyzetekben is eredményesen védelmezte a dolgozók és a termelés érdekeit. Megbízatásai ezután rövid időre elszólították a vasmunkások közül. Két évig a Posta főigazgatója, majd a Nehézipari Minisztérium államtitkára volt. Az 50-es évek elején a párt és a Minisztertanács apparátusában tevékenykedett. 1954-ben kinevezték kohó- és gépipari miniszternek, 1963-tól nyugdíjba vonulásáig pedig a Ganz-MÁVAG vezérigazgatói teendőit látta el. Csergő János 1945-től volt tagja a pártnak. 1954 és 1957 között a párt központi vezetőségének tagja, majd a Központi Bizottság póttagja és 1970-től a XII. kongresszusig a Központi Bizottság tagja volt. Két ciklusban országgyűlési képviselőként is tevékenykedett. 1967-től haláláig részt vett a vasasszakszervezet központi vezetőségének munkájában. Érdemeit több magas állami kitüntetéssel ismerték el: tulajdonosa volt egyebek között a Magyar Népköztársaság Érdemrendnek, a Munka Érdemrendnek, a Munka Vörös Zászló Érdemrendnek és a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemrendnek is. Mindig büszke volt arra, hogy részese lehetett a szocialista ipar létrehozásának, felvirágoztatásának, és hogy a maga módján segíthette a dolgozók eszmei, politikai felvilágosítását A legfontosabbnak és a legnagyobb sikernek az emberek gondolkodásában bekövetkezett változásokat tartotta. Igen fiatalon, 28 évesen lett munkásból igazgató. Attól kezdve egy cél vezérelte, amelyről egy interjúban röviden ennyit mondott, amikor azt kérdezték, mit tart legfontosabb feladatának: „Közös ügyünk szolgálatát. De ugyanezt fogalmazhatnám így is: a párt, a nép ügyének szolgálatát.” Eszerint élt, eszerint dolgozott. Végső búcsú Czottner Sándortól Mély részvéttel vettek végső búcsút kedden a Mező Imre úti temetőben a 77 éves korában elhunyt Czottner Sándortól, a magyar forradalmi munkásmozgalom régi harcosától, nyugalmazott nehézipari minisztertől. Barátai, harcostársai, volt munkatársai, bányászok, s a nehézipar sok száz dolgozója tisztelgett ravatalánál. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Nehézipari Minisztérium nevében Simon Pál nehézipari miniszter búcsúzott az elhunyttól. Czottner Sándor neve és munkássága örökre összeforrott a magyar szénbányászat fejlődésével, a kohászat eredményeivel, vegyiparunk sikereivel, a nehézipar, s egész népgazdaságunk szocialista előrehaladásával — mondotta egyebek között. Majd a szakszervezeti mozgalomba már fiatalon bekapcsolódott egykori vasmunkás életútját méltatva emlékeztetett rá, hogy 1931 óta volt a párt tagja, előbb üzemi bizalmiként, majd a körzeti pártszervezet egyik vezetőjeként tevékenykekedett forradalmi munkásmozgalmunk bölcsőjében, a Vörös Csepelen. 1945 januárjában ott volt a Magyar Kommunista Párt csepeli szervezetének alapítói között. A felszabadulás utáni évek történelmi jelentőségű feladatai közepette bontakozott ki igazán tehetsége és alkotó ereje. Aktívan részt vett az ipar államosításában, maradandó érdemeket szerzett a termelés, a szénbányászat talpraállításában, szocialista alapjainak lerakásában. 1948 végétől volt a Kohóipari Központ vezérigazgatója, majd államtitkár, ezt követően 12 éven át — nyugalomba vonulásáig — nehézipari miniszter. A széncsaták hősei, a falvak villamosításának szerelői, kialakuló modern vegyiparunk építői egyként ismerték és becsülték a soraikból jött munkásminisztert. Nagy megbecsülést és tekintélyt szerzett iparszervezőként, népgazdaságunk egyik felelős irányítójaként, a szocialista országokkal kialakult együttműködés fejlesztőjeként és elkötelezett, fáradhatatlanul dolgozó kommunistaként egyaránt. A Bányaipari Dolgozók Szakszervezete nevében Kovács László főtitkár emlékezett Czottner Sándorra. — Munkássága — hangoztatta — mindvégig elválaszthatatlan volt a szakszervezeti mozgalomtól, a bányászszakszervezet központi vezetőségének tagjaként tetteiben a munkásemberek ügyének szolgálata vezérelte. Gazdag élete, a bányászat fejlesztéséért, az iparág dolgozóiért folytatott tevékenysége mindig példaként fog állni a bányászgenerációk előtt. Czottner Sándor hamvait a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartás az Internacionálé hangjaival ért véget. Egy év alatt 108 ezer üzemi baleset Tanácskozás a munkavédelemről Tavaly üzemi baleset következtében naponta tízezer ember volt távol munkahelyétől, összesen 108 ezer balesetről érkezett jelentés, s az ezáltal kiesett termelési érték meghaladta az 5 milliárd forintot. Ezek voltak a legmegdöbbentőbb adatok, amelyek a tegnap kezdődött országos munkavédelmi értekezleten elhangzottak. A siófoki konferencián az ország minden részéből összesereglett, több mint 300 munkavédelmi felügyelőt Sólyom Ferenc, a SZOT titkára köszöntötte abból az alkalomból, hogy idén ünnepüik a Munkavédelmi Felügyelet 30. évfordulóját. Főcze Lajos, a SZOT munkavédelmi osztályának vezetője bevezető referátumában rámutatott, hogy bár a munkások védelme állami feladat, de a koordinálást, a tervezést és biztonságos munkára való nevelést a szakszervezetnek kell kezében tartania. Ehhez a munkához nélkülözhetetlen az a majd 200 ezres társadalmi aktívahálózat — biztonsági megbízottak, munkavédelmi őrök — nagy csapata, amely a felügyelők munkáját segíti. Az elmúlt évben javultak ugyan a munkakörülmények, csökkent a balesetek és a foglalkozási megbetegedések száma — hangoztatta az előadó —, de egy-két adat arra figyelmeztet, hogy maradt még bőven tennivaló. A balesetek egynegyede a fiatalokat sújtotta, s szomorú tény az is, hogy a tragédiákat jelentős számban alkoholos befolyásoltság okozta. Társadalmi problémaként kell kezelni azt is, hogy a motorizációk növekedésével a közúti balesetek száma szintén emelkedik, az esetek súlyosbodnak, s mivel az üzemi balesetek majd felét közlekedési eszközök okozzák, fokozott figyelmet kell fordítani a járművek állapotára, a gépkocsivezetők alkalmasságára. A SZOT munkavédelmi osztályának főfelügyelői az állami gazdaságok és mezőgazdasági termelőszövetkezetek munkavédelmi helyzetét vizsgálták a közelmúltban, többi között megállapították, hogy míg az állami iparban a sérültek több mint 90 százaléka részesül kártérítésben, addig a mezőgazdaságban dolgozóknak csak 50—60 százalékát kártalanítják. Gyakran előfordul, hogy egy-egy ilyen ügy hónapokig húzódott, s a munkahelyek vezetői nem hogy kezdeményezték, de inkább akadályozták a jogos járandóságok kifizetését. — Ma már az egyéni védőeszközök, munkaruhák megfelelő mennyiségben állnak rendelkezésre — állapította meg Főcze Lajos. — Használatukkal azonban még mindig bajok vannak. Egyes vállalati vezetők itt akarnak takarékoskodni, pedig egy kopott lábbeli, lyukas védőkesztyű pótlása sokkal olcsóbb, mint a következményként kifizetendő táppénz, nem is beszélve az emberi értékről. A kétnapos tanácskozás ma szekcióülésekkel folytatja munkáját. G. L. NÉPSZAVA — A Magyar Rádió zenei főosztálya májusban a Janacek-vonósnégyes hangversenyét rendezi meg a Thermál Hotel konferenciatermében. Az előadásra jegyek vásárolhatók az RTV közönségszolgálatánál. (V., Október 6. u. 9.) — Fotódokumentációs kiállítás nyílik a fasizmus felett aratott győzelem 35. évfordulója alkalmából, május 8-án, csütörtökön, a Lengyel 1H10O MUMUST Tájékoztató és Kulturális Központban. A kiállítást Zbigniew Ohanowicz, a lengyel nagykövetség katonai és légügyi attaséja nyitja meg. Ezerötszáz példányban megjelent a Tolna megyei Levéltár Tanulmányok Tolna megye történetéről című monográfiasorozatának kilencedik kötete. A szekszárdi nyomdában készült 370 oldalas könyv öt figyelmet érdemlő tanulmányt közöl. — Nicolas Schöfferről, a Párizsban élő magyar származású képzőművészről forgattak filmet a közelmúltban a Magyar Televízió munkatársai. A 68 éves világhírű művész a harmincas évek elején hagyta el Magyarországot, de ma is szoros kapcsolatot tart fenn szülőhazájával. Magyar művészek külföldön Európa több operaházában vendégszerepelnek a következő hetekben magyar együttesek, művészek. A Győri Balett 33 tagú együttese május 20— 28-ig Milánóban és San Remóban lép fel. A Magyar Állami Operaház balettegyüttesét a finnországi Kuopio tánc- és zenei fesztiváljára hívták meg. A Fővárosi Operettszínház balettkara június 18- án és 19-én a grazi színházban ad önálló estet. Bulgáriában a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata lép színre június 12. és 22. között. Operaénekeseink, szólistáink közül Tokody Ilona Hagenbe, Bécsbe és Münchenbe utazik. Erese Margit Svájcban a St. Gallen-i operaszínpadon szerepel, Mészöly Katalin pedig a milánói rádió nyilvános koncertjén lép fel. Pitti Katalin, Pászthy Júlia és Leblanc Győző a bécsi Collegium Hungaricumban ad közös ária- és dalestet. Vendégrendezésre is felkértek magyar művészt. Mikó András, az Operaház Kossuth-díjas főrendezője a Dán Királyi Operában Verdi Macbethjét állítja színpadra. SZÍNHÁZI Operaház: Léhaság útja (Székely Mihály b. 7. ea., 7) Erkel Színház: A roszszul őrzött lány (Harangozó b. 6. ea., 7) Nemzeti Színház: Fejezetek Leninről (Ifj. b. V. s. 4. ea., 7) Madách Színház: Sok hűhó semmiért (C. b., 7) Ódry Színpad: Kései találkozás (8) Reflektor Színpad: Változatok egy témára (XVII. ker. Dózsa Művelődési Ház, 7) Vígszínház: Vadkacsavadászat (7) Pesti Színház: Váltóőrök (7) Operettszínház: Violetta (C. Sárdy János b. 4. ea., 7) TATABÁNYA: Hol a színpad? (7) József Attila Színház: Rozsdatemető (F. b. 4. ea., 7) Várszínház: A lovakat lelövik, ugye? (7) Thália Színház: A Mester és MŰSOROK Margarita (7) Vidám Színpad: A családban marad (7) Kis Színpad: Dobogón vagyunk (fél 8) Mikroszkóp Színpad: HM Tisztiház: Minek néz engem? (fél 6 és fél 9) Radnóti Miklós Színpad: Kései sirató (3) Egyetemi Színpad: Bodograph Filmklub (6) Pilinszky János: Élőképek (9) Korona-Pódium: Hősök és antihősök. Lukács Sándor előadóestje (7) Bp-i Gyermekszínház: Karácsonyi ének (du. 3) Stúdió: Profán ballada: Patt (7) Bábszínház: Népköztársaság útja: A titokzatos jóbarát (du. 3) Jókai tér: Repülj, nóta! (de. 10) Főv. Nagycirkusz: Egész nyáron cirkusz (fél 8) Játékszín: Egerek és emberek (7) Sok hűhó semmiért Shakespeare vígjátéka a Madách Színházban Érdemes volna egyszer eldönteni az eldönthetetlent: Shakespeare jó, vagy gyengébb darabjai, szűkítve: vígjátékai egyike-e a Sok hűhó semmiért? Nem átallottam és végigolvastam a harminc legutóbbi év hazai felújításai kritikáinak a többségét. Valamennyi feszegeti ezt a kérdést: a Nemzeti Színház kétszeri, a veszprémi, a békéscsabai, a József Attila Színházban megvalósított felújítás kapcsán. Nem válasz vajon maga a tény, hogy három évtized múltán immár nyolcadízben került sor a felújítására most a Madách Színházban? Legalábbis „gyanús" hogy ebben az elég képtelen cselekményű vígjátékban mégsem semmiért van a sok hűhó. Annyi szent, unalmas már hangoztatni: a darabban a mellékszál a főszál. Még ha egy rendező egyszer nem is az egymástól a szerelemig utálkozó Beatrice és Benedetto, valamint a Lasponya, Furkó és társaik rendőregyüttesre igyekezne helyezni a hangsúlyt (a neveket Mészöly Dezső szellemes, új fordításából veszem) — az, akárcsak megfelelő színészek esetében is, óhatatlanul oda kerülne. Hát még kiváló színészek esetében ! Szirtes Tamás egyébként nagyon is tudatosan hagyta a hangsúlyokat itt, nyomatékot is adva a mű ragyogó jellem- és szerelemfestésének és a bűbájos, korabeli rendőrvicceiben rejlő társadalomgúnyrajznak — amely utóbbi azonban nem is annyira a rendőröket, mintsem inkább a társadalmat gúnyolja, amely működteti derék őreit. Götz Béla és Vágó Nelly szcenikai segítségével jól együtt tréfál a rendezővel és a jókedvű színésztársasággal. Az utóbbi megjegyzés sommás dicséreti kiemelések lehetségesek. A hosszú külföldön töltött évek után Pataky Jenőé mindenekelőtt azért, hogy szép magyar beszédformálását ilyen szinten megőrizte. (Lehet, hogy ilyen furcsa a rendje-módja ennek — vagy helyesebb a,ai hebehurgya beszédünkben és nem elég alapos beszédoktatásunkban keresni a hiányának az okát?!) Zenthe Ferenc és az alakteremtő ötleteiből ki nem fogyó Körmendi János a humor olyan forrásait nyitják, amelyből ismét csak fiatal színművészeinknek helyes és szükséges meríteniük. A közönség azzal teljesíti a „dolgát”, hogy élvezi ezt a színvonalas, embertartalmú derűt. Kiemelem még Dunai Tamás és Hűvösvölgyi Ildikó játékát — az utóbbit esetleg Herónak is szívesen láttuk volna, nem kérdőjelezve ezzel a főiskolás Ábrahám Edit adottságát. Örömme láttuk ismét, kicsinységében jól formált szerepben Szénási Ernőt. Vándor József és a főiskolás Szerednyei Béla jó rendőr„csapat”. Némethy Ferenc felvillanthat valamit lappangó, mély humorából. Akárhogy vesszük, a darab két főszereplője (sosem számoltam meg, de talán szövegmennyiségben is) Benedetto és Beatrice. Haumann Péter már korábban vezető színészeink egyikévé fejlesztette magát kivételes tehetsége segítségével. Küzdelme ma már a modor ellen folyik — sikeres küzdelem. Ismét eredeti meglátásokkal formál embert a felvett arcát nehezen levető páduai nemesből, közelebb hozván őt Budapesthez. Almási Éva annyi hősi és előkelő és kiégett után végre lehet esetleen vonzó. Tréfálhat — kivált, hogy a rendezés is fura összetételű „cúgos” cincs, szemüveges, kicsit csámpás vampnak látja a kormányzó szellemes és tulajdonképpen férfiéhes unokahúgát. A művésznő egyik legjobb alakítása sikeredik a jól „összehordott” emberalakból. A Madách Színház szerencsével jár Shakesp°are-vel. Az utóbbi évadok két legkiegyenlítettebb előadása: a Lóvá tett lovagok után most a Sok hűhó ... Nem semmiért: a közönségért. Rajk András Almási Éva (Danis Barna felvétele) Pataky Jenő, Haumann Péter, Ábrahám Edit f. h. és A művelődési otthonok és a termelési szakszervezeti fenntartású művelődési otthonoknak pedig nyilvánvaló feladata: segíteni a művelt munkásosztály kialakulásában, műveltségen értve itt a tudás, a kultúra megújításának állandó igényét, s azt a törekvést és készséget, hogy a megszerzett tudást az ember a mindennapi életben, elsősorban termelőmunkája során érvényesíteni tudja. Ez a tevékenység művelődési otthonaink részéről új szemléletet is kíván az új gyakorlat mellé.” A Táncsics Könyvkiadó Szakszervezeti művelődési intézmények elnevezésű sorozatának legújabb füzetéből idéztünk. E füzet A művelődési otthonok feladatai a termelés segítésében címet viseli; szerzője Pintér Tibor, a veszprémi Kisfaludy Művelődési Ház — s egyben a szakszervezetek megyei tanácsának művelődési módszertani központja — igazgatója. Mint a szerző írja, napjainkban sokkal nagyobb szerepük van a munkahelynek az ott dolgozók műveltségének alakításában, mint korábban. Ennek megfelelően szükség van a művelődési otthonok „kitágulására”, felhasználva az üzemi ebédlőt, a klubszobát és más helyiségeket is kulturális rendezvények céljára. S itt nemcsak a hagyományos rendezvényekre, formákra, csoportokra kell gondolni, hanem újabbakra is. Mindarra, amit edett helyen és lehetőségek közepette alkalmazni lehet az emberi műveltség gyarapodása és a termelés segítése érdekében. S hogy az egyes művelődési otthonok és az üzemek, a maguk sajátos kapcsolatrendszerében, kitalálják — mert szükségesnek, fontosnak látják — s alkalmazzák is a lehetséges formákat, módszereket, ahhoz kell az idézetben említett új szemlélet. Pintér Tibor a tanulmányában valahol már alkalmazott és először itt ajánlott módszereket egyaránt említ. Felsorolja például, hogy egy vállalatnál kikkel, milyen fórumokon és formában, hogyan lehet és kell kapcsolatot tartaniuk a népművelőknek, a művelődési intézmények munkatársainak. A termelést segítő művelődési módszereket fejezetekre osztva tárgyalja, kezdve az alapiskolázottságtól, az alapműveltség megszerzésétől. A szakmai továbbképzés, a vetélkedők, a klubok, az üzemtörténeti kutatás éppúgy nem kerülik el figyelmét, mint például az üzemlátogatások, az új belépőkkel való foglalkozás, a szakmai patronálás és a többi. Igyekszik számba venni mindazokat a lehetőségeket amelyek a termelő ember kultúrájához bármiképp hozzátartoznak. Több mint kétezer példányban jelentette meg a tanulmányt a kiadó Érdemes forgatniuk a művelődési otthonok dolgozóinak és a vállalatok különböző szintű vezetőinek egyaránt. A megfelelő szemlélet ugyanis mindkét részről megkívántatik. M. I.