Népszava, 1980. június (108. évfolyam, 127-151. sz.)

1980-06-01 / 127. szám

198­0. június 1 Változások idegenforgalmunk arányaiban Kevesebben jöttek, többet költöttek Főként tőkés bevételeink nőttek — Világjáró magyarok A megszokottól eltérő módon alakult az idén — az év első négy hónap­jában — idegenforgal­munk. Mint az Országos Idegenforgalmi Hivatal jelenti, januártól április végéig a tavalyinál 20 százalékkal kevesebb — 1,9 millió — külföldi ér­kezett az országba, ám devizabevételeink ennek ellenére jelentősen, 29 százalékkal nőttek. Számunkra egyébként — sajátos helyzetünk folytán — éppen nem a látogatók számának nö­velése az elsődleges cél. Legalábbis ezt a tanul­ságot kellett levonnunk az elmúlt esztendők ta­pasztalataiból. Köztudott, hogy a nyári hónapok­ban a vendégjárás olyan nyomással nehezedett Bu­dapestre, a Balaton kör­nyékére, és néhány más tájegységre, hogy a tu­risták megfelelő színvo­nalú kiszolgálása már­­már lehetetlen volt. Szük­ségkempingeket kellett létrehozni, ám ezek sem tudtak mindenkit befo­gadni ; sokan a kempin­gek kerítésén kívül, vagy magánházak kertében, padlásán éjszakáztak. Ugyanakkor az egy tu­ristára jutó bevételünk messze alatta maradt a kívánatosnak, illetve a más hasonló fejlettségű országok által elértnek. Holott a vendéglátás, a külföldiek fogadása nem utolsósorban gazdasági célokat szolgál: az áruk és a szolgáltatások hely­ben történő exportját. Különösen fontos ez egy olyan ország számára, mint a mienk, ahol a kül­kereskedelmi mérleg ja­vításra szorul. Az idén tapasztalható módosulás­­— a látoga­tók számának csökkené­se, a bevételek növekedé­se —, ebből a szempont­ból egyelőre hasznosnak ígérkezik. Különösen kedvező, hogy a nem ru­belelszámolású bevéte­leink az átlagot — a 29 százalékot — lényegesen meghaladó arányban nőt­tek. A változásnak minde­nekelőtt az az oka, hogy a tavalyi és az idei ár­emelések folytán már nem vagyunk olyan olcsó ország, mint voltunk. Ez a tény egyszerre mérsék­li a beutazók számát és növeli az általuk elköl­tendő összeget Emellett más, a hozzánk irányu­ló forgalmat gazdasági eszközökkel szabályozó intézkedések szintén ha­sonló irányba hatottak, illetve hatnak. Termé­szetesen, a szezon elején korai lenne messzemenő következtetéseket levon­ni, a változások aligha lesznek egyértelműen po­zitív hatásúak. Az Országos Idegen­­forgalmi Hivatal leg­frissebb jelentése kitér a magyar állampolgárok külföldi utazásaira is. Az első négy hónapban 5 szá­zalékkal kevesebb magyar lépte át az országhatárt, mint a bázisidőszakban, de a tőkés országokba többen utazhattak. Az idegenforgalmi kiadások összege — vagyis a ki­utazásra költött valuta­­mennyiség — megegye­zik a tavaly január—áp­rilisival. G. Zs. A többség városlakó Üdülők és tulajdonosok Balaton, Pest környék, Duna-kanyar — Menekülés a zöldbe — Keresők és nyugdíjasok — Családi ház Közm­ű­vesítés Gyakran használjuk ezt a kifejezést, a számok tükrében. S amit sokszor mondunk, könnyen meg­kopik. Mégis, a múlt évi népszámlálás során elő­ször lajstromozott hétvégi házakról, magánüdülőkről. A kiadott első, úgyneve­zett előzetes jelentés bön­gészésekor úgy tűnik, va­lóban tükröt tartanak elénk ezek a számsorok,­­oszlopok. Száraznak tet­sző rendjük mögött ott van, ott büszkélkedik ed­digi fejlődésünk egy jel­lemző és jelentős hánya­da. A bejárások során 127 600 üdülő került a címjegyzékekbe. A nép­­számláláskor 116 500 ösz­­szeíróívet töltöttek ki, a teljesen önkéntes bevallás tehát 91 százalékos volt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a feldolgozott adatok alapján reális képet kap­hatunk. Az ország üdülőállomá­nyának 68 százaléka két súlyponti, kiemelkedő táj­egységre összpontosul: 32 százalékuk a Balaton­ part­­ján, 36 százalék pedig Bu­dapesten, Pest környékén és a Duna-kanyarban épült fel. Még további bontásban: 17—17 száza­lék jut a Balaton déli partjára és Pest-környék­re, 15 a Balaton északi partjára, 13 a Duna-ka­­nyarba. Budapest terüle­tén a tulajdonosok 6 szá­zaléka tölti a nyarat, a hétvégét, a Velencei-tónál pedig mindössze öt szá­zalék. Városok zöldöveze­tében, közelében — tehát nem üdülőkörzetekben — is sok üdülő található. Ki­­alakításuknál­ jelentős szempont a jó megközelít­hetőség. A hétvégi házak tulajdonosainak túlnyomó többsége városlakó: a zaj­ból, porból, forgalomból, s más urbánus ártalom elől ,,menekül”, aki teheti, a jó levegőre, a zöldbe. A városban élés gondjai a fővárosban jelentkeznek a legélesebben — ez a tény is magyarázza, hogy az összes üdülő több mint fele, szám szerint 65,2 ezer a budapestieké. A borso­diak, baranyaiak túlnyo­mó többsége hétvégeken sem lépi át a megyeha­tárt, s üdülésre alkalmas, közeli tájon épített nya­ralót, de a somogyiaknak közel a Balaton — a déli part üdülőházainak 18 százaléka az övék —, a Veszprém, Fejér, Győr- Sopron és Zala megyeiek közül pedig sokan az észa­ki parton ütöttek tanyát. Az üdülők 70 százaléka az aktív keresőké,­ 26 a nyugdíjasoké, 4 százalék eltartottak tulajdona. Fog­lalkozási megoszlást te­kintve a szellemiek ve­zetnek, arányuk 62 száza­lék Az üdülőtulajdonosok 32 százaléka munkás, 2 százalékuk szövetkezeti paraszt, 4 százalékuk pe­dig kisiparos, illetve kis­kereskedő. A nyugdíjasok között­ az átlagosnál ma­gasabb — 39 százalék — a munkások aránya. Az üdülőtulajdonosoknak több, mint fele 40—59 év közötti. Az épületek csaknem 80 százaléka családi ház jel­legű, de sok olyan is van, ami nem nyaralás céljára létesült, s most átépítet­ték: elhagyott tanya, prés­ház. A tulajdonosok nagy többsége szerény anyagi lehetőségekkel vágott az építkezésbe, ezt mutatja, hogy az üdülők csaknem fele 30 négyzetméteresnél kisebb alapterületű. Ami felszereltségüket illeti: 57 százalékukban van háló­zati, vagy házi vízveze­­ték. Ennek hiánya a nem üdülőterületen épült nya­ralókban a legnagyobb arányú, különösen az en­gedély nélkül épültek ese­tében. Fürdőszoba az üdü­lők csaknem 60 százalé­kában van, de mindössze 12 százalékuk van beköt­ve a csatornahálózatba, ami közműellátottságunk hiányaira vet fényt. A több mint százhúsz­ezer üdülőnek mindössze 10 százaléka épült a fel­­szabadulás előtt, s ugyan­csak elenyésző arány — 6 százalék — 1945 és 1959 között. Húsz százalékuk 1960—69 közt, kétharma­duk pedig a hetvenes év­tizedben került tető alá, gyarapodásunk sokatmon­dó példájaként. A magánüdülő öröm is, gond is. Jó, hogy bennük körülbelül egymillió em­ber üdülése biztosítható, s ez terhet vesz le a szak­­szervezeti, vállalati üdül­tetésről. Ugyanakkor gon­dot jelentenek az engedély nélkül összetákolt bódék, a közművesítés, az alap-­­ ellátás fehér foltjai. Fogy az e célra felhasználható terület, a jövő feltétlenül a közösségi üdülőké, ame­lyek mind több ember számára nyújtanak kultu­rált pihenési lehetőséget a legszebb tájakon. A jö­vendő lakótelepeit álmo­dó, tervező mérnökök, szociológusok pedig olyan tágas, emberléptékű ne­gyedekről beszélnek, ír­nak, amelyek „helyben” elégíthetik ki a pihenés, és a barkácsolás, kertész­kedés hobbijának igényeit is. Varga Zsuzsa NÉPSZAVA Töredék munkaidő, te!)Mei j­öv­edelem­ Ismerősöm beruházási előadó egy nagyvállalat­nál. Szép beosztás, de nem jár magas jövede­lemmel. Családja — ahogy mondani szokták — mégis flottul él. Szé­pen berendezett lakás, au­tó, s most vettek egy tel­ket: hétvégi házat akar­nak építeni. Miből telik minderre? A fiatalember eredeti szakmája villanyszerelő. (Munkája mellett tanult tovább, így kerülhetett műszaki beosztásba.) Né­hány éve iparengedélyt váltott ki, s esténként, szabadszombatokon és va­sárnap rengeteg „kun­csaftja” van. A környé­kükön örülnek, hogy akad valaki, aki a ház körüli elektromos javításokra vállalkozik. Igaz, hogy na­gyon sokat dolgozik — mindkét végén égeti éle­te gyertyáját —, de, mint mondja, fiatal, túrja még, néhány évig „rá­ver”. Akivel a piacom szok­tam találkozni: nyugdíjas vasutas. Az ízületeit meg­viselte a szolgálat, a ke­ze sem olyan biztos fogá­­sú, mint valaha, szemé­nek élessége sem a régi. S bár a nyugdíj nem túl töredék munkaidővel pótlólagos jövedelem. Ezt a jelenséget szokás má­sodlagos gazdaságnak ne­vezni. A kifejezés nem egészen szerencsés, azt sugallja ugyanis, mintha az első — a szocialista gazdaság — mellett, an­nak árnyékában, meghú­zódna valami második. Holott egészen másról van szó. Az említett pót­lólagos tevékenység ki­egészíti a szocialista szektor termelési és szol­gáltatási struktúráját, nö­veli a társadalmi össz­munka teljesítményét. Hiányokat pótol, olyan feladatokat lát el, ame­lyeket a jelenlegi — fő­ként nagy- és középüze­mekre épülő — gazdasági intézményrendszerünk ne­hezen tud megoldani — legalábbis kellő haté­konysággal. Másfelől bővíti a tár­sadalmi munkaidőalapot. • Olyan munkaerőt mobili­zál, olyan töredékidőket, , -órákat aknáz ki, ame­lyekből valamiféle köz­ponti szervezéssel, admi­nisztratív utasítással alig­ha lehetne hasznot húz­ni. A hivatalos munka­idő, a műszak utáni, a pihenőnapokon végzett tevékenység, a nyugdíja­sok, családtagok, tanulók, gyesen levők aktivitása mind-mind a gazdaság összteljesítményét növeli. Mégpedig önkéntesen, a felmerülő szükségletek vonzásában. Az életszín­vonal növelésére, az élet­­körülmények javítására Társadalmi hasson magas, panaszra mégsincs oka. Fóliában primőröket termeszt, kertjében gyü­mölcsfákat ápol, nincs tétlenségre kárhoztatva nyugdíjasévei alatt sem. Ráadásul nemcsak a csa­ládi asztalra jut minden, ami kell, hanem takaros nyugdíjkiegészítésre is futja. Szüksége van-e a fal­vak és a városok lakói­nak arra, hogy változa­tos eszközökkel bővüljön a szolgáltatási hálózat? Feltétlenül. Nélkülözhe­­tők-e a háztáji és kise­gítő gazdaságok az or­szág élelmiszer-ellátásá­ban, a piaci választék bővítésében? Aligha. Jól jön-e a családalapító fia­taloknak, hogy szorga­lommal, akarattal kiegé­szíthetik a rendes mun­kaviszonyukból származó keresetet? Rászorul-e nyugdíjasaink egy része, több-kevesebb jövedelem­­pótlásra? Az igenlő vá­lasz egyik esetben sem lehet kétséges. Ráadásul olyan töredék munkaidők hasznosulnak, amelyeket más módon nem lehetne kiaknázni, irányuló törekvések egy­bevágnak a társadalom, alapvető céljaival. A mostani és a soron kö­vetkező években — ami­kor a munkaalkalmak korábban megszokott bő­vítése és a termelés na­gyobb arányú növelése nem jöhet számításba — különösen fontos kiegé­szítő szerepe lehet ennek a másodlagos szorgalom­nak. De vegyük sorjába eddigi megnyilvánulásait! A legismertebb és leg­kiterjedtebb a háztáji és kisegítő gazdaságok mű­ködése. A mezőgazdaság termelésének harmadát adják. Jó néhány fontos termékből — sertéshús, burgonya, egyes zöldség- és gyümölcsfélék — az évi termésmennyiség fe­le, vagy ennél is nagyobb hányada a kisgazdaságok­ból származik. (Nemcsak nálunk van ez így. Ta­valy a kisgazdaságok ad­ták a szovjet lakosság hús-, tej- és zöldségellá­tásának csaknem harma­dát, nagy a szerepük a gyümölcstermesztésben is.) Az utóbbi időben a kicsi és a nagy gazdasá­gok munkamegosztását tapasztalni. A nagy tel­jesítményű gépekkel ter­meszthető növénykultú­rák kifizetődőbbek a me­zőgazdasági nagyüzem számára, az élőmunka­­igény­es ágazatokat pedig egyre inkább a kisgazda­ságok veszik át. Persze, a szocialista szektor se­gítségére támaszkodnak. Hiszen, ha nem kapná­nak nemesi tolt vetőma­got, műtrágyát, nem jut­nának megfelelő takar­mányhoz, kedvezményes géphasználathoz, akkor képtelenek lennének mos­tani teljesítményükre. Évente csaknem 15 mil­liárd forintra tehető a m­ásodlagos gazdaságban (családi, baráti összefo­gással) épített lakások értéke, s ez körülbelül 40 ezer otthonnak felel meg. Nem titok, hogy a falusi településeken lakók számára csaknem ez az egyetlen lehetőség, hogy saját lakáshoz jussanak. Ami a lakossági szolg­ál­tatásokat illeti , lakás­karbantartás, ruhajaví­tás, tartós fogyasztási cikkek garancia utáni re­parálása —, a felmerülő keresletnek csupán ne­gyedrészét képes kielégí­­teni az állami vállalatok és szövetkezetek kapaci­tása. A többi megoszlik a magánkisipar, a kontá­rok, fusizók és az önte­vékenyen, „csináld ma­gad” alapon dolgozók kö­zött. Érdekes, hogy a fusi kifejezés értelme meg­változott. Nem jelez mi­nőségi rosszallást, csupán a munkavállalás jellegét. Gyakran nem is olcsóbb, mint a hivatalos díjsza­bás szerinti javítás. A fu­sizó ugyanis hamar, ad­minisztratív kötöttségek nélkül a helyszínen te­rem, és gyorsan megcsi­nálja, amit kell. Az álla­mi vállalat díjtétele Amennyiben idesoro­­­­lünk minden főfoglalko­zásból származón, illetve , állami és szövetkezeti szektoron kívüli jövedel­met (tehát a másodállást, mellékfoglalkozást, a bor­ravalót, a kisiparosokat is beszámítjuk), akkor alapos feltételezések sze­rint a családok több mint 70 százaléka így vagy úgy többletet húz a másodlagos gazdaság­ból. A keresők közül 3,5 millióan, a nem aktívak (nyugdíjasok, tanulók stb.)­­közül 1,5 millióan valamilyen formában be­dolgoznak. Vagyis 5 mil­lió ember, az ország la­kosságának csaknem a fele. El kell azonban oszlat­ni ezzel kapcsolatban né­hány hiedelmet. A veze­tő állásúaknak mindössze 10 százaléka tesz szert olyan jövedelmekre, ame­lyek kívü­l esnek a társa­­­­dalmilag szervezett­­ el­osztás keretein. Az értel­miségiek közül körülbe­lül minden negyedik dol­gozó. A munkásoknak több mint a fele, a me­zőgazdasági dolgozóknak pedig legalább 80 száza­léka vállalja a másodla­gos tevékenység fáradsá­gát, és részesül annak többletjövedelméből. Meglehetősen nagy az el­­­­térés a különféle szak­mák között. Nyilvánva­ló, hogy egy vízvezeték­szerelő könnyebben jut másodlagos jövedelem­hez, mint egy kohász, ki­véve (lám, ez sem olyan egyszerű), ha az utóbbi kertes, falusi házban la­kik, az előbbi pedig nagyvárosi lakótelepen. Vizsgálatok szerint min­den második szóban for­gó családnál ez a mel­lékkereset teszi lehetővé, hogy jövedelmük összes­sége az országos átlag körüli legyen, s csupán néhány 10 ezerre tehető kisebb, de szolgáltatásai­hoz nehézkesebb hozzá­jutni. Az pedig ilyenkor, nyá­ron derül ki, hogy a fize­tő-vendéglátás körülbelül ugyanannyi szálláshelyet tartogat a hazai és kül­földi turistáknak, pihen­ni vágyóknak, mint a szállodák, kempingek, motelek együttvéve. Per­sze, nincs mindenkinek kiadó szobája a Duna­kanyarban vagy a Bala­ton mellett. Kiskerttel, de még keresett szakmá­val sem rendelkezik min­denki. Hányan, milyen mértékben részesülnek a másodlagos elosztásból eredő jövedelmekből? azoknak a családoknak a száma, amelyeknél a má­sodlagos jövedelem kiug­róan magas. A sajtóban évek óta nem szerepel az egykor elítélő jelző: „kétlaki”. Hiszen a kisgazdaságok­ban kifejtett többleterő­­feszítés — függetlenül attól, hogy mezőgazdasá­gi dolgozó, ipari munkás, vagy éppen értelmiségi foglalkozásúakról van szó — társadalmilag nél­külözhetetlen. Növeli a pluszmunkát vállalóik életszínvonalát is. Csök­kenti viszont a szabad­időt — átlagosan — napi 2—6 órával. Az életmó­dot tehát nagyon is be­folyásolja. Jó dolog-e, ha kiterjedt társadalmi rétegekben olyan életvitel kezd álta­lánossá válni, amely nö­vekvő fogyasztási és csökkenő kulturálódási igényekkel jár? Mielőtt válaszolnánk, tisztázni kellene,­­ vajon az élet­mód kultúrájához csupán a könyv, a színház, a te­levíziónézés tartozik, v­agy az is, hogy ki, mennyire kényelmes, mi­lyen ízléssel berendezett otthonban lakik, s meny­nyire van módja szabad­idejében országot-világot látni? Mert az első kérdés a másodlagos jövedelem­­szerzés elleni választ indukál, a második kér­dés meg éppen fordítva. Véleményünk szerint tár­sadalmi — és egyéni — feszültséget csak az okoz, ha a többletpénzek haj­szolásába annyira bele­­melegszik valaki, hogy jóformán nem marad ideje mindazt élvezni, amire az anyagi alapot megteremtette. Be tudna fizetni akár egy Japán­ba tartó IBUSZ-útra is, csak éppen képtelen el­szakadni a ház körüli te­endőktől. Az életsim­mmal értelmesem. Korszerű lakóházak Csesztregen (MTI Fotó : Branstetler Sándor felvétele) . Nem árt tisztázni: a fejlett szocialista társa­dalom nem zárja ki a kisüzemek, kis szövetke­zetek létét, sőt valószínű, hogy ezekre nagyobb számban és fokozottabban szükség lesz az egyre dif­ferenciáltabb igények ki­elégítésében. Olyan szö­vetkezeti, kisvállalati for­mák kialakítása, amelyek, kiküszöbölve a túlzott költségeket, rugalmasan és gyorsan képesek al­kalmazkodni a változó szükségletekhez, még vá­rat magára. A szocialista szektor és a másodlagos gazdaság közötti ésszerű, jól szervezett munkameg­osztásra jó példát kínál a háztáji és a mezőgaz­dasági nagyüzemek közöt­ti integráció. Érdemes lenne ezeket a jó tapasz­talatokat egyéb területe­ken is kamatoztatni. Fi­gyelmet fordítva arra, hogy a másodlagos jöve­delmek szabályozása olyan legyen, ami össz­hangban van a társada­lom igazságérzetével, és nem nyújt kiugró anyagi lehetőségeket a fő mun­kaidőben, főállásban vég­zett tevékenységhez ké­pest. Nyi­lván­való, hogy ha­tásosabban lehetne fel­lépni a második gazda­ság gyomnövényei ellen (kenőpénz, megvesztege­tés, feketefuvar, pozíció­­előny kihasználása), ha sikerülne legalizálni az olyanfajta munkákat, amelyek hasznosak, tár­sadalmilag elfogadottak, de ma még inkább fusi­­nak számítanak. Vajda János sugalm­­san, olcsón

Next