Népszava, 1980. június (108. évfolyam, 127-151. sz.)
1980-06-01 / 127. szám
1980. június 1 Változások idegenforgalmunk arányaiban Kevesebben jöttek, többet költöttek Főként tőkés bevételeink nőttek — Világjáró magyarok A megszokottól eltérő módon alakult az idén — az év első négy hónapjában — idegenforgalmunk. Mint az Országos Idegenforgalmi Hivatal jelenti, januártól április végéig a tavalyinál 20 százalékkal kevesebb — 1,9 millió — külföldi érkezett az országba, ám devizabevételeink ennek ellenére jelentősen, 29 százalékkal nőttek. Számunkra egyébként — sajátos helyzetünk folytán — éppen nem a látogatók számának növelése az elsődleges cél. Legalábbis ezt a tanulságot kellett levonnunk az elmúlt esztendők tapasztalataiból. Köztudott, hogy a nyári hónapokban a vendégjárás olyan nyomással nehezedett Budapestre, a Balaton környékére, és néhány más tájegységre, hogy a turisták megfelelő színvonalú kiszolgálása mármár lehetetlen volt. Szükségkempingeket kellett létrehozni, ám ezek sem tudtak mindenkit befogadni ; sokan a kempingek kerítésén kívül, vagy magánházak kertében, padlásán éjszakáztak. Ugyanakkor az egy turistára jutó bevételünk messze alatta maradt a kívánatosnak, illetve a más hasonló fejlettségű országok által elértnek. Holott a vendéglátás, a külföldiek fogadása nem utolsósorban gazdasági célokat szolgál: az áruk és a szolgáltatások helyben történő exportját. Különösen fontos ez egy olyan ország számára, mint a mienk, ahol a külkereskedelmi mérleg javításra szorul. Az idén tapasztalható módosulás— a látogatók számának csökkenése, a bevételek növekedése —, ebből a szempontból egyelőre hasznosnak ígérkezik. Különösen kedvező, hogy a nem rubelelszámolású bevételeink az átlagot — a 29 százalékot — lényegesen meghaladó arányban nőttek. A változásnak mindenekelőtt az az oka, hogy a tavalyi és az idei áremelések folytán már nem vagyunk olyan olcsó ország, mint voltunk. Ez a tény egyszerre mérsékli a beutazók számát és növeli az általuk elköltendő összeget Emellett más, a hozzánk irányuló forgalmat gazdasági eszközökkel szabályozó intézkedések szintén hasonló irányba hatottak, illetve hatnak. Természetesen, a szezon elején korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, a változások aligha lesznek egyértelműen pozitív hatásúak. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal legfrissebb jelentése kitér a magyar állampolgárok külföldi utazásaira is. Az első négy hónapban 5 százalékkal kevesebb magyar lépte át az országhatárt, mint a bázisidőszakban, de a tőkés országokba többen utazhattak. Az idegenforgalmi kiadások összege — vagyis a kiutazásra költött valutamennyiség — megegyezik a tavaly január—áprilisival. G. Zs. A többség városlakó Üdülők és tulajdonosok Balaton, Pest környék, Duna-kanyar — Menekülés a zöldbe — Keresők és nyugdíjasok — Családi ház Közművesítés Gyakran használjuk ezt a kifejezést, a számok tükrében. S amit sokszor mondunk, könnyen megkopik. Mégis, a múlt évi népszámlálás során először lajstromozott hétvégi házakról, magánüdülőkről. A kiadott első, úgynevezett előzetes jelentés böngészésekor úgy tűnik, valóban tükröt tartanak elénk ezek a számsorok,oszlopok. Száraznak tetsző rendjük mögött ott van, ott büszkélkedik eddigi fejlődésünk egy jellemző és jelentős hányada. A bejárások során 127 600 üdülő került a címjegyzékekbe. A népszámláláskor 116 500 öszszeíróívet töltöttek ki, a teljesen önkéntes bevallás tehát 91 százalékos volt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a feldolgozott adatok alapján reális képet kaphatunk. Az ország üdülőállományának 68 százaléka két súlyponti, kiemelkedő tájegységre összpontosul: 32 százalékuk a Balaton partján, 36 százalék pedig Budapesten, Pest környékén és a Duna-kanyarban épült fel. Még további bontásban: 17—17 százalék jut a Balaton déli partjára és Pest-környékre, 15 a Balaton északi partjára, 13 a Duna-kanyarba. Budapest területén a tulajdonosok 6 százaléka tölti a nyarat, a hétvégét, a Velencei-tónál pedig mindössze öt százalék. Városok zöldövezetében, közelében — tehát nem üdülőkörzetekben — is sok üdülő található. Kialakításuknál jelentős szempont a jó megközelíthetőség. A hétvégi házak tulajdonosainak túlnyomó többsége városlakó: a zajból, porból, forgalomból, s más urbánus ártalom elől ,,menekül”, aki teheti, a jó levegőre, a zöldbe. A városban élés gondjai a fővárosban jelentkeznek a legélesebben — ez a tény is magyarázza, hogy az összes üdülő több mint fele, szám szerint 65,2 ezer a budapestieké. A borsodiak, baranyaiak túlnyomó többsége hétvégeken sem lépi át a megyehatárt, s üdülésre alkalmas, közeli tájon épített nyaralót, de a somogyiaknak közel a Balaton — a déli part üdülőházainak 18 százaléka az övék —, a Veszprém, Fejér, Győr- Sopron és Zala megyeiek közül pedig sokan az északi parton ütöttek tanyát. Az üdülők 70 százaléka az aktív keresőké, 26 a nyugdíjasoké, 4 százalék eltartottak tulajdona. Foglalkozási megoszlást tekintve a szellemiek vezetnek, arányuk 62 százalék Az üdülőtulajdonosok 32 százaléka munkás, 2 százalékuk szövetkezeti paraszt, 4 százalékuk pedig kisiparos, illetve kiskereskedő. A nyugdíjasok között az átlagosnál magasabb — 39 százalék — a munkások aránya. Az üdülőtulajdonosoknak több, mint fele 40—59 év közötti. Az épületek csaknem 80 százaléka családi ház jellegű, de sok olyan is van, ami nem nyaralás céljára létesült, s most átépítették: elhagyott tanya, présház. A tulajdonosok nagy többsége szerény anyagi lehetőségekkel vágott az építkezésbe, ezt mutatja, hogy az üdülők csaknem fele 30 négyzetméteresnél kisebb alapterületű. Ami felszereltségüket illeti: 57 százalékukban van hálózati, vagy házi vízvezeték. Ennek hiánya a nem üdülőterületen épült nyaralókban a legnagyobb arányú, különösen az engedély nélkül épültek esetében. Fürdőszoba az üdülők csaknem 60 százalékában van, de mindössze 12 százalékuk van bekötve a csatornahálózatba, ami közműellátottságunk hiányaira vet fényt. A több mint százhúszezer üdülőnek mindössze 10 százaléka épült a felszabadulás előtt, s ugyancsak elenyésző arány — 6 százalék — 1945 és 1959 között. Húsz százalékuk 1960—69 közt, kétharmaduk pedig a hetvenes évtizedben került tető alá, gyarapodásunk sokatmondó példájaként. A magánüdülő öröm is, gond is. Jó, hogy bennük körülbelül egymillió ember üdülése biztosítható, s ez terhet vesz le a szakszervezeti, vállalati üdültetésről. Ugyanakkor gondot jelentenek az engedély nélkül összetákolt bódék, a közművesítés, az alap- ellátás fehér foltjai. Fogy az e célra felhasználható terület, a jövő feltétlenül a közösségi üdülőké, amelyek mind több ember számára nyújtanak kulturált pihenési lehetőséget a legszebb tájakon. A jövendő lakótelepeit álmodó, tervező mérnökök, szociológusok pedig olyan tágas, emberléptékű negyedekről beszélnek, írnak, amelyek „helyben” elégíthetik ki a pihenés, és a barkácsolás, kertészkedés hobbijának igényeit is. Varga Zsuzsa NÉPSZAVA Töredék munkaidő, te!)Mei jövedelem Ismerősöm beruházási előadó egy nagyvállalatnál. Szép beosztás, de nem jár magas jövedelemmel. Családja — ahogy mondani szokták — mégis flottul él. Szépen berendezett lakás, autó, s most vettek egy telket: hétvégi házat akarnak építeni. Miből telik minderre? A fiatalember eredeti szakmája villanyszerelő. (Munkája mellett tanult tovább, így kerülhetett műszaki beosztásba.) Néhány éve iparengedélyt váltott ki, s esténként, szabadszombatokon és vasárnap rengeteg „kuncsaftja” van. A környékükön örülnek, hogy akad valaki, aki a ház körüli elektromos javításokra vállalkozik. Igaz, hogy nagyon sokat dolgozik — mindkét végén égeti élete gyertyáját —, de, mint mondja, fiatal, túrja még, néhány évig „ráver”. Akivel a piacom szoktam találkozni: nyugdíjas vasutas. Az ízületeit megviselte a szolgálat, a keze sem olyan biztos fogású, mint valaha, szemének élessége sem a régi. S bár a nyugdíj nem túl töredék munkaidővel pótlólagos jövedelem. Ezt a jelenséget szokás másodlagos gazdaságnak nevezni. A kifejezés nem egészen szerencsés, azt sugallja ugyanis, mintha az első — a szocialista gazdaság — mellett, annak árnyékában, meghúzódna valami második. Holott egészen másról van szó. Az említett pótlólagos tevékenység kiegészíti a szocialista szektor termelési és szolgáltatási struktúráját, növeli a társadalmi összmunka teljesítményét. Hiányokat pótol, olyan feladatokat lát el, amelyeket a jelenlegi — főként nagy- és középüzemekre épülő — gazdasági intézményrendszerünk nehezen tud megoldani — legalábbis kellő hatékonysággal. Másfelől bővíti a társadalmi munkaidőalapot. • Olyan munkaerőt mobilizál, olyan töredékidőket, , -órákat aknáz ki, amelyekből valamiféle központi szervezéssel, adminisztratív utasítással aligha lehetne hasznot húzni. A hivatalos munkaidő, a műszak utáni, a pihenőnapokon végzett tevékenység, a nyugdíjasok, családtagok, tanulók, gyesen levők aktivitása mind-mind a gazdaság összteljesítményét növeli. Mégpedig önkéntesen, a felmerülő szükségletek vonzásában. Az életszínvonal növelésére, az életkörülmények javítására Társadalmi hasson magas, panaszra mégsincs oka. Fóliában primőröket termeszt, kertjében gyümölcsfákat ápol, nincs tétlenségre kárhoztatva nyugdíjasévei alatt sem. Ráadásul nemcsak a családi asztalra jut minden, ami kell, hanem takaros nyugdíjkiegészítésre is futja. Szüksége van-e a falvak és a városok lakóinak arra, hogy változatos eszközökkel bővüljön a szolgáltatási hálózat? Feltétlenül. Nélkülözhetők-e a háztáji és kisegítő gazdaságok az ország élelmiszer-ellátásában, a piaci választék bővítésében? Aligha. Jól jön-e a családalapító fiataloknak, hogy szorgalommal, akarattal kiegészíthetik a rendes munkaviszonyukból származó keresetet? Rászorul-e nyugdíjasaink egy része, több-kevesebb jövedelempótlásra? Az igenlő válasz egyik esetben sem lehet kétséges. Ráadásul olyan töredék munkaidők hasznosulnak, amelyeket más módon nem lehetne kiaknázni, irányuló törekvések egybevágnak a társadalom, alapvető céljaival. A mostani és a soron következő években — amikor a munkaalkalmak korábban megszokott bővítése és a termelés nagyobb arányú növelése nem jöhet számításba — különösen fontos kiegészítő szerepe lehet ennek a másodlagos szorgalomnak. De vegyük sorjába eddigi megnyilvánulásait! A legismertebb és legkiterjedtebb a háztáji és kisegítő gazdaságok működése. A mezőgazdaság termelésének harmadát adják. Jó néhány fontos termékből — sertéshús, burgonya, egyes zöldség- és gyümölcsfélék — az évi termésmennyiség fele, vagy ennél is nagyobb hányada a kisgazdaságokból származik. (Nemcsak nálunk van ez így. Tavaly a kisgazdaságok adták a szovjet lakosság hús-, tej- és zöldségellátásának csaknem harmadát, nagy a szerepük a gyümölcstermesztésben is.) Az utóbbi időben a kicsi és a nagy gazdaságok munkamegosztását tapasztalni. A nagy teljesítményű gépekkel termeszthető növénykultúrák kifizetődőbbek a mezőgazdasági nagyüzem számára, az élőmunkaigényes ágazatokat pedig egyre inkább a kisgazdaságok veszik át. Persze, a szocialista szektor segítségére támaszkodnak. Hiszen, ha nem kapnának nemesi tolt vetőmagot, műtrágyát, nem jutnának megfelelő takarmányhoz, kedvezményes géphasználathoz, akkor képtelenek lennének mostani teljesítményükre. Évente csaknem 15 milliárd forintra tehető a másodlagos gazdaságban (családi, baráti összefogással) épített lakások értéke, s ez körülbelül 40 ezer otthonnak felel meg. Nem titok, hogy a falusi településeken lakók számára csaknem ez az egyetlen lehetőség, hogy saját lakáshoz jussanak. Ami a lakossági szolgáltatásokat illeti , lakáskarbantartás, ruhajavítás, tartós fogyasztási cikkek garancia utáni reparálása —, a felmerülő keresletnek csupán negyedrészét képes kielégíteni az állami vállalatok és szövetkezetek kapacitása. A többi megoszlik a magánkisipar, a kontárok, fusizók és az öntevékenyen, „csináld magad” alapon dolgozók között. Érdekes, hogy a fusi kifejezés értelme megváltozott. Nem jelez minőségi rosszallást, csupán a munkavállalás jellegét. Gyakran nem is olcsóbb, mint a hivatalos díjszabás szerinti javítás. A fusizó ugyanis hamar, adminisztratív kötöttségek nélkül a helyszínen terem, és gyorsan megcsinálja, amit kell. Az állami vállalat díjtétele Amennyiben idesorolünk minden főfoglalkozásból származón, illetve , állami és szövetkezeti szektoron kívüli jövedelmet (tehát a másodállást, mellékfoglalkozást, a borravalót, a kisiparosokat is beszámítjuk), akkor alapos feltételezések szerint a családok több mint 70 százaléka így vagy úgy többletet húz a másodlagos gazdaságból. A keresők közül 3,5 millióan, a nem aktívak (nyugdíjasok, tanulók stb.)közül 1,5 millióan valamilyen formában bedolgoznak. Vagyis 5 millió ember, az ország lakosságának csaknem a fele. El kell azonban oszlatni ezzel kapcsolatban néhány hiedelmet. A vezető állásúaknak mindössze 10 százaléka tesz szert olyan jövedelmekre, amelyek kívül esnek a társadalmilag szervezett elosztás keretein. Az értelmiségiek közül körülbelül minden negyedik dolgozó. A munkásoknak több mint a fele, a mezőgazdasági dolgozóknak pedig legalább 80 százaléka vállalja a másodlagos tevékenység fáradságát, és részesül annak többletjövedelméből. Meglehetősen nagy az eltérés a különféle szakmák között. Nyilvánvaló, hogy egy vízvezetékszerelő könnyebben jut másodlagos jövedelemhez, mint egy kohász, kivéve (lám, ez sem olyan egyszerű), ha az utóbbi kertes, falusi házban lakik, az előbbi pedig nagyvárosi lakótelepen. Vizsgálatok szerint minden második szóban forgó családnál ez a mellékkereset teszi lehetővé, hogy jövedelmük összessége az országos átlag körüli legyen, s csupán néhány 10 ezerre tehető kisebb, de szolgáltatásaihoz nehézkesebb hozzájutni. Az pedig ilyenkor, nyáron derül ki, hogy a fizető-vendéglátás körülbelül ugyanannyi szálláshelyet tartogat a hazai és külföldi turistáknak, pihenni vágyóknak, mint a szállodák, kempingek, motelek együttvéve. Persze, nincs mindenkinek kiadó szobája a Dunakanyarban vagy a Balaton mellett. Kiskerttel, de még keresett szakmával sem rendelkezik mindenki. Hányan, milyen mértékben részesülnek a másodlagos elosztásból eredő jövedelmekből? azoknak a családoknak a száma, amelyeknél a másodlagos jövedelem kiugróan magas. A sajtóban évek óta nem szerepel az egykor elítélő jelző: „kétlaki”. Hiszen a kisgazdaságokban kifejtett többleterőfeszítés — függetlenül attól, hogy mezőgazdasági dolgozó, ipari munkás, vagy éppen értelmiségi foglalkozásúakról van szó — társadalmilag nélkülözhetetlen. Növeli a pluszmunkát vállalóik életszínvonalát is. Csökkenti viszont a szabadidőt — átlagosan — napi 2—6 órával. Az életmódot tehát nagyon is befolyásolja. Jó dolog-e, ha kiterjedt társadalmi rétegekben olyan életvitel kezd általánossá válni, amely növekvő fogyasztási és csökkenő kulturálódási igényekkel jár? Mielőtt válaszolnánk, tisztázni kellene, vajon az életmód kultúrájához csupán a könyv, a színház, a televíziónézés tartozik, vagy az is, hogy ki, mennyire kényelmes, milyen ízléssel berendezett otthonban lakik, s menynyire van módja szabadidejében országot-világot látni? Mert az első kérdés a másodlagos jövedelemszerzés elleni választ indukál, a második kérdés meg éppen fordítva. Véleményünk szerint társadalmi — és egyéni — feszültséget csak az okoz, ha a többletpénzek hajszolásába annyira belemelegszik valaki, hogy jóformán nem marad ideje mindazt élvezni, amire az anyagi alapot megteremtette. Be tudna fizetni akár egy Japánba tartó IBUSZ-útra is, csak éppen képtelen elszakadni a ház körüli teendőktől. Az életsimmmal értelmesem. Korszerű lakóházak Csesztregen (MTI Fotó : Branstetler Sándor felvétele) . Nem árt tisztázni: a fejlett szocialista társadalom nem zárja ki a kisüzemek, kis szövetkezetek létét, sőt valószínű, hogy ezekre nagyobb számban és fokozottabban szükség lesz az egyre differenciáltabb igények kielégítésében. Olyan szövetkezeti, kisvállalati formák kialakítása, amelyek, kiküszöbölve a túlzott költségeket, rugalmasan és gyorsan képesek alkalmazkodni a változó szükségletekhez, még várat magára. A szocialista szektor és a másodlagos gazdaság közötti ésszerű, jól szervezett munkamegosztásra jó példát kínál a háztáji és a mezőgazdasági nagyüzemek közötti integráció. Érdemes lenne ezeket a jó tapasztalatokat egyéb területeken is kamatoztatni. Figyelmet fordítva arra, hogy a másodlagos jövedelmek szabályozása olyan legyen, ami összhangban van a társadalom igazságérzetével, és nem nyújt kiugró anyagi lehetőségeket a fő munkaidőben, főállásban végzett tevékenységhez képest. Nyilvánvaló, hogy hatásosabban lehetne fellépni a második gazdaság gyomnövényei ellen (kenőpénz, megvesztegetés, feketefuvar, pozícióelőny kihasználása), ha sikerülne legalizálni az olyanfajta munkákat, amelyek hasznosak, társadalmilag elfogadottak, de ma még inkább fusinak számítanak. Vajda János sugalmsan, olcsón