Népszava, 1980. július (108. évfolyam, 152-178. sz.)

1980-07-22 / 170. szám

19­8­0. július 2­2. Öttusa Ami nem rossz, az még nem nevezhető jónak — e mondás igazát bizonyí­tották vasárnap a magyar öttusázók a lovaglásban. Sem Mar­acs­kó, sem Hor­váth nem ért el rossz eredményt, de teljesítmé­nyük — az egész mezőnyt nézve —, nem nevezhető jónak sem ... Lássuk a tényeket. Az első lovagló, Maracskó Tibor négy akadályon hi­bázott, Bismarck nevű lovával 980 pontot gyűj­tött. A sorrendben máso­dik magyar, Szombathelyi ezzel szemben magabiztos, jó lovaglással — Bicepsz nyergében — 1100 pontot ért el, és ezzel az egyéni versenyben a második he­lyet foglalta el. Horváth délután a rendkívül mak­rancos Pavaletcne ült fel, délelőtt már jól megfi­gyelte a rakoncátlan lo­vat, jól vezette, és igazán nem Horváth hibája, hogy „mindössze” 1008 pontot lovagolt. A magyar csapat a lengyel (3208 pom), a szovjet (3194 pont), a csehszlovák (3154 pont) és a spanyol (3094 pont) csa­pat mögött végzett 3088 ponttal. A hétfői vívás ponto­san azt hozta, amit az el­múlt években a világver­senyeken megszoktunk: remekül szerepelt a ma­gyar hármas és nemcsak ledolgozta hátrányát, ha­nem előnyt is szerzett. A második tusa kitűnően „fizető” szám volt: 1 győ­zelem 26 pontot ért. Éltek el az alkalommal Horvá­­thék: egyéniben éppen ő bizonyult a legeredmé­nyesebbnek 31 győzelmé­vel, 1052. pontjával. Nem sokkal maradt el tőle Szombathelyi sem: 2. lett 1026 ponttal, Maracskó­­964 pontot könyvelhetett el (10 pontot büntetésből vontak le tőle). A riváli­sok, .­közül­ főleg a lengye­lek vívtak gyengén, több mint 500 ponttal lemarad­va végeztek a magyarok­hoz képest. Két szám után az egyé­ni összetettben: 1. Szom­bathelyi 2126, 2. Sztarosz­­tyin (szovjet) 2068, 3. Horváth 2060, 4. Lednyev (szovjet) 2052, .... 8. Ma­racskó 1934. Csapatban: 1. Magyarország 6130, 2. Szovjetunió 6090, 3. Svéd­ország 5732. Ma­ következik a lövé­szet. Vezet Szombathelyi és a magyar csapat NÉPSZAVA § p # m ír § p # m ír 7 Kiküldött munkatársaink telefonj­elentése Varga Károly olimpiai bajnok Hétfőn délben, moszk­vai idő szerint 11 óra 52 perckor durrant az első üveg szovjet pezsgő ma­gyar olimpiai bajnok kö­szöntésére. Alig szálltak ki a luzsnyiki uszoda vi­zából a vízilabdázók, ami­kor Páder Jánost, a ma­gyar csapat egyik vezető­jét telefonhoz hívták és közölték: a mitiscsi lőté­ren Varga Károly olim­piai, világ- és Európa­­csúcsbeállítással 599 kö­rös eredménnyel a kisöbű sportpuskások 60 lövéses fekvő testhelyzetű verse­nyében olimpiai bajnok lett — megszerezte a XXII. nyári olimpiai játé­kok első magyar aranyér­mét. — Nem remélt öröm ez számomra, remek érzés ilyen siker tudatában a repülőgépre szállni — mondotta a hazautazása előtt az uszodába látoga­tó Maróthy László, a KISZ KB első titkára, az MSZMP PB tagja, aki bi­zakodással várja további szereplésünket, annál is inkább, mert — mint hoz­zátette — a versenyfelté­telek, a létesítmények tö­kéletesek. Varga Károly, aki 60 lö­vésből 59-szer talált a 12,4 mm átmérőjű 10-esbe, is­meretlen versenyző, bár 1976-ban már magyar bajnokságot nyert 596 kö­rös eredménnyel, majd később bronzérmet is szerzett a legjobbak kö­zött, de nemzetközi viada­lon eddig még nem­ volt számottevő sikere. A négy év alatt jutott el az isme­retlenségből, sőt, a moto­­crossozók világából (mert ott kezdte sportpályafutá­sát) az olimpiai bajnoki címig, a győzelmi dobogó legfelső fokára. A Pátyon lakó sportoló szeptember 28-án lesz 25 esztendős, az MHSZ Köz­ponti Lövész Klub tagja, 178 cm magas, 71 kg a sú­lya. Edzője, akinek na­gyon sokat köszönhet: Dár csak Lajos. Nos, miit mondhatok még el róla? Életrajzához tartozik, hogy négyesztendős kisfia van, és orvosi műszerész a szakmája. Győzelme után a hagyományos vil­láminterjú keretében nem győzött önmagáról beszél­ni, mint ahogy a külföldi kollégák is megrohantak bennünket: mit tudunk erről a fiatalemberről, aki csodálatos sorozattal (100, 99, 100, 100, 100, 100) lett első. A történelem tehát a lőtéren is megismételte magát: a mai szövetségi kapitány, dr. Hammerl László 1964-ben, Tokió­ban ugyanebben a szám­ban, ugyanilyen világcsú­csot érő eredménnyel nyerte a magyar lövész­sport utolsó olimpiai aranyérmét. S ő az MHSZ KSK versenyzője volt... Érthető, hogy ilyen fé­nyes siker mellett köny­­nyű megfeledkezni a má­sik magyar résztvevőről, Szilágyi Tiborról, aki 594 körös eredménnyel a 18. helyet szerezte meg. A bravúr a traplövők és a sportpisztolyosok eredmé­nyeit számunkra, érthe­tően, kissé háttérbe szorí­totta. A pisztolyosoknál ráadásul Seres Rudolf csak 549 kört ért el és a 21. helyen végzett. Jobb volt nála Nagy Lajos is, aki 557 körös eredmény­nyel a 13. helyen végzett. A traplövésben eddig hat sorozat ment le, ebből az első három már vasárnap. Akkor még Ludmann és Putz egészen jól állt, de hétfőn visszaestek, s az utolsó 50 korong előtt egyikük sincs az élboly­ban. Varga Károly összpontosít, s amint az eredménye mutatja — kitűnően Ez a helyzet az uszodában Fél lábbal a döntőben a pólósok Wladár Sándor és Zoltán, Dzvonyár, Vermes helytállt Az uszodában már a döntők előtt megszületett az ötkarikás játékok első világrekordja. Barbara Krause, a berlini rendőr alhadnagy áttörte a bű­vös 55 másodperces ha­tárt És ezt már az elő­futamokban megtette... Az első napi döntők­ben különben semmiféle meglepetés nem született, az esélyes szovjet pillan­gózó, Feszenko győzött 200 m-en, és az NDK-s lányok 4X190 m-es ve­gyesváltója ütött elsőnek a célba, és szerzett arany­érmet úgy, hogy kvartett­jükben a világcsúcstartó Krause vízbe sem szállt. Ami a magyarokat il­leti : még nem jött el a mi időnk. Széchy Tamás már a rajt előtt elmond­ta, hogy se­­ a 100 m-es férfi hátúszás indulóitól, sem a lányoktól nem vár igazán jó eredményt és Wladár Sándortól is leg­feljebb a döntőbe jutást reméli. Nos, ez utóbbi megtörtént, Verrasztó (az előfutamban: 57.92, or­szágos csúcs) és Rudolf kiesett. Döntőbe jutott még Wladár Zoltán is az 1500 m-es gyorsúszás­ban (15:31.78). Nagy Sán­­ dor ugyanitt és 200 m pil- langón Miklósfalvi Éva nem került a döntőbe. Az esti döntőkben egy­mást érték a jobbnál jobb eredmények. Mi Wladár Sándort figyeltük a 100 hát döntőjében, országos csúccsal, 57.84-gyel 5. lett. Meglepetésre egy svéd fiúnak jutott az arany... A többi fináléban érvé­nyesült a papírforma: do­mináltak a szovjet és NDK-beli versenyzők. Krause tovább javított világcsúcsán, Kopljakov Európa-rekorddal végzett az első helyen a gyors­úszó számokban. A 200 m női pillangón Pollackot fiatal honfitársnője, Geissler detronizálta ... A vízilabdázók hétfőn már kicsit jobban játszot­tak, mint vasárnap a ro­mánok ellen (a 6:6-os döntetlen fő oka, hogy Faragó, Csapó és Horkai rendkívül ideges volt). Egyedül Molnár Endre villogott, ő viszont nem­csak vasárnap a románok, hanem hétfőn a hollan­dok ellen is remekelt. A magyar kapusnak orosz­lánrésze volt abban, hogy sikerült 5:3 arányban győzni.­­ A riválisok sincsenek valami nagy for­m­ában — mondotta Gyarmati De­zső a Hollandia ellen ví­vott összecsapás után. Kétségtelen, a jugoszlá­­vok döntetlenje Kuba (6:6) és a svédek bravúr­ja az olaszok ellen (4:4), a magyar szakvezető sza­vait igazolják. A mini műugró kül­döttségből Kelemen Ildi­kó a 3 m-es számban nem jutott a döntőbe. Persze még javíthat, hi­szen a toronyugrás az erőssége. Barbara Krause Növényi és Tóth útban a csúcs felé A kapitány megígérte Birkózásban álomsze­rűen megy minden. A nyugati lapok máris a moszkvai olimpiai játé­kok „tuskirálya” címmel látták el Növényi Nor­bertet az első két nap négy kétvállas győzelme után. Ő már bronzérmes, a legrosszabb esetben is, de ha ilyen formában folytatja, akkor talán még fényesebb is lehet az a medál. Hasonlóan jól birkózik Seres és Tóth is, utóbbinak nagyon komo­lyak az éremesélyei. — Nem akartak hinni nekem, amikor azt ígér­tem, hogy Moszkvában képesek vagyunk, hang­súlyozom, az adottságok és a formák alapján akár 3—4 aranyéremre is — emlékeztetett Hegedűs Csaba, amikor az esélyek kedvező alakulásáról be­széltünk?" ! Tegnap este is minden ott folytatódott, ahol dél­előtt abbamaradt: érem­közelbe került Növényi és Tóth. Aranyéremközel­be... A mai befejezés előtt ez a helyzet: Növé­nyi, miután legyőzte leg­veszélyesebb ellenfelét, a szovjet Kanyigint, akár pontozással ki is kaphat­ja, úgy is nyer. Tóth pozíciója hasonló, Seres pedig 3 hibapontos, eset­leg dobogóra állhat ő is. A hétfőn bemutatkozók közül Kocsis Ferencnek még nincs hibapontja (2 mérkőzés után), Ráczna­k 4 hibapontja van, Gáspár két vereségével, sajnos, közel került a búcsúhoz. Az ökölvívók még csak éppen hogy kóstolgatják az ötkarikás szorítót. De­­zamits fölényes győzelmet aratott a kongói Matuo­­bela ellen, de a következő ellenfele a bolgár Leszov veszélyesebb ellenfélnek­­ ígérkezik, mint az előző­­ volt. Bacskai folytatta a sort hétfőn: a 63,5 kg-osok kategóriájában a kame­runi Kamela Fogang el­len pontozásos győzelmet aratott. Labdajátékok Felemás szereplés Túl vagyunk valameny­­nyi labdajáték rajtján is. A legnagyobb érdeklődés­sel kísért versengés a lab­darúgásban folyik, de mi ott nem vagyunk érdekel­tek. Jól kezdtek, bravúros győzelmet arattak kosár­­labdázónőink a kubaiak ellen 76:66 (36:23) arány­ban. Kiss Lenke 25 pont­jával mindjárt a legjobb dobók listájának az élére került, de Boksay Zsuzsa 24 pontja is jelentős mér­tékben járult hozzá a nagyszerű bemutatkozás­hoz. Nem így sikerült a fér­fi kézilabdázóknak, akik a lengyelek ellen igen ér­tékes pontot vesztettek a 113 vert állásból. Végig 4—5 góllal vezettek, az 50. percben is még 19:15 volt a javunkra, de a remekül hajrázó lengyel csapat ki­egyenlített és a vége 20:20 lett. Kár az elszalasztott lehetőségért!. .. Női kézilabdacsapatunk is pályára lépett este, az ellenfél Jugoszlávia volt, és az eredmény bizony le­hangoló, csalódást oko­zott: 8:4-es félidő után 19:10-re győzött a jugo­szláv együttes a várako­zást meg sem közelítő Sterbinszkyék ellen. Gyógyírt a női röplabdá­­zók 3:2-es győzelme je­lenthet a Brazília elleni csoportmérkőzésen. Egy képen a magyar kosárlabdacsapat két legjobb­ja: Kiss Lenke és Boksay (8) „Aki ismeri a szovjet kultúrát, az előre tudhatta, hogy lélegzetellárító látványban lesz része a meg­nyitó ünnepségen. De amit az olimpiai fáklya alatti mozgókép sok ezer fiatalja produkált az élőhíddal, az minden elképzelést felülmúlt” — olvashattuk a La Gazette dello Sport tudósításában. S aki talán még a minden elismerést megérdemlő koreográfusnál is büszkébb erre, az a 36 éves, háromszoros olimpiai bajnok szovjet kosárlabdázó, Szergej Bjelov, aki el­mondhatja, ezt a hidat csak neki „építették”. A Luzsnyiki-uszoda vízipóló-mérkőzései nap mint nap telt lelátók előtt folynak. Mintha egész Moszkva szabadságon lenne, az összes többi sporteseményen is kitehetnék a „Megtelt” táblákat. A hollandok elleni vízipóló-találkozón új színfolttal gazdagodott a szür­ke égbolt alatti tarka kép. Magyar turisták egy cso­portja mutatkozott be a hagyományos kérdezz, fele­lek módon. — Ki a jobb? — Magyarok! S ez zúgott mindaddig, amíg el nem terjedt Var­­­ga győzelmének­­ a híre. Attól kezdve*'har­sogott.­­^Jöjjön a második! r.­­ * ~ A sajtóközpont és a világ minden tájáról össze­­sereglett mintegy hatezer rádió- tévé- és laptudó­sítót vendégül látó két luxusszálló, a Hotel Rosszija és a Hotel Kozmosz minden kényelmén és vendég­szeretetén túl a legnagyobb népszerűségnek az en­gem leginkább egy dodzsemre emlékeztető Sony márká­jú 1,5x2 méteres óriás, színes vetítő-„fotelek” ör­vendenek, amelyeket az éttermekben és a szálloda­­ballokban mindenütt elhelyeztek és ahol az embe­rek szinte nonstop láthatják az olimpia minden ese­ményét. A XXII. nyári olimpiai játékok első aranyérmét elnyerő szovjet pisztolylövő, Alekszandr Melentyev még egy rekordot mondhat magáénak: ő állította fel az első világcsúcsot is 581 körös teljesítményével. Súlyemelés Dekák dön­tenek érmekről Az izmajlovói súlyeme­lőcsarnokban még a B csoport délelőtti verse­nyein is telt ház van. A döntőkön pedig feltűnően sok a szakértő. Csak ak­kor tapsolnak, amikor a sportág savát-borsát je­lentő különleges esemé­nyekre kerül sor. És volt részük már a vasárnapi nyitányon, az 52 kg-osok küzdelmében. Négy versenyző is 245 kg-os eredményt ért el, s mindössze a testsúlykü­lönbség döntötte el, ki áll­hat a dobogóra, illetve annak melyik fokára. A magyar Oláh Béla a fel­ső határt jelentő 52 kg­­-al mérlegelt, a KNDK- beli Han Gien Sivel együtt A másik koreai versenyző, Ho Bong Csei 51,90 kg volt, a szovjet Oszmonalijev 51,70 kg. Az arany- és az ezüstérem sorsa az utóbbi kettő kö­zött dőlt el a szovjet sportoló javára. Viszont a bronzérem „ügyében” az új­ramér­legelés döntött. Itt a magyar versenyző egy kilóval bizonyult nehezebbnek a koreainál és meg kellett elégednie a 4. hellyel. — Oláh Béla minden tőle telhetőt megtett, hi­szen országos csúcsot, ez­zel élete legjobbját érte el, mégis azt mondom, si­kerülhetett volna jobban is ez a verseny — mon­dotta közvetlenül a va­sárnapi verseny után Or­vos András, a magyar válogatott edzője. Tegnap este az 56 kg­­osok vetélkedése követke­zett. Itt is két versenyző­vel voltunk érdekeltek. Sajnos, az egy kategóriá­val lejjebb Montrealban ezüstérmet nyert Kőszegi 110 kg-os szakítás után a lökésben nem bírt kezdő súlyával és kiesett. Ste­­fanovics 115 kg-os szakí­tásával a fogásnem har­madikja lett a világcsú­csot javító kubai Nunez (125 kg) és a lengyel Demboniczyk (120) mö­gött. A folytatásban — bár lökésben 145 kg-mal beállította, az összetett­ben 260-nal megjavította az országos csúcsot — bal­­, szerencséje volt: 5 kg-on múlott az érme. Az első­ség a kubai Nuneznek (275 kg) jutott, Szarkisz­­jan (270) és Dembeniczyk (270) előtt, Stefanovics 6. lett. Lepies György és Vándor Kálmán

Next