Népszava, 1980. augusztus (108. évfolyam, 179–204. sz.)

1980-08-13 / 189. szám

§ ZL IE II« J0 ̇ A\ 11 M ›Ji¡ ZL A J1 K □ MNIT lf ITME 1980. AUGUSZTUS 13. SZERDA — Az MSZMP Központi Bizottsága táviratban üd­­­­vözölte a madagaszkári ] szocialista forradalom­­ chartájának támogatására­­ alakult demokratikus bi­­i­zottság (Madagaszkári­­ Függetlenségi Kongres­­­­­szus Párt) II. kongresszu­­­­sát.­­ — Hat szocialista or­­­­szág 300 fiataljának rész-­­ vételével kedden meg-­­­nyílt a néphadsereg egyik „ dunántúli kiképző bázi­sán a Magyar Honvédel-­­­mi Szövetség nemzetközi ] ».Barátság” tábora. — A 100 éves Petőházi Cukorgyár felújítási és korszerűsítési munkái be-­­ fejezéséhez közelednek. " Az idén 75 millió forintot­­ költenek erre a célra, s ennek az összegnek 80­­ százalékát már felhasz­nálták. : — A História olvasóte­rem alkotmányunk ünne­pe alkalmából megnyílik a Majakovszkij u. 108. szám alatt. A közönség megtalálja az érdeklődé­sének leginkább megfele­lő történelmi nyelvtudo­mányi, filmművészeti és sok más folyóiratot. Az érdeklődők augusztus 21- től látogathatják az olva­sótermet, délelőtt 10 óra és este fél hat között.­­ Befejezéséhez köze­ledik a fővárosi villamos­­park megfiatalítása cseh­szlovák gyártmányú sze­relvényekkel. A Tátra tí­­­pusú villamosokból már csak tizenötöt vár a BKV. Ezeket a szerződés szerint szeptemberig leszállítják, így Budapest utcáin ősz­től összesen 170 csehszlo­vák jármű közlekedik majd.„ Szeretettel köszöntjük névnapjukon ,í ’°­k nevű Kedves olvasóinkat Csúszós... Haragos levélben szó­lít föl egy névtelen ol­vasó, hogy hagyjam bé­kén a ,,csúszópénzes szotyjaimat", mert „igenis, az a postás sok emeletet megjár, amíg kihordja a nyugdíjat, az­­ orvost sok hajnal érte a tanulás mellett, a­ pin­­­­cér öreg korára örül,­­ ha lépegetni tud”. Azt­­ is írja a tisztelt olvasó,­­ akitől „nem érdemlem­­ meg, hogy nevét kiír­­­ja”: 2058 forint nyug­­v­díjat kap, és ebből az „aprót” (értsd: 58 fo­­­­­rintot) mindig a postás­ 3. nál hagyja. Amennyi­­­­­ben el kell hinnem az­­ összegszerűséget, gon­­d: dőlöm, a kétezer fo­­­­­rintból ezerötszázat a körzeti orvosnak ad engesztelésül a hajnali órákért, a maradék öt­­­­­százon pedig megvigasz­­­­talja a lúdtalpas fizető-­ pincért. A levélíró azt állítja, hogy — bár hivatását nem árulja el —, az nem tartozik a borra­valós szakmák közé. Tételezzük fel, de ak­kor ki fizette meg neki azt a sok gyaloglást a földeken vagy esetleg a műhely­csarnokban? Ki fizette meg azokat az álmos hajnali órá­kat, amikor pihenés he­­ze­lvett dolgozni sietett?! ! És ki adott borravalót. A csúszópénzt sok millió­­ dolgozó társának?! 5 (szántó) — A Badacsonyi Állami Gazdaság a Balaton vé­delme érdekében, a part­tól számított 500 méteres sávban a jövőben nem te­lepít szőlőt. A gazdaság ezt a sávot helyenként kiszélesíti, így a 71-es szá­mú főútvonal és a tó kö­zötti részt szőlőkultúrával nem hasznosítja.­­ Huny­a István alez­redes, a Honvédelmi Mi­nisztérium osztályvezető­je, a Magyar Partizán Szövetség tagja 55 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése katonai tiszteletadással augusz­tus 15-én 15.00 órakor lesz a Farkasréti temető­ben.­­ Török Mihály, a Tex­tilipari Dolgozók Szak­­szervezete 25 éven át volt politikai munkatársa, aki 1945 óta vett részt a mun­kásmozgalomban, 63 éves korában elhunyt. Temető­ se augusztus 19-én, 11.30 órakor lesz az Óbudai te­Gyermekkereskedelem Ötven dollár Nitézi mezőben. A gyermekkereskede­lem elterjedt és jól jö­vedelmező foglalkozás Thaiföldön, és évente több ezer gyermek látja kárát — állapította meg az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának a hátrá­nyos megkülönbözteté­sek problémájával és a kisebbségek jogaival fog­lalkozó albizottsága Genfben nyilvánosságra­ hozott jelentésében. A jelentés, egy thaiföl­di lány, Nit esetét idézi, akit tizenhárom éves ko­rában adtak el évi ötven dollárért. Először egy ét­teremben alkalmaztak, majd tizenöt éves korától prostituáltként kellett dolgoznia egy szállodában. Nit azonban csak egyike annak a több ezer gyer­meknek, aki egyedül vagy gyermekkereskedők kíséretében indul útnak az ország északkeleti tar­tományaiból, főként a száraz évszakban. A gyer­mekeket Bangkokba ér­­kezve eladják dolgozni, vagy prostituáltnak, né­hányat közülük sohasem látnak viszont hozzátar­tozóik. „A thaiföldi kormány semmit sem tesz az em­berkereskedelem fel­számolására, a rendőrsé­get pedig esetről esetre be fizetik” — állapítja meg a jelentés. ­ A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter újabb növényvédő szerek kísérleti forgalomba hoza­talát engedélyezte. A ti­­szavasvári Alkaloida Ve­gyészeti Gyárban állítják elő az Actellic rovarölő szert. A Nitrokémia Ipar­telepeken készül a Puri­­vel, amivel a növények betakarítását lehet meg­könnyíteni. Az Észak­magyarországi Vegyimű­vek Kelokarb elnevezésű gombaölő szerével az Őszi búza vetőmagját le­het fertőtleníteni. — Augusztus 22—24. között Kecskeméten ren­dezik meg a IV. Pannónia nemzetközi és országos motoros találkozót. A ki­író és közreműködő szer­vek a motorkerékpáros turisták hagyományos ta­lálkozójával, a baráti és a sportbaráti kapcsolatok ápolása mellett a közle­kedésbiztonságot, vala­mint a szervezett motoros turizmus fejlődését kí­vánják elősegíteni. — Pécs szívében meg­kezdődött a városháza re­konstrukciója. A század­­fordulón emelt épület már rászolgált a megújí­tásra. A munkát szaka­szosan végzik. A meg­gyengült tetőszerkezettel, toronnyal kezdik, új vö­rösréz sisakot kap a ku­pola. Felújítják a város­háza toronyóráját is és megszólaltatják ütőszer­­kezetét.­­ Százharmincheten vesztették életüket kole­rában az elmúlt, hetek folyamán Nigéria észak­keleti részében. Egyedül a kameruni határ mentén ötvenketten haltak meg egy héten belül. A Karbantartás miatt kedden leállt a termelés hazánk legnagyobb tim­földgyárában, Ajkán, egy­úttal megkezdték az új, 70 bár nyomású gőzveze­ték bekapcsolását a tech­nológiai folyamatba. Az új gőzrendszer kiépítésé­vel utolsó szakaszához érkezett a gyár 80 ezer tonnás bővítése.­­ Ezerháromszáz em­bert befogadó üdülőházas kemping nyílt kedden Szarvason. A majdnem nyolcvanmillió forintos beruházással épült Körös­parti létesítmény első na­gyobb külföldi vendégcso­portja Jamaicából érke­zett.­­ Ausztriába és Líbiá­ba is szállított a Dorogi Szénbányák azokból a könnyűszerkezetes ele­mekből, amelyekből gyor­san és olcsón lehet sok­féle célra alkalmas épüle­teket összeszerelni. A szénbányák szolgáltató üzeme néhány évvel ez­előtt kezdte meg a mű­anyagszigetelésű alumí­­niumszerkezetek gyártá­sát.­­ A Kárpát-medence eddig ismert legnagyobb avarkori települését tár­ták fel a mohácsi síksá­gon a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai. A temetőt is megtalálták, s így komplex módon ta­nulmányozható az ősi népközösség életmódja, termelőtevékenysége, kul­túrája. A Haiti területén az Allen nevű forgószél ál­dozatainak felkutatása so­rán már eddig több mint 1­00 holttestre bukkantak a mentőalakulatok. El­képzelhető azonban, hogy végül is 200 fölé emelke­dik a halottak száma. A hurrikán múlt kedden óránként 170 mérföldes sebességgel söpört végig a szigetországon. SZŰXYOGMONOLÓG — Megvárom, míg lehűtik magukat, utálom a sze­relmeseket, forró a vérük ... Évfordulók SEMMELWEIS IGNÁC (1818—1865) magyar szülészorvos, a ha­zai orvostudomány egyik legnagyobb alakja halálá­nak 115. évfordulója. WILHELM KREIS (1873—1955) német építész, a XX. szá­zad első felének egyik nagy mestere 25 esztende­je halt meg. 1­9.00: 9.05: 9.20: 10.05: 11.05: 18.40: 16.45: 17.30: 17.35: 18.05: 18.30: 18.45: 19.10: 19.15: 19.30: 20.00: t­elevizió Tv-torna Óvodások filmműsora Csata fekete-fehérben Ism. FF. Derrick Kalkutta. Ism. Lehet egy kérdéssel több? Ism. FF. Hírek Emberi furcsaságok Angol ismeretterjesztő rövidfilm Egészségünkért Kuckó Tündérek egy vonyarcvashegyi szőlőben — Fiatalok, akik a motornál, gépkocsinál jobban kedvelik a lovakat — Szitaköte­lesen a Tiszán — Úszni tudó és úszni nem tudó gyerekek vakációja — A kutyák is szeretnek játszani! Ifjúsági napló. FF. Hírek, riportok az ifjúsági mozgalom életéből Hol tart­­ az Örs vezér téri bevásárlóközpont? FF. Staféta. FF. Tíz perc if­júság Tv-torna Mese. FF. Tv-híradó Jean Gabin-sorozat Állat az emberben. FF. Zola regényét mesterien vitte filmre Jean Renoir filmrendező. Jacques 8.55: Hírek. 9.40: J­DK-film, fiataloknak. 10.15: Cseh film. 11.45: Könyvek. 16.35: Hírek. 16.50: A nagyvilágban. 17.35: Közép-szlovákiai magazin. 18.05: Riportműsor. 18.30: Vetélkedő. Lantiért, az egyszerű, munkájának élő mozdonyvezetőt, családjának terhes öröksége kínozza. Az iszákos elődök vétke torzulást okoz idegrendszerében. A körülmények hatására fellobbannak végzetes indulatai... 21.35: Vészcsengő Dokumentumfilm — 16 éven felülieknek!­FF. A film négy leányanyáról szól. Bár sorsuk, vallomásuk különböző, a monológok mégis kapcsolódnak egymáshoz, közös „tartalmuk”: a magány, az egyedüllét ellen vállalt recept. 22.35: Tv-híradó 3. 20.01: Pécsi szvit. FF. Két évszázad pécsi zeneszerzőinek művei a Mecsek Fúvósötös előadásában Autó-motorsport A Telesport technikai magazinja Tv-híradó 2. A vadon világa A fekete medve A zárka. FF. A tévéfilm ismétlésével a na­pokban elhunyt rendezőre, Rényi Tamásra emlékezik a Televízió. 20.30: 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szovjet dokumentumfilm. 21.05: Zenés műsor. 22.00: Tv­­híradó. 22.30: Hasul Mir. Indiai tévéfilm. 23.25: Hírek. 13.20: Irány, a melegedő Egyre gyakoribb eset, hogy jó szakemberek különböző nézeteltérések, hátrányos megkülönböztetése stb. miatt, ott hagyják az „első vonalat”, és kisebb gonddal, felelősséggel járó, kényelmesebb munkát vállalnak. Erről a jelenségről szól Tóth Benedek írása. Színes szőttes Népzenei műsor gyermekeknek Zenés délután kettőtől — négyig Martin János énekel — Keskeny nyomtávon — Slágermúzeum — Nóták Szóból ért az ember ... Hernádi Sándorral beszélget Montágh Imre Néhány perc tudomány Fiatal együttesek Salgótarjánban Részletek az első országos amatőr popzenekari tábor záróhangversenyéből 17.30: ötödik sebesség Ifjúság — politika — kultúra 18.33: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről 19.25: Tabuk nélkül — takarékosan Tallózás az NDK lapjaiban 19.45: A beat kedvelőinek A Journey együttes , felvételeiből 20.33: Közvetítés az Újpesti Dózsa—Rába ETO bajnoki labdarúgó­mérkőzés II. félidejéről 20.45: VÁLÁS(S)Z! Ifjúsági kulturális körkép 21.37: Portré slágerekből Ihász Gábor 22.27: Herman zenés játékaiból 23.15: A Purcell énekegyüttes angol madrigálokat énekel 23.30: Vukán György szerzeményeiből 20.50: 21.10: 21.35: 13.30: 14.00 16.09 16.35: 16.40. népszava 1990. augusztus 13. KOSSUTH H­adi» 21.03: 21.30: 22.15: 22.20: 2­2.30: 23.30: 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.25: Szociológiai figyelő Modern polgárosodás Magyarországon 8.54: Beszélni nehéz 9.06: Az MUT szimfonikus zenekara magyar szerzők műveiből játszik 9.45: Kis magyar néprajz A csárdák 9.50: Tarka mese, kis mese 10.05: Fecskék és fruskák A vihar 10.30: Válaszolunk hallgatóinknak Árdrágítás Miskolcon és Kazincbarcikán! — Miért üres a zöldséges­bolt? — Jár-e gyapjú a juhászoknak? — Fegyelmivel leváltották, de visszahelyezték — M­unka közben elaludt... 10.45: Kamaramuzsika 12.00: Déli Krónika 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Házunk tája 12.50: Operaslágerek 13.20: Örökzöld dzsesszmelódiák Charlie Parker szerzeményeiből 14.15: Világhírű énekesek operettfelvételeiből 14.41: Amatőr zenei együttesek felvételeiből Csehszlovákiai népzenei együttesek 15.10: Hidas Frigyes— Gál Zsuzsa: Hajnaltól estig 15.27: Winnetou 16.10: Kritikusok fóruma Csoóri Sándor: A tizedik este 16.20: Egy nyírségi nótafa: özv. Sörlei Györgyné 16.30: Magyar előadóművészek Lukács Miklós vezényel 17.07: Hova visz az út? Riportul. 17.32: Nótacsokor, csárdáscsokor 18.15: Hol volt, hol nem volt,, 18.30: Esti Magazin 19.15: Gondolat A Rádió irodalmi lapja 20.00: Walter Giesching összes Mozart­­hanglemezfelvételei 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora Operettegyüttesek Idősebbek hullámhosszán Dallamok, emlékek A Csehszlovák Néphadsereg központi zenekara játszik Zenedélelőtt Az Apostol együttes felvételeiből — A Schwyzerbuebe együttes* lemezeiből — Éva Pilar óvá énekel — Mendelssohn: e-moll szimfónia, No. 3. — Alain Barriere lemezeiből — Kozák Gábor József: Koncertcsárdás — A Főnix együttes­­ felvételeiből —• Edwin Starr énekel 11.30: A Szabó család 12.00: Népi zene, népdalok 12.33: Tánczenei koktél Indulj a diszkóba (Chanell együttes) — Nézz rá! (Neoton família) — Vidéken is élvek (Apostol együttes) — Forma 1. (P. Mobil együttes) — Hootchie­­coot­ie (D. D. Sound együttes) — Gőzmozdony (Kovács Kati) — Augusztus szépe (Walter Foini) — Tíz perc szünet (Főnix együttes) — Menjünk táncolni (Rocky Mizell) — Pokolba már a szép szavakkal (Locomotiv GT együttes) — Álljatok meg! (Skorpió együttes) — Mozdulj! (Destillation együttes) 0.10: 9.05: 8.33: 9.28: 10.00: Népdalok Háttérbeszélgetés Hável József külpolitikai műsora Sporthírek Tíz perc :külpolitika A dzsessz világa Székács János Kurtág György műveiből játszik mélyhegedűn Táncdalok 9.00: 9.19: 12.10: 14.00: 16.00: 16.53: 17.00: 17.42: 19.05: 30.03: 20.33: 21.18: Dzsesszfelvételekből # Alphonse Mouzon együttese játszik Bizet: Carmen : Kamarazene & Mozart: C-dúr vonósnégyes, K. 465. —­­Schubert: Bevezetés és változatok az Elszáradt virágok c. dal témájára — Grieg:­e-moll szonáta — Sosztakovics: IV. vonósnégyes @ Schumann: Jelenetek Goethe Faustjából $ Operafinálék # Öt földrész zenéje Ausztrália Schiff András (zongora) és Perényi Miklós (gordonka) Bach-fel­vételeiből # Bruckner: Vili­ szimfónia $ Olasz operákból $ A századforduló irodalmának hetei Riedl Frigyes tanár úr Magnósok, figyelem! # Atom (Blondie együttes) — Rohanj (Pink Floyd együttes) — Marathon (Neoton família) — Bolondulok egy édes arcért (Humble Pie együttes) — Veszélyes zóna (Crystel Gayle) — Földvár felé félúton (Bródy János) — Nem csoda (Little River Band) — Csak a pillanatért (Ray Kennedy) — Mindennap változol (Szűcs Judit) — Egy igazán jó szivar (George Burns) — Fáradtan (Rocky Burnette) — Bolond country (Olivia Newton-John). Nagy siker volt! A Magyar Rádió Schönberg—Webern­­ciklusa #

Next