Népszava, 1980. december (108. évfolyam, 282–305. sz.)
1980-12-13 / 292. szám
A Jegyzet Hogyan csináljuk együtt? Hírt adtunk már róla: a Magyar Népművelők Egyesületén belül az idén szeptember 22-én megalakult a munkahelyi művelődés szakmai szervezete. Ezzel egy olyan lelkes társaság működése kezdődött meg, amelynek tagjai gyakorlatilag,meggyőződésükből elkötelezetten mozgatói, felelősei, akarói a munkahelyeken lehetséges művelődési élet legjobbá, legértelmesebbé, leghatékonyabbá tételének. Már az alakuló ülésen a gyakorlatra vonatkozó, határozott javaslatok hangzottak el, méghozzá úgy, hogy a javaslattevők mindjárt vállalták a téma gondozását, a gyakorlati kivitelezést is. Volt, aki elmondta, hogy lazának tartja a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal való kapcsolatot. Mások érvekkel támasztották alá, hogy a munkásszállásokon dolgozó népművelők problémáinak külön hangsúlyt kell kapniuk a szakmai szervezet munkájában. S ugye, látható, hogy mindez nemcsak a szakmai szervezet gondja, de megszívlelendő s meggondolandó minden munkahelyen, ahol megértették és elfogadták már, hogy művelődés, művelt emberek nélkül a gazdasági feladatok megoldása sem lehet tökéletes. Elhangzott olyan javaslat is, miszerint foglalkozni kell a leányvállalatok speciális művelődési kérdéseivel. Miért fontos ez? Mert sajnos gyakori, hogy egyegy vállalatnál szép a művelődési helyzet egészét mutató kép, de ha egy kicsit megkaparjuk, máris látszik az elszomorítóbb valóság: a központi részlegben kétszer-háromszor annyi jut művelődési célokra, mint a kihelyezett leányvállalatoknál, csakhogy az átlag lefedi, szépíti a valós helyzetet. Voltak, akik nem tudtak megjelenni a szakmai szervezet alakuló ülésén, de vették a fáradságot, s levélben jelentkeztek. Érdemes figyelni ezekre a levelekre is, mert felelősségérzetet tükröznek. Nem azt mondják, hogyan csináljátok ti, nem a „fogjuk meg és vigyétek!” elvén állnak, hanem a „hogyan csináljuk együtt?” alapról indulnak. Mészáros János szegedi népművelő szerint el kellene végezni egy tanulságosnak ítélt vállalat művelődésének rendszerelméleti, tartalmi és módszertani elemzését, s a tapasztalatokat közreadni. Uigye, nem rossz ötlet?! A nyíregyházi Böttykös Gyula a munkahelyi művelődési minimumprogram kidolgozását javasolja, ami mindenütt megvalósítható. Ugyanígy az uzsabányai Szabados Ágota által fontosnak ítélt feladat: érdekeltté kell tenni a középvezetőktől kezdve a vezetés legfelsőbb szintjéig mindenkit nemcsak a munkások, hanem saját maguk „művelődési aktivizálására” is. A nagykanizsai Kalydy Jenő úgy véli — s nem alaptalanul —, hogy a bejáró dolgozók művelődéséről lakóhelyükön kell gondoskodni, de ehhez a területen dolgozó vállalatok közösen kell hogy biztosítsanak fedezetet. S végül még egy vélemény, a debreceni Kanda Ferencé. Úgy véli, hogy a vállalati művelődési bizottságok, a szakszervezetek s a szocialista brigádok művelődési kérdéseit egy témaként kellene kezelni. Igen, már régen így kellene, van is, ahol így csinálják, s ők teszik jól. Ezt az eredményeik igazolják. (mátyás) 10 Vilt Tibor köszöntése December 15-én ünnepli 75. születésnapját Vilt Tibor Kosssuth-díjas szobrászművész, a Magyar Népköztársaságkiváló művésze. Az 1925 ótakiállító mestert mint az avantgarde szellemű szobrászat egyik legegyénibb magyar képviselőjét ismeri aközvélemény, aki pályája során sokféle irányban tájékozódott. Indulásakor az egyiptomi szobrászat zárt formavilága érdekelte, majd az expresszív felületkezelés, a drámai mozgás vált művészete fő jellemvonásává, amely pszichológiai érzékenységű portrékban és közéleti töltésű, dinamikus kisbronzokban reprezentálódott. A hatvanas évektől szobrai fokozatosan statikusabb, szerkezetesebb formát öltöttek, s ez a folyamat az utóbbi évek letisztult, absztrakt szemléletű, de mindig emberi tartalmakat hordozó konstrukcióihoz vezetett. Bár elsősorban kisplasztikus, több köztéri szobra, portréemlékműve és dekoratív térplasztikája is kivitelezésre került; legutóbb a Tanácsköztársaság csepeli szikratávírójának emlékére készített monumentális toronyépítmény. A jeles évfordulón jó egészséget és további termékeny esztendőket kívánunk a kitűnő mesternek, akiről Cs. Kovács László készített lapunk számára portrérajzot. fejlődésében lassabb és mélyebb folyamat. És ha sokat vitatkoztunk rajta — egyebek között a színház vezetőivel is —, hogy van-e sajátos feladata egy nemzeti színháznak, lám, ez is jellegzetesen az. (Más színház nem is igen vállalkozhatna rá.) Sznob ájuldozásra természetesen még kevésbé bűnös Bolingbroke (IV.) Henrik király személye és jelenetei irányába. Az említett árnyalat említésével már itt is vagyunk a nagyszabású előadáspár értékelésénél. Zsámbéki Gábor igaz művészi szeretettel, izgalommal, tekintélyt parancsoló tudással, minden figurát értő és értelmező módon Henrik, aki „kis időt élt, de kicsiben nagyul”. Más dolog, hogy az újdonsült királynak, korábbi gazemberségeiben tárjával, Sir John Falstaffal szembeni ítéletét elfogadni nem lehet. Ezt a számlát azonban szintén William Shakespeare-nek kell benyújtani. Rajk András Falstaff: Kállai Ferenc, Apród: Csángó Róbert, a wattesi herceg: Cserhalmi György, Lepedő Dolly: Pécsi Ildikó, Poins: Benedek Miklós (Fejér Gábor felvétele) ! Operaház: Hunyadi László (Ifj. ea., de. 11) Traviata (7) Nemzeti Színház: Jövedelmező állás (7) Fővárosi Művelődési Ház: Két úr szolgája (7) Népszínház — Várszínház: A vihar (7) Népszínház — Józsefvárosi Színház: Danden György (7) Madách Színház: A meráni fiú (7) Egyetemi Színpad: Az öltöztető (7) Reflektor Színpad : Búcsúvacsora (8) Vígszínház: A 88. utca foglya (7) Pesti Színház: Váltóőrök (7) Operettszínház: Csókolj meg, Katám! (F. bér. 2. ea., 7) József Attila Színház: A koronatanú (Premier 2., 7) Thália Színház: Égszínkék lovak, vörös füvön (7) Mikroszkóp Színpad: Hogyan? Tovább! (fél 9) Új SZÍNHÁZI MŰSOROK dám Színpad: Két férfi sakkban (7) Kis Színpad: Játék a csillagokkal (fél 8) Radnóti Miklós Színpad: A közvádló (7) Ódry Színpad: Koldusopera (du. 3) Bp-i Gyermekszínház: Sziporka és sárkány (de. fél 11) Tom Sawyer kalandjai (du. 3) Bábszínház, Népköztársaság útja: Óz (du. 4) Jókai tér: A bűvös tűzszerszám (du. fél 3) Játékszín: Tribádok éjszakája (7 és éjjel fél 11) „Színházi esték a Vigadóban”: Altona foglyai (éjjel fél 11) Zeneakadémia: Zene és ... (Ált. isk. bér. D/2., du. 4) Sebestyén János hangversenye (Középiskolai bék. 1/4., fél 8) Kisterem: Kamaraest (Magyar szerzők kamarazenéje 3., fél 8) Pesti Vigadó: Perényi Eszter és Rohmann Imre szonátaestje (Bécsi mesterek 4., fél 8) „Budafok” Filmszínház: Collegium Musicum Együttes (Zenekari estek szoc. brigádok részére III/1., fél 8) Csili: Mesélő muzsika 2. (du. 4). * Az Operaház igazgatósága közli, hogy megbetegedések miatt december 14-én, vasárnap délelőtt az Erkel Színházban az Ifjúsági VI. bérletben meghirdetett Sylvia helyett a Rosszul őrzött lány kerül előadásra. NÉPSZAVA 1980. december 13. IV. Henrik Shakespeare ikerdrámája a Nemzeti Színházban Lám, Shakespeare királydrámái hazai játszásának is eljött az ideje. Eddig közülük csak az egész „rózsák háborújára” áment mondó III. Richárd volt otthonos színpadainkon. A Nemzeti Színházban most bemutatták a IV. Henrik című, kétszer ötfelvonásos, dupla drámát — ezen a módon és ilyen teljességben először Magyarországon. Azt a királydámát, amelyet a sajátos műfaj alapos ismerői a drámaírók fejedelme kimagasló, realizmusában a legélvezetesebb, a későbbi nagy alkotásokhoz felérő művének tartanak. Miután Shakespeare majdnem négyszáz éve vitatéma , várható volt, hogy ez az előzményektől eltérő duplabemutató is vitát provokál, így is lett. A magam részéről meggyőződéssel vagyok a IV. Henrik teljes bemutatása mellett. Akkor is, ha tudom, hogy egy estén terjedelmi, egymást követő estéken színházszervezési, színészfoglalkoztatási, műsorpolitikai okokból, általában nem játszható a közönségnek. Az is bizonyos, hogy a közvetlen hatás emiatt nem lehet egyenértékű a befektetett energiával (a két bemutató közönsége két egymást követő estén láthatta az óriásművet). Ilyesmit azonban nem szabad ennyire prakticista módon megítélni (mellékesen hozzátéve, hogy a két dráma elolvasása sem egy, könnyen lehet, nem is két esti szórakozás egy átlagolvasónak). Egy ilyen Shakespeare-dráma előadásának a teljes hatása a színházi élet, és, ami több, az általános műveltség van szükség. Az ilyesmi éppen a IV. Henrik írójától felettébb idegen. A három teljes estényi VI. Henrik hasonló, hiánytalan és folyamatos bemutatását például kevésbé volna indokolt ugyanilyen lelkesen üdvözölni. A különbség — már ami a mennyiséget illeti — egy jókora drámányi. Élvezhetőségben ennél sokkal több. A IV. Henrik, mondhatni, alapmű, már említett realizmusa, ember- és történelemábrázolása révén. Nem utolsó szempont: ebben az ikerművében teremtette meg Shakespeare fogalommá vált, világirodalmi alakját, Falstaffot, akit valójában most ismer meg korunk magyar közönsége. Igazán felesleges tovább okoskodni, tovább forgatni a régen lerágott csontot, hogy vajon Falstaffvígjáték-e a IV. Henrik, esetleg az V. Henrik hosszúra nyúlt jellemindokolása-e, vagy pedig, címének megfelelően, a II. Richárd nyomában csalárd módon trónra lépő IV. Henrik lelkiismereti drámája? Mindez együtt, jellegzetes Shakespeare-modorban — az elképesztő ember- és társadalomismeretet, a színpadra alkotás önkényes zsenialitását értve ezen. Az is bizonyos: a mű savát-borsát a Falstaffwalesi herceg (még nem V. Henrik) vonal adja. Nincs rendező a világon, aki ennek a rovására egyensúlyt teremthet, a címszereplő javára. Ezt a kifogást esetleg Shakespeare-nek kell címezni. Néhány árnyalatnyi hangsúlyáttétel ellenben igenis lehetséges, a „rózsák háborújában” eredendő vitte színpadra a hatalmas anyagot. Talán az említett néhány árnyalat nincs meg az öreg Henrik drámájának erőteljesebb érvényesülése érdekében. A mai Shakespeare-tolmácsolások nagy látványkérdése az az alapközeg, amelybe az összetett cselekmény belehelyezhető. Pauer Gyula és Vágó Nelly szcenikai munkájában jól eltalált ez a közeg — a komor háttérben a jelmezek színeinek a „rózsái háborúznak”. A két IV. Henriknek mintegy félszáz szereplője van — még akkor is, ha egy színész több alakot formáz, mint ezúttal. Teljesebb értékelés nem lehet a feladatunk. A siker a Falstaffot bámulatos hatásgazdasággal életre hívó Kállai Ferenc köré szerveződik — ez érthető. Nem vesz el a kiváló művész érdeméből, ha azt mondom: ez nagymértékben egy másik, Shakespeare nevű színész-író érdeme. Kállai a világ egyik legjobb szerepét játssza kiválóan. Agárdi Gábor, Bessenyei Ferenc, Gelley Kornél, Gobbi Hilda, Kun Vilmos, Sinkó László, Sinkovits Imre, Szacsvay László, Ungváry László egy, illetve több alakítását emelem ki hangsúllyal. A vendég Pécsi Ildikó, a maga egyedi testi-lelki alkatával, azt hiszem világviszonylatban eszményi „Lepedő Dolly”. Oszter Sándorról végleg kiviláglik, hogy nem egyszerűen napjaink Jávor Pálja, keménykötésű magyar fickója, hanem sokszínű színművészünk. Cserhalmi György játékában már a kocsmaképekben megvan a jövendő eszményített. Varietas delectat A változatosság valóban gyönyörködtet. Gyakori játékom, hogy egy bizonyos operaáriának hat-nyolcféle változatát is összegyűjtöm egy magnetofonszalagon, különböző lemezekről, valamint az éterből halászván öszsze a gyönyörködtető változatosságnak játékomhoz szükséges elemeit. Aztán meg zsűrizni is hívnak számtalanszor, amatőr szavalóversenyekre. Szívesen vállalom mindig, mert egy-egy versnek más és más egyéniségeken átszűrt változataival találkozhatott! —s ez még akkor is roppant érdekes, ha a szóban forgó egyéniségek meglehetősen kialakulatlanok még ... A versmondó ugyanis — legyen bár amatőr vagy hivatásos — nem csupán reprodukáló művész. Egy kicsit alkotó is, hiszen minden előadóművész belecsendíti a vállalt versbe a saját maga hasonló természetű élményanyagát is, ezáltal motívumaiban, nüanszaiban mindenképpen tágul, gazdagodik a költemény. Egy jó versmondó olyan hangsúlyokra is rálelhet, amelyek a vers költője számára is a reveláció erejével hathatnak. Latinovits Zoltán a következőket nyilatkozta erről 1976 januárjában, az Új Tükör hasábjain: — A vers a legtöményebb művészi megnyilvánulás, s ezen belül az alkotás hosszú idejét is sűríteni kell a végeredményben, tehát a versben, természetesen mindenki a saját vérmérséklete, gondolata szerint, mert hiszen nem az az érdekes egy színész szempontjából, hogy mit írt a költő, hanem, hogy a költő plusz az előadó, mit jelent a nézőnek. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egyik új kiadványán két híres magyar vers — Vörösmarty A vén cigánya, valamint József Attila Ódája — szólal meg többféle előadásban. A vén cigány egy ellobbanó tudat lenyűgöző széthullása ezernyi színes szikrára. Mint amikor a tűzijáték rakétája a legmagasabb ponton vakító fényszirmokká szóródva semmisül meg. Az Óda pedig egy hasadt tudat legfényesebb fellobbanása. A legmaterialistább, legpontosabb szerelmes vers a világirodalomban. A vén cigány elmondásához csapongó, de korántsem szertelen indulatok kellenek. Örült legyen a beszéd, de legyen benne rendszer. S fegyelmezetten őrjöngeni nem mindig sikerül. Ódry Árpád öblögetős deklamálása éppen ezért inkább mosolyt fakaszt, mintsem megrendülést kelt ma már. Nem ő tehet róla a felvétel, még azokban az időkben készült, amikor a versmondás még egyenlő volt a „szavalattal”. Somlay Artúr szépen zengő retorikája sem azt a Vörösmartyt idézi, aki „hulló angyal” volt már, amikor ezt a verset írta. Gábor Miklós kissé cinikus felhangjai a szent őrület hitelét kérdőjelezik meg. Mensáros László intellektuális visszafogottsága huszadik századivá színezi át a legtizenkilencedik századibb magyar költőt. Latinovits talál a tízes körbe szerintem: már az első sor hangsúlykirakásaival is elüt a többitől. Nem a jellegzetes, ünnepélyesre felcsavart „versmondó-hangon” fog bele a költeménybe, hanem úgy, ahogy csárdákban vetik oda a „rendelést” a muzsikus cigánynak, kicsit foghegyről, leereszkedően. Indulatainak hullámzása a továbbiakban is a vers „görbületeinek” megfelelően történik. Új dimenziókkal gazdagítja Vörösmarty halhatatlan művét — és ettől Latinovits ő, nem pedig attól, hogy olykor túlságosan is a saját képére és hasonlatosságára formálta a verseket. Az Óda értékeit az öt tolmácsolás együttesen mutatja meg igazán. Básti a líráját, Major a gondolatiságát, Bessenyei a játékosságát, Sinkovits pedig póztalan érzelmességét;.. „emeli ki” elsősorban a versnek. Olyasmi ez, mint amikor egy idegen költeménynek legalább négyféle műfordítását kell elolvasunk ahhoz, hogy az eredeti mű minden szépségéről fogalmat alkothassunk. Varietas delectat — a változatosság gyönyörködtet. Nagyszerű ötlet ez a lemez, reméljük, lesz folytatása. Egy-egy zenemű többféle megszólaltatása is érdekes lehetne például. Szolgálhatná ez az alapértékek jobb megismerését. Vagy egyáltalán: a megismerését. Baranyi Ferenc A Farkas Ferenc 75 éves „Mindenevő” zeneszerzőnk, Farkas Ferenc, akárhogy is vesszük, nagy öregjeink közé került, ma hetvenöt éves. Tizenöt éve, amikor hatvanéves lett, írtam róla, hogy már nemcsak ő maga örvend nemzetközi tekintélynek és elismertségnek, hanem több tanítványa is. Életművének kivételesen sok színe és jellegzetessége közül azért szólok elsőnek éppen erről, mert ezt vélem a legjellemzőbbnek és a legfontosabbnak. Farkas minden műfajban maradandót alkotott és alkot — azt hiszem azonban, pedagógusként a legmaradandóbbat. Ha — a többi között — Kurtág György, Petrovics Emil, Szokolay Sándor, későbbi korosztályokból Bozay Attila, vagy Durkó Zsolt muzsikája oly sokféle értéket képvisel — ez nagymértékben az óriási tudású Farkas Ferencnek, tanáruknak köszönhető, aki nagy olasz tanára, Respighi mesteriskoláján sajátította el az önálló egyéniségek képzésének a művészetét. Nem túlzás azt állítani: mindent tud, amit a zeneszerzésről tudni lehet. Érdekes dolog: éppen ez az a magasság, ahonnan valaki nem néz le semmit, amiben érték rejlik. Farkas Ferenc minden művét — rengeteget — közönségnek alkotja, reálisan számolva azzal, hogy ez a fogalom sokféle igényt rejt magában és mindegyik figyelmet, főként pedig színvonalas kielégítést igényel. Kivételesen gazdag életművel szolgálja ezt a felismerést, fennen hangoztatva elvét: „nincsen értelme a kategorizálásnak” (ami persze csak akkor igaz, ha valaki olyan felkészültséggel és tehetséggel alkot szórakoztató zenét is, mint q). Egy közelmúlt beszélgetésben mondta: — Alkatom szerint a világnak azokat a mozzanatait keresem, amelyekről örömmel szólhatok. Nos, egész életműve, sikeres életútja ilyen mozzanat. Szól is róla és újabb örömmel nyugtázható mozzanat, hogy hetvenöt évesen, alkotó- és tanítóerejének a teljében teszi. R. A.