Népszava, 1981. január (109. évfolyam, 1–26. sz.)

1981-01-01 / 1. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! «csütörtök, 1981. január 1.,169. évfolyam, 1. számbára 1­ 80 forint A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Új esztendő — megújuló lappal írta: Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese Ú­j külsővel köszönti az új esztendőt a magyar szakszervezeti mozgalom központi lapja, a Népszava. Ez az új, az eddiginél színesebb, vonzóbb külső, a jobb, korszerűbb nyomás — párosulva a máris érzékelhető tartalmi gazdagodással kifejezi, jelzi azt a jelentős helyet, amelyet a Népszava betölt a magyar szakszervezeti mozgalom tevékenységében, a munkásság, a dolgozók minden rétegének életében, ér­dekeinek kifejezésében és védelmében, a szocialista építés szolgálatában. A mai számtól kezdve 109. évfolyamát írja ez a nagy hagyományokat őrző és ápo­ló lap, amely születésétől fogva összefor­rott a szervezett munkásság harcaival, küz­delmeivel. Az alapítása óta eltelt több mint egy évszázad viharaiban — az időszaki megingásoktól eltekintve — a Népszava fáradhatatlanul formálta a munkásöntuda­tot, védte a dolgozó ember érdekeit, a tőke elleni harcra buzdította, a szocialista esz­mére nevelte a munkásságot. A Népszava, amely a szervezett dol­gozók, a magyar szakszervezeti mozgalom erejének, befolyásának növekedésével együtt fejlődött és erősödött, akkor felel meg jól a vele szemben támasztott mind magasabb követelményeknek, ha ezeket a nagyszerű hagyományokat folytatva szol­gálja olvasóit, küldetéséhez méltóan tájé­koztatja az ország népét hazánk és a világ dolgairól, a szocializmust formáló ember mindennapjairól. Ebben eddig is becsülendő erényeket mutatott fel a lap. Jelzi ezt olvasottsága, a dolgozók körében tapasztalható népsze­rűsége. De most tovább kell erősíteni eze­ket a jó vonásokat ahhoz, hogy reális tük­re legyen a megnövekedett lehetőségekkel, s ebből fakadóan minden eddiginél na­gyobb társadalmi tekintéllyel és felelősség­gel cselekvő szakszervezeti mozgalomnak. A magyar szakszervezetek ma már a hatalom igazi részeseiként töltik be kettős, de egymástól elválaszthatatlan, fontos hi­vatásukat: a munkáshatalom erősítését, a szocialista építés előmozdítását és a szer­vezett dolgozók érdekeinek védelmét, kö­vetkezetes képviseletét. Önállóságuk erő­södésével nemcsak végrehajtói, hanem ala­kítói, formálói is a társadalom programjá­nak, nélkülözhetetlenül fontos funkciókat töltenek be a fejlett szocialista társadalom építésében. Erre a megkülönböztetett sze­repre utalt Kádár János elvtárs is a szak­­szervezetek december közepén tartott XXIV. kongresszusán elhangzott felszóla­lásában. Az a feladatunk, hogy minden képes­ségünkkel, erőnk, tudásunk legjavával se­gítsük az ország gazdaságának az új köve­telményekhez igazodását, azoknak a törek­véseknek a megvalósítását, amelyeket az új esztendővel kezdődő VI. ötéves terv cé­lul tűzött ki. Társadalmunk valamennyi rétegének közös érdeke, egész népünk nem­zeti ügye, hogy valóság legyen elhatározá­sainkból : hatékonyabban, gazdaságosabban termeljünk, gyorsabban, rugalmasabban igazodva az itthoni és külföldi vevők igé­nyeihez, jobban számolva kínálkozó lehe­tőségeinkkel és a cselekvésünknek határt szabó realitásokkal. Csak így érhetjük el, hogy a VI. ötéves terv időszaka egyenle­tes és tisztes gyarapodást hozzon orszá­gunknak, népünknek. Úgy, ahogyan azt mindannyian szeretnénk. B­izakodással, reménnyel telve kívá­nunk egymásnak boldog új esztendőt ezekben a napokban. Ez a bizakodás nem pusztán a vágyainkra épül, remé­nyünk nem vakremény, hanem biztos ala­pokon nyugszik. A népünk közös küzdel­me, közös törekvése nyomán született ed­digi eredményeink teszik megalapozottá. Az, hogy a most befejeződött ötéves ter­vünk idején a közismert világgazdasági és egyéb nem csekély gondjaink, bajaink el­lenére iparunk termelése 18—19, mezőgaz­daságunké pedig 13 százalékkal nőtt, 8—9 százalékkal emelkedett az egy főre jutó reáljövedelem, mintegy 13 százalékkal a fogyasztás, és az utóbbi két esztendőben már igyekezetünk szerint mérséklődött az egyensúlyhiány is. Az óesztendőben sokat beszéltünk ar­ról, hogy a világgazdaság számunkra tar­tósan kedvezőtlen változásai mennyi gon­dot okoztak s okoznak mindannyiunknak. Valóban nem kevés gond szakadt ránk. De azoknak van igazuk, akik a régi ma­gyar közmondást vallják: nincsen olyan rossz, amiben valami jó ne lenne. A nehe­zebb gazdálkodási feltételek nemcsak hát­rányosak lehetnek, hanem előnyünkre is válhatnak: segíthetnek megakadályozni az elkényelmesedést, növelik az új dolgokra fogékony, a régi beidegződéseken, az el­avult módszereken, eljárásokon változtatni merő emberek cselekvési lehetőségeit. Er­re pedig nagy szükségünk van, mert az új, a korszerű nem mindenütt és mindig tud olyan gyorsan utat törni magának, mint kívánatos lenne, az önmagukat túlélt, a céljainkat valamikor jól szolgáló, de már elavult megoldásokkal pedig nem minden esetben tudunk idejében szakítani. Lenin utalt rá egy helyütt, hogy néha könnyebb a barikádokon meghalni, mint megtanulni számolni. Pedig ha azt akar­juk, hogy megfeleljünk korunk követelmé­nyeinek, akkor nincs más választásunk, jól meg kell tanulnunk számolni, azaz­­ minden eddiginél nagyobb szellemi befek­tetéssel, több figyelemmel, összefogottabb, célratörőbb munkával, tehát pontosabban, fegyelmezettebben kell dolgoznunk. Veze­tőknek és beosztottaknak, fizikai és szel­lemi dolgozóknak egyaránt. A szakszervezeti mozgalom, a szervezett munkásság azt várja a megújult Nép­szavától, hogy ennek a törekvésnek adjon teret hasábjain, bátran segítse nyil­vánossághoz az ezt szolgáló erőfeszítése­ket, a jól végzett, eredményes munka, a tisztességgel, szívvel-lélekkel dolgozók megbecsülését. A gazdálkodás hatékonysá­gát, termékeink minőségét csak úgy tud­juk gyökeresen javítani, ha a vállalatok is, meg az egyes dolgozók is szigorúan a teljesítményük, az elvégzett munka értéke szerint jutnak jövedelemhez. Nagy a szakszervezetek felelőssége és cselekvési lehetősége a dolgozók közérze­tét, hangulatát befolyásoló, az életkörül­ményeket meghatározó tényezők alakítá­sában. Erre XXIV. kongresszusunk is rá­irányította a figyelmet. Nem engedhetjük meg, hogy a termelés, a gazdálkodás fon­tosságára hivatkozva, bárhol is háttérbe szoruljon a munka legfontosabb eleme: az ember. Az új esztendőben tovább kell erősí­tenünk azt a felismerést, hogy a jó társa­dalmi közérzet nem kizárólag az anyagia­kon múlik. A tisztességes munkáért járó tisztességes bérrel együtt az is fontos, hogy az előre vivő, jó törekvésnek legyen m­in­­denütt zöld útja, ne pokoljárásra kénysze­rüljön az, aki szóvá tesz rossz vagy fele­más intézkedéseket, aki a kényelmes, meg­szokott módszerek helyett valami mást, hasznosabbat, eredményesebbet akar. Csak úgy lesz alkotó, tettekre serkentő a mun­kahelyi légkör, ha mindenütt egyértel­műbb ösztönzést kap a nyílt hangvétel, az őszinte szó, a valóságos emberi értékek megbecsülése, ha rangja lesz az egymás iránti tiszteletnek, segítőkészségnek, s ha nem a beosztás dönti el, kinek van igaza, kinek nincs. Ebben pedig csak akkor léphetünk elő­re, ha minden, a legapróbbnak, a legjelen­téktelenebbnek látszó ügy mögött is képe­sek vagyunk meglátni az embert, felismer­ni az érdekeit, mindennapi gondjait. Ter­mészetesen nem elvtelen jótékonykodás­ról van itt szó. Mert akinek jogtalan, ér­demtelen az igénye, annak ezután is nemet kell mondani, őszintén és egyenesen. B­oldog lesz-e az új esztendő? Meghoz­­za-e mindannyiunknak azt, amit vá­runk tőle? Most, amikor még fülünk­ben cseng az éjféli pohárcsendülés, ezt aligha mondhatjuk meg. Azt azonban biz­tosra vehetjük, hogy a cselekvés, a boldo­gulás kovácsolásának lehetőségét minden­kinek megadja ez az esztendő. Magunkon múlik, mit és mennyit ragadunk meg eb­ből a lehetőségből. Ehhez kívánunk jó erőt és egészséget a lap valamennyi olvasójának, minden ten­ni akaró embernek.

Next