Népszava, 1981. február (109. évfolyam, 27–50. sz.)
1981-02-03 / 28. szám
6 Itervailvacs esett Villa a Pasaréten A márványlépcső — egyelőre még papír fedi a szivaccsal védett iparművészeti remekbe szabott korlát, és az egész lépcsőház — új építmény: a Bartók-háznak eredetileg keskeny falépcsője, előszobányi lépcsőháza volt. A művésznek bizonyára megfelelt — a múzeummá és közművelődési intézménnyé alakított épület leendő közönségének készült az új. Szinte egymásba botlanak a kivitelezők: az építés, átépítés, szerelés utolsó hetében vagyunk. Fazekas György tervező — a Budapesti Műszaki Egyetem Középülettervezési Tanszékén dolgozik — kalauzol az egyelőre üres termekben. — .A háromszintes épület két felső emeletén lakott Bartók — mondja. — A legfelső szint lesz a tulajdonképpeni múzeum, eredeti bútorokkal, a zongorával, úgy, hogy az ittlakás hangulatát keltse. A középső szint válaszfalait elbontották — egyetlen terem az egész. Az álmenynyezetes helyiségben kamarakoncerteket, előadásokat tartanak majd, remélvén: lesz közönsége a kissé távoleső pasaréti villának. Az alsó szint hatalmas faburkolatai, modern, sima vonalú beépítése már végképp nem a villa eredeti hangulatához igazodik — sokkal inkább egy művelődési ház korszerű kiszolgáló tere. — Itt lesz a ruhatár, emléktárgy-, hanglemez-, kotta- és könyvárusítás — mondja Fazekas György. — Külön helyiségben lemezt is lehet majd hallgatni. A jelenleg még ostromállapotot idéző kertben — az Óbuda Tsz rendezi éppen — egy kis, kör alakú, lépcsőzetes építményt szökőkútnak hinnénk. Némileg csodálkozunk is: vajon minek? — Inkább egészen kisméretű zenélésre lesz majd alkalmas — mondja a tervező. Majd elgondolkodva teszi hozzá: — Ha ugyan nem túl nagy itt a zaj ... A beruházó a Fővárosi Tanács művelődésügyi főosztályának műszaki irodája. A bútorokat a BUBIV készíti; az építkezésen a legutolsó munkálatokat végzik az 1-es számú Építőipari Vállalat munkásai. — Ezek már csak apró munkák. Nem is igazán hálás — mondja Kóczián János kőműves, akit — brigádtársaival együtt — a Jánoskórház építkezéséről vezényeltek át a hajrára. — Nagyon kényes és igényes anyagokkal dolgozunk, márványnyal, fémmel és olyan faanyagokkal, hogy borzasztóan kell vigyázni. És persze mindenki ideges, közel a határidő ... — Hát... meghallgatom Bartókot, ha úgy adódik ... Mit gondol, mennyibe kerül ez az átépítés? — Nem is tudom... — néz körül, csak úgy, mint a tervező és a többiek, akikkel számolni próbáltunk. — Több helyen dolgoztam már. Egy bölcsőde ára talán benne van ... A kertben már kész a talapzat, amely Varga Imre Bartók-szobrára vár. A kerítést éppen festik — vakítóan fehér. A bejárat előtt vagy tíz földdel megpakolt teherautó áll. Egyelőre minden terv szerint halad. És március 18-án megnyílik a Bartók-emlékház. Csáki Judit Donit Barna falvétalai Táncszínház Egyetlen táncest kritikája, vagy méltatása helyett ezúttal a kezdeményezést kell üdvözölnünk. Néptáncosok körében már évek óta jogos óhaj egy táncszínház létrehozása. Miután azonban úgy látszik, hogy erre egyelőre nincs mód, részletmegoldások születnek. Évenként egy-egy impozáns bemutató valamelyik budapesti színházban, koreográfusportré az FMH-ban, a Táncalbum, a Táncfórum, és a rendszeres fesztiválok. Most a Magyar Néphadsereg Művelődési Háza ajánlotta fel gyönyörű színháztermét. Meg is telt ezen az estén zsúfolásig, az Állami Népi Együttes előadásán. A művelődési ház igazgatója, Tóth Zsigmond, siet kijelenteni, hogy nem anyagi meggondolások vezérelték, hiszen a fellépő együttesektől terembért sem kérnek, — az „ügy” érdekli őket, mert hisznek életképességében és jövőjében. — Amikor meghirdettük a Táncszínház alakulását, azonnal levelek tömegét kaptuk a hivatásos és amatőr együttesektől — mondja Tóth Zsigmond —, megmutathatom a paksamétát, természetesen azért, mert a jelenlegi fellépési lehetőség még mindig kevés. Mint a művészetben minden megújítási szándéknak, megvan a tábora és ellentábora. Egyforma szenvedéllyel védik igazukat, s hozzák létre bizonyítékul műveiket. A néptánc legjobb szakemberei azonban belátják, hogy a hagyomány, az eredeti színpadra állítása nélkül a megújulás sem lehetséges. A viták pedig, minél szélesebb közönség előtt zajlanak — elméletben, gyakorlatban —, annál több hasznot húz belőlük maga a művészet. A vita tehát a rögeszmés határesetek ellen irányul: egyfelől a romantizáló nosztalgia, másfelől a hagyományra apelláló, de azt mégis tagadó vad modernkedés ellen. Mindkét szélsőség veszélyes, mert általánosításokra ad alkalmat, amely még a kiemelkedő művek és együttesek fölött is ott lebeg. Ez a veszély pedig csak úgy hárítható el, ha színt vallhatnak az alkotók, végre már nemcsak egymás között, olykor rosszízű vitákban, hanem a közönség bevonásával. A közönség bizonyára nem érti azonnal. Még akkor sem, ha a népművészet nagyon ismerős, mert nagyon mélyen a miénk. Ezen az esten mégis Kricskovics Antal úgynevezett „tematikus” tánca, a Hegyek éneke szinte lenyűgöző hatást keltett. Igen hát... szóval az embert nem nagyon érdekelte, hogy szerb, vagy magyar folklórból merít, hogy egyáltalán folklór-e — holott gyökeresen az — vagy valami más, nem is a cselekményre figyelt, hanem a tragédia fejlődésére; s ha nagyon okoskodott, azt állapíthatta meg: íme a néptánc is lehet drámai műfaj. De hát ez az álláspont is vita tárgya. Az alkotót azonban ez természetesen nem befolyásolja. És olykor — mint ahogy most tapasztaltam — a nézőt sem. Az a baj, hogy ritka ez az élmény. Hogy még a meglevő lehetőségek is kihasználatlanul maradnak. A vidéki művelődési házak ritkán hívják meg a néptáncegyütteseket, s ráadásul babonásan hisznek abban, hogy a vidéki városban vagy falun élő embert kizárólag a hűen, vagy „népiesen” másolt hagyomány érdekli. Ezért nem is óhajtják próbára tenni a közönséget. A Magyar Néphadsereg Művelődési Háza végre elhatározta, hogy legalább a megyei, járási művelődési központokban megszervezi a Táncszínház műsorának bemutatását. Végül is született már annyi feltűnő eredmény, hogy a népművészet létjogosultságának problé- mája ne legyen probléma többé. Kovács Júlia A gyarmati rendszer története 1870-1955 Salgó László és Balogh András könyvéről Azoknak ajánljuk ezt a nagy gonddal, nagy felkészültséggel összeállított alapos munkát, akik a napi hírek néhány szavas magyarázatain túl többet is szeretnének tudni a hírek nyomán feltévedő „miért”-ekre. A könyv rövid, tartalmas bevezetésben tárgyalja a gyarmatok szerepét a kapitalista világgazdaság kialakulásában, majd rámutat arra a különbségre, ami az imperializmus kialakulása következtében a távoli földrészeken bekövetkezett. Az addigi árukivitelt felváltja a tőkekivitel, a gyarmatok nyújtotta olcsó munkaerő, olcsó nyersanyag, a fejlett technika eredményeképpen könynyebbé lett a hozzáférhetetlen területek meghódítása, és az ásványi kincsek feltárása. A fejlődés másik, nagyon is fontos különbségéről is képet kapunk: a gyarmati népek öntudatra ébredéséről. Nem mulasztják el e szerzők kimutatni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatását, a kommunista pártok vezető szerepét. S azt, hogy a nemzeti felszabadító harcok csak ott és akkor lehetnek eredményesek, ha az illető ország népe el tudott tekinteni a nemzeti, törzsi, faji, vallási, gazdasági megosztottságoktól. A gyarmatosító hatalmak sikerét ugyanis elsősorban ez magyarázta, s magyarázza ma is. Ezt figyeljük bizakodva, együttérezve a szabadságunkért harcolókkal. (Kossuth) Bessenyei György : KEDD, 1981. FEBRUÁR 3. NÉPSZAVA A televízió előtt HÉT VÉGI ESTÉK Már jó ideje megfigyelhető, hogy a kéthetenkénti szabad szombatok egész évre érvényesen megváltoztatták a televízió hét végi programját. A péntek esték már „piros betűsek” a műsornaptárban. A saját produkciók, az új tévéjátékok, tévéfilmek és a széles körű érdeklődésre számot tartó műsorok jelentős részét pénteken mutatják be, vasárnap esti programként pedig többnyire konzervműsort, szerencsés esetben jó filmet vetítenek. Az elmúlt héten a Terefere tarka műsora és a pikáns hangulatával szinte hozzá kapcsolódó zenés játék, az Úri jog szolgált kellemes péntek esti szórakozással. Talán nem véletlen, hogy a terefere szónak anynyi megfelelője van a magyar nyelvben. Szeretünk beszélgetni, rohanó életünkből hiányzik a meghitt csevegés, a jóízű trécselés, a könnyed, kötetlen fecserészés, meghonosodott idegen szóval a diskurzus, a purparlé, a „dumaparti”. A Terefere műsorcímnek és ötletnek azért jó, mert sok minden belefér. Irodalom, sanzon, riport, tréfa, vita, képzőművészet, tánc, sőt, ezúttal olyan „kényes” téma is, mint a szex. A szexológus orvossal folytatott nyílt beszélgetés a filmekben, a tévében gyakran látható jeleneteknél sokkal intimebb szférákba utalta a kérdést. Az emberi kapcsolatokról, a magányról szólt Szép Ernő három verse és Hasbeszélő című remek dramolettje Bárdi György tolmácsolásában. Vasárnap este Shakespeare-é volt a képernyő. Hatalmas vállalkozás az angol BBC televízió Shakespeare teljes színpadi életművét feldolgozó sorozata. Jó dolog, hogy nézői lehetünk a Peter Brook eszmei irányításával képernyőre vitt remekműveknek. A II. Richárd szélesen hömpölygő, epikus királydráma. A történelmi hátterét, utalásait aligha értő mai néző számára elsősorban az emberi tragédia, Richárd bukása bontható ki a szépségesen szövevényes történetből. A színpadi játékidőt nehéz lett volna a szöveg sérelme nélkül „tévéméretűvé” rövidíteni. A képernyőn pedig sok, egyvégtében két és fél óra, különösen, ha a művet — az angol producer szavaival — „nagyon széles közönségkörnek szánták”. Valójában a II. Richárd, sok más Shakespeare-tragédiával és -vígjátékkal ellentétben, nem könnyen befogadható alkotás. Bármilyen szép is az előadás, megragadó a színészi játék, bizony meggondolandó, hogy az egycsatornás vasárnap esti programba kívánkozik-e. FOLYTATÓLAGOS ELŐADÁS Újabb íróportréval gazdagodott a televízió arcképcsarnoka. Vészi Endre lírai portréja, ha nem teljes is, találó. Kellő háttere, mélysége van, a kerete is illik hozzá; látogatás az író műhelyében, tűnődő séta ifjúkorának helyszínein, élményt, indíttatást adó emlékei között. A kép azonban nem eléggé sokszínű. Vészi sokműfajú író, novellák, regények, drámák, rádió- és tévéjátékok, nem utolsósorban versek hordozzák mondanivalóját. A költőt csupán egyetlen, fiatalkori verse idézte, s az is inkább a pályakép érdekes illusztrációjaként: Babits Mihály jelentette meg a Nyugatban az egykori vésnöksegéd művét. Az azóta eltelt évtizedek érett költői terméséből nem kaptunk ízelítőt. A műsort bevezető és lezáró jelenetek is életrajzi ihletésűek, akár az író személyes emlékeit, akár a közelmúlt történelmének epizódjait elevenítik meg. Azokat a színeket, íróiemberi vonásokat, amelyekkel a portré adós maradt, Vészi kötetei, drámái, munkái őrzik. Az életmű, amint a műsor címe is utal rá, Folytatólagos előadás. TÉVÉJÁTSZÓTÉR A Játék három percben, a Kapcsoltam, a képmutogató Lehet egy kérdéssel több?, a Keresztkérdés és más televíziós társasjátékaink mellé két újabb sorakozott fel. Vágó István Fele sem igaz című vetélkedőjében van fantázia, kedves humorral ötvöződnek benne a képtelenségek és az érdekes ismeretek. A Ne nevess korán! szombat esti jelentkezése viszont csalódás volt. Az újszülött játék bizony idétlenke, kínos helyzetbe hozta a közreműködő színészeket és erőltetett jópofáskodásra késztette a mindig talpraesett játékvezetőt, Antal Imrét is. A Ne nevess korán! első jelentkezésén nemigen lehetett nevetni. Talán majd később, ha kinövi magát a műsor. Ne szidjuk korán. Vajk Vera Truffaut-siker Tíz Cesar-díj egy filmért Francois Truffaut filmje, „Az utolsó metró”, a francia filmtörténet eddigi legnagyobb hazai sikerét aratta: az év legjobb filmeseit jutalmazó 12 Cesar-díj közül tízet szerzett meg a szombat este lezajlott nagyszabású párizsi ceremónián. Az amerikai Oscar-díjakhoz hasonló Cesarokat a kongresszusi palota színháztermében nyújtották át. Francois Truffaut egymaga háromszor lépett a színpadra, hogy átvegye a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvnek járó Cesart. Az utóbbit Suzanne Schiffmannal együtt. Catherine Denevue haptta a legjobb női, Gerard Depardieu a legjobb férfi főszereplő díját. „Az utolsó metró”, a 10 Cesarral jutalmazott Truffaut-film a náci megszállás idején, Párizsban játszódik, s egy színház életén keresztül mutatja be azt a kort. A cím arra utal, hogy az utolsó metrót minden színháznézőnek el kellett érnie, mert aztán életbe lépett a kijárási tilalom. A filmet mind a francia kritika, mind a nézők nagy elismeréssel fogadták. Színházműsor Erkel Színház: Parasztbecsület, Bajazzók (Kemner b. 3. ea., 7). Nemzeti Színház: A konyha (7). Budapest-orfeum (e. fél 10), Emigránsok (Játékszínben, 7). Népszínház — Várszínház: A végítélet napja (7). Népszínház — Józsefvárosi Színház: Svejk (7) Madách Színház: Az ember tragédiája (7). Egyetemi Színpad: Az öltöztető (7). Vígszínház: Popfesztivál (7). Pesti Színház: Equus (7). Operettszínház: Chicago (A. b. 3. ea., 7) József Attila Színház: Pajzán históriák (7). Thália Színház: Velúrzakó (7). Mikroszkóp Színpad: Zűrhajó (de 10). Hogyan? Tovább! (fél 9). Radnóti Miklós Színpad: A közrádló (7). Bábszínház — Jókai tér: Varródombi meleghozak (de. 10). Bp.-i Gyermekszínház: Liliomfi (du. 3). Stúdió: Profán ballada — Patt (e. 7). Zeneakadémia: Bartók vonósnégyes (Mesterbérlet 5., fél 8). Planetárium: Lézerfónia (fél 8).