Népszava, 1981. április (109. évfolyam, 77–100. sz.)
1981-04-22 / 93. szám
6 Egy napirend tanulságai Beszélgetés Simó Tiborral, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkárával A közelmúltban ülést tartott a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének központi vezetősége. Ülésének napirendjén — mint arról akkor hírt adtunk — szerepelt a központi vezetőség és az elnökség 1981. évi munkatervének megvitatása is. E munkatervjavaslat összeállítói a művészeti szakszervezetek múlt év őszén tartott IX. kongresszusának határozataiból indultak ki, s a központi vezetőség elé terjesztett összeállítás nem mondható sem rosszabbnak, sem tartalmatlanabbnak, bármely más korábbi munkatervnél. Az ülésen mégis az a helyzet állt elő, hogy a központi vezetőség megvitatta a tervjavaslatot, de a beterjesztett formában nem hagyta jóvá, hanem kiegészítéseket, módosításokat, változtatásokat javasolt. Mindezt azonban rendkívül tartalmas, érdemi vitában. Most megkerestük Simó Tibort, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkárát, s a munkatervről, valamint a központi vezetőség üléséről beszélgettünk vele. Először a kialakult vitáról kérdeztük. gyalt, viszont indokolt, hogy a központi vezetőség foglalkozzon vele. Például javasolták, hogy kerüljön napirendre a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének és a Művelődési Minisztériumnak a kapcsolata, együttműködésük gyakorlata. — Az éves munkaterv egészével kapcsolatos észrevételek? — Túl soknak találták az olyan napirendeket, amelyek a szakszervezeti belső élettel, a működés szabályozásával, a pénzügyi gazdálkodással foglalkoznak. (Persze ezekre is szükség van.) Olyan javaslatok hangzottak el, hogy foglalkozzunk kevesebbet a szakszervezeti élet belső kérdéseivel, s aránylag többet az élő, napi problémákkal. Mármint a testületi üléseken. Úgy ítélte meg a központi vezetőség, hogy az előterjesztett tervjajavaslat kevésbé tükrözi a konkrét gondokat, a megoldandó feladatokat. Bár határozott javaslat, ez az igazsághoz tartozik, a vita során sem igen fogalmazódott meg, de jelezték a hozzászólók a tárgyalni kívánt témaköröket. — S ami mindebből összegezhető? — A munkatervet nem lehet, nem szabad fetisizálni. Semmilyen értelemben. Függetlenül attól, hogy terveztük valamely téma vitáját vagy nem, napirendre kell tűznünk — megfelelő testületi szinten —, ha az élet napirendre tűzi. E tekintetben nem is volt vita az előterjesztés és a felszólalók véleménye között, csak többen is megfogalmazták. — Van-e más tanulsága is a vitának? — Nemcsak a központi vezetőség, hanem a szakszervezeti tagság is sokféleképp kifejezésre juttatta az utóbbi hónapokban, hogy konkrét kérdésekre konkrét válaszokat vár a szakszervezeti és állami vezetéstől. Ez jogos igény, de nem könnyű eleget tenni neki. A nehézség: az esetek többségében nemcsak a szakszervezeteken múlik a megoldás, hanem a partner állami szervek megítélésén, intézkedésein is. — Mi következik most, mi lesz a munkatervvel? — A központi vezetőség ülése után az apparátus vezető munkatársai természetesen áttekintették a munkatervet. S az is természetes, hogy érvényt szerzünk a központi vezetőség döntésének. Az elnökség legközelebbi ülésén egy, a vitában elhangzottakat figyelembe vevő, módosított munkatervet tárgyalunk meg. A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége legutóbbi központi vezetőségi ülése után az az álláspont alakult ki az elnökségben, s az apparátus vezetői között, hogy a munkaterv lehetőleg csökkentse a kifogásolt napirendek számát. Ha kell, inkább legyen kevesebb napirend, s maradjon lehetőség az aktuális kérdések megvitatására és eldöntésére. Ez a helyes és vitathatatlanul időszerű álláspont. Mátyás István — Véleményem szerint ha egy testület az előterjesztett témát ilyen nagy felelősségérzettel, érdemben vitatja az nagyon jó dolog. Központi vezetőségünk tagjai a legutóbbi kongresszuson mintegy ötven százalékban kicserélődtek. Ez a testület a megválasztása óta most ülésezett másodszor, s első alkalommal tárgyalta a saját — működésének első évére vonatkozó — munkatervét. Tehát azt a tervet vitatta meg, amelynek alapján dolgozni fog egy éven át. A vita a központi vezetőség tagjainak tenni akarását tükrözte; a bíráló megjegyzések a jobbítás szándékával, a szakszervezeti munka iránti elkötelezettségből hangzottak el. A központi vezetőség tehát nem leszavazta, hanem érdemben kialakította a maga munkatervét. Ez a vita pozitívan értékelendő, mert mutatja, hogy a központi vezetőség új tagjai aktívan kívánnak bekapcsolódni a munkába. S bizonyítja, hogy „felnőtt” testületről van szó, amely él a szakszervezeti demokrácia lehetőségeivel, s cselekvően kíván részt venni a problémák megoldásában. — Mi kristályosodott ki, mint határozott kérés, a vita hozzászólásaiból? Mit igényelt a központi vezetőség? — Élettel telibb munkatervet, munkaprogramot kért — önmaga számára — amelynek lényege: azokkal a kérdésekkel kell foglalkozni, a lehető legkonkrétabban, leghatározottabban, amelyek a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének negyvenezres tagságát foglalkoztatják az 1980-as években. Ennek alapját kongresszusunk határozatai képezik; mi történt és történik azok érdekében? A központi vezetőség kifejezésre juttatta a maga felelősségét a határozatok végrehajtásáért. Megjelölt olyan témát is, amelyet az elnökség már tárgyalt, de a központi vezetőség szintén napirendre akarja tűzni. Az élet- és munkakörülmények javítására vonatkozó problémagyűjteményről van szó, amely a kongresszusi viták és határozat alapján fogalmazódott meg. Ez a gyűjtemény sorra veszi, pontokba foglalva, milyen kérdések megvitatását kérjük az állami vezetéstől. Tagadhatatlan, hogy mindenkit érintő témáról van szó, amelyet valóban a központi vezetőség elé kell tárni. De nemcsak a problémagyűjteményt önmagában, hanem vele együtt már az állami vezetés, a művelődési ágazat véleményét, észrevételeit is. — Más példa? — Kértek olyat is a központi vezetőség tagjai, amit az elnökség még nem tár Horizont — Változatos rendezvényekkel várja az idei nyáron hazai és külföldi vendégeit Keszthely. A program egyik újdonsága egy orgonakoncert-sorozat lesz, a másik pedig az augusztus 20-án esedékes nagyszabású népművészeti vásár. — A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének képviselői április 25- én 11 órakor ünnepélyes megemlékezés keretében megkoszorúzzák a mártíroknak a szakszervezet székházában felállított emlékművét. A Győri Balett Nyugtalan látomások összefoglaló címmel új, három önálló részből álló műsort mutatott be. Képünk: jelenet az első részből: „Silvers" - Krámer György koreográfiája Wagner, Vivaldi, Chavez zenéjére MTI Fotó - Benkő Imre felvétele JEGYZET Egy műsor ürügyén Némi „hullámverést” okozott a közelmúltban az Esti Hírlap és a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezetőinek nézeteltérése, amelynek a múlt héten különkiadásban szentelt időt és fórumot a Stúdió ’81. Nem kell különösen „körön belülinek" lenni ahhoz, hogy tudja az ember: a magyar hanglemezgyártás monopolhelyzetben levő vállalatával van miről vitatkozni, nézetet cserélni. Most mégis álvita zajlott: a Beatricéről folyt a szó. Arról az együttesről, amelynek úgy van máris országos híre, netán mítosza, esetleg nimbusza, hogy eddig egyetlen hanglemeze sem jelent meg, zenéjét kevesebben, szövegét valamivel többen, „mártírharcukat” pedig rengetegen ismerik. Mert valakik — az együttes tagjainak hathatós közreműködésével persze — a hanglemezbirtoklás bűvköréből kizárt „mártírzenekart” kreáltak az együttesből. Ez vitát, igazi vitát érdemelt volna. Kik, miért, hogyan, mire jó ez és így tovább. Mert a televízió nyilvánossága előtt karakán egyértelműséggel elhangzott Bors Jenő-nyilatkozatról nem sok vitatkoznivaló maradt. A lényeg körülbelül ennyi: „ameddig én ennek a vállalatnak az élén vagyok, addig ilyen szövegeket (itt példákat is idézett) éneklő együttestől hanglemezt nem adunk ki”. Aki pedig volt már Beatrice-koncerten, az tudhatja: több szöveget is említhetett volna Bors Jenő. Mert tudnivaló, hogy az együttes népszerűségének jelentős hányada fakad abból a helyzetből, amit Bors Jenő „körön kívülinek” nevezett. Ahonnan ez a társadalomkritikának nevezett totális tagadás, iránytalan lázadozás fakad, és amerre ezek az indulatok tartanak, az valóban nemigen fér egy mégoly tág kultúrpolitika „támogató” kategóriájába sem. Mindezek mellett — lépjen be az egyes szám első személy, én legalábbis úgy tartom — szimpatikus és üdvözlendő, hogy valaki személyében is teljes felelősséggel vállalja pozíciója szükségszerű politikai tartalmát. Szubjektíve is azonos vele. Nem tér ki, nem ken el, hanem vállal: „én vagyok az, igen, én, aki nem hajlandó ezt így kiadni”. Sokan szegezték ellene — sajnos, a vitában nem került elő: ha a Beatrice valóban politikailag nem tolerálható szövegeket énekel, miért koncertezhet mégis? Miért a Hanglemezgyártó Vállalat s miért nem a hatóság lép fel a zenekar ellen? Nos, szerény tippjeim szerint feltehetően azért, mert a jelenleginél nagyobb mártírokra nincsen szükségünk. Azért, mert minden álművészet csak nyílt szembesülésben képes leválni az igaziról. Azért, mert a koncertek nyilvánossága még nem a hanglemez megörökített, potenciálisan bármekkora közönsége. S mert minden divat tovább él, ha lappang, mintha teret kap. De akkorát, amekkorát érdemel. S nem nagyobbat. Vita tehát nemigen volt ezen a beszélgetésen. A másik fél gyenge érveivel szemben Bors Jenő „iskolázott”. A vitáknak azonban van értelmük. Annál is inkább, mert a jelenlegi kultúrpolitikai helyzetről szép számmal akadnak vitatémák, s bizonyos vagyok benne: ennél színesebbek, valódibbak, izgalmasabbak is. Csáki Judit ! Két szék esőben FENDRIK FERENC KÖNYVE Nem lett volna haszontalan, ha a szerző vár egy kicsit ezeknek az írásoknak a kiadatásával. Mert a színesen induló, várakozást keltő kezdetek után a történetek megragadnak a „sztori” szintjén, az egyszerűség közegében, s hiába várjuk, hogy közöljenek velünk valami elgondolkoztatót, az emberről, mimagunkról, a társadalomról, a minket körülvevő világról. Egy esetben, A legidősebb királyfi című írásban sikerül ez csak. Itt a gyermeki féltékenységek, a kisebb testvérek miatt elszenvedett vélt és valódi igazságtalanságok okozta válságokat látjuk rezzenésekig pontosan megragadva. Mert szívesen festi az író a nemzedékek közötti konfliktusokat éppúgy, mint a félbemaradt valamikori szerelmek emlékeinek felelevenítéseit, öregkori emlékeket vár, hogy a sokat kínáló lehetőségek nem emelkedtek az irodalom sugallta általános érvényű, gondolkozni és megszívlelni való igazságokig. (Szépirodalmi) B. Gy. SZERDA, 1981. ÁPRILIS 22. NÉPSZAVA A televízió előtt Aligha tudatos szerkesztői fogás, a sok ismétlődés miatt mégis feltételeznünk kell valami hasonlót: ÜNNEP ELŐTT mintha spórolnának a tévében a jónak ígérkező műsorokkal. Meglehet, az ünnepi dínomdánom böjtös előkészítése ez, és ez a múlt hétigencsak böjtös volt. Egy visszafogott, decens és udvarias Stúdió ’81 után ugyan némi szín keveredött még a fekete-fehér képernyőkre is: a Bűn című dokumentumfilm-sorozat néhány magvas riporteri baki ellenére is feszesnek, érdekesnek, sőt, izgalmasnak ígérkezik. Sorozatról lévén szó , várjuk ki a végét. Tapasztalatok intenek erre. Szerdán legfeljebb a magyar—spanyol meccs okozhatott örömteli izgalmakat — aligha hihető, hogy sokan látták a párhuzamosan futó 1962-es magyar filmet, az Angyalok földjét. Ha nem stúdióprogramban akarta játszani a tévé, ismételni kellene. A csütörtöki külpolitikai fórum forgatókönyvét a sajnos mindinkább problémagazdag világhelyzet írja — az utána következő andalító, politikamentes és szélcsendes Bob hercegét viszont profik követték el. A nézők jelentős része feltehetően csak az egyiket nézte. Sóletre ritkán eszünk madártejet. És mákos tésztát se gyakran, de ez már a kettes csatornán bemutatott Egy kívülálló véleménye című angol filmre vonatkozik. A hajdan hosszú életű Boszon című angol sorozat eredeti angol kacagásait hallgatva levontuk a következtetést: ez az angol humor azért mégiscsak más, mint a miénk. Most rájöhettünk: ezek az angol „életproblémák” is mások... AZTÁN RÁKAPCSOLT a tévé, igaz, hogy csak pénteken késő este. Pontosabban előbb rázendített, rockzenével, sőt, az egykori, Omega zenéjével, most mindenki láthatta, amiről eddig csak talán hallott: mi ez a füst, ez a lézer és ez a sok hókuszpókusz. A zene jó volt. Mint ahogy igen jó az a Déry-írás is, A téglafal mögött, amiből a tévé és a Dialóg Stúdió készített filmet, Makk Károly rendezésében. Hogy az írás mennyire jó, az továbbra is az írott szövegből derül ki meggyőzően, de Törőcsik Mari, Páger Antal és Jozef Kroner játéka még e pusztán komorrá szürkített komolyságot is oldani tudta. A szombati az már igazán ünnepi lehetett volna. De innen kezdve egybefolyik az idő. Két dolog miatt. A SPORT ÉS A VÜK fémjelzi mindhárom ünnepnapot — és így járunk jól és rosszul egyszerre. Menjünk sorjában: rajzfilmek megítélésekor az utóbbi időben nem árt némi óvatosság és odafigyelés — egyik fontos devizatermelő iparágunkról van szó. Mellesleg: ez a Vük igazán kitűnően sikerült. Nemcsak azért, mert Fekete István kedves könyvét értő módon igazították képernyőre az alkotók: Dargay Attila (ő a rendező is), Imre István és Tarbay Ede, hanem azért is, mert ragyogóak a rajzaik, jók a hangok, szóval így jó, ahogy van. Kár, hogy nem volt négynapos az ünnep — így keddre, hétköznap délutánra maradt a befejező rész. Derrick-ügyben — ez va-sárnap este volt — megoszlanak a vélemények. Bizonyára sokan vélik úgy, hogy a sorozat kezdeti egyénisége, érdekessége — ha akkor vett ilyen — mostanra kissé megkopott. Másokat talán megnyugtat a történetek higgadt és egymást idéző monotóniája — talán a Tetthely mégis jobb. Mindegy — Derrick akár egy „hétköznapi” szopikat tartozéka is lehetne. Ugyanezen a napon, a Kalendárium című magazinműsorban elszomorító, bár nem meglepő statisztikákat láthattunk-hallhattunk alkoholfogyasztásunkról. (Ekkor még a locsolkodás előtt voltunk!) És talán letettük a boros-, sörös-, pálinkáspoharat — néhány percre. Mert ha este a sportközvetítés izgalma hatására engedelmeskedtünk a riporter szolid javaslatának — mégiscsak felhajtottuk azt a poharat. Utána alaposan elszégyelltük magunkat, látva a Billy Wilder-sorozat főhősének tébolyult küzdelmét az alkoholizmus ellen. Ami kiváló propagandaalkotás lehetett volna egy antialkoholista liga kezében húsvéthétfő előestéjén — „csak az a vég, csak azt.. De az ünnepi műsor vége a sport volt — mint ahogy a közepe és az eleje is — jobbára a kettes csatornán. Talán sokan nyomkodtuk a készülék csatornaváltó gombjait ezeken az estéken — míg végül bizonyára a magyar fiúk mellett döntöttünk, az ő pingpongcsatáikat szurkoltuk végig. És ekkor tettük jól: itt volt minden, sokszínűség, szerkesztés a javából. Líra, dráma, próza ... Tragédia, komédia és burleszk. Kár, hogy tévés szempontból itt is amatőrök írták a műsort. Cs. J. A Bartók Kvartett Új-Zélandon és Ausztráliában Kiváló kamarazenei együttesünk, a Bartók Vonósnégyes Új-Zéland és folytatólag Ausztrália nagyvárosaiban másfél hónapos hangversenykörúton vesz részt ezekben a hetekben. Az együttes műsorán a névadó összes vonósnégyesei mellett Haydn-, Mozart-, Beethoven-, Schubert-, Schumann-, Csajkovszkij- és Ravel-kvartettek szerepelnek. A már lezárult új-zélandi hangversenysorozat kritikái eredetiben eljutottak szerkesztőségünkbe. A távoli nagy szigetország vezető lapjai az elragadtatás hangján írnak a magyar vonósnégyes szerepléséről. Néhány cím: „Felejthetetlen zenei élmény” (Daily News), „A Bartók Vonósnégyes magával ragadó artisztikuma” (The Otago Daily Times), „A kvartett játszás csúcsa” (The Dominion, Wellington), „A hallgatóság a nagysággal ismerkedett” (Wellington) — és így tovább. A magyar együttes most Ausztráliában folytatja előadásait — május 6-án érkezik haza csendes-óceáni turnéjáról. Színházműsor Erkel Színház: Bánk bán (II), ( VII. s. 4. ea„ fél 6), Nemzeti Színház: Bánk bán (7), Meierék (Játékszínben, 7), Népszínház — Várszínház: Én, Claudius (7), Madách Színház: Mégis, kinek az élete? (7), Vígszínház: A sanda bohóc (Heltai Jenő b. 3. ea, 7), Pesti Színház: Platonov (III. b. 3. ea„ 7), Operettszínház: Csárdáskirálynő (7, zártkörű), Zsebszínház: Lola Blau (fél 8), Operettszínház: Szemenszedett igazság (II. b. 3. ea„ 7), Thália Színház: Jogászok (7), Vidám Színpad: A családban marad (7), Kis Színpad: Idefigyeljenek, emberek! (fél 8), Mikroszkóp Színpad: Hogyan? Tovább! (du. 5 és fél 9), Bábszínház — Népköztársaság útja: „Csak tiszta forrásból” (Négy Bartók-mű, du. 3), Jókai tér: Toldi (de. 10), Bp.-i Gyermekszínház: Egy szívdobbanás fele (du. 3), MOM: A csodálatos jávorfák (du. 3), Főv. Nagycirkusz: Cirkusz a jégen (fél 8), Zeneakadémia: Liszt Ferenc Kamarazenekar (Liszt Ferenc Kamarazenekar, 2., fél 8), Pesti Vigadó: Tusa Erzsébet zongoraestje (Liszt—Bartók zongorabérlet, 7, fél 8).