Népszava, 1981. április (109. évfolyam, 77–100. sz.)

1981-04-26 / 97. szám

12 Mozaik üst. Április 28., vasárnap. A Nap kel 5 óra 36 perckor, nyugszik 19 óra 49 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Ssei­i nevű olvasóinkat Ebzárlat Szekszárdon Veszett kutyát tettek ártal­matlanná Szekszárdon az ál­lategészségügyi szervek se­gítségével. Elővigyázatosság­ból ezért ebzárlatot rendel­tek el szombaton a városban. Ezen idő alatt csak pórázon, szájkosárral szabad­­kivinni az utcára, megszokott sétál­­tatóhelyükre a házi ebe­ket. Az ebzárlat mindaddig — előreláthatólag néhány hétig — érvényben marad, míg be nem bizonyosodik, hogy a veszett kutya más álla­tot nem mart meg, nem fer­tőzött meg.­­ Az Üllői úti vasúti felül­járó negyedik új vasszerke­zeti elemét április 27-én, hét­főn emelik a helyére. Emiatt ezen a napon 11—14 óra kö­zött az Üllői út érintett sza­kaszát elzárják a közúti for­galom elől. Az útzár idején a járművek a Nagyvárad tér­től — és ellentétes irányban — a Könyves Kálmán körút —Vajda Péter utca—Kőér ut­ca terelő útvonalon közleked­hetnek. — Szombaton a Hilton­ Szállodában megnyitották a Budapest Játékkaszinót. Ala­pítói a Danubius Szálloda- és Gyógyüdülő Vállalat, il­letve az österreichische Spie­lenbanken A®. A magyar fél részesedése 51, az osztrák társcégé 49 százalék. A ma­gyar devizaszabályokkal össz­hangban, a játékkaszinót csak a nem szocialista országok­ból, illetve Jugoszláviából érkezett állampolgárok láto­gathatják. Fizetőeszközként csak konvertibilis valutát fo­gadnak el. A hivatalos pénz­nem a DM. A Jegyzőkönyv aláírásával Budapesten szombaton befe­jeződött hat KGST-ország vízügyi, mezőgazdasági és egészségügyi szakembereinek programegyeztető tárgyalá­sa a települési és ipari szennyvíz, a szennyvíziszapok és a szakosított állattartó te­lepeken keletkező híg trá­gyák öntözéses mezőgazda­­sági hasznosításáról. — Kultúránk a világban — a világ a kultúrában címmel és témakörrel tudományos konferenciát rendez április 29-én, szerdán a Magyar Tu­dományos Akadémia és az Országos Béketanács az MTA kongresszusi termében.­­ Tragédiát okozott ismét a figyelmetlenség. Manyák József 17 éves budapesti se­gédmunkás felmászott a X. kerület Horog utca 6. szám­mal szembeni vasúti pálya­testen forgalmi okok miatt álló tehervonat egyik üres tartálykocsijára. A fiatalem­ber a sínek fölött húzódó nagyfeszültségű elektromos vezeték közelébe kerülve ha­lálos áramütést szenvedett.­­ Segélykérő telefonkészü­léket fejlesztett ki az új tí­pusú liftekhez a pécsi Megye­szer Vállalat. A korszerű vészjelzőkkel a Schindler-li­­cenc alapján gyártott felvo­nókat szereli fel a Ganz- MÁVAG felvonógyára. A kombinált mikrofonhangszó­­rós készülék segítségével a liftben levők egy gomb meg­nyomása után beszélhetnek a házfelügyelővel. Lottónyeremények Kedden tárgynyeremény-sor­­solás. A 17. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A negy­venegy 4 találatos szelvényre egyenként 186 299 forintot, a 4555 három találatra egyen­ként 838 forintot, a 166 550 kéttalálatosra egyenként 29 forintot fizetnek. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság kedden tartja a lottó 17. heti szelvényeinek tárgynyeremény-sorsolását. Ezúttal 1287 tárgynyere­ményt sorsolnak ki. A fő­nyeremény egy Lada 1200-as és egy Trabant Limousin személygépkocsi. A Bombayben pénteken összeütközött két nagy se­bességgel haladó vonatsze­relvény. A szerencsétlenség következtében 23 ember éle­tét vesztette, 82 megsebesült, közülük 36 állapota igen sú­lyos. K­ét nagykanizsai gazda­sági egység létesített közös alapot azzal a céllal, hogy a helyi Hevesi Sándor Művelő­dési Központ változatos, szín­vonalas kulturális-művészeti programokat szervezzen a be­járó dolgozók lakóhelyén. — Vatai Sándor, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1928 óta volt a párt tagja, 79 éves korában elhunyt. Te­metése április 29-én, szer­dán, 14 órakor lesz a Kisúj­szállási déli temető rava­talozójából.______________ Az első hírekkel ellentétben úgy tűnik, nem adta meg magát könnyen a Niszso Maru nevű japán teherhajó, amelyet a George Washington nevű amerikai atommeghajtású tengeralattjáró áp­rilis 9-én elsüllyesztett a Kelet-kínai tengeren. A drámai összeüt­közésről szóló tudósítások akkor arról számoltak be, hogy a ha­dihajó sértetlen maradt. Ez a kép viszont az ellenkezőjét tanúsítja. Guam szigetén javítják a búvárhajó parancsnoki hídját. TELEFOTÓ - MTI Külföldi Képszolgálat Forgalmi változások a fővárosban a május elsejei felvonulás alkalmából A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság Közlekedésrendészete és a Budapest Főváros Tanácsa V. B. Közlekedési Főigazgatósága érte­síti a gépjárművezetőket és -üzemeltetőket, hogy a május 1-i felvonulás, valamint az azt meg­előző próbák és a főpróba ide­jén forgalomkorlátozás lesz a fővárosban. A főpróba idején — április 29-én 13 órától 18 óráig — a közúti forgalom elől­t—10 percre részlegesen lezárják a Dózsa György utat, valamint a Gokij fasor, Bajza utca és Dó­zsa György út közötti szaka­szát. 1981. május 1-én 8 órától 13 óráig a járműforgalom elől le­zárják a Hungária körút—Kere­pesi út—Baross tér—Rákóczi út— Lenin körút—Rudas László utca —Dózsa György út—Vágány ut­ca útvonalak által határolt te­rületet. A járműforgalom elől elzárt területen belül gyülekezési és el­vonulási útvonal lesz az Állat­kerti út, az Alatkerti körút, Má­jus 1. út teljes hosszában, a Vá­rosligeti körút, a Népstadion út és a Felvonulási tér között, a Zichy Mihály utca, a Népstadion út, a Hősök tere és a Jurisits Miklós utca között, a Dózsa György út, a Kerepesi út és a Lehel út között, az Istvánmezei út, a Verseny utca, a Thököly út, a Baross tér és a Hungária körút között, az Alpár utca, a Garai utca, a Péterfy Sándor utca, a Sajó utca, a Huszár ut­ca, a Cserhát utca, az Alpár utca és a Landler Jenő utca között, a Rózsák tere, a Dohány utca, Hársfa utca és Rotten­­biller utca közötti szakasza, a Landler Jenő utca, a Bethlen Gábor utca, az Abonyi utca, a Bethlen Gábor tér, a Marek Jó­zsef utca, a Dembinszky utca, a Wesselényi utca, az Almásy tér, a Peterdi utca, a Damja­nich utca, a Dob utca, a Hárs­fa utca és Rottenbiller utca kö­zött, a Bajza utca, a Gorkij fa­sor, a Benczúr utca, a Felsőer­dősor utca, a Lövölde tér, a Dé­libáb utca, a Népköztársaság út­ja, a Hungária körút és a Ko­dály körönd között, a szerviz­úton, a Kodály körönd, a November 7. tér, a Hunyadi tér, a Szinyei Merse ut­ca, a Kodály körönd és Szon­­dy utca között, a Munkácsy Mi­hály utca, a Népköztársaság út­ja és Rudas László utca között, a Rippl-Rónai utca, a Népköz­­társaság útja és Rudas László utca között, a Rudas László ut­ca, a Dózsa György út és Szi­nyei Merse utca között, a Sza­bolcs utca, Hun utca és Lőpor­tár utca közötti szakaszán. A gyülekezési és elvonulási útvonalakon április 27-én 18 órá­tól május 1-én 24 óráig vára­kozási tilalom lép életbe. A ti­lalmat közúti jelzőtáblák jel­zik. A zárt területen belül és a felsorolt útvonalakon május 1-én 8 órától a felvonulás befejezé­séig (13 óráig) tilos a járműköz­lekedés, kivéve a felvonulásban résztvevőket. A főpróba és a felvonulás ideje alatt módosulnak a tö­megközlekedési járművek útvo­nalai is. Volt tavasz, nincs tavasz. A nagy-britanniai Darlington városká­ban lakók is elmondhatják ezt. Hetekig tartó enyhe időjárás után pénteken olyan erős volt a havazás, a településen, hogy újra mun­kába kellett állítani a hóekéket TELEFOTÓ - MTI Külföldi Képszolgálat Évforduló DANIEL DEFOE (1660—1731) kiváló angol regényíró, a Ro­binson Crusoe című klasszi­kus ifjúsági regény világhí­rű szerzője halálának 250. év­fordulója. JÓNÁS DÁVID (1871—1951) építész, sok fővárosi épület tervezője, az új magyar épí­tészet egyik előfutára 30 esz­tendeje halt meg. S. F. B. MORSE (1791—1872) amerikai festő és feltaláló, az elektromágneses távírókészü­lék és a róla elnevezett jelek (Morse-ábécé) megalkotója 190 éve született. Mit látunk, mit hallunk? Televízió 1 8.05: Tv-torna 8.10—9.15: Mindenki iskolája. FF. 9.15: Óvodások filmműsora Kisfilm-összeállítás 9.35: Félidő 0:1. FF. 4. A szökés. Ism. 10.05: Hírek 10.10: Ki tud többet a Szovjetunióról? FF. Vetélkedő 11.40: „Ej, haj, száll az ének...” FF. Válogatás 30 év tréfás úttörődalaiból 11.50: Kuckó 12.20: Prágai Tavasz 1980. Zenés útifilm. Ism. 12.53: Jégkorong-világbajnokság 15.30: „Aki dudás akar lenni...” Fiatalok népzenei műsora A Mákvirág együttes 15.45: BILLY WILDER­­SOROZAT Alkony sugárút. FF. Amerikai film 17.30: Műsorainkat ajánljuk 17.55: Lehet egy kérdéssel több? FF. 18.40: Tv-torna 18.45: Mese 19.00: A HÉT 20.00: Hírek — Totóeredmények 20.05: KÖZJÁTÉK VICHYBEN Tévéjáték Arthur Miller drámájából A második világháború elején Vichy városában a német megszállók egy razzia során össze­szednek az utcáról néhány férfit. Van köztük francia százados, nagykereskedő, baloldali munkás, osztrák herceg, zsidó színész, pincér. Egyikük sem tudja, milyen sors vár rájuk. Valamennyiükben egyre erősödik a félelem, a szorongás. . . 21.25: Figyelem! Itt vagyok! Karda Beáta műsora 21.45: Hírek 21.50: BERTOLT BRECHT­­KURT WEILL: A hét főbűn Songopera balettel A songopera főhőse egy fiatal lány, aki egyik amerikai nagyvárosból a másikba vándorol, hogy az ily módon, keservesen megszerzett pénzt haza­­küldhesse szüleinek, testvéreinek — a boldogságot jelentő családi ház építéséhez. A hétévi küzdelem után a lány ugyan elkerülte a hét főbűnt: a butaságot, a gőgöt, a haragot, a torkosságot, a feslettséget, a kapzsiságot és az irigységet — kifáradva, összetörve, kiábrándulva tér haza ellustult, gőgös családjához .. . Televízió 2 15.55: Telesport Közben: 19.00: Camera obscura Svéd zenés film. Ism. 20.00: Hírek Színházműsor VASÁRNAP: Erkel Színház: Figaro házassága (Ifj. b. VI. s. 4. ea., de. 11), Há­ry János (6. b. 6. ea., 7), Nem­zeti Színház: Tarlekin halála (Ifj. b. IV. s. 3. ea., de. 11), IV. Henrik, A rész (7), Népszínház — Várszínház: A vihar (7), Nép­színház — Józsefvárosi Színház: Óz (de. 11), Bűntény a Kecske­szigeten (7), Madách Színház: Mégis, kinek az élete? (fél 3), Patika (7), Bp.-i Gyermekszín­ház: A baleset (7), Reflektor Színpad: Változatok egy témá­ra (du. 5), A szelíd teremtés (8), Vígszínház: Popfesztivál (fél 3), Popfesztivál (fél 8), Pesti Színház: Deficit (fél 3), De­ficit (fél 18), Operettszínház: Chicago (S. b. 3. ea., fél 3), Leányvásár (P. b. 4. ea., 7), József Attila Színház: LSD (je­gyek nem válthatók, de. 11), Pályamódosítás (7), Kamaraszín­pad : Halmi... (7), Thália Szín­ház: Kalevala (de. 11), Házszen­telő (7), Vidám Színpad: Masz­lag (fél 3), A családban marad (7), Kis Színpad: Idefigyeljenek emberek (fél 8), Mikroszkóp Színpad: Hogyan? Tovább! (fél 9), Radnóti Miklós Színpad: Ké­sei sirató (7), Ódry Színpad: Vízkereszt (fél 11), Játékszín: Egerek és emberek (de­ fél 11), Kalmár Béla (fél 3), Bábszínház — Népköztársaság útja: A három kismalac (de. 11, és du. 4), Jó­kai tér: Toldi (de. fél 10 és fél 12), II. ker. Müv. Központ: A gyáva kistigris (de. 10), KISTEX Művelődési Ház: A gyáva kistigris (du. 3), Bp.-i Gyermekszínház: Aliz Csodaor­szágban (de. fél 11), A csodá­latos jávorfák (du. 3), Főv. Nagycirkusz: Cirkusz a jégen (de. 10, du. fél 4 és fél 8), Ze­neakadémia: Mesélő muzsika 4., (az FMH és a Kertészeti bér­lettulajdonosoknak, de fél 11), Mesélő muzsika E/4., du. 3), Kis­­tétényi Melinda orgonaestje (Kö­zépiskolai orgonabérlet 4., fél 3), Pesti Vigadó, Kamaraterem: André Görög zongoraestje (Zon­goraestek 6., fél 8), HÉTFŐI Operaház: M. All. Hangverseny-zenekar (Tavaszi K. D/l., fél 8), Erkel Színház: A varázsfuvola (7), Nemzeti Színház: IV. Hen­rik, II. rész (7), Meierék (Játék­színben, 7), Népszínház — Vár­színház: A vihar (7), Népszínház — Józsefvárosi Színház: Sárga liliom (7), Madách Színház: Az ember tragédiája (7), Bp.-i Gyermekszínház: A baleset (7), Vígszínház: A sanda bohóc elő­adása elmarad. Pesti Szín­ház: Platonov (XVII. b. 3. ea., 7), József Attila Színház: LSD (B. b. 4. ea., 7), Thália Színház: Egy ember élete (7), Vidám Színpad: Nyitott ablak (7), Mikroszkóp Színpad: Hogyan? Tovább! (fél 9), Radnóti Miklós Színpad: Sem emlék, sem varázslat (du. 3), Kosztolányi-est (7), Korona- Pódium: Előttem az élet. Mikes Lilla előadóestje (7), Bábszínház — Népköztársaság útja: „Csak tiszta forrásból”. Bartók-est (fel­nőtt ea., e. fél 8), Főv. Nagy­cirkusz: Cirkusz a jégen (fél 8), Zeneakadémia: Postás Szimfoni­­kus Zenekar (Remekművek 9., fél 8), Pesti vigadó: Amadeus Webersinke zongoraestje (Mes­­terb. 4., fél 8), Kálvin téri refor­mátus templom: Francesco Fi­­notti orgonaestje (Hangverse­nyek szoc. brigádok részére 3., fél 8). VASÁRNAP, 1981. ÁPRILIS 26. NÉPSZAVA Szlovák tv 8.20: Gyerekek műsora. 10.45: Legenda Robin Hoodról. 12.10: Zenés műsor. 12.55: Jégkorong VB. 15.30: Cseh film. 16.55: Jég­korong VB. 20.00: Tv-híradó. 20.35: Tévéjáték. 21.55: Sporthír­adó. 22.10: Zenei krónika. 22.40: Sportműsor. Kossuth rádió 8.26: A Nyitnikék postája 9.02: Olvastam egy novellát Thury Zsuzsa: A sárkány 9.27: Népdalok 9.53: Mindenkori tegnapjaink Rózsa Endre versei 10.08: Muzsikáról muzsikára 11.04: Otto Klemperer vezényel 12.10: Közv. az asztalitenisz VB-ről és a kardvívó Hungária Kupáról 12.35: Régi híres énekesek 12.56: Montaigne és Borika néni 13.05: Világhírű zongoraművészek 14.05: Gondolatjel 15.14: Párizsi level­e­m az elnökválasztás­­napján 15.34: Népdalkörök országszerte 15.44: Két filmdal 15.54: A kétezer éves költő 16.45: Közv. az asztalitenisz VB-ről és a kardvívó Hungária Kupáról 17.30: Fogalmak és fülek 17.40: Opera-művészlemezek 18.50: Diákkönyvtár hangszalagon Mikszáth K.: A vármegye rókája 19.40: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 20.56: Világirodalmi dekameron E. T. A. Hoffmann: Gluck lovag 21.31: Párizsi vidámságok 22.20: Becses emlékek zenei múltunkból 23.00: Romantikus francia szerzők 0.10: Filmdalok Kossuth­­ 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak Hová vigyük a hulladékot, ami a MÉH- nek érték? — A piac­kutatás elmaradt? — Évi szabadságra várva — Személyi számok 12.50: ZENEI ÉRDEKESSÉGEK az elmúlt hét műsorából Részletek a Hilliard énekegyüttes hangversenyéből — Mozart: C-dúr szimfónia — A Carpenters együttes koncertje 17.44: A Magas Szerződő Felek ... Domány András riportja a kollektív szerződésről 19.15: „JÖNNEK A HARANGOK ÉRTEM . . .” Kompozíció Nagy László műveiből 20.59: Csak arra vagyok Hétfői műsorajánlat kíváncsi... Bereményi Géza író kérdései Petőfi 8.48: Slágermúzeum 12.38: Tánczenei koktél 18.33: Zeneközelben 19.50: Külföldi táncdalok 21.03: Nosztalgiahullám 3. MŰSOR 11.05: Szimfonikus zene 14.25: világhírű előadó­művészek kamarazene­­felvételeiből • 18.30: A hét zeneműve Bartók: Három burleszk — Allegro unici uno barbaro 19.40: AZ ELADOTT MENYASSZONY • Smetana háromfelvonásos vígoperájának hangversenyszerű előadása 22.05: Dzsesszfelvételek • Petőfi rádió 8.05: Mit hallunk? 8.30: Vasárnapi koktél 10.00: Szivárvány — a táncról 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.57: Az MRT Gyermekkórusa madrigálokat énekel 13.10: Palotai Boris két mesejátéka 14.05: Újdonságainkból 14.33: Táskarádió 15.30: Kétszáz forintos büntetés — meg ami utána következik . . . 16.00: Népi zene, népdalok 16.40: Slágerek mindenkinek 17.45: Ha még nem tudná... 18.45: Magnósok, figyelem! 20.00: Sugár. Babits Mihály versei 20.09: Aki dalás akar lenni... 20.43: Dzsesszhangverseny 21.43: Rádiószínház Pap Károly: Bezsábé 22.27: Könnyűzene 23.10: Slágermúzeum. 3. műsor 8.11: Zenekari muzsika • 10.45: Öt kontinens hét napja 11.06: Hi-Fi varieté • 13.10: Népdalgyűjtő úton a Volga mentén 13.37: Dzsesszfelvételek • 14.05: Szöktetés a szerájból. 15.15: Zenekari muzsika • 16.21: Chopin-művek • 17.18: Mahler: IX. szimfónia • 18.45: A magyar széppróza századai 19.03: Holnap közvetítjük 19.35: Slágerlista • 20.10: Rádiószínház A tárgyalás 20.51: A Clevelandi Vonósnégyes Brah­ms-hangversenye • 22.06: Magyar zeneszerzők • 22.41: Romantikus operákból • „A” KATEGÓRIÁJÚ ORSZÁGOS NAGYVÁLLALAT FELVÉTELRE KERES # belső ellenőrzési osztályvezetőt — felsőfokú végzettséggel és több éves gyakorlattal, # gépkereskedelmi osztályra csoportvezetőt — gépész- vagy építőgépész-mérnök vagy külkereskedelmi főiskola és egy idegen nyelvismerettel, több éves gyakorlattal, # gépkereskedelmi osztályra üzletkötőt — műszaki vagy külkereskedelmi főiskola és egy idegen nyelvismerettel, # gépkereskedelmi osztályra piackutatót — műszaki vagy külkereskedelmi főiskola és egy idegen nyelvismerettel, valamint* # gyors- és gépírót, továbbá osztályadminisztrátort. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. Címünk: Budapest XX., Soroksár, Marx Károly út 255. , Telefon: 279—040/188

Next