Népszava, 1981. május (109. évfolyam, 101–126. sz.)

1981-05-24 / 120. szám

NÉPSZAVA 1981. MÁJUS 24., VASÁRNAP Sport Férfi tornász EB Győzött mindkét éllovas Szovjet fölény, Guczoghy-bravúr A címvédő bolgár Delcsev, az olimpiai és világbajnoki győztes szovjet Gyityatyin tá­­vollétében nyílt küzdelmet ígért a XIV. férfi tornász Európa-b­ajnokság első felvo­násában a római Palazzo del­­lo Sport küzdőterén szomba­ton lebonyolított összetett verseny. A megnyitóra fel­vonult 23 nemzetet képviselő 62 tornász között éppen fél­­tucat olyan akadt, aki bátran megpályázhatta a dobogót, mi több annak legfelső fokát. Óriási küzdelemben, az előzetes várakozást megcáfol­va, elsöprő szovjet sikerrel zárult az összetett bajnoki cí­mért folyó versenyfutás, az a tornász került az első helyre, aki mellett a papírforma is szólt, a legszebb sikerekről sorozatban hajszállal lema­radó Tkacsov, akit az elmúlt évi ifjúsági EB-győztes Ko­roljov követett, harmadik­ként pedig az 1980-as Világ Kupa-győztes Makac. Csak ezután jöhettek az NDK „nagyágyúi”, Brückner és Nikolay, s aztán a legjobbak szoros élcsoportját zárva, a várakozást magasan felülmú­ló teljesítményt nyújtó Gu­­szoghy György. A Bp. Honvéd 19 esztendős tornásza minden szeren ki­váló teljesítményt nyújtott, de leginkább a lólengésben, ahol két éve egyszer már Európa-bajnoki aranyat szer­zett. Méltóan versenyzett ön­magához, s nagy elődjéhez, Magyar Zoltánhoz, gyakorla­tát 9,90 pontra értékelték, ezzel magasan vezetve jutott a vasárnapi szerenkénti dön­tőbe, ahol kiváló átlagteljesít­ményének köszönhetően még más szereken is próbát tehet. Dnáth 11., Mókus 24—25. Szakmunkástanuló Olimpia Várpalotán A hétköznapok sportjának ünnepe Olimpia Várpalotán! Nem is akármilyen, hanem az ötkarikás játékok minden külsőségével felvértezve és Coubertin jelszavát mara­déktalanul átérezve, a rész­vétel a fontos. A várpalotai VI. Szakmun­kástanuló Olimpián több, mint 1300 fiatal lépett „so­rompóba” a kőművesektől a kozmetikusokig, kilenc sport­ágban. A­ megnyitó ünnepi szóno­ka dr. Szekeres Imre, a KISZ megyebizottságának első tit­kára kiemelte, hogy az Ed­zett ifjúságért mozgalom és a munkahelyi olimpia hétköz­napjainak ünnepe ez a talál­kozó. És valóban annak te­kintették a várpalotai játé­kokat a versenyzők is: 14 szakmunkástanuló - intézet, Várpalota, Veszprém, Ajka, Pápa, Tapolca, Zirc és Bala­­tonfüred képviselői mérték össze erejüket. Az időjárás ugyan nem fo­gadta kegyeibe a Várpalotán összesereglett szakmunkás­­tanulókat, mégis jókedvtől volt hangos az egész környék és Inotától Pétig melegítős, sportöltözékes fiataloktól hemzsegtek a pályák. Azt hi­szem, Coubertin báró, az olimpiai eszme elindítója is elégedett lett volna ezzel a miniolimpiával. L. Gy. Szuper­la­ti­vuszok vi­lágbajn­oksága A vitorlázórepülő-sport nem szerepel az olimpiákon. Leg­nagyobb nemzetközi rendez­vénye a kétévenkénti világ­bajnokság. Idén a XVII-et rendezik az NSZK-beli Pa­derborn repülőterén. A „Szu­­perlativuszok világbajnoksá­gaként” beharangozott talál­kozón 29 ország 100 verseny­zője mérkőzik május 24-től június 7-ig, három világbaj­noki címért. Gépük kialakítása szerint ugyanis három osztályban versenyeznek. A maximum 15 méter hosszú szárnyú gé­gék közül az egyszerűbb konstrukció­júakat a stan­­dardosztályba, a pilótáknak több technikai lehetőséget biztosítóakat a rohanóosz­­tály­ba sorolják; a 15 méter­nél hosszabb szárnyú gépek a szabadosztályban indul­nak. A teljesítményeket erősen befolyásolják a gépek műszaki tulajdonságai. Ma a legkor­szerűbbek az NSZK-ban gyártott, szénszállal erősített műanyag gépek. A lengyel tí­pusokkal induló magyarok: Kassai Béla, Papp Sándor, Petróczy György és Polonyi Károly (az MHSZ Csepel Re­pülőklub tagjai) így némi hátránnyal kezdenek. Ki­­egyenlítéséhez a repülőtudá­son kívül nem kevés szeren­cse, a mieinknek megszokott időjárás is kellene. A cél: mi­nél magasabb átlagsebességet elérni. (A világrekordok 150 km/ó körül járnak!) A bajnokság érvényességé­hez legalább négy verseny­számnak kell értékelhetőnek lennie. A versenyzők naponta — az időjárástól függően — változó, előre kijelölt pályá­kon repülnek végig. A repü­lőtérről indulnak és oda is térnek vissza. Azt, hogy a meghatározott fordulóponto­kat valóban megkerülték, lé­gi fotóval igazolják. Az útvo­nalakat a nemzetközi sport­bizottság szabja meg. Idén először 1000 kilométeres fel­adatot is terveznek. Simoné Avarosy Éva Asztalitenisz Klampár győzelme Újabb versenyeket rendeztek az NSZK asztalitenisz Grand Prix sorozatából, s ezúttal már magyar sikerről is érke­zett jelentés. A B-csoportban szereplő Klampár értékes győzelmet aratott a döntőben a kínai Wang Yian ellen nyert 2–0-ra. Valamennyi versenyen pon­tozzák a helyezéseket, s a most Göttingenben győztes Klampárnak és az első napon nyertes jugoszláv Surbeknak egyaránt 8—8 pontja van. Az A-csoport Bremerha­­venban állt asztalhoz, a ne­gyeddöntőben Jónyer veresé­get szenvedett (2—0) az angol Douglastól, Gergely pedig a svéd Bengtssontól (2—0), a későbbi győztestől.­­ A vízilabda OB I szom­bati eredményei: Bp. Hon­véd—Eger 14—9, BVSC— SZEOL 11—8, V. Izzó—Szol­nok 8—8, Bp. Spartacus— FTC 11—9, V. Dózsa—Szen­tes 7—5, OSC—Tatabánya 9—7, Vasas—Hódmezővásár­hely 21—8. Amszterdam Portisch felzárkózott Amszterdamban, a nemzet­közi sakkversenyen Portisch Lajos értékes győzelmet ara­tott az angol Miles ellen, s ezzel felzárkózott az élme­zőnyhöz, Timman mögött harmadmagával a második helyen áll. 422 perc gól nélkül Angol kudarc Szombaton délután a londoni Wembley-stadionban a ma­gyar labdarúgó-válogatott jú­nius 6-i világbajnoki selejte­zőbeli ellenfele, Anglia együttese a brit bajnokságért lejátszott mérkőzésen 1-0-ás vereséget szenvedett Skóciá­tól. Sorrendben ötödik mérkő­zésén nem tudott nyerni az angol válogatott, miközben 422 perc alatt még gólt sem szereztek. Gólfesztivál Fehérvár­ott Videoton—Diósgyőr 5—0 (4—0) Székesfehérvár, 5000 néző, v.: Pádár. Góllövők: Tieber (2), Bá­rányi (11-esből), Burcsa, Má­­j­er. A 14. percben indította el a gólözönt a fehérvári együt­tes. Karsai átadása után Csuhayt Szemere a 16-oson belül felrúgta, Pádár játék­vezető 11-est ítélt, amelyet Baranyi nagy erővel a bal felső sarokba lőtt (1—0). A 15. percben Szabó átadásá­val Csongrádi húzott el a bal oldalon, pontos beadását Burcsa nyolc méterről lőtte a kapu közepébe (2—0). A 29. percben Nédertől a félpálya közelében Karsai „ellopta” a labdát, rávezette Verébre, de lövése kipattant a diósgyőri kapusról, a szemfüles Tieber kihasználva a lehetőséget, az üres kapuba gurított (3—0). A 31. percben Oláh hibáját kihasználva Baranyi lőtt ka­pura, Veréb kiütötte a lab­dát, de balszerencséjére pon­tosan Tieber elé, aki ezúttal is biztosan lőtt az üres ka­puba (4—0). A 46. percben Szabó pon­tos átadással Májért ugratta ki, ő 14 méterről remek gólt zúdított a kapu jobb alsó sarkába (5—0). Pompás küzdelem ZTE-Bp. Honvéd 3—2 (1—0) Zalaegerszeg, 8000 néző, v.: Kuti. Góllövők: Szentes, Konrád, Soós, illetve Kuti, Nagy. Úgy kezdődött a találkozó, hogy a szépszámú közönség hazai gólnak örülhetett, még­hozzá meglehetősen bravú­ros produkciónak: a 9. perc­ben Szentes óriási cselsoro­zat után volt eredményes (1—0). Utána kiegyenlített, jó játék folyt, mindkét olda­lon adódtak helyzetek, de nem esett újabb gól a for­dulásig. Annál inkább megindult a gólgyártás a második 45 percben. Rögtön az elején Konrád 25 m-es bombasza­badrúgással növelte a ZTE góljainak számát (2—0), de nem sokkal később Kuti a 16-osról volt eredményes (2 —1). Folytatódott a jó iramú küzdelem, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A 72. percben Takács jobb oldali beadása után Soós kapás­gólt lőtt (3—1). A hajrában, Nagy révén, a Honvéd­­nak sikerült még szépítenie (3—2). Méla unalom Pécs—MTK-VM 0-0 Pécs, 4000 néző, v.: Győri. Végig nagyon alacsony színvonalú mezőnyjáték folyt a pályán, egyik csapat sem fejtett ki különösebb erőfe­szítést, így nem lehetett cso­dálkozni azon, hogy a kö­zönség egyórányi unalom után füttykoncerttel fejezte ki nemtetszését — teljes jog­gal. 13 Nincs változás fent sem, lent sem Hosszú szünet után szomba­ton, általában kellemes idő­járási körülmények között, folytatódott az I. osztályú labdarúgó-bajnokság. A mér­kőzések színvonalára már nem minden esetben illett az időjárást jellemző meghatá­rozás ... Különösebb megle­petés nélkül ért véget a ki­lenc találkozó, talán a Vi­deoton gólparádéja a DVTK ellen, valamint a ZTE sikere a Bp. Honvéddel szemben nevezhető némileg váratlan­nak. A papírformához köze­lítő eredmények hatására mi­nimális a változás a tábláza­ton, a bronzéremre és a leg­jobb vidéki csapat címére pályázó Videoton és Tatabá­nya helycseréje számít érde­kességnek. Folytatódik az FTC és a Vasas versenyfutá­sa az élen, s ugyanígy a négy kiesőjelölt „élethalál­harca” az „alsóházban”. Jelenet a Csepel-Rába ETO mérkőzésről: Godán szereli a Rába ETO csatárát, Pölöskeit T. Balogh László felvétele Nyilasi kirobbanó formában Ferencváros—Nyíregyháza 3—1 (0—0) Üllői út, 20 ezer néző, v.: Palotai. Góllövő: Nyilasi (2), Rab, illetve Pető. A mérkőzés a várakozás­nak megfelelően alakult. A nyíregyháziak kitűnően szer­vezett védelmükkel — Nyi­lasinak, Ebedlinek és Szoko­­lainak „névre szóló” szoros emberfogással­­ helyezked­tek a Fradi-támadásokkal szembe. Ennek ellenére már az első percekben gólhelyze­tet dolgozott ki a hazai csa­pat, Nyilasi fejese azonban a kapufa mellett suhant el. Szünet után a Ferencváros fokozta az iramot, s a 54. percben megtört a jég: Po­gány beadását Nyilasi a ki­tűnő nyíregyházi kapus háló­jába fejelte, 1—0 a Ferenc­város javára. Az első hazai gólt gyor­san követték a továbbiak: is­mét baloldali támadásból Nyilasi, majd a cserék után Murai jobboldali beadásából Rab fejelt a vendégek háló­jába. A 75. percben a Fe­rencváros már 3—0-ra veze­tett, s lefékezte játékát, ami­nek az lett a következménye, hogy öt perccel a befejezés előtt a vendégek, Kakas hi­bájából, a csereként beállt Pető szemfülességénél szépí­tettek, és így a mérkőzés 3—1 arányú hazai győzelemmel végződött. Megérdemelték a vendégek Rába ETO—Csepel 2—1 (2-0) Csepel, 2000 néző, vezette: Divinyi. Góllövők: Hlagyvik, Fölös­­kei, illetve Kelemen. A kezdeti bosszantó hibák után a vendégek kerültek fö­lénybe, s a 32. percben Hlagyvik révén megszerezték a vezetést. Nem sokkal ké­­sőbb, a 40. percben Mile in­dításából Pölöskei talált a csepeliek kapujába (2—0). A győriek a második fél­időben is tudatosabban ját­szottak, mégis a 77. perc meghozta a csepeliek szépítő gólját: Kelemen 22 méterről volt eredményes (2—1). 1—0 (1—0) Békéscsaba, 6000 néző, v.: Jaczina. Góllövő: Kovács. Már az első percben a csa­bai kapuban volt a labda. Szabó indította Csapót, ő be­adott, Kovács nem hibázott, fejjel a jobb alsó sarokba helyezett. (1—0). Fordulás után rögtön a csabaiak léptek fel támadó­lag, Kanyári, majd Király­vári lövését hárította Kiss. A szórványos tatabányai ellen­­tám­adások nem sok veszélyt jelentettek a csabai kapura, viszont a bányászok okosan lassították a játékot, ezzel igyekeztek a csabaiak lendü­letét megtörni. Az utolsó ne­gyedórában csak mezőnyjáték volt. A Békéscsabának enervált, széteső, gondolatszegény játé­kával esélye sem lehetett még az egyik pont megszerzésé­re sem.­­ Gól az első percben Tatabánya—Békéscsaba Győzelem a hajrában Vasas—Volán 2—1 (1—1) Fáy u., 4000 néző, v.: Nagy M. Góllövők: Zombori (2. egyet 11-esből), illetve Seres ( 11-esből). Mint ahogy az várható volt, a bajnoki címért még harcban álló hazai csapat lépett fel támadólag és mezőnyfölényt harcolt ki. A vendégegyüttes fegyelmezett védekezéssel igyekezett lefékezni a roha­mokat, s így a játék képe alapján meglepetésként ha­tott a 16. percben a Volán ve­zető gólja. Magos beadása után Birinyi ellökte a bün­tető területen belül fejelni készülő Zomborit és a meg­ítélt 11-est Seres nagy erő­vel, félmagasan, biztosan lőt­te a kapu jobb oldalába (1-0). Két perccel később a má­sik Zombori, a Vasas közép­pályása volt a főszereplő, mert nagyszerűen eltalált, jobb felső sarokba tartó bom­bájával megszerezte csapata egyenlítő gólját (1—1). Az utolsó percekben két 11-es borzolta fel a kedélye­ket. Előbb a Volán Seres ré­vén kihagyott egy büntetőt, majd a másik oldalon Zom­bori értékesítette a Híres „műesése” folytán megítélt 11-est. Az izgalmas befejezés­kor két Volán-játékost, Ju­hászt és Ebedlit az indiszpo­nált játékvezető kiállította. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1.FTC 30188 464-30­44 2.Vasas 301610 459-32­42 3.Videoton 30176 753-31­40 4.Tatabánya 301510 544-2540 5.Honvéd 30149 754-3537 6.Debrecen 30129 932-2733 7.B.csaba 3012 81040-3732 8.Nyíregyh. 30 914 725-2332 9.Dózsa 30 814 847-48­30 10.Rába ETO 30 8111136-3427 11.PMSC 30 7121135-3726 12.ZTE 3010 61447-5726 13. Volán 30 8101234-4626 14. Csepel 30 6131130-3125 15.DVTK 30 5121324-4422 16.MTK-VM 30 4131328-4821 17. Kaposvár 30 5 91629-6419 18. Dunaújv. 30 4101631-6318 Tizennégy hete veretlenül Debrecen—­Kaposvár 2—0 (1—0) Debrecen, 10 ezer néző, v.: Urbán. Góllövők: Kerekes (2, egyet 11-esből). A 8. percben gólt szerzett a hazai együttes. Bartha szép csele után Kerekes elfutott a labdával, s a kapu előtt buktatták. A megítélt bünte­tőt ugyanő­­ értékesítette (1-0) A második félidőben sem jött meg a csapatok játék­kedve, s a kiesésre álló Ka­posvár szinte kapura lövés nélkül játszott. A 78. perc hozott újabb gólt: a lendüle­tesen játszó Sallai a jobb szélen elfutott s éles beadá­sát Kerekes 10 méterről ka­pásból vágta a bal alsó sa­rokba (2—0). Ezután ered­ményt befolyásoló esemény már nem történt. Közepes iramú mérkőzé­sen biztosan szerzett két pontot a hazai együttes, amely a tavaszi fordulóban, egészen pontosan 14 hete ve­retlen. Igazságos Dunaújváros — V. Dózsa 0—0 Dunaújváros, 3000 néző, v.: Körös. Csak a véghajrában volt élvezetes a játék, mind a két csapat döntésre próbálta vin­ni a mérkőzést, de ez egyik­nek sem sikerült, így igazsá­gos pontosztozkodás szüle­tett.

Next