Népszava, 1981. június (109. évfolyam, 127–151. sz.)

1981-06-30 / 151. szám

4 A Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyárában ebben az évben húszezer kilométer szigetelt ve­­zetéket, kábelt és huszonegyezer tonna szabadvezetéket gyártanak. Termékeik hetven százalékát külföldön értékesítik. Képünkön: gép sodorja a szabadvezetéket MTI Fotó : Tóth Bálint felvétele Szegény gazdagok Addig nyújtózkodj, amíg a takaród­ér - róhatnánk fel az alaphiányos és veszteséges vállalatok vezetőinek a bölcs, de manapság mindenképpen félreérthető intel­met. Az alaphiányról és a veszteségről ugyanis csak úgy általában — körültekintés, elemzés nélkül — ítéletet mondani: vakmerőség lenne. 1981-ben, a Duna—Tisza partján legalábbis. Részint azért lenne korai az ítélkezés, mert a — hosz­­szú várakozás ellenére — hir­telen jött szabályozóváltozá­sok rajtaütésszerűen megté­pázták néhány vállalat pénz­ügyi vitorláját, s ezzel egy­szersmind partközelbe, szűk mozgástérre kényszerítették a vállalati hajókat. Ugyanak­kor azért is igazságtalan len­ne az elmarasztalás, mert az alaphiányos és veszteséges vállalatok listája nem tel­jes: a szerencsésebbek külön­böző átmeneti intézkedések­nek köszönhetően ideig­­óráig megmenekültek „a pel­lengérre állítástól”. Pellen­gérről persze objektíve szó sincs, viszont a vállalatveze­tők (akik közt nem egy meg­szégyenítésnek tartja alap­hiányuk emlegetését) érzé­kenysége is érthető: alap­hiányhoz, veszteséghez koráb­ban nemigen kellett hozzá­edződniük. Mentőövvel és anélkül Mi is az az alaphiány? Nem feltétlenül gazdaságtalan te­vékenységet takar, csupán azt tükrözi, hogy a vállalat a múltban többet költött fej­lesztésre (bérre és beruhá­zásra), mint amennyire a je­lenlegi jövedelmei fedezetet adnak. Ha a bérek növelésé­nél nyitották nagyobbra a kelleténél a pénztárcát, ré­szesedési alaphiányról, ha a beruházások emésztettek többet a lehetségesnél, fej­lesztési alaphiányról van szó. Vagyis ilyenformán a vállalatok — híján a pénznek, de bérrel és korszerű­ beren­dezésekkel felvértezve — af­féle „szegény gazdagoknak” is nevezhetők. Az 1980-as mérlegadatok szerint — a mezőgazdasági vállalatok és szövetkezetek nélkül a fejlesztési alap­­hiányos vállalatok száma 20-ról 34-re ugrott, s a hiány összege 3,3 milliárd forint volt. Mindez azonban a tavalyi szabályozóváltozá­sokat követő jóslásokhoz ké­pest nem is olyan sok... — Valóban, a szakmai köz­vélemény több alaphiányos vállalatra számított — mond­ja Király Péter, a Pénzügy­minisztérium főelőadója. — Több oka is van annak, hogy nem vált valóra ez a felté­telezés. Az élelmiszeripari és könnyűipari vállalatok több­ségének a kedvező konjunk­túra és a jó világpiaci jöve­delmezőség dobott mentő­övet. A gépipari vállalatok egy része különböző átme­neti jellegű központi intéz­kedésnek, támogatásnak kö­szönheti megmenekülését. De leginkább amiatt volt keve­sebb az alaphiányos vállalat, mert az ár- és szabályozó­­rendszer átmeneti elemei, preferenciái és támogatásai néhol eltérítették a valósá­gos jövedelmezőségi viszo­nyokat. A 3,3 milliárd forint fej­lesztési alaphiányból (ami úgy is fogalmazható, hogy ennyi, korábban felvett hitel törlesztésére nincs fedezeti 2,7 milliárd helyes, pontos­ab­ban hézagai már tavaly év közepén kirajzolódtak. A hiányt hét vállalat „dobta össze”, közéjük tartozik az Irodagépipari és Finomme­chanikai Vállalat (IGV) is. A maradék 600 millió forint hiányon 27 vállalat és szövet­kezet „osztozik”. Az irányí­tó szervek a „hetek” hitel­­törlesztési kötelezettségeit a folyamatos termelés feltéte­leinek megteremtése érdeké­ben átmenetileg felfüggesz­tették. Az IGV esetében pél­dául 1980-ban 90 millió fo­rint, 1981-ben 132 millió fo­rint adósság elhalasztását en­gedélyezte a bank. Mi okozta az alaphiányt? Milyen programokat dolgoz­tak ki pénzügyi nehézségeik felszámolására? Ezekkel a kérdésekkel kopogtattunk be Fülemile Bélához, az IGV gazdasági igazgatójához. A gazdasági igazgató vas­kos dossziékat, leveleket, je­lentéseket, kimutatásokat vesz elő. A hiány okai — Alaphiányunk három okra vezethető vissza. Alap­­vetően azért nem áll mó­dunkban a hitelek visszafize­tése, mert a hitelfelvétel idő­pontjában érvényes gazdasá­gi szabályozók drasztikusan megváltoztak — mondja, majd egy táblázatot mutat. Eszerint a vállalat 1972­ és 1984 között összesen 2,81 milliárd forint nyereségre számított. A különböző vál­tozásokat követően most már csupán 838 millió forintra taksálják az 1984 végéig el­érhető nyereséget.­­ Vagyis az eredeti elkép­zelésekhez képest morzsák maradtak a vállalatnál — folytatja a gazdasági igazga­tó. — Termékeink 90 száza­­­ékát külföldön értékesítjük. Éppen ezért az árfolyamvál­tozások igen érzékenyen érintették a vállalatot, több mint 1,7 milliárd forint „sar­cot” róttak ki ránk. Az alaphiány másik oka: a vállalat 1973-ban hozzákez­dett a gyártmánystruktúra korszerűsítéséhez, és ezt kö­vetően a svájci Hermes cég­gel 1974-ben kooperációs szerződést kötött A szerző­dés teljesítésének feltételei (gyártókapacitás és munka­erői hiányosak voltak, s az IGV által várt és a tárca ál­tal ígért támogatás késett. A vállalat több gazdasági mu­tatószám teljesítésében is alatta maradt a tervezettnek. — S mi az alaphiány har­madik oka? — Mint sok más iparválla­latnál, nálunk sem kielégítő a termelés és a szervezettség színvonala — vallja Fülemile Béla: Kilábalni a kátyúból : vajon van-e gyógyír az alaphiány megszüntetésére? Nagy adag orvosságra lenne szükség, mert az IGV-t pél­dául összesen mintegy 500 millió forint alaphiány nyo­masztja, az elhalasztott 222 millió forintos adósság csu­pán a tavalyi és az idei esz­tendő törlesztési kötelezett­sége. A vállalat a VI. ötéves tervidőszak alatt összesen 550 millió forint nyereségre számít. Vagyis az évtized kö­zepére sem várható meg­nyugtató megoldás, a nyere­ség jelentős részét ugyanis elviszik a különböző adók. Az előírások szerint az IGV-nek szeptember közepéig újabb intézkedési tervet kell kidolgoznia (egy program már tavaly is készült­ arra vonatkozóan, miként szándé­koznak kilábalni a pénzügyi kátyúból. A terv egyik-másik fejezetében 1990-ig kell meg­határozni a teendőket... A következetes számonkérés­nek — az utóbbi évtized gaz­dasági körülményeinek gya­kori változásait feltételezve — aligha lesz értelme. Szegények? Gazdagok? Sze­gény gazdagok? Így sem, úgy sem irigylésre méltó az alap­hiányos vállalatok helyzete. Nemcsak az IGV-é, a többié sem. Amíg törlesztési kötele­zettségeiknek eleget nem tet­tek, csak kevéske csurran­­cseppen bérfejlesztésre, juta­lomra, prémiumra, ösztönzés­re. Igaz, az új szanálási ren­delet a korábbinál több ki­utat mutat a hiányok rende­zésére.­­ Véleményem szerint a veszteség és az alaphiány megjelenése természetes je­lenség egy következetesen érvényesített ár- és szabá­lyozórendszerben — véleke­dik Király Péter. — Egységes követelmények mellett min­dig vannak, akik magasan a léc felett ugranak, mások vi­szont leverik a lécet. Lénye­ges, hogy felszínre kerüljön: melyik cég veszteséges vagy alaphiányos, és melyik nem. Az előbbiek esetében több lehetőség adódhat a veszte­ségforrások megszüntetésére. A mostani hiányoknak objek­tív és szubjektív okai egy­aránt vannak. Ettől függet­lenül azonban a hiányossá­gok eltussolása vagy a gyen­ge gazdálkodó szervezet be­olvasztása egy jobba: nem lehet megoldási módszer. A gyenge egy másik szervezet­ben sem lesz erősebb, legfel­jebb — miután összemosód­nak a különbségek — annak hiszi magát. Csakis a bajok, hiányosságok nyílt kezelése, felszínre juttatása visz kö­zelebb a megoldáshoz. Molnár Patrícia KEDD, 1981. JÚNIUS 30. NÉPSZAVA Nyugat-Európa két tűz között A dollár és a márka párharca A dollár ez év eleje óta 20 százaléknál is nagyobb mér­tékben erősödött a nyugat­német márkához, a svájci és a francia frankhoz, a lírához képest. Januárban még csak 1,7 márkát adtak 1 dollárért ma már 2-nél is többet s nem kizárt, hogy a közeljövőben visszaáll a mesés 1 dollár egyenlő 2,5 nyugatnémet márka arány. „Az Egyesült Államok szét­rombolja a világgazdaságot” vetették a washingtoni kor­mány szemére a francia és a nyugatnémet diplomácia ve­zetői. A kemény bírálat cél­pontja a dollár emelkedésé­nek oka, vagyis a reagani ka­matpolitika volt. Tavaly hét­szer is emelte a hitelkama­tot az amerikai központi bank, hogy a pénz drágításá­val vessen gátat a túlzott pénzkiáramlásnak, az inflá­ciónak és körültekintőbb pénzgazdálkodásra bírja az amerikai közületeket, válla­latokat. Teljesen nyitott kér­dés, hogy a 20 százalék fe­letti bankkamatok képesek-e rövid távon fékezni az ame­rikai drágulási tempót, de hogy hatásukra Nyugat- Európában fellendül az inflá­ció, abban senki sem kétel­kedik. Az olcsó márka, frank vagy gulden elvben kedvező lehet a kibocsátó ország áru­kivitelének fokozására, hi­szen a nyugat-európai eladó az értékesítéskor végül is több hazai valutához jut. E kedvező hatást azonban el­nyomják a sokkal súlyosabb tünetek. Nyugatnémet köz­gazdászok az idei évre ko­rábban 3 százalékos áremel­kedést jósoltak, a becslést először , s újabban 6 száza­lékra módosították. Az NSZK exportárai tavaly mindössze 8 százalékkal emelkedtek, a dollár erősö­désének hatására viszont az import 18 százalékkal került többe. Az amerikai valuta történelmének új fejezete te­hát egyet jelent az infláció importjával. A dollárárfo­lyam emelkedése vonzóvá tette az amerikai dollárbefek­tetéseket és a tőkeáramlás irányát a tengerentúlra te­relte, fokozva az amúgy is likviditási gondokkal küszkö­dő nyugat-európai gazdasá­gok terheit. Nyugat-Európa két tűz kö­zé került. Vállalhatta volna a valuták leértékelődését — ami a többnyire olajimportra szoruló országok esetében egyet jelent az importszám­la felduzzadásával, a súlyos­bodó fizetési mérleghiánnyal —, vagy lépéseket tehetett a valuták védelmében. Kény­­szerűségből ez utóbbi utat vá­lasztották. Az NSZK, Svájc, Belgium, Hollandia, Francia­­ország és Olaszország előbb dollármilliók piacra dobásá­val mentették az árfolyamot, majd maguk is a második vi­lágháború utáni évek legma­gasabb szintjére emelték a bankkamatokat. Versenyre keltek tehát az amerikai ka­matpolitikával, egyben vál­lalták a gazdasági recesszió elhúzódását. S ez az, amit el kívánt kerülni a már vagy négy éve tartós és mély vál­ságban élő Nyugat-Európa. Úgy tűnt, hogy végre az idén elkezdődhet a gazdasági ki­lábalás, amihez egyaránt nagy reményeket fűz Mitter­rand Franciaországa és Schmidt NSZK-ja. Az előre­jelzések szerint azonban Nyu­­gat-Európában az idén mind­össze 0,5 százalékos gazdasá­gi növekedés várható, válto­zás legfeljebb 1982 végére, vagyis a bizonytalan jövőre tolódik. Az USA-ban járt nyugat­német kancellár és a francia külügyminiszter egyaránt azt hangsúlyozta, hogy az erős dollár és a magas amerikai kamatok fokozzák az amúgy is magas nyugat-európai munkanélküliséget, rontják a beruházási kedvet és az ipar versenyképességét, erősítik a világkereskedelemben a pro­tekcionista irányzatokat. Ak­kor, amikor már az idén szá­mítottak a beruházások élén­külésére, a hitelkínálat bőví­tésére. Hogy megakadályoz­zák a nagy értékű pénzki­áramlást, és megvédhessék külső pénzügyi helyzetüket, ők is rákényszerültek a nem kívánt hitelmegszorításokra és ezzel — a máris hosszúra nyúlt recesszió tartósítására. A gazdasági harapófogóba jutott Nyugat-Európa nem tehet mást, mint hogy ke­resztes hadjáratot folytat az amerikai gazdaságpolitika el­len. A dolog fonákjai, hogy most éppen azt vetik Wa­shington szemére, amit éve­ken keresztül elvártak volna tőle. Azt, hogy vessen gátat az inflációnak, hozza rendbe fizetési mérlegét és állítsa talpra a dollárt. A bírálatok a tehetetlenséget érzékelte­tik. A pénzügyminiszterek és bankelnökök eddigi tanácsko­zásain semmilyen közös, at­lanti megoldást nem sikerült kialkudni az eltérő gazdasá­gi érdekek összekapcsolásá­ban. Washington ragaszkodik új gazdaságpolitikai irányvo­nalához: nincs tekintettel partnereire és szigorú pénz­­politikáján csak az infláció­­ellenes harc megvívása után hajlandó enyhíteni. Vagyis­­ a beláthatatlan jövőben. Marton János Európában egyedülálló Telefonos turistainformáció-szolgálat Tájékoztatás öt nyelven — Minden egy helyen Negyvenezer adat mikrofilmen Olyan idegenforgalmi infor­mációs szolgálat indul július 1-én, amely — ha jól műkö­dik — biztosan nagyon nép­szerű lesz. A Tourinform — amelyet hétfőn mutattak be a sajtónak — a 179-800-as telefonszámon öt nyelven nyújt tájékoztatást a hazai és a külföldi turistáknak, ví­­kendezőknek szinte minden, az utazással kapcsolatos kérdésben. A Tourinformban mind­össze az az új, hogy egyetlen telefonhívással lehet meg­tudni mindazt, amiért eddig akár 50 vagy 100 számot tár­csáztunk. Aki csak egy vo­nat indulása után érdeklő­dött, rászánhatott vagy ne­gyed órát. Másutt, más tele­fonszámon lehetett megtudni a hajók, a buszok, a repülő­járatok menetrendjét, a je­gyek árát, a lehetséges ked­vezményeket, az útlevéllel, a vízummal, a devizával kap­csolatos tudnivalókat, a vámszabályokat vagy azt, hogy hol, milyen szálláshely mennyiért kapható. Megint másutt tájékoztattak a ha­tárátkelőhelyek nyitvatar­­tásáról, napi forgalmáról, a kiállításokról, a strandok, a gyógyfürdők szolgáltatásai­ról, a kulturális programok­ról vagy arról, hogy mi a helyzet az utakon. A Tourinform — mint a Magyar Posta és az Országos Idegenforgalmi Hivatal ve­zetői hétfőn elmondták — mindemellett még időjárás­­jelentéssel és előrejelzéssel, a kereskedelemre és a ven­déglátásra vonatkozó té­nyekkel, a postai szolgálta­tásokról szóló ismeretekkel is az érdeklődők rendelke­zésére áll. Honnan tudja mindezt a Tourinform? Az alapinfor­mációkat — több mint 40 ezer adatot — mikrofilmen rögzítettek, a friss adatokat telefonon, telexen folyama­tosan kapják. Akinek ennek ellenére sem tudnak azonnal válaszolni, azt visszahívják, illetve levélben értesítik. Ez az információs rend­szer egyedülálló Európában. Ha ismertté válik — s erről az IPV gondoskodik —, ak­kor aligha lesz elég az a tíz telefonvonal, amelyen a 179-800 holnap megkezdi működését. Még akkor sem, ha munkanapokon és szom­baton egész nap, és vasárnap délelőtt is az érdeklődők rendelkezésére áll. G. Zs. Az információs központban dolgozik a Minox mikrofilmes berendezés Rédei Ferenc felvétele

Next