Népszava, 1981. december (109. évfolyam, 281–305. sz.)

1981-12-11 / 290. szám

8 Mozaik ­ Befejeződött a Bizo­mányi Áruház Vállalat 56. művészeti képaukciója és második ékszerárverése. A 289 festményből 240 talált gazdára. A legnagyobb ér­deklődés Deák-Ébner Lajos, Egry József, Lotz Károly, Mednyánszky László, Mé­szöly Géza, Molnár József, Paál László, Rippl-Rónai Jó­zsef, Spányi Béla és Vaszary János festményei iránt mutatkozott. A festmények kikiáltási ára 4 millió 500 ezer forintról indult, a vég­eredmény 5 millió 600 ezer forint volt. Az ékszerek ki­kikiáltási ára 500 ezer forint volt, végül is 900 ezer forint értékben találtak gazdára.­­ A Budapesti Képzőmű­vészeti Igazgatóság közli, hogy Samu Géza szobrász­­művész és Bukta Imre kép­zőművész tárlatának meg­nyitása az eredetileg meghir­detett időpontban, december 11-én, a Pataky Galériában elmarad. A kiállítás megnyi­tására csak a Pataky Műve­lődési Ház Játékparadicsom című vásárának bezárása után, 1982. január 8-án ke­rül sor. — Németh László-emlék­kiállítás. December 12-én szombaton 19 órakor az Egyetemi Színpadon Magam helyett címmel rendezik meg Tompa László önálló estjét Németh László tiszteletére. A műsor előtt Czine Mihály irodalomtörténész mond be­vezetőt. Az esthez kapcsoló­dóan Németh László-emlék­­kiállítás nyílik az előcsar­nokban Petőváry Gyula szerkesztésében és rendezé­sében, a Váci Híradástechni­kai Anyagok Gyára patroná­­lásával.­­ A budapesti Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ Amatőr Színpada tagfelvételt hirdet. Jelent­kezni a helyszínen lehet ez év december 18-án, pénteken 17 órakor (VI., Nagymező ut­ca 15.).­­ Figyelmetlenül lépett az úttestre Túrás Mihály 72 éves nyugdíjas, kerepestar­­csai lakos a XIV. kerület Vezér út és Fogarasi út ke­reszteződésében, s egy 31-es autóbusz elütötte. Az idős ember kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe.­­ Személygépkocsijával át­tért az úttest bal oldalára Tolna külterületén Kuglics László 30 éves betanított munkás, fácánkerti lakos és ott összeütközött egy vele szemben közlekedő motorke­rékpárral, amelyet Foj­dl Fe­renc 55 éves fényképész, he­lyi lakos vezetett. A baleset következtében Föjdl Ferenc a helyszínen meghalt. A vizs­gálat adatai szerint Kuglics László nem az útviszonyok­nak megfelelő sebességgel és figyelmetlenül vezetett. — Dubicz Józsefné, a Szocialista Hazáért Ér­demrend kitüntetettje, aki 1943-tól tagja volt a párt­nak, 79 éves korában el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1981. decem­ber 16-án, szerdán 15 óra­kor lesz a Rákoskeresztú­ri temetőben. — Rainer Barzel, a Német Szövetségi Parlament (Bun­destag) külügyi bizottságának elnöke európai körútja során rövid látogatást tett Buda­pesten. Gyenes András, a ma­gyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke megbe­szélést folytatott az NSZK- beli politikussal. Péter János, az országgyűlés alelnöke, va­lamint Pója Frigyes külügy­miniszter fogadta Rainer Barrelt. — Teljesítette éves tervét — kilencszázötvenezer tonna szén kitermelésével — a Nóg­rádi Szénbánya Vállalat. Dolgozói vállalták, hogy ka­rácsonyig felszínre küldik az egymilliomodik tonna szenet is. A nógrádi bányászok a terv szerinti 14 400 méteres vágat kihajtását december­ben hétszáz méterrel toldják meg. Távirányítóit lévé­ n Kismama-vetélkedőt ren­dez december 11-én Ta­tán a Vöröskereszt. A gyesen levő édesanyák az egészsé­ges és szakszerű gyermekne­velés ismereteiről mérik ösz­­sze tudásukat.­­ Gyors ütemben folynak a helyreállítási munkák Azerbajdzsán földrengés súj­totta területein. A köztársa­ság középső részén november 30. és december 7-e között összesen harminckétszer mozdult meg a föld. Ezek kö­zül négy komolyabb károkat okozott. Halálos áldozata a földrengésnek nem volt. — Az előadás elmarad. Az Országos Rendező Iroda köz­li, hogy a december 13-ra, a debreceni Bartók-terembe meghirdetett Kubai ritmusok című műsora technikai okok­ból elmarad. A jegyek a vá­sárlás helyén visszaváltha­tók. — A Balassa-társaság de­cember 14-én, hétfőn 17 óra­kor tartja idei közgyűlését az esztergomi Városi Tanács nagytermében. — August Senoára, a „horvát Jókaira” emlékez­nek halálának 100. évfordu­lója alkalmából Pécsett. A nagy horvát író ugyanis egy időben a mecsekaljai város­ban diákoskodott. — Szarka Károly külügymi­niszter-helyettes és Bryan Cartledge, Nagy-Britannia budapesti nagykövete decem­ber 10-én budapesten két esz­tendőre szóló magyar—angol kulturális oktatási és tudo­mányos munkatervet írt alá. — A Magyar Kereskedelmi Kamarában tárgyalt a ma­gyar vállalatok megbízottai­­val csütörtökön az a 11 tagú mozambiki kereskedelmi kül­döttség, amely José Marques, a kereskedelmi minisztérium főigazgatója vezetésével tar­tózkodik Budapesten.­­ Jókai Mór Thália sze­kerén című színművének bemutatásával nyit pénteken Budapesten a Katona József Színház. A nézőtéren ott lesz­nek azok az építők, akik mintegy 3 éves munkájuk­kal vettek részt a rekonst­rukcióban.­­ Lángálló gyapjúszövet­tel gazdagítja műszaki textí­liáinak választékát a Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár. A nemzetközi gyapjútitkárság által kidolgozott kikészítési eljárás alkalmazásával a szö­vet lángálló tulajdonságait sikerült nagymértékben fo­kozni. Évi 200 ezer négyzet­­méternyit gyártanak majd.­­ A Népszava pályavá­lasztási tanácsadó szolgála­tában ma 16 és 18 óra között a Fővárosi Pályaválasztási Intézet munkatársa várja az érdeklődőket székházunkban (Budapest, VII., Rákóczi út 54.). — Modellezők élménybe­számolója. A világ- és Euró­­pa-bajnok modellező Mecz­­ner András, Takács Béla, Maczkó Oszkár és Csizmarik Ferenc élménybeszámoló­ját december 12-én, délelőtt 10 órai kezdettel rendezik Vácott az Úttörőházban.­­ Irakba és Kuvaitba uta­zik a Korona Pódium. Az ORI karácsonyi ajándékmű­sorával egy hétig e két or­szágban dolgozó magyar szakembereket és családtag­jaikat szórakoztatja a mini­társulat: Mikes Lilla, Zalat­­nay Sarolta, Gál Péter, Ko­vács P. József, Maros Gá­bor és Oláh Ferenc.­­ A Kertészeti Egyetem klubjában szombaton Komár László, Presser Gábor, Solti János, Karácsony János és Faragó István lép fel, köz­reműködik a K. F. T. és a Fórum együttes. Szeretettel köszörűjük névnapjukon nevű olvasóinkat. A Nap kel 7 óra 22 perckor, nyugszik 15 óra 53 perckor Dluhopotszky László rajza Idegenforgalmi képviselet nyílt Madridban Magyar idegenforgalmi kép­viselet és IBUSZ-iroda nyílt Madrid központjában, az Es­­pana téren. Ez az első ma­gyar idegenforgalmi képvise­let Nyugat-Európában, más nyugat-európai fővárosban ugyanis pusztán IBUSZ-iro­­dák vannak. A képviselet és IBUSZ-irodának a spanyol fővárosban való megnyitását a két ország közötti idegen­­forgalomnak az elmúlt évek­ben bekövetkezett jelentős fejlődésen kívül az is indo­kolta, hogy itt van a turisz­tikai világszervezet székhelye is. Az iroda megnyitásától a Spanyolországból Magyaror­szágra irányuló turistaforga­lom megnövekedését, a latin­amerikai országokkal való magyar idegenforgalom ki­építését várják. Művészek a mozgássérültekért Nagyszabású rendezvény lesz december 18-án, pénteken a „Közgáz Klubban” a mozgás­­sérültek éve alkalmából. A műsorban fellépnek — töb­bek között — a Hobo Blues Band, az Új Skorpió, a 100 Folk Celsius és más együtte­sek, énekesek, valamint Pé­csi Ildikó és Kovács István színművészek. Műsorvezető: Hajnal Gábor. Valamennyi szereplő és közreműködő le­mondott tiszteletdíjáról és felajánlotta a rokkantak meg­segítésére. A CSŐSZERELŐIPARI VÁLLALAT FELVESZ: technológust - felső- vagy középfokú épületgépész végzettséggel, kivitelezési gyakorlattal, műszaki kalkulátort - épületgépészi, illetve légtechnikai gyakorlattal, bérügyviteli és SZTK-ügyintézőt, számlázási előadót, bérügyi előadót, pénzügyi előadót, értékesítési előadót, utókalkuláció-készítőt, gyors­gépírót. JELENTKEZÉS: személyesen a személyzeti osztályon: Budapest XI., Budafoki út 95-97., vagy telefonon: 668-679 BUDAPEST PÉNTEK, 1981., DECEMBER 11. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? Televízió 1­ 8.00: Tv-torna 8.05: ITV. FF. 13.35: ITv. Ism. FF. 16.27: Hírek 16.35: Az ember felemelkedése XIII/6. A csillaghírnök 17.35: Keresztkérdés Fejtörőjáték 18.00: Ablak. FF. 19.10: Tv-torna 19.15: Mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Miniszter­­tanácsa elnökének nyilatkozata 20.20: Magyar népmesék XIII/10. Hamupipőke királyfi 20.30: Delta Tudományos híradó 20.55: A névtelen vár VI/3. A csapda 22.00: Kolostor és barikád Portréfilm Újhelyi Szilárdról. II. FF. 23.00: Tv-híradó 3. 23.10 Tv-Tü­kör. FF. Televízió 2 19.30: Kapcsoljuk a Zene­­akadémiát A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát Ferencsik János vezényli Schubert: V. szimfónia — Csajkovszkij: V. szimfónia 21.25: Tv-híradó 2. 21.55: Három lány — szegény apa! NDK tévéfilm Gorbacher úr, elérve a hatvanötödik évét, elhatározza, hogy nyugdíjba megy. S mert eddig nem volt gyermeke, most rögtön három felnőtt lányt fogad örökbe. Ám a három lány nem éppen úgy viszonozza ezt, mint ahogy azt az önjelölt apa elvárná. De hamarosan kiderül, hogy nemcsak szükségük van apára, de jobban áthárítják rá a terheket, mintha „igazi” volna . . . Szlovák tv 9.25: Napocska. 9.45: Tévéjáték. Ism. 10.30: Tévémagazin. Ism. 15.40: Rövidfilmek. 16.30: Talál­kozás a verssel. 17.10: Ferdinánd, a bohóc (NDK tévésorozat). 17.50: Sportmagazin. 18.15: Pozsonyi híradó. 18.33: Külföldi tapaszta­latok. 18.45: Természeteim. 19.10: Mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A szigeten (tévéjáték). 21.10: Vetél­kedő. 21.50: Huszonnégy óra a vi­lágban. 22.05: Az NDK Televízió zenés műsora. 12.00: Déli krónika. Lottó 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Hét végi panoráma 13.54: Kókai Rezső: Hegedűverseny 14.21: Művészet és ipar 14.44: Magyarán szólva ... 15.10: Külföldről érkezett 15.30: Zenélő dominó 16.05: Embermesék 17.13: Radnai György nótafelvételeiből 17.50: Választóvonal Érdemes-e szólni? 18.15: Mese 18.30: Esti magazin 19.15: Rádiószínház Kósa Judit: Örökség 20.05: Gyurkovics Mária felvételeiből 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel! Km.: a Smokie, a Goombay Dance Band és a Hungária együttes 21.30: Kérése nem teljesíthető! 22.30: A Bécsi Szimf. Zenekar hangversenye 23.06: Rehabilitációs konyha 0.10: Melódiákoktól Petőfi rádió 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája 8.33: Slágermúzeum 9.34: Bevallom magának 10.00: Zenedélelőtt Tíz perc country-zene — Régi slágerek a Ray Conniff együttes elő­adásában — Hacki Tamás és az Ex Antiquis együttes műsorából — Láttuk, hallottuk — Balaton-vidéki népdalok — A Lipcsei Rádió tánczenekara játszik — Sylvie Vartan énekel — A Budapesti Ragtime együttes felvételeiből — Rossini: C-dúr szonáta 11.45: Tánczenei koktél 12.38: Népi muzsika 13.15: A Gyermekrádió zenei felvételeiből 13.30: A zene titka 14.00: Zenedélután kettőtől — ötig Jó utat! — A beat kedvelőinek (A Michael Stanley Band felvételeiből) — Könyvről könyvért — Egészségünkért! — Rivaldafényben 17.00: Útközben — hét végén Térkép 17.30: ötödik sebesség 18.33: Nem tudom a leckét! 19.03: Könnyűzenei újdonságok 19.20: Lehár Ferenc saját műveiből vezényel 19.35: NemzedÉKEK Anyák és anyósok 20.00: Muzeális nóta­felvételeinkből 20.33: Iránytű Szórakoztató magazin 21.35: NemzedÉKEK 22.05: Népdalok, néptáncok 23.20: Maya. Részi. 3. műsor 9.00: Iskolarádió 9.30: Zenekari muzsika • 11.05: Elena Polanska hárfázik ft 11.18: Haydn: A megjutalmazott hűség ft Háromfelv. opera 14.53: Nemeskürty István: Parázs hamu alatt 15.03: Artur Rubinstein találkozásai 15.48: Új kórusfelvételeink ft 16.04: Egy vers — több fordítás Shelsey: Dal 16.23: Tip-top parádé ft Szűcs Judit felvételeiből 16.53: A Cseh Filharmonikus Zenekar hangversenye ft 18.30: Rádióhangversenyekről 19.05: Iskolarádió 19.35: Rapszódia tél közepén Vészi Endre versei 19.40: Fiatal művészek hangversenye • Nagy Péter zongora­estje Közben: 20.20: Egy pálya vonzásában Beszélgetés Muray Róbert grafikusművésszel 21.35: Hanglemezújdonságok Wagner Parsifalja — Karajan vezényletével 22.33: Eszmecsere — az osztrák irodalomról 23.03: Dubrovay László kamarazenéjéből ft Színházműsor Erkel Színház: A walkür (Joó Árpád mv. 4. b. 3. ea. 6), Nép­színház — Várszínház: Csiksom­­lyói passió (7), Józsefvárosi Szín­ház: A briliánsok szombatja (7), Nemzeti Színház: A medikus (bemutató, 7), Katona József Színház: Thália szekerén (be­mutató a színház építőinek, 7), Madách Színház: Sorsválasztók (M. b. 7), Bp.-i Gyermekszínház: A fösvény (7), Vígszínház: For­rón és hidegen (Hegedűs Gyula, b. 2. ea, 7), Pesti Színház: Equus (7), József Attila Színház: Éjféli lovas (7), Operettszínház: Leányvásár (7), Thália Színház: Csak semmi szenzáció! (7), Vi­dám Színpad: Nyitott ablak (7), Radnóti Miklós Színpad: Him­nusz — Ünnepi ügyelet (7), Mik­roszkóp Színpad: Zűrhajó (de. 10), Hogyan? Tovább! (fél 9), Bábszínház — Népköztársaság útja: Misi mókus vándorúton (du. 3), Jókai tér: Csongor és Tünde (du. 3), Bp.-i Gyermek­­színház: Látogató a végtelenből (du. 3), Főv. Nagycirkusz: Wil­liams Althoff Cir­cus vendégjá­téka (fél 8), Szkéné Színház: „Száműzött szivárvány” (Her­­vay Gizella-est, 7), Zeneakadé­mia: A Bp.-i Filharmóniai Tár­saság Zenekara (Tv-hangverse­­nyek 1„ fél 8), Pesti Vigadó: Csengery Adrienne és Mal­colm Bilson hangversenye (Ré­gi muzsika 3( fél 8), Kálvin téri református templom: Sirák Pé­ter orgonaestje (Egyetemi or­­gonab., 3– 8), Planetárium: Lé­­zerofónia (8). Kossuth rádió 8.27: Mit kezdjünk a hulladékkal? 8.37: Két Wilbye-madrigál 8.45: A felvilágosodás kora: A XVIII. század 9.33: Óvodásoknak 10.05: Leporello 10.35: Élni Vészi Endre versei 10.40: Szovjet fúvósmuzsika 11.00: Gondolat A Rádió irodalmi lapja „Hazám” 11.37: Rafael Orozco zongorázik 11.51: Arckép ezer tükörben Vészi Endre versei A Posta kéri­ ünnepi küldeményeit idejében és pontos címzéssel Évforduló ASBÓTH SÁNDOR (1811—1868) mérnök, honvédtiszt — a sza­badságharcban Kossuth szárnysegédje volt — 170 esz­tendeje született. G. V. PLEHA­NOV (1856—1918) orosz forradalmár, publicis­ta, az oroszországi szociálde­mokrata mozgalom megala­pítója, a marxista elmélet te­kintélyes művelője születésé­nek 125. évfordulója. Új ÜZLET NYÍLT a IX., Liliom utca 4. sz. alatt Rádiók, televíziók, magnetofonok, lemezjátszók, háztartási kisgépek, és még sok más műszaki cikk különlegesen gazdag választékával várjuk a kedves vásárlókat. Ajándékot az egész családnak az ELEKTRON centrumból! cccccc PÉNTEK? MINDEN PÉNTEK, PATYOLAT-PÉNTEKI Patyolat-péntek Bullán Ma a szőnyegeket 20%-kal olcsóbban tisztítja a Fővárosi Patyolat Vállalat

Next