Népszava, 1981. december (109. évfolyam, 281–305. sz.)
1981-12-23 / 300. szám
8 Mozaik nevű olvasóinkat. A Nap kel 7 óra 30 perckor, nyugszik 15 óra 56 perckor. Juventus ventus Fiatalság ... Másképp definiálja az orvos és másképp a pszichológus. Leginkább a költők vetik el a sulykot; meghatározásuk olykor áttételes, olykor túlságosan szép, s uram bocsá’, olykor egészen tudománytalan vagy logikátlan. Hívták már bimbózó virágnak, bolondságnak, sarjadzó vetésnek. Pedig mennyi változat van még! Tegnap a fentiektől eltérő alakzatban találkoztam vele. Az Ifjúsággal. Csupasz nyakkal, hajadonfőit téblábolt a mínusz tíz fokban. Roll jégkrémet evett ■.. —hi— Szeretettel köszöntjük névnapjukon rt/dosia — A Népszava pszichológiai tanácsadó szolgálata ma 16.30 és 18.30 között várja az érdeklődőket székházunkban (Budapest VII., Rákóczi út 54.). — Új kenyérgyár kezdte meg működését kedden a Somogy megyei Csurgón. A nagyközségen kívül tizenkilenc település nyolcvan kereskedelmi egységébe, továbbá óvodákba, bölcsődékbe szállítják innen a friss kenyeret, péksüteményt. Rendelettel oltalmazzák Esztergomban azokat az utcákat, tereket, házsorokat, amelyek nem állnak ugyan műemlékvédelem alatt, de a város történelmi hangulatát árasztják. A szóban forgó helyeken ezentúl csak külön tanácsi engedéllyel lehet az épületeket felújítani. Eredeti szépségében helyreállítják a sziráki korabarokk műemlék kastélyt, amelyben az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt alakítja ki oktatási központját. A kastélyt stílushű bútorokkal rendezik be. — Vajda Márton, a Magyar Rádió nyugdíjasa, aki csaknem három évtizeden át tevékenykedett a rádiózás legfontosabb területein, 66 esztendős korában elhunyt. Temetése december 29-én 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Köszönetnyilvánítás — Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik mély gyászunkban osztoztak. Dr. Lax Lászlóné és családja. — Óvodásoknak szervezett másfél éves zenei foglalkozást a Szolnok megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. Forrai G. Magdolna zenepedagógus, az Akadémia zenei könyvtárának tudományos munkatársa vidám, játékos formában vezeti el a kicsinyeket a zene birodalmába. — Mezőgazdaságunk gyermekszemmel címmel kiállítás nyílt Székesfehérvárott. A tárlaton a Fejér megyei általános iskolások e témakörben készült legkiválóbb munkáit mutatják be. A legszebb, legérdekesebb rajzok készítőit jutalomban, díjakban részesítették. Befejeződött a szezon a faiskolai lerakatokban. A szaporítóanyagot termelő vállalatoknál, s a gazdaságokban elkészültek a gyorsjelentések. Az adatok szerint az idei őszön az elmúlt év azonos időszakához képest mintegy 20 százalékkal több kertészeti szaporítóanyag fogyott. Miniatűr könyvsorozatot indított útjára a Mecsek- Tourist Idegenforgalmi Hivatal. A Baranya művészeti életét bemutató sorozat első kötetét már árusítják a pécsi könyvesboltokban. A minikönyv a baranyai képzőművészet fejlődését mutatja be a felszabadulástól napjainkig. — Az MTI helyreigazítása. Az MTI lapunkban december 6-án megjelent Elítélték a Hajdúsági Iparművek szarkáit című tudósításában téves megállapítás szerepelt. Az elsőrendű vádlott, Papp Gyula bűntársai segítségével nem nagy értékű gépeket, berendezéseket és alkatrészeket tulajdonított el, hanem — mint azt a vizsgálat kiderítette — jelentős értékű alkatrészeket lopott. — Karácsony mindkét napján délután 5 órakor a Vigadó kamaratermében az Új Tükör-esték keretében mutatkozik be a budapesti közönségnek Varga Vilmos nagyváradi színművész. Az Erdélyben már nagy sikert aratott Én, Francois Villon ... című előadóestjén a költő versei Illyés Gyula, Kálnoki László, Mészöly Dezső fordításában szerepelnek. — Vertikal—10 jelzéssel geofizikai rakétát bocsátottak fel december 21-én a Szovjetunió európai területéről 1510 kilométer magasságra, a szocialista országoknak a világűr békés célú kutatására és felhasználására vonatkozó együttműködési programjának megfelelően. — Gyermekmegőrző szolgálatot szerveznek ismét karácsonykor az esztergomi Petőfi Művelődési Központban. A ház dolgozói és a Petőfi Általános Iskola pedagógusai vigyáznak 24-én, csütörtökön 13 órától 17 óráig azokra az óvodásokra és alsótagozatos kisdiákokra, akiket odavisznek szüleik, nagyszüleik, hogy otthon zavartalanul díszíthessék fel a karácsonyfát. — Fényképezőgép- és fotócikkszerviz nyílt Debrecenben az Újkerti lakótelepen. A hajdúsági megyeszékhelyen eddig nem volt ilyen jellegű javítóműhely. — Százegy éves korában elhunyt Sir Hannibal Scicluna, Málta legismertebb történésze és egyben, a sziget legidősebb polgára. A tekintélyes személyiség nemcsak a legöregebb ember volt Málta szigetén, de neki szentelték a leghosszabb szócikket is a szigetország „Ki kicsodájá”-ban. Angliában két halálos áldozata volt a múlt hét végén a hóviharnak és a hidegnek. Az ausztriai Zwettlben - 25 fokot mutatott a „fagyméret". Ezek után nem meglepő, hogy a davosi síterepverseny egyik nézőjének „vámpírfogai” nőttek jégből. TEVEFOTÓ ■ MTI Külföldi Képszolgálat Frankl Sándorné Rózsa Ica, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1934 óta volt tagja a pártnak, 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 28-án, hétfőn délután 2 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Évforduló_____ BRÓDY IMRE (1891—1944) fizikus, a kriptontöltésű izzólámpa feltalálója születésének 90. évfordulója. Kitüntetés Az Elnöki Tanács Kékesdi Gyulának, a Népszabadság főmunkatársának eredményes munkássága elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetője és Várkonyi Péter, a Népszabadság főszerkesztője. Fülep Sándornak, az MSZMP Budapesti Bizottsága Oktatási Igazgatósága tanárának több évtizedes eredményes pártoktatói munkájáért, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta az Elnöki Tanács. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa eredményes művészi munkássága elismeréseként Ruttkai Éva Kossuth-díjas színművésznőnek a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. Rubik Ernőnek, az Iparművészeti Főiskola adjunktusának eredményes munkássága elismeréséül ugyancsak a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta az Elnöki Tanács. A kitüntetést kedden Méhes Lajos ipari miniszter adta át. — Schultheisz Emil egészségügyi miniszter és dr. Emil Matejicsek, a Szlovák Szocialista Köztársaság egészségügyi minisztere kedden aláírta a hazánk és Csehszlovákia kormányának egészségügyi és orvostudományi együttműködési megállapodását, valamint ennek végrehajtási munkatervét. A Petőfi Irodalmi Múzeum állandó kiállításai (Móricz Zsigmond-, József Attila-, Radnóti Miklós-, Gábor Andor-emlékszoba) technikai okok miatt előreláthatólag január közepéig zárva lesznek. Az időszaki kiállítások: Karel Capek irodalmi munkássága és a képképírások hétfő kivételével 10-től 14 óráig látogathatók. A TAURUS GÉPGYÁR FEJLESZTÉS ALATT ÁLLÓ, SZERSZÁMKÉSZÍTŐ RÉSZLEGEIBE FELVESZ: NC-gépre esztergályost, NC-gépre karbantartót, esztergályost, szerszámkészítőt, szerszámforgácsolót, köszörűst, maróst, lakatost, gipszmintakészítőt, lángvágót; a fenti munkakörökbe szakmunkások és betanulók egyaránt jelentkezhetnek. TOVÁBBÁ: gépírni tudó adminisztrátort, raktári anyagkiadót, lemezolló-gépkezelőt, középfokú végzettségű fiatalokat. JELENTKEZÉS: a TAURUS GÉPGYÁR munkaügyi osztályán, Budapest Vill., Kerepesi út 13. Telefon: 130-830 684-es mellék: 132-428 Televízió 2 20.01: Szemtől szembe... Willy Brandt A Tv külpolitikai szerkesztősége műsorának mai vendége az SPD, valamint a Szocialista Internacionálé elnöke 20.55: Tv-híradó 2. 21.15: A Szófiai Kamarazenekar játszik 21.40—22.55: Minden róla szól Szovjet bűnügyi film I., VI/2. 21.40: Minden róla szól Prohorov felügyelő kihallgatja az elhunyt Zsenyka ismerőseit, barátait, munkatársait. Eközben előttünk egy végtelenül érzékeny ember képe bontakozik ki, aki nemcsak környezetétől SZERDA, 1981. DECEMBER 23. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? Televízió 1 8.00: Tv-torna 8.05: Nasekran — A mi képernyőnk 8.25: ITv 8.45: Szünidei matiné 9.50: Pályán maradni Kispályás focivetélkedő. FF 10.30: Delta Tudományos híradó 10.55: Minden róla szól Szovjet bűnügyi films., VI/1. Ism. 12.05: A történelem lapjairól Francia dok.-film-sorozat, VI/5. Ütközet a szorosban. Ism. 12.55—13.35: Lehet egy kérdéssel több? 15.20: Hírek , 15.25: Az ember felemelkedése Angol filmsorozat XIII/8. Az energia hatalma 16.15: Süsü, a sárkány Zenés bábjáték, V/1. rész. Ism. 17.20: Szülők iskolája XIII/7. Gyermekkori szokások 18.00: Ablak. FF. 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A megsebzett bolygó UNEP—MTV koprodukciós filmsorozat XIII/11. A Serengeti ötven évvel ezelőtt Afrikában egy távoli, nehezen megközelíthető vidéken vadászok egy csodás, érintetlen, páratlan , síkságot találtak, ahol mint mondották, nyüzsög a zebra, az antilop és az oroszlán, és ahol a vadászati korlátozások még alig voltak érvényben. Ez a csodálatos vidék a Serengeti, amelyet már azóta sokan felkerestek, s most a tévénézők is megismerhetik . .. 20.30: A névtelen vár Jókai Mór regényének tévéfilmváltozata VI/5. Katalin vagy Thémire 21.30: Kockázat Kockázat mindkét oldalról — az államé országos méretű, a vállalkozóé saját pénztárcájára megy. S ha valakinek kedve támad, akár egy hét múlva új feltételek között alapíthat vállalatot, szövetkezetét magánember, állami intézmény egyaránt. Milyen gazdasági, politikai, szociális következményekkel jár majd a vállalkozások kiszélesítése . . . 22.00: Párbeszéd a dialógusról 22.55: Tv-híradó 3. kívánt sokat, de önmagával szemben maximalista volt. Szlovák tv 9.05: Kicsinyek műsora. 9.25: Mese. 10.20: Tv-sorozat. Ism. 11.20: Vetélkedő. 21.00: Természetfilm. 15.45: Ferdinánd, a bohóc (NDK tévésorozat). 16.15: Dalok gyerekeknek. 16.35: Dokumentumfilm. FF. 17.25: Szovjet dok.-film. 18.30: Tv-magazin. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Karácsonyi ének (angol tévéjáték). 21.00: Vetélkedő. 21.50: Huszonnégy óra a világban. 22.05: Találkozás barátokkal. Kossuth rádió 8.27: Diákfélóra Technika — 1. 8.57: A corneville-i harangok 9.44: Kis magyar néprajz 9.49: Tarka mese, kis mese 10.05: Képek és jelképek Művelődéstörténet gyerekeknek Az alvilág 10.35: Szerpentin Az ismeretterjesztő szerkesztőség órája Budapest, a „leg”-ek városa 11.35: A hamburgi Monteverdi-kórus rapbipr 12.00: Déli krónika 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Magvetők 12.55: Operaslágerek 13.25: Dzsesszmelódiák 14.29: Literatúra 15.10: Hangár a kopasz kaktusz ellen 16.10: Kritikusok fóruma Győrffy László: Kőorgonák 16.20: A Melos vonósnégyes lemezeiből 17.07: Fogyasztók fóruma Karácsonyi különkiadás 17.32: Nóták 18.30: Esti magazin 19.15: Gondolat A Rádió irodalmi lapja A Magyar Írók Szövetsége Közgyűléséről 20.00: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimf. zenekarát 21.01: Népdalok 21.30: Külpolitikai klub Karib-tengeri erővonalak 22.30: Marenzio-madrigálok 22.45: Viták a mai filozófiában Az újbaloldal jelentkezése? 23.00: Hegyek alján 0.10: Melódiakoktél Petőfi rádió 8.05: Ezio Pinza operaáriákat énekel 8.20: Párizs tíz év után 8.33: Idősebbek hullámhosszán 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak Elintézték, méltányolták, segítettek . . . 9.43: A Stúdió 11. felvételeiből 10.00: Zenedélelőtt 11.33: A Szabó család Ism. 12.03: Énekszóval, muzsikával 12.33: Tánczenei koktél 13.25: Pillanatkép 13.30: Labirintus 14.00: Kettőtől négyig Komlóssy Erzsébet énekel — Magyar fúvószene — Slágermúzeum — Mezők, falvak éneke 16.00: Mindenki iskolája ,,A mathézis az a gyertya” 16.40: Fiataloknak! 17.30: ötödik sebesség 17.33: Hét végi panoráma Ajánlóműsor sok muzsikával 19.55: Slágerlista 20.33: Rádiószínház Bill Naughton: Késő éjjel a Watling Streeten 21.43: Válogatott felvételek 22.33: Verbunkosok, nóták 23.20: Zenés játékokból 3. műsor 9.00: Világhírű előadóművészek felvételeiből • 11.05: „Emberből — EMBERRE” Dr. Dobos Lászlóval beszélget Szigeti István 11.41: Nagy Péter zongorahangversenye — a Zeneakadémia kistermében • 13.07: A Budapesti Madrigálkórus hangversenye — a Párizsi Rádióban • 13.54: A Liszt Ferenc kamarazenekar játszik # 14.56: Rossini, Angliai Erzsébet # Kétfelvonásos opera 17.21: öt földrész zenéje San Marino 17.30: Szabolcsi Bence rádióelőadása Bartók Béláról 18.23: Beethoven kamaraműveiből # 19.40: Béla Rudenkó operaáriákat énekel • 20.16: Külföldi tudósoké a szó Az állatok beszéde 20.31: Újdonságainkból Külföldi táncdalok • 21.01: Téli kórusmuzsika # 21.26: Zenekari muzsika # 22.47: Bemutatjuk új kamarazenefelvételeinket • Színházműsor Erkel Színház: Borisz Godunov (Tóth Aladár—Rosier b. 3. ea., 6), Népszínház — Várszínház: Én, Claudius (7), Nemzeti Színház: A konyha (7), Katona József Színház: Budapest-Orfeum (e. fél 10), Madách Színház: Az ember tragédiája (7), Egyetemi Színpad: Jutalom játék (7), Vígszínház: Forrón és hidegen (Heltai Jenő b. 2. ea., 7), Pesti Színház: Reciprok komédia (III. b. 2. ea., 7), József Attila Színház: A képmutatók (II. b. 2. ea., 7), Operettszínház: Toledói szerelmesek (Csárdy b. 2. ea., 7), Thália Színház: Csak semmi szenzáció! (7), Vidám Színpad: Két férfi sakkban (7), Bábszínház — Népköztársaság útja: Jeles napok (du. 3), Jókai tér: Varjúdombi meleghozók (de. 10), Bp.-i Gyermekszínház: Aliz Csodaországban (du. 3), Főv. Nagycirkusz: Williams Althoff Cirkusz vendégjátéka (fél 8). * A Madách Színház igazgatósága közli, hogy december 26-án, szombaton a „Sorsválasztók” c. darab, helyett a „Mégis, kinek az élete?” kerül színre. December 23-án az Egyetemi Színpadon „Az öltöztető” helyett a Jutalomjáték című darab kerül színre. A Budapesti Gyermekszínházban 26-án este „A fösvény” előadása helyett a „Jövőre veled, ugyanitt” című darab kerül színre. A megváltott jegyek érvényesek, vagy a váltás helyén visszaválthatók. Megjelent ÉS KORLÁTOZOTT SZÁMBAN MÉG KAPHATÓ A jogász határidő napló és naptár ÁRA: 162 Ft. KÜLÖNÖSEN VÁLLALATOKNAK, INTÉZMÉNYEKNEK, JOGÁSZOKNAK AJÁNLJUK. MIÉRT NYOMTATVÁNYBOLT, Budapest V., Szent István tér 4. _ Az ünnepek után is VÁRJA TELEFONRENDELÉSÜKET minta szerint árusított cikkeinkre VEVŐSZOLGÁLATUNK a 110-601-es számon.. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk kedves vásárlóinknak!