Népszava, 1982. január (110. évfolyam, 1–26. sz.)

1982-01-04 / 2. szám

8 Mozaik Helyben vagyunk Január 2. Szombat délután két óra. Boldog vagyok, mert nyitva találok egy virágüzle­tet, s ha már az ember az új esztendő első meghívásá­nak tesz eleget, ne állítson be üres kézzel. — Három szál szegfűt ké­rek — alázatoskodom, a múlt esztendőből áthozott csöke­­vénnyel. — Melyikből? — szól a hölgy ridegen. (Helyben va­gyunk!) — Abból a pirosból kérek. — Persze, mindenki abból kér, ami legbelül van — csattan fel a kiszolgáló és a szeme szikrát hány. — A töb­bi nem jó nekik, pedig min­det egyszerre tettem ki. Boldog ember vagyok! Magyar ember vagyok, az év első vásárlásánál már letol­tak a boltban! Ez az esztendő sem lehet rosszabb, mint a tavalyi volt. (I. v.) Szeretettel köszöntjük névnapjukon nevű olvasóin­kat. A Nap kél 7 óra 32 perckor, nyugszik 16 óra 6 perckor. a­z Osztrák tél. Az évek óta rég nem tapasztalt (csak ké­peskönyvekben látott) de­cemberi telet elmosta az új évi eső Ausztriában. A rend­kívüli hevességgel támadó déli szél egyes tartományok­ban komoly károkat okozott, a salzburgi Badgasteinban például letépte annak a fo­gadónak a tetejét, amelyben éppen­­Kreisky kancellár töl­tötte téli szabadságát. A szél azonban szerencsére esőt is hozott, amely elmosta a vas­tag hótakarót. — Kiállítás. Két tárlat nyí­lik az év első napjaiban vidé­ken. Mózes László grafikus színes és fekete-fehér alko­tásait tárja a látogatók elé a győri Petőfi Sándor Művelő­dési Központ kisgalériájában. A fiatal művész az utóbbi évek terméséből válogatta a január 7-én 17 órakor nyíló kiállítás anyagát. A Bács- Kiskun megyei képző- és iparművészek téli tárlatát ja­nuár 10-én nyitják meg Kecs­keméten, a Megyei Művelő­dési Központban. A sereg­szemlén harminc művész 110 alkotása ad áttekintést az utóbbi egy év művészeti te­vékenységéről.­­ Vasárnap elhagyták a salgótarjáni kohászati üze­meket az idei első — össze­sen százharmincezer dollár értékű — exportszállítmá­nyok. Iránba száz tonna, Irakba hatvan tonna vashu­zalt indítottak útnak, hat­vannyolc tonna szalagacélt pedig Libanonba. Ugyancsak vasárnap adtak fel jugoszláv megrendelésre egy hetvenöt tonnás huzalszegszállítmányt.­­ A Népszava munkavé­delmi tanácsadó szolgálata ma 16 és 19 óra között várja az érdeklődőket székházunk­ban (Budapest VII., Rákóczi út 54.). — Svéd filmhét. A MOKÉP és a FÖMO január 11. és 17. között — napi két előadás­ban — svéd filmhetet ren­dez az Új Tükör Klubmozi­ban. A rendezvényt a tava­lyi nyugat-berlini fesztivá­lon nagy sikert aratott, a Gyerekek szigete című film­mel nyitják meg. A filmhét­re svéd művészdelegáció ér­kezik Budapestre, amelynek tagjai közt szerepel Kay Pol­iak, A gyerekek szigete és Marianne Ahrne, A fájdalom gyökerei című film rendező­je is. A svéd filmeket szink­rontolmácsolással vetítik. — A pisai ferde torony 1981-ben kevésbé dőlt meg, mint a korábbi években. Az 54 méter magas híres torony az utóbbi tíz hónap alatt mindössze 0,73 millimétert dőlt. Ezzel szemben az el­múlt 15 évben a torony éven­te átlagosan 1,36 milliméter­rel „ferdült tovább”. — Gyilkossági rekord: New York városának 1981- ben „sikerült” túlszárnyalnia előző évi rekordját: ebben az esztendőben 12 emberrel többet öltek meg, mint az előző évben, összesen 1833-at — ezt mutatják az egyelőre nem hivatalos rendőrségi statisztikák. Ez azt jelenti, hogy a városban naponta és átlagosan 5 embert gyilkol­tak meg. Az óév legutolsó gyilkossága helyi idő szerint délután fél kettőkor történt: ismeretlen tettesek ismeret­len okokból lelőtték Alfred Green 87 esztendős férfit, amikor az több szatyorral megrakodva belépett a brooklyni épületbe, ahol la­kása volt.­­ Az elmúlt 72 órában az ország területén összesen 61 sérüléses közúti közlekedési baleset történt. A balesetek közül 2 halálos, 31 súlyos és 28 könnyű sérüléses volt. — Leugrott egy mozgásban levő személyvonatról Borsod megyében, Nyékládházán, a vasútállomás területén Szűcs Bertalan 79 éves nyugdíjas mezőcsáti lakos, és egy felső­vezetéket tartó oszlopnak esett. Az idős ember a hely­színen meghalt.­­ Halálra gázolta egy HÉV-szerelvény a Budapest XX., Haraszti út 277. szám előtt Csenki Mihály 58 éves fűtő, budapesti lakost. A bal­eset körülményeit a rendőr­ség vizsgálja. — Vendégjáték. A szolnoki Szigligeti Színház vendég­szerepel Kecskeméten január 6-án, 19 órai kezdettel a Me­gyei Művelődési Központ­ban. Műsorukon Edward Albee két egyfelvonásosa: az Amerikai álom és a Homok­láda szerepel. — A Hazafias Népfront budapesti kertbarátok tár­sadalmi szövetsége a kezdő kertészkedők számára ala­pozó kertészeti tanfolyamot indít. Előadásaira 1982. ja­nuár 6-ával kezdődően min­den szerdán 17—20 óra között a HNF budapesti bizottsága székházában (VI., Népköztár­saság útja 125.) kerül sor. — Új gyermekvédő intéze­tet adtak át rendeltetésének Salgótarjánban. A 40 millió forintos költséggel létreho­zott gyermek- és ifjúságvé­delmi intézetben egyszerre negyven gyermeket és fiatal­korút vizsgálhat az ott dol­gozó 57 szakember. Felügye­letük alá tartozik a hét Nóg­­rád megyei otthon, mintegy másfél ezer gondozottjával. — Műkincslefoglalás. Az egyiptomi rendőrség El-Mi­­nya közelében egy gazdaság­ban nagy mennyiségű mű­kincset foglalt le. Az Al-Ah­­ram közlése szerint az Egyip­tom történelmének különbö­ző korszakaiból származó pénzérméket és kerámia tár­gyakat az ásatások helyéről lopták el, majd elrejtették a farmon. — Festménylopás. A római San Luigi templom egyik helyiségéből számos értékes festményt és egyéb műtár­gyakat raboltak el vasárnap hajnalban. A betörők feltűnő szakértelemmel hatástalaní­tották a riasztóberendezést, kinyitották a terem kettős biztonsági lakatját, majd a zajra felébredő sekrestyés elől 200 millió líra értékűre becsült zsákmányukkal elme­nekültek.­­ Belvíz. A Hortobágy környékén a decemberi sok­évi csapadékátlag 40 milli­méter. Tavaly ennek több mint háromszorosa hullott. A vízzel borított területekre ja­nuár elsején és másodikén 25—35 milliméternyi kiadós eső esett, s megteltek vízzel a mélyebb részek, a lapo­sabb területek. Üzembe ál­lították a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei a hordozható szivattyúkat, a téeszekben a brigádok egyen­getik a víz útját. Hét-nyolc ezer hektárnyi területet borít belvíz.­­ A megállóból szabályta­lanul indult szerelvényével Csontos György 34 éves villa­mosvezető budapesti lakos, és elütötte az V. kerület Szent István körút 3. számú ház előtt Jónás Miklós István 44 éves filmgépész budapesti lakost. A férfi a kórházba szállítás után meghalt. — Hiénák. Húsz gyerme­ket felfaltak, sokat pedig sú­lyosan megsebesítettek a múlt héten Etiópia déli kör­zeteiben a hiénák. A garáz­dálkodó vadak háziállatokat is megtámadtak — jelentette az ENA etiópiai hírügynök­ség. Ünnepek után Dluhopolszky László rajza — Sándor Dénes, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1936-tól volt a párt tagja, életének 75. évében el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 7-én 15 órakor lesz a Rákoske­resztúri új köztemetőben. Évforduló RUDNAY GYULA (1878—1957) Kossuth-díjas festő, kiváló művész, a magyar kritikai realizmus jelentős alakja 25 esztendeje halt meg. SZÁNTÓ REZSŐ (1892—1970) jogász, a kommunista moz­galom régi harcosa, a KMP egyik alapító tagja születé­sének 90. évfordulója. HÉTFŐ, 1982. JANUÁR 4. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? Kossuth rádió 8.25: Híres előadó­művészek 9.00: A hét zeneműve 9.30: A hét költője 9.39: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék 10.35: Wolf-Ferrari: Suzanne titka 11.21: És ha azt hallja... nevetés? 11.41: Csák Gyula: Glemba 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak 12.50 Zenei érdekességek 14.37: Zilahy Lajos: A kornétás 15.05: Kóruspódium 15.28: Leporello 16.05: Népdalok 16.30: Világablak 17.09: Magyar előadó­­művészek 17.30: Filmdalok 18.00: BUCK, 1982! A Rádió Kabaré­színháza szilveszteri bemutatója Mindenki a fedélzeten! 18.00: Főszerkesztők csúcstalálkozója 18.30: Esti Magazin 19.20: Mihez képest? 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.10: A Vörös folyótól az Angyalok Városáig 22.20: Nagy nosztalgiáink 23.08: Népszerű zenekari művek a híres előadó­­művészek tolmácsolásában 23.52: Toronyzene 0.10: Pásztor László táncdalaiból Petőfi rádió 8.05: 8.20: 8.43: 9.05: 10.00: 12.00: 12.33: 12.38: 13.25: 14.00: 17.00: 17.30: 18.33: 19.36: 20.00: Nóták A Vörös folyótól az Angyalok Városáig Operettkettősök Slágermúzeum Zenedélelőtt Nóták Kis magyar néprajz Tánczenei koktél Verbunkosok, katonadalok Kettőtől ötig Négydimenziós mezőgazdaság japán módra Hol , mi? Hang­adó Sanzonok 1916. Osztrák-magyar tüzérek Palesztinában 20.33: Zenés játékokból 21.25: Rádiószínház 22.00: Tánczene 23.10: Nóták 3. műsor 9.00: 9.55: 11.38: 13.07: 14.15: 14.54: 16.00: 17.00: 17.30: 17.55: 18.18: 19.05 19.35: 21.30: 21.56: Xerxes 0 A kamarazene kedvelőinek • Zenekari muzsika # Rádiószínház Sztaniszlav Sztratiev: Birkanyírás Trisztán és Izolda Vokális zene # Kapcsoljuk a 22-es stúdiót # Harminc perc beat # Carlo Bergonzi énekel Zsebrádiószínház Moralitás Breugel: A vakok Szimfi zene # A hét zeneműve A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye­i Dzsesszfelvételekből # Jascha Heifetz hegedül 0 Kétezerötszáz szócikk az űrkutatásról Tudja-e az olvasó, hogy az alig öt mázsa súlyú Szput­­nyik—2 fedélzetén hajka, a kis eszkimókutya hét napig volt életben, s hogy ezalatt automatikus rendszerek gon­doskodtak létfenntartásáról? S hogy ez a világűrbe jut­tatott első kis élőlény hét nap után, a kémiai áramfor­rások kimerülése közeledté­vel gyógyszerkeverék hatá­sára halt „hősi halált”? Vagy hogy a baljóslatú 13-as számot viselő Apolló űrhajó azért nem tudott a Holdra szállni, mert a Föld­től 300 ezer kilométerre fel­robbant az egyik nagynyo­mású oxigéntartály? S hogy ezek után Lovell, Swigert és Haise űrhajósok nyugodtan beindították a holdkomp ra­kétáit, ennek hajtóerejével — a rakéta oldalán hatalmas lyukkal — megkerülték a Holdat, majd szabályos le­szállást hajtottak végre a Földön? Az ügyhöz tartozik, hogy csak az a Lovell változtatott állást, aki a Gemini—7, Gemini—12 és az Apolló—8 után ekkor ne­gyedszer járt a világűrben — az űrhajós státust fölcse­rélte egy nagy kereskedel­mi cég igazgatóságával. Swi­gert és Haise ma az új NA­­SA-program, a Columbia űringa személyzetéhez tar­toznak, és alig várják, hogy ismét a kozmoszba kerülje­nek. Az sem utolsó információ, hogy a zengzetes ÉVA név az űrkutatásban nem mást jelent, mint űrsétát, s hogy a világűrbe kilépett első em­ber, a szovjet Leonov önma­gát filmezte, háttérben a Föld hatalmas gömbjével. Ezen űrutazás különös ér­dekessége volt, hogy a fá­rasztó és merész manőver után az űrhajó automatikája meghibásodott, s Beljajev parancsnok — szintén első ízben a történelem során — kézi vezérléssel hozta le a Voszhod—2-t. Az eddig szerepelt érde­kességeket a minap megje­lent Űrhajózási lexikonból mazsoláztuk. Volt miből, hi­szen a kötet ezer oldalon két­ezerötszáz szócikket tartal­maz. A lexikon története a múltba nyúlik: közel tíz esz­tendőn át dolgozott rajta a dr. Almár Iván vezette szer­kesztő bizottság. Eredetileg egy szovjet zsebenciklopédia lefordításáról volt szó, csak a munka során alakult át olyanná az elképzelés, hogy szülessék meg a világ első, átfogó űrhajózási lexikonja. (Groteszk érdekesség, hogy annak idején a könyvet a majdani magyar űrhajósnak ajánlották — közben lett magyar űrhajós, de az egyre naprakészebbé váló könyv még mindig nem jelent meg.) Igaz viszont, hogy a nyom­daipar történetében elég rit­ka, ha a decemberben meg­jelenő kötet bő szócikket és színes felvételeket tartalmaz a Columbia űringa nyári űr­utazásáról. A Zrínyi és az Akadémiai Kiadók gondozásában meg­jelent lexikon egyetlen hiá­nyossága az alacsony pél­dányszám. Azt hiszem, ilyen kevés példányban — mind­össze 12 ezer — lexikon még nem jelent meg, noha köz­tudott, hogy az ilyesmi min­dig hiánycikk. Oka nem a már jól ismert vezérszó, a nyomdai kapacitáshiány, ha­nem a kereskedelem bizal­matlansága. A kiadó ugyan­is olyan példányszámot álla­píthat meg, amilyent a könyvkereskedelem igényel. Ebből lett az a bonyoda­lom, hogy a lexikon nem je­lenhetett meg a karácsonyi könyvpiacon, a kiadók szán­déka szerint. Ugyanis a jövő esztendőben lesz negyedszá­zados az űrkutatás, az ün­nepségekhez, műsorokhoz nyilván sokan igénybe veszik , e lexikont. A tömegtájékoz­tatás és az MSZBT által szervezett országos vetélke­dőn e kötet lesz a kötelező irodalom. Mármost, ha az Űrhajózási lexikon a kará­csony slágerévé lett volna, aligha maradt volna raktá­ron a jövő esztendőre, ami­kor megint szükség lesz rá, így fizetünk néha rá a túl­zott óvatosságra... Sz. P. ÁFOR Közép-magyarországi Központ felvételre keres azonnali belépéssel bérelszámolót és SZTK-ü­gyintézőt, valamint adatrögzítőt. Jelentkezni lehet: 336-740/202 Revizné. Wors u. 7- - A BELKERESKEDELMI SZÁLLÍTÁSI VÁLLALAT 2. SZ. ÜZEMEGYSÉGE A BORSZOLGÁLAT FELVESZ nagy gyakorlattal rendelkező dízeladagolást fő- esetleg mellékfoglalkoztatással. Keresünk fiatal gépjárműtechnikust és terv-, munkaügyi osztályra közgazdasági technikust, gépíró tudással. Mindkét munkakörben fejlődési és továbbtanulási lehetőség. Jelentkezés az üzemegység központjában, (Budapest IX., Karinthy Frigyes út 17.). BOY­SZONÁLAT _1

Next