Népszava, 1982. január (110. évfolyam, 1–26. sz.)
1982-01-03 / 1. szám
$ Ideális társbérlet A kultúra vára Sárváratt, ebben a hangulatos Vas megyei kisvárosban, a főtér szomszédságában áll az egykori Nádasdy-vár. A főúri családok tagjain kívül itt élt valamikor Sylvester János, a tudós, aki a hazánkban nyomtatott első magyar nyelvű könyv szerzője volt, Magyari István, az ellenreformáció elleni harc szervezője, és gyakran pihent itt országjáró útja során Tinódi Sebestyén. Az ötszögletű, hatalmas épület, mint szinte minden műemlék jellegű alkotmányunk, a háború során és utána erősen megrongálódott, és helyreállítása, hasznosítása komoly gondot okozott. Hosszú ideig folyt a vita arról, hogy „szálloda és vendéglátóipari egység” legyen benne, vagy a város művelődési központja. Sárvárott és a megyében szerencsére a kultúrapártiak győztek. A gazdasági szakemberek bebizonyították, hogy kevés szállodai férőhellyel, nagy létszámú kiszolgáló személyzettel lehetett volna csak üzemeltetni azt a bizonyos vendéglátóipari egységet, ami biztos ráfizetésnek ígérkezett még állandó telt ház és kizárólag külföldi vendégek esetében is. S mivel a nemzeti bizottság már 1945-ben, az első ülésén határozatot hozott a vár művelődési központtá alakításáról, ez a döntés lépett életbe, s valósult meg 1978-ra. A vár üzemeltetője így ma a Városi Művelődési Központ. De a történeti hagyományoknak megfelelően itt nyert elhelyezést a Sylvester János Könyvtár és a Nádasdy Ferenc Múzeum is. Ugyancsak a várban található az ország egyik legszebb, igazán hangulatos házasságkötő terme. Vagyis minden egy helyen, amiből következik, hogy a szakrészlegvezetők (múzeum, művelődési központ, könyvtár) közösen terveznek. Nem csupán egyeztetik az időpontokat, hanem mozgósítják látogatóikat a rendezvényekre (évfordulók, vetélkedők, zenei rendezvények stb.), s mindig azt a termet, szobát, részleget veszik igénybe, ahol a rendezvény legjobban megtartható. Különösen a könyvtár bonyolít le nagy forgalmat, ahol Urbán László a birodalom gazdája. Urbán László az a fajta szakember, akinek az életét kitölti, amit csinál. Nagy érdeme van az egész „kultúrkombinát” megvalósításában, a könyvtár felvirágoztatásában. A birodalmáról így beszél: — Sárvárnak tizenötezerötszáz lakosa van. A könyvtárakban kilencvenezer kötet található, hat könyv jut minden lakosra. A mi központi könyvtárunkon kívül hat peremkerületi és nyolc szakszervezeti könyvtár működik. A beiratkozott olvasók száma háromezerhétszázhatvan, a lakosság huszonöt százaléka. Az óvodásoktól a nyugdíjasokig. Mert nálunk már az óvodások is válogathatnak az anyukák,apukák segédletével, a mozogni nem tudó betegeknek, rokkantaknak meg mi visszük ki a kért könyveket, s a helyszínen cserélünk. Évente negyvenezer olvasónk van, tavaly kilencvennyolcezer könyvet kölcsönöztek ki. A zenei könyvtárban ezen felül kétezer-négyszáz látogató négyezer-háromszáz kazettát hallgatott le. Amire különösen büszke az igazgató: — A szakmunkástanulók is ideszoktak. Csoportosan is meg külön-külön is. És akár hihető, akár nem, száz olyan gyerekolvasónk van, aki még nem jár iskolába. A kutatásra hajlamos embereknek pedig külön szobát tartunk fenn, és szakmai segítséget nyújtunk. • Azt is Urbán Lászlótól tudtam meg, hogy a múzeumban kiállított műtárgyak nagy része helyi gyűjtés eredménye, s a lovagterem az ország várainak egyik legszebb megmaradt barokkterme. Az egész város és környékének történelme megelevenedik az igazgató szavai által. Nincs szüksége papírra, adatokat, számokat idéz fejből, pontosan. Annyi mindent tud Sylvester Jánosról, Tinódiról, a Nádasdyakról, s a mai sárvári járásról, hogy köteteket meg lehetne vele tölteni. — Ide író még nemigen érkezett meglepetés nélkül — közli ezt is természetesen. — Van, akinek a művéből jelenetet rendezünk, versét megzenésítjük, felolvasunk az írásából — legtöbbször a diákok —, elvisszük a Sárvár körüli kis falukba, itt irodalmi vetélkedőt tartunk a műveiből, őt is bevonjuk a játékba. Magam is tapasztaltam mindezt, ezért hitelesíthetem a jelenséget. Csak mindjárt eszembe is jut egy szomorú tény: Urbán László ez évben nyugdíjba megy, otthagyja a várat, a könyvtárat, a „kultúrkombinátot”. Nagy baj, bizony, mert személyének varázsa, lelkes munkája hiányozni fog. S hogy ki lesz a vár ezen részlegének a lakója, azt még nem lehet tudni. Gerő János Légifelvétel a városról. Középütt a vár 1981. december 31., szilveszter estéjén, a Hagyományokhoz híven, az idén is megemlékeztek Petőfi Sándor születésének évfordulójáról, a költő Bács-Kiskun megyei emlékhelyein. Kiskőrösön, ahol 159 évvel ezelőtt megszületett, a fiatalok megkoszorúzták a főtéren álló szobrát. Dunavecsén, és egykori Petrovics-mészárszékben, amely ma múzeum, Szalkszentmártonban, ahol 112 versét írta, Szabadszálláson, ahol képviselőként lépett fel, szintén a költőre emlékeztek e jeles napon. A Petőfi-emlékházakban, hagyományhűen, szilveszter éjszakáján mindvégig lobogtak a költő emlékére gyújtott gyertyák. . mii Fotó VASÁRNAP, 1982. JANUÁR 3. NÉPSZAVA A rádió és a televízió szilveszteri műsoráról Milyen is volt a B. O. É. K. 1982!? Alcíme szerint „Mindenki a fedélzeten” matatott, s már ez utalt Onedinék sorozatára, amely nem egy poént szolgáltatott a kabarénak. A több mint ötvenfőnyi legénységgel, pontosabban közreműködővel, négy óra húsz percnyi időre kihajózó, könnyűszerkezetes, több árbocos, mentőcsónak nélküli sétahajó. Marton(edin) kapitány, a Marton Rt. főrészvényese irányításával most is a humor derűsen fodros vizeiről csapott ki a viharosabb tengerekre. Verebes István hetyke, csúfondáros konferansza kihívás, új, fiatalos hang. De nemcsak a hang új, az eddig jobbára a közönségre apelláló, bizalmaskodó magatartással szemben. Verebes nyíltan, merészen, mint aki jól beolvas, címezte „fölfelé” is f elismerő bókjait. „A rádiókabaré úgy kormánypárti, hogy észre se veszik" — mondták az elején. Észrevettük. A kabaré kormányát is jó kezekben tudjuk, erős szélben is... E kamaszos pökhendiség új, meg kell szokni. A tévébemondónők elegáns estélyi ruhát viselnek, nem zubbonyt, Verebes és Marton sem kénytelen kéziratait holmi cenzori hivatalnak benyújtani (majd szétcincálják utólag a kritikusok!), hát tényleg, milyen borzongtatóan bátor humorizálást kívánunk még a rádiókabarétól? Hogy oldja meg a nemzetközi helyzetet? A világgazdasági válságot? Igen. A pesti ember már csak ilyen, mindezeket megkívánja a kabarétól. Mert a magyar ember, legalábbis a rádióhallgató, olyan, hogy ha minden jó, akkor még jobbat szeretne. Hiszen nálunk (mint Farkasházy Tivadar jelenetéből, és egy ismert nemzeti alapműből tudjuk) előbbre helyezik azt a kérést, hogy jókedvvel legyünk megáldva, csak aztán bőséggel. Jókedv és bőség E klasszikus alaphelyzetből kiindulva áradt is bőséggel a jókedv a rádióból. A Marton Rt. hajója a ma már a lapokban is nyíltan taglalt szexuális problémák, valamint az anyagcseretermékekkel való viccelődés langyos szélvizein is úszkált, de időnként kimerészkedett a közélet, a politika viharosabban hullámzó tájaira is. A két Pál, Peterdi és Somogyi dudaszavazással vizsgáztatta a közönséget a „demográfiai lerobbanás” okairól, Moldova György pedig a „Tökösmákos” rétes receptje szerint gyúrt, „ezt nektek” jelleggel elénk tálalt mulatságos történeteivel traktált. Hálás vadászterület a sajtóhibák (pardon, hibák) becserkészése is, talán most, hogy éppen nem fürdik Bánsági Ildikó a Zokogó majomban, a nyomdai szedés időpontjában, e cikkben sem marad annyi hiba, amennyi a jövő évi kabaréhoz indulási alapanyagul szolgálhatna.. A Peterdi Pál, Soós András vadászduó néhány kapitális hibapéldányt le is terített. Koltay Róbert, a színész, egyúttal eredeti tehetségű humorista is. Koltay Róbert, a humorista, eredeti tehetségű színész, így minden együtt áll egy új típusú bohócfapofa életre keltéséhez. Koltay fölfedezte közéleti és családi nyelvünk fejlődésének új tendenciáit, a bizalmaskodó, álközvetlen, félszavas, s épp ezért félremagyarázható szövegelést, a „Pusszantalak benneteket” stílusát, amely túltesz a „szióka” és ,,/cöszike” nyelvi vadhajtásain is. Kern András másfajta, nagyszerű bohóc, fanyarabb, szatírája élesebb, s e hajlamait jól ki is élhette Szilágyi János műsorának utánzásával. Kevés zenei paródia Ilyen hosszú „hajókázást” nem lehet szünet, lazítás nélkül folytatni, a zenei betétek oldalazító szárízait keveselltük, Harsányi Béla és együttese megtette a magáét. Boncz Géza csúfolódása a beatnemzedéken bizonyára elnyerte a fiatalok tetszését, amint Kellér Dezső nosztalgiakonferansza azidősebb generáció szívét dobogtatta meg. Szepesi György, Marton Frigyes élcelődése a sportról oda-vissza feladott labdák pattogására emlékeztetett. Kaposy Miklós, Tabi László, Tímár György, Szuhay Balázs számait sem hagyhatjuk említetlenül, noha méltatlan dolog puszta „névsorolvasással” dicsérnünk őket, a szintén „legjobbakat”. Szilágyi György végrendelete morbidan mulatságos óévbúcsúztatónak bizonyult, örömmel hallottuk a kabaréban ismét Major Tamást, a mulatságos testamentum végrehajtóját. Ha már a színészeknél tartunk, hadd jegyezzem meg, annyi sok kiváló humoros művészünk társaságában vajon miért nem szerepelt egykét komikai tehetséggel megáldott művésznőnk? (Hernádi Judit üdítő kivétel volt.) Nagyobb önkontrollal végzett „húzás” árán tán bekerülhetett volna a Marton Rt. hajójába néhány „színésznőutas” is, mert így bizony, nem volt mindenki a fedélzeten. Farkasházy Tivadar, Kaposy Miklós, Marton Frigyes, Sinkó Péter és Nyilas János szerkesztő-hajóstiszti minőségben, Marton(Onedin) kapitány irányításával, és a minden poént leltárba vevő Bán Zoltán segédkormányzásával jó széllel futott a kabaréhajó a derű, a szatíra hullámain 1981 védettebb kikötőjéből 1982 nyílt, ismeretlen, mélytengeri vizeire. Háry Márta A televízió előtt A neteves Zsuzsi, arra a Kernesre, hogyhogy tetszett a televízió szilveszteri műsora, így felelt: Nem volt jó de nem baj, ők is bemondták, hogy a tavalyi jobb volt. Zsuzsinak egyébként egészen jó humora és humorérzéke van. Szuperbola A Szuperbola ragyogó ötletsorozattal kezdődött — a Hét műsorának látványos paródiáját ígérve —, aztán . . ezúttal ennyiben is maradt. Néhány, talán egy kézen megszámolható mélyről jövő nevetést kellett beosztani az egész műsor időtartalmára, stílusos takarékossággal. Hajdú Jánosról például a hajlongáson kívül nem sikerült semmi találót kiötleni, pedig ez a Hajdú János a hajlongáson kívül egy egész sereg más dolgot is csinál és mond a kamerák előtt egész évben. Onedinék alapötlete — a gőzmosoda — jó volt, aztán már csak önmagát „ragozta”. A Stirlitz-paródiában régi viccek durrantak újra — egészen halkan. Egyébként Arkus József viccállománya is frissítésre szorul illetve, a korábbi tapasztalatok alapján, inkább a gondolataival való behelyettesítést ajánljuk. Árkus általában úgy szellemes, hogy mélyen az optimálás esetben viccekre egyáltalán nincs szüksége. A Szuperboláról egyébként még azt kell megjegyezni, hogy itt kapcsolódott be hoszszan tartó szilveszteri mulatságunkba Gálvölgyi János és Szuhay Balázs, akik aztán — Balázs Péterrel kiegészülve — a televízió állandósított triójaként végigképernyőzték az egész szilvesztert. Úgy hírlik, kis hazánkban mintegy ezervalamennyi színész van ... Szeszes éjszaka A kötelező szilveszteri krimi után megkezdődött (sokaknak már csak folytatódott), a Szeszes éjszaka. Antal Imre műsora a szalonképes Szeszélyes évszakok címen évközben váltakozó mértékben színesen és ötletesen pergette perceit — most viszont kitett magáért. Ő lett a szilveszteri főműsor. Pedig semmi világrengető, pezsgőnyitogató „koncepció”, még holmi import világsztár sem lopta be magát a képernyőre (hiszen Szergejt már-már magyar komikusnak tarthatjuk). Jól sikerült részek adták a jó egészet. Nepp József Portréjának alapötletén kívül a rajz, a megjelenítés is szellemes volt. Árkus József új magyar drámája jobb — és rövidebb — volt, mint az egész Szuperbola. Szergej karácsonyfa-lidércnyomásában egyik poén épp a másikig tartott — ahogy kell. A magyar sivatagi shore a szellemes fintoron túl honi bábművészetünk csúcspontjaira is adott némi rátekintést Alfonzo bűvöskocka-paródiájában voltak kacagtató részletek —, de talán mégis itt kellett kicsit megpihennünk: Rubik úr találmánya ugyanis, még sokunk számára inkább rejtély és elrejtett szégyenérzetünk egyik táplálója, semhogy a megoldás birtokában boldogan kacagjunk rajta — ilyen hosszan. A vidám fiúk — ezúttal Szombathy Gyula, Szacsvay László, Balázs Péter és Mikó István — vidámak és ügyesek voltak, jól vezettek rá a műsor ■fő „attrakciójára”. Amikor is Antal Imre és Kudlik Júlia igazán elsöprő tempójú, felszabadultan improvizáló Cirkuszdlunkja jött, amelyből kiderült többek között, hogy Kudlik Juli sokkal inkább otthon van a magyar képernyőn Antal Imre oldalán, mint a néhány évvel ezelőtt szerepeltetett, egyébként nem kevésbé neves külföldi sztár. Knézy Jenő betársulása a komédiázásba csak fokozta nosztalgiánkat egy szintén régmúltnak tűnő szilveszteri műsor iránt, amikor a tévések saját ötleteiket és saját paródiájukat hordták össze az egyik stúdióba — és milyen jól szórakoztunk velük és rajtuk! Az alkotóknak még a végére is maradt ötletük: Varga Csaba és Markó Nándor Meggyúrtuk Hofi Gézát című kisfilmje ezúttal ismét meghozta a szilveszteri „betevő” Hofit. Mindent vállalunk Medveczky Ilona show-műsora után — melynek elkészítésénél ismét csak a színes televízióval rendelkező, minden bizonnyal egyre szélesedő nézőseregre gondoltak az alkotók —, a szerkesztők szándéka szerint a főműsor, egyben az év utolsó műsora következett. A Mindent vállalunk önkéntes kabarétársulása az önálló iparengedély kiváltása előtt remélhetőleg még új tagokon és új ötleteken is töri majd a fejét — ez a kabaré nagyon gyengén sikerült. Bodrogi Gyula látható önfeledtséggel próbált ironizálni ősrégi kabaréötleteken; az irónia elmaradásának okán maradt a tojás, a liszt, a leszaggatott kabátujj — ez az, ami az előbb idézett hétéves Zsuzsi számára is unalomig ismerős már. A villámtréfák legtöbbjét ismertük; amit nem, az most sem vonul át az ismert villámtréfák körébe. Ami mégis tetszett — s a többit borítja feledés —: Körmendi János „magánszáma”. És később — már e műsoron kívül — az Új év. Egyelőre. Csáki Judit