Népszava, 1982. március (110. évfolyam, 51–76. sz.)
1982-03-30 / 75. szám
Április 10-től kezdődik a strandidény •Másfél millió vendégre számítanak • Parkosítás, díszítés - Felújított medencék Strandforgalomra is készítenek tervet a Fővárosi Fürdőigazgatóságnál. Egymillió 550 ezer vendéget várnak az idén. Tavaly a tízéves átlaghoz mérten rendkívül jó évet zártak a strandok, 1 millió 690 ezer fürdőző látogatójuk volt az elképzelt 1 millió 450 ezerrel szemben. Hogy az idei nyár mit hoz, azt még csak találgatni lehet, azonban a tizennégy budapesti idénystrand már készen áll, hogy fogadja a víz- és napimádókat, a kánikulában felüdülést keresőket. A napozó tetőteraszok még a strandnyitásokat megelőzően birtokba vehetők: a Gellért, a Lukács és az újpesti április 10-től látogatható. A Rudas uszodáé a tetőszerkezet teljes felújítása miatt idén nem fogad vendégeket. Május elsején nyit a Palatínus, az erzsébeti és a csepeli strand. A csillaghegyi téliesített nagymedence műanyag sátrát még május első felében — az időjárástól függően — leeresztik, összejön Az első igazán meleg tavaszi napsütés a hét végén sok embert csalt ki a szabadba és a Széchenyi fürdő Strandjára is MTI Fotó : Horvát Éva felvétele gyűrítik. A Római-strand május 8-án, a Széchenyit, a pünkösdfürdői és kispesti strandok medencéit pedig 15-én engedik tele vízzel. A pestlőrinci május 22-én, az albertfalvai, rákoscsabai és cinkotai pedig 29-étől üzemelnek. A Szabadság strand nagymedencéjét a legbátrabbak március közepétől már látogathatták. Tavaszi nagy hajrában dolgoznak a kertészek: félmillió négyzetméternyi területen „frissítik föl” a füvet, ültetik a virágokat. A Lukács uszodában folytatódik a felújítás — a már kijavított és újraszurkolt nagymedence után április 9-én megkezdik a kismedence rekonstrukcióját is, amivel szeptember 30-ig végeznek. A nyitás ott egyébként április 10-én lesz. A Palatínuson már a földszinti női kabinsort és a zuhanyozókat csempézik. Az idényre befejezik a munkát az építők. A Szabadság, a cinkotai és az albertfalvai strandok után a Rómain is építettek sportpályát — itt két körülzárt, kézilabdakapukkal ellátott terület szolgálja majd a labdajátékosok zavartalan szórakozását. (sip) Ünnepi ügyelet a Gelkánál A Gelka április 4-én megerősített hibafelvevő ügyeletet tart Budapesten a 33-33- 33 központi telefonszámon, 7-től 21 óráig. Az ügyeleti szolgálat ideje alatt a fekete-fehér és a színes televíziók javításán túl vállalják a sztereó házi stúdióberendezések, a háztartási hűtő-, fűtő- és főzőkészülékek, elektromos forróvíztárolók, olajégők és olajkályhák, valamint a propán-bután gázkészülékek helyszíni javítását is. A központi antennarendszerek hibáit is a 33-33-33- as telefonszámon lehet bejelenteni. Vidéken a helyi sajtóban, valamint a szervizekben elhelyezett tájékoztatón köztik az ünnepi ügyelet rendjét. Amanda Lear, az angol diszkókirálynő hétfőn délután megérkezett a Ferihegyi repülőtérre. A népszerű énekesnő magyar-francia tévéshow keretében szerda este lép fel a Budapest Sportcsarnokban Fejér Gábor felvétele Szeles, változékonyabb idő MAI PROGNÓZIS Kontinensünk időjárását eik-ionok teszik változékonnyá. Észak-, Északkelet - Európában hideg levegő halmozódott fel, amely a Skandinávfélsziget középső és északi vidékein, valamint Finnországban télies időt okoz. A szárazföld többi részén egyelőre az évszakhoz képest enyhe az időjárás, a hőmérséklet csúcsértéke Közép- Európában általában 8—10 fokkal haladja meg a sokévi átlagot. A következő napokban az enyhe levegő helyébe egyre hidegebb áramlik, így a hőmérséklet fokozatosan visszaesik. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: időnként megnövekszik a felhőzet és szórványosan számítani kell záporra, helyenként zivatarra. A nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül, majd a Dunántúlon megerősödik és viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Térképünk a március 29-i, 13 órai időjárási helyzetet ábrázolja Város Keddi maximum Szerdai minimum Budapest 175 Győr 153 Szombathely 162 Zalaegerszeg 163 Siófok 174 Pécs 185 Kecskemét 174 Miskolc 182 Debrecen 185 Szolnok 176 Szeged 186 Békéscsaba 187 Moszkva8 —5 Helsinki3 —4 Stockholm3 —5 Madrid 157 Athén 209 Kairó 232 Berlin 112 Varsó 150 Prága 134 Bécs 155 Belgrád 187 Bukarest 187 Pusztított a Nelson Nagy erejű tájfun pusztított a hét végén a Fülöp-szigeteken. A természeti csapás következtében nyolc ember életét vesztette, és mintegy 60 ezren váltak hajléktalanná. A Nelson tájfun már csütörtökön elérte az ország partjait, de romboló hatását csak az utóbbi két napban éreztette a Fülöp-szigeteken, ötvenhatan meghaltak, 23 személy eltűnt a hét végén a Fülöp-szigeteken végigsöprő „Nelson” tájfun pusztításai következtében. A Fülöp-szigeteki Vöröskereszt jelentése szerint a pusztító vihar nyomán több mint 27 000 család vált hajléktalanná. Ebben a hónapban ez már a második tájfun, ami a szigetországot sújtja. A legidősebb japán asszony halála Elhunyt Japán legidősebb asszonya. A 110 éves Toka Miyata a második legidősebb személy volt Japánban, ugyanis a legidősebb japán címet a rekordok könyve szerint egy 116 éves férfi viseli. Miyata halála után egy 108 éves japán asszony örökölte a legidősebb japán aszszony címet. A tavaszi fesztivál rangos záróeseménye volt vasárnap a Budapest Sportcsarnokban a hagyományőrző kirakodóvásár. Az egésznapos rendezvényen közel katszáz vásározó mutatta be élő népművészetünket, melynek 10-12 ezer látogatója volt Rédei Ferenc felvételei Forintcsekk: külföldre utazóknak A külföldre utazók csak kétszáz forintot vihetnek magukkal. Ezért, hogy hazautazásukkor ne okozzon gondot a benzinvásárlás, vagy az esetleges élelmezési költség, lehetőség van arra, hogy úgynevezett forintcsekket váltsanak ki. A 100, a 200, vagy 500 forintos címletű forintcsekkeket ott vehetik fel, ahol valutájukat kiváltják. Ezek a csekkek visszaérkezéskor bármely beváltóhelyen — így a határátkelőhelyeken is — átválthatók forintra. Hajószerencsétlenség Negyvennyolcan meghaltak, 81 személy pedig eltűnt egy hajószerencsétlenség során Burmában. A hajó, amelynek fedélzetén több mint kétszázan tartózkodtak, Rangoontól 30 kilométerre viharba került és elsüllyedt. Hivatalos források szerint 82 személyt sikerült kimenteni. JDereki Velem mindig történik valami — a bűbájos gyerekkönyv szlogenné lett címe szerint. Olvasónkkal is: gépkocsija szélvédőjére kő csapódott. Az üveg úgy viselkedett, ahogyan várni lehetett tőle, s ripityára tört. Nem a szokványos várakozásnak megfelelő viszont, ami olvasónkkal a Miskolci úti AFIT-szervizben történt, hanem jóval kellemesebb. A biztosító helybéli ügyintézője azonnal kézbevette az ügyet, a szerelők pedig ez alatt a szárnya (pardon, üvege) szegett autót. Az adminisztráció és az üvegcsere összesen nem telt többe fél óránál. Egy egészen jelentéktelen apróság maradt hátra: a számla kiegyenlítése. A biztosító cseppnyi kirendeltségén nincs pénzforgalom, s ez érthető. Csekket adnak hát: tessék az OTP-ben beváltani, azzal visszasétálni, a fizetnivalókat befizetni. A kárvallott, miközben rója az oda-vissza kilométereket, óhatatlanul arra gondol: vajon miért növelik az ő ideje kárára az egyébként csökkenteni szándékozott készpénzforgalmat a hivatalos szervek? Vajha magyar állami cég a magyar állami cégben annyira megbízna, hogy egyikük elfogadná a másikuk csekkjét! Jelen esetben: az AFIT az Állami Biztosítóét. Mert amíg nincs így, addig a defekt nemcsak a gépkocsiban van. V. Zs. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Gedeon Pál Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1139 Bp. XIII., Váci út 73. Telefon: 497-950 Levélcím: 1553 Bp. Pf. 43. Felelős kiadó: dr. Jandek Géza, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 34.— Ft . Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701 126 6 A Életmentő-kitüntetés Életmentő Emlékéremmel tüntették ki Farkas István tiszaroffi lakost, aki 1981. december 28-án Tiszaroffon kimentette egy égő házból Miczi Sándor 20 éves helyi lakost. Ezt követően a füstmérgezés miatt már eszméletlen fiatalembert mesterséges lélegeztetéssel magához térítette, majd kórházba szállításáról is gondoskodott. Az emlékérmet hétfőn, a megyei tanács székházában Bereczki Lajos, a Szolnok megyei Tanács elnökhelyettese adta át. Földrengés A Richter-skála szerinti 6,5 fokos földrengést észleltek a Csendes-óceán déli részén levő Kermadec-szigetcsoport környékén. A rengést a kaliforniai egyetem tíztagú szeizmológiai kutatócsoportja észlelte, amely hosszabb ideje dolgozik a szigeten. A földrengés epicentruma Új-Zélandtól ezer kilométerrel északra volt. A nagytakarítás sérültjei• Furcsa rekordjuk volt hétfőn a mentőknek a fővárosban: tíz lakásba vonultak ki, ahol — feltehetően a húsvéti nagytakarítás közben — a bizonytalanul álló létráról zuhant le valaki. Az esés általában kéz- és lábtöréssel végződött, s néhányan fej- és gerincsérülést szenvedtek. A 100 Folk Celsius együttes dedikál a Skálában A Skála Budapest Nagyáruház II. emeleti tanácstermében március 31-én 16 órától 18 óráig a 100 Folk Celsius együttes dedikálja első nagylemezét. Várjuk kedves vásárlóinkat! !