Népszava, 1982. március (110. évfolyam, 51–76. sz.)

1982-03-06 / 55. szám

­ Mozaik — Juhtenyésztési gazdasá­gi társulás alakult pénteken Túrkevén. Hat mezőgazda­sági termelőszövetkezet, vala­mint a Gyapjú- és Textil­anyag Forgalmi Vállalat fo­gott össze, hogy közösen hasz­nosítsák a több évszázados nagykunsági juhtenyésztés ta­pasztalatait, fellendítsék, gazdaságossá tegyék a juh­hús, tej- és gyajútermelést. — Mindennapi dolgaink címmel március 10—12. kö­zött a divatos és egészséges öltözködéshez adnak taná­csokat Szolnokon a megyei művelődési és ifjúsági köz­pontban. A programban di­vatszalonok, áruházak tarta­nak divatbemutatót. Az egész­séges öltözködés legfontosabb tudnivalóit a Szolnok megyei KÖJÁL szakemberei ismer­tetik.­­ John Lennon szülőhá­za viszonylag olcsón elkelt. Mindössze 16 500 fontért (30 195 dollár) vette meg az új tulajdonos, bár eredeti­leg a házat 50 ezer fontért kí­nálták. A Liverpool külvá­rosában levő ház új tulaj­donosa, egy fiatal házaspár, a hírek szerint nem speku­láns, sőt, még Beatles-ra­­jongónak sem mondható.­­ Márciustól májusig minden kedden óvodásokat várnak a tatabányai Úttörő- és Ifjúsági Házba, ahol meg­tanítják őket a biztonságos közlekedés alapszabályaira. Kifejezetten a kicsik részére készített ötletes rajzfilme­ket mutatnak be a KRESZ- ről.­­ Elhunyt Kónya Róbert, a Magyar Ellenállók, Antifa­siszták Szövetségének tag­ja, 55 éves korában. Ham­­vasztás utáni búcsúztatása március 10-én, délelőtt 11.15 órakor lesz a pesterzsébeti te­metőben. — Almássy Szabó Sándor, aki a vasasszakszervezetnek 1926 óta volt tagja, elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása 1982. március 11-én, dél­előtt 11.30 órakor lesz a Rá­koskeresztúri új köztemető­ben. — Csongrád megye a né­pi demokratikus átalakulás éveiben címmel csaknem 600 oldalas dokumentumkötetet adtak ki Szegeden. A könyv 1945 novemberétől 1948 jú­liusáig követi nyomon a mun­kásosztály hatalmáért folyta­tott harc eseményeit.­­ Szigetelőanyagokat cso­magol előre a Koszig tapol­cai üzeme, hol a perlitet és a bazaltgyapotot állítják elő. Egy-egy csomag pontosan annyi szigetelőanyagot tar­tartalmaz, amely egy átlagos méretű családi ház „szükség­lete”. Ezzel megkönnyítik a szállítást, és a Tüzépeknél a tárolást is.­­ Sikeresen felbocsátot­ták csütörtökön este az In­telsat V­D-t, a világ legna­gyobb távközlési műholdját. A műholdat felbocsátása után elliptikus pályára állították, de végleges pályára csak va­sárnap irányítják.­­ Emléktábla-avató ün­nepséget rendez a Magyar Írók Szövetsége március 10- én, szerdán délelőtt 11 óra­kor Devecseri Gábor Kos­­suth-díjas költő, műfordító XII. Béla király út 6. számú egykori lakóházánál. Az ava­tóbeszédet Hubay Miklós József Attila-díjas író, a Ma­gyar Írók Szövetségének el­nöke mondja. — Dániel Mária képkiállí­tása látható a Ganz-MÁVAG Művelődési Központ Kolónia Galériájában. A sok érdeklő­dőt vonzó kiállítás március 8-án, hétfőn zárul. — A magyar—olasz tár­sadalomtudományi napok eseménysorozata, amelyet el­ső alkalommal rendeztek meg Budapesten, pénteken befejeződött. A szakmai ta­lálkozón részt vett olasz tu­dósküldöttség elutazott ha­zánkból.­­ A Szakszervezetek Fő­városi Művelődési Házában március 8-tól, hétfőtől ismét elkezdődnek a Folklór Cent­rum előadásai, amelyeken hivatásos és a legjobb ama­tőr tánccsoportok mutatják be a hazai néptáncművészet remekeit. A kétszer 45 per­ces program a magyar nép­zene és népdal legszebb da­rabjaiból áll. — Itt elmondjuk címmel a 17—21 éves fiatalok részére, Amiről nem szoktunk be­szélni címmel pedig a 21 éven felülieknek indít négyrészes szexuális ismeretterjesztő előadássorozatot a kispesti Ifjúgárda Művelődési Ház. Az első előadás március 8-án, hétfőn lesz Kispesten, a Ber­zsenyi utcai általános isko­lában.­­ Folytatják Székesfehér­vár palotáinak, műemlék- és műemlékjellegű épületei­nek a helyreállítását. Az Or­szágos Műemléki Felügye­lőség szakemberei az idén négy, városképi szempontból jelentős épület helyreállítá­sát kezdik meg a történelmi belvárosban, illetve a palota­város területén.­­ Négyszázmillió forintot igénylő beruházást, rekonst­rukciót hajtanak végre a Nógrádi Szénbányák bányá­­si üzemében. A felújításhoz, korszerűsítéshez még az idén hozzálátnak. Az 1986—87-re tervezett befejezése után a kányási bánya évi 770 ezer tonna nyers szenet termel.­­ Nagy teljesítményű ke­verőüzem készült el a kónyi Haladás Termelőszövetke­zetben. Az üzem a környék­beli gazdaságok, továbbá a háztáji kisállattenyésztők táp­­takarmányigényeit is kielé­gíti. Az építéshez a tagok több mint 3 millió forintot kölcsön adtak a közös gaz­daságnak.­­ Országos megnyitó ün­nepséggel a Gödöllői Agrár­­tudományi Egyetemen pénte­ken megkezdődött az egye­temi és főiskolai kulturális napok rendezvénysorozata Az eseménysorozatot Kor­­csog András művelődési ál­lamtitkár nyitotta meg.­­ A Szépművészeti Múze­um jubileumi kiállítását már­cius 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A múzeum fenn­állásának 75. évfordulójá­ra megnyitott kiállítást, ame­lyen a múzeum történetét, a gyűjtemények keresztmetsze­tét, illetve a legfrisebben vá­sárolt vagy restaurált kép­zőművészeti alkotásokat mu­tatják be, eddig 154 800-an keresték fel. Szeretettel köszörűjük névnapjukon az óra nevű olvasóinkat. A Nap két 6 óra 16 perckor, nyugszik 17 óra 36 perckor.­ ­Feloldották az építési tilalmakatI ­ Schenkerik Ferenc, a Szocialista Hazáért Ér­demrend tulajdonosa, aki 1943 óta volt a párt tag­ja, 72 éves korában el­hunyt. Temetése március 6-án, szombaton 14 óra­kor lesz a Bács-Kiskun megyei Borota község te­metőjében. Évforduló SCHÖNMANN LÁSZLÓ (1902—1938) műlakatos, tisztviselő, a kommunista mozgalom ki­emelkedő személyisége szü­letésének 80. évfordulója. BERCZY GÉZA (1902—1963) színművész — több mint 30 éves pályafutása során majd­nem minden fővárosi társu­latban játszott — 80 eszten­deje született. Budapesti színházműsor Erkel Színház: A szevillai bor­bély (Ifj. b. IV. s. 4. ea., de. 11), A hattyúk tava (5. b. 5. ea., 7), Népszínház — Várszínház: A tri­­bádok éjszakája (7), Józsefváro­si Színház: Bécsi gyors (7), Nem­zeti Színház: A konyha (7), Ka­tona József Színház: Boldogta­lanok (7), Madách Színház: Sors­választók (7), Egyetemi Szín­pad: Jutalom­játék (7), Reflektor Színpad a Teszársz Károly Mftv. Központban: Ámokfutók (8), Víg­színház: Vadászat (du. 4­), For­gatókönyv (7), Pesti Színház: Kőmíves Kelemen (VI. b. 3. ea., 7), József Attila Színház: A cso­dák ... (7), Főv. Műv. Ház: A cárnő (7), Operettszínház: János vitéz (du. fél 3), Toledói szerel­mesek (7), Zsebszínház: Zsuzsan­na és a vének (fél 8), Thália Színház: Pesti emberek (7), Stú­dió: Miss Arizona (fél 8), Vi­dám Színpad: Meddig lehet el­menni? (7), Mikroszkóp Szín­pad: Hogyan? Tovább! (fél 9), Radnóti Miklós Színpad: Szerel­meskedések (du. 3 és e. 7), Ódry Színpad: Léni néni (du. 3), Báb­színház — Népköztársaság útja: Jeles napok (du. 4), Jókai tér: A két kicsi pingvin (du. fél 3), Bp.-i Gyermekszínház: Szépek szépe (de. fél 11), Látogató a végtelenből (du. 3), Zeneakadé­mia: Szendrey-Karper László gi­tárestje (fél 8), Kisterem: Kurtág Márta zongoraestje (Zongoramu­zsika, 4., fél 8), Pesti Vigadó: Melis György, Dénes Erzsébet, Zempléni Kornél, Falvay Attila, Szabó Tamás és Fias Gábor Ko­­dály-estje (Vigadó b. 6., fél 8). MOM Szakasits Árpád Műv. Központ: „Elindultam szép ha­­zámból.. .” (D/4. és E/4, de, fél 11 és du. 4). Planetárium: Zodiac (fél 8). A Madách Színház igazgatósága közli, hogy ma este a Budapesti Gyermekszínházban A fösvény előadása betegség miatt elmarad. A megváltott jegyek a váltás he­lyén visszaválthatók. ____________________SZOMBAT, 1982. MÁRCIUS 6. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? Televízió 1­ 8.10: Tv-torna 8.15: ITv 9.00: Tizen Túliak Társasága 9.40: Nem kell mindig kaviár 10.35: Keresztkérdés 11.05: Alfred Brendel Schubert műveiről 11.40—12.30: Ízlések és pofonok 14.40: Magilla Gorilla 15.10: Ember és Föld A mocsarak élővilágának védelmében — H/1. 15.30: Kalákával kalákában Zenés irodalmi műsor kamaszoknak. Ism. 16.10: Miért szőrít a panel? 17.05: Hírek 17.15: A túzok, a puszták madara Természetfilm 17.45: Feleki Kamill és vendégei V/5. Komikusok arcképcsarnoka — 3. 18.30: Parabola 19.10: Tv-torna 19.15: Mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Vers — mindenkinek Kányádi Sándor: Kívánság 20.05: A 78-as körzet Tévéfilm I., VI/2. Gyermekáldás 20.35: Szeszélyes évszakok Szórakoztató magazin 21.40: Tv-híradó 3. 21.50—23.40: Csehszlovák körkép 21.50: Csehszlovák körkép Fehér galamb Csehszlovák film. FF. A csehszlovák új hullám fiatal rendezője 1962-ben alkotta első nagy játék­filmjét, munkásságának egyik kiemelkedő alkotását. A történet a Balti-tenger egy kis szigetén kezdődik. Egy kislány hiába várja galambját, amelyet Belgiumból indítottak útnak és az véletlenül Prága fölé keveredett. Egy beteg kisfiú, Mihály lelövi. A szobrász megtalálja a sebesült madarat és elviszi a kisfiúhoz ... Josef Kilian Csehszlovák film. FF. Televízió 2 16.20: Sándor Mátyás Tévéfilm I., VI/3. 17.20: Pszi-fi VI/5. Hová vezetnek ösztöneink? 17.50: Másfél millió lépés magyarországon XIV/11. Zirctől Nagyvázsonyig 18.25: Férfikézilabda­világbajnokság Szlovák tv 8.30: Úttörők magazinja. 11.15: Tévétanácsadó. FF. 11.25: Curro Jimenez. Ism. 12.20: Zenés mű­sor. 13.00: Híradó. 13.13: Találko­zás a Tátrában (szórakoztató műsor). 13.55: stan és Pan. FF. 15.35: Fedettpályás atlétikai EB. 18.00—19.10: Csehszlovákia—NSZK Davis Kupa teniszmérk. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Nő és dohány nélkül (tévésorozat). 20.55: Nő­napi zenés szórakoztató műsor. 22.10: Sporthíradó. 23.50—0.10: Az NDK Tv zenés szórakoztató mű­sora. Kossuth rádió 8.30: Lányok, asszonyok 8.55: Epizódok a magyarországi operajátszás történetéből 9.47: Fjodor Saljapin énekel 10.10: Magyar tájak dalaiból és táncmuzsikájából 10.59: Rádiószínház Moldova György: Mint napok közt a vasárnap 12.00: Déli krónika 12.20: Zenei anyanyelvünk 12.30: Magyarán szólva 12.45: Csajbók Terézia énekel 13.00: Városom, Budapest... 14.05: A hét embere 14.15: Régi híres énekesek műsorából 14.30: Martonvásár—Szeged 15.05: Új zenei újság 16.00: 168 óra 17.30: Évszázadok mesterművei 18.45: Sporthírek Tudósítás bajnoki labdarúgó-mérk.-ről 18.50: Rádiószínház Basat Sabuncu: A megtiszteltetés 19.57: A zene nem ismer határokat 20.47: Charles Dickens: Harangszó 21.45: Ivan Petrov operaáriákat énekel 22.15: Rafael Kubelik vezényli a Bécsi Szimf. Zenekart és a Bajor Rádió szimf. zenekarát 0.10: Melódiákoktól Petőfi rádió 3. műsor 8.11: Fordulók a líra történetében 8.41: Mindenki zeneiskolája 9.35: Hangverseny 10.37: Schumann: g-moll szonáta • 11.05: Karl Richter Bach­ orgonaversenye 3 12.09: Új dzsessz­felvételeinkből • 12.25: 2000 felé 13.07: Az Állami Hang­versenyzenekar hang­versenye • 14.35: Opera-művészlemezek • 15.30: Godley and Creme felvételeiből • 16.00: A Kóruspódium évadzáró hangversenye • 17.00: Vergiliushoz 17.05: Színes népi muzsika 17.31: Gundula Janowitz operaáriákat énekel 18.16: Hangfelvételek felső­fokon • 19.05: A Pink Floyd együttes felvételeiből 3 19.35: Kodály-hangverseny • 21.20: A Benkó-dixieland játszik A 21.50: A lázadó író: Nagy Lajos 22.30: Napjaink zenéje 3 19.45: 20.00: 20.05: Kb. 20.50: 22.15-Lengyelország—Dánia mérk. Egy ház Bukarestben Román rövidfilm Vers — mindenkinek Telesport Fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság — Hungária Kupa — Nemzetközi cselgáncs­verseny. FF. Tv-hiradó 2.­­23.40: A színész és a változó világ Timár József 8.05: 8.38: 9.00: 9.15: 9.42: 10.00: 12.00: 12.33: 13.30: 14.00: 14.40: 15.10: 15.30: 15.40: 16.00: 16.22: 16.35: 17.32: 18.33: 20.35: 21.05: 21.38: 22.00: 23.15: Kemény Egon dalaiból Francia operettdalok Házipatika Cigánydalok Mit — hol — mikor — hogyan? Szombat délelőtt Prokofjev: Péter és a farkas Jó ebédhez szól a nóta Táncrend Ritmus! Martinovszky Piroskának hívják Népi zene Olyan izgalomban vagyok Botrány Tahitiben Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről Útjelző a rengetegben Olyen, a virágot lépő leány Pophullám Szivárvány Triplaszaltó japán módra A Rádió Dalszínháza Az Asszony és az Igazság Táncházi muzsika Szombat esti diszkó Slágermúzeum A Budapesti ÉLGÉP 3. sz. gyára munkatársakat vesz fel a következő munkakörökbe: SZÁMLAELLENŐR, TERMELÉSI KÖNYVELŐ, REZSIGAZDÁLKODÁSI ELŐADÓ, ANYAGKÖNYVELŐ, ANYAGBESZERZŐ CÍM: Budapest XI., Csurgói út 15., munkaügyi osztály. Telefon: 869-188/55-ös mellék. élgép A Fővárosi .. 1 Közterület-Fenntart Vállalat, Budafoki , autómosodalaira lányokat, asszonyokat keres levételre könnyű­­,pl.Ha,kereseti munkára, jó kereső lehetőséggel­­jelentkezés: a 452-344-es telefonszámon. Engedményes műszaki vásár a Szivárvány Áruházak műszaki osztályain március 1—13-ig! Ajánlatunk a sok áruféleség közül: Proxima rádió, hangfallal 2700,— Ft G 1100 lemezjátszó ,48007- 2900,-Ft MK 27 magnetofon ^0507— 1600,— Ft BIO automata mosógép JJ970T— 7470,— Ft Jumbó porszívó ^J1O7— 1490,— Ft MP 160 HA hűtőgép ^870T- 3800,- Ft És még sok más híradástechnikai és hőelektromos cikk nagy választékban kapható. VEVŐSZOLGÁLAT: 66-44-66. TÉLEN FUT, NYÁRON REDŐNYGYÁRTÓ VÁLLALAT 6901 Makó Rákosi Út 1 Telefon 113 Telex 82480 a RELUXA ÁRNYÉKOLÓ BERENDEZÉS Önnek kellemes közérzetet, függönyeinek, bútorainak pedig védelmet nyújt az erős fényhatásokkal, a napsugárzással szemben. A több évtizedes nagyüzemi gyártás lehetővé tette a kedvező ár kialakítását. Fogyasztói ár négyzetméterenként 481,- Ft. Most vásároljon, raktári készletükkel máris rendelkezésre állnak Budapesten a Budapesti TÜZÉP, Vidéken a Budapest környéki és vidéki TÜZÉP-vállalatok kijelölt üzletei és telepei. Szakmai felvilágosítást ad a Redőnygyártó Vállalat kirendeltségi központja, Budapest XIII., Béke út 47. Telefon: 290-077, 290-078, 290-079.­­

Next