Népszava, 1982. május (110. évfolyam, 101–125. sz.)
1982-05-30 / 125. szám
NÉPSZAVA 1982. MÁJUS 30., VASÁRNAP Sarlós István az értelmiségi fiatalok tanácskozásán Fórummal fejezte be szombaton háromnapos dunaújvárosi tanácskozását a KISZ központi bizottsága mellett működő Értelmiségi Fiatalok Tanácsa és kilenc munkabizottsága. Az értelmiségi fiatalok körében végzett KISZ- munka eredményeit értékelő és feladatait meghatározó rendezvény utolsó munkanapján Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront főtitkára volt a vendég. Tájékoztatta őket az időszerű bel- és külpolitikai, valamint társadalompolitikai kérdésekről, s válaszolt a tanácskozáson résztvevőik kérdéseire. *Új szerzemények a Petőfi Irodalmi Múzeumban Több értékes kézirattal gyarapodott a közelmúltban a Petőfi Irodalmi Múzeum. Fischer Ernő nyugalmazott főiskolai tanár, festőművész több külföldi — egyebek között dél-amerikai — ajánlatot visszautasítva, a múzeumnak adta el 12 darabból álló gyűjteményét, amely sok meglepetéssel szolgált az irodalomtörténés Zjekinek. Előkerült Petőfi Sándor 1847-ben írt, Széphalom című versének tintaírású második kézirata, amelynek létezéséről eddig nem tudtak. A kollekció része Jókai Mór A kétszarvú ember című regényének csaknem hiánytalan kézirata. Rendhagyó „irodalomtörténeti emlék” is szerepel a megvásárolt gyűjteményben: Kazinczy Ferenc hajtincse, melynek hitelességét a hozzátartozók néhány soros írása szavatolja. Fontos ügyünkben sikerrel járván el a hét egyik, nyarat előlegező délelőttjén, az alkalmat megünnepelendő, feleségemmel beültünk az új szálloda légkondicionált cukrászdájába, s ettünk egy-egy eperfagylaltot a negyven forintért. A nyolcvan forintra egy százast nyújtottam a bécsi ízléssel öltöztetett csinos péncérlánynak, s tíz forintot kértem vissza e szavak kíséretében: „Csak, hogy kifizethessem az ebédemet!” A leány udvariasan mosolygott, s valószínűleg ugyanazt gondolta, amit mások is, akiknek a dolgot elmeséltem : mindössze abszurd tréfa, ár- és értékarányaink szolid hitelrontására ... Jóllehet, a megjegyzés mögött olyan józan közgazdasági — sőt politikai — realitás rejlik, amely éppenhogy emelni hivatott némely, sokak által vitatott intézkedések hitelét. Hadd ismételjem meg a történetet, némi indoklással is ellátva. Fizettünk egy adag fagylaltért negyven forintot. Kétségtelenül ehettünk volna — szerényebb körülmények között — megközelítően ilyen jó fagylaltot tízért, vagy tizenötért. Sőt, nyalhattunk volna háromért is. Senki nem kötelezett bennünket rá, hogy drágán együnk, aminthogy aligha lenne módunk mindig ennyit fizetni némi fagyasztott jóízű cukros vízért. De az alkalom kedvet csinált hozzá, hogy kiéljük könnyelmű kedvünket, s a távolról sem spontánul alakult gazdasági körülmények módot is adtak rá. Másfelől viszont kétségtelen tény, hogy mielőtt eszébe nyúló délutáni munkámat elkezdtem volna, üzemi ebédlőnkben megebédeltem, s fizettem érte tíz forint és ötven fillért. Különösebb közgazdasági jártasság nélkül is kiszámítható, hogy a délelőtt fogyasztott fagylalt előállítási költségeinek, a ráterhelt rezsinek és amortizációnak öszszege együttesen sem teszik ki árának túlnyomó részét. De ugyan ki merné azt állítani, hogy annak a szerény, de mégis csak három fogásos ebédnek, amelyet kevésbé előkelő körülmények között ugyan, de nap, mitét nap fogyasztok, mindössze tíz forint és ötven fillér tenne az előállítási ára? S nem több? Amadt a közösség tesz hozzá. A példa, tudom, szélsőséges, s könnyen ráfejelhetik, hogy számosan alkalmilag sem engedhetik meg maguknak a drága fagyaltat, míg viszont mások akár a medényzsebükből is kifizetik. Ami így igaz. De egyet azért gondoljunk meg: az említett fagylaltozás mikéntje csak választható lehetőség, de nem kötelezettség; a tömegesen biztosított olcsó étkezés viszont szociális szolgáltatása rendszerünknek. A figyelemre méltó csupán az, hogy míg az utóbbi könynyen feledhető evidenciának látszik némelyek szemében, a luxusfagylalttól riadtan félteni kezdik a szocializmust. Jóllehet, a fenti fagylalt nem ellene szól a másiknak, hanem azzal gazdaságilag szorosan összefügg. Különben könnyen odajut a riadozó, hogy eszi, nem eszi , nem kap mást. S az talán jobb? Bogáti Péter Véget ért a nemzetközi kórházi tanácskozás A magyarországi egészségügyi hálózatról, az integrált betegellátás különféle szervezeti formáiról szerzett tapasztalataikat személyes élményeik alapján rendkívül pozitívnak tartják azok a külföldi orvosok és más gyógyító szakemberek, akik részt vettek a Nemzetközi Kórházszövetség által hazánkban szervezett tanulmányúton. Az egyhetes szakmai program szombaton ért véget, s a Gellért-szállóban tartott záróülésen ezt az elismerő véleményt Miles Hardie, a Nemzetközi Kórházszövetség vezérigazgatója fogalmazta meg a tanulmányúton részt vett 35 külföldi szakember nevében. A záróülésen a külföldi vendégeknek dr. Medve László egészségügyi minisztériumi államtitkár és dr. Füzi István, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára adott átfogó tájékoztatást a magyar egészségügy rendszeréről, egészségpolitikánk további feladatairól. (MTI) A középiskolai országos tanulmányi verseny győztesei Az alábbiakban közöltük az 1981 —82. tanévi középiskolai országos tanulmányi versenyek győzteseinek névsorát. Az I—m. helyezetteknek a díjakat tegnap adták át a Kertészeti Egyetemen. A magyar nyelv és irodalomverseny győztese: Tevesz Mária IV. o. t. Tata, Eötvös József Gimnázium. Szaktanár: Sóvágó Gyulánné. Történelem: Pallag Péter II. o. t., Budapest, József Attila Gimnázium. Szaktanár: Karvázy Balázsné. Politikai gazdaságtan: Ács Mária IV. o. t., Szombathely, Rudas László Közgazdasági Szakközép Iskola. Szaktanár: dr. Kovács Péter. Földrajz: Csáky Rita IV. o. t., Gödöllő, Török Ignác Gimnázium. Szaktanár: Fábri Mihály. Fizika (általános tantervű osztályok versenye): Szállási Zoltán IV. o.. Esztergom, Dobó Katalin Gimnázium. Szaktanár: Sípos Imre. Fizika (szakosított tantervű osztályok versenye): Földiák Péter IV. o. t„ Budapest, ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium. Szaktanár: Rácz Mihály. Kémia (általános tantervű osztályok versenye): Mravik András III. o t„ Szarvas, Vajda Péter Gimnázium. Szaktanár: Bódi László Kémia (szakosított tantervű osztályok versenye): Répési József IV. o. t„ Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium. Szaktanár: Barzó Pálné. Biológia (általános tantervű osztályok versenye): Gulyás Attila IV. o. t„ Budapest, Táncsics Mihály Gimnázium. Szaktanár: Oberczián Gézáné. Biológia (szakosított tantervű osztályok versenye): Horváth Rita IV. o. t., Budapest, ELTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium. Szaktanár: dr. Süpek Ottóné. Matematika (általános tantervű osztályok versenye): Hetyei Gábor III. o. t., Pécs, Leöwey Klára Gimnázium. Szaktanár: Mátyás Gézáné. Matematika (szakosított — matematika I. — tantervű osztályok versenye): Kocsis Csilla III. o. t„ Zalaegerszeg, Zrinyi Miklós Gimnázium. Szaktanár: Németh László. Matematika (szakosított tantervű — matematika II. — osztályok versenye): Károlyi Gyula, IV. o. t. Budapest, Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium. Szaktanár: Tiiry Imréné és Kardos Gyula. Orosz nyelv (általános tantervű osztályok versenye): Bodnár Ilona IV. o. t., Esztergom, Dobó Katalin Gimnázium. Szaktanár: Mécs Miklós. Orosz nyelv (szakosított tantervű osztályok versenye): Simon Valéria, IV. o. t„ Budapest, Teleki Blanka Gimnázium. Szaktanár: Németh Ferencné. Angol nyelv (általános tantervű osztályok tanulói): Fodor Éva IV. o. t„ Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium. Szaktanár: Dobosné Sárvári Judit. Angol nyelv (szakosított tantervű osztályok tanulói): Vígh Annamária III. o. t„ Budapest, Fürst Sándor Gimnázium. Szaktanár: Gyapay László. Francia nyelv (általános tantervű osztályok tanulói): Vadon Róbert III. o. t„ Budapest, Piarista Gimnázium. Szaktanár: dr. Kemenes László. Francia nyelv (szakosított tantervű osztályok tanulói): Bernáth Gyöngyvér III. o. t., Szeged, JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium. Szaktanár: dr. Kovács Béla. Németh nyelv (általános tantervű osztályok tanulói): Szabó Rita III. o. t. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium. Szaktanár: dr. Cserusné Fekete Lilla. Német nyelv (szakosított tantervű osztályok tanulói). Török Gyöngyi IV. o.. Kanizsai Dorottya Gimnázium. Szaktanár: Wágner Kálmánné. (MTI) Folyton gulyást főztek, s amíg az utat csinálták, ez az illat járta át a környéket. Már senki se haragudott rájuk. Az emberek megszokták az árokszélre lökött lakókocsit, s megjegyezték, hogy a munkások között van egy nagyon öreg, meg egy nagyon fiatal. Csendesebb estéken hallani vélték, hogy ezek ketten veszekednek. Tegnap az öreg lépett ki először a térdig érő gőzből. Az üst mellé kucorodott, s nagy halom krumplival bíbelődött. Valaki rászólt, hogy odébb még az este, de az öreg közölte, hogy olyan vén marhát kapott a boltban, ami jó, ha éjfélre megfő. Mire a többiek mellételepedtek, már zubogott a gulyás. — Hozd ki a tányérokat — mondta az öreg a fiúnak. A gyerek lustán botorkált a lakókocsihoz, a hátát rózsaszínűre pirította a nap. Csörömpölve kotorászott az evőeszközük között. Egy asszony könyökölt ki a szélső ház ablakán. Tisztán hallotta az emberek szürcsölését. Figyelte a félmeztelen férfiak előrehajló, alkonyi sziluettjét, szinte látta maga előtt a krumplik gömbölyűségét, a húsdarabok puha szálkáit. — Úgy gondolom, jó gulyás volt — szólalt meg az öreg. — Harminchatban, amikor Kőbányán laktam ... A fiú belevágta a kanalát a tányérba. — Az istenit, ne kezdje már megint! El ne mondja a kukoricakásájáit, mert kifordul a falat a számból! Tudom, olyan sovány volt, mint egy agárkutya, az asszony meg épp gyereket várt és majd fölfordult az éhségtől! Olyan csönd lett, hogy a könyöklő asszony önkéntelenül visszakapta a fejét. Hallotta, hogy később a férfiak körbemorogják a fiút. Meg kell az ilyen meséket hallgatni, dünnyögték fáradtan. Minden ilyen foghíjas, fakó inges, inaskarú öregembernek van egy ilyen története. Egyébként is. Ők jóval fiatalabbak, de őket se marcipánnal tömték gyerekkorukban ... A fiú gyűlölködve állt föl. Valaki a tányérokkal zörgött, a székeket huzigálták, vízzel lötyköltek. Már sűrű volt a sötétség. Az asszony úgy hallotta, hogy a férfiak felkapaszkodtak a lakókocsiba. Fülledt, fojtogató volt az este. Kiment hát a violái közé. Ekkor a kocsi felől ordítást hallott: — Hát képes folytatni?! Meg akar ölni a béna szövegével ?! A fiút szinte kivetette magából a lakókocsi. Megállt a térdig érő, bogártól percegő fűben, s belebámult a sötétbe. Anyja nagy uborkásüvegeit látta a verandán, a sűrű aludttejet a köcsögökben. A vasárnapi csirkét, amint égre veti a lábát a tálon, a rétest, amiben cseresznye duzzad. A disznók elé öntött ételt... — Fecsegő, vén bolond — szitkozódott sziszegve, aztán váratlanul elbőgte magát. H. I. 5 Eső mosta a premiert Szombat reggel, 6 óra előtt néhány perccel. Hét vége lévén a sokévi átlagnak megfelelően természetes, hogy az égbolton komor felhők gyülekeznek, mintegy vezényszóra várva, mikor zúdítják az esőt a fővárosiak nyakába. A Moszkva tér egyik oldalát keretező dombon, a Várfok utcában két autóbusz várakozik. Az egyik tábláján Telkes 2 jelzés adja tudtul, hogy Solymárra megy majd, a másikon Telkes 3 felirat, tehát a jármű úticélja Nagykovácsi lesz. Az utasok egyikhez sem tolonganak. A megállóban egyetlen férfi szívja a cigarettáját. — A hármas jelzésű busz indulására várok — mondja. — Még nem utaztam ilyen járattal. Azok mondták, akikhez megyek, hogy gyorsabban célhoz érek vele. Kedvelik, még sincs utas Pontosan 6 óra. A két autóbusz ajtói becsukódnak, indulás. Rothermel Lászlóval, a Budapesti Közlekedési Vállalat fődiszpécserével magunk is kocsiba ülünk, a Batthyány térre igyekszünk. — Nem csoda, hogy nincs utas, hiszen lóg az eső lába — mondja út közben a fődiszpécser. — Pedig gyorsan megkedvelték a fővárosiak ezeket a március huszadika óta közlekedő hétvégi járatokat. Igaz, mi is igyekszünk igazodni az igényekhez. Nemrégiben épp a TV 3- asvonalán az utasok kérésére a Zsíros-hegyre vezető utat is beiktattuk a megállók sorába. A 4-es számú telkes járatnál még jövő hét végén, június ötödikén lesz változás, ugyancsak az észrevételek alapján attól kezdve nem a Budafoki térről, hanem a Móricz Zsigmond körtérről, pontosabban a Karinthy Frigyes út sarkáról indítjuk Diófára a kocsikat. Hat óra 30 perc, Batthyány tér. Strand 4-es jelzéssel gördül ki a megállóból egy autóbusz. Mindössze három utas ül a kocsiban, de premier tanúi vagyunk: ezúttal indult első ízben kifejezetten a szabadtéri fürdőnapozó telepekkel kapunyitástól zárásig közvetlen összeköttetést biztosító, úgynevezett céljárat a fővárosban. Az ötnapos munkahét bevezetésével meghosszabbodott hét végi pihenőidő még kellemesebb, zavartalanabb eltöltését segítő szándékkal szervezte meg a BKV a nyári szezonra. — A pünkösdfürdői strandhoz viszi az utasokat ez a járat — vesz elő egy térképes szórólapot Rothermel László —, de ugyanebben a percben még három helyről indultak közvetlen autóbuszok strandokhoz: a Strand 1-es jelzésűek a csepeli Tanácsház tér és a csepeli strand, a 2-sel jelöltek Kőbánya Kispest MÁV-állomás — vagyis az észak—déli metróvégállomás — és a csepeli strand, a 3-asok pedig Újpalota, Felszabadulás útja és a Szabadság strand — közismertebb nevén a Dagály — között közlekednek, a T-járatokhoz hasonlóan 3 forintos viteldíjjal. Illetve a Csepel, Tanácsház tér—csepeli strandvonal kivétel, azon csak egy buszjegyet kell lyukasztani, mert nagyon rövid. Ez utóbbi járatról egyébként még azt is érdemes megjegyezni, hogy június 7-től hétköznapokon is közlekedtetjük. „Hogy lesz ebből evezőstúra?” Amíg ezeket az információkat mondja a fődiszpécser, Laki Józsefné csoportvezető forgalmi tiszt épp a harmadik csuklós strandbusz ablakába rakja ki a piros feliratú táblát. Mintegy kísérőzeneként hatalmasat dördül az ég. — Hogy lesz ebből evezőstúra, meg sátrasas, nem tudom — pillant az égre a két kisgyerekkel, és jókora csomagokkal érkező házaspár. — Mindenesetre ez a járat nekünk nagyon jó. A lakástól két megállót kell utaznunk idáig metróval, itt felszállunk a strandbuszra, s a pünkösdfürdői végállomástól néhány lépés a munkahelyünk hétvégi pihenője — mondja a férj A nagy járművön a gyerekek is, felnőttek is kedvükre válogathatnak az ülőhelyekben ... Hét óra. Kőbánya-Kispest, MÁV-állomásra igyekszünk, a Kálvin tértől mind erősebben csapkodó esőben. Negyed nyolc. A kispesti buszvégállomás forgalomirányító szobájában Echerolles Zsilbert, az egyik S—2-es busz vezetője azt mondja: — Már kétszer fordultam, de még egyetlen utasom sem volt. Babai Károly, a dél-pesti alközpont forgalmi vezetője az ablakon kitekintve reményvesztetten kérdezi Rothermel László fődiszpécsertől : — Azért továbbra is tízpercenként indítsuk a kocsikat? — Egyelőre igen. Hátha az idő is megembereli magát — hangzik a válasz. Két felszálló - véletlenül Nyolc óra után néhány perccel Újpalota, Felszabadulás útja, autóbusz-végállomás. Bába Ferencné menetirányító jelent a fődiszpécsernek: — A tervezetthez képest tíz perc késésünk van a strandjáraton. Talán az eső miatt, de lehet, hogy szép időben sem volna elég a 22 perc a Dagályig. — Nem mintha ez a késés most számítana valamit. Két fordulóban egy utasom sem volt — jegyzi meg Vincze Imre gépkocsivezető, és elindul a harmadik „kanyarra” is, változatlanul zuhogó esőben. Igaz, a második megállóban ezúttal kap két utast, de csak véletlenül. Egy fiú és egy lány vásárolni indult, és buszt tévesztettek. Le is szállnak a vásárcsarnoknál. Nyolc óra 30. A Belváros felé tartva a fődiszpécser URH-adó-vevőn érdeklődik az alközpontok szolgálatosaitól a forgalom alakulásáról. A válaszok lehangolóak: a strandjáratok kihasználtsága legfeljebb egy százalékos, a telkeseké rövid ideig 50—60 százalékos volt, de már újra csökkent, a kedvelt kirándulóhelyeket érintő autóbusz- és villamosvonalakon is nagyon kevés az utas. Hiába lépett életbe a BKV- nál a hét végi nyári menetrend, ami azt jelenti, hogy ezen a szombat reggelen 232- vel több jármű állt forgalomba, mint korábban, ezt az idénynyitót és a strandjárat premierjét — elmosta az eső. De lesz még hét végén kánikula! Talán... Weidinger László Mennydörgés volt a „kísérőzene" iSzombati helyszín Kiss Árpád felvételei Nem a strand az úticéljuk