Népszava, 1982. július (110. évfolyam, 152–178. sz.)
1982-07-11 / 161. szám
NÉPSZAVA 1982. JÚLIUS 11., VASÁRNAP 7 Fenyegető A megoldás kulcsa A súlyos kérdéseken morfondírozó e munkája során több megdöbbentő, váratlan élmény is érte. Egy ideig arra gondolt, ezt az állapotot jellegzetesen a XX. század számlájára írhatjuk, a nehézipar, az energetika, a hasadó anyagok bevetése, a vegyipar, a demográfiai robbanások stb. jóvoltából. E vélekedésre aztán megkapta az első fricskát. Mert lám, az emberiség nagy, közös kultúrkincsében, a Bibliában Mózes V. könyve, 23. részének 13. pontjában a polgári társadalmi és haditörvények között ezt olvashatta: „És legyen ásócskád a fegyvered mellett, hogy mikor leülsz kívül, gödröt áss azzal, és ha felkelsz, betakarhasd azt, ami elment tőled.” Vajon nem az iskolai vécék minősíthetetlen állapotával kezdődik-e nálunk minden baj és zűrzavar e téren? Vajon nem innen, ebből a figyelmen kívül hagyott igénytelenségből származik-e, hogy nálunk a pályaudvarok, a nyilvános helyek mosdóinak állapota kritikán aluli? Hogy innen szinte minden vendég visz valami émelyítő emléket, amelyet jobb gyorsan elfelejteni ... Hol kezdhető tehát el a normális hozzáállás meggyökereztetése? Kétségkívül már az óvodában. Anyagkörök és kérdőjelek Jelenleg három egyetem — a Marx Károly Közgazdaságtudományi, a KeszthelyiAgrár- és a Budapesti Műszaki Egyetem — szakemberei dolgoznak a hulladékok kiküszöbölésének, a megelőzés témaköreinek módozatain. Valamiféle új és használható módszert igyekeznek kiokoskodni, megjelölni a jelenlegi helyzetből kivezető utat. Március végén zajlott le az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal kijelölt előadói számára az az egyhetes továbbképző szeminárium, amelyet a Műszaki Egyetem előadói vezettek. A következőket kell ezeknek az előadóknak megtanulniuk: hogyan kell rákérdezni a dolgokra, ha egy vállalatnál az anyagfelhasználásról érdeklődnek, tehát a felhasználás, a hulladékkeletkezés arányairól, s az utóbbi sorsának alakulásáról kívánnak tájékozódni. Nehéz és hoszszadalmas mérkőzés lesz. Egy széles körű feltárási folyamat kezdődött az üzemgazdálkodásban. Ennek egyik lépése lesz az említett ellenőrzés bevezetése. A vállalatoknak anyagmérlegeket, anyagforgalmi diagramokat kell készíteniük, amelyekben pontosan fel kell tüntetni az anyagok körforgását. Arra kell törekedni, hogy lehetőleg ne legyen hulladék. A helyzet egyelőre rossz. A magyar nehézipar egyelőre olyan öntvényeket, olyan mozdonyokat gyárt például, amelyek pontosan azokban a betegségekben szenvednek, mint az emberek jó része: túlsúlyosak. Az elhízott öntvényekből mérhetetlen mennyiségű forgácsot farag le az esztergagép, míg a kívánt munkadarab ki nem alakul. Túlsúlyos mozdonyaink energiafalása meghaladja a kívánt mértéket. A másik legyőzendő jelenség: a vállalatok merev hierarchiája, amelyben ez a probléma bagatellizálódik, miután mindenki odébb lökdösi, menekül tőle. Ha valaki érdekelt abban, hogy ne legyenek hulladékok, másképp fog vélekedni a kérdésről. A fejlett ipari országokban olyan felsőszintű vezető, aki az anyagfelhasználással a legkisebb részletekig bezárólag ne foglalkozna — nem létezik. Nálunk sok minden nem téma, s az anyagmérlegeknek a vállalatok zöme nem örül. A bürokrácia újabb vadhajtását látják benne. Pedig igen logikus és jogos elven alapszik: az anyag nem veszhet el. Tessék megmutatni tonnára, méterre, hektoliterre, hogy hova lett? Tehát egy zárt információs rendszernek kell kiépülnie, amelyben a modern számítástechnikára óriási szerep vár. Fel fognak tárulni a gyanús kiskapuk és nyílások, ahol az anyag egy része eltűnik. A számítógépekre vár a mérlegek, az anyagforgalmi diagramok elemzése. Korszerűsíteni kell a számviteli rendszereket, s a felelős vezetőket érdekeltté kell tenni az ügyben. Az egyetemi szakemberek, akik könnyedén igazodnak ki a különböző anyagkimutatások labirintusaiban, fejtegetéseik után elkínzottan elhallgatnak és ezt mondják, de mindez csak valaminek a kezdete lehet. A döntő a kulturálódási igény fokozódásával bekövetkező szemléletváltozás kell hogy legyen. Ismét helyben vagyunk ... Kezdeményezések és remények A megelőzés folyamatába az OKTH is aktívan bekapcsolódik. Értelmes, megszívlelendő kezdeményezésekkel például, amelyekhez partnereket keres. Több esetben már talált is. Lépéseket tettek például a galvániszapok visszaforgatása ügyében. A törekvés az, hogy ebben a matériában levő értékes nehézfémek, amelyeket valutáért vásárolunk, jórészt visszanyerhetők legyenek. Létezik egy magyar szabadalom, egy öblítési eljárás, amely iránt már mutatkozik érdeklődés. Itt vannak továbbá a klórtartalmú oldószerek, amelyeket a textilipar használ. Nemrégen az OKTH szerződést kötött a Pest megyei Szolgáltató Vállalattal egy kísérleti üzem felállítására, ahol a klóros oldószert forgatják majd vissza. Sajnos, az érdekeltség hiánya egyelőre a környezetvédelmi szempontok ellen hat. A jövőben a bírságokat nem figyelembe venni, illetve a könnyebb megoldásnak tekinteni, enyhén szólva nem lesz kifizetődő. Ezek ugyanis könyörtelenül nőnek majd. Reményt táplálhatunk a józan és reális elképzelések eredményessége iránt. Eredményt kell hozniuk hosszú távon. S reménykedhetünk egy már meglevő realitásban: a világszínvonal igényeinek megfelelő magyar műszakiakban. Egy vállalatot, a mélyépítési tervezőket említem csak meg (Mélyépterv); az ott felhalmozott szakmai intelligencia és tapasztalat a világ egyre több pontján jut szóhoz. Ez a vállalat lényegében jórészt a környezetvédelemből él és már többször bebizonyította, hogy nem ismer lehetetlent. Talán nincs már messze az az idő, amikor merészebben támaszkodhatunk majd az eredményeikre, a mérnököknek nem végsőkig elhanyagolt helyzetek okoznak majd fejtörést. Jelenleg ugyanis ez a helyzet. Minél hamarabb kellene elérkeznünk oda, hogy az idevágó beruházásokat a vállalatok vezetői ne egyértelműen kellemetlenségként kezeljék. S említsük meg korunk egy jellegzetes betegségét, az álhumanizmusnak egy roppant veszedelmes példáját. Nem szeretünk felelősségre vonni. Legyünk humánusak, ne lépjünk rá egy érző ember tyúkszemére, hisz fájni fog neki. Hogy ezzel tízezreket sújtunk .., ez valahogy elsikkad. Ez (is) tarthatatlan lesz a továbbiakban. Káros lekezelés Bármilyen részletkérdésből indultunk is ki, bármilyen irányban mozdultunk is előre, az emberi mentalitás meghatározó fontosságára lyukadtunk ki. Tehát... Körülbelül így fest egy kellemetlenül tárgyilagos kör- és kórkép honi hulladékaink „pozícióiról”, arról a fenyegető folyamatról, amelyet a legkülönbözőbb anyagok felhasználatlansága, szakszerűtlen tárolása — megsemmisítése — egyelőre általánosnak nevezhető „lekezeltsége” indított el. Hogy a csendes — de nem lebecsülendő — fenyegetést visszaszorítsuk ..., mindez csakis szívós aprólékossággal, hosszú távon megvalósított gazdaságos és jó módszerekkel vihetők végbe. Ki kell bontanunk a legkülönbözőbb matériák hasznosításának lehetőségeit, módozatait; ezzel a gigászi feladattal minden termelő vállalatnak most már a legszigorúbban és saját magának kell megküzdenie. Egyáltalán a szigor fogalmának — a már megfogalmazott és törvényerőre emelt rendelkezések érvényesítésében — szintén nagyobb hangsúlyt kell kapnia. A büntetlenségnek, a kiskapuknak az ideje lejárt. Mindez a legfontosabb komponens irányába kell hogy mutasson, amit cikkeinkben lépten-nyomon kénytelenek voltunk kiugratni: a kulturálódás a szemléletváltozás irányába, amely az egész hulladékkomplexum gyökere. A megoldások kulcsa és előfeltétele: Baróti Szabolcs fizetni. A két ellenőr a boltvezető jelenlétében mindent visszamér, és az árat számológéppel ellenőrzi. Az eladónő, aki villámgyorsan mért, számolt, a végösszegnél mindössze 40 fillért tévedett... Az első benyomásunk tehát elég jó. Hentesárukból, konzervekből, italokból, tisztító szerekből bő a választék. A boltban és a raktárban tisztaság van. A boltvezetőnő természetesen örül annak, hogy ez a visszatérő ellenőrzés is mindent rendben talált. Elmondja, hogy ő már ötödik éve jön ide nyaranta a Nyírségből, s vállalja a bolt vezetését. A 11 eladót is onnan hozta magával. És jövőre is ide szándékoznak jönni. Igaz, hogy reggel 6-tól este 10-ig kell dolgozniuk, és legtöbbször még az ebédidőt sem tudják kivenni. De — azt mondják — megéri. — Mondtam a lányoknak, nem mérünk és nem számolunk sem többet, sem kevesebbet. És nem a büntetés tartja vissza őket, ami lehet több is, mint a havi alapfizetés. Egyikük sem idénykereskedő. Nekik ez a szakmájuk, amelyet szeretnek. — Nem bosszantja, hogy újra itt vannak az ellenőrök? — A külső ellenőrzés nem zavar, csak a belső, amikor azt nézik, kész vagyok-e az adminisztrációval. Ez e mellett a hajtás mellett képtelenség. Havi forgalmunk 6— 6,5 millió forint. A könyvelésre csak késő este, vagy éjjel jut idő. — És milyen az áruellátás? — Tartós tejből több kellene, de nem kapok. Gondom még a zöldség és a gyümölcs. Ma július 7-e van, és mi még az elsejei árakkal dolgozunk. Az ABC előtti zöldséges pavilonban fonnyadt a csípős paprika, ára 38 forint. A sápadt paradicsomé pedig 28. Néhány méterrel odébb egy Lada mellett is árulnak paradicsomot. A kisebbnek 10, a nagyobbaknak 20 forint kilója. Frissek és kőkemények. — Honnan hozta a paradicsomot? — kérdem az árust. — Kiskőrösről. Az idén nagyon sok termett, és a MÉK nem akarja a többletet átvenni. Azt mondták, csináljak vele, amit akarok. Hát kocsiba raktam vagy két mázsát, és lehoztam ide, a Balatonra. Megláttam ezt a nagy kempinget, leálltam eléje. És viszik, mint a cukrot. Nem csoda, mert máshol 28 és 50 forintért mérik. — Nem adja túl olcsón? — Az itteni árakhoz képest adom olcsón. De én azt nézem, hogy 20 forintot kapok itt azért, ami otthon 8 forintért sem kellett. Már az egyik itteni kiskereskedőnek is adtam el belőle. Nem tudom melyiknek, de az út másik oldalán egy kiskereskedő 400 forintért méri kilóját... A fonyódi bazársoron a déli órákban tömött sorokban állnak a boltok előtt. Nagy keletje van a lángosnak, a sült halnak, a sült húsnak. Angyal Lajos az egyik pecsenyesütőnél hurkát, kolbászt és sült húst vásárol. Majd visszaméreti. A fehér köpenyes asszony fillérre pontosan számolt. Egyébként erről a pecsenyesütőről a korábbi ellenőrzés is azt jegyezte fel, hogy udvarias a kiszolgálás, pontosan mérnek, számolnak. — Én minden nyáron megkapom ezt a boltot — mondja a pecsenyés. — Egyébként pécsi vagyok és a kereskedelemben dolgozom. A férjem hentes, ő készíti a hurkát, a kolbászt. Ránk nem lehet panasz. Amit az emberek megfizetnek, azt nálam meg is kapják, mert jövőre is meg akarom kapni a boltot. A pecsenyés árai az átlagosnál alacsonyabbak. A forgalma természetesen nagy. De ezt tapasztaljuk a Somogy megyei Vendéglátó pecsenyesütödéjénél is. A sült keszeg kilóját itt például 49 forintért, az ezüst pontyét 100 forintért mérik. De nem őket ellenőrzik, hanem a Balatoni Halgazdaság elárusító helyét, ahol korábban mindent rendben találtak. Itt, az vak az áruk. A mérleg mellől csak oda kell pillantani. Miközben az ellenőrök jegyzőkönyvezik a „tévedést”, az áruda vezetőjétől azt tudakolom, nálunk miért drágább a sült ponty, mint a Somogy megyei Vendéglátó árudájában? — Ők ezüstpontyot árulnak, mi pedig rendeset. — És a sült keszeg miért drágább 11 forinttal? — A vendéglátó a Halérttől vásárol, és frisset kap. Nekünk meg fagyasztottat küld a halgazdaságunk. — A friss az olcsóbb?! — Igen. A fagyasztás költségeit valakinek meg kell fizetni. — Miért nem vásárolnak önök is a Halérttől? — Mert csak a saját gazdaságunktól szabad... Még két olyan helyet is felkerestünk, ahol előzőleg nem jártak ellenőrök. A Siófok melletti Kék Balaton kempingben a Pannónia Vállalat bódéjában csak italt mérnek. Az ellenőrök négy féldecit rendelnek, a súlycsonkítás, többletszámolás 3,20 forint. A jegyzőkönyv felvétele után a kemping bejáratánál levő pecsenyesütőnél végeznek próbavásárlást. Az eladó láthatóan fáradt. Leméri a sült húst, és kapásból mondja az árat. Az ellenőrzésnél kiderül, hogy 10 forinttal kevesebbet számolt. Restellkedve mondja, hogy délutánra már nagyon elfárad. Tizenkilenc éve árul ugyanitt, évről évre, de még soha nem büntették meg. A kempingezők nem nagypénzű emberek — mondja. — Utánaszámolnak az embernek. Egyébként is, én sem egy szezonra rendezkedtem be, és tudom jól, hogy csalás nélkül is megtalálom a számításomat. A Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsának társadalmi ellenőrei az idegenforgalmi szezonban a Balaton déli partján az ellenőrzést folytatják. Bán Ernő Szakszervezeti társadalmi ellenőrökkel a Balaton-partján Aki nem egy nyáron át árul — És a sült keszeg? Az miért drágább 11 forinttal? — Mert a vendéglátó a Halérttől vásárol és frisset kap. Nekünk pedig fagyasztottat küld a halgazdaságunk. — A friss az olcsóbb?. — Igen. A fagyasztás költségeit valakinek meg kell fizetni. — Miért nem vásárolnak önök is a Halérttől? — Mert csak ,a saját gazdaságunktól szabad... ártáblán a sült ponty kilója 150 forint, a sült keszegé pedig 60. A próbavásárlásnál 4,60 forinttal számoltak többet. — Nem tudom, hogy történhetett ez — mondja az elárusító. — Ez itt a feleségem „asztala”. Én a borozóban mérem az italt, és csak beugrottam helyette. Tévedésről persze szó sincs. A falon jól láthatók „deka-Mit csinál az eladó főidényben, a Balaton-parton azután, hogy a boltban az ellenőrök mindent rendben találtak. Úgy gondolja-e, jó ideig „szabad a gazda”? Vagy változatlanul ügyel arra, hogy pontosan mérjen, számoljon, megfelelő legyen az áruellátás, a tisztaság? Ennek néztünk utána a Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsának társadalmi ellenőreivel, Babai Mártonnal és Angyal Lajossal. A visszatérő ellenőrzést a Fonyód Béla telepi kemping ABC-boltjában kezdtük. Babai Márton a csemegés pult előtt beáll a sorba. Hétfélét vásárol. Az eladónő gyakorlottan vág, mér, számol. A pénztárnál 164 forintot kell Elszállításra váró fémhulladék Béres Ferencné felvétele őstermelő a kemping előtt A szerző felvételei Délben, a fonyódi bazársoron