Népszava, 1982. július (110. évfolyam, 152–178. sz.)

1982-07-15 / 164. szám

8 Mozaik nevű olvasóinkat. A Nap kel 5 óra 2 perckor, nyugszik 20 óra 38 perckor. A Rehabilitációs központ kialakítását kezdték meg Ta­tabányán a jubileumi sport­­parkban. A városi testneve­lési és sportfelügyelőség a megyei kórházzal közösen rendezkedik be az új szol­gáltatásra. Elsősorban az in­farktuson átesett betegeket várják a foglalkoztatóba, hogy tanácsokat adjanak ar­ra, milyen módon éljenek, sportoljanak, naponta meny­nyit fussanak, ússzanak. — Új silórendszert helye­zett üzembe Szentesen a Csongrád megyei Gabona­­forgalmi és Malomipari Vál­lalat. A cölöpalapokon nyug­vó 52 méter magas épít­mény 16 betonhengerből áll és 2300 vagon termés befo­gadására alkalmas. Beren­dezései óránként 12 vagon búza befogadására, tárolá­sára alkalmasak. — Fazekaskemencék. Va­lóságos régészeti szenzáció­nak számító eseményként a nyolcadik edényégető kemen­ce is napvilágra került Szek­­szárdon a 8 évvel ezelőtt fel­fedezett avar gölöncsérfalu feltárásának idei munkálatai során. — Rekonstrukció. Hetven­­millió forintot költenek az új idény kezdetéig a sár­vári cukorgyár rekonstruk­ciójára. Az immár nyolc­vanhetedik idényére készülő gyár berendezéseinek jó ré­sze ugyanis annyira elörege­dett, hogy már gazdaságta­lanul termelnek, s nem le­het velük az érvényben levő előírásoknak megfelelő mi­nőségű cukrot készíteni.­­ A közeljövőben lesz az 1959-ben elhunyt Bölöni György Kossuth-díjas író születésének 100. évforduló­ja. A progresszív magyar irodalomszemlélet egyik leg­jelentősebb személyisége, Ady Endre barátja és egyik legkitűnőbb méltatója, ki­emelkedő szerepet játszott az 1956 utáni szocialista irodalmi konszolidációban. Feleségével, Bölöni György­­nével együtt eddig a Kere­pesi temető egyik kolumbá­­riumában volt a nyughelyük. Hamvaikat most közös sír­ban helyezték el a Mező Imre úti temető tudós— művész parcellájában. — Tarhosiak találkozója. Békésen, a városi tanács dísztermében rendezik meg azt a hangversenyt, amely a Békés-tarhosi zenei na­pok sorozatában a „tarho­siak találkozója” címmel ke­rült programba. Ezen a bé­kés-tarhosi volt ének- és zeneiskola növendékei, ma már többségükben neves művészek mutatják be a „Camara Hungarica” című művet. A hangverseny július 17-én, szombaton 19.30-kor kezdődik. — Távhívás. Előrelátha­tóan az év végére Hódme­zővásárhelyt is bekapcsolják az országos telefon-távhá­lózatba; az ehhez szükséges új műszaki berendezések fel­szerelését már megkezd­ték. — Gyermekhalál. Elütötte egy tehergépkocsi Veszprém megyében, Vilonya belterü­letén az úttesten átszaladó Bindics Teréz 12 éves vi­­lonyai tanulót. A gyermek a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai sze­rint a kislány a már féktá­volságon belül levő teher­autó elé szaladt. * — A KPVDSZ titkársága és a Szakszervezetek Veszp­rém megyei Tanácsának tit­kársága szerdán együttes ülést tartott, amelyen meg­tárgyalták a KPVDSZ me­gyebizottságának jelentését, valamint a KPVDSZ mun­kavédelmi és szociálpolitikai és pénzügyi és gazdasági osztályának ellenőrző jelen­tését a vállalatok és szö­vetkezetek tagdíjmoráljáról, gazdálkodásáról, a bizalmi testületek szociálpolitikai te­vékenységéről.­­ A mezőgazdasági mun­kavédelmi szabályozók vég­rehajtásával kapcsolatos ta­pasztalatokat, feladatokat vi­tatták meg szerdán Kapos­várott a dunántúli megyék tanácsainak képviselői és szakszervezeti vezetői. — Hatvanhat. Péntek es­te ismét jelentkezik a televí­zió népszerű Hatvanhat című műsora. A fórumsorozat ven­dégeként ezúttal Balogh György, a Vám- és Pénzügy­­őrség országos parancsnok­helyettese válaszol a levélírók és tévénézők kérdéseire. A szavazógépes stúdióban töb­bek között az élelmiszer-ki­viteli lehetőségekről, a köte­lező pénzbeváltásról és a ti­lalmi listákról lesz majd szó. Az adás 21.15 órakor kezdő­dik. — Hobbiklub. A gyűjtők körében előkelő rangot ví­vott ki magának a szakszer­vezetek Fővárosi Művelődé­si Házának hobbiklubja. A mintegy 200 gyűjtőt szám­láló klub tagjai vasárnapon­ként cserebere-délelőttön ta­lálkoznak, képeslapot, játék­kártyát, kulcsot, söralátétet, cigarettás dobozt, mini­könyvet, s sokféle összegyűj­tött furcsaságot csereberél­nek egymással. — Duray Tibor festőmű­vész retrospektív kiállítása július 16-án, pénteken dél­ben nyílik a Műcsarnokban. Az életmű-kiállítást a festő születésének 70. évfordulója alkalmából rendezik meg. A festményanyagot jelentős éremkollekció egészíti ki. — Teljes üzem. Az új ke­nyér ünnepére várhatóan a szó szoros értelmében is új kenyeret kapnak a pestiek: a jövő hónap folyamán ugyanis teljes kapacitásával működni kezd az angyal­földi kenyérgyár. Két mű­szakban 80 tonna kenyeret gyárt majd az üzem. — Utazási tudnivalók — repülővel. A tőkés úticélú utazásokra az alábbi ked­vezmények kaphatók: kirán­dulótarifa: általában mini­málisan 12 nap, maximálisan egy hónap, a Közel-Keleten minimálisan 10 nap és maxi­málisan 30 nap tartózkodást ír elő. Kulturális vagy sport­­eseményre utazó küldöttség, csoport részére: meghatáro­zott létszám esetén a tartóz­kodási idő minimum 3, ma­ximum 15 nap. Az ifjúsági tarifa az alsó korhatárnál 12 év, a felső, dolgozó fia­taloknál 21, egyetemen, főis­kolán tanulók esetében 26 év. Az Észak-, Dél- és Nyu­­gat-Európába szóló utazások­nál — akár egy útra is — megszakítás nélküli út ese­tén 25 százalék a kedvez­mény.­­ Hét végi pihenőhelyek­ké, turistaházakká alakítják át a nyugat-magyarországi fagazdasági kombinát er­dőgazdaságához tartozó er­dőkben levő elhagyott, vagy csak részben használt er­dészházakat. Vas megye te­rületén jelenleg 25—30 olyan erdészház van, mely­ből már az erdész kiköltö­zött. — Palesztin gyerekeket, diákokat láttak vendégül az elmúlt napokban Zala me­gyei úttörők, a balatongyö­­röki őrsvezetőképző tábor la­kói. A táborban tartott szo­lidaritási est résztvevői fel­hívást intéztek hazánk vala­mennyi táborozó úttörőjéhez: tiltakozzanak a palesztin és libanoni népet ért igazságta­lan háború ellen. A „Kiváló áruk” kiállítá­sa. Szerdán, az Országos Piackutató Intézet bemutató­­termében kiállítás nyílt a la­kástextil-vállalatnak azokból a termékeiből, amelyek el­nyerték a Kiváló Áruk Fó­ruma megkülönböztető mi­nősítő emblémáját. A kiállí­táson 20 termékcsoport lát­ható. — Ásatások. Negyvenéves szünet után ismét megkezd­ték a Bakony szívében — Zirc nagyközség területén — a település XI—XII. századi múltjának tisztázását szolgá­ló ásatásokat. Zirc történe­tét 1182-től, attól az időpont­tól számítják, amikor III. Béla földet adott a francia eredetű cisztercita szerzetes­­rendnek kolostor alapítására. A Képes Krónika szerint azonban ezt megelőzően is lakott terület volt ez a vi­dék, mégpedig királyi szál­láshely.­­ Amerikai bűnözők. Új rekord született az Egyesült Államokban: március végén 385 ezer, köztörvényes bűn­­cselekményért fogva tartott „lakója” volt az amerikai börtönöknek — több, mint valaha az ország történeté­ben, derült ki a washingto­ni igazságügyminisztérium kedden közzétett jelentésé­ből. Ez a szám csaknem 14 százalékkal magasabb, mint az elmúlt év hasonló idő­szakában.­­ A Zeneakadémián ki­osztották a negyed- és ötöd­éves hallgatók zenei verse­nyeinek a díjait. Az első dí­jakat nem adták ki. A Doh­­nányi-zongoraverseny máso­dik díját Wolmann Éva ne­gyedéves és Csalog Gábor ötödéves hallgató kapta. A Popper-gordonkaverseny má­sodik díját Banda Pál ötöd­éves nyerte. — Forgalmi változások. A XI. kerületben, a budai alsó rakparton, a Petőfi-híd fe­lől a városközpont irányába az egyirányú szakaszon ja­vítják a csatornát. Egy for­galmi sávot lezártak, a munkák várhatóan július 24-ig tartanak. Zuglóban, a Kerepesi úton az Örs vezér tértől a városközpont irá­nyába közlekedők torlódás­ra számítsanak, mert a bel­ső forgalmi sávban a Fővá­rosi Gázművek szakembe­rei csöveket fektetnek. A helyreállítást előrelátha­tóan július 27-ig fejezik be. A XII. kerületben, az Orbán téren megváltozott a forgal­mi rend. Az Orbánhegyi út­ról az Istenhegyi útra egye­nesen lehet fölfelé haladni, az AÉC előtti szervizútról viszont csak jobbra lehet kanyarodni. A közlekedési jelzőlámpákat is ennek meg­felelően állítják át. — Műsorváltozás. A Ma­gyar Televízió július 20-án, 22.25 órás kezdettel az I. csa­tornán megismétli a július 7-i Panorámát, a külpolitikai szerkesztőség világpolitikai magazinját. A műsor vendé­ge Richard Nixon, az USA volt elnöke. Riportok a Kö­zel-Keletről, Egyiptom Szadat után. Főszerkesztő: Chrudi­nák Alajos, rendező Kígyós Sándor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Mosó Masa vagyok és szeretnék enyhíteni a munkaerő­gondokon Dluhopolszky László rajza Évforduló LUDWIG FULDA (1862—1939) német drámaíró és költő, a századforduló sikeres vígjá­tékírója, kitűnő műfordító születésének 120. évforduló­ja. CSÜTÖRTÖK, 1982. JÚLIUS 15. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? Televízió­­ 16.30: Hírek 16.35: Tollassuli VI/2. 16.50: Gyerekek a házban 17.20: A sárga ló gyors, mint a szél NDK rövidfilm 17.35: A kezdet Jugoszl. films., VI/2. A megszületés A főiskolások tüntetést tartanak, a rendőrség hajtóvadászatot indít ellenük. Az elfogott diákokat a hatóságok bíróság elé állítják. . Tucovic szökésben van, ám társaira gondolva, feladja magát. A Szocialista Párt 1903. július 20-án megtartja alakuló kongresszusát. 18.25: Telesport 18.50: Aratás ’82 Riportműsor 19.10: Tv-torna 19.15: Mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Jogi esetek. FF. 20.40: A fele sem igaz! Vetélkedőműsor. FF. 21.10: Zene, zene, zene — Győrben 22.00: Magyarok Belgiumban Dob­-film Radványi Dezső és Kígyós Sándor folytatja a szerte a világban élő magyarok sorsát bemutató sorozatot. Ez alkalommal a belgiumi magyarokról lesz szó. A filmben megszólal Gertler Endre világhírű hegedűművész, Rohony Károly grafikus­­művész, Novák Éva olimpikon, aranyérmes úszónő. S hallunk két 56-os disszidenst is, akik őszintén elmondják élményeiket. 22.35: Tv-híradó 3. Televízió 2 20.01—23.55: Bolwleser NSZK tévéfilm 18 éven felülieknek! Rainer Werner Fassbinder, a nemrégiben elhunyt filmrendező, kitűnően ismerte a bajor embereket, életmódjukat, szemléletüket. A történet középpontjában egy házaspár áll. A sörbe és unalomba fulladt, rossz­indulatú és kicsinyes környezetben tengődnek. Kapcsolatuk csupán a féktelen érzékiségen alapul, ennek fázisait és végét követhetjük nyomon. A film nem foglalkozik közvetlenül politikával, társadalombírálattal. Ám talán éppen ezért különös érzékenységgel ábrázolja azokat a körülményeket amelyeknek során a fasizmus ebben a kispolgári környezetben talajra lelhetett. Közben: 21.50, Tv-híradó 2. Szlovák tv 15.55: Baltazár professzor (jugo­szláv rajzfilm). 16.05: Dokumen­tumfilm Görögországról. FF. 16.40: Viharlovag (francia tévé­sorozat). 17.10: A tudományról. 18.00: Sportrevü. 18.30—19.10: Vi­taműsor. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az a kis árnyék benned (tévé­játék). 21.25: Szórakoztató mű­sor. 21.55: Világhíradó. 22.10: A családhoz vezető út. FF. 22.40— 23.10: Hangverseny. Kossuth rádió 8.35: Fúvószene táncritmusban 8.54: Sugár Rezső műveiből 9.44: Népi muzsika a világ minden tájáról 10.05: Kököjszi és Bobojsza 10.22: Magyar mondák Jóltevő Bottyán János generális 10.38: Montezuma 11.21: Raktáron a virágpor . .. A Válaszolunk hallgatóinknak külön­kiadása 11.41: Kosztolányi Dezső: Édes Anna 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Bevallom magának 13.00: örökzöld dallamok 13.46: Jókai Mór: Szerelem bolondjai 15.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 16.00: Örkény István: Drámák 16.10: Egy szatmári nótafa: Pisák András 16.20: Goar Gaszparjan és Mario Lanza opera­áriákat énekel 17.05: Nehéz helyzetben, II. 17.32: Délutáni rádió­színház Natasa Tanska: Angolóra 18.30: Esti magazin 19.15: Gasparone 19.35: Az MRT Szimf. Zenekarának hang­versenye 20.40: Töltsön egy órát kedvenceivel! Km.: Julce Newton és a Poco együttes 21.40: A Dunánál Közgondolkodás és történelem 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Verbunkosok, nóták 23.09: Adolf Busch hegedül, Rudolf Serkin Zongorázik 0.10: Hajdú Sándor táncdalaiból Adamis Anna közös lemezéről — Délelőtti torna — Láttuk, hallottuk — A Manfred Mann’s Earth Band felvételeiből — A Nowi énekegyüttes műsorából — Két részlet Vangelis Tűzszekerek c. lemezéről — Csak fiataloknak! 12.35: Nemzetiségeink zenéjéből 13.00: Dinnyések a Homokháton 13.30: Éneklő Ifjúság 14.00: Önarckép, befejezetlen Kovács Kati 14.35: Történeteim Surányi Endre 15.05: Az én Rádióm 16.00: Látogatóban 17.35: Idősebbek hullám­hosszán 17.30: Rádióexpressz 18.42: Alla Pugacsova énekel 19.22: Népzenekedvelőknek 19.55: Slágerlista 20.35: Szociológiai figyelő A szociográfus szemével 21.10: Mi újság? Az Újvidéki Rádió kabaréja a 6-os stúdióban 22.10: A corneville-i harangok 23.20: Nótacsokor 3. műsor 9.00: Harangozó Teréz, Korda György, Járay Márta és Vámosi János énekel 0 9.45: Hat évszázad zenéjéből 0 11.46: Glinka, Ivan Szuszanyin # 14.38: Couperin-művek • 15.05: Népdalkórusok 0 15.30: Sztár született # 16.00: Zenei Lexikon „generálpauza” 16.25: Római regék 16.47: Popzene sztereóban # 18.04: Kórusainknak ajánljuk • 18.30: Itzhak Perlman (hegedű) és Vladimir Askenazi (zongora) szonátafelvételeiből • 19.35: Irodalmunk a két világháború között Karinthy Frigyes: így írtok ti 20.42: Spas Wenkoff Wagner operáiból énekel • 21.19: A Bartók-vonósnégyes hangversenye • 22.44: Napjaink zenéje A Petőfi rádió 8.05: Népi hangszeres muzsika 8.20: Tíz perc külpolitika. Ism. 8.35: Napközben 10.00: Zenedélelőtt Bellini: Esz-dúr trombitaverseny — Julio Iglesias énekel — Két dal Kovács Kati, Szörényi Levente és Budapesti színházműsor Zichy-kastély: Bakkhánsnők (fél 9), Városmajori Színpad: Ir­ma, te édes! (fél 9), Hilton-szál­­ló: Pergolesi vígoperák (fél 9), Körszínház: vissza Matuzsálem­hez (fél 8), Szentendrei Teát­rum: Három a kislány (fél 9), Telepódium: Csak semmi politika — Tökéletes házasság (éjjel 11), Zenélő udvar: Kiss Gyula zon­goraestje (Beethoven u. 4., 8), Föv. Nagycirkusz: Bűvös kör (fél 4). A Modul Domus Expók június 24-től július 23-ig.0 Árusítással egybekötött bútorbemutató­n a BNV területén a „D” pavilonban - GARNITÚRÁK - FRANCIAÁGYAK - SZEKRÉNYSOROK - ROMÁN ÉTKEZŐK­­ — és a garzon elemes bútorcsalád komplett­­ összeállításban, azonnali szállítással. A helyszínen intézhető: az OTP és a BOV. Bejárat a 11-es kapun, megközelíthető a 100-as autóbusszal az Örs vezér térről. Autósoknak parkolási lehetőségi 9 órától 18 óráig, hétfőtől péntekig a MODUL DOMUS az EXPÓBAN! ( OXIGÉN * , DISSOUSGAZGYÁR V. AZ OXIGÉN- ÉS DISSOUSGAZGYÁR VÁLLALAT PÁLYÁZATOT HIRDET MUNKAÜGYI OSZ BEOSZTÁS BETÖLTÉ. Közgazdasági egyetemi végzettség vagy főiskolai végzettség és felsőfokú munkaügyi tanfolyam, valamint legalább ötéves szakmai gyakorlat szükséges. Kérjük, hogy a pályázatokat részletes önéletrajzzal a vállalat személyzeti osztályára küldjék. Budapest IV., Váci út 117. 1044. Telefon: 693-584

Next