Népszava, 1982. július (110. évfolyam, 152–178. sz.)

1982-07-15 / 164. szám

6 Magyar bányász-fúvószenekarok az NSZK-ban, Ausztriában, Csehszlovákiában Három bányász-fúvószeneka­runk járt külföldön a közel­múlt hetekben. A dorogiak az NSZK-ban, az oroszlányi­ak Ausztriában, a Mátraal­jai Szénbányák Vállalat kon­cert fúvószenekara Csehszlo­vákiában vendégszerepeit. A dorogi zenekar Lóránt Elek vezényletével Isnyben kerületi zenei ünnepségen, fesztiválon vett részt, Kis­­leggben és Laubenben önálló hangversenyt adott. Német klasszikus átiratok mellett a mi klasszikusaink és mai szerzőink műveivel és a né­pek barátságát hangsúlyosan kifejező más művek előadá­sával őszinte sikert arattak. A fesztiválzsűri a zenekar já­tékát a legmagasabb fokoza­tú elismerésben részesítette. Az Oroszlányi Szénbányák koncert fúvószenekara Tátrai Márton és Padányi Szabolcs vezényletével az ausztriai Steiermarkban vendégszere­peit. A Fohnsdorfi Bányász­zenekar vendégeként részt vett a zenekar fennállásának 120. évfordulójára rendezett jubileumi ünnepségeken. Együttesünk egyórás kon­certet adott a város főterén, amelynek keretében első íz­ben mutatta be a közeljövő­ben sorra kerülő Dunántúli Bányászzenekarok Feszti­váljára készülő műsorát. Frantisek Moch, a világ­szerte elismert cseh népi fú­vószene megalapozója szüle­tésének 120. évfordulóján a Prága melletti Kolin városá­ban, Európa jelentős nemzet­közi fúvószenei fesztiválján, a Mátraaljai Szénbányák központi fúvószenekara Ma­rosvölgyi Károly karnagy ve­zényletével hangversenyezett. A fesztiválon harmincnyolc, különböző nemzetiségű ze­nekar találkozott. A külföl­di zenekarok a Julius Fucik Parkban adtak hangversenyt, tömeges hallgatóság előtt. Másnap nemcsak nívós és tartalmas, hanem nagyon lát­ványos, összevont zenekari hangversenyre került sor. Mások mellett Marosvölgyi Károlyt is felkérték a hatal­mas, egyesített zenekar irá­nyítására. Bányász-zenekaraink kül­földi szerepléseiken méltóan képviselték a magyar fúvós­­zenekari mozgalmat. Kon­certjeiken a személyes bará­ti kapcsolatok ápolásával is hozzájárultak a népek barát­ságához. Tóvizi Sándor Hanglemezfigyelő Sírfelirat (Dsida Jenő versei) Én úgy tartom, hogy a vers­mondó nem csupán reprodu­káló művész. Egy kicsit al­kotó is, hiszen minden elő­adóművész belecsendíti a vállalt versbe a saját maga hasonló természetű élmény­anyagát is, ezáltal motívu­maiban, nüanszaiban min­denképpen tágul, gazdagodik a költemény. Csokonai*, Kosztolányi, Tóth Árpád — leginkább az ő szí­neikből keverte ki Dsida Je­nő a maga pompázatos köl­tészetét, anélkül, hogy bár­melyiknek is epigonjává vált volna. Míves, szépen szóló költő, akinek számára a ma­gány is az „aranycselló mély húrjain zenél”. Aki megszó­laltatja őt, annak magának is szépen kell szólnia. Igen, aki Dsidát mond, az szí­veskedjék egy kicsit az aranycselló mély húrjain ze­nélni. Legszebb verseit — a nem­rég elhunyt Jékely Zoltán kitűnő szerkesztésében — néhány hete adta ki a Ma­gyar Hanglemezgyártó Válla­lat Sírfelirat címmel. Hár­man tolmácsolják a verseket: Bács Ferenc, Hegedűs D. Gé­za és Rajhona Ádám. Hármójuk közül az arany­cselló mély húrjain egyedül csak Bácsnak sikerül zenél­nie igazán. Rajhona több — általam is szerkesztett — té­véműsorban lepett meg már bennünket eredeti versmon­dásával, de Dsida világa nem az övé egészen. Hegedűs­­ Géza se jó, se rossz. Mindazonáltal a lemez ko­moly tisztelgés a harmincegy esztendős korában elhunyt erdélyi költő emléke előtt, aki a századelő nagy lírai virágzásának egyik legerede­tibb illatú és színű vadvirága volt. Mesék lemezen A gyerekek fantáziáját még nem béklyózza semmi. Em­lékezzünk Saint Exupéry Kis Hercegére: bármilyen bá­rányt rajzolt neki a pilóta, elégedetlen volt vele. Akkor ragyogott csak fel, amikor egy ládikót skiccelt heve­nyészve a papírra, kis szere­lőlyukkal. Abba ugyanis tet­szés szerinti, elképzelhetetle­nül gyönyörű bárányt lehe­tett beleálmodni... A merész képzettársítások­hoz, szürrealista képi kalan­dokhoz sokkal inkább part­ner a gyerek, mint az elme­­szesedett képzeletű felnőtt. Ám ezt nem akarjuk tudo­másul venni: gügyögünk ne­ki és vulgarizálunk. Gyer­meteg irodalmat nyújtunk neki a komoly gyermekiro­dalom helyett. Ezért veszek kézbe gyana­kodva minden, gyermekek számára készült művészi por­tékát, legyen az könyv vagy hanglemez. És azért örülök két klasszikus meselemeznek, mert kivételek. Az egyik Ha­uff közkedvelt meséjének, A kis Mukk történetének igen sikerült hangjáték-változa­­tát kínálja, a másik Grimm öt meséjének szintúgy dra­matizált változatával kedves­kedik a gyerekeknek. Lám, a meseirodalom nagy klasszikusaihoz kell csak for­dulni — és máris mentes minden a gügyögéstől. Csupa fantázia, csupa rejtelem ez a világ, de mély emberi su­gallat is. Két-, hároméves lemezek ezek már, de még mindig igen kapósak, hiszen gyere­kek számára szebb ajándékot nem nagyon lehet kitalálni. Éppen, mert nem vevők a bóvlira. A gyerekeknél igé­nyesebb közönség nincs. Ud­variasságból sohasem tap­solnak semminek. De a minő­ségért nagyon hálásak. S ez a két lemez minősé­get kínál. Baranyi Ferenc Meghalt Maróti Lajos Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Maróti Lajos József Attila-díjas, SZOT-díjas író, drámaíró, a Magyar Írók Szövet­ségének tagja, a Magyar Színházi Intézet főmunkatársa, 52 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség következtében, szerdán elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Magyar Írók Szövetsége, Magyar Színházi Intézet, Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja. A késő délutáni hír virrasz­­tásosan érkezik — némító, gerinchidegítő áramlása pil­lanatok alatt döbbenetbe fagy; arra sem hagy időt, hogy lemérhessük a vesztés súlyát, azt a hiányt, amit tá­vozásával hagyott maga után, s azt a jelenlétet, amit mű­veire bízott... Mert akár­­honnét is nézzük, regénye: A kolostor, drámái: Az utol­só utáni éjszaka, a Számkive­tett, Az állam, a Közéletrajz, tanulmányai: a Kettős kötés­ben. A múló jövő nyomában holnapos alkotások, méghoz­zá nem is akármilyen alko­tások, a kritikával egyetértés­ben, a szocializmus korának új, tudományos világképét hordozzák. Akik ismerték, valahol mind irigyei voltak ... iri­gyel azért a magvas tudomá­nyos gondolkodásért, amely­­lyel sokaktól különbözött, gazdagabb volt élményvilá­ga, s ezt a gazdagságot for­mailag is modern (modern­séget és hagyományt ötvöző) művekben tudta sűríteni. A tudat kettős gyökerű: végzettsége szerint matema­tika-fizika szakos tanár volt, belső hivatása szerint pedig kezdettől fogva „az adott vi­lág varázsainak mérnöke” ... Mindez olyasfajta alkatlan­­sággal párosult, amit egyet­len író, szellemi szolgálatos sem nélkülözhet: nem akart sose jóba lenni, kiegyezni ön­magával az elégedetlenséggel örökös készenlétben állt, ta­lán mert úgy érezte, hogy jócskán adósa önmagának, a világnak. Most már sohasem tudjuk meg, hogy még mennyivel , amivel megajándékozott minket, azért mi tartozunk hálával, az emlékezet hálá­jával. T. M. Nemzetközi Liszt-hanglemeznagydíjak Öt hangfelvétel kapta meg az idén a Liszt Ferenc Társaság nemzetközi Liszt-hanglemez­­nagydíjait. A zongoraművek közül három album nyert nagydíjat. A Philips cég fel­vételén Alfred Brendel ját­szik kései Liszt-műveket, az Amadeo cég lemezén Elisa­beth Leonskaja Liszt-átira­tokat ad elő, a Connoisseur Society kazettáján Antonio Barbosa tolmácsolja — Liszt átiratában — Schubert da­lait. A zenekari kategóriában a zsűri a Decca cég felvételét részesítette nagydíjban. Ez utóbbi lemezen Claudio Ar­rau és a Londoni Szimfo­nikus Zenekar előadásában, Sir Colin Davis vezényleté­vel, Liszt két zongoraverse­nye hallható. Az orgona- és kamarazene-kategóriában a Festivo cég kiadásában meg­jelent Jean Guillou-orgonale­­mez bizonyult méltónak az elismerésre. Centenáriumi Weiner Leó-pályázat Weiner Leó, kimagasló ze­neszerzőnk születésének 100. évfordulójára készülve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kola Weiner Leó-emlékbizott­­sága pályázatot hirdet a ze­neszerző életével és munkás­ságával foglalkozó zenetudo­mányi művek megírására. Az elkészítendő pályamű lehet biográfia, terjedelme minimum 10 ív, monográ­fia, terjedelme legfeljebb 3— 6 ív és kisebb tanulmány, ter­jedelme legfeljebb 1—3 ív. A pályaműveket név nélkül, jeligével a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola rekto­ri titkárságára kell bekül­deni. A cím: 1391 Budapest, Pf. 206. Beküldési határidő: 1984. március 31. A pályaműveket az emlék­­bizottság által felkért szak­mai bíráló bizottság értéke­li. A zsűri mindhárom kate­góriában a legjobb művet ju­talmazza, az első kategóriá­ban 50 000, a másodikban 25 000, a harmadikban pedig 10 000 forinttal. A kiemel­kedő pályamunkákat külön is jutalmazhatja. A zsűrinek jogában áll az egyes díjak odaítélésétől eltekinteni, il­letve a díjak összegét módo­sítani. A pályázat eredmé­nyét 1984. október 15-én hir­detik ki. Az emlékbizottság a legsi­keresebb pályaműveket 1985- re, Weiner Leó születésének 100. évfordulójára könyv­alakban is megjelenteti. CSÜTÖRTÖK, 1982. JÚLIUS 15. NÉPSZAVA FÖLDRENGÉS TOKIÓBAN A hét filmjei FŐLEGÉNY Új magyar film egy régi ma­gyar színdarabból. A „régi” jelző persze viszonylagos, éppúgy használhatjuk húsz évvel ezelőttire is, mint het­venévesre, ha olyasmiről van szó, amit akár történelmi forduló, akár kulturális ízlés­váltás határol el napjainktól, röviden szólva, ami aktuali­tását már elvesztette. A mű­vészet, természetesen, fur­csa dolog a tekintetben, hogy nem témája, tárgya, aktuali­tása teszi továbbélővé, jólle­het a maga korában éppen ez az oldala „tolakszik” elő­térbe egy-egy remekműnek is, az emberi-társadalmi vi­szonyoknak az adott kor elő­ítéleteiből emelt korlátain túllépő ábrázolása az, ami miatt a „sajátunknak” érez­hetjük. Szép Ernő Vőlegény című színművét bizarr túlzás vol­na az ilyen remekművek kö­zé sorolni. A századelő vá­rosi kispolgárságának költői ábrázolójától korántsem ide­gen e társadalmi osztály ne­vetséges csúfságainak föltá­rása — de mindezt a legen­da világába emeli­ át érzé­keny és élvezetes nyelvi esz­közeivel, amelyek színpadi művészetének is legfőbb érté­két jelentik. Értékről beszé­lünk, tehát olyasmiről, ami­ért ma is becsüljük ezt a szerzőt, ám nem feledkezhe­tünk meg róla, hogy nem másból, hanem éppen ugyan­ebből a költőiségből követ­keznek korlátai is, amelyek őt és művét napjainktól, tő­lünk elválasztják. Mindebből érvek és ellen­érvek adódhatnának, ha azt latolgatnánk: érdemes-e, vagy sem Szép Ernő Vőlegényét napjainkban színpadra állí­tani. Tudjuk, pár éve igen­nel döntöttek erről, s nagy sikerű előadás született a Madách Kamarában, remek színészi alakításokkal. Más azonban a helyzet, ha úgy Minden gondosan kicenti­­zett Kendzsiro Omori japán katasztrófafilmjében, mely a szerény kommersz vonulatnak is meglehetősen szokványos darabja. A mesétől egyébként lehet­ne érdekes, hiszen egymást érik benne az izgalmas meg­lepetések (az eredeti cím pre­cízen meghatározza a termé­szeti csapás fokát: a földren­gés 7,9-es erősségű). A tehet­séges tudós, Joicsi amellett LEGYEN A FÉRJEM Álla Szurikova filmvígjá­­téka köznapi helyzeteket vo­nultat fel, és ennek megfe­lelően az életből — meg szá­mos más alkotásból — isme­rős a humor is, mely a jele­netekből árad. Egy magá­nyos férfi szállást keres a Krímben. Időmilliomos, hi­szen üdülni szeretne. Minden feltétel adott ahhoz, hogy rá­bukkanjon valakire a másik nem képviselői közül. A hölgy kisfiával együtt kilincsel fe­délért, viszont a férj nél­kül. A címbeli mondat ak­­kor hangzik el a szájából, amikor alkalmi ismerősét megkéri némi helyettesítés­re, ahol kettesben, anya és gyermeke meghúzhatják ma­gukat, kifejezetten hiányol­ják a családfőt. •Nincs az a film, melyben — efféle szituációban — ne melegednének össze a hősök. A Legyen a férjem című szovjet komédia a bonyodal­mat és a végkifejletet illető­en semmiben sem különbö­zik a téma egyéb variációitól, csupán egyes sztoripanelek mások. Természetesen nagy szerepe van a gyereknek Na­vetjük föl a kérdést: érde­mes-e az évi húsz játékfilm választékába illeszteni ezt a darabot? Elegendő indok-e a színpadi siker előzménye egy mozifilm elkészítéséhez? Magyarán: szüksége volt-e erre a témára, erre a színmű­adaptációra a magyar film­nek? Ne gyanakodjunk mind­járt témaszegénységre, a mai problémák iránti érzé­ketlenségre; a Nemeskürty István vezette Budapest Stú­dió nem ötletszerűen kapott erre a témára — már a Csil­lag a máglyán is tudatos vá­lasztásról tanúskodott. De ezt figyelembe véve is úgy ítéljük meg: egy kevés játékfilmet gyártó országban csak három igazi indoka le­het bármely produkciónak, nevezetesen politikai aktuali­tás, üzleti siker, művészi kí­sérlet. A Vőlegény létjogát nyilvánvalóan csak az utób­bi két szempont indokolhat­ná. Nos, ez az, amiben az eredményt látva, bizony ké­telkedünk. Ami ugyanis ebben a film­vállalkozásban érdekesnek mondható, az nagyon távol áll-marad attól, hogy bárki­nek, bármelyikünknek az ele­venébe vágjon, vagy akár a szívéhez szóljon. Mert emlí­tésre pusztán az méltó, hogy viszonylag szórakoztató szí­nészi alakításokat láthatunk — Agárdi Gábor, Dayka Mar­git, Psota Irén, Schütz Ila, Tahi Tóth László —, ámbár minden újdonság nélkül azt „hozzák” ezek a jó színészek, amit már megszokhattunk tő­lük; hogy Szabó Gábor ope­ratőr viszonylag jó színes fényképezéssel kísérli meg a századelő minden ízében is­merős, színpadról és egyé­­bünnen már visszaköszönő kellékeit, atmoszférát árasz­tó környezetté alakítani; hogy a színpadi rendező Vámos László egészen korrekt mó­don rakosgatja egymás­sel­kardoskodik, hogy hozzák a lakosság tudomására a japán fővárost fenyegető veszélyt, amire az előrejelzések utal­nak. Nem tudni pontosan, miért, de nem hisznek neki. A baj nem jár egyedül. Joi­csi hátországa is morajlik, felesége el akar válni tőle. Vigasztalója akadna, ám a szerzők a háromszög embe­ri-lelki hátterével alig törőd­nek, mindez csak arra kell nekik, hogy a pánikhelyzet tasa és Viktor egymásra találásában. Persze, hogy nem megy egy-kettőre a hódítás. Bizonyos akadályokat is le kell győzni az elmaradhatat­lan happy endig. Közben felvonulnak előttünk az üdü­lők, Viktornak — aki mel­lesleg orvos — elvész a ru­hája, a lakáshiány gondokat okoz a „famíliának”, vagyis kedves semmiségekből és de­rűs megfigyelésekből épül fel a szerény cselekmény. Szurikova nem kápráztat­ja el a nézőt eredeti felfede­se a rutinos vágó, Sivó György közvetítésével a beállításokat. Csak éppen az egész tárgy és az egész forma érdektelen. Ami szakmai erénye van a filmnek, az következés­képpen öncélú erény. Mert lehet ugyan, hogy a mai „vál­­lalkozói” világban ráfog­hatnánk némi aktualitást a „fenn az ernyő, nincsen kas” kispolgári magatartásának itt ábrázolt jelenségére, csak hát annyira majdnem­ sem­­mi a jelentősége és épp ezért a jelentése is a hozomány­vadász típusának napjaink valóságában (ellentétben mondjuk, a lakásvadász tí­pusával), annyira nem mai formája az üres fejűek feltö­rekvésének, hasonlóképp­­ a prostitúció és a látszaterköl­csösség ellentéte is annyira más síkra tevődött át már napjainkban, hogy aligha akad bárki is a nézőtéren, aki valami másra ismerhetne rá e film kép-, gesztus- és szö­veganyagában. Márpedig egy új magyar filmben ennyi mindenképp kevés, önálló értéket, mon­danivalót kellene hordoz­nia, még ha százszor is „szí­­nielőadás-átmentő” akcióról van szó. Ha tehát „viszony­lagos” értékeit dicsérjük, az bizony annyi, mintha nem di­csérnénk — ellenkezőleg ... S végtére: Szép Ernő mon­datainak egyéni stílusa és egyben a stilizálás színpadi lehetőségét megteremtő ere­je is elvész a megfilmesítés­ben. Még ha a mondatok ne­tán ugyanazok maradtak is: egy eleve a valóságtól elvá­lasztott, színpadi világra íród­tak azok. A filmi környezet ezzel szemben a realitást kényszerül képviselni: ebbe már nem illeszkedik mara­déktalanul a szellemesen ab­szurditásba játszó párbeszé­dek, vagy magánmegnyilatko­zások sora. Esztétikus, meglehetős gonddal kimunkált, de még­sem eleven világ mozog előt­tünk a vásznon. Csala Károly sakkfiguráit a megfelelő hely­re állítsák. A földrengés iszo­nyatában Joicsi — megőrizve hidegvérét —, nemcsak a tü­zet, a vizet és a gázt győzi le, hanem érzelmeit is. Mondom, a hatásosan meg­szerkesztett cselekmény — melyben könnyű felismerni a modell, az ihlető amerikai Földrengés bizonyos mozza­natait — megfelelő dózisok­ban tartalmazza a látvány sokkoló elemeit. A film még­is rossz. Indító konfliktusa illogikus (senki sem hallgat szegény Joicsira); melodra­­matikus fordulatai kulisz­­szahasogatók; hangszerelése kissé giccses; képi megfogal­mazása a dilettantizmus ha­tárát súrolja. Bármilyen meglepő, mégis tény: a Földrengés Tokióban forgatókönyvét Kaneto Sindo írta. Nem ismerjük a mű — művecske — keletkezésének körülményeit, ezért csupán egy tényt és egy feltételezést fűzünk a látottakhoz: 1. Min­denki a piacról él; 2. Az igénytelen sztereotípiák ez­úttal elpusztították a Tokió romjai alatt maradt társada­lomkritikát is. résekkel, a sablonokat sem veti meg, hangulatokat azon­ban kifejezetten jó színvona­lon képes komponálni. A Le­gyen a férjem azért több va­lamivel a tucatproduktumok­nál, mert Jelena Proklova és Andrej Mironov (Farkas Zsuzsa és Balkay Géza hang­ján), a főszereplő színészek megragadó természetesség­gel játsszák el az „összeszo­­kás időszakának” örömökben és csalódásokban egyaránt gazdag pillanatait. (s. l.)

Next