Népszava, 1982. július (110. évfolyam, 152–178. sz.)

1982-07-15 / 164. szám

NÉPSZAVA 1982. JÚLIUS 15., CSÜTÖRTÖK Befejeződött a Belga KP küldöttségének magyarországi látogatása Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására jú­lius 12—14. között látogatást tett hazánkban Lewis van Geyt, a Belga Kommunista Párt elnöke és Daniel Fed­­rigo, a KB tagja. A vendé­geket fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizott­ságának első titkára. Meg­beszéléseket folytatott velük Várkonyi Péter, a Központi Bizottság titkára. A két párt képviselői kölcsönösen tájé­koztatták egymást pártjaik tevékenységéről, s eszmecse­rét folytattak a nemzetközi helyzet, valamint a nemzet­közi kommunista és munkás­­mozgalom időszerű kérdései­ről. Áttekintették továbbá a két párt közötti kapcsolato­kat, azok fejlesztésének lehe­tőségeit. A belga vendégek szerdán elutaztak Budapestről. Bú­csúztatásukra a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Horn Gyula, a KB külügyi bizott­ságának helyettes vezetője. Elutazott a szófiai pártküldöttség Elutazott szerdán Budapest­ről Csudomir Alekszandrov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának tit­kára, a szófiai pártbizottság első titkára, aki a budapesti pártbizottság meghívására delegáció élén két napot töl­tött a fővárosban. A kül­döttség találkozott Korom Mihállyal, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárá­val. A szófiai vendégek bu­dapesti programjuk során a főváros kenyérgyártásával és a lakosság ellátásával ismer­kedtek. A búcsúztatáson a Ferihegyi repülőtéren megje­lent Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a budapesti párt­­bizottság első titkára. Véget ért a geodéziai vándorgyűlés Az elmúlt negyven évben, amint azt a földhasznosítá­si és ingatlan-nyilvántartási adatszolgáltatás kimutatta, hazánk mezőgazdaságilag hasznosítható földterülete akkora területtel csökkent, mint egész Bács-Kiskun me­gye. A fogyatkozásnak ez a mértéke indokolatlan, és a jövőben törekedni kell arra, hogy csak a kevésbé haszno­sítható területeket vonják ki a mezőgazdasági művelés­ből. Ebben a munkában je­lentős feladat és felelősség hárul a geodétákra, vagyis a földmérőkre — emelték ki egyebek között azon a ván­dorgyűlésen, amelyet Szarva­son tartottak a geodéziai és kartográfiai egyesület rende­zésében. A háromnapos eszmecse­rén — amely szerdán fejez-­ te be munkáját —, mintegy háromszáz szakember vett részt, vitatta meg azokat a feladatokat, amelyek a föld­védelemben a földügyi szer­vezetekre, s a geodétákra há­rulnak. Szerepük a termő­föld korszerű művelésében alig ismert, pedig hozzátar­tozik ehhez. A földmérő fel­adata, hogy feltérképezze azt a területet, amelyet meliorá­cióra kívánnak kijelölni, s hogy munkájával támpontot adjon a tereprendezéshez, vízrendezéshez, talajjavítás­hoz, a táblák, új mezei utak kijelöléséhez. Az általuk szolgáltatott adatok számottevően elő­mozdítják, hogy újabb terü­leteket tegyenek termővé, gyenge földeket, belvizes ha­tárrészeket alkalmassá az in­tenzív növénytermesztésre. Arborétum a Mecsek lejtőjén A legszebb és legidősebb példányok Eredeti szépségében állítják helyre a híres pécsi Pintér­kertet, amelyet botanikai ér­tékeire való tekintettel or­szágos jelentőségű termé­szetvédelmi területté nyil­vánítottak. A Mecsek déli lejtőjén fekvő kertet Pintér János műkedvelő botanikus hozta létre 1925 és 1933 kö­zött. Az állam megvásárolta a területet, s kezelője —­ az Országos Környezet- és Ter­mészetvédelmi Hivatal dél­dunántúli felügyelősége — Pécs első nyilvános arborétu­mává tette. A 24 ezer négy­zetméternyi kertet fokozato­san adják át a közönségnek. A Pintér-kert értéke — gyönyörű fekvésén kívül — a rendkívül gazdag fa- és cser­jeállomány, amelynek egyes példányai egyedülállóak ha­zánkban. A világ minden tá­járól 30 fenyőfajtát és 180 lombos fafajt honosított meg a fél évszázada élt természet­kedvelő. Az arborétum leg­főbb ékessége két faóriás: az arizonai ciprus, Közép-Eu­­rópa legszebb és legidősebb példánya, valamint Magyar­­ország legnagyobb kék doug­­las fenyője. Rajtuk kívül számos olyan fa található a mecseki kertben, amelyek ha­zai ritkaságnak számítanak. Végzés: Demeter Bélát a bí­róság mentesíti a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól. A név önmagában talán keveset mond. De ha eléte­­szünk egy jelzőt, alighanem sokan felkapják a fejüket. A „meggymagos” Demeter jo­gi rehabilitációjáról szól a bírósági papír. (A jogi reha­bilitáció — a közhiedelem­mel ellentétben — nem a büntetés utólagos eltörlését jelenti, hanem azt, hogy az elítélt korábbi ügye miatt már nem kerülhet kedvezőt­lenebb helyzetbe, sőt, erköl­csi bizonyítványt is kaphat.) Demeter Béla személye kö­ré a hetvenes évek elején le­gendák szövődtek. Esete egy írót könyv megírására ihle­tett, bírósági ügye a közvéle­mény szemében szokatlan vi­harokat kavart, vitára inge­relt. Valószínűleg nem szüksé­ges emlékeztetni az üzérke­désért elítélt Demeter Béla néhány olyan ötletére, amely­­lyel tulajdonképpen minden­ki jól járt. A konzervgyár is, amely a különben leírt, hul­ladékba dobott magokért pénzt kapott, s a szövetkezet is, amely viszonylag olcsón hozzájutott a neki annyira hiányzó kiválogatott, jó mi­nőségű, csíraképes magok­hoz. A meggymagos — ma Demetert — aki korábban előzetes letartóztatásban is volt — 1972-ben ítélték el háromévi és kéthónapi sza­badságvesztésre. A börtön­kapun — egyharmados ked­vezménnyel — 1973 augusz­tusában lépett ki. A mente­süléséről szóló írást 1980 novemberében keltezték. Büntetést vagy kitüntetést? Vajon ma mi van vele? A kérdés annál is indokol­tabbnak látszik, mert az utóbbi időben rendelkezések sora ösztönzi a vállalkozó­kedv fokozását, a jó értelem­ben vett ötletemberek szere­pének előtérbe kerülését. S a közvélemény is egyre inkább elismeri: nem kell ferde szemmel nézni azt, aki azért tesz szert nagyobb haszonra, mert többet produkál. A 65 éves kertészmérnököt Budakalászon, faluszéli ma­gánkertészetében találom meg. Díszes ezüstfenyők, gon­dozott facsemeték, sok-sok növény társaságában. Az első benyomásom: nyugodtan le­tagadhatna az életkorából akár tíz évet is. — Kóstolja meg, milyen fi­nom a meggyem! — nyújt ide egy marokkal. — De a magját, ugye, nem kell lenyelni? ... Viccnek indult a dolog, Demeter napbarnított arca mégis elkomorul: — Az igazság az, hogy nem szívesen beszélek már azok­ról az eseményekről. Meg­bűnhődtem érte, bár többen azt mondták, hogy inkább el­ismerést érdemeltem volna. Csak magával kell elszámolnia Ami azt illeti, a bírósági ítélet indokolásának egyes részei valóban felérnek egy dicsérettel. Például: „...a vádlott jó kereskedelmi ér­zékkel észlelte a keresletet egyes facsemeték és egyéb kertészeti termékek iránt... felismerte a­ közületek nehéz­kességét, nemtörődömségét.” Mindez persze, bármilyen szépen hangzik is, nem vál­toztat azon, hogy Demeter bűncselekményt követett el, az ítélet jogosságát aligha lehet megkérdőjelezni. Mint ahogyan ma is büntetőjogi felelősségrevonásra kell szá­mítania annak, aki egyébként hasznos, jó ötleteit meg nem engedett, törvénybe ütköző módszerekkel valósítja meg. Manapság a gazdaságpoliti­ka határozott törekvése, hogy egyre több legális lehetőséget kapjon a vállalkozókedv ki­bontakoztatása, az értékes gondolatok minél zökkenő­­mentesebb megvalósulása, a korábbinál rugalmasabb ke­reskedés, gazdálkodás. De ez sem jelenthet menlevelet a valamennyiünk érdekeit védő jogszabályok megsérté­sére, a szükséges tilalmak semmibevételére. — Nézze, én már leszámol­tam a múltammal, csak a ma és a holnap érdekel — mond­ja Demeter Béla, s a hangjá­ban nem érezni semmi rezig­náltságot. — Túl sokat ta­pasztaltam az emberi irigy­ségből ahhoz, hogy újra ko­molyabb dolgokra vállalkoz­zak. Megmaradok a saját kertem ápolásánál, így csak magamnak — no, meg az adóhivatalnak — tartozom elszámolással. Egyébként rendszeres szállítója vagyok az ültetvénytervező és sza­porítóanyag-forgalmazó vál­lalatnak. Útravaló a börtönből Demeter Béla végigvezet valóban szép és gazdag ma­gánkertészetén. Lelkesen ma­gyarázza a növények nacio­­náléját, szívesen beavat a ve­tésforgó titkaiba, egész mű­vészetébe. — Nincs annál csodálato­sabb érzés, mint amikor ta­vasszal moccanni készül a föld, fényre ágaskodnak az új hajtások. Apám híres ker­tész volt, a fiamnak is zse­bében van már e szakmában a diploma. Ez a mi életünk, a szenvedélyünk. Ahogyan hallgatom, egyre inkább úgy látszik: elégedett emberrel beszélgetek. De az­tán valahogy mindig kénye­sebb témákra terelődik a szó. — Nem tagadom: erkölcsi elégtételt jelentett nekem, ahogyan a környezetem rea­gált a történtekre. Nem mondhatom, hogy egyértel­műen elítélték volna, amit tettem. Sőt, hallottam, hogy valahol a Balaton környékén egy azonos nevű zöldséges a meggymagos Demeternek ad­ta ki magát. Az emberek pénzt gyűjtöttek neki, hogy legyen tehetsége az újrakez­déshez. Ez adott nekem is útravalót. Amikor kijöttem a börtönből, rögtön ide, Bu­­dakalászra siettem. Akkor ehhez még egy csizma is kel­lett: térdig jártam a sárban, a gazban. Abból az elhanyagolt par­cellából a szó szoros értelmé­ben virágzó kertészetet te­remtett. De soha nem gon­dolt arra, hogy messzebbre tekintsen a saját kerítésénél? — Még 1975-ben megkér­dezték az Óbuda Tsz illeté­kesei, hogy nem volna-e ked­vem elvállalni a faiskola ve­zetését? Nemmel válaszol­tam. Rám néz, látja kérdő te­kintetem, de nem vár kér­désre. — Higgye már el, jó ez így nekem. Szeretek kertészked­ni, főzni, ki vagyok békülve az életemmel. Deák András Közélet Trautmann Rezső, a Nép­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak helyettes elnöke búcsú­látogatáson fogadta Mustafa Kamalt, a Bangladesi Népi Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki végleg el­utazott Budapestről. A Sandinista Nemzeti Fel­­szabadítási Front Országos Vezetőségének meghívására Géczi Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjá­nak vezetésével szerdán párt­os kormányküldöttség uta­zott a Nicaraguai Köztársa­ságba, hogy részt vegyen a forradalom 3. évfordulója al­kalmából rendezendő ünnep­ségeken. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban köszöntötte a Ja­pán Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságát a párt meg­alakulásának 60. évfordulója alkalmából. Kitüntetés Az Elnöki Tanács — több év­tizedes, eredményes munkás­ságuk elismeréséül — nyug­állományba vonulásuk alkal­mából dr. Zádor Györgynek, a Budapesti Vegyiművek igazgatóhelyettesének és Zsoldos Jánosnak, az Alkaloi­da Vegyészeti Gyár csoport­­vezetőjének a Munka Érdem­rend arany fokozatát ado­mányozta. A kitüntetést szer­dán Körtvélyes István ipari miniszterhelyettes adta át. Kollektív újítás Takarékos és biztonságos A Taurus Gumiipari Válla­lat abroncsgyárában kollek­tív újítás alapján hőszigetel­ték a diagonál és radiál gu­miköpenyeket vulkanizáló gépek hőtároló részét, dóm­ját. A szigetelés egymillió forintba került, ami a gépek gőzfogyasztását mérve, típu­sonként a hőenergia 15—20 százalékának megtakarítását eredményezte. Pénzben ki­fejezve ez évente 4 millió fo­rint. Az újítás munkavédelmi szempontból is jelentős, mert a 180 Celsius-fok körülire felfűtött, szigetelés nélküli gépek megérintése súlyos baleset forrása lehet, s olyan meleget sugároztak, ami rendkívül igénybe vette a dolgozók szervezetét. Az újí­tás nyomán valamennyi hő­tárolót úgynevezett azbeszt burkolattal láttak el, amit üvegszövettel zártak le, s azok most már megfelelnek a biztonságos munkavégzés követelményeinek. A Pécs kellemes gondjai Pincevilág a város alatt Pécs és Eger pincéi, mint köztudott, nemcsak a ben­nük érlelt jóféle borokról hí­resek. A hatvanas évek vé­gén, hetvenes évek elején előbb a mecsekalji városban jelentkezett le nem tagad­ható módon — beszakadt út­testekkel, megdőlt házfalak­kal — a pincegond: az, hogy a városalap föltérképe­­zetlen, jobbára középkori pin­cerendszere már nem bírta a civilizációs megterhelést. Azután hatalmas robajjal Eger is csatlakozott Pécshez, mikor is ledőlt a híres vár egyik bástyája. Kiderült, hogy a pincék gondja csak­nem teljesen megegyezik a dunántúlival. A Miniszterta­nács külön összeget biztosí­tott a két városnak a pince­­rendszerek földerítésére, megerősítésére. Néhány esztendeje ripor­terként, botcsinálta aknász­ként még magam is ismer­kedtem a pécsi pincékkel, másztam térden, közleked­tem helyenként hason csúsz­va, amikor megnéztünk a város vezetőivel egy-egy fé­lig már megerősített pincét. Mára viszont néhány, bizo­nyos szempontból kelleme­sebb, más szempontból még nehéz gondról számolhatunk be. Kitalált pince A Landler Jenő utcában néhány esztendeje rossz ál­lapotú viskók támaszkodtak a föltáratlan várfalhoz; mint­ha még maga a török ra­gasztotta volna oda ezeket a kunyhókat. Mára a falat vé­gig föltárták, az utat kiszéle­sítették, odalátni a közeli, híres körbástyáig, a Barba­­kánig. A 12. szám alatt díszes fa­ajtó vezet lefelé. Téglás lép­csőház, majd hosszú, teker­­vényes folyosók előre-hátra, jobbra, balra. Valaha ez is dohos, nyirkos pince volt, amelybe csak a nagyon me­rész gyerekek mentek be, de ők is krétával jelölve a ka­nyarokat, nehogy eltévedje­nek. Ma itt működik az ele­gáns, előkelő Taverna borozó. S a sok külföldi vendég nem győz csodálkozni: milyen öt­letesek ezek a magyarok, hogy valóságos pincét csi­náltak ide az ő szórakoztatá­sukra! — Pedig nem mi csinál­tuk­ volt — mondja Laczkó Béla, a városi tanács építés­ügyi osztályának főelőadója, a pécsi pincék tán legjobb ismerője. — Ez azért már kellemesebb gond, mint ami­kor naponta attól kellett reszketnünk, hol fedezünk föl ismét egy eddig ismeretlen pincét. Szerencsére a hasz­nosításnak hányféle módja van, hogy bőven válogatha­tunk. — Gondolom, itt a Barba­­kánnál, amerre a most föl­tárt történelmi városfal ha­lad, szükség is van valami­féle vendéglátócentrumra. — Igen, a turisták, akik a Székesegyháznál, a püspöki palotában, vagy a körbástyá­nál nézelődnek, megéheznek, megszomjaznak. Ebből a szempontból szinte jó, hogy nem kell építenünk, csak bérbe adni a pincét.­­Már működik a Taverna, de lesz mellette söröző is. — Persze a több mint száz pincéből nem csinálhatnak kocsmát. Mire jók még ezek a föld alatti létesítmények? — Elsorolni is sok lenne. A Bajcsy-Zsilinszky utca sar­kán a Pécsi Állami Gazda­ság 3 ezer négyzetméteres pincében gombát termeszt. Mióta elkészült a komposz­táló üzemünk, és működik ez a pince, megszűnt Baranyá­ban a gombaellátás addigi gondja. Ráadásul a gazda­ság bevonta a magánterme­lőket is. A cég komposzt­­anyagot ad, mi pedig szer­ződésbe adjuk a kisebb pin­céket. Ezek mind alkalma­sak hőmérsékletüknél, pára­­tartalmuknál fogva gomba­­termesztésre. Azt hiszem, egytől egyig minden pince el­kelne, ha kiadnánk. Talán azok kivételével, amelyeknél a nagyobb termet sokszor több mint százméteres, labi­rintusszerű folyosón kell megközelíteni.­­ Ezek viszont ideálisak ifjúsági klub céljára, nem? — Így van. Jelentkeznek is sokan. A Rákóczi út 65. alat­ti pincében lesz a felsőokta­tási intézmények közös klub­ja, ezer négyzetméteren. A megerősítés kis híján kész, a jövő évben lesz rajta mint­egy egyhónapnyi munka. El kell készíteni a felszíni fel­építményt, a vizesblokkot, a világítást. Több mint tízesz­tendős, feladásra ítélt terv valósul meg ezzel. Tüsszög a kígyós Ugyanilyen pincében léte­sült a Széchenyi téri Nagy Lajos Gimnázium alatt a modern képeket bemutató galéria. Valahol fölöttünk a gimnázium uszodájában lu­bickolnak a gyerekek, itt a kellemes megvilágításban, fi­nom hűvösben nézhetjük a képeket. Persze, mivel a pin­ce hőmérséklete tizenhárom fok, valamilyen módon a fű­tésről is gondoskodni kellett. Eredeti módszerrel oldották meg: a temperált világítótes­tek nemcsak fényt, hanem meleget is adnak. Ugyanez segít majd a Per­­czel utcában, ahol a tervek szerint a Mecseki Kultúr­­park Hüllő-, díszhalterráriu­­ma lesz. Fönn a Mecseken persze ma is téliesített a hüllők lakhelye, de az el­múlt tél során egyszer a gáz­fűtés, egyszer a villanyfűtés romlott el, és ilyenkor saj­nos náthás lesz a vipera, tüsszög az óriáskígyó. Pécs ódon utcájában, a Káptalan utcában járunk, amelyet mostanában inkább már Múzeum utcának nevez a köznyelv. Itt kapott helyet a Zsolnay-porcelánmúzeum, a Vasarely- és a Martyn-kép­­tár, s nemrég nyitotta meg kapuit a bányamúzeum. Nyers rönkfákon üvegla­pok, rajtuk a gyönyörűbbnél gyönyörűbb ásványok, a föld alatti birodalom kincsei, me­lyeket nem őriznek már lám­pás manók, zöld sipkás ko­­boldok, de a nézőt mégiscsak megilletődöttség szorítja tor­kon, miközben koppanó lép­tekkel rója a múzeum-pin­cét. Ez még csak a létesítmény első része. A következő esz­tendőben folytatják a kiállí­tás építését. Az már igazi bá­nya lesz: anyagleadó aknát, kast, népeskocsit hoznak majd a múzeumba, tárnasze­rűre formálják a folyosót, hogy az is elmondhassa majd, látott beányát, aki még so­sem ereszkedett le a mély­be. Megoldások­ kerestetnek — keressük a megoldási lehetőségeket — folytatja Laczkó Béla. — A Széchenyi tér alatti egyik pincéből fűt­jük a tér közintézményeit, sőt, a pincerendszeren át jut­tatjuk majd el a meleget az újjáépítés után a színházba, az SZTK-ba is. A legnagyobb gond a pénztelenség. Renge­teg üzem, intézmény jelent­kezik, hogy klubot szeretne, akkor azonban csodálkoznak, amikor megtudják, hogy bi­zony, nem kulcsrakészen ad­juk át a pincéket, hanem csak megerősítve, de össz­komfort nélkül. — Szó esett régebben­­ a Széchenyi tér alatti sport­kombinátról is... — Igen, futófolyosót, súly­zótermet terveztünk. Nem lett belőle semmi, pénzhiány miatt. Az Asztalitenisz Szö­vetség azután pingpongtermet akart, de el is állt a tervtől, mikor kiderült, hogy edzés után nincs hol tisztálkodni. A minap egy órán át ülé­sezett tizenhat résztvevő, hogy az egyik pincét az alko­holelvonáson átesett, gyó­gyultak klubjává kéne alakí­tani. Végül azon bukott el az ötlet, hogy kiderült: min­denki mindent elkészít tár­sadalmi munkában, de leg­alább az építőanyagért a szervezetnek kéne fizetnie. Az Országos Műszaki Múze­um áldatlan állapotán segít­hetne, ha itt helyiséget adná­nak nekik. Köszönték, de azt mondták, az ő tárgyaiknak nyirkos ez a hely. — Azt mondhatom: gom­bászoknak bármikor bármit kiadhatnánk, de mi másfajta megoldást is keresünk — mondja bizakodással Laczkó Béla. Szóval nehéz, de azért kel­lemes gondokban fő a pécsi­ek feje. Szántó Péter

Next