Népszava, 1982. szeptember (110. évfolyam, 204–229. sz.)
1982-09-28 / 227. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ■ kedd, 1982. szeptember 28. ■ 110. évfolyam, 227. szám ■ ára 1 40 forint A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Leonyid Brezsnyev beszéde Bakuban Az enyhülési politikáról, az európai biztonságról és a szovjet—kínai viszonyról A szovjet—kínai kapcsolatokról, az el nem kötelezett országok szerepéről s a szovjet külpolitika néhány fontosabb területéről szólt Leonyid Brezsnyev vasárnap Bakuban. Az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke azon a nagygyűlésen szólalt fel, amelyen átnyújtotta Azerbajdzsánnak a Lenin-rendet. A köztársaság a X. ötéves terv idején elért kimagasló eredményeiért kapta az elismerést. Leonyid Brezsnyev emlékeztetett a szovjet—indiai tárgyalásokra, amelyekkel — mint mondotta — szovjet részről maradéktalanul elégedettek. A két ország egyformán, vagy egymáshoz nagyon hasonlóan ítéli meg a nemzetközi helyzet legfontosabb kérdéseit. Az Indira Gandhival folytatott megbeszéléseken megerősítették, hogy pozitívan értékelik az el nem kötelezett országok mozgalmát, s úgy tekintik azt, mint a nemzetközi helyzet javításának fontos tényezőjét. Ami konkrétan Ázsiát illeti, nagyon fontosnak tartanánk, hogy a józan ész, a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös előnyök alapján normalizálódjanak, fokozatosan megjavuljanak a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság kapcsolatai — mondotta Brezsnyev. — Ez jól kiegészítené azt a barátságot és együttműködést, amely a Szovjetuniót Ázsia sok országához fűzi, s hozzájárulna Ázsia és az egész világ békéjének és stabilitásának megszilárdításához. — Európában a Szovjetunió fontos, az enyhülést erősítő tényezőnek tartaná, hogy sikerrel végződjék a madridi értekezlet, s megnyíljon az út az európai leszerelési konferencia előtt. — Ezzel kapcsolatban Leonyid Brezsnyev emlékeztetett arra a konstruktív, békeszerető magatartásra, amelyet a semleges és el nem kötelezett európai országok tanúsítanak a madridi értekezleten. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta: az enyhülés nem lehet egyetlen földrajzi térség, a világ egy meghatározott térségének monopóliuma. Erősítésének lehetőségei mindehol megvannak, s ezeket ki is kell használni — mondotta a többi között bakui beszédében Leonyid Brezsnyev. Megnyílt az általános politikai vita az ENSZ közgyűlésén Bokor Pál, az MTI tudósítója jelenti: Nem Yorkban hétfőn megnyílt az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakának általános politikai vitája. A vita első napján nyolc ország, köztük a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere szólalt fel. A vita megnyitása előtt üdvözölte az ülésszak résztvevőit Joao Baptista de Figueiredo brazil államfő. George Schultz amerikai külügyminiszter ugyancsak hétfőre bejelentett beszédét — indokolás nélkül — csütörtökre halasztották. Stefan Olszewski lengyel külügyminiszter az általános vitában hétfőn erélyesen elítélte egyes nyugati kormányok, elsősorban az Egyesült Államok, továbbá az imperialista propagandaközpontok összpontosított erőfeszítéseit, hogy heves lengyelellenes kampányra használják fel a szükségállapotot. A lengyel külügyminiszter kijelentette: „Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy a szükségállapot kihirdetése nemcsak Lengyelország létérdekeit szolgálja, hanem az európai béke és biztonság érdekeit is.” „Látunk lehetőséget a még meglevő korlátozások megszüntetésére” — jelentette ki a lengyel külügyminiszter. El vagyunk szánva arra, hogy türelmesen és határozottan haladunk tovább a realizmus és jóakarat által vezetett nemzeti párbeszéd és megegyezés felé.” Köszönetet mondva a szocialista országoknak a ne(Folytatás a 2. oldalon) Lázár György Ausztriába utazik Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke dr. Bruno Kreiskynek, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárjának meghívására szeptember 28-án, kedden hivatalos látogatásra Ausztriába utazik. Hogyan kél a szülőföld, a szűkebb haza, hogyan él a dombok, ligetek karéjában található Pest megyei falu, Őrbottyán népe, milyen gondjaik vannak, milyen örömök érik lakóit, ami minden vár még megoldásra. Erről szól riportunk az 5. oldalon. Fejér Gábor felvétele Losonczi Pál Portugáliában Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfőn Antonio Ramalho Eanes, a Portugál Köztársaság elnöke meghívására — felesége társaságában — hivatalos látogatásra Portugáliába utazott. Az Elnöki Tanács elnökét a látogatásra elkísérte Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter, Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács tájékoztatási hivatalának elnöke, Szarka Károly külügyminiszter-helyettes és Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes. A küldöttséghez Liszszabonban csatlakozott Gazdik Ede, hazánk portugáliai nagykövete. Az Elnöki Tanács elnökét, feleségét és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Köpeczi Béla művelődési miniszter, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, valamint az Elnöki Tanács több tagja búcsúztatta. Jelen volt Filipe Orlando de Albuquerque, a budapesti portugál nagykövetség ideiglenes ügyvivője. „Személyemben első ízben látogat magyar államfő Portugáliába, e látogatást az együttműködés továbbfejlesztéséhez vezető új utak és módok feltárásának kívánom szentelni” — hangsúlyozta hétfőn a lisszaboni repülőtéren a sajtónak adott nyilatkozatában Losonczi Pál. Az Elnöki Tanács elnökének különgépe a kora délutáni órákban érkezett meg a portugál fővárosba — jelenítették az MTI tudósítói, Király Ferenc és Fehér Péter. Losonczi Pált, feleségét, valamint kíséretét elsőként Antonio Ramalho Eanes portugál elnök és felesége köszöntötte. Bemutatták a fogadó bizottság tagjait is: Francisco Pinto Balsemao miniszterelnököt, a kormány több tagját, a portugál közélet sok jeles személyiségét. Elhangzottak a himnuszok, a magas rangú vendégnek kijáró 21 díszlövés, majd az Elnöki Tanács elnöke megszemlélte a felsorakozott díszalakulatot, s meghajtotta fejét a zöld-piros dobogó előtt. Losonczi Pál még a repülőtéren nyilatkozatot adott a portugál és a nemzetközi sajtónak : Napjaink nyugtalanító jelenségekttől terhes nemzetközi életében látogatásom bizonyság arra, hogy még a földrajzi távolság és az eltérő társadalmi berendezkedés sem képezhet akadályt kapcsolataink ápolásában, ha él bennünk az egymás tiszteletén alapuló együttműködés őszinte vágya. Ennek szellemében került sor látogatásomra. Ez viszonzása Banes elnök úr 1979. márciusi magyarországi látogatásának, amelyre ma is szívesen emlékezünk és kiemelkedő jelentőségűnek értékeljük országaink együttműködésében. Biztosíthatom önöket, hogy célunk továbbra a békés egymás mellett élés szellemében a kölcsönösen előnyös, egymás tiszteletben tartásán alapuló sokoldalú együttműködés elmélyítése. Bizonyosra veszem, hogy önök és Portugália népe osztják velünk e nemes célkitűzéseket — zárta nyilatkozatát az Elnöki Tanács elnöke. Ezután szálláshelyére, a Lisszabon melletti Queluzba indult. Losonczi Pál és kísérete később koszorút helyezett el Luis de Camoes, a portugál költészet legjelentősebb egyéniségének, a híres Luzitánok szerzőjének síremlékénél. A Belém-palotában a két elnök szűkkörű találkozójával megkezdődtek a hivatalos magyar—portugál tárgyalások. Losonczi Pált Ramalho Eanes elnök fogadta a repülőtéren TELEFOTÓ - MTI Külföldi Képszolgálat Visszaesett a jobboldal Hessenben Kibukott az FDP Follinus Könyves János, az MTI tudósítója jelenti: Az NSZK-beli Hessenben vasárnap megtartott tartományi választáson a Szabad Demokrata Párt megsemmisítő vereséget szenvedett, a Kereszténydemokrata Unió pedig nem tudta elérni a célul kitűzött abszolút többséget. A szavazáson, amelyen a választásra jogosult mintegy négymillió állampolgár 86,3 százaléka vett részt, a következő eredmény született: A választás eredményeképpen a 110 főnyi hesseni tartományi parlamentben a CDU 52, az SPD 49, a zöldek 9 képviselői hellyel rendelkeznek, az FDP-nek pedig egyetlen képviselője sincs. A hesseni alkotmány értelmében Holger Börner szociáldemokrata miniszterelnök kormányának december 1-én, — az új tartományi parlament összeülésekor — vissza kell lépnie. Mivel azonban a választáson egyetlen párt sem tudta megszerezni az abszolút többséget. Börner kisebbségi kormánya mindaddig ügyvezető kormányként tevékenykedhet, amíg a tartományi parlament nem tud új kormányfőt választani. Börner azonnal közölte: kész vagyok kisebbségi kormányt vezetni, s megfelelő költségvetést beterjeszteni a munkanélküliség leküzdése érdekében. (Kommentárunk a 2. oldalon.) A csalódott Alfred Dregger, a CDU tartományi elnöke és az elégedett Holger Börner, a szociáldemokrata tartományi miniszterelnök a választási eredmények ismertetése után TELEFOTÓ / MTI Külföldi Képszolgálat Kapuzárás a BNV-n Vasárnap nyitotta ki utoljára kapuit az idei őszi BNV. Az ismét nyáriassá vált kellemes időben több ezren választották hét végi programként a kőbányai vásárváros meglátogatását. A látogatókat e napon is változatos programok várták. Szinte egymást érték a látványos, zenés divatbemutatók, és sok érdeklődőt vonzottak a fodrászok és kozmetikusok ingyenes bemutatói. Akinek még jutott, vásárolt az árusító pavilonoknál a vásári slágercikkekből, amelyek legtöbbje az utolsó darabig elfogyott a zárásra. A vendéglátóipar az idén is jól szervezte meg a munkáját: volt elegendő enni- és innivaló. Rekordforgalmat könyvelhettek el az éttermek, a csárdák, a büfék, a bisztrók. Vasárnap este hét órakor a Rákóczi-induló hangjaival búcsúzott a minden eddiginél több, mintegy kilencszázezer látogatót fogadó őszi BNV. A főtér árbocairól levonták a részt vevő országok zászlóit, és bezárta kapuit a fogyasztási cikkek vására. A kiállítók megkezdték a csomagolást, hogy átadják a helyet az október elején nyíló szakkiállításoknak. (Cikkünk a vásár tanulságairól a 3. oldalon.)