Népszava, 1982. október (110. évfolyam, 230–256. sz.)

1982-10-22 / 248. szám

8 Mozaik — Szabolcs-Szatmár megye bemutatkozik ma este 6 óra­kor Budapesten, a Metró Klubban, a HNF I. kerületi bizottsága, a Szabolcs-Szat­már megyei Tanács, a sáros­pataki öreg Diákok Buda­pesti Baráti Köre, valamint a Metró Klub rendezésében. A gazdag program kereté­ben tárlat nyílik a megyé­ben élő festőművészek alko­tásaiból, előadások hangza­nak el a megyéről, a nyír­egyházi Móricz Zsigmond Színház művészei szabolcs­­szatmári írók és költők mű­veit tolmácsolják. A Világűrben a Horizont. Csütörtökön a Szovjetunió­ban a műholdas távközlés és televíziós hírközlés további fejlesztési programjának megfelelően újabb „Hori­zont” jelzésű távközlési mű­holdat bocsátottak föl. A mesterséges holdnak a Föld felszínétől számított távol­sága: 35 800 kilométer; a Föld körüli keringési sebes­sége: 23 óra 57 perc. — Síremlékavatás. Az Épí­tésügyi és Városfejlesztési Minisztérium közli, hogy Bondor József volt építés­ügyi és városfejlesztési mi­niszter síremlékének avatá­sa október 29-én, 12 órakor lesz a Mező Imre úti teme­tőben.­­ Félidőnél tart Szolnok harmadik és eddigi legna­gyobb víztornyának építke­zése. Az új víztorony űrtar­talma háromezer köbméter lesz, magassága a törzzsel és a víztartó kehellyel együtt megközelíti a hetven mé­tert. A törzset és a közbe­eső födémeket csúszózsalus technológiával készíti el a Szolnok megyei építőipari vállalat, a torony törzsébe ezer köbméternél több be­tont építenek be. — Horgászati tilalom a Holt-Tiszán. Az alcsi-szigeti Holt-Tiszán Szolnok város lakóinak horgászparadicso­mán október 25-től novem­ber 20-ig általános horgá­szati tilalmat rendel el a MHOSZ Szolnok megyei in­tézőbizottsága. — Amerikai dzsesszegyütt­­tes, a Róva Saxofon Quar­tet mutatkozik be ma Győ­rött, a Petőfi Sándor Műve­lődési Központban. — Kiállítás Légrády Sán­dor bélyegterveiből. Csütör­tökön a Magyar Posta Bé­lyegmúzeumában Juhari Ist­vánné, a posta vezérigazga­tó-helyettese megnyitotta a Légrády Sándor grafikus­­művész 50 éves bélyegterve­zői munkásságát bemutató kiállítást. A művész még ma is tevékenyen dolgozik, 1978-ban a „Koronázási jel­vények” blokkja elnyerte az év legszebb bélyege címet. — Gálffi László találkozik a közönséggel a Budapesti Művészetbarátok Egyesüle­tének rendezésében október 25-én, du. fél hatkor a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsának V., Belgrád rakpart 24. sz. alatti nagytermében. Bevezeti dr. Szíj Rezső, fotó­bemutatót rendez Kiss Jú­lia, zenei kísérettel közre­működik H. Szűcs Ilona. — Brnói ipari kiállítások. Két jelentős nemzetközi ipa­ri kiállítás nyílt meg Brnó­­ban. A találmányok és mű­szaki újdonságok kiállítá­sán, az „Invex 82”-n —, amelyet most hetedszer ren­deznek meg a városban — Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyaror­szág, az NDK és a Szovjet­unió vállalatai és intézmé­nyei vesznek részt. A má­sik újonnan nyílt brnói ki­állítás „A tárgyak világa” címmel az ipari formater­vezés eredményeiről ad nemzetközi áttekintést. K ötezer divatos nutria­­prémet kínál eladásra az e héten zajló lipcsei szőrme­aukción a Sárszentmihályi Állami Gazdaság. A Fejér megyei mezőgazdasági nagy­üzem nem először jelentke­zik a szocialista országok egyik legnagyobb prémpia­cának számító aukción.­­ A Hazafias Népfront Budapesti Kertbarátok Tár­sadalmi Szövetsége október 26-án, kedden, 17.30 órai kezdettel a HNF Budapesti Bizottsága székházában (VI., Népköztársaság útja 125.) eredeti japán virágkötészeti és ikebanakészítési bemuta­tót tart. Ezenkívül az őszi növényvédelemmel kapcso­latos kérdéseikre is választ kaphatnak a kertbarátok. — Robbanás. A síneken elhelyezett pokolgép robbant szerdán este egy Sundsvall­­ból Stockholm felé tartó expresszvonat előtt, a svéd fővárostól mintegy 100 ki­lométerre északra. A sze­relvény nem siklott ki, az utasok közül senki sem sé­rült meg, csupán a moz­donyvezető szenvedett ki­sebb sérüléseket. A rendőr­ségi nyomozás eddig nem vezetett eredményre. Szeretettel köszöntjük névnapjukon­­Stk) nevű olvasóinkat. A Nap ket 6 óra 12 perckor, nyugszik 16 óra 44 perckor. Elhunyt Palotás Károly Palotás Károly, a Népszava Lap és Könyvkiadó nyugal­mazott igazgatóhelyettese 63 éves korában elhunyt. Bú­csúztatása 1982. október 26-án, kedden 13.15 órakor lesz a Kispesti új temető ra­vatalozójában.­­ Radó Endre, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend tulajdonosa, aki 1932-től volt a párt tag­ja, életének 73. évében elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása október 25-én, hétfőn délután 2 órakor lesz a Farkasréti temetőben. MSZMP XIII. kerületi bizottsága a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozóinak Szakszervezete Meghalt Környei Elek újságíró Az MTI mély fájdalommal tudatja, hogy Környei Elek újságíró, a Fejér megyei szer­kesztőség nyugalmazott veze­tője hosszú betegség után, 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása november 9-én, ked­den 10 órakor lesz a Farkas­réti temetőben. * Szlovákiai magyar lapok­nál, majd a Kis Újságnál dol­gozott. Székesfehérvárott részt vett az MTI megyei szerkesztőségének megszer­vezésében és annak két év­tizeden át megbecsült és el­ismert vezetője volt. Széles körű, sikeres irodalmi tevé­­kenységet folytatott: verses­köteteket, drámákat, iro­dalmi riportokat publikált. Munkásságáért az elsők kö­zött kapta meg a MUOSZ Arany toll kitüntetését. Rendőrségi felhívás Csütörtökön, a kora délutáni óráikban Budapesten, az Ül­lői út 78-as számú ház előtt egy ismeretlen forgalmi rendszámú és vez­etőjű, felte­hetően Zsiguli gyártmányú 1200-as típusú fehér személy­­gépkocsi két gyalogost el­ütött. A gázolás következté­ben a gyalogosok súlyos sé­rülést szenvedtek. A gépkocsi vezetője megállás nélkül to­vábbhajtott a Nagyvárad tér irányába. A baleset idejében több jármű és gyalogos tartózko­dott a helyszínen. A rendőr­ség kéri a szemtanúkat, hogy értesítsék a közlekedés­rendé­szetet a 226-878-as telefon­számon. (MTI) Lézertükör csillog a Holdon Lézerfény villan az éjszakában ... Bő másodperc múlva a Holdhoz ér ... Kísérőnk ár­nyékban levő ré­szén elhelyezett tükörről visszave­rődik ... összesen mintegy két és fél másodperc eltelté­vel újra a Földön van a lézersugár! Húsz évvel ez­előtt kezdődtek ezek a kísérletek — akkor még ter­mészetesen tükör nélkül. Később a szovjet Lunohod automatikus szon­dák, majd az ame­rikai Apollo-expe­­díciók legénysége különleges tükröket helyezett el a Hold egymástól messze fekvő vidékein. Távcsövön át készült ké­pünk úgy ábrázolja a Holdat, ahogyan hétfőn lesz látható, vagyis első negyedében. A még árnyékban levő részre berajzolták az Apollo—14 űr­hajósai által 1971 februárjá­ban ott hagyott tükör hold­rajzi helyzetét. A Fra Mauro kráter térségében pihenő szerkezet 46­ X.46 centiméte­res, 100 darab kis prizmából álló síklap, a megfelelő szög­be állítva. A texasi McDonald Obszer­vatórium rubinlézere veszi célba jövő szerdáig — amíg a napfény el nem éri. A Krím félszigeten levő Szi­­mesz Obszervatórium Luno­­hold—2 nevű — és máshol el­helyezett — tükre már jócskán belefutott a holdbéli nappal­ba. A két csillagvizsgáló kö­zött egyébként évek óta szo­ros az együttműködés: úgy­nevezett geodéziai bázisvonal húzódik közöttük, a földi há­romszögelési hálózatok minő­ségének javítására! A rubinlézer elképzelhetet­lenül rövid idő alatt roppant energiájú fényt „lő ki”. A vékony nyaláb a Holdra érve 4 kilométer átmérőjű terüle­tet világít meg , ahol a tü­kör is van. Csekély része visszaverődik és a Földre jutva már 17 kilométerre te­rebélyesedik. Ebben a zóná­ban egy körülbelül 3 méter átmérőjű, távcső „begyűjti”, az ugyancsak elképzelhetet­lenül kevés, maradék fényt. Az atomórák pedig lemérik, mennyi időre volt szüksége a lézersugárnak az oda-vissza út befutásához. Ebből kiszá­mítható a Föld és a Hold pil­lanatnyi távolsága. A „szolid” és általában használatos közép­távolság: 384 400 kilométer. A Szimesz Obszervatórium 25 centimé­teres, a McDonald 8—15 cen­timéteres pontossággal adja meg, hogy milyen messze van tőlünk éjszakáink hűséges vándora. Mindkét csillagvizs­gáló (és rajtuk kívül még né­hány) a 3 centiméteres pon­tosság elérésére törekszik! Azért is, hogy egy majdani bolygók közti utazás pályá­ját elengedhetetlenül precí­zen meghatározhassák. (Jankovszky) A berajzolt fehér négyzet jelzi a „soron levő" tükör helyzetét. (A távcső fordított állásban mutatja a Holdat.) a szerző felvétele Televízió 1­ 8.00 Tv-témna 8.05— 10.50 IXv 13.55—15.55 ITv. Ism. 16.05 Hírek 16.10 Nagyon fiatal, nagyon szőke NDK tévéfilm Rudi Strahl, a film írója mély emberismeretről tesz tanúbizonyságot az erények és gyengeségek ábrázolásában. A két neves művész pedig, Inge Keller és Wolf Kaiser a színészi eszköztár teljes gazdagságát vonultatja fel. Egy búcsú rövid története elevenedik meg a képernyő előtt ülő számára . . . 16.45 Szülők iskolája XHI/5. A beszédről. Ism. 17.15 Vendégségben Csányi Lászlónál A pécsi körzeti stúdió műsora. FF. 18.00 Ablak. FF. 19.10 Tv-téma 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Delta Tudományos híradó 20.25 Szakonyi Károly: Dániel VI/4. Csupa öröm az élet 20.55 Kodály Zoltán: Liszt Ferenchez (Vörösmarty Mihály verse) 21.05 Vétlenek Vitray Tamás műsora 21.50 A hét műtárgya Salomon Van Ruysdael: Kocsma májusfával (Szépművészeti Múzeum) 21.55 Tv-híradó 3. 22.05— 23.00 Keserű csokoládé Színes olasz film 14 éven felülieknek! Televízió 2­ ­8.35 Pulzus Könnyű, zenei panoráma 19.30 Tv-híradó 20.00 Forradalomban született FF. Szovjet films. X/2. A támadás Kolját Moszkvába küldik. A helyi rendőrség sok nehézséggel küszködik, nemrég alakult meg, nincsenek még tapasztalatai, az alvilág pedig kihasználva a forradalom utáni zűrzavart, egyre-másra fosztogat, gyilkol. A legszervezettebb banda élén Kutykov áll. Legutóbb egy professzort rabolt ki bandájával. A gyilkosságot látta a nevelőnő, Marija is, aki élete kockáztatásával, de mégis vállalja a bűnözők leleplezésében való rész­vételt. 20.55 Tv-híradó 2. 21.15—kb. 23.00 Torna Világ Kupa Férfi egyéni összetett verseny Szlovák tv 9.10 Gyerekek műsora 9.40—10.35 Tévéjáték. Ism. 11.15 Híradó 16.20 Rövidfilmek 17.15 A tábor­nok orra (svéd tévésorozat) 17.45 Tv-tanácsadó. FF. 17.55 Pozsonyi magazin 18.10 Természetfilm 18.40—19.10 Dokumentumműsor 19.20 Tv-híradó 20.00 Szibéria Kossuth rádió 8.27 Elveszett fémek nyomában 8.37 Weiner: f-moll szerenád 9.03 Vár egy új világ Fejezetek a szocialista irodalom történetéből 9.33 Száll az ének 10.05 Zenélő dominó 10.35 Emlények Arany János versei 10.40 Népdalok 11.00 A magyar művelődés századai A Jagellók évtizedei 12.00 Déli krónika. Lottó 12.30 Ki nyer ma? — Sopronban 12.45 Hét végi panoráma Ajánlóműsor sok muzsikával 14.02 Yehudi Menuhin vezényli­­ a Bath-i Fesztivál és a Menuhin-fesztivál zenekarát 14.44 Magyarán szólva 15.05 Révkalauz 15.35 Fúvószene 16.00 Van visszaút? 17.05 Lakatos Sándor népi zenekara játszik 17.35 Kisváros Nagyatád 18.00 Mindig szép idő van 18.30 Esti magazin 19.15 Homo ludens 19.35 Arany János nyomában „Hej, Nagykőrös híres város” 20.15 Szimf. zene 20.35 Operettkedvelőknek Johann Strauss műveiből 21.30 Földközelben — a Balaton-felvidéki szőlőskertekben 22.20 Tíz perc külpolitika 22.30 Új zenei újság. Ism. 23.20 Dimitri Mitropoulos vezényli a New York-i Filharmonikus Zenekart 0.10 Melódiakoktél Petőfi rádió 8.05 Balázs Erzsébet nótákat énekel 8.20 Tíz perc külpolitika. Ism. 8.35 Slágermúzeum 9.21 Külpolitikai arckép­­csarnok 9.41 Névtáblák Pintér István jegyzete 10.00 Zenedélelőtt 11.35 Tánczenei koktél 12.35 Édes anyanyelvünk 12.40 Népi muzsika 13.15 Intermikrofon 13.35 Jólét vagy Jó­lét? 14.00 A Petőfi rádió zenedélutánja 17.00 Térkép és útravaló 17.30 Ötödik sebesség 18.35 Pophullám 19.40 Régi nóta, híres nóta 20.35 Hídfők a végtelenben XII. (befejező) rész: Mit neveznek szerelemnek? 21.35 Ritmus! Máté Péter felvételeiből 22.05 Népdalkörök pódiuma 22.30 Engedje meg! 23.20 Darvas Ferenc és Gyulai Gaál János zenés játékaiból PÉNTEK, 1982. OKTÓBER 22. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? (szovjet tévéfilmsorozat) 21.25 Vetélkedő 22.05 Világhíradó 22.20 20.10 A nagy vadászat (francia film). 3. műsor 9.00 Iskolarádió 9.30 Kamaramuzsika A_____ 11.05 Zenekari muzsika • 13.07 Onczay Csaba gordonkázik • 13.54 Sarkadi Imre: Körhinta 14.04 Szereted az operát? 14.34 A Hamburgi Monteverdi­­kórus Alessandro Scarlatti madrigáljaiból énekel • 14.59 OIRT-hangjátékfesztivál # Mint a tücskök a sötétben Eevamaija Poljarvi hangjátéka 16.00 A Takács-vonósnégyes hangversenye • 17.05 Muzsikáról versben, prózában Juhász Gyula — 1. rész 17.35 Operakettősök • 18.10 Új zenei újság • 19.05 Népdalok a Dunáról • 19.35 A nemzetközi Liszt­­hanglemez-nagydíj kiosztása és a Liszt Ferenc Társaság ünnepi hang­versenye • 20.10 Egy pálya vonzásában 21.30 Opera-művészlemezek • 22.30 Magyar dzsesszegyüttesek felvételeiből • 23.10 Bárdos Lajos kórusműveiből • Budapesti színházműsor Erkel Színház: Sevillai borbély (Gyurkovics—Klemperer u. 2., 7), Nemzeti Színház: Mózes (7), Várszínház: Csíksomlyói passió (7), Józsefvárosi Színház: Brili­ánsok szombatja (7), Nemzeti Színház: A manó (7), Madách Színház: Az ember tragédiája (7), Vígszínház: Amadeus (7), Pesti Színház: Kőműves Kele­men (7), József Attila Színház: Perrichon úr utazása (L. b. 1. en., 7) Thália Színház: Énekek éneke (7), Operettszínház: Chi­cago (7), Vidám Színpad: Med­dig lehet elmenni? (7), Tele­pódium: Mindenre van magya­rázat — Majd a rex! (éjjel 11), Mikroszkóp Színpad: Hogyan? Tovább! (fél 9), Egyetemi Szín­pad: Én egy an­alfa­béta vagyok (fél 8), Radnóti Színpad: Nico­las Guillén­est (bemutató, 7), Rock Színház (MOM): Sztárcsi­­nálók (7), Korona-Pódium: Ál­dozat vagy Tigrisasszony? (7), Játékszín: Négykezes (8), Játék­szín a Vigadóban: Kedves ha­zug (8), Bábszínház — Népköz­­társaság útja: Jeles napok (du. 3) Jókai tér: Csongor és Tün­de (de. 10), Bp.-i Gyermekszín­ház: Távolban egy fehér vitor­la (du. 3), Zeneakadémia: Ün­nepi hangverseny Liszt Ferenc születésének 171. évfordulóján (fél 8), Kisterem: Kijevi trió (Ko­runk zenéje, fél 8), Pesti Viga­dó: MÁV Szimfonikusok (MÁV b. B­ l., fél 8), Kálvin téri refor­mátus templom: Hajdú Gábor orgonaestje (8), Főv. Nagycir­kusz: Vízicirkusz (fél 4 és fél 8). * A Katona József Színház igaz­gatósága közli, hogy az 1982. ok­tóber 29-re hirdetett Budapest­ Orfeum c. előadás helyett a Frontátvonulás (Cseh Tamás ön­álló estje) kerül színre. A meg­váltott jegyek érvényesek, vagy a váltás helyén visszaválthatók. BUDAPESTI HÚSIPARI VÁLLALAT 1. SZ. GYÁRA (BP. IX., GUBACSI ÚT 6.) MUNKATÁRSAT KERES PÉNZTÁROSI MUNKAKÖRBE •• Érdeklődés személyesen vagy telefonon, a 336-915/212 melléken az adminisztratív vezetőnél. A RUHATISZTÍTÓ SZÖVETKEZET BUDAPEST XIV., MOGYORÓDI ÚT 8. SZ. ALATTI GÉPKOCSITELEPÉRE FELVÉTELRE KERES GÉPKOCSI­­ELŐADÓ ADMINISZTRÁTORT. JELENTKEZNI LEHET A SZÖVETKEZET SZEMÉLYZETI OSZTÁLYÁN: BUDAPEST VII., CSÁNYI U. 10. TELEFON: 420-265 R­IA­ I IIII N­P SZÖVETKEZE TAPÉTA TIPPÜNK: TAPÉTAVÁSÁR Gazdag választékban kínálunk ízléses, változatos mintájú, jó minőségű tapétákat szaküzleteinkben: III., Korvin Ottó u. 27. VII., Kertész u. 38. X. , Újhegyi sétány 2. XIII. , Szt. István park 20. XV., Erdőkerülő u. 27. XXI., Áruház tér. V., Fehérhajó u. 12—14. Vill., József krt. 68. XI. , Andor u. 2. XIV. , SUGÁR-üzletközpont XIX., Eötvös u. 5. Egyes hazai és import tapéták október 30-ig 30%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL!

Next