Népszava, 1982. november (110. évfolyam, 257–281. sz.)
1982-11-13 / 267. szám
Egymillió sertés a háztáji és kisüzemekben Január 1-től emelkedik a felvásárlási ár ■ Vágómarhák minőség szerint - Takarmányárusítás 4500 helyen Több sertésre kötöttek az idén szerződést a kistermelők az állatforgalmi és húsipari vállalatokkal, mint az elmúlt év azonos időszakában, a kiegyensúlyozott takarmányellátás és a korábbinál előnyösebb értékesítési feltételek miatt. A háztáji és kisüzemekben több mint egymillió disznót hizlalnak. A jövő év elejétől érvényes értékesítési árak szerint a felvásárlók kilónként átlagosan egy forint hatvan fillérrel többet adnak az élő sertésért. Az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt a különböző súlykategóriákért más és más alapárat fizet. Ezek szerint kilónként 34 forintot adnak a 95—125 kilogramm súlyú hús- és húsjellegű sertésekért. A 125 kilogramm feletti súlyú állatok kilója 35 forint 50 fillér lesz, a 130 kiló fölött pedig a zsírsertések után 28 forint 50 fillért kapnak a termelők. A tröszti tájékoztatás szerint változatlanul érvényben marad a több évre szóló szerződéses felár, és az úgynevezett mennyiségi felár is. Mindent összevetve a teljes értékesítési összeg kilónként 37 forint is lehet. A vágómarha értékesítési ára 1983. január 1-től átlagosan egy forinttal emelkedik. A jövőben azonban a különböző fajtáknál egyre inkább előtérbe kerül a minőség szerinti osztályozás — jelenti a többi között az MTI. A január 1-től bevezetendő előnyösebb felvásárlási árak arra utalnak, hogy az állatforgalmi vállalatok a termelési kedv megtartásáért tették ezeket a lépéseket. Figyelembe veszik a növekvő ráfordítási költségeket is. A termelők így megtalálják számításukat, és biztosítják az egyenletes és változatos belső ellátást, a magyar húsélőállat és a feldolgozó húsipari termékek exportját. A megfelelő érdekeltség ehhez biztosítja a feltételeket. Hazánkban megnövekedett az állatállomány, ez egyik fő pillére mezőgazdasági termelésünknek. A stabilizálás és fejlesztés általános érdek. Ehhez járulnak a gabonaforgalmi vállalatok és az áfészek is a jó takarmányellátással. Jelenleg hazánkban több mint 4500 helyen vehetnek takarmányt a termelők. L. V. Nemcsak novemberben vannak készségei, szokásai az embernek, amelyek nem ismernek időbeni korlátokat. Ilyen például a testápolás, hétköznapibban tisztálkodás, amelynek ezúttal mégis a november adott apropót. November ugyanis a testkultúra, a testápolás, a testépítés hónapja és ez volt programja a Magyar Újságíró Szövetségben a MUOSZ egészségügyi és szociálpolitikai tagozata, valamint a Herbária Országos Gyógynövényforgalmi Közös Vállalat rendezte sajtótájékoztatónak. Hogy miért novemberben kell erre koncentrálnunk, az elhanyagolható körülmény ahhoz az információanyaghoz képest, amellyel az előadók, dr. Magyar Imre belgyógyász, dr. Rácz István bőrgyógyász, dr. Tóth Károly jogász professzor és a Caola KHV, a Compack, a Kőbányai Gyógyszerárugyár, a Pharmatrade, a KERMI képviselői szolgáltak. Attól kezdve, hogy a Juvenalistól származó közhely — miszerint ép testben ép lélek —, nem tényállítás, csupán fohász az istenekhez, hogy áldanák meg ép testünket ép lélekkel is. És bármennyire fontos is a test edzése, amit gyermekkorban kell megkezdeni, edzéssel folyamatossá tenni, bármennyire érdekesek a test teljesítményei, a világot mégis a szellem viszi előre (vagy néha hátra). Ne feledkezzünk meg tehát a szellem foglalkoztatásáról, az iskolai tanulmányok végeztével sem. Megtudtuk, hogy a bőrgyógyász azért örül a testápolás hónapjának, mert alkalmat ad néhány tévhiedelem eloszlatására. Nevezetesen a napozás egyoldalú értelmezésére, holott túlzásba vitele nemcsak csokoládészint kölcsönöz, hanem rákkeltő hatású is lehet. Fürdésből szintén megárt a sok. Naponta egyszer zuhanyozni szükséges, de elégséges is, mert a sok lubickolás kioldja a bőrből a lipoidot — zsírt —, aminek csak egyik kellemetlen következménye a viszketés. Ami pedig a kozmetikai szereket illeti, a természetes anyagokat tartalmazókat részesítsük előnyben. Szegényebbek lettünk még egy közhiedelemmel, az almarágás fogtisztító hatásával. A fogmosást nem pótolja, sőt, cukor- és savtartalma miatt kétszeresen indokolja. A fogmosás mellett azonban még egy hathatós módja van a megelőzésnek: a só fluorozása, amire Tóth professzor szinte életét tette fel. Aminek általános alkalmazása 50—60 százalékkal csökkentené az igen elterjedt és fájdalmas népbetegséget. Biztató — ahogyan a Compack képviselője elmondta —, hogy az évtizedes múltú fluorügy közel a végkifejlethez, a gyártásának a sóüzem rekonstrukciójának jövő év végi befejezésével semmi akadálya. Csupán az Egészségügyi Minisztériumnak kell kimondania az áment. És ha ebben csak egy kicsit is segített a testápolás havának nyilvánított november, akár kedvenc hónapunk rangjára is pályázhat. Lukács Mária Harminckét országból érkeztek képek Nő ’82 — Pécsett Nő ’82 címmel nemzetközi fotókiállítás nyílt pénteken a Pécsi Galériában. A megnyitón Féner Tamás fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetségének főtitkára nyújtotta át a kiállítás két fődíját a belga Georges Biomnak Pythia című képéért és a francia René Cambot-nak Erzsébet című alkotásáért. Lottó A 46. heti lottósorsoláson a következő számokathúzták ki: 17, 21, 31, 71, 80 Délelőtt ködös, napközben enyhe idő Európa nyugati és északi tájai fölött nedves, de enyhe léghullámok vonulnak nagy sebességgel. Hatásukra azokon a vidékeken gyakran borult az ég, erős a szél és többfelé esik az eső, záporeső. Szárazföldünk más tájain csöndes, enyhe időjárás van, éjszaka és reggel sokfelé alakul ki köd, napközben azonban nagy része feloszlik, s azután több órán süt a nap. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Délelőtt a köd lassanként mindenütt feloszlik, azután néhány órás napsütés várható. Délután időnként megnövekszik a felhőzet, eső azonban nem valószínű. A hőmérséklet délután 9, 14 fok között alakul. A Duna Budapestnél: 126 cm, 8 fokos. Térképünk a november 12-i, 13 órai időjárási helyzetet ábrázolja MAI PROGNÓZIS Város Szombati maximum Vasárnapi minimum Budapest 131 Győr 146 Szombathely 134 Zalaegerszeg 123 Siófok 124 Pécs 145 Kecskemét 131 Miskolc 9 —3 Debrecen 10 —1 Szolnok 110 Szeged 131 Békéscsaba 120 Moszkva 93 Helsinki 112 Stockholm 104 Madrid 248 Athén 20 12 Kairó 25 16 Berlin 134 Varsó 123 Prága 150 Bécs 133 Belgrád 182 Bukarest 8 —3 Derült, tiszta, holdfénymentes estéken, tíz óra körül a délkeleti égbolton — meglehetősen magasan — halványan hunyorgó fénypontot, ha jó a szemünk, 6—7, egy csomóban levő csillagocskát láthatunk. Színházi látcsővel már 10—15, igen szép, kék, egymáshoz közeli tündöklő csillagban gyönyörködhetünk. A Pleiadok, magyar népies nevén a Fiastyúk legfényesebb tagjait észlelhetjük — s ez, sajnos, a tél közeledtét is jelzi. Tejútrendszerünkben sok olyan csillagcsoport található, amely több tucat, néha több száz, vagy ezer tagból áll. Ezek nem „véletlen” csillagsűrűsödések; fizikai fejlődési kapcsolatban állnak egymással és koruk is nagyjából egyforma. Nyílt halmazoknak nevezik őket — jóllehet stabil képződmények, amelyeket a tömegvonzás tart össze. Általában galaxisunk szimmetriasíkja, azaz egyenlítője mentén helyezkednek el. A Pleiadok, illetve a Fiastyúk a nyílt halmazok jellegzetes képviselője. Fényesebb csillagai közül, a hoszszabb expozíciós idejű fényképfelvételeken már feltűnnek halványan derengő gáz-, illetve porfelhők, amelyek egyrészt a csillagok fényét verik vissza, másrészt maguk is világítanak. A mintegy 250 ezer csillagból álló Fiastyúk távolsága 500 fényév! Vagyis most úgy látjuk, ahogyan Mátyás király uralkodásának utolsó éveiben „volt” az égen. (Jankovszky) Közeledik a tél Fejünk felett a Fiastyúk A Pleiadok, azaz a Fiastyúk csillaghalmaza. (Kicsit hasonlít a Göncölszekérhez) a szerző felvétele Megbízólevéllel jönnek az adatfelvevők December elsején kezdődik az új lakbérek megállapításához szükséges felmérés December 1-től a Fővárosi Ingatlankezelő Vállalatok megbízottai hozzálátnak a lakbérek megállapításához szükséges felmérésekhez, ugyanakkor tájékozódnak a lakások műszaki állapotáról is. E munkákat a lakbérekről, továbbá az albérleti és ágybérleti díjakról szóló, 1982. október 7-én megjelent és 1983. január 1-én hatályba lépő rendeletek alapján végzik. A munka kezdete előtt tájékoztaják a bérlőket a felmérés napjáról, pontos időpontjáról. Az arról informáló hirdetményeket a lakóépületekben kifüggesztik. Amennyiben a megjelölt időpont a bérlők számára nem megfelelő, úgy ennek módosítását telefonon kérhetik az illetékes ingatlankezelő vállalattól. A felmérők ott, ahol a lakásra vonatkozó valamennyi információ az IKV rendelkezésére áll, csak az adatok egyeztetéséért keresik fel a bérlőket, és bemutatják a kitöltött adatvételi lapot. Ha az adatok hiányosak, akkor a felmérők a helyszínen rögzítik a szükséges információkat. Az adatok helyességét mindkét esetben a bérlő és az adatfelvevő aláírásával igazolja. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a később számítógéppel elkészített lakbér megállapításával a bérlők észrevételeket tegyenek. Az adatfelvételt végzők megbízólevelet kapnak, amelyen nevük és személyi számuk is szerepel. A megbízólevelet még a lakásba lépés előtt kötelesek felmutatni, a bérlő kérésére azonosságukat személyigazolványuk felmutatásával is igazolni kell. A megbízólevél 1982. december 1-től 1983. március 31-ig érvényes. A ciklon, amely India nyugati partvidékén keddre virradóra pusztított, 379 halálos áldozatot követelt. A mentési munkálatok nagy erővel folynak. Az 5 millió lakosú körzetben emberek százezrei váltak hajléktalanná TELEFOTÓ - MTI Külföldi Képszolgálat NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1139 Bp. XIII., Váci út 73. Telefon: 497-950 Levélcím: 1553 Bp. Pf. 43. Felelős kiadó: dr. Jandek Géza, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 34.- Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701416 TELJESEBB AZ ÖRÖM, HA AJÁNDÉKA IDEJÉBEN ÉRKEZIK! KÉRJÜK MÁR MOST ADJA FEL KÜLFÖLDRE KARÁCSONYI KÜLDEMÉNYEIT!