Népszava, 1983. február (111. évfolyam, 26–49. sz.)
1983-02-26 / 48. szám
PSZAVA 1 Március 1-től kezdik meg az árusítást Elkészült az új budapesti közületi telefonkönyv Többet tud, áttekinthetőbb - Távhívás és időzóna 130 ezer alapadat Az egyik legtöbbet forgatott könyv: a távbeszélő-névsor. A legutóbbi közületi névsor 1979-ben jelent meg, és azóta az adatok mintegy 65 százaléka az átszervezések, költözések, új állomások felszerelése miatt megváltozott. A szerkesztők — mint Pozsonyi Vilmos, a Budapesti Távbeszélő Igazgatóság vezetője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta — messzemenően figyelembe vették a nemzetközi tapasztalatokat, az előfizetők korábbi kifogásait és arra törekedtek, hogy az új névsor ne csak a nevek, címek, telefonszámok gyűjteménye legyen, hanem egyben hasznos segítőtársunk is. A Távbeszélő és Névsorszerkesztő Hivatal nem is olyan régen még egy 192 oldalas közületi könyvet 13 hónapig szerkesztett száz szakember bevonásával. A legkorszerűbb mikrofilmes technika lehetővé tette, hogy ezt a munkát most 24 munkatárs bevonásával, tíz hét alatt végezzék el. A könyv, amelyet az Athenaeum Nyomda példamutató gyorsasággal állított elő, a legfrissebb adatokat tartalmazza, sőt, figyelembe vették a várható fejlesztéseket is. Csak néhány példa: a mentőknél nemcsak a jelenlegi telefonszámok, hanem a felépülő új központ állomásai is szerepelnek, a nemzetközi távhívásnál pedig az 1983-ban, 1984-ben elkészülő USA, kanadai távválasztási lehetőségek is. Az új könyv 504 oldal terjedelmű, 200 ezer példányban jelent meg, súlya darabonként 122 dkg, a január 19-ig üzembe helyezett valamennyi telefonszám szerepel benne. A szerkesztés során 3800 közülettel, intézménnyel egyeztettek, s nemcsak a budapesti, hanem a budakalászi, a budakeszi, a budaörsi, a csömöri, a diósdi, a nagykovácsi, a pilisborosjenői, a solymári, a törökbálinti, ürömi közérdekű telefonszámokat is közük. Minden hasznos postai információt megtudhatunk, így az új szolgáltatásokról, a magnetofonom üzenetrögzítésről, a 230. oldalról a hibabejelentésekről, az ügyeleti szolgáltatásokról kapunk teljes információt, valamint a Tourinformról, amely magyarul és négy világnyelven 24-féle témacsoportban ad tájékoztatást az érdeklődőknek. Közük a távhívásba bekapcsolt 440 város, község körzetszámát. Egy részletes világidőzóna-térképet közölnek, a nemzetközi felsorolásból pedig kiderül, hogy csaknem valamennyi európai országgal az interurbán központ közbeiktatása nélkül kapcsolatot tudunk teremteni. Tartalmazza a postai irányítószámokat, a budapesti és a nagyobb vidéki városok utcajegyzékét is. Minden eddiginél gazdagabb a közérdekű számok gyűjteménye és tükrözi a könyv a gazdaságban végbemenő változásokat. Így például külön felsorolja a gazdasági munkaközösségeket és kisvállalkozásokat. A 130 ezer alapadatot tartalmazó kiadvány külön közti azoknak a nyilvános állomásoknak a címét, ahonnan távhívást lehet kezdeményezni. A könyvet — amely 73 forintba kerül — március 1-től az V. kerület, Petőfi Sándor utca 17—19. szám alatt — itt még vasárnap is —, valamint további 14 postahivatalban lehet megvásárolni. Moldován Tamás Levélben érkezett jegykimérés Tatának, a híres sportparadicsomnak veszélyben a jó híre, közölte olvasónk, Marosi Tibor. Mint a levélből kitűnik, aggodalma nem is alaptalan. A helyi buszokon áttértek a perselyes rendszerről a jegylyukasztásos rendszerre, ami nem volna baj, viszont sehol egy tájékoztató tábla, hol lehet jegyet kapni. A diszkréció oka nyilvánvaló. Jegyet ugyanis a vasúti restiben árusítottak. De mivel a resti elsődleges profilja a vendéglátás, a buszjegyre várni kell, hacsak nem iszik a kedves vendég egy kortyot. S mert nem ivott, tovább próbálkozott. A város közepén például egy dohányboltban, ahol csak felvilágosítást kapott, hogy itt nem, de a közeli borkimérésben van jegy. Olvasónk célját föl nem adva, tovább kísérletezett. Megtudta, hogy az ABC-áruházat is kijelölték jegyárusításra. Onnan a presszóba irányították. Ahol kért egy buszjegyet, mire kedvesen felhívták a figyelmét, hogy nemcsak jegyet árusítanak, hanem finom italokat is. Végül is kellemesen utazott, a buszjegyvásárlás megtette a hatását. Ezek után már nem is csodálkozik azon, hogyha a tatai helyi járaton önszántukon kívül borisszává válnak az utasok. (kerekes) Garázda vadmacskák Vadmacskák garázdálkodnak a Dráva mentén: nyulakat, fácánokat és más apróvadakat ragadnak el, sőt, a magányos őzsutákat is megtámadják. Olykor bemerészkednek a faluszéli portákra, ahol azonban a házőrző kutyák rendszerint meghátrálásra kényszerítik a hívatlan látogatókat. A vadmacskákat még nem is oly régen a teljes kipusztulás veszélye fenyegette. A Mecsekből el is tűntek — nem kedvezett nekik a hegyvidék erőteljes urbanizálódása. Lottó A 8. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták 7, IS, 19, 54, 61 A február havi tárgynyeremény-sorsoláson az 5. hét szelvényei vesznek részt Több órás napsütés, északkeleten köd MAI PROGNÓZIS Európa középső és délkeleti részén anticiklon helyezkedik el. Az anticiklon területén a reggeli órákban sokfelé párás, ködös az idő. A köd nagy része a nap folyamán feloszlik, néhány helyen azonban tartósan megmarad. A köd feloszlása után kevés a felhő, s száraz, napos időjárás jellemző ezeken a területeken. Nyugat-Európában változékony, csapadékos az időjárás. Az Atlanti-óceán felől enyhe, nagy nedvességtartalmú levegő érkezik a kontinensre. Sokfelé van eső, s jelentős, többfelé a 10 millimétert is meghaladó csapadék hullik. Az óceáni léghullámok lassan kelet felé helyeződnek. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: változóan felhős idő, számottevő csapadék nélkül. A Dunántúlon élénk lesz a déli szél. A csúcshőmérséklet az ország legnagyobb részén 4 és 8 fok között. Város Szombati maximum Vasárnapi minimum Budapest6 —3 Győr5 —2 Szombathely6 —1 Zalaegerszeg7 —2 Siófok3 —2 Pécs8 —1 Kecskemét3 —5 Miskolc2 —7 Debrecen0 —6 Szolnok4 —2 Szeged4 —3 Békéscsaba4 —4 Moszkva0 —2 Helsinki2 —3 Stockholm4 —2 Madrid 17 10 Athén8 1 Kairó22 12 Berlin6 —1 Varsó4 —2 Prága5 —1 Bécs7 1 Belgrád5 —4 Bukarest3 —7 Térképünk a ma 13 órára várható időjárási helyzetet ábrázolja T. Balogh László felvétel«» Hajóvásár a Vörösmarty téren Újabb díszburkolatszakasz készült el a belvárosi korzón Kiépült a gyermekkardiológiai hálózat Időt, életet nyernek a szívrendellenességben született gyermekek: a megyei gyermekkardiológiai hálózat megszervezése, a gyermekkardiológusok folyamatos, magas szintű továbbképzése révén ettől az évtől lehetővé vált, hogy sürgős kardiológiai ellátásban részesítsenek minden vezélyeztetett újszülöttet. A mentőszolgálat segítségével az ország bármely részéből eljuttathatják a rászorulókat az Országos Kardiológiai Intézet vagy a Szegedi Orvostudományi Egyetem gyermekosztályára, ahol haemodinamikai vizsgálattal pontosan megállapíthatják a szívbetegség típusát. Azoknál, akiknél sürgős beavatkozás szükséges, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. számú gyermekklinikája, illetve a Szegedi Orvostudományi Egyetem I. számú gyermekklinikája, illetve a Szegedi Orvostudományi Egyetem szívsebészeti osztályán végzik el a műtétet. Nádaratás tolókaszával Több mint egy évtizedes „gépkorszak” után ismét tolókaszával aratják a nádat a Velencei-tavon. A nádvágás ősi munkaeszközét azért vették elő, mert a vékony jégréteg nem bírja el a súlyos kombájnokat. A betakarítással viszont igyekezniük kell a tó téli munkásainak, a tervezett másfél millió kévének ugyanis még csak egyharmada van kupacokban. A borotvaéles tolókaszák kezeléséhez nem volt könnyű szakembert találni, jobbára már csak az idősebb nádvágók tudnak dolgozni vele. Végül is harmincan vállalkoztak a kézi aratásra. A két karral tolható kaszával egy munkás naponta nyolcvan kévét tud levágni. A feljegyzések szerint hajdan a legügyesebb nádvágók száz-százhúsz kévét is learattak ezzel a szerszámmal, bár a munkában úgy megizzadtak, hogy a legnagyobb hidegben iss egy szál ingben dolgoztak. Rosszul beállított tolózár a Viscosagyárban Fűtőolaj került a Dunába Egy tolózár hibás beállítása miatt még február 16-án mintegy 80—90 tonna fűtőolaj került a Dunába Nyergesújfalunál a Magyar Viscosagyárból. 1íz olaj, szerencsére, azonnal tömbökbe merevedett, amint érintkezésbe került a hideg vízzel, azokat pedig — ugyancsak szerencsére — az átlagosnál erősebb szél a part felé sodorta. . Ennek köszönhető, hogy a fűtőolaj nem okozott halpusztulást, és nem szenynyezte a körzetben levő kutakat. A tömbökbe merevedett olaj mintegy 3 kilométeres parti szakaszon helyezkedett el, így nem érintette sem a folyam belső felületét, sem távolabbi partjait. A vízszennyezést az Észak- Dunántúli Vízügyi Igazgatóság mérőhajója február 22-én fedezte fel. A Vízügyi Igazgatóság a riasztással egyidejűleg harmadfokú vízminőségvédelmi készültséget rendelt el, és szakemberei — a viscosagyáriakkal együttesen — azonnal hozzákezdtek a folyam megtisztításához. Tegnapig a kiömlött fűtőolajnak 80 százalékát sikerült összeszedniük és eltávolítaniuk. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1139 Bp. XIII., Váci út 73. Telefon: 497-950 Levélcím: 1553 Bp. Pf. 43. Felelős kiadó: dr. Jandek Géza, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 34.— Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701416 Melegszik a Föld légköre Bolygónk éghajlata az ezredfordulóra valószínűleg melegebb lesz a mostaninál. A kérdés szakértője, Georgij Golicin, a Szovjet Tudományos Akadémia levelező tagja, a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában kijelentette, hogy a levegő átlaghőmérséklete 2000-re 1— 1,5 fokkal emelkedik. Sok ez, vagy kevés? A kérdéssel foglalkozó tudós értékeléséből kitűnik, hogy bolygónk egészét tekintve ez nagy változás, ám a mindennapi életben a hőmérséklet-különbség szinte alig lesz érzékelhető. Minthogy azonban a felmelegedés nem egyenletesen oszlik majd el, hanem a különböző földrajzi szélességeken eltérő erősséggel jelentkezik, egyes területeken akár számottevő változásokat is hozhat. Golicin véleménye szerint az éghajlat felmelegedése kedvezően hat majd a mezőgazdaságra, néhány körzetben pedig növeli a levegő páratartalmát. Ami földünk jégtakaróját illeti, aggodalomra semmi ok, bolygónk sarki jégpáncéljának ez a hőmérséklet-változás meg sem kottyan. ! Ha tetszik, s kifizeti,s ha nem, visszaadja . Budapesten háromnapi kipróbálásra Önnek is a lakására szállítjuk a TS—4312-es típusú SUPER COLOR SZÍNES TELEVÍZIÓT. Ára: 22 800 Ft. OTP-hitelre is kapható. Telefonon is megrendelheti vevőszolgálatunknál, a 110-601 -es számon.