Népszava, 1983. február (111. évfolyam, 26–49. sz.)

1983-02-13 / 37. szám

Mozaik — A Népszava munkavé­delmi tanácsadó szolgálata hétfőn 16 és 19 óra között várja az érdeklődőket szék­házunkban (Budapest VII., Rákóczi út 54.). — Idén is van magyar nyertese a nemzetközi San­­kar gyermekrajzversenynek, amelyet az indiai főváros­ban rendeznek. A legjobb ■ rajzoló díját a 13 éves Imre Mariann nyerte. A magyar kislány immár harmadszor kapott díjat a versenyen.­­ Csaknem 10 ezer tágg­­gyal gyarapodtak az elmúlt évben a miskolci Herman Ottó Múzeum különböző gyűjteményei. Különösen gazdag anyagot vettek jegy­zékbe a régészeti osztályon. Közöttük vannak a Mező­­nyárád határában feltárt, XIV. századbeli fazekasmű­helyből származó tálak, kö­csögök is.­­ A szövetkezeti dalosok országos találkozóját az idén is megrendezik Szol­nokon. Március 19-én és 20- án Tamásiban, március 26- án és 27-én Tatán, április 16—17-én Nyíregyházán, áp­rilis 23—24-én pedig Kecs­keméten találkoznak egy­­egy körzet együttesei. A leg­kiválóbbakat hívják meg június 18—19-én Szolnokra. — Gyémántlakodalmát ül­te, házasságának 60. évfor­dulóját köszöntötte szomba­ton Nyíregyházán Huszársz­­ki János és felesége. A me­gyeszékhely Szindbád étter­mében megterített gyémánt­­lakodalmi asztal mellett hat gyermekük és 24 unokájuk mellett köszöntötte őket 12 dédunokájuk is.­­ Felavatták Máriássy Fé­lix filmrendező szobrát teg­nap a Magyar Filmgyártó Vállalat központjának elő­csarnokában. Az ünnepsé­gen Szabó István filmrende­ző emlékezett a magyar film­­történet kiemelkedő szemé­lyiségére.­­ Lechner Lajosnak, Sze­ged nagy árvíz utáni újjá­építő­j­ének a róla elnevezett téren felállított emlékkövet születésének 150. évforduló­ja alkalmából szombaton megkoszorúzták a Műszaki, és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, va­lamint a Magyar Építőmű­vészek Szövetsége képviselői.­­ Kodály Zoltán Maros­széki táncok című művét ad­ták elő Washingtonban pén­teken. Az amerikai főváros legfontosabb hangverseny­termében, a Kennedy-köz­­pontban a magyar szárma­zású Gerle Róbert vezényel­te a Kodály-művet.­­ A Fejér megyei diák­napok a vers- és prózamon­dók versenyével kezdődtek meg szombaton Dunaújvá­rosban. A különféle művé­szeti ágakban sorra kerülő vetélkedőn ezernyolcszáz fiatal vesz részt, közülük a legjobbak oklevelet kapnak, s eljutnak a „Ki mit tud?” országos vetélkedőjére, szín­padra léphetnek az országos diáknapok fesztiválján is.­­ Nagycsoportos óvodáso­kat és alsótagozatos iskolá­sokat tanít szatmári dalokra és táncokra a Józsefvárosi Klub gyermektánc- és ját­szóházában (Budapest VIII., Somogyi Béla utca 13.) Szvo­­rák Katalin, ma délután 5 órától. — Kecskemét határában elkészült a szőlészeti kuta­tók új székháza. Hét hektá­ros kertjében szőlőarboré­tumot alakítanak ki: a régi és az új fajták, a hagyomá­nyos és a korszerűbb műve­lési formák egyaránt helyet kapnak benne. — Jávor Piroska festőmű­vész és Asszonyi Tamás szobrász- és éremművész al­kotásaiból nyílt közös kiál­lítás szombaton Ózdon, a Kun Béla Művelődési Ház kisgalériájában. — Egy kétmotoros Cessna —310 típusú kenyai repü­lőgépnek mind a négy uta­sa életét vesztette, amikor a gép viharba kerülve pénte­ken este lezuhant Nairobi Nemzeti Parkjában.­­ A Mozgássérültek Bu­dapesti Egyesületének IX. kerületi rendezvénye febru­ár 16-án, szerdán 18 órai kez­dettel lesz. (IX., Vágóhíd u. 31—33.) Műsort ad az Egész­ségügyi Főiskola színjátszó­köre.­­ Doktoravató nyilvános tanácsülést tartott szomba­ton a debreceni Kossuth La­jos Tudományegyetem taná­csa. Doktorrá fogadták a bölcsészettudományi kar 22 és a természettudományi kar 20 jelöltjét. Szegeden két felsőoktatási intézményben avattak doktorokat. A József Attila Tudományegyetem ünnepi tanácsülésén 86 hall­gatót avattak doktorrá, az Orvostudományi Egyetemen 78 fiatalt avattak gyógysze­résszé.­­ Fotópályázatot hirdet a Szegedi Szabadtéri Játékok 1959-es felújításának 25. év­fordulója alkalmából a sze­gedi tanács művelődési osz­tálya, a Szegedi Szabadtéri Játékok Igazgatósága és a Szeged Tourist Idegenforgal­mi Hivatal. A pályázat célja a Dóm téri előadások és a nyári ünnepi hetek más ese­ményeinek, hangulatának művészi és dokumentum értékű bemutatása.­­ Tovább bővítik és kor­szerűsítik Heves megyében az idén a vezetékes gázszol­gáltatást. A Tiszántúli Gáz­­szolgáltató Vállalat mintegy 12 millió forintot költ erre a célra és a helyi tanácsok is jelentős összeggel támo­gatják a fejlesztést.­­ Termelőszövetkezeti szabadidő-központ épül Ti­­­­szaföldváron. Elsőként egy nyolcvan hektár kiterjedésű tavat alakítottak ki mintegy 150 ezer köbméter föld meg­mozgatásával. A helyi Le­nin Tsz területén egy, mező­­gazdasági művelésre alkal­matlan részt hasznosítanak ilyen módon.­­ Két halálos áldozatot követelt az a lavina, amely a francia Alpokban söpört végig az egyik lesiklópályán. Három ember meg is sérült. Szemtanúk ugyanitt egy má­sik lavináról is beszámoltak, ez szerencsére nem követelt áldozatokat, és sérültjei sem voltak. Kiskert Az elhanyagolt kert Sokan vásárolnak, bérelnek, esetleg örökölnek kertet. Ezek jelentős része általában elhanyagolt. Gyakori gondot okoz az új tulajdonosnak, hogyan kezdje el a terület rendbetételét, melyek az el­ső teendők. Ebben szeret­nénk most segíteni. Először is szakemberrel el­lenőriztessük, s a későbbi vi­ták elkerülése érdekében tűzessük ki a telekhatárokat. Jelöljük ki a felépítésre ke­rülő szerszámkamra vagy hétvégi ház helyét. Építés előtt tájékozódjunk a tanács­nál, s ha szükséges, kérjünk engedélyt, és szerezzük meg a szomszédok hozzájárulá­sát. Ezután a gyomoktól, az ér­téktelen bokroktól tisztítsuk meg a területet. Legjobb er­re a sarló, kaszát, metszőol­lót, baltát használni. Ugyan­is, ha égetéssel akarjuk gyor­sítani munkánkat, könnyen előfordulhat, hogy nemcsak saját kertünkben okozhatunk kárt, hanem a tűz átterjed­het a szomszéd területekre is. Ha mégis az égetéses mód­szer mellett döntenénk, tűz­­fogó árkot kell készítenünk kertünk körül, és csak szél­csendes időben dolgozhatunk, kisebb részletekben. Egyedül ne fogjunk hozzá, mert egy gyors szél hatására gyorsan elterjedhet a tűz. A terület letisztítása után a tarackot — többszöri ke­zeléssel — Gramoxone gyom­irtóval pusztíthatjuk. Ennek nagy előnye, hogy csak a zöld részeket pusztítja el, a talajban nincs hatása, így nem tesz kárt a hasznos nö­vények gyökérzetében. Ki­permetezésekor nagyon ügyeljünk, hogy a szél ne hordja szét a szert. Ezért csak szélcsendes időben, ala­csony nyomáson és terelő védőlemezt használva juttas­suk ki. Vizsgáljuk át a gyümölcs­fákat, gyümölcsbokrokat, szőlőtőkéket, az esetleges megmaradt díszcserjéket! Csak a kiszáradt, túl idős, beteg egyedeket vágjuk ki. Ezek gyökereit is gondosan ássuk ki. A még használha­tó, egészséges öreg fákat tisz­togassuk le, vágjuk le a szá­raz, kórokozókkal, kártevők­kel erősen fertőzött ágakat, gallyakat. Most erősebben ne messük meg, mert az legyen­gíti a fákat. Hagyjuk ezt a jövő tavaszra! Azért is érdemes az egész­séges, idősebb növényeket meghagyni, mert legalább az új telepítésű szőlő, gyümölcs­fa termőre fordulásáig lesz árnyat adó helyünk, és va­lamennyi saját gyümölcsünk. A szőlőtőkék közül is csak az egészségeseket hagyjuk meg, pótoljuk a kitört karókat, s kötözzük fel a vesszőket. Ha nem túl nagy a tőkehiány, döntsük el, milyen művelés­módot akarunk, s ennek megfelelően ritkítsunk, mes­sük meg a tőkéket, készít­sünk támberendezést. A sző­lő több évtizedig élő növény, s a nem túl idős tőkéket gon­dos trágyázás után még ma­gasművelésűre is érdemes átalakítani. A gyümölcsfák és a szőlők rendbehozását 2—3 év alatt fokozatosan végezzük majd el, mert így nem sínylik azt meg. Már most segíthetünk növényeink fejlődésén, ha bőségesen trágyázzuk és egy négyzetméterre 5—8 kg szer­ves tárgyat dolgozunk a talaj­ba. Kezdjük majd el a rend­szeres növényvédelmet is. Ehhez és az időszerű mun­kák szakszerű elvégzéséhez jó segítséget adhat a Kerté­szet és Szőlészet szaklap, és a Mezőgazdasági Kiadónál megjelent Idejében szólunk! című könyv. Szent-Miklóssy Ferenc Kossuth rádió 8.21 Énekszóval, muzsikával 9.00 Fűtől fáig 10.03 Jelky András kalandjai 10.43 Az MRT Gyermek­­kórusának madrigál­felvételeiből 11.06 Az MRT Szimf. Zenekarának hang­versenye 12.50 Harminc perc alatt a Föld körül 13.20 Ruggiero Ricci Pagan­ini-caprice-okat hegedül 13.35 Utazó kutatók 14.00 Peter Schreier operaáriákat énekel 14.27 Így láttam Kodályt 15.05 Művészlemezek 16.05 Rendezte: Cserés Miklós dr. Móricz Zsigmondi A nagy fejedelem 17.05 Az ember értéke­i önmagában és mások előtt 17.35 Artur Schnabel zongorázik, Gregor Pjatigorszkij gordonkázik 18.40 A Rádiószínház bemutatója Andrej Hleng: Véres madár 19.41 Örökzöld dallamok 20.33 Nóták 20.59 Töltsön egy órát kedvenceivel! 22.15 Zenekari muzsika 0.10 Haj VASÁRNAP, 1983. FEBRUÁR 13. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? Televízió 1­ 8.00 Tv-téma 3.05—9.05 Mindenki iskolája 9.05 Óvodások filmműsora 1 9.25 Foxi Maxi kalandjai 9.45 Lenko Bolgár játékfilm, II/2. 11.00 Hírek 11.05 Sakk, Kempelen úr! 11.50 A Kings Singers énekegyüttes hang­versenyének közvetítése az MTA kongresszusi terméből 14.05 „Aki dudás akar lenni’ Fiatalok népzenei műsora 14.35 Műsorainkat ajánljuk 15.00 Képújság 15.05 Audrey Hepburn-sorozat Hogyan kell egymilliót lopni? 17.10 Elmebajnokság 18.00 Delta 18.40 Tv-torna 18.45 Mese 19.00 A Hét 20.05 Bogár Holland tévéfilm A tévéfilm Maupassant novelláját dolgozza fel. A történetben egy idős férfi visszaemlékezik ifjúságának egy boldog, romantikus emlékű nyarára, öt fiatalember a Szajna partján­­ vakációzik, s közben beleszeretnek — mind az öten — ugyanabba a fiatal lányba, Bogárba ... 21.15 „Nem felfelé tőrök, uram” Sütő András műsora Sütő András 1927. június 17-én született Pusztakamaráson. A dokumentumfilmet a Magyar Televízió a Romániában élő kiváló író 55. születésnapjára készítette. 22.20 Hírek Televízió 2 20.00 Hírek 20.05 Az impresszionizmus Xvi/5. Claude Monet — tükrözések és áttűnések 20.55 A világ animációs filmjeiből­ 21.15 Telesport 22.15 Képújság A VÍZGÉPÉSZETI VÁLLALAT IV. SZERELÉSI GYÁREGYSÉGE AZONNAL FELVESZ KÖZÉPFOKÚ SZAKKÉPESÍTÉSŰ TERVELŐADÓT, KÖZÉPISKOLÁT VÉGZETT PÉNZTÁROST. JELENTKEZNI LEHET: SZEMÉLYESEN, ÖNÉLETRAJZZAL A SZEMÉLYZETI VEZETŐNÉL. BUDAÖRS, KOMÁROMI U. 22. Petőfi rádió 7.00 A római katolikus egyház félórája 7.30 Vasárnapi orgonamuzsika 8.05 A Nyitnikék postája 8.50 Így vagyunk együtt 9.03 Mit hallunk? 9.30 Magnóról magnóra 10.15 Paganini 11.00 Kattogó kabaré 13.00 Néró és a VII/A. 14.00 Ha még nem tudná ... 14.35 Táskarádió 15.33 Magyar könnyűzenei felvételek 16.00 Útközben hazafelé 17.40 Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója 18.35 Kardvívás 18.50 Poptarisznya 20.53 Társalgó 22.18 Verbunkosok, népdalok 23.15 Könnyűzene éjfélig 3. műsor 8.11 Komoly zenei zsákbamacska # 10.00 Új zenei újság # ism. 10.45 Öt kontinens hét napja 11.06 Vasárnapi koktél • 12.00 Budapest anno Vallomások Budapestről 13.05 Tip-top parádé • 13.35 Bartók-felvételekből • 14.00 Vivaldi-művek # 15.38 Jelenlétünk Kuvaitiban Riporter: M. Szabó Imre 16.03 Dietrich Fischer-Dieskau énekel, Szvjatoszlav Richter zongorázik • 17.00 Wagner összes operája • Parsifal 22.15 Tomsits Rudolf dzsessz­­felvételeiből • 23.00 Reneszánsz kórus­muzsika • Hétfői műsorajánlat KOSSUTH: 9.00 A hét zeneműve Bach: Angol szvitek 9.30 A hét költője Bertolt Brecht 10.35 Mit ér a nevem? 11.40 Robert Merle: Védett férfiak 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.00 Zenei érdekességek ... 19.15 Baráti szövetségben Dokumentumok a magyar—szovjet kapcsolatok történetéből (Közreműködik dr. Berecz János kandidátus, a Népszabadság főszerkesztője. Szerkesztő­­riporter : Csák Elemér.) 20.15 Hétfő este Pesten és Budán Házigazda Horvát János 22.30 Halló, itt vagyok! PETŐFI: 8.50 Slágermúzeum 12.40 Tánczenei koktél 17.00 A nácik Németországban 2. rész: ... és kialakult a Harmadik Birodalom 20.20 Japán­j­an. A japán ember és a nevelés 21.30 Pajzán históriák, összeállítás 22.30 Eszményi Viktória felvételeiből 3. MŰSOR: 11.40 Öt évszázad zenéjéből • 13.07 Szimf, zene • 16.30 Heinz Holliger oboázik • 17.00 Poco, valamint Ray Conniff ének- és zenekara felvételeiből 18.01 Zsebrádiószínház Tersánszky Józsi Jenő: A vízbe fúlt csizmája 18.24 Csengery Adrienne énekel • 19.35 A Poptarisznya dalaiból • 20.51 Wagner összes operája • xm/2. A bolygó hollandi Budapesti színházműsor VASÁRNAP: Erkel Színház: Parsifal (felújí­tás, 5­), Nemzeti Színház: Cson­gor és Tünde (de. 11), Háromga­­rasos opera (7), Várszínház: Naplemente előtt (de. 11), Kí­sértetek (7), Katona József Szín­ház: Két úr szolgája (fél 3), Bu­­dapest-Orfeum (7), Józsefvárosi Színház: A hétfejű tündér (de. 11 és du. 3), Madách Színház: A csata (fél 3), A Noszty fiú esete (7), Madách Kamara: Holdtölte (fél 3), Ványa bácsi (0/2. b., 7), Vígszínház: A balek (Darvas Dili b. 2. ea., fél 3), Házmestersirató (7), Csontváry (fél 9), Pesti Színház: Kőműves Kelemen (fél 3), A zongora — A lázadó (7), Operettszínház: A denevér (fél 3), A denevér (H. b. 3. ea. 7), József Attila Szín­ház: Az öreg (H. b. 2. ea., fél 3), Egy válás története (7), Ka­maraszínpad: De jó szeretni! (fél 3), Vidám Színpad: Süsü, a sárkány (fél 11), Meddig lehet elmenni? (fél 3), Nyitott ablak (7), Thália Színház: Vasárnapi kaláka (fél 3), Parázna szobrok (7), Radnóti Színpad: Toldi — Nagy Attila (du. 3), Wiener Walzer — Ünnepi ügyelet (fél 3), Játékszín: Kék öböl (de. 11, és du. 3), Négykezes (7), Odry Színpad: Csókolj meg, Katám! (du. 3), Szkéné Színház: Döm­­dödöm (de. 11), Magyar Színkör (Kossuth Klub): Nagyenyedi fügevirág (8), Hököm Színpad: Corvin mozi: Vuk (de. 12), Mar­­czibányi tér: Vuk (du. 3 és 5), Egyetemi Színpad: Csalóka Pé­ter (du. 3), Tompa László Ta­mási Áron-estje (7), Planetári­um: Lézerofónia (fél 8), Báb­színház — Népköztársaság útja: Misi mókus (de. 11 és du. 4), Jókai tér: Berzsián és Dideki (de. fél 10 és fél 12), Bp.-i Gyer­mekszínház: Mátyás király ju­hásza (de. fél 11), Látogató a végtelenből (du. 3), Reflektor Színpad: Ámokfutó (du. 5), Ma­gasfeszültség (8), Olimpia mozi: Micimackó (de. 11), Pesti Vigadó, Kamaraterem: Jancsó Adrien előadóestje (fél 6), Géczy Do­rottya és Máté Péter előadóest­je (fél 8), Zeneakadémia: Az MRT Szimfonikus Zenekara és Énekkara (MRT-matiné 4., de. 11), Kisterem: Kósa Gábor ütő- és csembalóestje (fél 8), Főv. Nagycirkusz: Üdvözlet Szófiából (de. 10, du. fél 4 és fél 8), HÉTFŐ: Erkel Színház: Bánk bán (Fő­­isk. b. X. s. 4. ea., 7), Nemzeti Színház: Lear király (a debrece­ni Csokonai Színház vendégjá­téka, 7), Józsefvárosi Színház: Férfiaknak tilos (7), Madách Színház: Jutalomjáték (7), Ma­dách Kamara: Jövőre veled, ugyanitt (7), Vígszínház: Úri muri (7), Csontváry (fél 9), Pesti Színház: Orfeusz alászáll (7), Operettszínház: S. Nagy István-est: „Szóljon hangosan az ének” (7), József Attila Szín­ház: Pajzán históriák (7), Vi­dám Színpad: Bubus (7), Kis Színpad: Végzetes játék (fél 8), Thália Színház: Pesti emberek (7), Stúdió: Miss Arizona (fél 8), Radnóti Színpad: Az angyal­arcú (7), Játékszín: Kedves ha­zug (8), Táncfórum — a Budai Vigadóban: Jeszenszky Modern Jazzbalett (7), Ódry Színpad: Május — Itt valami ketyeg (7), Szkéné Színház: Spionjáték (fél 8), Egyetemi Színpad: (az ELTE Aulában): Pergolesi-est (fél 8), Fafestmény (8), Korona-Pódium: Előttem az élet (7), Bábszínház — Népköztársaság útja: Bábuk és bohócok (felnőtten­, e. fél 8), Pesti Vigadó Kamaraterem: Kern András — Verebes István előadóestje (8), Hangversenyte­rem: Szűcs Judit-show (8), Ze­neakadémia: Postás Szimi. Ze­nekar (Esti muzsika, A/4. és C/4., 7), Főv. Nagycirkusz: Üdvözlet Szófiából (fél 8). KEDVEZMÉNYES TAPÉTÁZÁSI AKCIÓ! Most rendelje meg lakásának tapétázását! Ingyenes­­ takarítás ablaktisztítás (A munkavégzés során érintett helyiségekben.) — költségvetés-készítés, — soronkívüli OTP-ügyintézés. Kedvezményes szolgáltatásainkat 1963. II. 28-ig megrendelt és befizetett munkákra lehet igénybe­venni. Gyors kivitelezési Külföldi és belföldi tapéták nagy választékban! Megrendelhető: JAVSZER Bp. VII., Thököly út 15. Tel.: 428-960

Next