Népszava, 1983. március (111. évfolyam, 50–76. sz.)

1983-03-20 / 67. szám

* ! Területünk csak akkor lehet igazán szép és céljainknak megfelelő, ha a növények el­ültetése előtt alapos körülte­kintéssel tervet készítünk. Ez azért fontos, mert ha öt­letszerűen mindenfélével be­telepítjük a kertet, egy idő múlva annyira zsúfolttá vá­lik, hogy nem képes igazi pihenést, kellemes kikapcso­lódást nyújtani. A jelenlegi kertméretek többnyire lehetővé teszik, hogy a család gyümölcs-, zöldség-, csemegeszőlő-, vi­rágszükségletét részben vagy teljesen fedezze, ha pedig hétvégi telekről van szó, legalább az ott-tartózkodás ideje alatt ne okozzon gon­dot a legfontosabb kerté­szeti termékek beszerzése. Ha nincs sok időnk, akkor pihenőkertet alakítsunk ki. Ekkor az a legcélszerűbb, ha a terület nagy részét füvesít­jük, egy-egy kihagyott hely­re pedig díszfát, díszcserjét, évelőket ültetünk, vagy min­den évben egynyári dísz­növényeket vetünk. Vigyáz­zunk, hogy ne zsúfoljuk össze a sok növényt! Gon­doljunk arra, hogy a kis nö­vények néhány év múlva jó­ Kiskert Hasznos a tervezés­ nal nagyobbak lesznek. A kert kialakításában a növé­nyek kiválasztásában nagy segítségünkre lehetnek a szakkönyvek. Különösen ajánlható Pesti László és Ne­­deczky János: Kertfenntar­tás kényelmesen című nem­rég megjelent könyve. El­képzeléseik szerint a ház kö­rül elhelyezhetünk padokat, asztalokat, szalonnasütőt, gyerekeknek homokozót, hin­tát. Ilyen körülmények kö­zött is célszerű azonban leg­alább egy kis területet be­vetni zöldségfélékkel, fűszer­­növényekkel, hogy szalon­nasütéshez, főzéshez, szend­vicssaláta készítéséhez kéz­nél legyen a zöldhagyma, paprika, paradicsom, fejes­saláta, uborka, stb. Akinek több ideje van, s a területe is nagyobb, még ha pihenőkertet készít is, ér­demes egy-egy gyümölcssö­vényt, szőlőlugast kialakíta­nia, a kert hátsó részén, sza­mócát, málnát ültetni. Ha a család ellátására aka­runk gyümölcsöt, csemege­­szőlőt termelni, nagyobb mennyiségben, főleg azokból a fajtákból telepítsünk, ame­lyeket a piacon nehezebben lehet beszerezni. Elsősorban málnát, szamócát, piros- és feketeribizkét, birsalmát, kör­tét, naspolyát, jól tárolható almafajtákat, friss fogyasz­tásra és raktározásra alkal­mas csemegeszőlőt ültes­sünk. Úgy válasszuk ki a faj­tákat, hogy lehetőleg folya­matosan elláthassuk a csa­ládot gyümölccsel. Sok érté­kes útmutatást meríthetünk ehhez a „88 színes oldal a gyümölcs-, illetve a szőlőfaj­tákról” című könyvekből. Ha a tervet elkészítettük, a fajtákat kiválogattuk, a te­rületet előkészítettük, hoz­záláthatunk a szaporítóanya­gok beszerzéséhez. Mindig ügyeljünk arra, hogy csak megbízható helyről, faisko­lákból vegyük meg ezeket, s kérjünk feltétlenül tételes számlát. Szent-Miklóssy Ferenc 8 Mozaik Szeretettel köszöntjük névnapjukon a KGST ÁB-ülés. Március 17-én és 18-án tartották Ri­gában a KGST rádiótechni­kai és elektronikai ipari ál­landó bizottságának 45. ülé­sét. Az ülésen részt vevő magyar küldöttséget Méhes Lajos ipari miniszter vezet­te. A bizottság munkájá­ban részt vett a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság de­legációja. A magyar delegáció szombaton hazaérkezett Bu­dapestre. — A Népszava munkavé­delmi tanácsadó szolgálata hétfőn 16 és 19 óra között várja az érdeklődőket szék­házunkban (Budapest VII., Rákóczi út 54.). — Befejeződött szombaton Veszprémben a magyar, oszt­rák és NSZK-beli orvosok kétnapos tudományos eszme­cseréje, amelyen a vérképző rendszer megbetegedése volt a központi téma. — Brigádtanácskozás. A Nagyalföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalatnál szom­baton tartották meg a szo­cialista brigádvezetők vál­lalati tanácskozását. A Diákcentrum nyílt szom­baton a pécsi ifjúsági ház­ban. A háromnapos, gazdag programsorozat a diákkávé­­házban az Ifjúsági Magazin munkatársai és a középisko­lások beszélgetésével kez­dődött. A kávéházba a vá­ros diákzenekarait, szólistá­it és diaporámásait is meg­hívták műsoraik bemuta­tására. A diákcentrum mo­zijában három egymást kö­vető előadáson Milos Forman világsikert aratott alkotását, a Hair-t vetítették. — Dalostalálkozó. A Tolna megyei Tamásiban szomba­ton kétnapos szövetkezeti da­lostalálkozó kezdődött. A ki­lencedik alkalommal rende­zett területi énekkari verse­nyen nyolc megye csaknem nyolcszáz dalosa vesz részt.­­ Az MSZMP Közpon­ti Bizottsága táviratban kö­szöntötte Rodney Arismen­­dit, az Uruguay Kommunis­ta Párt Központi Bizottsá­gának első titkárát, 70. szü­letésnapja alkalmából.­­ Csapatzászlót adomá­nyoztak a tatabányai bányá­szok a Komárom megyei Rendőr-főkapitányság szemé­lyi állományának. Szomba­ton a Népházban ünnepi gyű­lést rendeztek, a megye és a város vezetőinek, a bányá­szok és más ipari üzemek munkásképviselői részvételé­vel. A csapatzászlóra a Szó­zat hangjai mellett szalagot kötöttek a Belügyminiszté­rium, a Komárom megyei pártbizottság, a Tatabányai Szénbányák, és több más üzem képviselői, majd Péter János rendőr vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes mondott ünnepi beszédet. Vasárnap délelőtt a Tanuszoda építését kezd­ték meg Körmenden. A Ta­nácsi Építőipari Vállalat dol­gozói a városi sportcsarnok­hoz „ragasztják” a 16,6-szor 8,5 méteres, feszített víztük­rű, 1—1,6 méteres vízmély­ségű medencét magába fog­laló uszodaépületet, melynek elsődleges rendeltetése a vá­rosi és a környékbeli isko­lákba járó kisdiákok úszás­­oktatásának elősegítése.­­ Virágzik a mocsári gó­lyahír. A dél-alföldi mező­kön, a vizes árokpartokon, a felmelegedett zsombékos talajokon már virágzik a mo­csári gólyahír. A boglárka­félék családjába tartozó vad­virág népi elnevezését onnét kapta, hogy teljes szirombon­tása általában egybeesik a gólyák megérkezésével. — Bolgár Biblia. Bulgá­riában 1925 óta először, újból kiadták a Bibliát. A több mint fél évszázados fordítás átdolgozását a bolgár görög­keleti egyház szent szinódusa megbízásából a teológiai akadémia professzorai vé­gezték. A Biblia 27 500 pél­dányban jelent meg az álla­mi Balkán Kiadó gondozá­sában. A keresztények szent könyve új-bolgár nyelven először még a török uralom idején, Konstantinápolyban jelent meg, 1871-ben. — A Keringő Klub Kávé­házban Mensáros László elő­adóestje március 21-én 18 óra helyett 21 órakor kezdődik. — A Tanácsköztársaság mártírjaira emlékeztek szom­baton délelőtt Orgoványon. Több ezer Bács-Kiskun me­gyei fiatal vett részt a ha­gyományos menetben, mely­nek célja a község erdejében álló emlékmű volt. A Ta­nácsköztársaságot idéző em­­lékműsor után a párt-, álla­mi és tömegszervezetek, a fegyveres erők és testületek képviselői helyeztek el ko­szorút az emlékműnél. Meg­emlékeztek a Tanácsköztár­saság mártírjairól a Lakite­­lek-Tősfürdőn álló emlék­műnél is. — Harmadszor rendezi meg a KISZ budapesti bizottsá­ga — a KISZ budapesti Uni­versitas bizottsága és az EL­TE KISZ-bizottsága szerve­zésében — a budapesti egye­temi és főiskolai napokat március 25—26—27-én a fő­városban. — Körte és szilva ivóié. Két újdonság, a körte és szilva gyümölcslé gyártását kezdték meg a Siófoki Álla­mi Gazdaság konzervüzemé­ben: rostos gyümölcs ivólét kínálnak, belőlük hatmillió palackkal — hétdecis üve­gekben —, és ötmillió tasak­­kal hoznak forgalomba az idén. — A drámaíró és a rendező címmel kétnapos drámaírói kollokvium kezdődött szom­baton Budapesten, a Fészek művészklubban. A Nemzet­közi Színházi Intézet (ITI) magyar központja által szer­vezett tanácskozásra húsz or­szágból 33 vendég érkezett, s a tanácskozás fő célja: keres­ni az együttműködés lehető­ségeit a drámaíró, a rendező, illetve a darabjukat maguk színre állító szerzők között. — Borárverés. Március 22-én, kedd délután három órakor különleges árverés­nek ad otthont a Royal Szálló. Huszonnégy palack bort kínálnak a gyűjtőknek, különlegességre vágyóknak. Ezek a borok már nincsenek, s egyik-másik soha nem is volt kereskedelmi forgalom­ban. A legdrágább egy 1959- es évjáratú ötputtonyos mus­­kotályos aszú, kikiáltási ára 3000 forint. Érdeklődésre tarthat számot az 1957-es aszúesszencia is. rj­/auc­ ta nevű olvasóinkat. A Nap kél 5 óra 49 perckor, nyugwik 17 óra 56 perckor.­­ Ilyenkor nyugodtan megnézhetjük a papa újságjait Pintér Péter rajza Évforduló ANTOINE ETEX (1808—1888) francia építész, szobrász és festőművész születésének 175. évfordulója. JEAN PAUL (1763—1825) német író, publicista, eszté­ta — művészetének egyik legjellegzetesebb eszköze a groteszk — 220 esztendeje született. _______________________VASÁRNAP, 1983. MÁRCIUS 20. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? Televízió 11 8.00 Tv-torna 8.05 Mindenki iskolája 8.35 Óvodások filmműsora 9.35 Foxi Maxi kalandjai Amerikai rajzfilms. 9.55 Állatkölykök XVIII/6. Komoly szőr­­gomoly 10.00 Hírek 10.10 Karancsfalvi szökevények Gyermekfilm 14.00 Műsorainkat ajánljuk 14.25 Sírepülő világbajnokság 15.30 Vasárnap délután Magazinműsor 17.10 Ez az a munkásság . .. A szakszervezeti mozgalom története II. FF. Történelemformálók 18.00 Delta Tudományos híradó 18.40 Tv-torna 19.00 A Hét 20.00 Hírek 20.05 Miért nem hívták Evanst? Angol bűnügyi tévéfilm.., IV/4. 20.50 Kapcsoltam ... Társasjáték 21.30 Tavaszi Fesztivál ’83 22.30 Hírek Televízió 2 18.50 Telesport Jégkorong­világbajnokság „C”-csoport Magyarország— Kínai Népköztársaság mérk. 21.30 Az impresszionizmus XIII/10. Paul Gauguin. 22.20 Képújság 12.35 Édes anyanyelvünk 12.40 Szembesítés 13.34 Így láttam Kodályt 14.02 Szonda 14.31 Népdalkörök pódiuma 15.05 Úton 17.05 Művészlemezek 18.40 Bródy Sándor: Rembrandt 19.22 Zenemúzeum 21.05 Sportkrónika, Totó 21.30 Új nótafelvételeinkből 22.15 Yehudi Menuhin hegedül és vezényel 23.23 Csehszlovák művészek operafelvételeiből 0.10 A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekkara énekel Petőfi rádió 6.00 Népszerű muzsika a koránkelőknek 7.00 Az evangélikus egyház félórája 7.30 Vasárnapi orgonamuzsika 8.05 Marcipáncica, meg az oroszlánság 8.50 A szűk könyök­­uccán ... Somlyó Zoltán versei 9.05 Mit hallunk? 10.10 Az MRT Gyermekkórusa romantikus szerzők műveiből énekel 10.35 Lehoczky Éva és Kelen Péter operettfelvételeiből 11.00 A Magyar Rádió Karinthy Színpada Pesti állatkert 12.10 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Tanít a táj Emlékek, otthonok Gergely Ágnes életében, munkásságában 14.00 Erről beszéltünk 14.35 Táskarádió 16.00 Útközben hazafelé 17.38 „Szép szemben állni ezernyi pokolnak” Dók.-játék Népköztársaságtól a Tanácsköztársaságig 18.33 Sporthírek. Totó 18.45 Poptarisznya 20.33 Jégkorong VB , Tudósítás a Magyarország —Kína mérk.-ről 20.40 Társalgó Másfél óra irodalom­kedvelőknek 22.05 Egy éj Velencében 23.15 Szórakoztató zene éjfélig 3. műsor 8.11 Joseph Rouleau operaáriákat énekel • 8.48 Némethy Attila zongorahangversenye­n 10.45 Öt kontinens hét napja 11.06 A zeneirodalom remekműveiből 0 13.05 Gary Numan felvételeiből 0 13.35 Barokk kamara­zene 0 14.45 Goethe és a muzsika 0 15.32 Wagner összes operája 0 Rienzi 19.38 Budapesti tavaszi fesztivál 0 21.45 Sztárok sztereóban 0 Jerry Lee Lewis koncertje a hamburgi Sztár Klubban, 1970-ben 22.26 Rádiószínház Dylan Thomas: Vissza az Ivon 23.02 Hangszerszólók 0 Szlovák tv 6.30 Gyerekeknek 10.25 Sírepülő VB. (közvetítés) 15.30 Híradó 15.40 Északi járás (tévésorozat) 16.30 A héten történt 17.00 Le­­győzhetetlenek (cseh film). FF. 18.30—19.10 Szórakoztató műsor 19.30 Tv-híradó 20.10 Gyilkosság a varietében (musical, felvétel­ről) 22.00 Sporthíradó 22.15 A tu­domány jövőjéről 22.55 Zenés krónika. FF. Kossuth rádió 8.21 Énekszóval, muzsikával 9.00 Körhinta 11.00 Vasárnapi koktél! 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Harminc perc alatt a Föld körül Budapesti színházműsor VASÁRNAP: Erkel Színház: Cosi fan tutte (Vasutas b. 4., de. 11), Balan­chine balett-est (7), Nemzeti Színház: Az úrhatnám polgár (de. 11), Tiszták (7), Várszín­ház: Naplemente előtt (de. 11), Volpone (7), Katona József Szín­ház: A három testőr (7), József­városi Színház: Márkus ezer­mester (de. 11 és du. 3), Madách Színház: A csata (fél 3), Isten, császár, paraszt (fél 8­), Madách Kamara: Holdtölte (fél 3), öt este (fél 8), Vígszínház: Pécsi balett (7), Pesti Színház: Vak Béla király (fél 3), Deficit (7), József Attila Színház: A négy süveg (de. 11), A régi nyár (fél 3), Gázláng (Heltai 3., 7), Ope­rettszínház: A denevér (fél 3 és e 7), Thália Színház: Egy kis térzene (fél 3), Csak semmi szenzáció! (7), Stúdió: Miss Ari­zona (fél 8), Vidám Színpad: Süsü (fél 11), Nyitott ablak (fél 3), Szomorú vasárnap (7), Kis Színpad: Mi újság odaát? (fél 3), Mikroszkóp Színpad: Ho­gyan? Tovább! (fél 9), Radnóti Színpad: Este kell a szerelem (de. 11), Én használni, s nem­­ragyogni akarok (Jobba Gabi estje, 7), Egyetemi Színpad: Csa­lóka Péter (du. 3), Hervy Gizel­­la-emlékest (7), Odry Színpad: Fra Diavolo (7), Szkéné Színház: Odradek (8), Játékszín: Roko­nok (de. 11), Hököm Színpad: (Corvin mozi): Vuk (de. 12), Ma­gyar Színkör (Kossuth Klub): Nagyenyedi fügevirág (7), Pla­netárium: Lézerofónia (fél 8), Bp.-i Gyermekszínház: Mátyás király juhásza (de. fél 11), Pantomimműsor (8), Reflektor Színpad: Búcsúvacsora (de. 11), Magasfeszültség (du. 5), Olim­pia mozi: Micimackó (de. 11), Bábszínház — Népköztársaság útja: Dani Bogárországban (de. 11 és du. 4), Jókai tér: A ka­csalaki rejtély (de. fél 10 és fél 12), József A. Műv. Központ: Az elvarázsolt egérkisasszony (de. 10), II. ker. Műv. Központ: Piroska és a három kismalac (de. 10), Csepeli Műv. Otthon: Piroska és a három kismalac (du. 3). Zeneakadémia: Ligeti György szerzői estje (fél 8), Pesti Vigadó: Liszt Ferenc Ka­marazenekar (fél 8). Mátyás­templom: A Bakfark Bálint Gi­tárzenekar (8), Pesti Vigadó, Kamaraterem: Julie kisasszony (8), Főv. Nagycirkusz: Cirkusz­varázs (de. 10, du. fél 4 és fél 8). * A Vígszínház igazgatósága közli, hogy Kern András beteg­sége miatt vasárnap délután a Pesti Színházban a Vak Béla ki­rály helyett az Elefántember ke­rül színre. A megváltott jegyek érvényesek, vagy az előadás kezdetéig a pénztárnál vissza­válthatók. HÉTFŐ: Erkel Színház: Simon Boccaneg­­ra (Piero Cappuccilli mv( 7), Nemzeti Színház: Háromgara­sos opera (7), Várszínház: A két árva (7), Józsefvárosi Színház: Liliomfi (7), Madách Kamara: Kései találkozás (7), Vígszínház: Lengyel balett (7), Pesti Színház: Equus (7), József Attila Szín­ház: Az öreg (7), Thália Szín­ház: Egy kis térzene (7), Vidám Színpad: Szomorú vasárnap (7), Kis Színpad: Kettesben (Szilágyi János élő riportja Demján Sán­dorral, fél 8), Radnóti Színpad: Rózsák (bolgár együttes, 7), Egyetemi Színpad: Lyukasóra (7), ELTE Aula: Androvicz Ist­ván gitárestje (7), Odry Szín­pad: Fra diavoló (7), Szkéné Színház: Odradek (e. 10), Játék­szín: Ágacska (du. fél 4), Tánc­fórum a Gyermekszínházban: „Lót leányai és a Gyémántma­dár” — Pécsi Balett (8), Plane­tárium: Lézerock (6), Lézerofó­nia (fél 8), Bábszínház — Nép­­köztársaság útja: Stravinsky-est (felnőtten., e. fél 8), Zeneakadé­mia: M. Áll. Hangversenyzene­kar (fél 8), Pesti Vigadó, Kama­raterem: AzNAP. Vitrai Tamás műsora (8), Hangversenyterem: Fiatal művészek hangversenye (fél 8), Főv. Nagycirkusz: Cir­kuszvarázs (fél 8). Ipari Műszergyár Budapesti Kirendeltség Márka Szervize felvételre keres, raktárvezetői munkakörre női munkaerőt. A jelentkezéseket önéletrajzzal együtt, levélben kérjük, 1051, Budapest, Mérleg u. 10. 1 Hétfői műsorajánlat KOSSUTH: PETŐFI: 8.25 Mit üzen a rádió? 9.00 A hét zeneműve Haydn: f-moll vonósnégyes 9.30 A hét költője Fodor József 11.00 Dalok a Tanács­­köztársaságról 11.36 P. G. Wodehouse: Rengeteg pénz 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.00 Zenei érdekességek 15.05 Boccherini: e-moll gitárötös 17.30 Vörös Tavasz Versek a Tanács­­köztársaságról 19.15 Egy rádiós naplójából 22.20 A rakéták regénye Beszélgetés rakétákról, leszerelésről 22.30 Színes Színpad Marvyn Jones: De micsoda nap volt. . . 8.50 Slágermúzeum 12.40 Tánczenei koktél 18.35 A Reflex Klub különkiadása Popmeccs ’82 23.20 A mai dzsessz Dexter Gordon felvételeiből 3. MŰSOR: 10.30 Operaegyüttesek # 13.07 Kórusok, hangszer­szólók # 17.00 F. R. David felvételeiből # 17.30 A Glynd­bourne Opera együttese énekel # 18.12 A zeneirodalom remekműveiből # 19.40 Új operalemezeinkből Weber: A bűvös vadász # 22.01 Zenetörténeti érdekességek # ­ » Az év legnagyobb idegenforgalmi, kulturális rendezvénysorozata a BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL, március 18-27. A Budapest Sportcsarnok programja A GYŐRI BALETT VENDÉGJÁTÉKA Műsor: Haydn — Évszakok Bartók - A csodálatos mandarin Előadások: március 25—26-án este 8 órakor Főpróba: március 24-én, este 8 órakor NÉPMŰVÉSZETI KIRAKODÓVÁSÁR • március 27-én, 9.00—17.00 óra között Kétszázötven vásározó, mesterségek bemutatója, nemzetek táncháza TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ március 27-én 19.00—23.00 óráig Jegyek kaphatók a Színházak Központi Jegyiro­dájában (Bp. VI., Népköztársaság útja 18.), vala­mint a helyszínen. Felvilágosítás: TOURINFORM Iroda (Bp. V., Petőfi Sándor u. 17-19.), személyesen és a 179-800-as telefonon. A MÁV 33 százalékos vasúti kedvezményt ad a fesztivált vidéki vendégeinek. A menetjegyeket az Utazás ’83-kiállításon, a TOURINFORM pavi­lonjánál lehet érvényesíteni.______

Next