Népszava, 1983. április (111. évfolyam, 77–101. sz.)

1983-04-01 / 77. szám

2 Mjözset-Kelet Magasfeszültség A közel-keleti térség népei megtanultak együtt élni a rossz hírekkel. Lehetett hidegháború és felforrósodott feszültség a világpolitikában, beszélhettünk olvadásról vagy enyhülésről — a térségben mindig is a feszültség dominált. Tel Aviv és támogatóinak politikája vagy közvetlenül vezetett új és újabb háború kirobbantásához, vagy pedig a háborús veszélylyel ingerelte tartósan a térség arab államait, mozgalmait és szövetségeseiket, támogatóikat. A képlet Izrael tavaly nyári libanoni hadjárata óta sem változott — annál érezhetőbben módosult viszont Tel Aviv katonai és politikai célpontlistája. Ezen a listán ismét Szíria került az első helyre. A fejlemény annál inkább feltűnő, mert a nyáron Izrael szinte kínosan vigyázott arra, hogy — a Bekaa-völgyi rakétaállomások kivételével — lehetőleg ne provokálja a szíriai erőket. Tel Aviv akkor több ízben leszögezte, hogy Szíriával nincs elszámolnivalója, s egyes megfigyelők szerint ennek a taktikának jelentős része volt abban, hogy Damaszkusz végül is lényegében távolmaradt a konfliktustól. Szíria akkor a PFSZ irányában is elsősorban mérséklő konstruktív politikát folytatott. Tagadhatatlan, hogy az izraeli taktika eredményes volt ebben a vonatkozásban, hiszen a bejrúti kivonulás után a szíriai fegyveres erők olyan manővereket hajtottak végre, amelynek lényegében felérnek egy egyoldalú csapatszétválasztási egyezménnyel. A palesztin szervezett erők, a magasabb egységek a frontvonal második zónájába kerültek, az első vonalakat a szíriai erők foglalták el. Vagyis a szír csapatok mintegy a két fél közé álltak, elsősorban azért, hogy megakadályozva a nagyobb arányú palesztin vállalkozásokat, megelőzzék az esetleges izraeli viszontcsapásokat, a megtorlás ürügyén végrehajtott — vagy végrehajtandó — büntető hadjáratokat. Sem a télen, sem a tavasz kezdetén nem változott Szíria politikája. Ami változott, az éppen az izraeli magatartás volt. Tel Avivot ugyanis a PFSZ rugalmas taktikája és a szíriai vezetés toleranciája megakadályozta abban, hogy teljesen kiaknázza bejrúti katonai sikerét. A szíriai erőgyűjtés és az erőgyűjtésre felhasznált viszonylagos passzivitás, amely akkor jól jött Izraelnek — most rendkívüli módon ingerli Tel Avivot. A szíriai önmérséklet akkor elősegítette a PFSZ erői zömének megóvását. A nemzetközi helyzet pedig nem kedvezett egy Szíria elleni nyílt agressziónak. Ám mi történne most egy Szíria elleni izraeli támadás esetén? Meg lehetne-e akadályozni azt, hogy az önvédelmi harcból kivegyék részüket a bejrúti katlanból kimentett vagy akár a Libanon északi részén állomásozó palesztin erők? Aligha lehetne. Márpedig akkor Izrael páratlan lehetőséghez jutna, hogy frontális háborúban, a technikai fölény klasszikus érvényesítésével megsemmisítő csapást mérjen a palesztin erőkre. Az újabb háború, az újabb (remélt) katonai siker pedig alkalmat nyújtana a kormánynak újabb egyoldalú, annexiós lépések megtételére, a palesztin kérdés likvidálással felérő egyoldalú rendezésére. Az egyoldalú lépések melletti izraeli elkötelezettséget példázzák az utóbbi napok eseményei. Nemrég több száz palesztin iskolás diák szándékolt megmérgezéséről érkeztek felháborító hírek: a PFSZ valószínűleg az ENSZ-et is bevonja a szégyenletes ügy kivizsgálásába. A Palesztinai föld napján elkövetett durva izraeli provokációk az izraeli és az Izrael által megszállt arab területeken ugyancsak azt tanúsítják: Tel Aviv a saját hadigépezetét és fanatikus telepeseit egyaránt arra ösztönzi, hogy a vérlázító intézkedésekkel valóban elérjék a „vérlázítást” az arab, elsősorban a palesztin táborban. Egy elhamarkodott arab reagálás pedig már nemcsak kikövezné, hanem szinte „portalanítaná” a háborúhoz vezető utat. Ehhez a zöld jelzés — ha megkésve is — gyaníthatóan megérkezik Washingtonból. Egyébként ahogy közeledik az Egyesült Államok az újabb elnökválasztás előcsatározásaihoz, úgy növekszik Tel Aviv amúgy is nagy akciószabadsága. Érthető tehát az, hogy a másik fél is fokozottabb gondot fordít saját biztonságára, a háborús veszély elhárítására. Szíria haditechnikai megerősítése éppen ezt szolgálja, nemkülönben azok a diplomáciai és politikai akciók, amelyek az arab világ sorainak szorosabbra fűzését, az arab országok és a szocialista államok kapcsolatainak elmélyítését célozzák. Az elmúlt hónapokban számos kapcsolatfelvételre került az arab országok és a szocialista államok között. Moszkva egymás után látta vendégül a magas rangú arab megbízottakat, s a szovjet képviselők is nagyon sok tanácskozást, találkozót bonyolítottak le arab partnereikkel. Szíria, Líbia, Irak és a PFSZ, Algéria és más országok megbízottai készítettek elő újabb és újabb megállapodásokat Moszkvával. A külvilág — Szíria katonai megerősítésével kapcsolatban — a szovjet— szíriai viszony elmélyítésére figyelt fel elsősorban. A Szovjetunió március 30-án hivatalos kormánynyilatkozatban adott hangot fokozódó nyugtalanságának a közel-keleti fejlemények miatt. Moszkva a deklarációban az egész térség helyzetét elemezte és egyértelműen megállapította: a veszély most elsősorban Szíriát fenyegeti . Izrael erre az országra akarja mérni az „esedékes megelőző csapást”. A Szovjetunió rámutat arra a veszélyre, amelyet az Izraelnek nyújtott mind intenzívebb amerikai katonai és politikai segítség jelent. A nyilatkozat leszögezi: „Izrael Szíriával kapcsolatos bűnös törekvései senkit sem hagyhatnak közömbösen. Meg kell akadályozni e törekvések megvalósulását. A szíriai nép nincs egyedül. Mellette állnak az arab hazafiak, a szocialista országok, s mindenki, akinek fontos a béke, az igazság és a tisztesség.” A nyilatkozat szolidaritásnyilvánítás a fenyegetett Szíria mellett, kiállás az arab népek igazságos ügye és harca mellett. Nyomatékosan figyelmezteti Tel Avivot, amikor így fogalmaz: „Itt az ideje, hogy Tel Aviv beszüntesse a tűzzel való játékot.” Itt az ideje beszüntetni a „játékot” , mielőtt az elvezetne a „nagy tűzhöz”, a háborúhoz. Krajczár Imre Rajnai Sándor, hazánk nagykövete, felszabadulásunk közelgő évfordulója alkalmából Moszkvában csütörtökön kitünetéseket adott át a szovjet—magyar kapcsolatok fejlesztése és bővítése terén kifejtett kimagasló tevékenységért több szovjet személyiségnek. 11 Hanoiban átadták a Vietnami Szolidaritási Bizottság képviselőinek a Magyar Hazafias Népfront és a Szolidaritási Bizottság hárommillió forint értékű segélyküldeményét, amellyel a tájfunkárokat szenvedett közép-vietnami Nghe Tinh tartomány lakóit támogatják az újjáépítésben.( A hadászati fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről folyó tárgyalások jelenlegi fordulójának befejező plenáris ülését tartotta meg csütörtökön Genfben a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttsége. Megál Nemzetközi hírek lapadtak, hogy a tárgyalásokat június 8-tól folytatják. Varsóban szerda éjszaka befejeződött az országos munkásaktíva-értekezlet. Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkára, a minisztertanács elnöke zárszavában elmondotta: a pártot és a néphatalmat az az elv vezérli, hogy a népgazdaság számára alapvető, létfontosságú törekvéseket széles körben ismertessék, országos megvitatásra bocsássák. ■J( Mintegy 200 somozista ellenforradalmár van még Metagalpa nicaraguai tartományban — jelentették be szerdán Managuában. Az ellenforradalmárokat a sandinista hadsereg alakulatai körülzárták, a lakosság védelme érdekében több települést katonailag megerősítettek. 11 Ismét elutasította Reagan amerikai elnök közelkeleti rendezési tervét Arafat, a PFSZ V. B. elnöke, szerda este a palesztin föld napja alkalmából, egy Damaszkuszban tartott tömeggyűlésen mondott beszédében. •itt Nagy erejű földrengés rázta meg helyi idő szerint csütörtökön reggel a délnyugat-kolumbiai Popayán városát és környékét. Az első hírek szerint legalább ötvenen meghaltak, más jelentések több mint száz áldozatról tudnak. A város mindkét — zsúfolásig megtelt — temploma összedőlt, ötszáz sebesültet szállítottak a San José-kórházba, de az AFP francia hírügynökség több ezer sebesültről tud. A legújabb amerikai kezdeményezés figyelmen kívül hagyja az egyenlő biztonság elvét A.a első szovjet kommentár Reagan javaslatáról — Nyugat-európai támogatás Az európai nukleáris fegyverzetek korlátozására vonatkozó legújabb amerikai javaslat figyelmen kívül hagyja a felek egyenlő biztonságának elvét, mivel — az úgynevezett nullaváltozathoz hasonlóan — kizárólag a szárazföldi telepítésű rakétákról szól — állapítja meg a Reagan-elnök által előterjesztett közbülső megoldással foglalkozó első szovjet állásfoglalás, a moszkvai rádió angol nyelvű adásának kommentárja. Sztanyiszlav Menysikov, az SZKP Központi Bizottságának szóvivője egy amerikai televíziós állomásnak adott nyilatkozatában közölte, hogy a Szovjetunió gondosan tanulmányozza az amerikai javaslatot, de „minden a részletektől függ”, s azokat egyelőre nem látják biztatónak. Kifogásolta például a szovjet szóvivő, hogy Reagan és az amerikai fél állandóan az eurorakéták közé sorolja a Szovjetunió ázsiai részén telepített s Nyugat-Európát elérni képtelen szovjet rakétákat is. Randall Forsberg, az amerikai antinukleáris mozgalom egyik vezetője az NBC- ben rámutatott: van ok kételkedni az amerikai javaslat jószándékúságában, miután az „nem változtatott a Szovjetuniónak ajánlott két évvel ezelőtti feltételeken”. Más amerikai szakértők, elsősorban Paul Warnke, még tovább mennek: szerintük a „közbülső javaslat” feltételei gyakorlatilag rosszabbak a „nullaváltozat” feltételeinél, amennyiben egyértelműen az amerikai középhatótávolságú nukleáris eszközök telepítését irányozzák elő, még akkor is, ha a Szovjetunió saját rakétáinak ötven százalékát leszereli. A nyugat-európai fővárosokban általában kedvezően, bár változó hangvételű nyilatkozatokkal fogadták az amerikai javaslatot. A francia külügyminisztérium szóvivője szerint Párizs „csak üdvözölni tud minden erőfeszítést, amelynek célja az európai érdekeket kielégítő megoldás elérése”. A francia kormány, miközben támogatja a „nullamegoldást”, már a múltban is kifejezésre juttatta azt a nézetét, hogy ezt az indítványt ne kezeljék „mindent vagy semmii” alapon. Helmut Kohl nyugatnémet kancellár üdvözölte az „új amerikai megközelítést”. Bár az ő szemében a nullaváltozat a „legjobb megoldás”, Kohl is azt kívánja, hogy a genfi tárgyalások vezessenek „a lehető leggyorsabban konkrét és kiegyensúlyozott eredményre”. A hivatalos Tokió üdvözölte, míg a japán polgári lapok szkeptikusan fogadták az európai közepes hatótávolságú nukleáris rakéták csökkentésére vonatkozó Reaganjavaslatot. Abe Sintaro, japán külügyminiszter csütörtöki, hivatalos nyilatkozatában támogatásáról biztosította a Reaganféle javaslatot. A Reagan által javasolt úgynevezett közbülső megoldás nem tér el a régi irányvonaltól, az amerikai elnök nem módosította egyetlen nézetét sem. Ezt állapította meg a tv-nyilatkozatában Inga Thorsson svéd leszerelési szakértő. — Reagan eddig mindig csak ultimátumokat adott ki — fűzte hozzá Thorsson aszszony —, most azonban a közvélemény nyomására szemlátomást arra kényszerült, hogy látszólagos tárgyalási készséget mutasson. Ám a Szovjetunió aligha fogadhatja el az amerikai elképzeléseket, mert az amerikai közép-hatótávolságú rakéták továbbra is elérhetnék területét, a szovjet közép-hatótávolságú rakéták viszont az Egyesült Államokét nem. Egy amerikai hivatalos személyiség, akit az AP hírügynökség idéz, nem csinált különösebb titkot abból, mit tekint az adott körülmények között az egész Reagan-javaslat leglényegesebb eredményének: „a telepítés időben meg fog kezdődni" — jelentette ki. A washingtoni sajtó már Reagan bejelentése előtt rámutatott: a Fehér Ház minden jel szerint inkább a telepítés útjában álló akadályok elhárítását, mint a genfi megegyezést tartotta szem előtt.* A Los Angeles-i Külpolitikai Tanács meghívott szónokaként az amerikai fegyverzetkorlátozási és leszerelési politika időszerű kérdéseiről mondott újabb beszédet csütörtökön, közép-európai idő szerint a késő esti órákban Ronald Reagan amerikai elnök. A beszéd annak a kormányzati kampánynak a részét alkotta, amelynek segítségével a Fehér Ház gátat kíván vetni a fegyverkezési és biztonsági politikáját érő, mind erőteljesebbé váló kongreszszusi és nyugat-európai bírálatoknak. Közép-európai haderőcsökkentés Május közepéig szünet Bécsben Május közepéig elnapolták a bécsi, közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalásokat. A szünet előtti záróülésen csütörtökön felszólalt Valerian Mihajlov nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője és kijelentette: a tárgyalások most véget ért szakaszában a szocialista országok újabb jelentős kezdeményezéseket tettek, reális lehetőséget teremtve arra, hogy már a közeljövőben megkezdjék a közép-európai katonai szembenállás szintjének csökkentését. — A szocialista országok javaslatai lehetővé teszik a nehézségek többségének leküzdését, az egyeztetendő kérdések számának csökkentését — mondotta Mihajlov. Egy olyan döntés, hogy kölcsönös példa alapján előzetesen csökkentsék a térségben levő szovjet és amerikai fegyveres erőket és fegyverzetet, elősegítené a szükséges minimális kölcsönös megértés létrejöttét. A szocialista országok javaslatai sok szempontból tekintetbe veszik a nyugati álláspontot és az egyes kérdésekben támaszkodnak a már kialakult kölcsönös megértésre. Most a nyugati államokon a sor, hogy a szavakról áttérjenek a tettekre — mutatott rá a szovjet nagykövet. (MTI, TASZSZ) Szíria üdvözli a Szovjetunió közel-keleti állásfoglalását Damaszkuszban megelégedéssel és megnyugvással fogadták a szovjet kormány szerdai nyilatkozatát, amely elítélte a Szíria megtámadására szőtt izraeli terveket és egyben figyelmeztetett, hogy a szíriai nép nincs egyedül, maga mellett tudhatja a szocialista országokat, a világ békeszerető erőit. A szovjet figyelmeztetés olyan időpontban látott napvilágot, amikor az izraeli megszállók nagyarányú csapatösszevonásokat hajtanak végre és kiterjedt erődítési munkálatokat végeznek a kelet-libanoni fronton, ahol mindennapossá váltak az izraeli—szíriai tüzérségi öszszecsapások. (MTI) Arab csúcs előkészületei Kétnapos arab csúcstalálkozóra kerül sor a tervek szerint április 16—17-én a marokkói Fezben, a tavaly novemberben tartott legutóbbi arab csúcs színhelyén, tűnik ki a Reuter brit hírügynökség jelentéséből, amely marokkói kormánytisztségviselőkre hivatkozik. Az arab országok és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetői a tervek szerint meghallgatják az úgynevezett hetes bizottság jelentését, amely a fezi csúcs megbízásából végiglátogatta a Biztonsági Tanács öt állandó tagállamának fővárosát. (MTI, Reuter) PÉNTEK, 1983. ÁPRILIS 1. NÉPSZAVA Nem mi írjuk... hanem Anthony Lewis, a liberálisként számontartott amerikai publicista Világűr: a fegyverkezési verseny új fordulója című cikkében, amelyet a Stje ffork eimer DVTWttAfriikAL ETZTK3N közölt. , „A jövő képe, amely reményt ígér”, így mondotta Reagan elnök. Olyan űrszerkezeteket lát lelki szemei előtt, amelyek „röptében kapják el és semmisítik meg a stratégiai ballisztikus rakétákat, még mielőtt ezek elérnék hazánk területét”. Ahelyett, hogy a visszavágástól való félelemre építenénk a szovjet nukleáris támadás elhárítását, Amerika biztonságban lesz technológiai pajzsa mögött. „Hát nem jobb-e életeket menteni, mint megbosszulni?” — tette fel a kérdést az elnök. „ Hát nem ér-e meg minden befektetést az, hogy a szabad világot megszabadítjuk a nukleáris háború fenyegetésétől. Tudjuk, hogy megéri.” Ez a látomás annyira megnyugtató, hogy már-már úgy tűnik, kár lenne elrontani a dolgot tényekkel. Ámde Reagan űrrakétavédelme nem más, mint fantázia, reménybeli technológia, zavaros stratégia. Reagan elnök lelkesedése zavarba ejtette saját tanácsadóit is. Siettek biztosítani a riportereket, hogy még évekbe telik, amíg egyáltalán hozzáfoghatnak a rendszer kifejlesztéséhez. Jerome B. Wiesner, a MIT (Massachusetts Institute of Technology) volt elnöke, az egyik legtekintélyesebb nukleáris leszerelési szakértő, több elnök tanácsadója megmagyarázta, hogy a technikai problémák megoldása nem csupán idő kérdése. „Mindkét fél hozzávetőlegesen 10 ezer nukleáris fegyverrel rendelkezik. Ha bármilyen védelmi rendszerrel , hatástalanítani lehetne ezek 90— 95 százalékát, ez már önmagában is csodaszámba menne. Ám a fennmaradó 5—10 százalék is elegendő volna az egész civilizáció teljes elpusztításához.” A világűrben alkalmazható csodafegyverekről szóló fecsegés annak az illúziónak a tükröződése, amely már korábban is sok kárt okozott Amerika biztonsági érdekeinek. Ezt az illúziót az a tévhit táplálja, amely szerint technológiában az oroszok nem tudnak versenyezni az amerikaiakkal. A Johnson és a Nixonkormányzat éppen ebben a tévhitben ringatva magát kezdett hozzá a MIRV-ek kifejlesztéséhez. Henry Kissinger a Time magazinban nemrégiben megjelent tanulmányában elismerte: ő maga és mások is kételkedtek benne, hogy az oroszok képesek olyan nagy pontosságú, több robbanófejes rakétát előállítani, amely veszélyeztetheti az USA-t. Ez a tévhit indította azután el a MIRVversenyt, amelynek következtében az Egyesült Államok még sebezhetőbbnek érezte magát mint annakelőtte. Az USA-nak nem lesz szabadalma az űrfegyverekre sem. Amennyiben Reagan utasítása szerint intenzív kutatási és fejlesztési programot indítunk, az oroszok ugyanezt teszik majd. Amint Wiesner professzor oly tömören megfogalmazta, „ez a fegyverkezési verseny ff. fordulójának bejelentése volt”. De hiszen éppen azokat a fegyvereket kellene szerződésekkel törvényen kívül helyezni, amelyeket még nem fejlesztettek ki — könnyebb tárgyalni a verseny megkezdése előtt. Mindig az okozza a problémákat, hogy amikor valamit már elkezdtek, az egyik fél mindjárt aggódik, hogy a másik máris megelőzte ... Két szerződés is létezik, amely betilt futurisztikus fegyvereket: az egyik az űrben, a másik a tengerfenéken tiltja meg nukleáris fegyverek alkalmazását. Az is tény, hogy a Szovjetunió 1981- ben olyan megállapodást javasolt, amely szerint „nem szabad semmiféle fegyvert bevetni a világűrben”. Abba a helyzetbe akarja-e most hozni magát az Egyesült Államok, hogy új fegyverkezési versenyt kezdeményez, amikor a szovjetek ennek megakadályozását javasolják? Semmi kétség sem lehet az iránt, milyen politikai indítéka van Reagan elnöknek arra, hogy rakéták világűrbeli megsemmisítéséről beszéljen. Azt akarja elhitetni az amerikaiakkal, hogy békében és biztonságban élhetnek, ha emeljük a hadiköltségvetést és új fegyvereket fejlesztünk ki, így érvel a kölcsönös befagyasztás ellen, új nukleáris fegyverek mellett. Nagyon gyönge érvelés ez, hiszen azt az őrültséget akarja megismételni, amely a jelenlegi hatalmas overkillhez (egymás sokszoros megsemmisítésének lehetőségéhez) juttatta el mindkét oldalt. A veszély csökkentésének egyetlen reménye a tárgyalások nehéz és kemény folyamata. Nem új rendszereket kell kifejleszteni, hanem megakadályozni ezek megtervezését, és ha lehetséges, csökkenteni a meglevő fegyverek mennyiségét is. A fegyverzetellenőrzési tárgyalások nehézkesek és hoszszadalmasak. És mindkét fél részéről a bizalomnak arra a minimumára van szükség, amely feltételezi, hogy a másik komolyan akar tárgyalni.