Népszava, 1983. június (111. évfolyam, 128–153. sz.)
1983-06-01 / 128. szám
NÉPSZAVA 1983. JÚNIUS 1., SZERDA Az NDK kész újabb szerződésekről tárgyalni az NSZK-val Vogel nyilatkozata Honeckerrel folytatott tárgyalásairól Hans-Jochen Vogel, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának vezetője konstruktívnak és rendkívül nyíltnak nevezte Erich Honeckerrel, az NDK Államtanácsának elnökével folytatott berlini megbeszéléseit. Vogel hétfői sajtóértekezletén az újságíróknak beszámolt arról, hogy a hét végénnem hivatalos látogatást tett az NDK-ban és szombaton négy órán át tárgyalt Erich Honeckerrel. A megbeszélés fő témája a két német állam viszonya és a béke megőrzése iránti felelősségük volt. Mindkét tárgyaló fél tudatában volt a két állam viszonyában az elmúlt 13 évben elért eredmények jelentőségének. Hangsúlyozták a folyamatosság fenntartásának szándékát. Az SPD frakciójának vezetője közölte: mindketten pozitívan értékelték a két német állam gazdasági kapcsolatait és rr megállapították, hogy ezen a téren eredményes fejlődés tapasztalható. Az NDK megerősítette készségét, hogy tárgyalásokat folytasson az NSZK-val egy kulturális és egy tudományos-műszaki szerződésről. A közép-hatótávolságú nukleáris rakétákról folyó genfi tárgyalásokat illetően eltérőek voltak a vélemények arról, hogy a feleknek milyen mozgáslehetőségeik vannak. Honecker megvilágította Vogelnak a szovjet kormánynak e kérdéskörre vonatkozó nyilatkozatát, különösen azokat a részeket, amelyekben az amerikai rakéták telepítése miatti ellenintézkedésekről van szó. (ADN, MTI) Honecker és vendége, Vogel telefotóműi Külföldi Képszolgálat Nyilvánosságra hozták az osztrák kormány programját Szabó Zoltán, az MTI tudósítója jelenti: Kedden Bécsben nyilvánosságra hozták az egy hete megalakult szocialista—szabadságpárti kormány programját. Dr. Fred Sinowatz kancellár a Nemzeti Tanács ülésén — dr. Rudolf Kirchschläger szövetségi elnök, dr. Bruno Kreisky volt kormányfő, valamint a Bécsbe akkreditált külképviseletek vezetőinek jelenlétében — ismertette a „piros-kék koalíció” négyéves programját. A 102 mandátumos, biztos parlamenti többséggel rendelkező kormányszövetség politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi elképzeléseit 78 oldalas nyilatkozat foglalja össze. Főbb elemeit már az a munkaokmány is tartalmazta, amelyet a koalíciós tárgyalások során rögzített a két párt küldöttsége. A dokumentum magán viseli a koalíción belül meghatározó szerepet játszó szocialista párt bélyegét. Fő hangsúlyt kapott benne az elért gazdasági eredmények — mindenekelőtt a megközelítően teljes foglalkoztatottság — megőrzése, a fiatalok elhelyezkedésének megkönynyítése, a lakásépítés támogatása és a nehézségekkel küszködő állami ipar megsegítése. Az Osztrák Szabadság Párt hatása érezhető abban, hogy a korábbinál nagyobb hangsúlyt kaptak a magántulajdonú kis- és középüzemek, valamint az idegenforgalmat érintő kérdések. A tetemes államadósság, illetve költségvetési deficit csökkentésére az új kormány az adóterhek növelését és bizonyos szociális juttatások szűkítését irányozza elő. Külpolitikai téren az új kétpárti kormány határozottan állást foglal a béke és az enyhülés politikája mellett. Továbbra is szükségesnek tartja a leszerelés érdekében tett erőfeszítéseket, az iparilag fejlett és fejletlen országok párbeszédét, valamint sajátos osztrák problémát érintve ez a dél-tiroli kérdés mielőbbi kielégítő rendezését. Az osztrák kormány programja fölött szerdán kezdődik meg a parlamenti vita. Az ellenzéki néppárt vezetője első kommentárjában „felszínesnek és a valós problémákat megkerülőnek” nevezte a programot. Előadás a belgrádi egyetemen Mitja Ribicsics a JKSZ politikájáról és a nemzetiségi kérdésről „A baloldalon, a jobboldalon is kerestük, az ellenséget, és aztán beláttuk, hogy mi saját magunk vagyunk önmagunk legnagyobb ellensége, mert nem ismerjük fel az egyes jelenségek okait, nem adunk választ a kérdésekre” — jelentette ki Mitja Ribicsics, a JKSZ KB Elnökségének elnöke a napokban a belgrádi egyetemen tett látogatása során mondott beszédében, amelyet, a keddi jugoszláv lapok ismertetnek. Az ország régi problémáira utalva Ribicsics hangoztatta, hogy az önigazgatást a nehéz időkben is igazolni kell. Könnyű bizonyítani, ha minden rendben megy, ha kedvező feltételekkel kapunk külföldi kölcsönöket, ha jól élhetünk kevés munkával is, önálló tényezőként kell igazolnunk magunkat, saját erőnkkel kell építenünk és így kell bebizonyítanunk, hogy az önigazgatási rendszer képes fejlődni — mondotta a JKSZ KB elnöke. Ribicsics kitért a nemzetiségi kérdésre is. „Koszovóban egyrészt jó értékelések hangzanak el a politikai helyzetről, másrészt viszont úgy gondolom, hogy bizonyos veszélyes dolgok kezdenek felhalmozódni, de nemcsak Koszovóban, hanem Szerbiában és az egész országban is. Ez a nemzeti bizalmatlanság újabb hulláma. A szocialista erőknek és a kommunisták szövetségének azonnal rendkívüli intézkedéseket kell tenniük, hogy a helyzet megváltozzon” — mondotta Ribicsics a szerbek és crnagoraiak Koszovó tartományból történő kényszerű kiköltözése kapcsán. (MTI) pto kc m •»*«uiT ............... 3 Szocializmus és demokrácia A demokrácia fejlesztése nem egyike a megoldandó feladatainknak, hanem társadalmunk gazdasági és politikai továbbfejlődésének sarkalatos pontja is egyben. Tehát ez nemcsak egyszerűen napi feladat a tennivalók sokaságából, hanem elméleti jelentőségű is, s a gyakorlattal való kölcsönhatásának eredménye az egész szocializmusfelfogásunkra döntő kihatású. Számunkra az sem közömbös, hogy a demokrácia, a közösség ügyeiben való részvétel mértéke és hatékonysága nemcsak népünk jövője szempontjából jelentőségteljes kérdés. Mivel a nemzetközi közvélemény érdeklődése a megvalósult szocializmus iránt, ha különböző okokból is, de megnőtt, így hazánk jó vagy rossz példája a szocialista világrendszer keretein is túlmutat közvetett és közvetlen hatásában. De az is bizonyos, hogy demokratikus közéletünk eredményeinek és nehézségeinek őszinte megfogalmazásán, ez utóbbiak megoldásának módján politikailag mérhető le szocialista társadalmunk érettsége. Az utóbbi években egyre több kritikai észrevétel és türelmetlenségbe átcsapó elvárás fogalmazódott meg közéleti állapotainkkal szemben. A felfokozott igényeket a napi politika is táplálta a fejlett szocializmus stratégiájának a meghirdetésével, amely mint sok más vonatkozásban, úgy ebben szintén magasabbra emelte a mércét. Kulcsfontosságú feladatunk Társadalmi fejlődésünk természetes velejárójának is kell tekintenünk a közéletiséggel és a szocialista demokráciával szemben megnövekedett állampolgári reményeket és igényeket. Ennek okait keresve, a tévedés veszélye nélkül jelölhetjük meg azt, hogy a szocialista építésünk évtizedei alatt mindig ilyen irányba folyt a politikai nevelő-felvilágosító munka. Még abban az időszakban is, amikor a politikai gyakorlat homlokegyenest ellenkezett ezzel. Származtak is ebből máig ható kedvezőtlen következmények. De a közügyekkel való törődés, a demokrácia jogaival és kötelességeivel való élni tudás, röviden szólva a politikai kultúránknak a mai színvonala arra is visszavezethető, hogy a több mint két évtizede konszolidáltan fejlődő társadalmunk a mindennapi megélhetés gondjaitól megszabadította az embereket. Ez pedig számottevő erőt és energiát szabadít fel olyan társadalmi tevékenység számára, amely már túlmutat a mindennapi szükség emelte akadályokon olyan távlatok felé, ahol új, szocialista értékek és a kapitalizmussal szemben reális életforma körvonalai rajzolódnak ki. Ezért nem is véletlen, hogy ezekről mostanában esik egyre több és szenvedélyesebb szó tudományos és közéleti fórumainkon, s nem például húsz évvel ezelőtt. A demokrácia középpontba kerülésének tehát — ha szabad így fogalmazni — örömteli okai vannak. De mindez a legkevésbé sem jelenti, hogy ne lennének ugyancsak súlyos gondjaink. Ezek éppúgy fakadnak a szocialista demokrácia meglevő fogyatékosságaiból, mint abból, hogy egyáltalán a demokrácia továbbfejlődésünk kulcsfontosságú problémájává vált. Ma már ugyanis nem elegendő az, hogy társadalmunk osztályjellegénél fogva dolgozó és munkás! Azaz nincs benne kizsákmányoló, s ezért sokkalta demokratikusabb, mint a megelőző osztálytársadalmak bármelyike. Ez napjainkra már nem kielégítő, hanem keresni kell a hatalom gyakorlásának olyan módszereit, amelyek egyre újabb és újabb tömegek számára teszik meggyőződéssé a szocializmusban való létezési módot, akik ezt bensőleg igentk, s nem kívülről, a körülmények kényszerítő erejénél fogva létrejött és fejlődő társadalmi közegnek tekintik. Hazánkban lezajlottak a nagy osztályküzdelmekkel és viharos társadalmi átrétegződéssel kísért átalakulások a tulajdonviszonyok területén. De nem zajlott le a munkásosztály társadalmi forradalmának az a szakasza, amely ugyan nem olyan látványos, mint az előbbiek, de a fejlődésünknek már nem kísérőjelensége, hanem döntő láncszeme. Ez pedig a gazdasági teljesítőképességgel együtt a politikai mechanizmusunk hatékonyságának a fokozása. Tudatosság és alulról jövő kezdeményezések Politikai közhelyszámba megy, hogy az új társadalmat nem lehet sem bevezetni, sem felépíteni felülről hozott rendeletekkel, hanem csak maguknak a széles néptömegeknek a cselekvő, alkotó közreműködésével, s nem „hat nap alatt”, hanem történelmileg alig belátható időn belül. Ahogy az is igaz, hogy a „világ teremtése”, a politikai időszámításunk sem a szocialista forradalom győzelmével kezdődik — ahogyan hajlunk alkalmanként ilyesmire —, mert ezzel a minőségileg valóban újat abszolutizálnánk, s megfeledkeznénk a folyamatosságról, ami a szintézisét jelenti mindannak, amit az emberiség ez ideig elért. A szocializmus nagyon tudatos alkotás, ezért is nőtt meg számunkra olyannyira a szubjektív tényező szerepe. Az új társadalom építésében való részvétel nem szűkíthető le a munkásosztályra, még kevésbé csak a kormányzó kommunista pártra. Ez feladata az egész nemzeti közösségünknek, amelyben minden munkás kéznek és gondolkodó főnek jelentősége van. Nemcsak annyiban, hogy a társadalmi munkamegosztásból fakadó munkáját mindenki pontosan, legjobb képességeinek megfelelően végezze el (ez sem kevés!), hanem ezen felül, munkaköri kötelességükön túl is vegyenek részt a kisebb-nagyobb közösségek tennivalóinak intézésében, a közéletben. Ilyen értelemben a szocializmus és közéletiség, a demokrácia még rokon fogalmaknak is értelmezhetők, de legalábbis feltételezik egymást. A megvalósult szocializmus eddigi tapasztalatai bizonyítják azt, hogy amikor a tömegek kezdeményező részvételét háttérbe szorították — bár nálunk ekkortájt volt a legharsányabb a népre való hivatkozás, holott nem velük együtt, hanem csak a nevükben vezettek a politikai centrumok —, az új társadalom építése sínylette ezt meg rövidebb és hosszabb távon. A szocializmust nem kell félteni a tömegek ösztönösségétől. Legalábbis nem úgy kell félteni, hogy körülbék,lyózzuk és agyonszabályozzuk az alulról jövő kezdeményezések lehetséges közvetlen és képviseleti demokratikus fórumait. Ilyesmivel csak megnehezítjük azt, hogy valóságos képet kapjunk azokról a feltételekről, amelyek között ténylegesen megvalósítható feladatokat jelölhetünk ki egy egyre igazságosabb és emberibb léptékű társadalomhoz vezető utunk során. Ugyanis ma már az is a szocializmus historikumához tartozik, hogy a tömegektől való túlzott előreszaladásnak legalább olyan veszélyei vannak, mintha a vezetésre hivatott erők csak abban következetesek, hogy mindig a tömegek uszályában haladnak. A széles néprétegek politikai érettsége és tapasztalata, kulturális színvonala olyan körülmény, amellyel még azon az áron is számot kell vetni, hogy bizonyos „engedményeket” teszünk. A szocialista eszményekhez képest akár pillanatnyi — ha úgy tetszik — visszalépésekre is hajlandóknak kell lenni a majdani gyorsabb előrehaladás érdekében. A napi politika az elmélet perspektívájából jelöli ki (legalábbis így kell lennie!) a tennivalókat, de a kisebbnagyobb közösségek cselekvő közéleti aktivitására és hajlandóságára még akkor is támaszkodnunk kell, ha ez nem hajszálvékony élességgel fedi a szocialista célkitűzéseink elméleti irányait. Szocializmus nincs a tömegek alkotó közéletisége nélkül (vagy amennyiben van, az hosszabb távon csak primitív, szocialista értelemben elmaradott szinten vegetálhat), de ugyanakkor a tömegkezdeményezések felkarolása és ösztönzése mindig együtt kell hogy járjon az eszmeipolitikai nevelőmunkával — a megfelelő irányú fejlődés befolyásolásáért. Ilyen felfogás szerint tehát a szocialista társadalomnak egyebek közt a demokratikus mivoltával kell kitűnnie. A szocializmusban sincs valamiféle intézményes biztosíték arra, hogy a hatalom ne idegenedjen el a széles dolgozó tömegektől. A lehetősége legalábbis fennáll, mint ahogy a népi demokratikus történelmünk első éveinek tapasztalatai — sajnos — mutatják. A szocializmus osztályjellegét a munkásság határozza meg, de ez a tény önmagában nem teszi feleslegessé a társadalom egészének, intézményei összességének erőfeszítéseit, hogy állandó ésfolyamatos kapcsolat legyen a döntésre hivatott testületek és intézmények, valamint ugyanezeket a döntéseket végrehajtók között. Demokrácia és közmegegyezés A szocializmusban a legnagyobb horderejű döntéseket a kormányzó kommunista párt hozza meg. Innen ered a legnagyobb felelőssége is a társadalomban. A kommunista párt ugyan eszköz — az államapparátussal együtt — a munkásosztály kezében, de ezzel együtt is rendelkezik viszonylag önálló mozgástérrel. Ennek hirtelenjében is két okát jelölhetjük meg. A modern időkben elkerülhetetlen munkamegosztás következtében a politikával való mindennapi foglalkozás maga is szakjellegűvé vált. Ez nem könnyíti meg a politikai irányításba való érdemi és tartalmas beleszólást. De az okok közt kell megemlítenünk azt is, hogy a két világrendszer tartós egymás mellett élése következtében a pártpolitikai döntések nem feltétlenül a széles körű nyilvánossággal való konzultáció eredményeként születnek. A politikának, és azt leginkább megtestesítő kommunista pártnak tehát van egyfajta szuverenitása, viszonylag önálló mozgástere, amely a társadalom előzetes bizalmán alapul. Ezt a bizalmat sokkal nehezebb megszerezni — és folyamatosan fenntartani! —, mint elveszíteni. Ezen a bizalmon nyugszik a párt és a társadalom közötti olyasféle íratlan közmegegyezés, amelynek alapján a társadalom akkor is teljes jogú képviselőjének ismeri el a pártot, ha az szuverén módon a szükséges helyzetekben megkérdezése nélkül, de az ő nevében jár el. Mindaddig nem okoz ez problémát, amíg a párt nem uralkodó, hanem szolgáló pártként tevékenykedik. Ez a közmegegyezés azonnal felbomlik, ha a párt nemcsak döntéseinek előkészítésekor és ellenőrzésében mellőzi a tömegeket, hanem elveszíti az őt éltető osztály érdekképviselete iránti érzékenységét is. A szocialista társadalomnak tehát nemcsak rá kell hagyatkoznia a pártjára, hanem egyúttal a képviseleti és közvetlen demokratikus formák egész rendszerén keresztül ellenőriznie is kell, hogy a pártja az osztályjellegének megfelelően következetesen végzi-e a társadalomirányító tevékenységét. Ily módon kapcsolódik össze a társadalmi közmegegyezés a társadalmi demokráciával. Iván Géza