Népszava, 1983. június (111. évfolyam, 128–153. sz.)

1983-06-30 / 153. szám

NÉPSZAVA 1983. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK Aczél György előadása az újságíró-szövetségben Szerdán kibővített ülést tar­tott a MÚOSZ választmá­nya. A tanácskozáson Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára tar­tott előadást a kulturális új­ságírás időszerű kérdéseiről. Az ülésen részt vettek a központi napilapok főszer­kesztői, vezető kulturális új­ságírók. Jelen volt Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitá­ciós és propagandaosztályá­nak vezetője. (MTI) Tanácskozott az MSZBT ügyvezető elnöksége Apró Antalnak, az MSZBT elnökének vezetésével szer­dán ülést tartott az MSZBT ügyvezető elnöksége. A ta­nácskozáson többek között az MSZBT-nek a tömegszerve­zetekkel és mozgalmakkal történő együttműködését vi­tatták meg. A testület meg­állapította, hogy a társaság a magyar és a szovjet nép barátságának elmélyítése ér­dekében az elmúlt évek so­rán szoros kapcsolatot ala­kított ki a tömegszervezetek­kel és -mozgalmakkal. Békefesztivál az ország közepén Dabason, Örkényben és Pusz­­tavacson tájékoztatták a sajt.­tó munkatársait arról, hogy az „ország köz­epén” az idén is megrendezik azt a béke­fesztivált, amely tavaly vára­kozásokon felül sikerült. A Képes Újság kollektívája kezdeményezésére derítették ki, hogy Pusztavacs határá­ban van Magyarország föld­rajzi közepe. Akkor azt hit­ték, hogy az első összejöve­tel néhány ezer embert vonz majd csupán, de kiderült, hogy százezrek voltak kíván­csiak a haza e kis darabjára s az ott megrendezett fesz­tiválra. Ebben az évben augusztus 6. és 7-én látja vendégül — ezúttal már bé­­kefesztiválnak nevezett ren­dezvénysorozatán — az or­szág közepe mindazokat, akik a hazaszeretettől vezé­relve és a béke demonstrálá­sától indíttatva elmennek Pusztavacs tájékára. Nem véletlen a dátum: a hirosimai atombomba ledobásának idő­pontja ez. S ha egy találko­zóból békefesztivállá növek­szik több tízezer ember de­monstrációja ezen a nap­on, akkor mind a nemzeti fenn­maradás, mind a békevágy szempontjából jól választot­ták meg az időpontot a ren­dezők. Sz. J. Felmentések, kinevezések Szabó Béla és Kutas István kitüntetése Szabó Bélát érdemei elisme­rése mellett, nyugállomány­ba vonulása alkalmából fel­mentették a Népsport főszer­kesztői tisztsége alól. Varga Józsefet, a Magyar Hírlap eddigi főszerkesztő-helyet­tesét kinevezték a Népsport főszerkesztőjévé. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Szabó Bélá­nak a szocialista társadalom építésében és védelmében ta­núsított magatartása, kiemel­kedő újságírói, szerkesztői tevékenysége elismeréseként a Szocialista Magyarorszá­gért Érdemrendet adomá­nyozta. A kitüntetést Lakatos Ernő, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és pro­paganda osztályának vezető­je adta át. Jelen volt Buda István államtitkár, az Or­szágos Testnevelési és Sport­­hivatal elnöke. Kutas Istvánt érdemei el­ismerése mellett nyugállo­mányba vonulása alkalmából felmentették a Képes Sport főszerkesztői tisztsége alól. Pintér Istvánt, a Népsza­badság eddigi főmunkatársát kinevezték a Kép­es Sp­ort fő­­szerkesztőjévé. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kutas Ist­vánnak, a párt régi elköte­lezett harcosának a szocialis­ta testnevelési és sportmoz­galom fejlesztése érdekében kifejtett több évtizedes mun­kája, eredményes főszerkesz­tői tevékenysége elismerése­ként a Szocialista Magyaror­szágért Érdemrendet adomá­nyozta. A kitüntetést Buda István adta át. Nyitott egyetem Felverték sátraikat Viseg­­rádon a nyitott egyetem hall­gatói. Június 26-a és július 6-a között 56 felsőoktatási intézmény diákjai élnek a történelmi város jurtatábo­­rában. Bokor csoportokra bomlanak, s így mélyülnek el a személyiségfejlődés, az életmód és a szabad idő, a humánetológia, a szociálpszi­chológia és más tudományte­rületek részleteiben. A nyári egyetem igazgató­ja Poszler György. A meg­hívott előadók között találni Szabolcsi Miklóst, Ancsel Évát, Németh G. Bélát, Bi­hari Mihályt. A tábor kö­zönsége előtt fellép Kecskés András lantművész, bemu­tatkozik a Domino Pantomim Társaság. A nyitott egyetem foglal­kozik a békemozgalom kér­déseivel, vitatkoznak majd a fiatalok a felsőoktatás táv­lati fejlesztési koncepcióján s az egyetemeik közművelő­dési feladatain és területi kapcsolatain. A művelődés­­közéleti tap­asztalattcserén egy asztalhoz ülnek velük a KISZ KB képviselői is. A nyitott egyetem jelentő­sége túlnő a konkrét akció­­sorozaton. Nemcsak azok a fiatalok lesznek gazdagabbak általa, akik részt vesznek munkájában, hanem tulaj­donképpen az egész felsőok­tatás is. Immár hatodik al­kalommal rendezik meg ugyanis a pedagógusjelöltek és a művészeti főiskolások művelődéstörténeti és mű­velődés-közéleti nyári szemi­náriumát, s így a kötetlenebb oktatási forma már bizonyí­totta életképességét. Tapasz­talatait — kellő értékelés után — hasznosítani lehetne a felsőoktatás évközi mun­kájában is. Sz. Sz. Galéria a konyhában ......És a gyerek?” — ezzel a kérdéssel a címlapon jelent meg a Lakáskultúra e­z évi harmadik száma. A kérdésre ketten is válaszolnak: Ve­kerdy Tamás pszichológus érveit sorakoztatva írja meg véleményét arról, hol van a gyerek helye a lakásban. Mint mondja: tulajdonkép­pen mindenütt, de azért már egészen kicsi korától szük­sége van önálló területre, ahová elhúzódhat. Bálint Ágnes—Székely Péter fotói­val illusztrált — cikkében öt gyerekszoba-variációt mutat be. Az olvasók nagy része to­vábbra is a lakótelepi laká­sok egyedi, de olcsó beren­dezéséhez vár tanácsokat. A Házgyári lakás barkácsbú­­torral című írás nekik lehet majd hasznos olvasmány. A minilakás-tulajdonosok galé­riáik kialakításához kaphat­nak ötleteket Varga Judit cikkéből, köztük egy eredeti, amely szerint a kellő bel­magasságú konyhákat is két­szintessé lehet tenni. A „Kipróbáltuk, ajánljuk” rovatban pelenkázólapos gyer­mekágy és kétoldalú firkáló­tábla készítését írja, rajzolja le Bánáti János. — vs — Közélet A TOT meghívására június 22—29. között Kim I Hun el­nök vezetésével hazánkban tartózkodott a Koreai NDK Mezőgazdasági Dolgozók Szö­vetségének küldöttsége. A vendégeket fogadta Szabó István, a TOT elnöke. Ibrahim Ajub, Jordánia közellátási minisztere vezeté­sével június 25—29. között kereskedelmi delegáció tár­gyalt Magyarországon. A jor­­dániai miniszter magyarorszá­gi tartózkodása során találko­zott Veress Péter külkeres­kedelmi és Juhár Zoltán bel­kereskedelmi miniszterrel. Kitüntetés Az Elnöki Tanács Dózsa Ferenc rendőr alezredesnek, a Belügyminisztériumban végzett eredményes munká­ja elismeréséül, nyugállo­mányba vonulása alkalmá­ból a Vörös Csillag Érdem­rendet adományozta. Nagy József alezredesnek a magyar néphadseregben végzett eredményes munká­jáért — nyugállományba vo­nulása alkalmából — ugyan­csak a Vörös Csillag Érdem­rend kitüntetést adományoz­ta az Elnöki Tanács. Az Elnöki Tanács Hoznok Jánosnak, az MTESZ Nem­zetközi Kapcsolatok Titkár­sága vezetőjének, nyugdíjba vonulása alkalmából a Mun­ka Érdemrend arany fokoza­tát adományozta. A kitünte­tést szerdán Tóth János, az MTESZ főtitkára adta át. Az Elnöki Tanács Mihályi L­ászlónénak, a Hungária Szálloda és Étterem Válla­lat személyzeti és szociális vezérigazgató-helyettesének, eredményes munkássága el­ismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fo­kozatát adományozta. A ki­tüntetést Juhár Zoltán bel­kereskedelmi miniszter adta át. Az Elnöki Tanács Patyi Sándor tudományos titkár­nak, az MTA Központi Hi­vatala főosztályvezetőjének nyugállományba vonulása al­kalmából, eredményes tevé­kenysége elismeréseként ugyancsak a Munka Érdem­rend arany fokozata kitün­tetést adományozta. Ülésezett a TOT elnöksége A termelőszövetkezetek gaz­dasági együttműködésének helyzetét vitatta meg szerdai ülésén a TOT elnöksége. Az elnökség megállapítot­ta: a népgazdaságban meg­levő összes társulás mintegy 80 százalékát a tsz-ek alapí­tották és működtetik. A gaz­dasági együttműködés jóté­konyan segítette egyebek kö­zött az áruforgalom bővíté­sét, hozzájárult a hiánycik­kek megszüntetéséhez és a szolgáltatás javításához is. A közös gazdaságok nagyszá­mú gazdasági kapcsolatot szerveztek, a lazább együtt­működésű­ biztosítóik száma nőtt leginkább, jelenleg már megközelíti a kilencszázat. Halálos bányabaleset A Dorogi Szénbányák sári­sápi üzemének újebszőnyi bányájában június 27-én om­lás történt, ennek következ­tében Nagy Imre 21 éves vá­jár életét vesztette. Gregor Imre 46 éves vájár könnyebb sérüléseket szenvedett. A baleset okainak megállapítá­sára vizsgálat indult. 5 Nemzeti parkjaink válaszúton I. Az ellaposodó Hortobágy Ez a cikksorozat tíz, nyolc, illetve hat évvel három nem­zeti parkunk megalakulása után nem kíván mást, mint jellemző képet rajzolni a Hortobágyon, a Kiskunság­ban és a Bükkben kibonta­kozó munka körülményeiről, a színvonalról, az egész je­lenlegi helyzetről, az elfo­gadtatásnak arról a szintjé­ről, amit eddig elértek. E sorok írója mindhárom részt a megalakulása óta rendsze­resen járja és tanulmányoz­za. Az alábbi írásokban az évek során felgyülemlett ta­pasztalatokra éppúgy épít, mint a legfrissebb impresz­­sziókra. Ki mit akar? Néhány héttel ezelőtt a Hajdú-Bihari Napló hasáb­jain hosszú és változatosnak ígérkező vita bontakozott ki állandó feleimmel: Kié a Hortobágy? Pontosan tíz év­vel a nemzeti park megala­kulása után mindez enyhén szólva különös, részleteiben pedig roppant tanulságos. Az anyagokat olyan emberek írják, akik beosztásuknál, szaktudásuknál fogva kap­csolatban állnak az egyre inkább elmérgesedő „puszta­komplexummal”. Aki folya­matosan olvassa ezeket a „vitairatokat", egy idő után elkábul, sőt elcsügged. Még 1976-ban jelent meg a Hor­tobágy „enciklopédia”, s an­nak egyik fejezetcíme így hangzott: mit védünk, miért védjük, hogyan védjük? A honi természetvédelem ket­tősségére mutatott rá, s a „tájba idomuló”, „megfele­lően egyeztetett” termelő te­vékenységet messzemenően fontosnak és üdvösnek tar­totta. Azt is továbbá, hogy az „üzemeltetett természet­­védelem” gondolat milyen fontos, mennyire korsze­rű (!?) Tíz év alatt beigazolódott, hogy ez a koncepció zsákut­cába jutott. A zsákutca bugy­rainak bő lére eresztett ana­lízise zajlik most nap mint nap a megyei lapban. Egyet­len szerző akadt — a nem­zeti park egyik munkatársa —, aki a védelem nevében a hazaszeretet fogalmat meg­idézte. A következő folytatás szerzője erre azonnal lecsa­pott: „A hazaszeretetet nem tartom célszerűnek a vitá­ban érvként felhozni ... Vé­gül is a nemzeti park 53 ezer hektár területtel rendelke­zik, ezen végezve jól és ma­radéktalanul a feladatát. A mezőgazdasági vállalatok pe­dig a nemzeti parkra előírt törvények és rendelkezések betartásával törekedjenek korszerű, jövedelmező gaz­dálkodásra." Ami a hazaszeretet és a célszerűség közös nevezőre hozását illeti: a kettő nem volt mindig egymással dia­lektikus kapcsolatban. Akkor nem rendelkeznénk annyi mártírral. A Széchenyi-féle célszerű hazaszeretet szelle­me pedig finoman árnyalt emberi hozzáállást kíván, ami nem tűri a demagógia árnyékát sem. A nemzeti parknak mind­máig egyetlen hektár terüle­tet sem sikerült kisajátíta­nia. Munkáját úgy végzi, ahogy tudja, pontosabban, ahogy engedik neki. Az ér­dekegyeztetés zátonyra fu­tott. Amikor nemrégen az egyik szigorúan védett részt, Szelencés-pusztát intenzív hasznosítás céljából feltör­ték, a következő veretes gondolatot hallhattuk: a szé­ki pacsirtát nem tudja meg­enni a magyar nép! Mit le­het erre válaszolni? Nincs tudomásunk róla, hogy Pe­tőfi Sándor költeményeit, Bartók Béla zenéjét, Káplár Miklós festményeit, vagy Móricz Zsigmond regényeit késsel-villával lehetne fo­gyasztani. (Közjáték I. Fájdalmas dolog erről be­szélni, mert az emlékek is mozgolódni kezdenek, eszem­be jut egy forró nap, amit Fintha István barátommal, az ornitológussal a szokásos kódorgásra szántunk. István három évet volt Tanzániá­ban, most „szokott vissza” a Hortobágyra, s hamarosan Norvégiába indul, a fjordok madárkolóniáinak tanulmá­nyozására. Az ilyen „célta­lan” csellengés szokott min­dig a legbeszédesebb lenni. Ezen a napon Tiszacsegére vetődtünk, egy kicsi görbe mellékutcába, ahol sajátos műemlék áll: egy névtelen zsellér 1833-ból valahogyan fennmaradt hajléka. Süppe­­teg, zömök, nádtetős ház, s mesés hangulat lengi be. Be­lül minden olyan, mintha lakója egy percre kiszaladt volna. Feltehetően feketére égett, inas, mozgékony em­ber lehetett, erősen gyöke­rező, nehezen elpusztítható. Aztán egy szép, tágas ház­hoz értünk, és lám, előtűnt egy feketére égett, inas, moz­gékony asszony, aki úgy fo­gadott, mintha a­ gyerekei lettünk volna. Azonnal a konyhába tuszkolt minket, kétféle kolbászt, befőttet, kenyeret penderített elő. És szakvéleményt kért tőlünk: melyik a finomabb? Néma diadallal nézte, amikor kö­zöltük, hogy mindkettő ki­tűnő. Az udvar körül a század­dal egyidős óriás akácok ko­­morlottak, s mindegyiken monumentális gólyafészkek. Emiatt a kolónia miatt szo­kott erre vetődni István. Amikor elbúcsúztunk, meg­kérdeztem, hogy hívják őket. Mindig így fogadnak — mondta tűnődve. — De a ne­vüket ... Látod, a nevüket azt nem tudom.) Evolúciós zűrzavar Az úgynevezett extenzív szakasz az első nekibuzdu­lások, fellelkesülések ideje rég lejárt. S már rég benne kéne lennünk az intenzív szakaszban, a védelem rész­leteinek, a tudományos ku­tatás infrastruktúrájának fo­lyamatos kiépítésében. Ezzel szemben itt a Hortobágyon a legmélyebb a mozdulat­lanság. A sok bába közt megfúl a gyermek. Nem be­szélve a közös lóról, s annak túrós hátáról. Közmondá­sokból ennyi elég is. A munkájuk mellett s a puszta mellett kitartó em­bereknek nehéz megmagya­rázni, miért horgonyzott le így ez az egész. Igen-igen feltűnő, hogy ez a nemzeti parkunk nem tudta magát igazán elfogadtatni, hogy nincsenek jó kapcsolatai. Itt miért nem épültek ki, s má­sutt miért tudták ezt vég­hez vinni? Pedig a gárda ki­tűnő , ütőképes fiatalembe­reket vonultat fel, akik is­merik az aktivitás és az alá­zat egységét. (Közjáték II. Igen, az emberek, akiket lehetetlen elfelejteni, akik nem változnak akár a nap, a fű, a madárvilág, a végte­len horizont. Akiket nem le­het csak úgy kizökkenteni a ragaszkodásukból. Fekete­­ Jóska például a legendás hortobágyi hallgatagság örö­kös bajnoka, akinek egyszer valamely irodából kivetődött tudor kiselőadást rögtönzött, amelyben a génbank csak kötőszóként fordult elő. Ebből a számára nem túl­zottan világos elmefuttatás­ból Jóska azt az egyenes kö­vetkeztetést vonta le, hogy a magyar szürke marhákat becsmérlik. S ekkor megszó­lalt. Sőt, hozzá mérten ki­sebb szónoklatot vágott ki: nem a­ bökte ki, s megve­tően odébbállt. Ha Nagyivánt veszem cél­ba, tudom, hogy ott Kovács Gábort találom, a másik nagyszerű ornitológust, aki szintén nem hagyja el ma­gát, s amit gondol, amit tesz, az érték. Az értékek pedig meg szoktak maradni. Vagy Garai János, a csikós, akinek a hangja olyan, mint az os­­torcserdítés, ha lovon ül... De hallgassa csak meg vala­ki, amikor a vadludak esti húzásáról,­ vagy a puszta hajnali „műsoráról”, a pa­csirtaszóról beszél.) Pillantás az állóvíz mélyére Az ember sok mindent hallott az évek folyamán. A már említett holtpont lé­nyege tehát: ami a parknak első­, az a gazdálkodóknak ötvenedrangú. Az 52 ezer hektár kilencven százaléka rét, illetve szikes legelő. A hátralevő hányadot a mo­csarak és az erdőfoltok te­szik ki. E területek gazda­sági értéke csekély, tudomá­nyos értéke viszont óriási. A gazdaságok mégis ragasz­kodnak hozzájuk, mert a besorolás, az állami támoga­tás mértéke — a jövedelem, a terület nagyságától is függ. Ezek a részek a sziki erdők, sztyeppek, a szikes puszták, a nedves rétek s kaszálók ritka növénytársulásai ak­kor konzerválódnak, ha a jószág állandóan legeli, trá­gyázza őket. A nedves, mély fekvésű,­­ hernyópázsitos kaszálókat szintén rendszeresen vágni kéne. Ha ez nem történik meg, változik az összetétel, a jelleg. Ennek ellenére a le­gelők jórészt kihasználatla­nok, a kaszálás esetleges. A hodályok, pásztorállások szá­zai pusztulnak, karbantar­tásukkal senki nem foglal­kozik. Ezek régóta pusztába kiáltott szavak, mert e fon­tos idegenforgalmi tájegysé­günkre igazából senkinek nincs gondja. A másik oldalon elmond­ják aztán a következőket: az itteni éghajlat rendkívül szélsőséges, a betakarításnak ember- és géphiány vet gá­tat, s a nagy gépek rendsze­resen megakadnak a szikes kottyanóknál. Igyekeznek bérlegelőket kiadni, kaszál­­tatni az érdeklődőkkel — a Hajdúnánási Állami Gazda­sággal, a balmazújvárosi Le­nin Tsz-szel, vagy a nagyhe­­gyesi Vörös Csillag Tsz-szel —, ha jó a fűhozam. De ha rossz ... Akkor mindenki viszi a marháit, sőt olykor a saját jószágot is kamio­nokkal kellett elszállítani jobb legelőkre. A védett ma­darak fertőzik a halastava­kat (!?) ezért vadásztatással „szét kell őket robbantani”. A nádasok égetése szintén szükségszerű (!?) Ezeket a keserveket pro és kontra oldalakon át folytat­hatnám. Az eddigi összetű­zésekről nem is beszélve. A Hortobágy mindeneset­re­­ megvan. Most is körül­vesz a réten homályzó vég­telenség, a napszállat utáni felejthetetlen illat. Móriczra kell gondolnom ismét, öreg­kori finomszőttesére, a Hor­tobágy tavaszi lélegzetére. Amikor ezt írta, annak az évnek az őszén, a lombhul­lással ő is elment. Ez volt az utolsó nagy ámulat az életé­ben. Írt a megzsendülő élet „pianissimo” ordításáról, az ordítás jajairól, a jajgatás boldog zsongásáról. A pusz­ta felett „elmohogó” bag­lyokról, amik vitték világí­tó bányamécs­ nagy szemü­ket. A víz és a nád illatáról, az égre rajzolódó vadlúd­­verssorokról. Az első mon­data az, amire leginkább emlékeznünk kell: „az em­ber folytonosan történelmet csinál.. .” Baróti Szabolcs A puszta a szabad horizontot és a védelmet kellene hogy jelentse

Next