Népszava, 1983. június (111. évfolyam, 128–153. sz.)
1983-06-30 / 153. szám
NÉPSZAVA 1983. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK Aczél György előadása az újságíró-szövetségben Szerdán kibővített ülést tartott a MÚOSZ választmánya. A tanácskozáson Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tartott előadást a kulturális újságírás időszerű kérdéseiről. Az ülésen részt vettek a központi napilapok főszerkesztői, vezető kulturális újságírók. Jelen volt Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője. (MTI) Tanácskozott az MSZBT ügyvezető elnöksége Apró Antalnak, az MSZBT elnökének vezetésével szerdán ülést tartott az MSZBT ügyvezető elnöksége. A tanácskozáson többek között az MSZBT-nek a tömegszervezetekkel és mozgalmakkal történő együttműködését vitatták meg. A testület megállapította, hogy a társaság a magyar és a szovjet nép barátságának elmélyítése érdekében az elmúlt évek során szoros kapcsolatot alakított ki a tömegszervezetekkel és -mozgalmakkal. Békefesztivál az ország közepén Dabason, Örkényben és Pusztavacson tájékoztatták a sajt.tó munkatársait arról, hogy az „ország közepén” az idén is megrendezik azt a békefesztivált, amely tavaly várakozásokon felül sikerült. A Képes Újság kollektívája kezdeményezésére derítették ki, hogy Pusztavacs határában van Magyarország földrajzi közepe. Akkor azt hitték, hogy az első összejövetel néhány ezer embert vonz majd csupán, de kiderült, hogy százezrek voltak kíváncsiak a haza e kis darabjára s az ott megrendezett fesztiválra. Ebben az évben augusztus 6. és 7-én látja vendégül — ezúttal már békefesztiválnak nevezett rendezvénysorozatán — az ország közepe mindazokat, akik a hazaszeretettől vezérelve és a béke demonstrálásától indíttatva elmennek Pusztavacs tájékára. Nem véletlen a dátum: a hirosimai atombomba ledobásának időpontja ez. S ha egy találkozóból békefesztivállá növekszik több tízezer ember demonstrációja ezen a napon, akkor mind a nemzeti fennmaradás, mind a békevágy szempontjából jól választották meg az időpontot a rendezők. Sz. J. Felmentések, kinevezések Szabó Béla és Kutas István kitüntetése Szabó Bélát érdemei elismerése mellett, nyugállományba vonulása alkalmából felmentették a Népsport főszerkesztői tisztsége alól. Varga Józsefet, a Magyar Hírlap eddigi főszerkesztő-helyettesét kinevezték a Népsport főszerkesztőjévé. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Szabó Bélának a szocialista társadalom építésében és védelmében tanúsított magatartása, kiemelkedő újságírói, szerkesztői tevékenysége elismeréseként a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Lakatos Ernő, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propaganda osztályának vezetője adta át. Jelen volt Buda István államtitkár, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke. Kutas Istvánt érdemei elismerése mellett nyugállományba vonulása alkalmából felmentették a Képes Sport főszerkesztői tisztsége alól. Pintér Istvánt, a Népszabadság eddigi főmunkatársát kinevezték a Képes Sport főszerkesztőjévé. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kutas Istvánnak, a párt régi elkötelezett harcosának a szocialista testnevelési és sportmozgalom fejlesztése érdekében kifejtett több évtizedes munkája, eredményes főszerkesztői tevékenysége elismeréseként a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Buda István adta át. Nyitott egyetem Felverték sátraikat Visegrádon a nyitott egyetem hallgatói. Június 26-a és július 6-a között 56 felsőoktatási intézmény diákjai élnek a történelmi város jurtatáborában. Bokor csoportokra bomlanak, s így mélyülnek el a személyiségfejlődés, az életmód és a szabad idő, a humánetológia, a szociálpszichológia és más tudományterületek részleteiben. A nyári egyetem igazgatója Poszler György. A meghívott előadók között találni Szabolcsi Miklóst, Ancsel Évát, Németh G. Bélát, Bihari Mihályt. A tábor közönsége előtt fellép Kecskés András lantművész, bemutatkozik a Domino Pantomim Társaság. A nyitott egyetem foglalkozik a békemozgalom kérdéseivel, vitatkoznak majd a fiatalok a felsőoktatás távlati fejlesztési koncepcióján s az egyetemeik közművelődési feladatain és területi kapcsolatain. A művelődésközéleti tapasztalattcserén egy asztalhoz ülnek velük a KISZ KB képviselői is. A nyitott egyetem jelentősége túlnő a konkrét akciósorozaton. Nemcsak azok a fiatalok lesznek gazdagabbak általa, akik részt vesznek munkájában, hanem tulajdonképpen az egész felsőoktatás is. Immár hatodik alkalommal rendezik meg ugyanis a pedagógusjelöltek és a művészeti főiskolások művelődéstörténeti és művelődés-közéleti nyári szemináriumát, s így a kötetlenebb oktatási forma már bizonyította életképességét. Tapasztalatait — kellő értékelés után — hasznosítani lehetne a felsőoktatás évközi munkájában is. Sz. Sz. Galéria a konyhában ......És a gyerek?” — ezzel a kérdéssel a címlapon jelent meg a Lakáskultúra ez évi harmadik száma. A kérdésre ketten is válaszolnak: Vekerdy Tamás pszichológus érveit sorakoztatva írja meg véleményét arról, hol van a gyerek helye a lakásban. Mint mondja: tulajdonképpen mindenütt, de azért már egészen kicsi korától szüksége van önálló területre, ahová elhúzódhat. Bálint Ágnes—Székely Péter fotóival illusztrált — cikkében öt gyerekszoba-variációt mutat be. Az olvasók nagy része továbbra is a lakótelepi lakások egyedi, de olcsó berendezéséhez vár tanácsokat. A Házgyári lakás barkácsbútorral című írás nekik lehet majd hasznos olvasmány. A minilakás-tulajdonosok galériáik kialakításához kaphatnak ötleteket Varga Judit cikkéből, köztük egy eredeti, amely szerint a kellő belmagasságú konyhákat is kétszintessé lehet tenni. A „Kipróbáltuk, ajánljuk” rovatban pelenkázólapos gyermekágy és kétoldalú firkálótábla készítését írja, rajzolja le Bánáti János. — vs — Közélet A TOT meghívására június 22—29. között Kim I Hun elnök vezetésével hazánkban tartózkodott a Koreai NDK Mezőgazdasági Dolgozók Szövetségének küldöttsége. A vendégeket fogadta Szabó István, a TOT elnöke. Ibrahim Ajub, Jordánia közellátási minisztere vezetésével június 25—29. között kereskedelmi delegáció tárgyalt Magyarországon. A jordániai miniszter magyarországi tartózkodása során találkozott Veress Péter külkereskedelmi és Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszterrel. Kitüntetés Az Elnöki Tanács Dózsa Ferenc rendőr alezredesnek, a Belügyminisztériumban végzett eredményes munkája elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Vörös Csillag Érdemrendet adományozta. Nagy József alezredesnek a magyar néphadseregben végzett eredményes munkájáért — nyugállományba vonulása alkalmából — ugyancsak a Vörös Csillag Érdemrend kitüntetést adományozta az Elnöki Tanács. Az Elnöki Tanács Hoznok Jánosnak, az MTESZ Nemzetközi Kapcsolatok Titkársága vezetőjének, nyugdíjba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetést szerdán Tóth János, az MTESZ főtitkára adta át. Az Elnöki Tanács Mihályi Lászlónénak, a Hungária Szálloda és Étterem Vállalat személyzeti és szociális vezérigazgató-helyettesének, eredményes munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetést Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter adta át. Az Elnöki Tanács Patyi Sándor tudományos titkárnak, az MTA Központi Hivatala főosztályvezetőjének nyugállományba vonulása alkalmából, eredményes tevékenysége elismeréseként ugyancsak a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. Ülésezett a TOT elnöksége A termelőszövetkezetek gazdasági együttműködésének helyzetét vitatta meg szerdai ülésén a TOT elnöksége. Az elnökség megállapította: a népgazdaságban meglevő összes társulás mintegy 80 százalékát a tsz-ek alapították és működtetik. A gazdasági együttműködés jótékonyan segítette egyebek között az áruforgalom bővítését, hozzájárult a hiánycikkek megszüntetéséhez és a szolgáltatás javításához is. A közös gazdaságok nagyszámú gazdasági kapcsolatot szerveztek, a lazább együttműködésű biztosítóik száma nőtt leginkább, jelenleg már megközelíti a kilencszázat. Halálos bányabaleset A Dorogi Szénbányák sárisápi üzemének újebszőnyi bányájában június 27-én omlás történt, ennek következtében Nagy Imre 21 éves vájár életét vesztette. Gregor Imre 46 éves vájár könnyebb sérüléseket szenvedett. A baleset okainak megállapítására vizsgálat indult. 5 Nemzeti parkjaink válaszúton I. Az ellaposodó Hortobágy Ez a cikksorozat tíz, nyolc, illetve hat évvel három nemzeti parkunk megalakulása után nem kíván mást, mint jellemző képet rajzolni a Hortobágyon, a Kiskunságban és a Bükkben kibontakozó munka körülményeiről, a színvonalról, az egész jelenlegi helyzetről, az elfogadtatásnak arról a szintjéről, amit eddig elértek. E sorok írója mindhárom részt a megalakulása óta rendszeresen járja és tanulmányozza. Az alábbi írásokban az évek során felgyülemlett tapasztalatokra éppúgy épít, mint a legfrissebb impreszsziókra. Ki mit akar? Néhány héttel ezelőtt a Hajdú-Bihari Napló hasábjain hosszú és változatosnak ígérkező vita bontakozott ki állandó feleimmel: Kié a Hortobágy? Pontosan tíz évvel a nemzeti park megalakulása után mindez enyhén szólva különös, részleteiben pedig roppant tanulságos. Az anyagokat olyan emberek írják, akik beosztásuknál, szaktudásuknál fogva kapcsolatban állnak az egyre inkább elmérgesedő „pusztakomplexummal”. Aki folyamatosan olvassa ezeket a „vitairatokat", egy idő után elkábul, sőt elcsügged. Még 1976-ban jelent meg a Hortobágy „enciklopédia”, s annak egyik fejezetcíme így hangzott: mit védünk, miért védjük, hogyan védjük? A honi természetvédelem kettősségére mutatott rá, s a „tájba idomuló”, „megfelelően egyeztetett” termelő tevékenységet messzemenően fontosnak és üdvösnek tartotta. Azt is továbbá, hogy az „üzemeltetett természetvédelem” gondolat milyen fontos, mennyire korszerű (!?) Tíz év alatt beigazolódott, hogy ez a koncepció zsákutcába jutott. A zsákutca bugyrainak bő lére eresztett analízise zajlik most nap mint nap a megyei lapban. Egyetlen szerző akadt — a nemzeti park egyik munkatársa —, aki a védelem nevében a hazaszeretet fogalmat megidézte. A következő folytatás szerzője erre azonnal lecsapott: „A hazaszeretetet nem tartom célszerűnek a vitában érvként felhozni ... Végül is a nemzeti park 53 ezer hektár területtel rendelkezik, ezen végezve jól és maradéktalanul a feladatát. A mezőgazdasági vállalatok pedig a nemzeti parkra előírt törvények és rendelkezések betartásával törekedjenek korszerű, jövedelmező gazdálkodásra." Ami a hazaszeretet és a célszerűség közös nevezőre hozását illeti: a kettő nem volt mindig egymással dialektikus kapcsolatban. Akkor nem rendelkeznénk annyi mártírral. A Széchenyi-féle célszerű hazaszeretet szelleme pedig finoman árnyalt emberi hozzáállást kíván, ami nem tűri a demagógia árnyékát sem. A nemzeti parknak mindmáig egyetlen hektár területet sem sikerült kisajátítania. Munkáját úgy végzi, ahogy tudja, pontosabban, ahogy engedik neki. Az érdekegyeztetés zátonyra futott. Amikor nemrégen az egyik szigorúan védett részt, Szelencés-pusztát intenzív hasznosítás céljából feltörték, a következő veretes gondolatot hallhattuk: a széki pacsirtát nem tudja megenni a magyar nép! Mit lehet erre válaszolni? Nincs tudomásunk róla, hogy Petőfi Sándor költeményeit, Bartók Béla zenéjét, Káplár Miklós festményeit, vagy Móricz Zsigmond regényeit késsel-villával lehetne fogyasztani. (Közjáték I. Fájdalmas dolog erről beszélni, mert az emlékek is mozgolódni kezdenek, eszembe jut egy forró nap, amit Fintha István barátommal, az ornitológussal a szokásos kódorgásra szántunk. István három évet volt Tanzániában, most „szokott vissza” a Hortobágyra, s hamarosan Norvégiába indul, a fjordok madárkolóniáinak tanulmányozására. Az ilyen „céltalan” csellengés szokott mindig a legbeszédesebb lenni. Ezen a napon Tiszacsegére vetődtünk, egy kicsi görbe mellékutcába, ahol sajátos műemlék áll: egy névtelen zsellér 1833-ból valahogyan fennmaradt hajléka. Süppeteg, zömök, nádtetős ház, s mesés hangulat lengi be. Belül minden olyan, mintha lakója egy percre kiszaladt volna. Feltehetően feketére égett, inas, mozgékony ember lehetett, erősen gyökerező, nehezen elpusztítható. Aztán egy szép, tágas házhoz értünk, és lám, előtűnt egy feketére égett, inas, mozgékony asszony, aki úgy fogadott, mintha a gyerekei lettünk volna. Azonnal a konyhába tuszkolt minket, kétféle kolbászt, befőttet, kenyeret penderített elő. És szakvéleményt kért tőlünk: melyik a finomabb? Néma diadallal nézte, amikor közöltük, hogy mindkettő kitűnő. Az udvar körül a századdal egyidős óriás akácok komorlottak, s mindegyiken monumentális gólyafészkek. Emiatt a kolónia miatt szokott erre vetődni István. Amikor elbúcsúztunk, megkérdeztem, hogy hívják őket. Mindig így fogadnak — mondta tűnődve. — De a nevüket ... Látod, a nevüket azt nem tudom.) Evolúciós zűrzavar Az úgynevezett extenzív szakasz az első nekibuzdulások, fellelkesülések ideje rég lejárt. S már rég benne kéne lennünk az intenzív szakaszban, a védelem részleteinek, a tudományos kutatás infrastruktúrájának folyamatos kiépítésében. Ezzel szemben itt a Hortobágyon a legmélyebb a mozdulatlanság. A sok bába közt megfúl a gyermek. Nem beszélve a közös lóról, s annak túrós hátáról. Közmondásokból ennyi elég is. A munkájuk mellett s a puszta mellett kitartó embereknek nehéz megmagyarázni, miért horgonyzott le így ez az egész. Igen-igen feltűnő, hogy ez a nemzeti parkunk nem tudta magát igazán elfogadtatni, hogy nincsenek jó kapcsolatai. Itt miért nem épültek ki, s másutt miért tudták ezt véghez vinni? Pedig a gárda kitűnő , ütőképes fiatalembereket vonultat fel, akik ismerik az aktivitás és az alázat egységét. (Közjáték II. Igen, az emberek, akiket lehetetlen elfelejteni, akik nem változnak akár a nap, a fű, a madárvilág, a végtelen horizont. Akiket nem lehet csak úgy kizökkenteni a ragaszkodásukból. Fekete Jóska például a legendás hortobágyi hallgatagság örökös bajnoka, akinek egyszer valamely irodából kivetődött tudor kiselőadást rögtönzött, amelyben a génbank csak kötőszóként fordult elő. Ebből a számára nem túlzottan világos elmefuttatásból Jóska azt az egyenes következtetést vonta le, hogy a magyar szürke marhákat becsmérlik. S ekkor megszólalt. Sőt, hozzá mérten kisebb szónoklatot vágott ki: nem a bökte ki, s megvetően odébbállt. Ha Nagyivánt veszem célba, tudom, hogy ott Kovács Gábort találom, a másik nagyszerű ornitológust, aki szintén nem hagyja el magát, s amit gondol, amit tesz, az érték. Az értékek pedig meg szoktak maradni. Vagy Garai János, a csikós, akinek a hangja olyan, mint az ostorcserdítés, ha lovon ül... De hallgassa csak meg valaki, amikor a vadludak esti húzásáról, vagy a puszta hajnali „műsoráról”, a pacsirtaszóról beszél.) Pillantás az állóvíz mélyére Az ember sok mindent hallott az évek folyamán. A már említett holtpont lényege tehát: ami a parknak első, az a gazdálkodóknak ötvenedrangú. Az 52 ezer hektár kilencven százaléka rét, illetve szikes legelő. A hátralevő hányadot a mocsarak és az erdőfoltok teszik ki. E területek gazdasági értéke csekély, tudományos értéke viszont óriási. A gazdaságok mégis ragaszkodnak hozzájuk, mert a besorolás, az állami támogatás mértéke — a jövedelem, a terület nagyságától is függ. Ezek a részek a sziki erdők, sztyeppek, a szikes puszták, a nedves rétek s kaszálók ritka növénytársulásai akkor konzerválódnak, ha a jószág állandóan legeli, trágyázza őket. A nedves, mély fekvésű, hernyópázsitos kaszálókat szintén rendszeresen vágni kéne. Ha ez nem történik meg, változik az összetétel, a jelleg. Ennek ellenére a legelők jórészt kihasználatlanok, a kaszálás esetleges. A hodályok, pásztorállások százai pusztulnak, karbantartásukkal senki nem foglalkozik. Ezek régóta pusztába kiáltott szavak, mert e fontos idegenforgalmi tájegységünkre igazából senkinek nincs gondja. A másik oldalon elmondják aztán a következőket: az itteni éghajlat rendkívül szélsőséges, a betakarításnak ember- és géphiány vet gátat, s a nagy gépek rendszeresen megakadnak a szikes kottyanóknál. Igyekeznek bérlegelőket kiadni, kaszáltatni az érdeklődőkkel — a Hajdúnánási Állami Gazdasággal, a balmazújvárosi Lenin Tsz-szel, vagy a nagyhegyesi Vörös Csillag Tsz-szel —, ha jó a fűhozam. De ha rossz ... Akkor mindenki viszi a marháit, sőt olykor a saját jószágot is kamionokkal kellett elszállítani jobb legelőkre. A védett madarak fertőzik a halastavakat (!?) ezért vadásztatással „szét kell őket robbantani”. A nádasok égetése szintén szükségszerű (!?) Ezeket a keserveket pro és kontra oldalakon át folytathatnám. Az eddigi összetűzésekről nem is beszélve. A Hortobágy mindenesetre megvan. Most is körülvesz a réten homályzó végtelenség, a napszállat utáni felejthetetlen illat. Móriczra kell gondolnom ismét, öregkori finomszőttesére, a Hortobágy tavaszi lélegzetére. Amikor ezt írta, annak az évnek az őszén, a lombhullással ő is elment. Ez volt az utolsó nagy ámulat az életében. Írt a megzsendülő élet „pianissimo” ordításáról, az ordítás jajairól, a jajgatás boldog zsongásáról. A puszta felett „elmohogó” baglyokról, amik vitték világító bányamécs nagy szemüket. A víz és a nád illatáról, az égre rajzolódó vadlúdverssorokról. Az első mondata az, amire leginkább emlékeznünk kell: „az ember folytonosan történelmet csinál.. .” Baróti Szabolcs A puszta a szabad horizontot és a védelmet kellene hogy jelentse