Népszava, 1983. június (111. évfolyam, 128–153. sz.)
1983-06-04 / 131. szám
NÉPSZAVA 1963. JÚNIUS 4. SZOMBAT Várkonyi Péter fogadta az FSZP KB elnökét Várkonyi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának titkára pénteken a KB székházában fogadta Claude Estier-t, a Francia Szocialista Párt Központi Bizottságának elnökét, a francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnökhelyettesét, aki az Interparlamentáris Unió budapesti tanácskozásán részt vevő francia küldöttség vezetőjeként tartózkodik hazánkban. A találkozón véleményt cseréltek az európai béke és biztonság, valamint a nemzetközi élet más fontos kérdéseiről. Megerősítették az MSZMP és az MSZP közötti kapcsolat folytatására irányuló kölcsönös szándékot. (MTI) Közélet Nagy János külügyi államtitkár és Roska István külügyminiszter-helyettes június 1—3. között Budapesten megbeszélést folytatott Marij Ivanovval, a bolgár külügyminiszter első helyettesével. Marij Ivanovot fogadta Puja Frigyes külügyminiszter. Demetriosz Hrisztodulu, Ciprus mezőgazdasági és a természeti kincsekkel foglalkozó minisztere, aki Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter meghívására öt napot töltött hazánkban, pénteken elutazott Budapestről. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Skultéti Antalnak, a budapesti postás nyugdíjas csoport szakszervezeti bizottsága tagjának 85. születésnapja alkalmából, több mint hét évtizedes munkásmozgalmi tevékenysége elismeréséül a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést Csáki Lászlóné, a Postások Szakszervezetének főtitkára pénteken adta át. Zalka Miklós alezredesnek, a magyar néphadseregben végzett eredményes munkája elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Vörös Csillag Érdemrend kitüntetést adományozta az Elnöki Tanács. Barna András, a Hevesi Járási Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta. Dr. Keresztes Bélának, a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatósága osztályvezetőjének, nyugállományba vonulása alkalmából, több mint négy évtizedes eredményes orvosi és szociálpolitikai munkássága elismeréséül az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést dr. Csehák Judit, a SZOT titkára pénteken adta át. Dr. Markója Imre hazaérkezett Hágából Pénteken hazaérkezett Hágából dr. Markója Imre igazságügy-miniszter, aki F. Korthals Altes igazságügyminiszter meghívására tett látogatást Hollandiában. A megbeszélések során tájékoztatták egymást országaik jogi életéről, a jogalkotás előtt álló feladatokról, és a jogalkalmazás helyzetéről. A magyar igazságügy-miniszter látogatást tett a holland parlament vezetőinél, s találkozott a Legfelsőbb Bíróság elnökével és a Legfelsőbb Bíróság mellett működő főügyésszel. Dr. Markója Imre felkereste a Hágai Nemzetközi Bíróság és a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet vezetőit is. A holland jogi élet vezető képviselői előtt előadást tartott a magyar jogászok tevékenységéről a törvényhozás és a jogalkalmazás területén. Koszorúzás Bolgár Elek és Chlepko Ede születésének centenáriumán Bolgár Elek történész, jogász, a magyar és nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének századik évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek pénteken a Farkasréti temetőben. Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Kornidesz Mihály és Rényi Péter, a KB tagjai helyezték el sírján a megemlékezés, a tisztelet koszorúját. Koszorúztak a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Tudományegyetem képviselői, továbbá Bolgár Elek családtagjai, volt harcostársai és a róla elnevezett úttörőcsapat képviselői. Koszorúzási ünnepséget rendeztek a II. kerületi Bolgár Elek téren elhelyezett emléktáblánál is. Chlepko Ede vasesztergályos, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja születésének századik évfordulója alkalmából pénteken ugyancsak koszorúzási ünnepséget rendeztek a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában elhelyezett emléktáblánál. Emléktáblájánál az MSZMP Központi Bizottsága nevében Keserű Jánosné és Horváth József, a KB tagjai koszorúztak. A Honvédelmi Minisztérium, a munkásőrség országos parancsnoksága, a Vas-, Fém- és Villamosenergia Ipari Dolgozók Szakszervezete képviselői, valamint a családtagok és a Chlepko Edéről elnevezett iskola képviselői ugyancsak elhelyezték a megemlékezés virágait. Az évforduló alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek Kispesten, a Chlepko Ede utcában levő emléktáblánál is. (MTI) Konferencia az alkoholizmus elleni küzdelemről Az alkoholizmus elleni küzdelem időszerű kérdései címmel tudományos konferenciát rendeztek pénteken Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. A konferencia első előadását Hantos János, a Magyar Vöröskereszt főtitkára tartotta. A konferencián 12 előadás hangzott el az alkoholizmus elleni küzdelem egészségügyi és társadalmi feladatairól, lehetőségeiről. A pedagógusokat köszöntötték a Magyar Tudományos Akadémián a Átadták az Apáczai Csere János-díjakat és a Kiváló Pedagógus kitüntetéseket Hazánk valamennyi pedagógusát: az óvónőket, a tanítókat, a tanárokat, a pedagógusképző intézmények és oktatásügyünk minden dolgozóját, az irányító szervek vezetőit köszöntötte Köpeczi Béla művelődési miniszter a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében pénteken, a pedagógusnap alkalmából rendezett kitüntetési ünnepségen. Az eseményen megjelent Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese és Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője is. A művelődési miniszter az ünnepségen 15 pedagógusnak átadta az Apáczai Csere Jánosdíjat 130-an pedig a Kiváló Pedagógus kitüntetést vehették át. A művelődési miniszter a pedagógiai munkában magas színvonalú elméleti felkészültséggel kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréséül APÁCZAI CSERE JÁNOSDÍJAT adományozott a következőknek: Bukovinszky László, a Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőtúri Főiskolai Kara docense ; Exner István, a vaszari körzeti általános iskola igazgatója; dr. Gulyás Sándor, az érdi 7. sz. általános iskola tanára,, vezető szakfelügyelő; Hajnal Imre, a József Attila Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma tanára, szakfelügyelője; Horváth Imréné, a debreceni Gyengénlátók Általános Iskolája és Nevelőotthona tanára; Jobbágy Károlyné, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Radnóti Miklós Gyakorlóiskola vezető tanára; dr. Körner Miklósné, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorlóiskola vezető tanára; dr. Litkei József, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanára, szakfelügyelő; Materényi Jenő, a budapesti Táncsics Mihály Középiskolai Fiúkollégium igazgatója; dr. Némedi Lajos, a Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanára; dr. Páldi János, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium igazgatója; Pirisi Andrásné, a kalocsai napközi otthonos óvoda óvónője, óvodai felügyelő; Sári Lászlóné, a szerencsi Hunyadi János Általános Iskola tanára; Simon István, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola igazgatója; Zalka György, a győri Ságvári Endre Általános Iskola igazgatója. A szocialista nevelés területén végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül KIVÁLÓ pedagógus kitüntető címet kaptak: Bakos Gáborné, a szolnoki Mátyás király úti általános iskola napközis tanítója; Balogh Jánosné, a zalaegerszegi Petőfi Sándor Általános Iskola tanára; Bán Anna, a pápai Zalka Máté Általános Iskola tanára; dr. Bánszegi László, a tomanádaskai kisegítő iskola és nevelőotthon igazgatója; Bárányi Béláné, a makói Zrínyi utcai óvoda vezetője; Baranyi József, a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola tanára; Bartalovics Jenőné, a szentlőrinci 2. sz. napközi otthonos óvoda vezető óvónője; Béli Józsefné, a zalakarosi általános iskola vezető tanítója; Bessenyei Lajosné, a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium tanára; Bélteki Györgyné, a csengeri Petőfi Sándor Általános Iskola tanára; Bethlendy Béla, a jászberényi 606. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója; Bérczi Borbála, a hegyszentmártoni körzeti általános iskola tanítója; Csák Kálmán, a budapesti Bajza utcai általános iskola tanára; Csengődi Dezsőné, a kiskőrösi Bem József Általános Iskola tanára; Cser Mária, a dombóvári 4. sz. általános iskola tanítója; Csinger József, a jászalsószentgyörgyi általános iskola tanára, igazgatóhelyettes; dr. Csire Gézáné, a lajosmizsei napközi otthonos óvoda vezető óvónője; Csizmadia Imréné, a káldi általános iskola alsó tagozatos nevelője ; Csornai Istvánné, a ladi általános iskola tanítója; Daly Lenke, a Fővárosi Pedagógiai Intézet vezető szakfelügyelője; Dormán Máténé, a pécsi Bártfa utcai általános iskola igazgatója; dr. Eperjessy Gézáné, a budapesti XII. kerületi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanára, szakfelügyelő; Farkas Gyula, a tapolcai Batsányi János Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola tanára, szakfelügyelő; Fehér Istvánná, a debreceni Haláp tanyai általános iskola igazgatója; dr. Fenyő Ferencné, a dunakeszi 3. sz. általános iskola napközis nevelője; Fictkó István, az apagyi általános iskola igazgatója; Forgács Béla, az egri Gárdonyi Géza Gimnázium és Szakközépiskola tanára; dr. Földényi Lászlóné, a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium tanára, szakfelügyelő ; Freisinger Edéné, a tatabányai Közgazdasági Szakközépiskola tanára, vezető szakfelügyelő; Gina Éva Klára, a mosonmagyaróvári 1. sz. napközi otthonos óvoda óvónője; Glatz László, a balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola tanára; Háda Ferencné, a hajdúnánászedeji 4 .sz. óvoda óvónője, a tagóvoda vezetője; dr. Halász Tiborné, a szegedi Tisza-part Gimnázium és Szakközépiskola tanára; Hantos Gyula, a mohácsi Marek József Mezőgazdasági Szakközépiskola mérnök tanára; Hegymegi István, az abaújszántói Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet mérnök tanára; dr. Helmeczy Mátyás, a dunai haraszti 1. sz. általános iskola tanára; Hídvégi Aladár, az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Ipari Szakközépiskola igazgatóhelyettese ; Hosszú Lászlóné, a somogyszobi általános iskola tanára szakfelügyelő; Hotzi János, az érsekvadkerti általános iskola tanára; dr. Jablonkay Istvánné, a budapesti Martos Flóra Gimnázium tanára; Jakab János, a váci 204. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet szakoktatója; Jávor László, a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskola tanára; Jenei Béla, a békési 3. sz. általános iskola tanára, igazgatóhelyettes ; Juhász Jenőné, a péceli Szemere Pál Általános Iskola tanára, igazgatóhelyettes; Juhász Józsefné, a Budapest X. kerületi Tanács óvodai pedagógiai felügyelője, óvónő; Kalácska László, a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium tanára; Kassler Klára, a budapesti Kállai Éva Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola tanára, igazgatóhelyettes; Kedves Henrikné, a szekszárdi 2. sz. általános iskola tanára, szakfelügyelő; dr. Kelenfi Elemérné, a pécsi Köztársaság téri általános iskola tanára; Kemenesi Tiborné, a leninvárosi 4. sz. általános iskola tanítója; Keresztes Istvánná, a budapesti Szemere utcai általános iskola tanára; Kertész Istvánná, a gyulai Bajcsy-Zsilinszky úti óvoda óvónője, felügyelő; Kiss Ferencné, a békéscsabai József Attila lakótelepi általános iskola tanára; Kiss Imre, a nagybátonyi 209. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet szakoktatója; Kiss Szabó László, a szentesi 603. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet műszaki oktatója; Kókai Pálné, a záhonyi általános iskola tanítója; Kollmann Tibor, a sárvári 409. sz. Rudas László Ipari Szakmunkásképző Intézet szakoktatója; Koltói Ádám, a ceglédi Április 4. Közgazdasági Szakközépiskola tanára; Kolyvek István, a mezőnyárádi általános iskola igazgatója; Kocsis János, a budapesti Harrer Pál utcai általános iskola igazgatója; Kovács Erzsébet, a budapesti XVI. kerületi, Kassa utcai általános iskola napközi vezetője; Kovács Lászlóné, a budapesti Rudas László Szakközépiskola tanára, igazgatóhelyettes; Kővári Ilona, a budapesti XXI. kerületi Tejút utcai általános iskola tanára; Lacza János, a nagyrédei általános iskola tanára, szakfelügyelő ; Lados Sándor, a budapesti 36. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet szakoktatója; dr. Lányi Lászlóné, a budapesti VI. kerületi Labda utcai általános iskola igazgatója; László József, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium tanára; Lebics Jánosné, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium napközi otthonos óvoda vezető óvónője; Lengyel Sándorné, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanára; Lévay Zoltánné, az ózdi Bem úti általános iskola tanára; dr. Lombár Lászlóné a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos ének-zene tagozatú általános iskola tanítója; Magyar Lajosné, a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanára; Maitz Jánosné, a somogyvári Állami Gyógypedagógiai Nevelő és Foglalkoztató Intézet gyógypedagógiai tanára; Mankovits Ákosné, a hajdúdorogi Petőfi téri általános iskola napközi otthonos csoportvezetője; Markó Józsefné, a soproni Kellner Sándor utcai általános iskola tanítója; dr. Marton Ödönné, a budapesti Miklós téri kisegítő iskola és nevelőotthon gyógypedagógiai tanára; Mátrai Ferencné, a budapesti Faipari Szakközépiskola mérnök tanára; Miskolczi László, a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanára; dr. Molnár János, a balassa-gyarmati Szántó Kovács János Szakközépiskola óvónői gyakorlati képzés vezetője; Molnár Károlyné, a törökszentmiklósi 2. sz. óvoda óvónője, az összevont intézmény helyettes vezetője; Molnár Sándor, a váci Komócsin Zoltán Kollégium igazgatója; dr. Mónus Béla, a budapesti Leöwey Klára Gimnázium igazgatója; Nagy Jánosné, a sajólászlófalvi általános iskola vezetője; Nagy Károlyné, a balatonföldvári általános iskola tanára; Orosz László, a bajai 609. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet műszaki tanára; Padányi Zsolt, a szombathelyi 405. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola igazgatóhelyettese; dr. Palotás János, a budapesti József Attila Gimnázium igazgatója; Pap Rózsa, a felsőmocsoládi általános iskola tanára; Parrag Józsefné, a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola tanítója; Pálfi Lajos, a nádudvari általános iskola napközi otthonos nevelője; Pásztor Andrásné, a füzesabonyi 2. sz. óvoda óvónője, óvodai felügyelő; Petikó Antal, a nagykanizsai Attila utcai általános iskola igazgatója; Polgár György, a pilisi általános iskola és nevelőotthon igazgatója; Polgár Józsefné, a sátoraljaújhelyi Esze Tamás Általános Iskola tanítója; Pólyák István, a kecskeméti 607. sz. Autószerelő Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet szakoktatója; Puspán Ferenc, a kaposvári 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet szakoktatója; Renk Ervin, a piliscsabai Mezőgazdasági Gépészeti Szakközépiskola és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyakorlóiskolájának igazgatója; Riemer László, a budapesti Békés-Glasz Élelmiszer-kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet tanára; Riemer Terézia, a ráckevei 1. sz. óvoda vezető óvónője; Rippert Sándor, a győrzámolyi általános iskola tanára, vezető felügyelő; Rózsás Lászlóné, a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Szakközépiskola tanára; Sádt Ede, a budapesti 45. sz. Szakmunkástanuló-otthon igazgatója; Simonyi Istvánná, a budapesti XIV. kerületi Gelléri Andor Endre utcai általános iskola tanára; dr. Supik Ferenc, az esztergomi József Attila Általános Iskola igazgatója; Svarcz Miklósné, a nyíregyházi egészségügyi szakiskola igazgatója; Szabó Károly, a miskolci Bláthy Ottó Villamosenergia-ipari Szakközépiskola mérnök tanára; Szabó Sándor, az abonyi Bihari János Állami Zeneiskola igazgatója; Szabó Sándorné, az encsi általános iskola tanára; R. Szabó Lajos, a soproni 403. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola tanára; Szántó Gyula, a MÉM Kutatás és Oktatás Ellátási Központja tanára, osztályvezető-helyettese; Szentpéteri János, a makói 601. sz. József Attila Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója; Szilágyi Józsefné, a budapesti I. kerület alsó tagozatos szakfelügyelője, tanító; Sziegl Ferenc, a dunaföldvári általános iskola igazgatója; Szinay József, a váci Gábor József Általános Iskola tanára, szakfelügyelő; Tamás Andrásné, a Kossuth Lajos Tudományegyetem gyakorló általános iskolájának vezető tanára; Tanai Károlyné, a sümegi 2. sz. óvoda vezető óvónője; Tatár Dezsőné, a székesfehérvári állami zeneiskola zenetanára; Tóth Ivánné, a pécsi Jókai utcai általános iskola tanítója; Tóth Gyula, a Művelődési Minisztérium debreceni Leánynevelő Intézetének tanítója; Tóth László, a Fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanára; Újvári Mihályné, a dunaújvárosi Ságvári Endre Általános Iskola igazgatóhelyettese; dr. Vági Józsefné, a budapesti Ifjúmunkás utcai általános iskola tanítója; Vajda József, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola 2. sz. gyakorló általános iskolájának igazgatója; Varga Jánosné, a tatabányai Ipari Szakközépiskola tanára; Varga Károlyné, a szegedi Dugonits utcai általános iskola igazgatója; Vaszkó Tamás, a szeghalmi Péter András Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója; dr. Vinczlér Jánosné, a vásárosnaményi 4. sz. napköziotthonos óvoda óvónője; Vörös Julianna, a kaposvári Tanítóképző Főiskola gyakorló iskolájának szakvezető tanítója ; Vörös László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ságvári Endre gyakorló iskolájának igazgatóhelyettese; Zátonyi János, a csepregi általános iskola tanára, szakfelügyelő. Megemlékezések országszerte Több intézményben is ünnepségen köszöntötték pénteken az oktató munkában élenjáró pedagógusokat. Az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta Gunda Mihálynak, a mezőgazdasági tudományok kandidátusának, az Erdészeti és Faipari Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, Lőrincz Józsefnek, a mezőgazdasági tudományok kandidátusának, a Gödöllői , Agrártudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának és Probocskai Endrének, a Kertészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának. A gyakorlati oktatásban elért kiemelkedő eredményekért négy mezőgazdasági szakember és három gazdaság illetve vállalat kapott Nagyváthy János emlékérmet a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban. A KISZ KB székházában rendezett ünnepségen két tanár a Munka Érdemrend ezüst, egy pedig bronz fokozatát kapta; huszonheten Gyermekekért Érdemérmet, huszonnégyen Úttörővezető Érdemérmet, tizenhatan Ifjúságért Érdemérmet, kilencen pedig KISZ Érdemérmet vettek át. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának székházában tizennyolc pedagógusnak adták át a Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért kitüntetést. Pénteken országszerte virágokkal, kedves szavakkal köszöntötték a diákok tanáraikat, nevelőiket. Sok iskolában pedagógusnapi műsorral lepték meg a gyerekek oktatóikat. A csehszlovák és a magyar ifjúsági szövetség együttműködése A KISZ Központi Bizottságának meghívására néhány napja hazánkban tartózkodik a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség magas szintű delegációja, Jaroslav Jenerálnak, a CSSZISZ KB elnökének vezetésével. Itt tartózkodásuk tapasztalatairól, a két szövetség között 1981-ben megkötött barátsági szerződés megvalósulásának menetéről, a CSSZISZ életéről, feladatairól tájékoztatták a küldöttség tagjai pénteken délelőtt az újságírókat. Jaroslav Jenerál elmondta, beszélgetéseik a magyar ifjúsági szövetség vezetőivel nyílt, baráti légkörben folytak, s az eddig is széles körű kapcsolatok elmélyítését célozták. Jó alapot biztosít ehhez, hogy a két szervezet közös elvi, ideológiai alapokon működik, hasonló körülmények között, s így céljaik, időszerű feladataik megvalósításában segíthetik egymást tapasztalataikkal. Csehszlovákiában is előtérbe került az anyagtakarékosság, az intenzívebb, hatékonyabb munkavégzés, az alkotó energiák felszínre hozása. A szervezett ifjúság e téren történő mozgósításának formáiról, módszereiről is tanácskoztak a CSSZISZ és a KISZ vezetői. Jaroslav Jenerál elismerően beszélt a magyar ifjúsági szövetségnek a műszakitudományos munkát ösztönző tevékenységéről, s hozzátette : e téren szerzett tapasztalataikat bizonyára hasznosítani tudják otthon is. A CSSZISZ szervezettsége nagyon jó, a 14—36 éves csehszlovák fiataloknak 36 százaléka vesz részt munkájában. Természetesen nem egyforma aktivitással, s az ifjúsági szövetség a jövőben egyik legnagyobb feladatának tartja az e területen mutatkozó egyenlőtlenségek kiegyenlítését, különösen a munkásfiatalok szélesebb körű bevonását. A Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának elnöke végezetül elmondta: Legközelebb a június 21. és 26. között rendezendő prágai békevilágkonferencián találkoznak a magyar fiatalokkal, s természetesen a KISZ képviselőivel, ahol együtt adhatnak majd hangot békevágyuknak. V. S. 5