Népszava, 1983. július (111. évfolyam, 154-180. sz.)

1983-07-03 / 156. szám

Világ proletárjai,egyesüljetek! ■ VASÁRNAP, 1983. JÚLIUS 3. Bik­. ÉVFOLYAM, 156. SZÁM ■ ÁRA 1,40 FORINT Kohl kancellár holnap érkezik Moszkvába é s Szovjetunió a tettek alapján ítél Hétfőre várják Moszkvába Helmut Kohlt, az NSZK szö­vetségi kancellárját. A láto­gatást komoly érdeklődés előzi meg, szovjet részről mindig nagy jelentőséget tu­lajdonítottak az NSZK-hoz fűződő kapcsolatoknak. Szovjet részről már több­ször nyomatékosan aláhúz­ták, hogy üdvözlik ugyan a­­kapcsolatok megőrzésének bonni vezetők, így Kohl kan­cellár által is kinyilvánított szándékát, de a Szovjetunió csak a tények, a tettek alap­ján tud ítélni. Ezek pedig — moszkvai értékelés szerint — azt mutatják, hogy a nyu­gatnémet vezetés elkötelezte magát az Egyesült Államok­nak az erőfölény megszerzé­sére irányuló politikája mel­lett. „Nem mint a konfliktusok, hanem mint a megegyezések képviselője utazom a Szov­jetunióba” — jelentette ki Helmut Kohl a Welt am Sonntagnak adott interjújá­ban. A már szombaton nyil­vánosságra hozott nyilatko­zatban a nyugatnémet kor­mányfő azt a szándékát han­goztatta, hogy a rakétakér­désben meglevő „alapvető el­lentétek” ellenére a nyugat­német—szovjet együttműkö­dés elmélyítéséért kíván fel­lépni. „Az NSZK általában és hosszú távon érdekelt a ke­let—nyugati viszony megja­vításában” — mondta Kohl. Moszkvában a kancellár nyílt légkörű tárgyalásokra számít, amelyek az eltérő ér­dekek miatt azonban valószí­nűleg nem a harmónia jegyé­ben zajlanak majd le. Konjunktúrakörkép ’83 Az első félév­i ipari tükörben Folytatjuk tegnap kezdett konjunktúrakörképünket. Most az MTI munkatársainak tudósításából néhány ipari vállalat idei első félévi eredményeit kötöttük csokorba. A RÁBA MAGYAR VA­GON- ÉS GÉPGYÁRBAN több mint 9 milliárd forint értékű terméket gyártottak, 8 százalékkal többet, mint a múlt év első felében. 12 300 dízelmotort, 35 000 hátsó- és 5000 elsőfutótrművet, 560 te­hergépkocsit, 190 mezőgaz­dasági erőgépet, 400 millió forint értékű mezőgazdasági felszerelést és 610 millió fo­rint értékű baromfitartó be­rendezést készítettek a hazai és a külföldi megrendelők­nek. Sikerült megtartaniuk minden eddigi külföldi ve­vőjüket. AZ IKARUS a termékösz­­szetétel korszerűsítésével ér­te el a tavalyinál mintegy félmilliárd forinttal nagyobb árbevételét az első hat hó­napban. A múlt év első fél­évéhez hasonlóan 6430 autó­buszt adtak át vevőiknek, de ezek között lényegesen több volt az értékesebb, luxus ki­vitelű és a csuklós autóbusz. Többek között 26 csuklós Ikarust adtak át amerikai vásárlójuknak és teljesítet­ték algériai megrendelésüket is: összesen 600 Renault-al­­vázra szerelt városi jármű­vet exportáltak. A BORSODI VEGYI KOM­BINÁT termékeinek sike­rült megőrizniük versenyké­pességüket. A PVC-por, az ammónia, a nitrogénműtrá­gya exportjának növelésével a vállalat 15 százalékkal túl­teljesítette konvertibilis ki­viteli tervét. A műtrágya­­gyár több mint 5,5, a PVC- gyár 9,3, a műanyagfeldol­gozó gyár pedig több mint 2 millió dollár értékű termé­ket gyártott exportra. A ki­vitel fokozásában közreját­szott, hogy műszaki intézke­désekkel javították a Fol­­pack fólia minőségét, amely­nek eredményeként — a rendkívül erős nemzetközi konkurrencia ellenére is — a gyár megerősítette pozícióit a francia, a holland és a dán piacokon. AZ ÓZDI KOHÁSZATI ÜZEMEKBEN az első félév­ben zavartalan volt a terme­lés, a munkát sem a nyers­anyag-, sem a munkaerő­­hiány nem akadályozta. Kon­­vertibilis exporttervüknek már a felét teljesítették, a szocialista piacokra pedig a tervezettnél jelentősen na­gyobb mennyiséget szállítot­tak. Az első félévi eredmé­nyek mutatják, hogy már hatnak az anyag- és ener­giatakarékossági intézkedé­sek: eddig több mint 11 mil­lió forintot takarítottak meg. A MAGYAR SELYEM­IPARI VÁLLALAT az idén konvertibilis exportjának 25 százalékos növelését tervez­te, s ezt előreláthatóan telje­síteni is tudja, mivel az ex­portra szánt termékek két­harmadára már konkrét megrendelése van. Az első félévben több új piacra, így az Egyesült Államokba és Kínába is szállított bélés­szöveteket. Az év hátralevő részében az export további növelését attól is várják, hogy a korábbiaktól eltérően nemcsak egy, hanem több hazai külkereskedelmi válla­latot is megbíztak termékeik értékesítésével. ­ A Vidám Park öreg, ám berendezéseit az elmúlt tíz évben csaknem teljesen kicserélték. Szom­batonként mintegy tizenötezer ember keresi fel a Ligetben a szórakoztatás nagyüzemét. Erről szól riportunk az 5. oldalon. Fejér Gábor felvétele Hazánkba látogat a francia miniszterelnök Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására Pierre Mauroy, a Francia Köztársaság miniszterelnöke a kö­zeljövőben hivatalos látogatást tesz Magyarországon. Egészségesebb és biztonságosabb munkakörülmények Munkavédelmi helyzetjelentés öt vállalatról A dolgozók egészségének, biztonságá­nak, munkaképességének védelme a szakszervezetek érdekvédelmi tevékeny­ségének egyik legszélesebb, egyúttal leg­konkrétabb területe. A munkavédelmi fejlesztés tervezésében, a munkakörül­mények javításában a szakszervezeti bi­zalmi testületek egyre felkészültebben és kezdeményezőbben vesznek részt, s ered­ményesen segítik a helyi munkavédelmi feladatok rangsorolását. Az elmúlt két évben például a veszé­lyes és ártalmas munkakörülmények kö­zött dolgozó, mintegy félmillió ember csaknem felének javultak a munkakörül­ményei. Mit terveztek erre az évre, s mit valósí­tottak meg eddig — erről érdeklődtünk néhány vállalatnál. Az ÖNTÖDEI VÁLLA­LATNÁL az idén a rendel­kezésre álló anyagi források szűkülése ellenére — a ta­valyihoz hasonló összeget, több mint 75 millió forintot terveztek munkavédelmi rá­fordításra. Kiemelt feladat a melegüzemi dolgozók mun­kakörülményeinek — ezen belül az öntödei légállapo­tok — javítása. Erre a célra mintegy 27 milliót fordíta­nak, s ennek eredményeként az idén várhatóan 450 mun­kás kerül egészségesebb kö­rülmények közé. A soproni vasöntödében az idén befejezik a több évig tartó munkákat, amelynek keretében elkészítik a ho­mokműt, és felújítják a for­mázótér, a kikészítő- és a tisztítóüzem porleválasztó rendszereit. A biztonságtechnika javí­tására 13 millió forintot for­dítanak. A kőbányai vas- és acélöntődében rövidesen ki­cserélik az elhasználódott híddarukat, üzembe helyezik az új vízgépházat, amely biz­tonságossá teszi a gyár víz­ellátását. A nehéz fizikai munka csökkentésére is nagy erőfe­szítéseket tesznek. Az idén befejezik a komáromi vasön­töde 25 milliós korszerűsí­tését, melynek során a mun­ka jelentős részét gépesítik a homokműben, a formázótér­ben, az atlagtérben. A sze­gedi vas- és fémöntödében az idén üzembe helyeztek egy hidraulikus szerelőáll­ványt, amelyen könnyebben és biztonságosabban végez­hető el a világítótestek kar­bantartása és a daruk ja­vítása. A tervek szerint a vállalatnál az idén a nehéz fizikai munkát végzők szá­mát harminccal, a veszélyes és ártalmas munkakörülmé­nyek között dolgozók számát pedig 140-nel csökkentik. A visontai GAGARIN HŐERŐMŰ VÁLLALAT­NÁL 1983-ban több mint 41 millió forintot fordítanak a munka- és környezetvédelmi feladatok megvalósítására. Az ország legnagyobb szén­­tüzelésű erőművében most folyik a 3-as kazán tetőre­konstrukciója, amelynek eredményeként jelentős mér­tékben csökkentik a környe­zetszennyezést. A légállapo­tok javítása érdekében nem­rég üzembe helyeztek egy nyugatnémet nagy teljesít­ményű porelszívó rendszert. A fizikai munka könnyí­téséért folyamatosan bővítik a kisgépek, kéziszerszámok körét. A műszaki intézkedé­sek következtében az utób­bi években fokozatosan csök­kent a veszélyes és ártalmas munkakörülmények között dolgozók száma. A munka­­védelmi szervezet megerősí­(Folytatás a 7. oldalon) Villámzáras lábszárvédőt fej­lesztettek ki az Öntödei Válla­latnál T. Balogh László felvételei Űrcsillagászati megfigyeléseket végez a Prognoz-9 Űrcsillagászati megfigyelé­seket végző automatikus ál­lomást indítottak útnak pén­teken a Szovjetunióból. A Prognoz—9 feladata az, hogy vizsgálja a világűrben fellelhető rádiósugárzást, a kozmosz távoli részeiben be­következett fellobbanásoktól származó röntgen- és gam­makisugárzást. Elemzi a Nap korpuszkuláris és elekt­romágneses kisugárzását és a föld körüli térség mágne­ses mezejét is. Ezzel lehető­vé teszi annak pontosabb meghatározását, hogy a Nap tevékenysége milyen hatás­sal van a bolygóközi térre és a Föld mágneses terére. A vizsgálatokat az automatikus állomáson elhelyezett szov­jet, csehszlovák és francia gyártmányú műszerek vég­zik. A központ kiszolgálja a boltvezetőket Ha a fővárosi ember eljut Debrecenbe, feltűnik neki, mennyivel szebbek itt az élelmiszerboltok, mint Bu­dapesten. A Hajdú megyei szakemberek állítják, ez nagyrészt annak a következ­ménye, hogy sok üzletet ad­tak szerződéses vezetésbe. Egyszerűen kiadni a boltot azonban nem elég. Milyen módszerekkel segítik az üz­letvezetőket? — erről szól riportunk a 4. oldalon. ! Tévedjünk el együtt Budapesten Van, aki szándékosan nem veszi igénybe a biztonságos aluljárókat. És van, aki azért nem merészkedik le ezekbe, mert attól fél, hogy eltéved a föld alatti „labi­rintusban”. Kétségtelen­ lenne mit javítani a fővárosi járóke­lők — hazaiak és külföldiek — általános informálásán. Erről szól riportunk az 5. oldalon. Siska Xénia útban a győzelem felé a 100 m-es gátfutásban. (Részletes tudósításunk az atlétikai bajnokságról, más sport­­eseményekről, valamint a Bálint-sorozat folytatása all. ol­dalon.)

Next