Népszava, 1983. szeptember (111. évfolyam, 206–231. sz.)

1983-09-07 / 211. szám

4 Vállalkozó emberek Viharban éltem mindig . Amikor a halastó építé­sébe belevágtunk, azt mond­ták, csajkában hordjuk majd bele a vizet... Eretnek gon­dolatnak számított a Dél- Dunántúlnak ezen a táján halakkal bíbelődni. Aztán mégis fölavattuk a tavakat, népünnepélyt rendeztünk. Ám nemsokára száz milli­méter eső esett, elmosta a gátakat, elúszott a hal is... Hajnalban ott álltam a par­ton és vigasztaltam az em­bereket. Tudtam, hogy meg­csináljuk. Csak körültekin­tőbben, precízebben kell dol­goznunk. És így is lett: pár év múlva pályadíjat nyer­tünk a haltermelésben. Az országos átlag dupláját ha­lásztuk ki tavainkból! Há­rom éve, 1980-ban pedig ná­lunk épült fel Európa legna­gyobb édesvízi halfeldolgo­zója. Jó hallgatni Zámbó Ist­vánt, bár beszédtempója kis­sé monoton, hangja reked­tes, ám amit mond, azt mély­ről hozza fel, ezért oly érté­kes és igaz. Ha nem tudnám, hogy a Bihali Állami Gazda­ság igazgatói székében ül, akkor néptanítónak hinném. Azt persze nehéz megérteni, hogy valaki miért megy a legjobb gazdaság helyett a legrosszabba? Mint ahogy ő tette 29 évvel ezelőtt. — A feladat vonzott, pedig volt itt minden, ám úgy lát­szik, csak akkor érzem jól magam, ha valami próba elé kerülök. Mindig csak azt csi­náltam, amit mondtam, s csak azt mondtam, amiről tudtam, hogy megcsinálha­tom. Az első halászatok pél­dául nagyon bajosan men­tek. Nem tudtuk, hogy a víz mennyi idő alatt megy le. Derékig ért, márpedig ekko­ra vízben nehéz halászni. Nem mondhattam senkinek, hogy menjetek be, csak azt, hogy jöjjetek. És azon az őszön mindennap velük húz­tam a hálót. Átáztunk, az eső esett, de megraktuk a kocsit és a bikali gazdaság ponto­san szállított. — A nyúltelep építését is sokan vitatták ... — Ezen ne csodálkozzék, Magyarországon bárhol fog­lalkoztak nyúllal, mindenütt csődbe jutottak. Franciaor­szágban és Angliában is ér­deklődtünk, ott is ugyanez volt a helyzet. El is terjedt a hiedelem, a nyúl nem alkal­mas a nagyüzemi tenyésztés­re. Érdekelt az oka, és rá is jöttünk. Az volt a baj, hogy mindig a nyulat akarták az épülethez igazítani s nem az épületet a nyúlhoz. Nem volt hozzá technológia sem. Neki­láttunk. Hozattam ide épí­tészt, gépészt, állatorvosokat, nyúltenyésztő szakembere­ket, csupa fiatalt. És ez is si­került. A nyúltelepünk ma már egy város, valóságos biológiai ipar. A nyulak zö­mét olaszok viszik el kamio­nokban. — A gyümölcsösre már rá sem merek kérdezni. Gondo­lom, az sem volt, de fantá­ziát látott benne, hát lett. Hallgat. Sokatmondók a csöndjei. — Ezen a vidéken nem volt gyümölcs és ma sincs. Rajtunk kívül, persze. Úgy vélekedtek, a dombok alkal­matlanok a termesztésre. Be­levágtunk. Száz hektár kaj­szink, ötven őszink van, de szilvával, dióval is foglalko­zunk. Legutóbb őszibarack­ból országos rekordtermést takarítottunk be, hektáron­ként 150—160 mázsát. — Úgy hallottam, a sertés­telep építésébe csöpp híján belebukott. Igaz ez? — Nagy csata volt. Mi kezdettől fogva az iparszerű sertéstartás megvalósítására törekedtünk, ámde másolha­tó minta akkor még nem állt rendelkezésünkre. Nekünk kellett a helyes utat megta­lálnunk. Még a nálunk ren­dezett Pannónia-napokon is nyilvánosan megbíráltak, merthogy elvesszük az éltető napfényt az állatoktól... A bürokrácia miatt a beruhá­zásokkal sokszor szabályta­lankodtam. Kaptam is fe­gyelmit szinte minden évben. De dolgozni kellett. Mire megjött az engedély az építésre, már eladtuk az első szállítmányt... Aztán a pestis pusztította végig a ser­tésállományt. Hatalmas volt a kár, a hullákat pótkocsi­szám szállították el. Néhá­­nyan azt ajánlották, hogy gyújtsuk föl a telepet! Én hittem benne. És az elsők között valósítottuk meg a szakosított sertéshizlalást! Ide járt az ország nagy ré­sze, hogy elsajátítsa a tech­nológiát. Nem szabad vissza­rettenni a feladattól. A nagy halat csak tengeren lehet fogni, de ehhez ki kell evez­ni a nyílt vizekre! Nem sze­retek nyugodtan élni, a fe­szültségekkel teli napokat kedvelem. Igaz, viharban él­tem mindig. — Nem fél a konfliktusok­tól?! — A konfliktus veszélye, soha nem tartott vissza, ha hittem abban, amit csinálni akartam. Tudja, van aki az arénában két szaltót tud megcsinálni, amiért meg­tapsolják, nagynak mondják, ám amelyik ember három­szor pördül meg a levegőben, annak többé nem szabad két szaltót csinálnia, mert kifü­tyülik. Telefonál, hangjában sem­mi főnöki emelkedettség. Utolsó mondata pedig így hangzik: „Légy oly kedves.” Finom, szívélyes, nehéz ben­ne elképzelni a számonkérő, szigorú igazgatót. Meg is mondom neki. — Mivel rabja vagyok a munkámnak, így a felelőt­lenséget, a hanyagságot má­soktól sem tűröm el. Ke­ménykezű vezetőnek hiszem magam. Nálunk, ha a vezető­ségi ülésről valaki egy per­cet késik, akkor nem vehet részt. Egy ember ugyanis nem várakoztathat meg egy közösséget. — Volt már példa ilyen késésre? — Csak új vezetőnél, aki még nem jött rá, hogy itt a kimondott szó és a gyakorlat egybeesik. Persze, nehogy azt higgye, hogy az újat aka­ró embereket, a folyton vál­lalkozókat mindenütt kedve­lik. Bevallom: népszerűségre sohasem törekedtem. De mindig is a gazdaságért, az emberekért dolgoztam. — Milyen emberi maga­tartást tisztel? — Az emberek háromféle csoportba sorolhatók. Az el­sőbe azok­­tartoznak, akik ha nehézséggel találják szembe magukat, akkor visszafor­dulnak. A másodikba tarto­zók megkerülik az akadályt, és így jókora késéssel érkez­nek. A harmadikba azok so­rolhatók, akik vállalják a küzdelmet, aminek révén cél­ba érnek. Talán mondanom sem kell, hogy melyik típus­sal rokonszenvezem ... Izin­­ger Pált, az állami gazdasá­gok egyik korábbi vezetőjét nagyra becsültem, az ország legjobb szakmai propagáto­­rának tartottam. Ugyanak­kor tetszik Burgert Róbert ténykedése is. Az irigyek az­zal vádolják, külön pályán, külön meccset játszik. Ez nem igaz, neki sem hull ölé­be­n a siker. Sokszor, sokat vállal és mindenért komo­lyan meg kell harcolnia. De támogatják az emberek, mint ahogy engemet is. A bizalom a legfőbb tőke, ezt egyetlen vezetőnek sem szabad eltéko­­zolnia. Cseh János Közúti fuvarozók tanácskozása Kedden délelőtt Kecskemé­ten, a Hotel Szaunában meg­kezdődött a szocialista orszá­gok nemzetközi közúti fuva­rozó szervezeteinek tanács­kozása. A háromnapos érte­kezleten Bulgária, Csehszlo­vákia, Jugoszlávia, Lengyel­­ország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjet­unió ilyen jellegű egyesüle­teinek 25 szakembere vesz részt. Az első napon az ENSZ Nemzetközi Fuvarozó Szer­vezetének (IRU) őszi ülés­szaka elé kerülő ügyeket te­kintették át, különös tekin­tettel a szocialista országo­kat is érintő témákra, mint az IRU autóbusz-menetrend­­­jének tapasztalataira, a ha­tárátmenetek egyszerűsítésé­re. Az értekezleten foglalkoz­nak a nemzetközi forgalom­ban részt vevő gépjármű­­vezetők képzési módszereivel, valamint a fuvarozást érintő egyezmények és sokoldalú megállapodások módosításá­ra, kiegészítésére tett javas­latokkal is. A tanácskozás csütörtökön jegyzőkönyv alá­írásával ér véget. Árak, rétegek, fogyasztás Régi újságokat lapozgatva, elgondolkoztató dolgokra bukkan az ember. Itt van például egy hirdetés a Sza­bad Nép 1949. január 23-i számából. Két hasábon, nagy betűkkel szólítja fel az olva­sót: Utolérhetetlen a cukor tápereje. Fogyassz többet! Akkordban a szükségesnél kevesebb cukor fogyott, ma még mindig jóval több. Mint ahogyan a fo­gyasztás szerkezete — a számottevő javulás ellenére — általában nem felel meg a kor követelményeinek. Sok oka, összetevője van ennek, áraktól felvilágosultságig, egészségkultúráig. Vala­mennyit nem is lehet egyet­len újságcikk keretében ele­mezni. Maradjunk tehát az egyiknél, a legfontosa­bbnál, az árak hajtásánál. Kiváló alapanyag ehhez a Szakszer­vezeti Elméleti Kutató Inté­zet tanulmánya a folyamatos árszínvonal-emelkedés tár­sadalmi hatásáról. Mire telik a nyugdíjból Kiindulópontunk legyen a munka,jövedelmek alakulása. 1980-ban ezek egy főre jutó összege 2,6, a társadalmi jut­tatásoké pedig 7,8-szerese volt az 1950. évinek. A tár­sadalmi juttatások növekedé­se rendszeresen meghaladja a munkajövedelmekét, ennek megfelelően arányuk az össz­jövedelemben folyamatosan emelkedik: 1950-ben 14, 1960- ban 18, 1970-ben 23, 1980-ban pedig 32 százalék volt. A nö­vekedésnek ezt az arányát részben a felszabadulás előtti rendkívül alacsony színvonal, részben a jövede­lemkülönbségek szociális szempontból indokolt ki­egyenlítése (nagy család stb.) magyarázza. Illetve — a kiegyenlítés szándéka. Mert — amint lát­ni fogjuk — az árszínvonal­­emelkedés hatása rétegen­ként változik. Az árváltozás mindenekelőtt az úgyneve­zett alapvető javak fogyasz­tására hat. (Élelmiszer, üzemi étkezés, fűtés, közlekedés ru­házkodás, lakbér stb.) Ezt a fogyasztást befolyásolja leg­inkább az árak növekedése, amit a háztartásnak máshon­nan kell kigazdálkodnia. Kü­lönösen hátrányos ez az ala­csony jövedelműeknek, akik­nél az élelmiszerek aránya az összkiadásokból az átlagosnál amúgy is nagyobb. Fontossági sorrendben az alapvető javakkal azonos je­lentőségű a lakáshoz jutás költsége. De ez csak azokat a háztartásokat érinti, ahol ez konkrét szükséglet. A sta­tisztikai átlag tehát­­ 1980- ban a kiadások 6,5 százalé­ka adódott lakásvásárlásból, építkezésből — meglehetősen semmitmondó. Mert nyilván­való, hogy a leginkább érin­tett pályakezdő rétegnél ez az arány jóval magasabb. Hasonló a helyzet a gép­kocsival, amelynek fenntar­tása, vásárlása az összes ház­tartási kiadásnak 7,4 száza­léka. Valójában pedig a gép­kocsi nélkülieknél nulla szá­zalék, a gépkocsival rendel­kezőknél viszont 20 százalék. Mivel néhány év alatt az árváltozások szinte vala­mennyi termékcsoportra és szolgáltatásra kiterjedtek, ha­tásuk eléggé egyenletesen érinti a különböző rétegeket. Helyzetük miatt mégis a nyugdíjasok, a gyermekes családok és a pályakezdők reagálnak rá a legérzéke­nyebben. Lássuk először a nyugdíja­sokat: 1960-ban 4, 1975-ben 27, 1980-ban 50 milliárd fo­rint volt a nyugdíjkiadás. Havi átlagos egy főre jutó összegük 1980-ban 2300 fo­rint, ami az aktív dolgozók átlagkeresetének 51 százalé­ka (1952-ben még csak 23 százalék volt). Az átlagnöve­kedés a nyugdíjasok összeté­telének változásán alapul, az embereket egyénenként nem érinti. Sőt, a 2000 forintot meghaladó nyugdíjak reálér­téke évről évre csökken. Jelenleg 0,9 millió aktív kereső nélküli háztartás van az országban. Helyzetük aszerint változik, hogy mióta nyugdíjasok. A fiatalabbak jövedelme hasonló az aktív rétegekéhez. Az idősebbek nyugdíja — az időközbeni emelések ellenére — ala­csony. A különbségeket nö­veli, hogy a fiatalabbaknak jövedelmük kiegészítésére is van módjuk. Nyilvánvaló, hogy kiadá­saik között igen jelentős té­tel az élelmiszer, a fűtés, a lakbér. Ez az aktív rétegek 1980. évi kiadásaiban 44, a nyugdíjasokéban 55 százalék, de az alacsony jövedelmű nyugdíjasoknál 61 százalék. Magától értetődő, hogy ez a korosztály keveset költ ru­házkodásra, és nagy értékű, tartós javakra, építkezésre, ingatlanszerzésre. Fogyasztási szerkezete azonban egyéb el­gondolkodtató dolgokat mu­tat. Az inaktív nyugdíjas ház­tartások egy főre jutó évi fo­gyasztásának szóródása 1980- ban: húsféléből a legkisebb jövedelműek 50, a legna­gyobb jövedelműek 94 kiló, tejből 92, illetve 127 liter, zöldség-, főzelékfélékből 66 és 95, gyümölcsből pedig 45 és 100 kiló. Különösen szem­betűnő az utóbbi két adat kö­zötti differencia, de még az évi 100 kilós fogyasztás is el­marad az egészséges táplál­kozás modelljétől. Családok, pályakezdők gondjai Ennél a modellnél egyéb­ként érdemes egy kicsit el­időzni. 1980-ban az átlagos fogyasztás húsfélékből 93,4, tojásból 77,5, tej-, tejtermék­ből 97,9, burgonyából, zöld­ségből 67,4, gyümölcsből pe­dig mindössze 60,8 százaléka volt az egészséges táplálko­záshoz szükséges mennyiség­nek. Zsiradékból viszont 163,9, liszt stb.-ből 104,5, cu­korból 170,7 százalék. Bár az évek folyamán az állati fe­hér­jehordozók fogyasztási színvonala is nőtt, és közele­dik a megfelelő mennyiség­hez. Sajnos, a zsiradékoké, az édességé viszont messze túl­lépte a kívánatos mértéket, ami a korszerűtlen táplálko­zási szokásoknak, de az ár­struktúrának is tulajdonít­ható. És nyilvánvaló, hogy az átlagok tekintélyes mérvű szóródást takarnak a kis jö­vedelműek rovására. Ezek közé pedig nemcsak a már említett, inaktív háztar­tások tartoznak, hanem aktí­vak is, amelyek helyzetét minden más tényezőnél erő­­teljesebben differenciálja, hogy van-e gyermekük. Meg­állapítható például, hogy a kétgyermekes családok jöve­delmi színvonala egy fo­gyasztási egységre vetítve mintegy háromnegyede, négyötöde, a háromgyerme­ Részletek egy tanulmányból keseké kétharmada a gyer­mektelen családokénak. Bár a családi pótlék 1980-s ban (1983-ban is!) emelkedett, a gyermekekre fordított átlagos kiadásoknak alig több, mint egynegyedét, egyharmadát fedezi. Ezen ugyan javított, de lényegesen a legutóbbi in­tézkedés sem változtatott. A folyamatos áremelkedés ezért a gyermekes családokat az átlagosnál kedvezőtleneb­bül érinti. (Ami akkor is igaz, ha az 1979 júliusi áremelés­sel járó kompenzáció révén névleges jövedelmük a gyer­mektelenekénél jobban emel­kedett.) Erre vall hús­­tojás-, tej-, zöldség- és gyümölcsvá­sárlásuk csökkenése, válto­zatlan kenyér- és növekvő burgonyafogyasztás mellett. Ugyanakkor a gyermektelen családokban az előbbi élelmi­szerek fogyasztása tovább nö­vekedett, kenyérfogyasztásuk viszont csökkent. A gyermektelenekéhez ha­sonlóak a pályakezdők prob­lémái is. Munkaképes korú 15—29 éves hányaduk jelen­leg a népesség 22 százaléka, 80 százalékuk áll munkavi­szonyban a gyesen levőkkel együtt. Anyagi gondjaikat nem annyira a kereset, mint inkább az egzisztencia meg­teremtése okozza. Családala­pításuk, a lakásszerzés, a gyermeknevelés ,olyan ter­hekkel jár, amit saját erejük­ből csak kevesen képesek vi­selni. Fiatal korban jelentős hányaduknak nem is sikerül önálló otthont teremteni. A 24 éven aluliak 30, a 25—29 évesek 16 százaléka külön háztartással, de mással la­kik együtt.. Az adatokban nem szerepelnek a szülőkkel vagy mással közös háztartás­ban élők. A lakáshelyzet megoldatlansága és az ár­színvonal-emelkedés miatt a fiatal, gyermekes családok élnek a legtöbb gond köze­pette. A fogyasztás nem csökken... Az előző tervperiódusban az árarányok elsősorban a központi árintézkedések ha­tására változtak. Leginkább az élelmiszerek drágultak, a ruházati és a vegyes iparcik­kek viszonylag olcsóbbak let­tek. Különös azonban, hogy az élelmiszereket és az élve­zeti cikkeket összehasonlítva, az előbbiek ár­a­ relatíve erő­teljesebben emelkedett. Jól­lehet, ez az arány megfelel a ráfordítás-arányos árrend­szer kialakításának, ellenté­tes viszont társadalompoliti­kai céljainkkal. Mindent egybevetve meg­állapítható, hogy a fogyasz­tás mennyiségét a nagyobb arányú áremelkedés nem csökkentette. A fogyasztás, amely az ötvenes években ismert okok miatt viszonylag lassan nőtt, a hatvanas évek végefelé, a hetvenes években mind dinamikusabban gya­rapodott. A kiskereskedelem összforgalma az 1970. évi 139 milliárdról 1982-ben 410 mil­liárd forintra emelkedett. Változatlan áron számolva, a lakossági fogyasztás 61 szá­zalékkal nőtt. Hasonlókép­pen gyarapodtak a fogyasz­tási szolgáltatások is 1975 és 1980 között 69 százalékkal, aminek a fele áremelkedés­ből származik. 1975 és 1980 között 3877 fo­rint volt a lakosság egy főre jutó élelmiszer-többletkiadá­sa az árak emelkedése miatt. Ennél csak 57 forinttal volt több az összes többletkiadás. Tehát nem a fogyasztás mennyisége csökkent, hanem összetétele változott az ol­csóbb termékcsoportok javá­ra. Emiatt van az, hogy az ideális modellt bár közelítik, de még­­mindig elmaradnak tőle az állati fehérjéket hor­dozó termékek, ugyanakkor a kívánatos mennyiséget messze meghaladja a zsira­dék-, a kenyér- és a cukor­­fogyasztás. De ma már nem ezt propagáljuk — vissza­kanyarodva a bevezetőül szolgáló újsághirdetéshez —, hanem ellenkezőleg, az egész­séges táplálkozásért emelünk szót. Mert erre — ha nagy el­térésekkel is — ma már ösz­­szehasonlíthatatlanul több módja van a társadalom minden rétegének. Lukács Mária NAGYJAVÍTÁS a durvahengerműben Az Ózdi Kohászati Üzemek durvahengerművében a két hétre tervezett - 28 millió forint költségű - nagyjavítás során kicserélik a század elején üzembe helyezett gőzgép főtengelyét, az elhasználó­dott görgőket, villanymotorokat, és átépítik a hármas mélykemencét MTI Fotó : Mizerák István felvétele SZERDA, 1983. SZEPTEMBER 7. NÉPSZAVA

Next