Népszava, 1983. szeptember (111. évfolyam, 206–231. sz.)
1983-09-07 / 211. szám
4 Vállalkozó emberek Viharban éltem mindig . Amikor a halastó építésébe belevágtunk, azt mondták, csajkában hordjuk majd bele a vizet... Eretnek gondolatnak számított a Dél- Dunántúlnak ezen a táján halakkal bíbelődni. Aztán mégis fölavattuk a tavakat, népünnepélyt rendeztünk. Ám nemsokára száz milliméter eső esett, elmosta a gátakat, elúszott a hal is... Hajnalban ott álltam a parton és vigasztaltam az embereket. Tudtam, hogy megcsináljuk. Csak körültekintőbben, precízebben kell dolgoznunk. És így is lett: pár év múlva pályadíjat nyertünk a haltermelésben. Az országos átlag dupláját halásztuk ki tavainkból! Három éve, 1980-ban pedig nálunk épült fel Európa legnagyobb édesvízi halfeldolgozója. Jó hallgatni Zámbó Istvánt, bár beszédtempója kissé monoton, hangja rekedtes, ám amit mond, azt mélyről hozza fel, ezért oly értékes és igaz. Ha nem tudnám, hogy a Bihali Állami Gazdaság igazgatói székében ül, akkor néptanítónak hinném. Azt persze nehéz megérteni, hogy valaki miért megy a legjobb gazdaság helyett a legrosszabba? Mint ahogy ő tette 29 évvel ezelőtt. — A feladat vonzott, pedig volt itt minden, ám úgy látszik, csak akkor érzem jól magam, ha valami próba elé kerülök. Mindig csak azt csináltam, amit mondtam, s csak azt mondtam, amiről tudtam, hogy megcsinálhatom. Az első halászatok például nagyon bajosan mentek. Nem tudtuk, hogy a víz mennyi idő alatt megy le. Derékig ért, márpedig ekkora vízben nehéz halászni. Nem mondhattam senkinek, hogy menjetek be, csak azt, hogy jöjjetek. És azon az őszön mindennap velük húztam a hálót. Átáztunk, az eső esett, de megraktuk a kocsit és a bikali gazdaság pontosan szállított. — A nyúltelep építését is sokan vitatták ... — Ezen ne csodálkozzék, Magyarországon bárhol foglalkoztak nyúllal, mindenütt csődbe jutottak. Franciaországban és Angliában is érdeklődtünk, ott is ugyanez volt a helyzet. El is terjedt a hiedelem, a nyúl nem alkalmas a nagyüzemi tenyésztésre. Érdekelt az oka, és rá is jöttünk. Az volt a baj, hogy mindig a nyulat akarták az épülethez igazítani s nem az épületet a nyúlhoz. Nem volt hozzá technológia sem. Nekiláttunk. Hozattam ide építészt, gépészt, állatorvosokat, nyúltenyésztő szakembereket, csupa fiatalt. És ez is sikerült. A nyúltelepünk ma már egy város, valóságos biológiai ipar. A nyulak zömét olaszok viszik el kamionokban. — A gyümölcsösre már rá sem merek kérdezni. Gondolom, az sem volt, de fantáziát látott benne, hát lett. Hallgat. Sokatmondók a csöndjei. — Ezen a vidéken nem volt gyümölcs és ma sincs. Rajtunk kívül, persze. Úgy vélekedtek, a dombok alkalmatlanok a termesztésre. Belevágtunk. Száz hektár kajszink, ötven őszink van, de szilvával, dióval is foglalkozunk. Legutóbb őszibarackból országos rekordtermést takarítottunk be, hektáronként 150—160 mázsát. — Úgy hallottam, a sertéstelep építésébe csöpp híján belebukott. Igaz ez? — Nagy csata volt. Mi kezdettől fogva az iparszerű sertéstartás megvalósítására törekedtünk, ámde másolható minta akkor még nem állt rendelkezésünkre. Nekünk kellett a helyes utat megtalálnunk. Még a nálunk rendezett Pannónia-napokon is nyilvánosan megbíráltak, merthogy elvesszük az éltető napfényt az állatoktól... A bürokrácia miatt a beruházásokkal sokszor szabálytalankodtam. Kaptam is fegyelmit szinte minden évben. De dolgozni kellett. Mire megjött az engedély az építésre, már eladtuk az első szállítmányt... Aztán a pestis pusztította végig a sertésállományt. Hatalmas volt a kár, a hullákat pótkocsiszám szállították el. Néhányan azt ajánlották, hogy gyújtsuk föl a telepet! Én hittem benne. És az elsők között valósítottuk meg a szakosított sertéshizlalást! Ide járt az ország nagy része, hogy elsajátítsa a technológiát. Nem szabad visszarettenni a feladattól. A nagy halat csak tengeren lehet fogni, de ehhez ki kell evezni a nyílt vizekre! Nem szeretek nyugodtan élni, a feszültségekkel teli napokat kedvelem. Igaz, viharban éltem mindig. — Nem fél a konfliktusoktól?! — A konfliktus veszélye, soha nem tartott vissza, ha hittem abban, amit csinálni akartam. Tudja, van aki az arénában két szaltót tud megcsinálni, amiért megtapsolják, nagynak mondják, ám amelyik ember háromszor pördül meg a levegőben, annak többé nem szabad két szaltót csinálnia, mert kifütyülik. Telefonál, hangjában semmi főnöki emelkedettség. Utolsó mondata pedig így hangzik: „Légy oly kedves.” Finom, szívélyes, nehéz benne elképzelni a számonkérő, szigorú igazgatót. Meg is mondom neki. — Mivel rabja vagyok a munkámnak, így a felelőtlenséget, a hanyagságot másoktól sem tűröm el. Keménykezű vezetőnek hiszem magam. Nálunk, ha a vezetőségi ülésről valaki egy percet késik, akkor nem vehet részt. Egy ember ugyanis nem várakoztathat meg egy közösséget. — Volt már példa ilyen késésre? — Csak új vezetőnél, aki még nem jött rá, hogy itt a kimondott szó és a gyakorlat egybeesik. Persze, nehogy azt higgye, hogy az újat akaró embereket, a folyton vállalkozókat mindenütt kedvelik. Bevallom: népszerűségre sohasem törekedtem. De mindig is a gazdaságért, az emberekért dolgoztam. — Milyen emberi magatartást tisztel? — Az emberek háromféle csoportba sorolhatók. Az elsőbe azoktartoznak, akik ha nehézséggel találják szembe magukat, akkor visszafordulnak. A másodikba tartozók megkerülik az akadályt, és így jókora késéssel érkeznek. A harmadikba azok sorolhatók, akik vállalják a küzdelmet, aminek révén célba érnek. Talán mondanom sem kell, hogy melyik típussal rokonszenvezem ... Izinger Pált, az állami gazdaságok egyik korábbi vezetőjét nagyra becsültem, az ország legjobb szakmai propagátorának tartottam. Ugyanakkor tetszik Burgert Róbert ténykedése is. Az irigyek azzal vádolják, külön pályán, külön meccset játszik. Ez nem igaz, neki sem hull ölében a siker. Sokszor, sokat vállal és mindenért komolyan meg kell harcolnia. De támogatják az emberek, mint ahogy engemet is. A bizalom a legfőbb tőke, ezt egyetlen vezetőnek sem szabad eltékozolnia. Cseh János Közúti fuvarozók tanácskozása Kedden délelőtt Kecskeméten, a Hotel Szaunában megkezdődött a szocialista országok nemzetközi közúti fuvarozó szervezeteinek tanácskozása. A háromnapos értekezleten Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió ilyen jellegű egyesületeinek 25 szakembere vesz részt. Az első napon az ENSZ Nemzetközi Fuvarozó Szervezetének (IRU) őszi ülésszaka elé kerülő ügyeket tekintették át, különös tekintettel a szocialista országokat is érintő témákra, mint az IRU autóbusz-menetrendjének tapasztalataira, a határátmenetek egyszerűsítésére. Az értekezleten foglalkoznak a nemzetközi forgalomban részt vevő gépjárművezetők képzési módszereivel, valamint a fuvarozást érintő egyezmények és sokoldalú megállapodások módosítására, kiegészítésére tett javaslatokkal is. A tanácskozás csütörtökön jegyzőkönyv aláírásával ér véget. Árak, rétegek, fogyasztás Régi újságokat lapozgatva, elgondolkoztató dolgokra bukkan az ember. Itt van például egy hirdetés a Szabad Nép 1949. január 23-i számából. Két hasábon, nagy betűkkel szólítja fel az olvasót: Utolérhetetlen a cukor tápereje. Fogyassz többet! Akkordban a szükségesnél kevesebb cukor fogyott, ma még mindig jóval több. Mint ahogyan a fogyasztás szerkezete — a számottevő javulás ellenére — általában nem felel meg a kor követelményeinek. Sok oka, összetevője van ennek, áraktól felvilágosultságig, egészségkultúráig. Valamennyit nem is lehet egyetlen újságcikk keretében elemezni. Maradjunk tehát az egyiknél, a legfontosabbnál, az árak hajtásánál. Kiváló alapanyag ehhez a Szakszervezeti Elméleti Kutató Intézet tanulmánya a folyamatos árszínvonal-emelkedés társadalmi hatásáról. Mire telik a nyugdíjból Kiindulópontunk legyen a munka,jövedelmek alakulása. 1980-ban ezek egy főre jutó összege 2,6, a társadalmi juttatásoké pedig 7,8-szerese volt az 1950. évinek. A társadalmi juttatások növekedése rendszeresen meghaladja a munkajövedelmekét, ennek megfelelően arányuk az összjövedelemben folyamatosan emelkedik: 1950-ben 14, 1960- ban 18, 1970-ben 23, 1980-ban pedig 32 százalék volt. A növekedésnek ezt az arányát részben a felszabadulás előtti rendkívül alacsony színvonal, részben a jövedelemkülönbségek szociális szempontból indokolt kiegyenlítése (nagy család stb.) magyarázza. Illetve — a kiegyenlítés szándéka. Mert — amint látni fogjuk — az árszínvonalemelkedés hatása rétegenként változik. Az árváltozás mindenekelőtt az úgynevezett alapvető javak fogyasztására hat. (Élelmiszer, üzemi étkezés, fűtés, közlekedés ruházkodás, lakbér stb.) Ezt a fogyasztást befolyásolja leginkább az árak növekedése, amit a háztartásnak máshonnan kell kigazdálkodnia. Különösen hátrányos ez az alacsony jövedelműeknek, akiknél az élelmiszerek aránya az összkiadásokból az átlagosnál amúgy is nagyobb. Fontossági sorrendben az alapvető javakkal azonos jelentőségű a lakáshoz jutás költsége. De ez csak azokat a háztartásokat érinti, ahol ez konkrét szükséglet. A statisztikai átlag tehát 1980- ban a kiadások 6,5 százaléka adódott lakásvásárlásból, építkezésből — meglehetősen semmitmondó. Mert nyilvánvaló, hogy a leginkább érintett pályakezdő rétegnél ez az arány jóval magasabb. Hasonló a helyzet a gépkocsival, amelynek fenntartása, vásárlása az összes háztartási kiadásnak 7,4 százaléka. Valójában pedig a gépkocsi nélkülieknél nulla százalék, a gépkocsival rendelkezőknél viszont 20 százalék. Mivel néhány év alatt az árváltozások szinte valamennyi termékcsoportra és szolgáltatásra kiterjedtek, hatásuk eléggé egyenletesen érinti a különböző rétegeket. Helyzetük miatt mégis a nyugdíjasok, a gyermekes családok és a pályakezdők reagálnak rá a legérzékenyebben. Lássuk először a nyugdíjasokat: 1960-ban 4, 1975-ben 27, 1980-ban 50 milliárd forint volt a nyugdíjkiadás. Havi átlagos egy főre jutó összegük 1980-ban 2300 forint, ami az aktív dolgozók átlagkeresetének 51 százaléka (1952-ben még csak 23 százalék volt). Az átlagnövekedés a nyugdíjasok összetételének változásán alapul, az embereket egyénenként nem érinti. Sőt, a 2000 forintot meghaladó nyugdíjak reálértéke évről évre csökken. Jelenleg 0,9 millió aktív kereső nélküli háztartás van az országban. Helyzetük aszerint változik, hogy mióta nyugdíjasok. A fiatalabbak jövedelme hasonló az aktív rétegekéhez. Az idősebbek nyugdíja — az időközbeni emelések ellenére — alacsony. A különbségeket növeli, hogy a fiatalabbaknak jövedelmük kiegészítésére is van módjuk. Nyilvánvaló, hogy kiadásaik között igen jelentős tétel az élelmiszer, a fűtés, a lakbér. Ez az aktív rétegek 1980. évi kiadásaiban 44, a nyugdíjasokéban 55 százalék, de az alacsony jövedelmű nyugdíjasoknál 61 százalék. Magától értetődő, hogy ez a korosztály keveset költ ruházkodásra, és nagy értékű, tartós javakra, építkezésre, ingatlanszerzésre. Fogyasztási szerkezete azonban egyéb elgondolkodtató dolgokat mutat. Az inaktív nyugdíjas háztartások egy főre jutó évi fogyasztásának szóródása 1980- ban: húsféléből a legkisebb jövedelműek 50, a legnagyobb jövedelműek 94 kiló, tejből 92, illetve 127 liter, zöldség-, főzelékfélékből 66 és 95, gyümölcsből pedig 45 és 100 kiló. Különösen szembetűnő az utóbbi két adat közötti differencia, de még az évi 100 kilós fogyasztás is elmarad az egészséges táplálkozás modelljétől. Családok, pályakezdők gondjai Ennél a modellnél egyébként érdemes egy kicsit elidőzni. 1980-ban az átlagos fogyasztás húsfélékből 93,4, tojásból 77,5, tej-, tejtermékből 97,9, burgonyából, zöldségből 67,4, gyümölcsből pedig mindössze 60,8 százaléka volt az egészséges táplálkozáshoz szükséges mennyiségnek. Zsiradékból viszont 163,9, liszt stb.-ből 104,5, cukorból 170,7 százalék. Bár az évek folyamán az állati fehérjehordozók fogyasztási színvonala is nőtt, és közeledik a megfelelő mennyiséghez. Sajnos, a zsiradékoké, az édességé viszont messze túllépte a kívánatos mértéket, ami a korszerűtlen táplálkozási szokásoknak, de az árstruktúrának is tulajdonítható. És nyilvánvaló, hogy az átlagok tekintélyes mérvű szóródást takarnak a kis jövedelműek rovására. Ezek közé pedig nemcsak a már említett, inaktív háztartások tartoznak, hanem aktívak is, amelyek helyzetét minden más tényezőnél erőteljesebben differenciálja, hogy van-e gyermekük. Megállapítható például, hogy a kétgyermekes családok jövedelmi színvonala egy fogyasztási egységre vetítve mintegy háromnegyede, négyötöde, a háromgyerme Részletek egy tanulmányból keseké kétharmada a gyermektelen családokénak. Bár a családi pótlék 1980-s ban (1983-ban is!) emelkedett, a gyermekekre fordított átlagos kiadásoknak alig több, mint egynegyedét, egyharmadát fedezi. Ezen ugyan javított, de lényegesen a legutóbbi intézkedés sem változtatott. A folyamatos áremelkedés ezért a gyermekes családokat az átlagosnál kedvezőtlenebbül érinti. (Ami akkor is igaz, ha az 1979 júliusi áremeléssel járó kompenzáció révén névleges jövedelmük a gyermektelenekénél jobban emelkedett.) Erre vall hústojás-, tej-, zöldség- és gyümölcsvásárlásuk csökkenése, változatlan kenyér- és növekvő burgonyafogyasztás mellett. Ugyanakkor a gyermektelen családokban az előbbi élelmiszerek fogyasztása tovább növekedett, kenyérfogyasztásuk viszont csökkent. A gyermektelenekéhez hasonlóak a pályakezdők problémái is. Munkaképes korú 15—29 éves hányaduk jelenleg a népesség 22 százaléka, 80 százalékuk áll munkaviszonyban a gyesen levőkkel együtt. Anyagi gondjaikat nem annyira a kereset, mint inkább az egzisztencia megteremtése okozza. Családalapításuk, a lakásszerzés, a gyermeknevelés ,olyan terhekkel jár, amit saját erejükből csak kevesen képesek viselni. Fiatal korban jelentős hányaduknak nem is sikerül önálló otthont teremteni. A 24 éven aluliak 30, a 25—29 évesek 16 százaléka külön háztartással, de mással lakik együtt.. Az adatokban nem szerepelnek a szülőkkel vagy mással közös háztartásban élők. A lakáshelyzet megoldatlansága és az árszínvonal-emelkedés miatt a fiatal, gyermekes családok élnek a legtöbb gond közepette. A fogyasztás nem csökken... Az előző tervperiódusban az árarányok elsősorban a központi árintézkedések hatására változtak. Leginkább az élelmiszerek drágultak, a ruházati és a vegyes iparcikkek viszonylag olcsóbbak lettek. Különös azonban, hogy az élelmiszereket és az élvezeti cikkeket összehasonlítva, az előbbiek ára relatíve erőteljesebben emelkedett. Jóllehet, ez az arány megfelel a ráfordítás-arányos árrendszer kialakításának, ellentétes viszont társadalompolitikai céljainkkal. Mindent egybevetve megállapítható, hogy a fogyasztás mennyiségét a nagyobb arányú áremelkedés nem csökkentette. A fogyasztás, amely az ötvenes években ismert okok miatt viszonylag lassan nőtt, a hatvanas évek végefelé, a hetvenes években mind dinamikusabban gyarapodott. A kiskereskedelem összforgalma az 1970. évi 139 milliárdról 1982-ben 410 milliárd forintra emelkedett. Változatlan áron számolva, a lakossági fogyasztás 61 százalékkal nőtt. Hasonlóképpen gyarapodtak a fogyasztási szolgáltatások is 1975 és 1980 között 69 százalékkal, aminek a fele áremelkedésből származik. 1975 és 1980 között 3877 forint volt a lakosság egy főre jutó élelmiszer-többletkiadása az árak emelkedése miatt. Ennél csak 57 forinttal volt több az összes többletkiadás. Tehát nem a fogyasztás mennyisége csökkent, hanem összetétele változott az olcsóbb termékcsoportok javára. Emiatt van az, hogy az ideális modellt bár közelítik, de mégmindig elmaradnak tőle az állati fehérjéket hordozó termékek, ugyanakkor a kívánatos mennyiséget messze meghaladja a zsiradék-, a kenyér- és a cukorfogyasztás. De ma már nem ezt propagáljuk — visszakanyarodva a bevezetőül szolgáló újsághirdetéshez —, hanem ellenkezőleg, az egészséges táplálkozásért emelünk szót. Mert erre — ha nagy eltérésekkel is — ma már öszszehasonlíthatatlanul több módja van a társadalom minden rétegének. Lukács Mária NAGYJAVÍTÁS a durvahengerműben Az Ózdi Kohászati Üzemek durvahengerművében a két hétre tervezett - 28 millió forint költségű - nagyjavítás során kicserélik a század elején üzembe helyezett gőzgép főtengelyét, az elhasználódott görgőket, villanymotorokat, és átépítik a hármas mélykemencét MTI Fotó : Mizerák István felvétele SZERDA, 1983. SZEPTEMBER 7. NÉPSZAVA