Népszava, 1983. október (111. évfolyam, 232–257. sz.)
1983-10-01 / 232. szám
Világ proletárjai,egyesüljetek! ■ szombat, 1983. október 1. ■ m. évfolyam, 232. szám ■ ára,86 forint A grenadai kormányfő a Chinoinban Maurice Bishop, a Grenadai Népi Forradalmi Kormány és az Új Mozgalom Párt (JEWEL) elnöke — aki Lázár György miniszterelnök vendégeként, hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban — pénteken a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyárának tevékenységével ismerkedett. A gyárlátogatásra elkísérte Sarai Róbert külügyminiszter - helyettes, valamint Dömény János, hazánk Granadában is és Richard Jacobs, Grenada Budapesten is akkreditált nagykövete. A vendégeket Soltész István ipari miniszterhelyettes, valamint Újpest és a gyár több vezetője fogadta és tájékoztatták a grenadai kormányfőt az 1910-ben alakult, termékeiről világszerte ismert vállalat történetéről és jelenéről. A tájékoztatót üzemlátogatás követte. A nap folyamán Nagy János külügyminisztériumi államtitkár Unison Whiteman külügyminiszterrel folytatott megbeszélést időszerű nemzetközi kérdésekről. Maurice Bishop délután találkozott a magyar sajtó munkatársaival. Bevezetőül tett nyilatkozatában rámutatott, hogy budapesti tárgyalásait szívélyes, meleg légkör jellemezte, s különösen nagyra értékelte a Kádár Jánossal és Lázár Györgygyel folytatott eszmecserét. Elismeréssel szólt arról az építőmunkáról, amelyet a magyar nép a fejlett szocialista társadalom megteremtése érdekében végez. A látogatás során szerzett tapasztalatai közül kiemelte azokat az eredményeket, amelyeket a magyar mezőgazdaság ért el. A megbeszélések tartalmi kérdéseit elemezve a grenadai kormányfő elmondta, hogy azok célja elsősorban a két párt és kormány közötti kapcsolatok, az együttműködés bővítése volt. Az MTI munkatársának ezzel kapcsolatos kérdésére válaszolva Maurice Bishop elmondta, hogy a tárgyalások során jó alapja jött létre a kapcsolatok további mélyítésének. Maurice Bishop látogatásának hivatalos programját befejezve néhány napot hazánkban pihen. A grenadai küldöttség látogatása a Chinoinban Rédei Ferenc felvétele Az őszi munkák minden embert, gépet igénybe vesznek ezekben a hetekben. Az év legnagyobb tömegű munkálatai — földeken, magtárakban, feldolgozókban, tárolókban — most zajlanak. Vidéki tudósítóinktól az időszerű munkákról, az időjárás adta lehetőségekről kértünk tájékoztatást. Szabolcs-Szatmár megyében a száraz időjárást kihasználva jól haladnak az őszi munkák. A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán kapott felvilágosítás szerint több üzemben úgy végzik a munkát, hogy pótoljanak valamit az aszályos nyár okozta veszteségeken. Az alma, a szőlő és a burgonya szüretelése jelenti most a legnagyobb munkát Szabolcsban. A dohány és a napraforgó betakarítása a vége felé közeledik. Szabolcs „arányának”, az almának több mint 60 százaléka ládába, vagy raktárba került. A burgonya 62 százalékát felszedték. A napraforgó betakarítása 97 százalékos. A kukoricának 17 százalékát törték le. Kis területen — mindössze 136 hektáron — rizst is termeltek a megye szatmári részén, pár napon belül végeznek aratásával. A felvásárlás túl van a kezdeti nehézségen, egyenletesen veszik át az árut a termelőktől. Az elmúlt őszhöz hasonlítva, a szabolcs-szatmári mezőgazdasági üzemek több mint öt százalékkal növelik a kalászosok vetésterületét. Főleg őszi árpából és rozsból kerül több az előkészített talajba. Győr-Sopron megye minden mezőgazdasági üzemében egyik fő tevékenység a vetést előkészítő talajmunka, amelynek energiaigénye a szokottnál nagyobb a száraz talajok miatt. Jelenleg az őszi árpa és a búza talajelőkészítése folyik nagy ütemben. (Folytatás a 4. oldalon) Mfetakuritás a vetés ési földeken A burgonyát géppel szedik Danis Barna felvétele Az enyhülés eredményeinek megőrzése külpolitikánk legfontosabb célja Losonczi Pál beszéde az EIVSZ közgyűlésén Csütörtökön, az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakának délutáni plenáris ülésén — közép-európai idő szerint a késő esti órákban — szólalt fel Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke. Elnök Úr! Két világégés szörnyű tapasztalata nyomán szervezetünket éppen az a nagy elhatározás hívta életre, hogy — alapokmányunk szavaival — „megmentsük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól”. E munkánknak otthont adó palota falába is ezt az évezredes emberi óhajt vésték: „Nemzet ne emeljen kardot nemzetre, és ne tudja meg soha többé, hogy mi a háború.” De vajon elmondhatjuk-e, hogy akár csak a közelébe jutottunk már e nagy célnak? Úgy érzem, a kérdés maga is illuzórikusnak hat a jelen történelmi pillanatban, amelyet sajnos a nemzetközi feszültség kiéleződése jellemez. Fokozódik a konfrontáció, kísérletek történnek a világbéke fenntartását biztosító erőegyensúly megbontására, katonai fölényszerzésre, a népek nemzeti és társadalmi felszabadulási folyamatának visszafordítására. Mindez aggodalommal tölti el a Magyar Népköztársaság népét és kormányát. E veszélyes helyzet kialakulásának fő okát a fegyverkezési hajsza fokozódásában látjuk. A példátlan arányú fegyverkezés nemcsak közvetlenül, a nukleáris katasztrófa eshetőségével fenyegeti civilizációnkat, hanem közvetve is: azáltal, hogy eltékozolja az emberiség anyagi és szellemi erőforrásait, megfosztja a népeket a munkájuk által létrehozott javak jelentős részétől, tartósítja a gazdasági elmaradottságot egész sor fejlődő országban. Vajon nem képtelen ellentmondás-e ez a tudomány és a technika századában? Akkor, amikor kézzelfogható közelségbe került az olyan globális problémák megoldási lehetősége, mint az új energiaforrások feltárása, az óceánok kincseinek kiaknázása, a világűr békés meghódítása, az éhínségek és a pusztító népbetegségek felszámolása, a rohamosan romló természeti környezet megmentése. Vajon elképzelhető-e globális együttműködés nélkül e valóban nagyszerű lehetőségek valóra váltása? Hiszen már szervezetünk alapokmányának elfogadásával erre tettünk ünnepélyes ígéretet: egymással jó szomszédként, békességben élünk együtt, és előmozdítjuk a szociális haladást s az életfeltételek javítását. A Magyar Népköztársaságnak, ha szabad így mondanom, hitvallása a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése. Ezen mi nem pusztán azt értjük, hogy nincs háború, bár az sem kevés! Számunkra a koegzisztencia, a népek és kormányok tevékeny együttműködése, kölcsönösen előnyös politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainak állandó erősítése. Nekünk az utóbbi egymásfél évtizedben igen jó tapasztalataink vannak erről, s úgy tudom, hogy partnereinknek sincs oka a csalódottságra. Szélesebb kitekintéssel: az enyhülés felfelé ívelő szakaszában, a hatvanas években és a hetvenes évek első felében fontos megállapodások születtek a nagyhatalmak, illetve más államok között a tömegpusztító fegyverek elterjedésének, mennyiségi és minőségi fejlesztésének megakadályozásáról, valamint korlátozásáról a Földön, a világűrben és a tengerek mélyén. Európában a 35 állam- és kormányfő részvételével megtartott helsinki értekezlet tartós elvi alapokra helyezte a további együttműködést. Fellendültek a politikai, gazdasági és egyéb kapcsolatok. Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában gyors ütemben folytatódott a gyarmati sorból felszabadult új államok megerősödése. Van-e nép, amelynek érdekeit ez sértette volna? Van-e nép, amely úgy érezhetné, hogy veszített az enyhülésen? Ilyen nép, elnök úr, nincsen! A Magyar Népköztársaság kormánya, a magyarnéptől kapott meghatalmazásának megfelelően, legfőbb külpolitikai feladatának ma is az enyhülés eredményeinek megőrzését, a nemzetközi párbeszéd és együttműködés fenntartását és bővítését tekinti, mind a kétoldalú kapcsolataiban, mind a nemzetközi fórumokon. Számunkra — miként más országok számára is — a békés egymás mellett élésnek nincs ésszerű alternatívája. Ezért tölt el nyugtalansággal bennünket minden olyan jel, amely a konfrontációs hangulatok feléledésére utal; minden olyan cselekedet, amely veszélyezteti az államok közötti normális kapcsolatokat; minden olyan fejlemény, amely további tehertételként jelentkezik az amúgy is feszült nemzetközi viszonyokban. A Magyar Népköztársaságnak az a meggyőződése, hogy a retorikai háború, a vádaskodás, a diszkrimináció, az erőpolitika rossz módszer, s amellett — mint a tapasztalat mutatja — meddő is. Régi igazság, hogy a harag rossz tanácsadó. Jó tanácsadó a különböző társadalmi berendezkedésű országok közötti viszonyban is csak a józanság és az érdekek kölcsönös figyelembevétele lehet. Megelégedéssel nyugtázhatom, hogy békés együttműdési politikánk viszonzásra talált mindazon országok kormányainál, amelyek felelősséget éreznek a nemzetközi helyzet alakulása iránt. Továbbra is azon leszünk, hogy minél több kontaktusra, minél eredményesebb tárgyalásokra, politikai konzultációkra kerüljön sor közöttünk a kölcsönös bizalom erősítése, a nemzetközi légkör javítása érdekében. Ma a legsürgetőbb feladat a nukleáris leszerelés Elnök Úr! Örömmel látjuk, hogy a közgyűlés munkájának jelentős részét az egyre sürgetőbb leszerelési feladatok megoldásának kívánja szentelni. A Magyar Népköztársaság az elmúlt években maga is több fontos leszerelési javaslatnak volt tevékeny részese. Ezek a ma is érvényes kezdeményezések azt a célt szolgálják, hogy a világbékét szavatoló stratégiai egyensúly a fegyverzetek lehető legalacsonyabb szintjén valósuljon meg. Sajnos azonban javaslataink az Észak-atlanti Szerződés Szervezete részéről mindmáig érdemi válasz nélkül maradtak. A megoldatlan leszerelési problémák sokrétűek, s mindegyikük önmagában is fontos. Ha mégis kiemelek közülük néhányat, azért teszem, mert jelentőségüket a mai feszült nemzetközi helyzetben különösen meghatározónak érzem. Ilyen a hagyoma(Folytatás a 2. oldalon) Gáspár Sándor részvételével Tanácskozás Berlinben az európai szakszervezeti mozgalomról A Szakszervezeti Világszövetség Európai Bizottsága Berlinben ülést tartott és megvitatta az európai szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseit, a küszöbönálló feladatokat és áttekintette a különféle irányzatú szakszervezetek együttműködését. A tanácskozáson részt vett Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, az SZVSZ elnöke. Jelen volt Ibrahim Zakaria, az SZVSZ főtitkára is. A NATO rakéta telepítési szándékával kapcsolatban a tanácskozás résztvevői hangsúlyozták a szakszervezetek felelősségét a békéért, a fegyverkorlátozásért és a nukleáris leszerelésért vívott harcban.