Népszava, 1983. október (111. évfolyam, 232–257. sz.)
1983-10-22 / 250. szám
8 Mozaik Nosztalgia Nézem a tv-újságot, s látom, hogy szombat este, fő műsoridőben, az 1-es programban feliratos olasz vígjátékot adnak. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy elképzeljük, mit lát ebből a filmből az, akinek kis képernyős készüléke vagy gyenge szeme van. Képet. Szöveg nélkül. S lehet, hogy — mint a „régi szép időkben”, becsöngetnek majd a szomszédok is: „Tessék mondani, nézhetnénk itt a tévét?” Nosztalgia ide, nosztalgia oda — én inkább moziba megyek... —és— — Fennállásának kilencvenedik évfordulóját ünnepli a Salgótarjáni Öblösüveggyár. Pénteken, ebből az alkalomból felavatták Kalló Viktor Munkácsy-díjas szobrászművész Üvegfúvók című nagyméretű, sokalakos rézkompozícióját. Tizenkét tantermes új iskolaszárnyat és tornatermet avattak pénteken a Veszprém megyei Marcaltő körzeti iskolájában. Az 5,6 millió forintos beruházás elkészülését a község és a társtelepülések lakossága igen jelentős értékű társadalmi munkával és helyben feltárt építőanyaggal segítette. A Magyar Színkör titkársága közli, hogy az október 22-i Lúdas Matyi-előadás 15 óra helyett 19 órakor kezdődik az Almássy téri Szabadidő Központban. Elhunyt Kézdi Árpád akadémikus Október 20-án, életének 64. évében elhunyt Kézdi Árpád állami díjas nyugalmazott egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, a magyar műszaki tudomány nemzetközileg is elismert, kiemelkedő tudósa, az építőmérnök-nemzedékek magas színvonalú, kiváló oktatója és nevelője. Temetése november 1-én, kedden 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — A Magyar Tudományos Akadémia, a Művelődési Minisztérium, a Budapesti Műszaki Egyetem. — A Mező Imre úti temető művészparcellájában pénteken felavatták Farkas Aladár Szocialista Hazáért Érdemrenddel és Érdemes Művész címmel kitüntetett, kétszeres Munkácsy-díjas szobrászművész síremlékét. Dr. Szakács Ödönt, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott elnökét, október 27-én 15 órakor temetik a Farkasréti temető halottasházából. — Dr. Ranódy László filmrendező, Kossuth-díjas kiváló és érdemes művész temetése 1983. október 25-én, kedden délután 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Bolgár kitüntetéseket nyújtottak át pénteken Szolnokon, a megyei tanács székházában Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete, a két nép közötti barátság ápolásában, Szolnok megye és a bulgáriai Kjusztendil megye testvéri együttműködésének fejlesztésében szerzett érdemekért. Az Országos Filharmónia értesíti közönségét, hogy a Pesti Vigadóba október 25-re hirdetett debreceni Kodály Kórus hangversenye, a Századok kórusművei című sorozat első előadása lemondás miatt elmarad. A Shakespeare Hamletjének rendhagyó előadásával zágrábi társulat, a Teatar TD vendégszerepei a budapesti Egyetemi Színpadon október 25-én 19 és 21 órai kezdéssel. A SZOT székházában pénteken ünnepélyesen átnyújtották a burgaszi nemzetközi szakszervezeti amatőrfilmfesztivál külföldi film kategóriájának első díját Martinidesz Lászlónak és Gregorich Andrásnak, a Magyar Televízió KISZ kísérleti filmstúdió tagjainak. Az animációs filmek kategóriája első díját Kelsch Jánosnak, a szegedi amatőrfilm-stúdió tagjainak adták át. Hazautazott Egerből pénteken a Csuvas ASZSZK testvérterületi delegációja. A küldöttség Leonyid Prokopjevics Prokopjevnek, a Csuvas ASZSZK Minisztertanácsa elnökének vezetésével Heves megyei termelőszövetkezetekbe és ipari üzemekbe látogatott, kulturális intézményeket keresett fel. Zavarossá válhat az ivóvíz október 24-én 12 órától 1983. október 25-én 12 óráig a szentendrei-szigeti nagy átmérőjű vezetékek karbantartási munkái miatt az I—XVI. kerületekben. A Fővárosi Vízművek kéri a fogyasztók szíves türelmét és megértését. — Műemlékké nyilvánították az ajkai bányászati múzeumhoz tartozó gépházat, aknaházat és kovácsműhelyt, s ugyancsak védett lett ezek berendezése is. Az épület és a termelőeszközök — amelyek a környékükben kiállított újabb berendezésekkel együtt bemutatják a 117 éves ajkai szénbányászkodás technológiai fejlődését — technikatörténeti értékűek. — A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága meghívására Varga Péterrel, az MSZMP Központi Bizottsága tagjával, a KB közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetőjével az élen október 17—21. között pártküldöttség járt Franciaországban. A küldöttséget fogadta Gaston Plissonnier, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tittkára. Az MSZMP Politikai Főiskoláján pénteken délelőtt szekcióülésekkel folytatódott az az országos elméleti tanácskozás, amelyet a felszabadulás utáni történelem oktatásának kérdéseiről rendeztek. Délután a tanácskozás Pach Zsigmond Pálnak, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökének zárszavával ért véget. A Jegyzőkönyv aláírásával pénteken befejeződött Budapesten a magyar—szovjet határvízi bizottság 33. ülésszaka. Az október 17. és 21. között folytatott tárgyalásokon a magyar küldöttséget Breinich Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese, a szovjet küldöttséget Borisz Sztrelec, ukrán meliorációs és vízgazdálkodási miniszterhelyettes vezette. Az idén először exportált bodzabogyót a Hungarofruct nagykanizsai kirendeltsége , az élelmiszerek színezésére használt cikkből 85 tonnányit szállítottak Ausztriába és az NSZK-ba. Eddig harmincnégyezer tonna gyümölcsöt, illetve zöldséget is értékesítettek külföldön. Három Tolna megyei település, Ozora, Fürgéd és Fornád lakosságát látja el jó minőségű kenyérrel az ozorai Egyetértés Tsz új sütőüzeme, amely a próbasütések után e héttől már tizenöt mázsa kenyeret készít naponta. A pékséget a szövetkezet brigádja építette. Víz és iszap alá került Bangkok nagy része csütörtökön, miután a thaiföldi fővárosra zúdult a Kim nevű tájfun. A főváros középső és északi körzeteiben huszonegy ember vesztette életét. Az anyagi kárt huszonhatmillió dollárra becsülik. — Reisenbüchler Sándor Pánik című filmje a legjobb film díját nyerte el az október 13—20. között megrendezett római tudományos-fantasztikus filmfesztiválon. Halmi Sándor, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1934-től volt a párt tagja, 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 27-én, délután 15 órakor lesz a Rákospalotai temetőben. Az MSZMP XIV. kerületi bizottsága, a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Lovasi Mihály, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1939 óta volt tagja a pártnak, életének 75. évében elhunyt. Temetése 1983. október 25-én, kedden délután 16 órakor lesz a Sárisápi temetőben. — Az MSZMP dorogi járási és sárisápi községi bizottsága. Kitüntetés Dr. Végh Antal nyugalmazott egyetemi tanárnak, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete tiszteletbeli alelnökének, több évtizedes kimagasló gyógyszerészeti, tudományos, pedagógiai munkássága és közéleti tevékenysége elismeréséül, 80. születésnapja alkalmából, az Elnöki Tanács a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Sáli Ferenc, a SZOT- titkárság tagja pénteken adta át. Pelesek Jánosnak, a Posta Vezérigazgatóság nyugdíjasának életútja, eredményes mozgalmi munkája elismeréseként, 75. születésnapja alkalmából az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Jassó Mihály, a budapesti pártbizottság titkára adta át. György Jánosnak, a Mezőgazdasági Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete Békés megyei bizottsága politikai munkatársának, a szakszervezeti mozgalomban végzett több mint három évtizedes, eredményes munkája elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend ezüst fokozatát adományozta. A kitüntetést Dobi Ferenc, a MEDOSZ főtitkára pénteken adta át. Tanaka-pótló Olvasom, hogy a megvesztegetett politikusokból kiábrándult japán számára különleges videojátékot hozott forgalomba egy japán software fejlesztő cég. A játékos ügyészi pozícióba kerül a Tanaka volt miniszterelnök és vádlott társai elleni — már rég lezajlott — perben, s ha keresztkérdéseivel sikerül a dolgok lényegére tapintania, a vádlottak elpirulnak, elsápadnak, éppen csak a veríték nem csorog róluk. Jó lenne, ha Magyarország, mint újdonsült játéknagyhatalom, minél előbb megszerezné a szerkezet gyártási jogát. Tanaka-fazonú hazai vádlottat persze nem tudnánk beleépíteni, ha pedig például a totóbotrány főszereplőinek tennénk fel lényegre tapintó kérdéseinket, könnyen lehet, hogy egész mások pirulnának. Nem beszélve arról — ha már a sport területére tévedtünk —, hogy nem sportszerű a döglött bundába belerúgni. De készíthetnénk a honosított játékot pofátlan, illedelmesebben szólva, arc nélküli figurákkal. Igaz, így nem is tud,nának elsápadni, viszont mindenki azokat az embereket képzelhetné a helyükre, akiknek Tanaka-stílusú visszaéléseiről egyelőre csak szűkebb környezetükben tudnak. Ez aztán kétesélyes meccs lenne a javából, talán szabálytalan belemenésekkel tarkítva, de mindenesetre teljes erőbedobással. S hogy senki se sérülhessen meg komolyabban — hiszen mégiscsak játékról van szó —, a szerkezethez tartozó telefonon bármikor lehetne kérni zárt tárgyalást. K. T. SZOMBAT, 1983. OKTÓBER 22. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? Televízió 1 8.25 Tv-torna 8.30 Unser bildschirm — A mi képernyőnk 8.50 Nasa obrazovka — A mi képernyőnk 9.05 Mese, mese, márka ... 9.30 Emberrablók Angol—NSZK kalandfilm.., Xvi/3. Az utazás 9.55 Improvizáció a klasszikus zenében és a dzsesszben 10.45 Egy úr az űrből Amerikai films., 11.10 Kórház a város szélén XX/20. Visszaszámlálás 12.10 Képújság 13.55 Kengyelfutó gyalogkakukk Amerikai rajzfilms., XIII/5. Aki idegen tollakkal ékeskedik, mérgeskedik 14.20 Útravaló 15.00 Közkívánatra! A maláji tigris 16.00 Böngészde 17.10 Homokóra 17.50 Képújság 17.55 Főzőcske 18.25 Parabola 19.10 Tv-torna 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Vers — mindenkinek Szécsi Margit: Álom a cigányvárosról 20.05 Csak rá kell nézni... Feliratos olasz filmvígjáték 21.50 A fele sem igaz! Vetélkedőműsor. FF. 22.20 Tv-híradó 3. 22.30 10.10 Nyikita Mihalkovsorozat Etűdök gépzongorára Szovjet film Nyikita Mihalkov a háború utáni szovjet filmművészet harmadik hullámának fiatal alkotója. Az ő filmjeiből állított össze sorozatot a Televízió. Televízió 2 16.50 ITv-nyelvtanfolyam 17.25 Horvátok Tévéjáték Csáth Géza drámájából 18.40 Mesterek és művek Kass János, FF 19.10 Új egymillió fontos hangjegy 19.30 Tv-híradó 20.00 Vers — mindenkinek 20.05—21.25 Kisfilm-összeállítás 20.05 Utazások a világ nagy vasútjain Angol rövidfilm 20.50 Nem csoda — Japánban vagyunk Jugoszláv rövidfilm 21.25 Tv-híradó 2. 21.45 Jacobi Viktor: Sybill Nagyoperett 23.40 Képújság Szlovák tv 8.45—9.00 Világhíradó. Ism. 9.00 Szovjet sorozat. Ism. 10.05 Orion 10.50 Szórakoztató vetélkedő 11.35 Híradó 15.05 Úttörők magazinja 17.35 Karel Waldauf melódiái 18.10 válasz a nézők leveleire 18.20— 19.05 Goro, a fehér kutya (japán tévésorozat) 19.30 Tv-híradó 20.00 A vejminki doktor (tévésorozat) 20.40 Emlékezés Frantisek Kristóf Veselyre 21.45 Sporthíradó 22.00 Az informátor bosszúja (NSZK tévésorozat) 23.55 Kedves vendégek a képernyőn Kossuth rádió 8.30 Családi tükör 9.00 „A Föld, amelyen élünk ...” 9.15 Színes népi muzsika 10.05 Szombati találkozás 11.15 Népszerű együttesek slágereiből 12.00 Déli krónika 13.25 Orvosi tanácsok 13.30 A leggazdaságosabb beruházás: a szaktudás 14.05 A hét embere 14.15 Zenei anyanyelvünk 14.25 Magyarán szólva 15.10 Új zenei újság 16.00 168 óra 17.30 Évfordulók nyomában 18.45 A szülőföld muzsikája Pásztorélet, pásztordalok 19.35 Szent Erzsébet legendája — oratórium 20.00—20.20 Zeneszó 22.00 Hírek. Időjárás. Sport 22.15 Kamarazene Petőfi rádió 8.11 Granadai vásár • 9.00 Polgár Dénesnek hívják Foglalkozása: újságíró 9.40 Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora 10.35 Többet ésszel... 11.35 Fúvósátiratok • 12.00 Jó ebédhez szól a nóta • 13.05 Százszorszép Színház Kapecz Zsuzsa: Julcsi 14.00 Magunkat ajánljuk 16.00 Barátság sláger - expressz # 16.35 Nóták • 16.50 Popműhely • 17.30 Válasz 18.35 A Rádió Dalszínháza Suppé: A szép Galathea 19.47 Slágerek mindenkinek # 21.10 Egy rendező naplójából Az ember tragédiája Bozó László és Gajdos Ferenc dokumentumműsora 22.10 Slágermúzeum • 3. műsor 8.17 Kamarazene • 9.24 Epizódok a magyarországi operajátszás történetéből 10.25 Slágerlista • 11.05 Hangfelvételek felsőfokon • 12.50 Ismeretlen szerzők madrigáljaiból • 13.07 Lemezbörze helyett • 14.00 A Talich vonósnégyes hangversenyei • 15.09 Az MR esztrádzenekara játszik • 17.30 Tip-top parádé • 18.00 Kritikusok fóruma 18.10 Népzene sztereóban • 18.40 A magyar széppróza századai 18.55 Vörösmarty Mihály versei Elmondja: 19.05 Hét évszázad muzsikájából • 20.20 Irodalmunk a felszabadulás után 21.10 Fiataloknak! • 22.31 Irodalmunk a felszabadulás után Budapesti színházműsor Erkel Színház: A diótörő (Ifj. b. IV. s. 1. ea. de. 11), Pillangókisasszony (Komor V.—Báthy A. b. 2. ea., 7), Nemzeti Színház: Az ember tragédiája (7), Várszínház: Csütörtöki hölgyek (7), Katona József Színház: Stílusgyakorlat (7), Józsefvárosi Színház: Vonó Ignác (7), Madách Színház: Isten, császár, paraszt (7), Madách Kamara: Holdtölte (7), Hofélia (e. 11), Vígszínház: Amerikai Elektra (7), Pesti Színház: Szentivánéji álom (7), József Attila Színház: Disznójáték (bem., 7), Operettszínház: Marica grófnő (fél 3 és 7), Thália Színház: Jóból is megárt a kevés (7), Radnóti Színpad: A farkas szempillái (du. 3), Koponyák hegye (7), Vidám Színpad: Elvámolt éjszaka (7), Kis Színpad: Végzetes játék (fél 3), Telepódium: Nem volt ez Amerika! — Az áldozat visszatér!... (e. 11), Játékszín: Komámasszony, hol a stukker? (du. 3), Valaki (8), Odry Színpad: Olivér (du. 3), Egyetemi Színpad: Tompa László Sütő András-estje (7), Szkéné Színpad: M. Chelderode: Escurial drámai jelenet utójátékkal (8), Táncfórum — a Budai Vigadóban: Amatőr néptáncegyüttesek gálaműsora (fél 4 és e. 7), Bp.-i Gyermekszínház: Mese a halászlányról (de. fél 11), Feri világgá megy (du. 3), Reflektor Színpad: Balerina (8), Bábszínház — Népköztársaság útja: Foltos és Fülenagy (de. 11, és du. 4), Jókai tér: Berzsián és Dideki (du. fél 3 és fél 5), Pesti Vigadó: Lola Blau (8), Slágerbarátság (fél 8), Mikroszkóp Színpad: Hogyan? Tovább! (BMK, fél 8), Zeneakadémia: Ünnepi hangverseny Liszt Ferenc születésének 172. évfordulóján (fél 8), Kisterem: Keveházi Gyöngyi zongoraestje (Zongoramuzsika 2., fél 8), Főv. Nagycirkusz: Ruszlán és Ludmilla (fél 4 és fél 8). ★ A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatósága közli, hogy megbetegedések miatt a Szerelmesek október 27-i bemutatója elmarad. A bemutató november 2-án este 8 órakor lesz, amelyre az október 27-re kiadott jegyek érvényesek. Az október 28-i Szerelmesek előadás jegyei november 12-re érvényesek, vagy legkésőbb november 1-ig a váltás helyén visszaválthatók. ★ A Madách Színház igazgatósága közli, hogy október 23-án, vasárnap délután, a fél 3 órára hirrdetett A Noszty fiú esete Tóth Marival előadása — betegség miatt — elmarad. A jegyek a váltás helyén visszaválthatók, legkésőbb december 1-ig. BUDA KÖRNYÉKI GÉPIPARI VÁLLALAT felvételre keres: • felsőfokú műszaki végzettségű, ambiciózus, kreatív szellemű fiatal munkatársakat, minőségbiztosító, minőségfejlesztő és szervetlenanyag-vizsgálati laborvezetői munkakörbe, • középfokú műszaki végzettségű, legalább ötéves gyakorlatot szerzett, agilis, kreatív, jó szervező készségű fiatal munkatársat, szerelvénykutatás és vizsgálatok végzésére, • gyek-előadó-bérelszámolót, • gyors és gépírót, • kalkulátort.. A jelentkezéseket önéletrajzzal „Buda és környéke” jeligére kérjük a kiadóba BUDAPEST A HERMES ÁFÉSZ az alábbi egységeket szerződéses üzemeltetésre hirdeti meg! 110. Ruházati Bolt, Bp. XI., Bartók B. út 8. 112. Ruházati Bolt, Bp. XIII., Mautner S. u. 135. 116. Édességbolt, Bp. IX., Hámán K. u. 12-14. 401. Mackó büfé, Bp. XI., Bartók B. út 66. 412. Nana eszpresszó, Bp. V., Királyi P. u. 18. 115. Presszó, Bp. XI., Neszmélyi út 18/b. 420. Cukrász termelőüzem, Bp. XI., Fehérvári út 38. A meghirdetett egységekről részletes felvilágosítást a „HERMES" ÁFÉSZ kiskereskedelmi és vendéglátóipari osztályon lehet beszerezni. A VERSENYTÁRGYALÁS HELYE: „HERMES”, ÁFÉSZ-tanácsterem, Bp. VII., Rottenbaler u. 27. A VERSENYTÁRGYALÁS IDEJE: 1963. november 23-án, 14 óra. A versenytárgyalásra, annak időpontját megelőzően, legalább 8 nappal, írásban kell jelentkezni. Az írásban jelentkezést a HERMES, ÁFÉSZ KISKERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI OSZTÁLYÁN KELL LEADNI. (Bp. XIII., Béke u. 137.1390).