Népszava, 1983. október (111. évfolyam, 232–257. sz.)
1983-10-23 / 251. szám
NÉPSZAVA 1983. OKTÓBER 23., VASÁRNAP Meztelen manökenek Csak fél pohár pezsgő A Duna Intercontinental bálterme — amely néhány estére a Magyar Divat Intézet nagybemutatójának színterévé változott — színültig megtelt. Erre mondják, hogy egy gombostűt sem lehet leejteni. Ülnek, állnak, ágaskodnak, várakoznak, hiszen híre van ennek a nagybemutatónak, amely nemcsak divatprognózist ad két évszakonként, hanem igazi showműsort is, sajátos koreográfiájával, fény- és hangeffektusokkal. A közönség egy része jól öltözött, az a fajta, aki tudja, nem szégyen bevallani, hogy érdeklődik a divat iránt. Sőt, azt is értékeli, hogy életszínvonalunknak — ha nem is a legfontosabb —, ám nem lebecsülendő fokmérője, hogy milyen a város, az utcakép, hogyan öltözködnek, akik benépesítik. Ezért lépést akar tartani és kiszorítja a kosztpénzből a nem éppen olcsó belépőjegy árát. Aztán akadnak jócskán túlöltözöttek, talpig estélyiben délután öt órakor, netán munkából jövet. És a kulisszák mögött? Tizenöt, húsz manöken. Ülnek a jól ismert, bőröndnek is beillő sminktáskájuk előtt, kezükben a szempillát hoszszabbbító, pöndörgető spirállal. Kontúrceruzával nagyobbítják, keretezik a szemüket, szájukat, restaurálják az arcukat. Ilyenkor többnyire nincs semmi rajtuk, csak az egyéniségük .. . Egyikük, másikuk térdig érő csípőszorító nadrágot visel, de minek. Hiszen napokkal a bemutató előtt csaknem kivétel nélkül sovány kosztra fogják magukat a legkarcsúbbak is. A nagy napon a reggelit, az ebédet és a vacsorát többségüknek mindössze az a fél pohár pezsgő jelenti, amit a bemutatott ruhák tervezői — sok helyen kialakult, pezsdítő szokásként — öntenek a saját zsebükből a sikert hozók poharába. (Kedves viszonzásul a lányok szünetben a tervezőket virágcsokorral köszöntik.) Szóval, ülnek a lányok az öltözőben jelenésre, intésre várva. Rövid, ám hosszúnak tűnő percek ezek. Azt hinné a kívülálló, hogy ilyenkor meztelen valóságukban kajánul, irigyen, intrikusan egymást mustrálják, önbizalmat rontó pillantásokba sűrítik mondanivalójukat. Nem ez a jellemző! Inkább az önzetlenség, az egymás segítése. Erről a legszebb történetet majdlegközelebb. Zsigmond Márta Sovány koszira fogva Palacsinta a Himaláján Georg Bachler, a 29 éves osztrák hegymászó új kalandra készül. Jövő év elején elsőként akar feljutni a Mount Everest keleti hegyláncának csúcsára, Tibet felől. Ez eddig még senkinek sem sikerült. Bachler egyébként nem csupán hegymászó képességeit, hanem konyhaművészetét is csillogtatni kívánja a jövő évi út alkalmával. Elhatározta, hogy bemutatja az ottani lakosoknak és turistáknak az osztrák konyha ínyencfalatait. Már ki is bérelt a Mount Everest tövében egy kunyhót, amelyet osztrák vendéglőnek rendez be. Az európai hegymászók nyilván nem kerülik majd el a háza táját, annál is inkább, mert az étlapon olyan nevezetességek szerepelnek, mint almás rétes és palacsinta. Elkészítésük titkaira már most oktatja sherpa társát, aki buzgón tanulmányozza az osztrák gasztronómia kuliszsza titkait. (In) Szépség, báj, kellem...? Nemzetközi body building-versenyt rendeztek a Budapest Sportcsarnokban, Fesztivál Kupa néven, melyen hat ország versenyzői mutatták be kötelező és szabadon választott gyakorlataikat Fejér Gábor felvételei Turistaút a kellemetlenségekkel Orvosok és a keleti országokban eltöltött szabadságról visszatérő turisták számára készült egy kis könyv. Hogyan kerülnek össze az orvosok és a turisták? A válasz egyszerű. A turisták gyakran szereznek bőrbetegséget a Távol-Keleten. A kis könyv szerint rohamosan nő azok száma, akik a távol-keleti turistáskodásból valamilyen bőrbajjal térnek haza. Az ismertetett bőrmegbetegedések — a könyvet szerkesztő orvosok szerint — nem fertőzők, nem veszélyesek, csak rendkívül kellemetlenek. De mind több az olyan bőrbetegség, amely Európában ismeretlen, nehezen felismerhető. Ezek ismertetésére készült a könyv. A szerzők melegen ajánlják például, hogy a szállodákban magasabb emeletet válasszanak a turisták, mert a homoklégy, amely daganatot okoz, nem repül olyan magasra. Nem ajánlatos olyan strandra sem járni, ahol kutyák és macskák végzik „dolgukat”. Ebbe rejti ugyanis a „bőrvakondok” lárváit, amelyek azután a strandolók bőrében kis alagutakat vájnak. S a lárvák „tulajdonosa” igen-igen sokat kénytelen vakarózni. Védekezésül a könyvecske rovarirtó sprayt ajánl, azonkívül rendkívül fontos, hogy a turista hazatérésekor azonnal menjen orvoshoz. A diagnózis megállapításához pedig elengedhetetlen, hogy a szenvedő alany pontosan el tudja mondani az orvosnak, hogy hol járt. A helyből ugyanis az orvos könynyebben megállapíthatja a baj okát és gyógyításának módját. S mivel előfordulhat, hogy a baj csak sokkal később jelentkezik, ajánlatos a turistautat követően — emlékeztetőül — felírni a meglátogatott helyeket. M. F. Cselmestergáncsolás önerőből Feltűnt már? Észrevetted?! — ragadott meg Csempele kabátfazonomnál fogva. — Persze nem veszel észre semmit, mert elidegenedsz egészen. Befelé fordulsz, ahelyett hogy kitekintenél. Bezárkózol lakótelepi sivárságodba a korszerű nyitottsággal szemben. De én — széles mozdulattal határozottan letépte kabátgalléromat — körpanorámás szerény hegyoldali ősi örökfészkemből nem csak a magam ősfáit, hanem az egész őserdőt látom. S benne a ti önpusztító intellektuális elmagányosodásotokat, mert az ötven négyzetméteren hatodmagaddal, őseiddel és utódaiddal összepréselődsz egy betonfedél alá. Te jó isten — nyögtem, mert orvul többször is belém rúgott. Hiába védekeztem, felkapta lábaimat, mögém került, leszorított. — Üss a tatamimra — suttogta vérző fülembe —, mert annyi kokit kapsz, hogy vazaris ipponod lesz tőle egy életre. Hallgattam a jó szóra és kificamított karommal odacsaptam, ahol a tatamiját sejtettem. De csak pofán csaptam. Azonnal abbahagyta a fojtogatást. — Látod már?! — kérdezte lihegve. Valóban. Most, hogy ronggyá gyűrte, tépte zakómat, hátulról összerugdosott, bemocskolt, megértettem. Ferde szemmel nézett rám. — Csempele, hiszen eltorzult a szemléleted! — Nem — kiáltotta diadalmasan. — Csak neked akartam segíteni a sikeres élet titkának megismerésében. — Sikerült... — Éveken át gürcöltél, igyekeztél s mire vitted. Szorgalmas, jó, megbízható munkaerő lettél. Akire mindenki számíthat, amikor dolgozni, gondolkozni kell helyettük. övék a siker, tiéd az erkölcsi elismerés. Nem úgy a sportban. Ott aki teljesít, azé az arany. Esetleg ezüst. Végül a bronz se kutya . . Ez a nagy felismerésem. A karrierhez semmi más nem kell, mint a cselmestergáncsozás. Ha van szemed, te is láthattad, percek alatt lehetett valaki világelső, ha jól cselezett, gáncsolt, rugdosott. S nemcsak aranyat kap, hanem milliókat is fordítanak arra közpénzből, hogy megtanulja. De én tisztességes vagyok, önerőből fejlesztettem magam, s szerzem a dánokat. Nem kérek érte semmi kedvezményt, juttatást. Sőt, ingyen átadom a tudásom legjavát — De miért éppen nekem? — nyögtem. — Mert barátom vagy. — Még szerencse — sóhajtottam, mert mit művelne velem, ha nem lennénk elvtársak, hanem ellenségek, hogy a magam érdekében cselmestergáncsos legyek az ő erejéből... Faragó István rorrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr[ . . . 11» n* Nézzük a naptárt! Vendel, Dömötör, manapság meglehetősen ritka férfineveink. Az új utónévdivat-hullámmal sem sodródtak az élre, mint például október 21-e női névadója, Orsolya. Orsolya minden bizonynyal még totemisztikus eredetű nevünk. Hozzánk német közvetítéssel származott. A latin medve — Ursus — szóból „medvécskét” jelent. A névadó az egykori britanniai király legendás szépségű lánya. Történetét, s vele együtt, a házasság elől menekülő tizenegyezer szűzlányét, az Erdy-kódexben is fellelhetjük. Vendel névünnepét október 20-án jelzi a naptár. Szinte minden faluszélen láthatók ma is a szobrai, ő volt ugyanis a jóság, s pásztorok patrónusa, a határőriző. Ipolytölgyes Vendel-szobrának talapzatán ez a szöveg olvasható: „Vannak-e barmaid? Figyelmezz rájuk És, ha hasznosak, Megmaradjanak nálad.” Szil község Vendel-szobrának kezéből egy tréfás szólás szerint egy megdühödött gazda vette ki a pásztorbotot, jószágrész idején. „Minek ez neked — mondta —, ha úgysem vigyázol a jószágra?” Október 21--a Dömötör névünnepe. Ő ugyancsak őriző szerepet kapott a magyar pásztorhagyományban — noha, eredeti legendája szerint, óriást legyőző katona volt. Különösen Szeged környékén ülték meg. lármás ünnepséggel a pásztorok az őszi behajtást, tartották a pásztoráldomást. Ez volt a „dömötörözés”. E név olyan népszerű volt a régi századokban — főképpen a Dél-Alföldön és a székelység körében —, hogy számos családnevünk is Dömötör változata: Demeter, Döme, Deme, R. N. 27 21 29 Mi lesz Velencével? A címben foglalt kérdés nagyon is jogos. Mert, ha a dolgok így mennek tovább, ahogyan eddig, akkor az Adria királynője — legalábbis eddigi formájában — belátható időn belül eltűnhet a térképről. A dolog ugyanis úgy áll, hogy már hosszabb ideje tekintélyes összegeket kell költeni a lagúnák városának fenntartására, pontosabban karbantartására. A szennyvizek és az erózió jelentik a legfőbb veszedelmet. A szennyvizek közvetlenül Velence varázslatos csatornáiba folynak az egyes házakból és rendkívüli mértékben szenynyezik a gondolák szántotta vízi utakat. Arról már nem is szólva, hogy mindenütt nagyon kellemetlen bűzt árasztanak. Az erózió pedig lassan, de biztosan rombolja a város egész altalaját. Számos ház jutott már az összeroskadás szélére és óriási összegeket kell fordítani az állagmegóvási munkálatokra. Az olasz kormány 1980. évi költségvetésében 200 milliárd lírát irányzott elő a város legsúlyosabb gondjainak megoldására, illetve elodázására. Először 1973-ban szavazott meg az olasz parlament egy „különleges velencei törvényt”, amely 300 milliárdos költséggel járult hozzá a festői város épületeinek és vízi utainak megóvásához. Harminötezer lakást — a lakások kereken felét — ás alá az erózió. Sok ház inog, oromzatai meglazultak és nem egy közülük életveszélyessé vált. Az eddig megszavazott öszszegeket elsősorban a város világhírű műemlékeinek karbantartására, valamint az altalaj megerősítésére fordították. Most már azonban a csatornák tisztítása is elsőszámú szükségességgé vált a már említett szennyvízáradat miatt. Igaz, a turisták milliói évente tekintélyes summákat hagynak Velencében. De az ebből származó bevétel a szó szoros értelmében csak csepp a tengerben. Szakértők becslései szerint legalább ezermilliárd lírára lenne szükség ahhoz, hogy olyan zsilip- és gátrendszert sikerüljön kiépíteni, a környezetvédelmi berendezésekkel egyetemben, amelyek biztosíthatnák egyrészt a lagúnák vizének állandó cseréjét, másrészt az erózió megfékezését. E tervek valóra váltására azonban a szűkös pénzforrások miatt legkorábban csak a jövő század elején kerülhet sor. A gondokat még tetézi, hogy a bürokrácia malmai Olaszországban is lassan őrölnek és nagyon sok az aktatologatás, még a legsürgetőbb tennivalók elvégzése körül is. Közben pedig a történelmi nevezetességű város épületei egyre kritikusabb állapotba kerülnek. (-1) A „szörnyű” üzlet Majdnem fél évszázaddal ezelőtt fedezték fel a skóciai Loch Ness tavában a világszenzációt keltő szörnyet. Azóta sem találták meg, de azóta is újból meg újból látják a kiválasztottak. Legutóbb egy amerikainak volt szerencséje megpillantani. Sőt, az eddigi szörnylátóknál is szerencsésebb volt, mert a csodalény három fafiát is felfedezte. Készített róluk videofilmet, ezt azonban nem mutatta meg senkinek. Elég volt annyi, hogy mondta, hogy látta, s a kíváncsi turisták tömege árasztotta el a tó közelében levő falucskát. Ez a Guardian című londoni lap szerint olyan képet öltött, mint London legnagyobb bevásárlóutcája. A kíváncsiaknak volt részük látványosságban. A szörnyet ugyanis — amelyet egyenesen becéznek, Nessynek — látványosan kutatták ismét a búvárok. A tó mélyén korszerű megfigyelő készülékeket szereltek fel. Nessy nem tűnt fel. Azért jól kerestek a turistákon az idegenforgaalom vámszedői. Hiszen a vendégeknek kényelemre, ellátásra is szükségük van. A környék valóságos zarándokhely lett. Szállodák épültek, hosszú utcasorok alakultak ki a szuvenírárusok boltjaival. A „szörnyű” üzlet felvirágzásának láttán sokan kérdezik, hogy a lochnessi szörny egy-egy újabb meglátóját nem egyenesen a szállodatulajdonosok és a boltosok bérelik-e fel? Erről többet tudna mondani a tónál létesült múzeum igazgatója, Tony Harmswart. De ő hallgat erről. Elvégre ő is a piacról él. K. J. Mérgezés — A nagymama két telefonhoz — közölte velem a kollégám. Lélekszakadva rohantam a készülékhez, hiszen a nagymama életemben csak kétszer telefonált a munkahelyemre. Legutoljára a földrengéskor. — Micikém! — mondta a nagymama. — Csak ne izgulj. Az történt, hogy mind a hármukat megmérgeztem: Igort, Szerjózsát és Viktort. Nem hiszem, hogy egyhamar találkozhatom veled, mert rögtön felhívom a rendőrséget és a mentőket. Tudtam, hogy ma fejezték be házunkban a vízcsövek kicserélését. Három derék szerelő egy hónapig dolgozott rajta kényelmesen. Nagymama összebarátkozott velük, és a munka befejezése alkalmából áldomásra hívta meg őket. De hogyan történhetett a mérgezés? Csak nem valami mosószerrel? — Mamikám, kedves — kérdeztem —, mit etetett meg velük? — Nem az evés, hanem az ivás! Egy üveg italt adtam nekik. A címkén orosz trojka volt, és valami idegen nyelvű felirat. A hűtőszekrényben tartottam. Viktor öntötte tele a poharakat, még dicsérte is az ital színét: „Tiszta, mint a könnycsepp. Egészségére, házinéni. Még jobb egészséget, még hosszabb életet!" Aztán ittak. Ekkor a fiatalok elsápadtak, Viktor pedig elvörösödött. A szájuk tátva maradt, a szemük kidülledt. Most is ebben az állapotban ülnek itt nálam. — Ne izgulj, mamikám — mondtam —, rögtön ott leszek. Gyorsan szereztem mentőkocsit és értesítettem a rendőrséget. Aztán rohanás a boltba, megtudni, milyen italt vásárolt a nagymama. Megtaláltam a palackokat a trojkával és a latin nyelvű felirattal: Szibirszkaja. Ekkor jöttem rá, mit tett az én cirillbetűkhöz szokott nagymamám. Azt a három szerelőt, aki a legjobb hangulatban üldögélt a harapnivalóval telt asztalnál, azzal a desztillált vízzel vendégelte meg, amelyet én a Zsigulimhoz használok. Ettől a felismeréstől még az én szám is tátva maradt. (A moszkvai Trud alapján) Törpefák Csehszlovákiában évente rendeznek vándorkiállítást a törpefák kedvelői. Egyesületük, amely Prágában alakult meg néhány évvel ezelőtt, egyelőre ötszáz tagot számlál. A vándorkiállítások hatására azonban egyre több a törpefák, a bonzások kedvelője. Nevelésük valóságos művészet. Valamikor, 1700 évvel ezelőtt honosodott meg Délkelet-Ázsiában. Nemcsak ősi, hanem bonyolult hobbiról van szó. A bonzások a hagyomány szerint öt formát ölthetnek, ezeket szigorú előírás szerint kell kialakítani a törpefán. Szükséges hozzá rézdrót, amellyel áttekerik a fácska törzsét, vagy ágait, mert ezzel fékezik meg a növekedést. A drótot 16 hétig tartják a fácskán. Az alakításnak persze van más módja is. Ilyen az „elhúzás”, amikor a fácska ágaira kis súlyokat erősítnek. A kiállításon a hobbi kedvelői részletesen tájékoztatják a látogatókat a bonzáj művészetéről. Ezzel ugyanis a városi lakásokba varázsolják a különös keleti fák és ligetek hangulatát. K. J. 9