Népszava, 1983. november (111. évfolyam, 258–282. sz.)
1983-11-04 / 261. szám
6 Album és tárlat Mattis-Teutsch János művészetéről A magyar irodalmi és képzőművészeti avantgarde — annak az alig 15 évnek a művészete, amely az első világháborúval, Kassák fellépésével kezdődött — napjainkban megnyerte már „az elismerés és a befogadás csatáját”, összefoglaló tárlatokon és személyes gyűjteményekben, tanulmányokban, monográfiákban és szép albumokban jelentkezik. Ebben a győzelemben — úgy tűnik — komoly része van Szabó Júliának, aki a magyar avantgarde apostolának, Kassák Lajosnak a hitével és következetességével ismerteti és szolgálja ezt a művészetet. Munkásságának legújabb állomása Mattis- Teutsch János művészetének egy szépen formált albumban való bemutatása a Corvina Kiadónál. Ez a portré a művészről a korábbi összefoglalásokban olvashatóknál jóval gazdagabb munka; a festő és a szobrász kapcsolódásait felmutatón, a művek forma- és színkultúráját bőségesen elemzőn nemcsak egyedi monográfia, hanem közelebb vezet az „expresszív-avantgarde szemlélet” lényegi vonásainak elmélyültebb megértéséhez is. Egyre nyilvánvalóbb, hogy ez a szemlélet a szecessziós indítékok és az újat teremtő kultúrák önállóvá és szuverénné érett fejezete. Szabó Júlia tanulmányában az orosz Kandinszkij, a német Marc, a cseh Kupka és a szász—magyar Mattis-Teutsch nyújt ehhez a felismeréshez meggyőző és látható érveket. A brassói és budapesti, a müncheni és párizsi, a berlini és bécsi tanulmányok után Mattis Teutsch 1916 végén érkezik ismét Budapestre; a korábbi és többszörös itteni bemutatkozások alapján nem véletlenül köt barátságot Kassák Lajossal, és nem ötletszerűen folytatódik útjuk párhuzamosan tovább. 1917 októberében első gyűjteményes kiállítását Kassák rendezi és ugyanő adja ki expresszív indíttatású, drámai kontrasztú grafikai mappáját. Mattis Teutsch sorsa ezután már a magyar avantgarde sorsával azonosul: a német expresszionista és avantgarde mozgalmakkal találja meg a maga „azonosulási pontjait” könyvei és albumai jelennek meg Németországban, a Sturm tárlatain Paul Klee, Archipenko, Chagall és mások a partnerei. És teszi ezt úgy, hogy közben korántsem szakadnak meg budapesti és brassói kapcsolatai: mint Erdélyben élő alkotó, a Contuimporanul bukaresti köréhez csatlakozik, de nálunk is szerepel a KÚT alapítótagjai között, rendre elküldi műveit a társaság rendezvényeire. A forradalmak bukása után végleg Brassóban telepedik le, s a Nyugatban, a Pásztortűzben és az Erdélyi Helikonban publikál. Lényegét tekintőn Mattis-Teutsch piktúrája katartikusan melankolikus hangulatú színvilágával hoz újat, grafikai lapjai pedig fehér-fekete drámaiságukkal. A festő uralkodó témája az absztrakció felé közelítő lírai tájfalakkal ritkán foglalkozik. Színes kompozíciói, a nonfiguráció felé hajló jelképrendszere lebegő hangulatokat teremtenek — festményeit sokszor „lélekvirágnak” címezi. 1920-tól merészen faragott és színezett szobrokkal is fellép, ilyen munkái — színezés nélkül — már az 1917-es Ma-tárlaton is helyet kaptak. Szabó Júlia szép kiállítású és teljes tájékoztatást nyújtó albuma ezt a művészetet első felvirágzásában, 1926— 29 tájáig mutatja be, a 76 évet megélt alkotó terméséből csupán 20 esztendő teljesítményeit láthatjuk tehát. A képlet ismerős: 1930 körül következik el Európa-szerte az „avantgarde alkonya”. Mattis Teutsch 1933—44 között csupán tanítással, később a „konstruktív realizmus” kísérletével foglalkozott, de már korántsem az első másfél-két évtized hevével és értékfokán. Szabó Júlia könyve hitelesen és értőn állítja elénk e változatos ívű művészpálya csúcsait, hasonlóképpen a szöveget követő, 63, többnyire színes reprodukció. És mindez elevenben, az albumban látottaknál még gazdagabban — megduplázottan — jelenik meg az óbudai Kassák Emlékmúzeum Mattis-Teutsch tárlatán. Csupán hazai tulajdonból (tehát 1930 előttiekből többnyire látható itt az album reprodukcióinak kétszerese, s mellettük Kassák hagyatékából a kitűnő dokumentáció. A múzeum igazgatója, Csaplár Ferenc a Kassák nevéből származó profilt tevékenyen és helyesen értelmezi: az állandó gyűjtemény társaként rendre bemutat ehhez a gondolatkörhöz hasonuló, Kassák munkásságával és szerepével rokonságban álló művészeket, illetve avantgarde képzőművészeti és irodalmi folyamatokat. Néhány Mattis-Teutschmű egyébiránt már a Nemzeti Galéria XX. századi festészet és szobrászat című, új állandó kiállításán is szerepel — bizonyítva a befogadás „hivatalos voltát”. Mindennek elérésében a művész monográfusainak és kiállítóinak nem csekély része lehetett, a művek megőrzőinek ugyanígy. Az eredmény nyilvánvaló: a tárlat és az album egyaránt egy jelentős koloristát és jeles hatású szobrászt mutat, a „középkelet-európai avantgarde képzőművészet" jelentős alkotóját, akinek műve kitörölhetetlenül tovább él a legjobbak között. Bizonyítva egyben azt is, hogy az avantgarde ezen a tájon „nemzeti folyamatokra” nehezen osztható. Bodri Ferenc Lélekvirágok (1916-24) A Szovremennyik Magyarországon Beszélgetés Galina Veresekkel Izgalommal, várakozással készülődött újabb magyarországi vendégszereplésére a moszkvai Szovremennyik Színház társulata. Fellépéseik sorát Pécsett kezdik, Csehov Három nővérével és egy szovjet-orosz szatíraesttel. Barátok várják őket Baranyában, ahol 1979-ben a Szovremennyik főrendezője, Galina Volcsek állította színpadra Roscsin Olga című darabját. A budapesti közönség a Csehov-mű mellett láthatja most a Szovremennyik Színház egyik felfedezettje, V. Gurkin Szerelem és galambok című lírai komédiáját is. A szerző omszki színész, ez az első darabja, már hét éve sikerrel játsszák Moszkvában. A Szovremennyik állami díjas főrendezője, Galina Volcsek eredetileg színésznőnek tanult a moszkvai Művész Színház stúdiójában. Az ő évfolyamukról került ki az a kis csoport — Galina Volcsek, Igor Kvas, Ljudmilla Ivanova és még néhányan —, akik Oleg Jefremov vezetésével huszonhét évvel ezelőtt megalapították a Szovremennyik Színházat. — Tulajdonképpen szerencsésnek tartom magam ezért, mert az első perctől kezdve máigitt dolgozhatom — mondja. Szerintem egy művész számára az ilyen alkotói otthon megbízható hátország ahhoz, hogy képességei legjavát adja. Apám, Borisz Volcsek filmoperatőr révén állandó kapcsolatom volt a színjátszással, így magától értetődőnek tűnt számomra, hogy színésznő legyek. Meg voltam győződve arról, hogy nemcsak én nem tudok meglenni a színpad nélkül, hanem a színpad sem nélkülem. A Művész Színház stúdiójában töltött tanulóéveket a Szovremennyik alakulása utáni csodálatos, izgalmas időszak követte. 1961-ig tartott színészi korszaka, s akkor egy véletlen eredményeként tért át a rendezésre. Néhány kollégája, valamilyen szakmai minősítésre készülve, Vologyin öt estéjét próbálta, s megkérte Volcseket, hogy — mivel terhessége miatt akkor amúgy sem lépett fel — üljön ott a próbákon, és ha valamit fontosnak tart, mondja meg, így született meg első rendezése, mely olyan jól sikerült, hogy évekig műsoron maradt, párhuzamosan a darabnak a Jefremov által rendezett előadásával. Igazi rendezői debütálásnak Gibson Libikókáját tartja, amelyet 1961- ben mutatott be a Szovremennyik, s azóta is repertoárdarab. Többször járt külföldi színházaknál, rendezett Bulgáriában, a Német Demokratikus Köztársaságban, az Egyesült Államokban — ahol ő volt az első szovjet rendező, akit dolgozni hívtak — és Magyarországon. — Jóleső érzéssel látom — folytatja —, hogy színházunk a maga huszonhét évével egyenrangú tagnak számít a nagy múltú, gazdag hagyományokkal rendelkező moszkvai színházak nagy családjában. Úgy érezzük, kialakult a színházi egyéniségünk. Igyekszünk a ma emberéről, a ma emberéhez szólni, korunk problémáit, az embereket foglalkoztató kérdéseket felvetni. Természetesen nem egy újság vagy folyóirat aktualitásának igényével, hanem oly módon, hogy — legyen az klasszikus vagy modern mű — mindenképpen mondjon valamit a mának. — Számos szerzőt mi fedeztünk fel a színház számára. Példaként hadd említsem Csingiz Ajtmatovot, aki csak prózai műveket alkotott azt megelőzően, hogy a Szovremennyik számára megírta a Fenn a Fudzsijámán című darabját. Gurkinban szintén mi fedeztük fel szerzői tehetségét, s már második műve is elkészült. Oleg Kulajev Terület című könyve alapján írt darabot a színház számára. V. Maljagin másodéves főiskolásként írta meg darabját a repülő csészealjakról — persze csak a címe szerint azokról — amit a Szovremennyik bemutatott. Mihail Roscsin legújabb darabját is nekünk írta, Az iker címmel. Beszélgetésünk közben megérkezett Valerij Fokin rendező, hogy Volcsekkel közösen átnézzék a Terület szereposztását. A próbák majd csak akkor kezdődnek meg, amikor a Szovremenynyik Színház társulata magyarországi vendégszerepléséről visszaérkezik Moszkvába. Gulyás Anna További énekesek és táncosok mutatkoznak be a következő hetekben az Erkel Színház közönsége előtt új szerepekben. November 10- én a Traviata előadásában a címszerepet Szűcs Márta, Alfrédot Bándi János, Germont-t Ötvös Csaba énekli. Horizont A hattyúk tavában november 12-én a Herceget Jezerniczky Sándor táncolja. — Művelődési és sportközpont épül Zalabaksán. A jelentős társadalmi összefogással épülő intézmény hét község — Zalabaksán kívül a közigazgatásilag hozzátartozó Kálócfa, Kerkabarabás, Kozmadombja, Pórszombat, Pusztaapáti és Szilvágy — lakosságának épül, ünnepélyes megnyitását a jövő év végére tervezik. Szovjet Imiglmmapok. A szovjet hanglemeznapok idei budapesti nyitóeseményeként kiállítás és vásár nyílt csütörtökön a Rózsavölgyi Zeneműboltban. A november 13-ig tartó rendezvényen mintegy 60 féle Melódia-kiadványt mutatnak be. A hagyományos lemezfesztivál idei terméséből nagy érdeklődésre tarthat számot az a felvétel, amely a Melódia és a Hungaroton közös vállalkozásában készült. A Hanglemezgyártó Vállalat tasakjában jelentették meg Saint-Saëns Sámson és Delilah című művét. A három darabos albumon Placido Domingo, Jelena Obrazcova és Renato Bruson éneklik a főbb szerepeket. PÉNTEK, 1983. NOVEMBER 4. NÉPSZAVA Utolsó könyve, az Arcok fényben és eltűnőben, élénkebb kritikai visszhangot kaphatott volna. S ez elmondható előző nagyszabású regényéről a Doktor Krauss különös élete címűről is. Az előzőben az író-kortársak portréit rajzolja meg hiteles és érdekes módon, az utóbbi, a regény, fontos emberi sorskérdéseket feszeget. Tegyük hozzá itt is: magas színvonalon, kitűnő íróra jellemző „fogásokkal”. A kritika mégis tessék-lássék módon írt ezekről a könyvekről, miközben sokkal gyengébb művekről hozsannák jelentek meg. De, hát éppen Molnár Géza nevezte el nemzedékét, nemzedékünket „Istenverte nemzedék”-nek. S ebben a megfogalmazásban minden fontos együttható jelen van. Különösen jellemző a megfogalmazás a munkásokból, parasztokból lett írókra, ők fizikai munkát végezve, vagy azt abbahagyva próbáltak feltörni a mélyből, tanulni, művelődni, befogadni a világ kultúráját, és újra fogalmazni azt. Ez nem ment döccenőktől mentesen. De éppen Molnár Géza életútja bizonyítja, hogy lehetséges. Molnár Géza 60 éves Az egykori kisinasból, majd címfestősegédből újságíró lett, kiadói főszerkesztő, a Népszava rovatvezetője, a párizsi követségünkön diplomata, SZOT-díjas, József Attila-díjas író. Novellásköteteit és regényeit felsorolni szinte lehetetlenség. Miközben valamelyik lapnál főmunkatárs volt, egyben ellátta az Írószövetség párttitkárának vagy külügyi titkárának a feladatait is. Vagyis szépírói munkái egy részét megette a közhivatal, a közösségért vállalt munka. Mint „alulról jött” művész- és írótársai nagyrészének úgyszintén. Megérte? Ilyet csak nagy ritkán, és nagyon elkeseredve kérdez az, aki a munkásmozgalomból nőtt ki. Nyilvánvalóan Molnár Géza is feltette már magában a kérdést: nem kellett volna előbb otthagyni az írószövetséget, az Irodalmi Alapot és csak az íróságnak élni? Mások ügyesbajos dolgával, a hatalom különböző kérdéseivel és kéréseivel foglalkozni? Belemenni kemény vitákba, ahol az elfogult ellenfél hamar elmondja mindennek a kommunistákat? Mert ellenzékinek lenni mindig könnyebb. A hatalom ugyanis mindig követ el hibákat — földkerekségünk bármely részét beleértve —, de aki hisz egy új világ megteremtésének lehetőségében, az nem állhat félre, vállalnia kell az új megteremtésének minden kockázatát. Az „Istenverte nemzedék" egyik tehertétele éppen az, hogy hittek a hibák kijavításának a lehetőségében, és ebből részt vállaltak. Miközben ezt tették, a közönyös vagy cinikus szemlélődök bátran ócsárolhatták azokat, akik igyekeztek segíteni, az ország ügyeit jó irányba vinni. Közben eltelt vagy négy évtized, és Molnár Géza is hatvanéves lett. Itt, vitázott, testületeket irányított. Mint nyugdíjas, testületeket már nem irányít, de írjon annál többet, és ha úgy hozza a sor, vitatkozzon is még sokáig. Gerő János Muzsika SEBESTYÉN JÁNOS a Zeneművészeti Főiskola nagytermében előadóművészetének kettős arculatát mutatta be. A műsor első felében csembalistaként működött, a második műsorfélben orgonaműveket szólaltatott meg. Sebestyén mindkét hangszeren határozott képet tud adni azokról a kompozíciókról, amelyeket programjára vett. Csembalón Johann Sebastian Bach kétkötetes nagy alkotásából, A jól temperált zongora című 48 prelúdiumból és fúgából válogatott össze egyegy füzért. Sebestyén János Bach-játéka korrekt és világos, szólamvezetése igen plasztikus és a darabok karakterét pontosan határozza meg. A prelúdiumok és fúgák közötti összefüggés az alkotó szándéka szerint hol egymáshoz simul gondolatiságában, hol meg éppenséggel kontrasztot képez. Az orgonaművek már tarkább képet mutattak. Hallottunk finn és török orgonadarabokat (az utóbbiakat Sebestyén feldolgozásában), s volt néhány romantikus és kortárs kompozíció. Az orgonaművek tolmácsolásában Sebestyén János érezhetően törekedett a színskála felfokozására és hatásos regisztrálások megvalósítására. Legmegnyerőbb, s a hangszer adottságaival legtermészetesebben élő kompozíciónak Marco Enrico Bossi művét érzem. Ez volt az orgonatömb zárószáma. RADOS - KOVÁCS - BOTVAY Az alkalmi társulás ezúttal semmiképpen nem bizonyult esetlegességekkel felhősített produkciónak. A három kiváló muzsikus: Rados Ferenc, Kovács Dénes és Botvay Károly muzsikalitása, szakmai tudása és kamaramuzsikáláshoz szoktatott egyénisége ebben az új „felállásban” is élményben részesítette a hallgatóságot. A zongoratrió mostanában eléggé mellőzött műfaját egyforma szinten tolmácsolták, akár Beethoven, akár Brahms vagy Schubert melódiákban kifejezett gondolatait közvetítették. Valaha, a 20-as, meg a 30-as években állandó triótársaságok jelentek meg a magyar pódiumokon. Nem lenne érdemes felújítani ezt a hagyományt?! HONEGGER: DÁVID KIRÁLY A fiatal Honegger, a még szinte pályakezdő komponista ezzel a művel, a Dávid királlyal vált egyszerre mesterré. S a géniusznak ezt a csodálatos titkát, a mondanivaló felszaporodását, mármár robbanékony állapotát hihetetlenül pontosan érzékeltette Ferencsik János, aki a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara élén olyan átforrósított hangulatot teremtett, amilyen e műből még alig csapott meg bennünket. A zenekar ragyogó játéka, a Sapszon Ferenc által betanított kórus színeinek lírai és drámai pampája a nagy barokk oratóriumok századunkbeli reinkarnációját érzékeltette. Nagyszerű volt Andor Éva, aki a hang szépségével, erejével tündökölt; Takács Klára, aki orgánumának legszebb színeivel járult hozzá az előadáshoz; és igen tartalmas, drámaian átgondolt volt Fülöp Attila tenorszólama. A narrátor szövegét Kertész Péter tárta elénk erőteljes, zengő hangon, sallangtalanul. Raics István A szovjet filmek fesztiválja alkalmából sajtótájékoztatót tartottak csütörtökön délelőtt Budapesten, a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában. A tájékoztatón részt vettek a szovjet művészdelegáció tagjai: Inna Csurikova és Gleb Panfilov, (képünkön), továbbá Pjotr Fjodorov és Armen Medvegyev. Rédei Ferenc felvételei