Népszava, 1984. március (112. évfolyam, 51–77. sz.)

1984-03-16 / 64. szám

8 Mozaik Zsebkendő Várjuk a trolibuszt. Mellet­tem anya, nagypapa, unoka. A kicsi négy év körüli lehet. És náthás. A mama elővesz a táská­jából egy zsebkendőtartót, kikotor belőle egy papírzseb­kendőt, egy másikat pedig a földre ejt. A nagypapa leha­jol, fölveszi, visszaadja. Biz­tosak vagyunk benne, hogy a mama eldobja, vagy leg­alábbis más helyre teszi, de nem. Gondosan visszarakja a tokba. A többi közé. Hogy esetleg fertőzhet? Nem kell olyan kicsinyesnek lenni! Végül is a papírzseb­kendő manapság nagy kincs... — ei — Szeretettel köszöntjük névnapjukon nevű olvasóinkat A Nap kel 3 óra 53 perckor, nyugaik 17 óra 51 perckor. — A Népszava pszicholó­giai tanácsadó szolgálata ma 15 és 17 óra között várja az érdeklődőket székházunkban (Budapest VII., Rákóczi út 54.). — Békés és Arad testvér­­megyei együttműködése az idén is változatos programot ígér. Rövidesen bemutatko­zik Békés megyében az ara­di művelődési ház színjátszó együttese, ezt követően Ara­don a battonyai román dal­kör vendégszerepel.­­ Segít a nehéz lakáshely­zetben levő fiatal dolgozóin a Fűzfői Nitrokémia: az egyik munkásszállóját már albérlők házává alakította át, amelyben igen­­ kedvezmé­nyes áron jutnak otthonhoz a fiatal házasok. Ebben az esz­tendőben, a tervek szerint, ötmillió forint kölcsönt ad­nak a lakásépítőknek.­­ Gépkocsimosó berende­zéseket gyárt a Soproni Au­tófelszerelési Vállalat az amerikai Roche cég NSZK- beli leányvállalatával koope­rációban. A soproniak hazai anyagból készítik a mosók vázszerkezetét, amelyekre az együttműködő fél szereli fel az elektromos motorokat és a vezérlőegységeket. A soproni üzem a vázszerkezetekért cserében alkatrészeket, köz­tük legújabban vízforgató berendezéseket kap.­­ A legszennyezettebb le­vegőjű területeken, mintegy 120 hektárnyi, környezetvé­delmi célt szolgáló erdőt te­lepítenek a tavasszal Bor­sodban. Miskolcon már meg­kezdték a város „tüdejének” tágítását: ezekben a napok­ban megközelítőleg három­ezer előnevelt fát ültetnek el.­­ Megszüntetett tanyahe­lyek, majorságok, dűlőutak, füves területek feltörésével, művelésbe vonásával eddig több mint 2200 hektárral gyarapították a termőterüle­tet Békés megyében, fele­részben ez a célra juttatott állami támogatással. A re­kultiváció az idén tovább folytatódik: további hatszáz hektárt fognak ismét terme­lésbe.­­ Négyszázféle üvegáruval bővíti választékát az idén az Ajkai Üveggyár. Korábban főként az ólomkristály kely­­heket, poharakat vették tő­lük a külföldi vásárlók, most pedig a különböző dísztár­gyakat. A keresethez igazod­va megkezdték az ólomkris­tály vázák, állólámpák, ha­mutálak gyártását.­­ Megújul a kondorosi csárda. A közelmúltban megkezdődött, s a tervek sze­rint az év végére befejeződik a híres vendégfogadó felújí­tása. A csárda ismét nádtetős lesz. A vendéglőt ide terve­zett bútorokkal rendezik be, falára Cs. Pataj Mihály fes­tőművész Rózsa Sándor vilá­gát megelevenítő festménye kerül. Ellenőrzés az utakon — Három terepasztalon több száz vasútmodell bemu­tatóját rendezi meg március 16-tól, péntektől a KISZ XIV. kerületi bizottsága és a Magyar Vasútmodellezők Országos Szövetsége. A mo­dellek működés közben lát­hatók, az egyes modellek ösz­­szeszereléséhez maketteken tudnak tanácsokat a szerve­zők. A bemutató a VEGY­­TERV Hungária körút 168. szám alatti termében látható március 25-ig, naponta 10 és 18 óra között.­­ Könyvtárat avattak csü­törtökön a Szolnok megyei Újszászon. A közművelődési létesítmény a megyei tanács támogatásával és példás tár­sadalmi összefogással léte­sült: építéséhez szabad ide­jükben segítséget nyújtottak a nagyközségi üzemek és in­tézmények szocialista bri­gádjai. K ötezer bordásfalat ex­portálnak az idén az Iskola­bútor és Sportszergyár já­­nosházi gyáregységéből. A belföldi vevők összesen há­romezer-négyszázat rendel­tek a tornaeszközből.­­ Az árvíz miatt a ma­­laysiai nemzeti park egyik elöntött szigetén rekedt egy elefántcsorda. Csütörtökön 70 állatgondozó és katona lá­tott a mentéshez. A munkát a 18 példányból álló csorda három „bébijével” kezdték. — Ma a szokásosnál ko­rábban, délután 2 órakor zárja kiállításait a Magyar Nemzeti Galéria. — Az egri Dobó István Vármúzeumba került Néme­ti Lajos internacionalista harcos hagyatéka; a doku­mentumok között vannak személyes tárgyai, magas ki­tüntetései, az életútját szem­léltető újságcikkek, tanulmá­nyok. Az értékes gyűjte­ményt az 1982-ben elhunyt veterán örökösei adományoz­ták a szülőváros múzeumá­nak.­­ Egészséges csecsemőt szült a finnországi Ouluban egy asszony, akit gyógyítha­tatlan agyvérzés ért terhes­ségének 22. hetében. A 33 éves asszonyt 10 hétig sike­rült életben tartani, de két nappal azután, hogy gyerme­két császármetszéssel a vi­lágra segítették, meghalt. A Féktávolságon belül le­vő személygépkocsi elé sza­ladt, s az elütötte Pusztavám belterületén Szániel Rolland 6 éves helyi lakos kisgyer­mekét. A gyermek az orvo­si rendelőben meghalt.­­ Vízmerítés közben a kútba esett ásotthalmi házá­nak udvarán Krisztin Ignác 66 éves nyugdíjas, és a hely­színen meghalt. A rendőrség megkezdte a baleset vizsgá­latát.­ ­ Egy félórát várhattak volna azzal a fényképpel, amíg visszafelé jövök a fodrásztól . Pintér Péter rajza Elutazott hazánkból Viktor Kulikov Csütörtökön elutazott Buda­pestről Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés Tagállamai Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka, aki a Szojuz —84 fedőnevű törzsvezetési gyakorlat alkalmából tartóz­kodott hazánkban. . (MTI) — A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága táviratban üdvözölte a Dominikai Kommunista Párt III. kongresszusát. — A Magyarországi Néme­tek Demokratikus Szövetsége ez évben is megrendezi a Nyújts baráti jobbot! orszá­gos kulturális vetélkedőt, hogy elősegítse a hazai né­met népdal és népzene, nép­hagyomány felkutatását és ismertetését. Egyének és cso­portok ez év április 30-ig je­lentkezhetnek a versenyre.­­ Numizmatikai akadé­miát rendez Keszthelyen a városi művelődési központ, a TIT és az éremgyűjtők helyi csoportja. A június 2-tól 6-ig tartó program keretében jel­vény- és éremkiállítás nyílik a Balatoni Múzeumban, mód lesz éremcserére, valamint a vendéglátó város és környé­kének megismerésére is.­­ Országos elnökségi ülést tartott csütörtökön a Magyar Agrártudományi Egyesület az MTESZ budapesti székházá­ban. Az ülésen Szabó István, a Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsának elnöke is­mertette a mezőgazdasági termelőszövetkezetek 1983. évi eredményeit, valamint a legfontosabb idei feladato­kat. Az ülésen felszólalt Tóth János, az MTESZ főtitkára, aki tájékoztatta a résztvevő­ket a szövetség megváltozott jogállásáról. — Május 28-án és 29-én tartják a VI. országos véradó­konferenciát. Előkészítése során a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőségének ülé­sén — csütörtökön — megvi­tatták a térítésmentes vér­adás tervezésének és szerve­zésének tapasztalatait, ame­lyeket a konferencia elé ter­jesztenek. Megalakult a Kuriózum Színpad Áprilisban új, szokatlan fel­adatott vállal magára a Szak­­szervezetek Fővárosi Műve­lődési Háza: színháztermé­ben önálló, saját produkció­­kait színre vivő színházi vál­lalkozásba kezd. Ezzel egy­­időben megszűnnek a műve­lődési házban a József Atti­la Színház rendszeres, a XI. kerületben is népszerű ven­dégjátékai. A Kuriózum Színpad ápri­lis 7-én tartja bemutatkozó előadását: Kerekes Imre — a korán elhunyt novellista — Szurkolók című színjátékát Málnay Levente viszi szín­re, Avar István és Szilágyi Tibor szereplésével, Hajagos Árpád díszletei között. A Kuriózum Színpad lét­rehozását mindenekelőtt a kerületiek színiházszeretete indokolta. A csaknem 600 személyes színházteremben minden alkalommal telt ház előtt játszottak a József Atti­la Színház művészei, s így sem jutott be valamennyi ér­deklődő. Ekkora nézőtábor érdeklődésére számot tartó „kamaraszínházat” viszont nem lehet vendégjátékokra alapozni. A „házi színpad” azonban lehetővé teszi, hogy minden egyes hét végén, il­letve a színház számára ideá­lis hétfő estén is előadás vár­ja a budai színházkedvelő­ket. A színház programja, műsorra csak mai magyar szerzők szatirikus, groteszk játékai kerülnek. Mit látunk, mit hallunk? Televízió 1­ 8.00 Tv-torna 8.05—9.55 Iskolatévé 9.55 A Ritz Angel film 10.50 Élő színház: Japán Japán rövidfilm 11.20 Képújság 14.55—16.10 Iskolatévé 16.15 Hírek 16.25 Bors XV/10. A papagáj-akció 17.20 Képújság 17.25 Egy ipari formatervező közérzete A pécsi körzeti stúdió portréműsora —­FF 18.00 Reflektor Magazin 19.10 Tv-torna 19.15 Mese 19.30 Tv-h£radó 20.00 A kőszívű ember fiai Magyar film H/2. 21.20 Gyurkó László: Faustus doktor boldogságos pokoljárása IX/7. Szabados György Gyűrű város tanácselnöke lett, itt próbál új életet kezdeni. Itt kapta meg élete első önálló lakását. A feleségétől hivatalosan is elvált, a lányától is messze került, lelkileg is, övé lett viszont a Duna-parti kisváros. Elődje, Bónis Pál nyugalmazott tanácselnök megismerteti a gondjaira bízott várossal. Amos Imre tanácselnök­helyettes ugyancsak beszámol a város múltjáról, jelenéről... 22.15 Budapesti Tavaszi Fesztivál Műteremben — Szász Endre festőművész 22.55 Tv-híradó 3. magazin 19.30 Tv-híradó 20.00 Csendélet. Szovj. film 22.00 Vi­­lághíradó 22.15 Vadászbál. Zenés szórakoztató műsor 22.55 Nyug­talanság egy csillag körül Fr.— holland tévésorozat Kossuth rádió 8.27 Miről ír a Társadalmi Szemle új száma? 8.37 Schumann, a-moll szonáta 8.53 Pergolesi, Livietta és Tracollo 9.33 óvodásoknak 10.05 Ugróiskola 10.35 Petőfi Sándor versei 10.40 Katonadalok 11.00 Gondolat A Rádió irodalmi lapja 11.45 Két népszerű Lehár-operettdal 12.00 Déli krónika, Lottó 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Hét végi panoráma 14.02 Lassus: Provideriam Dominum 14.07 Závodszky Zoltán énekel 14.44 Magyarán szólva 15.05 Révkalauz 15.35 Népdalkórusok, hangszerszólók 16.00 Mit üzen a Rádió? 16.35 Népszerű szimf. zene 17.05 Hányan voltak? 17.55 Csaba Péter és Ránki Dezső Debussy-felvételeiből 18.15 Mese 18.30 Esti Magazin 19.15 Régi híres énekesek műsorából 19.35 Rádiószínház Szentmihályi Szabó Péter: Robespierre 20.35 Operettkedvelőknek 21.30 Fűtől fáig 22.20 Tíz perc külpolitika 22.30 A zeneirodalom remekműveiből 23.28 Operakórusok Petőfi rádió 8.05 Nóták • 8.44 Slágermúzeum • 9.36 Együtt sírunk, együtt nevetünk Beszélgetés a filmkoprodukciókról 10.00 Zenedélelőtt 0 Sztevanovity Zorán énekel — Népzenekedvelőknek — A Saragossa Band műsorából — A Los Indios Tabajaras együttes felvételeiből — Láttuk, hallottuk — Debussy— Dobrindt: Holdfény — Claude Francois énekel — Gustav Brom tánczenekara Játszik — A Neoton família műsorából 11.35 Tánczenei koktél • 12.35 Édes anyanyelvünk 12.40 Népi muzsika • 13.12 Gyermekeknek 14.00 Zenedélután • 17.30 Ötödik sebesség • 18.35 Slágerek mindenkinek • 19.40 Nótakedvelőknek 20.35 Iránytű 21.35 Santana összes albuma • 22.30 Nem szentírás! 23.20 Dzsessz 0 3. műsor 9.00 A magyar pedagógia évszázadai 8. A századelő haladó törekvései 9.32 Szimfonikus zene • 11.05 Basszusáriák 0 11.25 Maurizio Pollini zongorázik, az Olasz vonósnégyes játszik 0 13.52 Beszélő székek Tudományos Akadémia Ism. 14.44 Zenekari muzsika 0 15.14 A Liszt Ferenc kamarakórus énekel • 15.45 Beethoven, a-moll vonósnégyes • 16.30 Hi-Figyelő 0 17.00 Ismered a Don Giovannit? 17.31 Régi magyar dalok • 17.47 Új zene és hagyomány 18.50 Bessenyei György: A holmi. Ism. 19.05 Richard Strauss: Esz-dúr szonáta • 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál • A MÁV Szimfonikusok hangversenye Közben: 20.15 Könyvekkel a városért 21.30 Opera-művészlemezek 0 22.30 Szimfonikus könnyűzene 0 22.54 Zenei panoráma • Televízió 2 16.00 Budapesti Tavaszi Fesztivál Közvetítés a nap kulturális eseményeiről 17.10 Francia tájakon Korzika, a szépség szigete 17.20 Gólyavári esték XII/11. Reneszánsz és előreformáció 18.00 Képújság 18.05 Még egyszer gyerekeknek! Vrangel kapitány kalandjai — Michal úr kalandjai 18.45 Postafiók 250. Takács Mária műsora 19.00 Keresztkérdés Fejtörőjáték 19.30 Jozef Suk: Esz-dúr szerenád 20.00 Barangolás a művészetek tájain Athén és Attika 20.45 A rajzfilmek kedvelőinek Michelangelo — A kocsarevói tolvaj — Álca felügyelő 21.00 Tv-híradó 2. 21.20 Péntek esti randevú Az ifjúsági szerkesztőség műsora 22.20 Képújság Szlovák tv 8.45 Világhíradó. Ism. 9.20 Kicsi­nyek magazinja FF 9.55 Szóra­koztató vetélkedő 10.35 Tévé­játék. Ism. 13.00 Szünidei műsor 16.16 Rövidfilmek 17.10 Karino (lengyel tévésorozat) 17.45 Kana­dai természetfilm 10.10 Pozsonyi Budapesti­­ színházműsor Erkel Színház: A trubadúr (Gyurkovics—­Klemperer b. 5. ea., 7), Nemzeti Színház: Olym­pia (7), Várszínház: Csíksomlyói passió (7), Józsefvárosi Színház: A kör négyszögesítése (7), Kato­na József Színház: Kár, hogy kurva (7), Madách Színház: Macskák (7), Madách Kamara: Holdtölte (7), Hofélia (fél 11), Vígszínház: Don Carlos (bemut. 7) , Pesti Színház: A trükk (7), Rimbaud (éjjel fél 11), Operett­­színház: Nebáncsvirág (7), Jó­zsef Attila Színház: III. Richárd (főpróba, 7), Vidám Színpad: Szeretem a feleségem (7), Kis Színpad: A rímfaragó (fél 8), Tlfália Színház: Haláltánc (A Svéd Királyi Drámai Színház via, 7), Stúdió: Miss Arizona (fél 8), Mikroszkóp Színpad: Motoszka (de. 10), Bal? Jobb? Bal!! (fél 8), Szkéné Színház: Tájkép (A KISZ Központi Mű­vészegyüttesének előadása (8), Korona-Pódium: „Én hadd le­gyek boldog”, Béres Ilona elő­adóestje (7), Radnóti Színpad: Lupáciusz Vagabundusz (7), Bábszínház — Népköztársaság útja: Jeles napok (du. 3), Jókai tér: Csipkerózsika (de. 10), Bp.-i Gyermekszínház: Csizmás kan­dúr (de. 10, Móra), Gábriel és Gábriella (du. 3) Lézerszínház: Lézerofónia (fél 8), Mike Old­field (9), Pesti Vigadó: Az utol­só hősszerelmes (7), Zeneakadé­mia: MÁV Szimfonikusok (fél 8) , Pesti Vigadó: Budapesti Madrigálkórus (fél 8), Mátyás­templom: Lehotka Gábor or­gonaestje (8), Főv. Nagycirkusz: Gála ’83 (fél 4 és fél 8). * Az országos Rendező Iroda közli, hogy Psota Irén betegsége miatt a Korona-Pódiumon ~ma este a „Psota—Bakerről”, avagy a banánhéjról dióhéjban című est elmarad. Helyette Béres Ilo­na „Én hadd legyek boldog” című előadóestje kerül színre. A megváltott jegyek érvényesek, illetve kívánságra március 20-ig a váltás helyén visszaválthatók. A FŐVÁROSI PATYOLAT VÁLLALAT felvételre keres a szőnyegtisztító leányvállalatához gazdasági vezetőt az alábbi feltételekkel: - felsőfokú szakirányú végzettség, vagy középfokú végzettség és felsőfokú szakirányú tanfolyam, - legalább 3-5 év számviteli területen szerzett gyakorlat. Jelentkezni lehet: a vállalat személyzeti osztályán, Budapest VII., Csengery u. 11. Telefon: 420-749. A FŐVÁROSI AUTÓTAXI VÁLLALAT FELVESZ középfokú munkavédelmi szakképesítésű vagy érettségizett és a beiskolázást vállaló munkavédelmi előadót. JELENTKEZÉS a munkavédelmi irodán: Budapest Vill., Kerepesi út 15. rmaxi PÉNTEK, 1984. MÁRCIUS 16. NÉPSZAVA KÖSSÖNÖN IS EGY DÍJAT A NYAKÁBA? Nyerhet, ha kézimunkáját beküldi a TEMAFORG és az EZ A DIVAT közös pályázatára március 31-ig a Magyar Divat Intézet címére. Budapest, József krt. 29. 1085.

Next