Népszava, 1984. május (112. évfolyam, 102–126. sz.)
1984-05-15 / 112. szám
NÉPSZAVA 1984. MÁJUS 15., KEDD Növekszik a belső feszültség Libanonban Vita a kormányban részt vevő erők között Bócz Sándor, az MTI tudósítója jelenti: A két hete kinevezett libanoni nemzeti egységkormány sorsát is megpecsételheti a hadsereg újjászervezése körül kirobbant vita, amely a tűzszünet durva megsértésével, a polgári lakónegyedek barbár ágyúzásával párosul. Szombat éjjel húsz halottja és hetven sebesültje volt a Bejrút valamennyi körzetére kiterjedő tüzérségi tűznek; az áldozatok túlnyomó többségét ismét Nyugat-Bejrútban jegyezték fel. Vasárnap néptelenek maradtak a főváros utcái, de még a szórványos lövöldözés is két ember életét követelte. A Rasid Katami miniszterelnök vezetésével megalakult különbizottság hétfőn hozzáfogott ugyan a kormány programnyilatkozatának előkészítéséhez, de a hadsereg átszervezését, a nemzeti megbékélést ellenző erők katonai úton megakadályozhatják a parlament összehívását, a kabinet beiktatásához szükséges bizalmi szavazást. Szelim el-Hossz miniszter a magát törvényes erőnek feltüntető jobboldali vezetésű kormányhadsereget vádolta a harcok kezdeményezésével, és követelte, hogy állítsák bíróság elé a tömegmészárlás felelőseit. A Haladó Szocialista Párt közleménye szerint a falangista rádió már jóval a harcok kezdete előtt felszólította Kelet-Bejrút lakóit, hogy menjenek az óvóhelyekre, és ez kétségtelenné teszi, hogy a pozitív fejleményekkel elégedetlen jobboldali milíciák sértették meg a tűzszünetet. Pierre Dzsemajel postaügyi miniszter, a Falangista Párt elnöke kijelentette, hogy a hadsereg kérdése fontosabb az ország alkotmányánál. Camille Samun pénzügyminiszterrel, a Nemzeti Liberális Párt elnökével együtt szembehelyezkedett minden olyan ellenzéki követeléssel, amely kivonná a hadsereget a keresztény jobboldal, a maronita közösség hagyományos ellenőrzése alól. A politikai és a katonai helyzetet egyaránt bonyolítja, hogy az egyik legerősebb magánhadsereg, a Libanoni Erők elnevezésű jobboldali milíciák csupán közvetve, Pierre Dzsemajel és Camille Samun révén képviseltetik magukat a nemzeti egységkormányban, amelyből Szolimán Franzsije volt köztársasági elnök maronita csoportja is hiányzik. A jobboldali milíciák oldalán harcoló, az Amin Dzsemajel elnökhöz hű kormánycsapatok parancsnoksága közvetlenül is érdekelt abban, hogy megakadályozza a félreállításával, esetleg bírói felelősségrevonásával járó katonai átszervezést. Camille Samun személyesen is csatlakozott ahhoz a jobboldali propaganda-hadjárathoz, amely Nabih Berri síita miniszter, az Amalmozgalom elnöke ellen folyik. Alaptalanul azzal vádolták meg, hogy illetékes szakminiszterként „felmentette” Bejrút déli külvárosát a villanyszámlák fizetése alól. A déli külvárosban terjesztett röplapok szerint Berri részt vett ennek a városrésznek a lerombolásában, hogy ily módon bejuthasson a kormányba. A falangista rádióban, sajtóban propagált állításokat izraeli ügynökök, illetve az izraeli ügynökök megbízottai terjesztik, akik ártani akarnak Berrinek és az Amalnak — mutatott rá a mozgalom egyik vezetője. A kormány drúz tagja, Valid Dzsumblatt, a Haladó Szocialista Párt elnöke hétfői interjújában szorgalmazta, hogy használják ki a fegyvernyugvás előnyét, mert ha nem cselekednek gyorsan, akkor súlyos következmények háramlanak Libanonra. Hozzáfűzte: a kormányban való részvétele nem jelenti azt, hogy pártja elismeri Amin Dzsemajel elnök törvényességét, illetve annak a törvényességét, amit ő képvisel. A Tisria című damaszkuszi lap hétfőn rámutatott, hogy Izrael libanoni ügynökei tudatosan aláássák a rendezésben elért haladást. A kommentár a jobboldali milíciák vezetőivel azonosította az izraeli ügynököket. A Libanoni Nemzeti Ellenállási Front vasárnap hét ellenállási akciót hajtott végre az izraeli megszálló csapatok és helyi zsoldosaik ellen Dél-Libanonban, rácáfolva arra a Tel Aviv-i állításra, hogy csökkent az ellenállási akciók száma. Maróthy László vezetésével Budapesti pártdelegáció Moszkvában Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a budapesti pártbizottság első titkárának vezetésével hétfőn budapesti pártdelegáció utazott Moszkvába. A küldöttség az SZKP moszkvai bizottságának meghívására négy napot tölt a szovjet fővárosban. A küldöttséget a moszkvai repülőtéren Viktor Grisin, az SZKP KB PB tagja, a moszkvai városi pártbizottság első titkára, valamint Vlagyimir Promiszlov, az SZKP KB tagja, a moszkvai városi tanács vb-elnöke fogadta. (MTI) — Jó vadászathoz? — Elnézést a katonabeszédért, de az iráni offenzíváknak rendszerint embervadászat lett a vége. És mi lettünk a vadászok. Megsemmisítettük azt a több ezres kommandót, amely az elfoglalt szigetrészt hídfőnek akarta felhasználni és megpróbálta kiszélesíteni a támadást. — A veszteségek? — Nézzék, mi védekeztünk. Kiépített állásokban vártuk őket. És ne vegyék dicsekvésnek, de a felszerelésünk is kiállta a próbát. Az emberanyagot pedig nem lehet összehasonlítani. A kommandóharcosok közt sok volt a gyerek, a tizenéves, a kiképzetlen, vagy alig kiképzett fiatal. Tudom, teljesen mindegy, hogy öreg katona fegyveréből él a golyó, vagy fiataléból, de a kiképzést, a harci tapasztalatot nem ellensúlyozhatta a másik oldalon sem a számbeli fölény, sem pedig a vallási fanatizmus. Ők tudják, miért, ide inkább az önkéntes fiatal gárdistákat küldték, ritkábban a sorkatonákat. A szigetcsaták már hónapok óta tartanak. A frontvonal itt-ott behorpad valamelyik irányban. A végsőnek és döntőnek beharangozott offenzívák rendre elakadnak. Eddig egyik fél sem győzött, a perzsák nem tudták elfoglalni, az irakiak nem foglalták vissza az olajtornák milliárdjain „lebegő” mocsárszigetet. Állóháború zajlik itt is, mint a frontvonal ezer kilométeres hosszában mindenütt. Állóharcban őrlődik az ember, a technika. Elérhetetlen célokért égnek a rohamcsónakok oldalához a koravén gyerekekből toborzott iráni gárdisták, és véreznek a békét, megbékélést immár mind hangosabban kívánó Irak katonái. A déli fronton a leghevesebb a harc: a tengeren, a levegőben és a szárazföldön itt feszülnek egymásnak a harmincnyolcmilliós Irán és a tizennégymilliós Irak legnagyobb erői. De ezek még nem a tartalékok. Hiszen Irak kíméletesen bánik technikájával, mint ahogy Irán sem szánta el magát arra, hogy a reguláris elitcsapatokat rohamra küldje. Mintha a hadviselők még nagyobb erőpróbákra, még elkeseredettebb összecsapásokra számítanának. A déli térség kulcsszava: Mandzsnun. Mandzsnun ígérkezett eddig a legfényesebb trófeának Teherán számára és Madzsnun visszafoglalásából csinált presztízskérdést Bagdad is. A helyszínen többen faggatják a hadtestparancsnokot: csak itt, a szigeten dőlhet el a Madzsnun sorsa? — Madzsnun a miénk, nem hagyhatjuk. De a háborút többféleképpen is be lehetne fejezni. Ha pozitív válaszokat kapnánk Teherántól a békekezdeményezésekre ... Ha... Az egyik amerikai kolléga szól közbe: — És ha a nagy iráni olajipari központokat támadnák? Ha Harg-szigetet vennék tűz alá? Nem akarják? A tábornok szinte szabadkozva mondja: — Akkor természetesen megváltozna a helyzet. De erről dönteni — a politikusok, a politikai vezetés dolga. Meg az arab szövetségeseké. És ők nem akarják. Talán a megtorlástól félnek, talán attól, hogy Harg lerombolása precedenst jelentene, s nekik is iráni csapástól kellene tartaniuk. Harg-sziget — Irán kincsestára. Amíg az olajkomplexum működik, addig nincs veszélyben Teherán fizetőképessége. Sokan úgy vélik: addig Irán aligha kényszerül arra, hogy tűzszünetről vagy békéről tárgyaljon. A gyanakvás kölcsönös: Teherán sem akar hinni Irak békekészségének. Pedig valószínűleg nemcsak Bagdadban, hanem Teheránban is egyre többen ismerik fel, hogy nemcsak a világbékéért aggódó világnak, nemcsak az olaj zavartalan importját féltő fejlett országoknak, hanem a két hadviselőnek is elemi érdeke a vérontás befejezése, a sehová nem vezető háború lezárása. Krajczár Imre Iraki katonák, valahol a déli fronton Genf Schultheisz Emil felszólalása Az Egészségügyi Világszervezet általános vitájában felszólalt dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter. Elismeréssel szólt az ENSZ közép- és hosszú távú szakmai programjairól, amelyeknek kimunkálásában és végrehajtásában a szocialista országok élenjáró szerepet játszottak. A szocialista munkamozgalmak megújulása Az ágazati-iparági és területi szakszervezetek közgazdasági titkárainak, valamint a SZOT közgazdasági és életszínvonal-politikai osztálya vezetőinek és munkatársainak részvételével országos szakszervezeti tanácskozást tartottak hétfőn Szekszárdon a gazdaságirányítás és a szocialista munkamozgalmak továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatokról. A tanácskozás munkájában részt vett Gál László, a SZOT főtitkárhelyettese és Bukta László, a SZOT titkára is. A tanácskozás alapgondolata: hogyan lehet a szocialista munkamozgalmakat, azok szerepét növelni a gazdasági építőmunkában, különös tekintettel a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésére. Az eszmecsere vitaindítóját Horváth Józsefnek, az SZMT vezető titkárának megnyitója után Halmos Csaba, a SZOT közgazdasági és életszínvonal-politikai osztályának helyettes vezetője tartotta. Hangsúlyozta: a tanácskozásnak különös aktualitást ad, hogy az MSZMP KB-nak a szakszervezeti munka fejlesztéséről szóló állásfoglalás feldolgozása most folyik és a megvalósítás szakaszában van a szocialista munkaverseny továbbfejlesztéséről nemrégiben hozott határozat is. Az előadó kiemelte: egyértelműen megerősítést nyert, hogy a munkaversenyre vonatkozó közös határozat kedvező mozgásteret, jó feltételeket teremt a szocialista munkaverseny gazdaságirányítással összehangolt továbbfejlesztésének. Növekedett a vállalatok önállósága, rugalmasabbá vált az irányítási, értékelési, elismerési rendszer. A vállalatok a korábbiakhoz képest lényegesen nagyobb lehetőséget kaptak ahhoz, hogy a szocialista munkaversenyt a változó gazdasági feltételekhez és a helyi sajátosságokhoz igazítsák. A vállalatoknál eddig elkészült munkaverseny-szabályzatok alapvetően megerősítik a közös határozat fő irányvonalát. Erőteljes törekvés nyilvánul meg az új szabályozásokban a munkahely és a munkaverseny szorosabb összhangjának megteremtésére. Kedvező, hogy a vállalatok fokozottabb elismerési lehetőségeket kívánnak biztosítani a kiemelkedő munkát végző műszaki-gazdasági értelmiségnek. Ugyancsak kedvező vonás, hogy egyes nagyvállalatok fokozottabb önállóságot biztosítanak gyáregységeik számára az elismerési rendszert illetően. Külön hangsúllyal vetődött fel a tanácskozás vitájában, hogy az új közös határozat önmagában még nem jelenti a szocialista munkaverseny hatékonyabb megvalósulását. Fontos, hogy a dolgozók megismerjék és megértsék a változások lényegét. A szakszervezeti testületekre fokozott felelősség hárul abban, hogy a vállalati munkaverseny-szabályzatok tükrözzék a munkaverseny-határozat szellemét, rugalmasan igazodjanak a helyi sajátosságokhoz. Különösen fontos a külső, formális megnyilvánulások helyett az érdemi tartalom biztosítása. A szakszervezeteknek meg kell akadályozni minden olyan törekvést, amely a régi, elavult gyakorlat konzerválását jelenti. Az előadó és a korreferátumot tartó Deli Sándor, az SZMT titkára és a felszólalók egyaránt kiemelték: a jelen időszakban különös fontossága van a dolgozók kezdeményezéseinek, a felszabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére kibontakozott munkaversenynek. A dolgozó kollektívák szinte mindenütt a jubileumi verseny jegyében tették meg vállalásaikat. A tanácskozáson szó volt arról is, hogy a jövőben fokozottabb propagandamunkával kell elősegíteni az eddigi és várható kezdeményezések ismertetését, népszerűsítését. Végezetül a tanácskozáson nagy hangsúlyt kapott a szocialista munkamozgalmak továbbfejlesztése, figyelemmel gazdaságirányítási rendszerünk korszerűsítésére. A hozzászólások, a vita azt tükrözte, hogy a gazdaságirányításnak a szakszervezetek által is támogatott továbbfejlesztése kedvezőbb mozgásteret biztosít ahhoz, hogy a szocialista munkamozgalmak gazdasági építőmunkában betöltött szerepe növekedjék, a mozgalmak formális, bürokratikus vonásai csökkenjenek. Dankovits László 3 Rendhagyó rockkoncertet iktattak a májusi rendezvények sorába Debrecenben. Rendhagyót, mert eredetileg nem szerepelt a programban ilyesmi. Ugyan ki számított arra, hogy a Hajdú-Bihar megyei KISZ-bizottság békedalpályázatára csaknem hétszáz mű érkezik? Volt közöttük kétstrófás, vékony ívű dallamocskától a rockoperáig szinte minden, már az elbírálásukhoz is megerősített bizottságra volt szükség. A szervezők a váratlanul ölükbe pottyant gazdag anyag birtokában döntöttek úgy, hogy annak egy részét mielőbb közkinccsé teszik. Váratlanul — mondom, és a szóban a hirtelen jött meglepetés örömén kívül van valami enyhe neheztelés is. Mert ugyan, miért meglepő az, hogy egy felhívás kedvet csinál a pályázaton való részvételre, mozgósít és hat? Az embereknek egyre kevesebb idejük jut az ilyesmire. Különösen, ha fiatalok, hiszen, ugyan ki marasztalná el őket amiatt, hogy szabadidejükben különkereset után néznek, enyhíteni a családalapítással, lakásszerzéssel járó gondok terhét? Békedalból pedig nem lehet lakást venni. Ez igaz. Mint ahogyan annak a csaknem ötvenezer érdinek, budafokinak s más, környékbeli üzemben dolgozónak sem hozott semmi kézzelfoghatót a konyhára, hogy a május elsejét a kamaraerdei majálison töltötte. Mégis ott voltak. Úgy látszik, jóval több bennünk az alkotó energia, az egymásért tevő kedv, mint sokan hiszik. A mi népünk sem kevésbé tehetséges a többinél, s ez az újítók, a bütykölök, a maguk erejéből nem is akárhogyan boldogulók sokaságán is mérhető. Nálunk igen, de nem mindenütt a világon általános a kalákában építés. Ami magyarra fordítva azt jelenti: adom az erőmet, időmet, kedvemet, ötleteimet, hogy neked mielőbb álljon a házad. Majd ha nekem kell, te jössz segítségül. Ilyen egyszerű a kalákások törvénye. Nem rögzítették egyesületi alapszabályban sehol. Mégis magától értetődően természetes s ugyanakkor erős fonala az együvé tartozásnak, a közösség energiát sokszorozó, egy irányba húzó, segítő erejének. Megkockáztatom, hogy a kaláka több egyszeri társulásnál, mert országra szóló példája annak, hogy — túl napi gondon és bajon is — a legtöbben, a legtöbbször mégiscsak számíthatunk egymásra. A kaláka: közösségteremtő és közösségformáló életforma. Az alkotó erőnek erre a megnyilvánulására nem kell más bizonyíték, mint falvaink képe. Amely — sok más egyéb mellett — igényességről is tanúskodik. Mert az alkotó ember igényes. Mint például az a leendő ácsmester, akivel egy szakmunkásképző intézetben beszélgettem a múltkoriban. Azt mondta, a hét végén felnőtt, szakmabeli rokonaival maszekolni jár. Máris? — kérdeztem, és ő magabiztosan bólintott rá: máris. És nemcsak a pénz miatt. Sőt, nem is elsősorban azért, hiszen tizenhat-tizenhét éves korban még nem az élet nagy dolgaira gyűjt az ember. Hanem, mert elégedetlen. Az iskolával legalább annyira, mint a vállalattal, amelynél a gyakorlati idejét tölti. Mert úgy ítéli, hogy sem elméletben, sem gyakorlatban nincs elég idő és mód a hagyományos szakmai fortélyokat megtanulni, így hát megy,és eltanulja. S azt mondja — mert a régi fogások mellé a régi mesterek szavajárása is dukál —: ezért járok tetőt kötni. A fiatalok javában is megvan hát az alkotó energia. Ezt az energiát az új vállalkozási formák is segítenek a felszínre hozni. A gombamódra szaporodó mérnöki kisvállalkozások arról tanúskodnak, hogy gyakran a főmunkahelyen a diplomás műszakiak tudásának csak ezt vagy azt a — meglehetősen szűk — szeletét kívánják hasznosítani. Vagy: van munka bőven, de ahhoz elég a technikusi végzettség. Méltó feladat híján hát kisvállalkozásba kezd a mérnök, számítógépes programot készít, szervez és konstruál, egyszóval: munkára fogja teljes szürkeállományát. S ez akkor is figyelmeztető felkiáltójel a műszaki értelmiség megbecsülését illetően, ha a szekér így — is — a népgazdaság számára hasznot hozó, jó irányba fut. Az alkotó energiák kibontására az utóbbi időben szinte mindenki számára több lehetőség nyílt, mint korábban bármikor. Úgy is mondhatnánk: egyre inkább megéri gondolkodni. S még jobban megéri majd a gazdaság szerkezetét érintő, korszerűsítő változások nyomán. A gazdasági szabályozás ezentúl utat egyenget azok számára is, akik joggal igényelték, hogy érdemes legyen alkotó módon termelni a főmunkaidőben. Mindez persze azzal is együtt jár, hogy sok, meglevő szemléletbeli kötöttséget kell feloldani. Nagyon is valós gondot illusztrál a Ludas Matyi rajzolója, amikor a fogai között is törököket forgató Kinizsi Pál mellett állókkal ezt mondatja: mit szólnak majd a többiek, hogy ezt a Kinizsit jobban megfizetjük? És sokan megfogalmaznak olyan aggodalmakat is: vajon elég érettek vagyunk-e, hogy vállalati tanácsot válasszunk, hogy magasabb osztályba lépjünk a demokratizmus iskolájában? Márpedig lépni kell. Különben hogyan tudnánk eleget tenni annak a követelménynek, hogy ne csak a több munkát fizessék meg, hanem mindenekelőtt azt, amely a társadalom számára hasznos?! A társadalom számára, amely számos újabb demokratikus fórumot igényelt az utóbbi években, hogy színesebben, sokrétűbben bontakozhasson ki az alkotókedv. A választójogi törvény módosítása, a közigazgatás korszerűsítése kínálja is ezeket. Érdekes módon, bármenynyire is jogos hangsúlyt kap az utóbbi időben az anyagi érdekeltség, sokan cselekszenek szívesen „ingyen” is. Ingyen? Nem egészen, mert a kisebb-nagyobb közösség köszönete, jó közérzete, gyarapodása is fizetség, méghozzá nem is a rosszabbak közül való. Jó, hogy így van, mert a reform további útja nemcsak a gazdaságban, hanem a társadalomban végbemenő változásoktól is függ. Ezeknek pedig megvan a fedezete. Többek között a ma még sokszor más csatornákon felszínre kerülő, de nagyon sok emberben meglévő alkotó energiákban. Amelyeken nem meglepődni kell, hanem beépíteni őket, és számolni velük. Varga Zsuzsa Az alkotó ember igényes