Népszava, 1984. május (112. évfolyam, 102–126. sz.)

1984-05-17 / 114. szám

NÉPSZAVA 1984. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK Maróthy László moszkvai programja A budapesti pártküldöttség, amely Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsá­ga tagjának, a budapesti pártbizottság első titkárának vezetésével a moszkvai váro­si pártbizottság meghívására hétfőn érkezett a szovjet fő­városba, kedden Moszkva Ki­jevi kerületébe látogatott. Délután a küldöttség a világ­hírű országos kardiológiai központot kereste fel. Ked­den este Rajnai Sándor, ha­zánk moszkvai nagykövete adott fogadást a küldöttség tiszteletére. A bensőséges hangulatú fogadáson a ma­gyar nagykövetségen megje­lent Viktor Grisin, az SZKP KB PB tagja, a moszkvai vá­rosi pártbizottság első titkára, Borisz Arisztov külügymi­niszter-helyettes, valamint az SZKP Központi Bizottsága, a moszkvai városi pártbizott­ság és a szovjet külügymi­nisztérium számos felelős be­osztású munkatársa. (MTI) Szovjet—kanadai konzultáció Trudeau levele Csernyenkóhoz és Reaganhez Szovjet—kanadai kü­lügyimi­­niszter-helyettesi­­konzultá­ciók voltak Ottawában. Nyikita Rizsov szovjet és De Montini Marchand kana­dai külügyminiszter-helyet­tes a kétoldalú kapcsolatok­ról és a kölcsönös érdeklő­désre számot tartó időszerű nemzetközi politikai kérdé­sekről tárgyalt. A mostani véleménycsere az 1971-ben aláírt konzultációs megálla­podás keretébe illeszkedik. A szovjet politikust fogadta Allan Joseph MacEachen kanadai külügyminiszter. Az AFP francia­­hírügy­nökség jelentése szerint Pierre Trudeau a múlt hé­ten levelet intézett Konsz­­tantyin Csernyenkóhoz és Ronald Reaganhez. A ka­nadai miniszterelnök egyik hivatalos szóvivője közölte, hogy a kormányfő leveleivel lendületet kívánt adni ta­valy ősszel előterjesztett le­szerelési kezdeményezésé­nek. Trudeau javaslatában szor­galmazta, hogy az öt atom­hatalom üljön tárgyalóasz­talhoz. (TASZSZ, AFP) Londoni telexjelentésünk Rekord katonai költségvetés Nagy-Britannia többet költ fegyverekre, mint nyugat­európai szövetségesei közül bármelyik. A Londonban nyilvánosságra hozott Fehér Könyv szerint, amely az Egyesült Királyság katonai költségvetését tartalmazza, több mint 17 milliárd fontot szánnak új fegyverekre és a haderő egyéb kiadásaira az 1984—85-ös gazdasági évben. A konzervatívok hatéves kormányzása óta a hadügyi kiadások évről évre emelked­tek. Az elkövetkező 12 hó­napra előirányzott 17 mil­liárd font azt jelenti, hogy ma­­ az inflációt is figye­lembe véve — a konzervatí­vok 20 százalékkal többet fordítanak katonai célokra, mint amikor a kormányrúd­hoz kerültek. A tervezett brit hadügyi költségvetés mind abszolút értékben, mind az egy főre jutó érték tekintetében meg­haladja valamennyi európai NATO-ország katonai kiadá­sát. A The Times véleménye szerint: „A hagyományos fegyverek tekintetében csök­kent a NATO-országok le­maradása ...” Erre az állító­lagos elmaradásra hivatkoz­nak a nyugati országok, vala­hányszor újabb meg újabb milliárdokat vesznek ki az adófizetők zsebéből. A sziget­­országban — a pártok több­sége s a lakosság tömeges tiltakozása ellenére — most mégis rekordösszeget juttat­nak a hadseregnek. Mint a The Guardian című függet­len londoni polgári napilap találóan megállapítja: a had­ügyminiszter egyike a legna­gyobb költőknek ..., mármint pénzköltőknek. A kormány azt ígéri, a to­vábbi felfegyverkezésre szánt hatalmas összeget a koráb­biaknál gazdaságosabban fogja felhasználni. Hargitai Pál viseletek, amelyek zászlószí­nei — esetleg más kombiná­cióban — megegyeznek a perzsákéval. De most a hírügynökségi vezérigazgató más zászlókról beszél. — Nézze meg a bagdadi utcát! Ha zászlóval leterített koporsót lát valamelyik autó tetején, akkor halottas me­nettel találkozik. A hatósá­gok értesítik a családot a hősi halálról, s a család rend­szerint hazaviszi a holttes­tet, hogy eltemesse. Egy-egy nagyobb offenzíva után sű­rűsödnek a zászlóval letakart autók. A rádió, a­­tévé is ontja a háborús híreket, ez­zel vannak tele a lapok. Az ellenséges állások felé is há­­háborús képeket és ripor­tokat sugárzunk. Az ország­ban úgyszólván nincs ember, aki ne tudna a mérhetetlen megpróbáltatásokkal járó szigetcsatákról, a mocsárvi­déki harcokról.­­ De másképpen is „hábo­rús” az ország látképe. A tisztviselők, a hivatalnokok, de még a miniszterek is egyenruhában végzik mun­kájukat. Rendszerint homok­zsákokkal elbarikádozott épü­letekben. Bászra bejáratánál az út mellett Chistain tank áll, az első idők hadizsák­mányából származik. A vá­rosközpontban hatalmas tab­lókép, amely feleleveníti az arab—perzsa konfliktus év­százados történetét. A kép egyik oldalán a középkori arab seregeket győztesen ve­zető kalifa, a másikon Szad­­dam Husszein elnök. A háború ott van Bászra frissen épült luxushotelében, a Sheratonban is. A homlok­zat ablakait a háremek sej­telmes farácsa rejti el, de a bejáratnál autóbuszmagas­ságnyi homokzsákbarikád. Mögötte fegyveres őrség. Az étteremben a pincér négynyelvű étlapot rak elém, de amikor meghallja a közeli robbanást, siet megnyugtat­ni: nem bent történt. Álta­lában a várost lövik. A vá­ros, a Shaft el-Aráb nagy ki­kötője, részben kihalt. A la­kosság elmenekült, élet csak a bazárnegyedben van. És a mulatókban, a bárok­ban, a diszkókban. Oda igyekszik most ez a humu­szos, galabitás úriember is, aki­­ táncolni akar. — Honnan jött? — Az emirátusokból. Üz­leti út — mondogatja, de el­neveti magát. Útitársat ke­res, akivel „elhajolhatna” az éjszakában. Valójában ki­kapcsolódni jött. Hiszen az emirátusokban szigorú, az iszlámhoz merevebben iga­zodó az életvitel. Aki disz­kót, whiskyt, társastáncot, vidám társaságot akar, ide­jön, a front közelébe. Mert Bászra, a béna kikötő, a déli olajvidék valamikori köz­pontja most — frontváros. Naponta — általában dél­után vagy este — nem túl sűrűn hallani a messzehordó ágyúk, ritkábban a bomba­vetők vagy a helikopterek zaját. De a keményvalutával érkező arab szomszédok nem zavartatják magukat, a hadi­övezetben is megtalálják szá­mításukat és a szórakozásu­kat. A háborút nemcsak a nagy­világ, nemcsak az iraki nép — az arab szomszédság sem felejti el. És amíg béke nem lesz, aligha adatik meg a fe­ledés adománya. Addig a tö­megtájékoztatási szervek és a gyászjelentések ontják a leg­véresebb háborús híreket, addig a gyerekek az óvodá­ban az ártatlan játékok he­lyett tisztelegnek és botpus­kákat fognak egymásra, ad­dig az óvodások ruhája is terepvászonból készül. Amíg béke nem lesz , ad­dig háború lesz. Krajczár Imre A háború mártírjainak emlékműve Brüsszel NATO-tanácskozás A hagyományos fegyverek új nemzedékének megteremtése és a közép-hatótávolságú ra­kéták telepítési programjá­nak végrehajtása áll a NA­­TO-hadügyminiszterek szer­dán kezdődött brüsszeli ta­nácskozásának középpontjá­ban. Weinberger amerikai had­ügyminiszter, a NATO álta­lános fegyverkezésén belül a hagyományos fegyverzetek elektronika és lézertechnika útján történő erőteljes fej­lesztését szorgalmazza ezút­tal is, mint már m­ásfél éve minden hasonló ülésen. A hadügyminiszterek meg­vitatják a nyugat-európai rakétatelepítés végrehajtásá­nak szaporodó problémáit is. Dánia parlamenti döntéssel leállította pénzügyi hozzájá­rulásait a telepítéseikhez. (MTI) Fülöp-szige­tek Marcos győzött, vagy az ellenzék? Három nappal a Fülöp-szige­­teken megtartott és véres za­vargásoktól kísért parlamen­ti választások befejeződése után még mindig teljes a zűr­zavar a szavazatok megosz­lása körül. Bár Ferdinand Marcos ál­lamfő szerdán már győztes­nek kiáltotta ki magát, ha­misnak mondva az ellenzék által közzétett választási eredményeket, számos jel ar­ra mutat, hogy korai volt az elnök ujjongása. Marcos azt állítja, hogy a 183 választó­­körzetből 138—140-ben saját pártjának, a „Mozgalom az Új Társadalomért” Pártnak a jelöltjei győzedelmeskedtek. Ennek ellentmondanak a független, illetve az ellenzéki csoportok által terjesztett előrejelzések, amelyek Mar­cos jelöltjeinek némi lema­radását mutatják az ellen­zékkel és a függetlenekkel szemben. Az egyik ilyen elő­rejelzés szerint, amely a sza­vazatok 57,2 százalékának összeszámlálása után készült. Marcos pártjának jelöltjei nyolcvanegy parlamenti he­lyet szereztek, míg az ellen­zék és a független jelöltek együttesen nyolcvanhetet. (DPA, AP) Értsünk szót egymással A lakáshivatal már a har­madik, negyedik megtekintő papírt postázta az idős házas­párnak, de ők egyik lakást sem tartották megfelelőnek, nem fogadták el. Pedig össz­komfortos, vadonatúj otthon volt valamennyi. Ilyenkor a hivatal feladja a harcot — tulajdonképen jogilag csak két megtekintő papírt köte­les kiküldeni, s ha egyik fel­ajánlott lakást sem fogadja el az igénylő, automatikusan átkerül a következő évi la­kásnévjegyzékre. A hivatal egyik vezetőjét azonban ér­dekelte, miért utasította el az idős házaspár a felajánlott otthonokat. Kiderült, hogy igen egyszerű oka volt en­nek: ők mindenképpen vala­hol a megszokott környeze­tük közelében, a VI. kerület­ben szerettek volna másik lakáshoz jutni, még ha az nem is vadonatúj. Bebocsátásra várva A tanácsi vezető újságírók előtt arra hozta fel ezt az esetet példaként, hogy mi­lyen nehéz az embereket ki­elégíteni, milyen sajátos igé­nyeik vannak néha. Néhá­­nyan azonban nem tudtunk szabadulni a gondolattól, meglehet, hogy ez egyáltalán nem rendkívüli igény, sőt két idős ember nagyon is érthe­tő, természetes akarata. Amit illene é­s biztosan nagyobb figyelemmel, körültekintéssel lehetne is — tiszteletben tar­tani. Ennek persze egyik alapvető feltétele, hogy a ta­nácsi ügyintézők kilépjenek papírfedezékeik mögül, s ne átallják személyesen is meg­keresni, megkérdezni a la­kásjuttatási névjegyzékre végre felkerült igénylőket: van-e valami hivatalos pa­pírra nem került kérésük, kí­vánságuk. Hol élek én? — kérdez­hetnék most a kerületi ta­nács lakásosztályának ügyin­tézői, akikről magam is jól tudom, mennyire túlterheltek, milyen hosszú sorok kígyóz­nak szinte naponta ajtajaik előtt bebocsátásra és meg­hallgatásra várva. Hát mikor érnek rá ők arra, hogy sze­mélyesen tárgyaljanak azok­kal az ügyfelekkel, akik több éves várakozás után már fel­kerültek a névjegyzékre, akikkel tehát már részükről nemigen van miről beszélni. El is fogadnám, kénytelen­kelletlen, ezt az érvet, ha nem érezném egyre inkább úgy, a papírfedezékbe vonu­lással egy olyan ördögi kör veszi kezdetét, amelyből nincs kiút. Mert igaz, hogy az iktatókönyvekből és a le­velezésből később bármikor ragyogóan dokumentálható, hogy a tanács mindent meg­tett az állampolgár lakásigé­nyének kielégítése érdekében — még a kötelezőnél több megtekintő papírt is kül­dött —, de hát az a fránya, semmivel sem elégedett ügy­fél mindegyik lakásban ta­lált valami kivetnivalót, egyiket sem fogadta el. Csakhogy hiába van min­den rendben papíron, ha az ügy mégsem oldódott meg, ha a lakásigényt jövőre újra fel kell venni a lajstromba. Holott meglehet, egyetlen, néhány perces, személyes be­szélgetéssel a félreértések jó előre könnyen tisztázhatók lettek volna, s nem indult volna meg az értelmetlen pa­pírgyártás sem. Egy régi, rossz beidegződés kísért még gyakran a lakás­hivatalokban. A hatóság kép­viselője úgy gondolja, az igénylő legyen boldog, ha a tanács megtiszteli azzal, hogy számára lakást biztosít, akár­milyen és akárhol van is az. Csak éppen arról feledkezik meg a tisztelt ügyintéző, hogy ma már a tanácsok által nyilvántartásba vett igény­lők ■ többsége nem állami, vagy szövetkezeti, hanem ta­nácsi vevőkijelölésű OTP-la­­kást kap. Súlyos százezreket fizet tehát, s életre szóló adósságot vesz a nyakába új otthonáért. Cserébe pedig teljes joggal várja el, hogy partnernek te­kintsék, megkérdezzék tőle, ő mire gondolt, milyen ott­hont szeretne. Ezután követ­kezhet az igények és a lehe­tőségek gondos mérlegelése, és — akár kölcsönös komp­romisszumok árán is — a mindkét részről elfogadható megoldás megtalálása. Az igazsághoz tartozik — s itt már nem csupán a la­kásügyek intézéséről van szó —, hogy a tanácsi előadókat szinte nevelik az aktagyár­tásra, a bürokráciára. No nem a főnökeik, ők általában már arra buzdítanak min­denkit, hogy ne az aktát, ha­nem a mögötte levő embert tartsák fontosnak. De a pa­pírmunka elburjánzását, az adminisztratív szemléletet erősítik a különféle bonyo­lult jogi előírások, amelyek egyértelműen azt sugallják az ügyintézőnek: inkább két papírt, mint egyet sem. Számtalan példát említhet­nénk a bosszantó, feleslege­sen óvatos paragrafusokra, de most érjük be kettővel, amelyeket a Fővárosi Tanács legutóbbi­­ ülésén kifogásolt indulatos szavakkal az egyik tanácstag. A­ lélektelenség csapdájában Az egyik téma a gyámha­tóságokat érinti, amelyeknek a jogszabályok szerint min­den esetben külön határoza­tot kell hozniuk a fiatalkorú elítéltek pártfogó felügyele­téről. Ami már csak azért is teljesen felesleges, s a józan ész számára felfoghatatlan, mert indokolt esetben a párt­fogó felügyeletet a bírósági ítélet már eleve elrendeli. Erről tehát még egy külön tanácsi határozatot hozni — ez bizony nehezen megma­gyarázható példája az állam­­igazgatási munkára vonatko­zó jogszabályok egyszerűsé­gének és ésszerűségének. A másik példa az árvajá­radékok nyilvántartásának ügye, amely ugyancsak a ta­nácsok feladatai közé tarto­zik. Mivel az OTP-nél is úgy vélik, hogy rend a lelke min­dennek, ha törik, ha szakad, minden egyes hónapban ér­tesítést küldenek a kerületi tanácsnak a járadék összegé­nek folyósításáról. S ha egy­szer egy ügyirat elindul... a tanács az értesítést iktatja, a pénzt bevételezi, kivétele­zi, külön kartont nyit a szük­séges feljegyzéseknek. Szük­séges? Ugyan, bőven elég lenne mondjuk évente egy­szer elszámolni, hiszen a já­radék összege közben úgy­sem változik. De miért csi­nálják egyszerűen, ha lehet bonyolultan is? Az ügyek túladminisztrá­­lása, a felesleges papírmun­ka többszörösen is káros. Közvetlenül azért, mert egy­szerűen fizikailag elveszi az időt a fontosabb, érdemi ügyek alaposabb, körültekin­tőbb intézése elől. Közvetet­ten, hosszabb távon pedig azt sugallja az ügyintézőknek, hogy a papírmunka az első, a legfontosabb, abban nem lehet hiba. S miközben az előadók kínosan ügyelnek a különféle előírások, rendel­kezések pontos betartására, szinte észrevétlenül esnek a bürokratikus, lélektelen ügy­intézés csapdájába. Ahol már nem szokás, s nem is köve­telmény azt vizsgálni: ugyan mi végre született ez, vagy az a paragrafus, hogyan lehetne alkalmazásával azt szolgálni, akiért végső soron született, az akta mögött meghúzódó embert? Egyen­rangú partnerként Hosszú évek óta divat már a bürokratizmust, a tanácsi aktatologatást ostorozni, mostanában mégis érdemes gyakrabban szót ejteni róla. Ennek oka: naponta tapasz­talhatjuk, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági körülmé­nyek között rendkívül meg­nőtt az emberek érzékenysége. A felnőtt, értelmes állam­polgároknak józan, meggyő­ző érvekkel sok mindent meg lehet magyarázni. Elfogadják, tudomásul veszik, hogy ezek­ben az években nehezebben élünk, az ország gazdasági helyzete az egyének sorsát, életszínvonalát is befolyásol­hatja. Megértik, hogy min­denkinek a saját munkahe­lyén kell elsősorban jobban, hatékonyabban dolgoznia, ha végre ki akarunk lábalni a nehézségekből. Ám az már az emberek döntő többsége számára meg­magyarázhatatlan, miért kül­dözgetik őket a tanács egyik osztályáról a másikra, miért tart hónapokig egy-egy­ ügy elintézése, miért kérnek tő­lük felesleges igazolásokat, amikor ezek beszerzése he­lyett inkább dolgozhatná­nak? Az emberek fokozott érzé­kenysége nagyobb körülte­kintésre kell hogy ösztönöz­ze a tanácsi ügyintézőket is. Sokszor a hangnemen, az el­intézendő ügyhöz való hozzá­álláson is múlik, milyen be­nyomásokkal távozik az ál­lampolgár a tanácsházáról. Mert ha látja a jóakaratot, a segítő szándékot, ez már ele­ve megnyugvással töltheti el, bizalmat olthat belé. Ha egyenrangú partnerként fo­gadják el, ha megkérdezik az ő véleményét is a saját ügyé­ről, rögtön könnyebb lesz­­szót érteni. Mert szót kell értenünk egymással, ha ez nem is megy mindig könnyen. Deák András Javulnak a balatoni vendéglátás körülményei Szerdán Balatonfüreden két­napos sajtótájékoztató kez­dődött a Balatonra vonatko­zó kormányhatározatok tel­jesítéséről. Mivel a tó part­ján hosszú ideje a legna­gyobb gondot a zsúfoltság, és ennek következtében a Bala­ton vizének szennyeződése okozza, a kormányhatároza­tok főként a vízminőség vé­delmét, a tó tehermentesíté­sét szolgálják. Mint a három érintett megye — Somogy, Veszprém, Zala — tanácsá­nak illetékes vezetői elmond­ták, a Balaton vize máris tisztább, mint az elmúlt sze­zonban. Ehhez hozzájárult, hogy számos mezőgazdasági nagyüzem korszerűbb nö­vényvédő szereket használ, kevesebb az állattartótelep. Az ipari üzemek egy része pedig — például a Fűzfői Nitrokémia — is szennyvíz­derítő rendszert épített. A tisztított vizet sem a tóba vezetik, és nagy összegeket fordítanak csatornázásra. Különös gondot fordítanak a strandok tisztaságára; konté­neres vécéket, szemétgyűjtő­ket helyeznek el. Dr. Czeglédi József, az Országos Idegenforgalmi Hi­vatal helyettes vezetője el­mondta, hogy az idén az év első négy hónapjában, mint­egy 30 százalékkal több kül­földi vendéget fogadtunk, mint tavaly, és devizabevéte­leink is jelentősen megha­ladták a múlt év azonos idő­szakáét. Az idegenforgalom­ból származó devizabevétel az idén várhatóan háromszor akkora lesz, mint a magyar állampolgárok kiutazására fordítandó kiadások. Idegenforgalmunk nem­zetközi versenyképességének növelése érdekében könnyí­tették­ az utazási feltétele­ket. Így például az osztrák, vagy a magyar utazási iro­dák szervezésében érkező külföldi csoportok tagjai ví­zum nélkül városnézési en­gedélyt kaphatnak, amely 48 órai tartózkodásra jogosít. A Balaton partján most fo­lyó legjelentősebb beruházás Hévízen, a Hotel Aqua építé­se, amely jó ütemben folyik. A 230 szobás gyógyszálló jú­nius végén megnyílik, és komplex egészségügyi szol­gáltatásokkal fogadja a ven­dégeket. A turisták az idén valami­vel jobb körülmények között vásárolhatnak, ugyanis újabb 43 árusítópavilont építettek a Balaton partján. A belföldi turizmus előse­gítése érdekében a szálloda­­vállalatok elő- és utószezon­ban kedvezményes áron fo­gadják a magyarokat, rész­ben ennek is köszönhető, hogy már most, ezekben a borongós, szeles napokban is élénk az élet a tóparton. Gál Zsuzsa 3

Next