Népszava, 1984. május (112. évfolyam, 102–126. sz.)

1984-05-30 / 125. szám

-------------—I— NÉPSZAVA 1984. MÁJUS 30., SZERDA A klasszikus iparterv tsztózatos munkaviszonyok között dolgoztak a munkások minden szakmában. Az asztalosok memorandumot terjesz­tettek a munkáltatókhoz, és ebben a többi között tízórás munkaidőt, némi fizetésemelést kértek. A munkáltatók a hazafiság nevében visszautasítottak mindent. ,A mai viszo­nyok között — válaszolják — még csak gondolni sem lehet arra, hogy a munkások kevesebbet dolgozzanak, mint na­ponta tizenkét órát; önök nemcsak munkások, hanem haza­fiak is, nem­ szabad elfelejteniük, hogy nekünk a bécsi ver­seny ellen kell küzdenünkA nagy nyomorúságban ten­gődő munkások jól meggondolták, és hiába volt a nagy haza­fias aggodalom hangoztatása, az esztendő nyarán közel ezren sztrájkba léptek.” Így ír az 1880. évi, több hétig tartó fővárosi asztalos­­sztrájkról Révész Mihály, a Népszava 1912. karácsonyi számában, a Népszava és a magyar munkásmozgalom negyven esztendejét áttekin­­tő­ értékelő cikkében. Meg­említi azt is, hogy a sztrájk nyomán „nagyon sok mű­helyben” bevezették a ti­zenegy órás munkanapot, ami „mégiscsak vívmány volt”. A Népszava támogat­ta a sztrájkolókat, gyűjtést indított megsegítésükre, rendszeresen beszámolt har­cukról, nagygyűlést is ösz­­szehívott a sztrájk ügyében. Petíciók a munkakörülményeit javításáért Nem véletlenül emlékez­tetünk erre a több mint száz évvel ezelőtti politikai ese­ményre. E sztrájk ugyanis a Magyarországi Általános Munkáspárt 1880 májusá­ban tartott alakuló kong­resszusát követő munkás­­mozgalmi fellendülés része volt. A hazai szociáldemok­ratáknak ez volt az első or­szágos pártja, amelynek programja a szocialista — marxista eszmei alapon ál­ló — mozgalom politikai, gazdasági és szociális köve­teléseit egyaránt magában foglalta. Ez utóbbiak között szerepelt a 10 órás munka­nap bevezetése, a vasárnapi és éjjeli munka korlátozása, a 14 éves kor előtti gyer­mekmunka betiltása minden iparvállalatnál, szigorú bal­esetvédelmi intézkedések, minden bányában, gyárban és műhelyben egészségügyi felügyelet gyakorlása, az üzemi beteg- és rokkant­pénztárak igazgatásának át­adása a munkásoknak. E célok eléréséért a mun­káspárt vezetősége (közöttük volt Frankel Leó, Ihrlinger Antal, Csillag Zsigmond, a Betegsegélyező- és Rokkant­pénztár főorvosa, Csorba Géza, a Népszava szerkesz­tője stb.), a ’80-as években petíciós akciókat kezdemé­nyezett, több kérvényt is benyújtott a parlamenthez. A népgyűléseken és a sajtó­ban (a Népszava volt a párt központi közlönye) állandóan napirenden tartották a gyári törvényhozás ügyét. A szocialista munkásmoz­galom kibontakozása, foko­zatos megerősödése, az ipa­ri — különösen a nagyüze­mi — munkásság számának gyors emelkedése kétségkí­vül nagymértékben hozzá­járult az 1884. évi úgyneve­zett „klasszikus ipartörvény” kiadásához, aminek május 18-án volt éppen száz esz­tendeje. E jogszabály (1884: XVII. tc.) jelentősége azért nagy, mert több mint hat évtizedig — lényegében 1948-ig — jogi egységbe foglalta az iparűzés feltéte­leit, az ipari munkaviszo­nyokat és a szakoktatást. Másrészt bizonyos szociál­politikai, munkavédelmi és munkaegészségügyi előírá­sok, rendelkezések megfo­galmazásával felerősítette azt a folyamatot, amelynek eredménye a munkavédelem önálló társadalmi funkciót ellátó jogszabályi és intéz­ményi rendszerének megte­remtése volt. A mulasztó gyáros is büntethető Az 1884-es ipartörvény — az 1872-eshez hasonlóan — a következőképpen határoz­ta meg a napi munkaidőt: a felnőtt munkások reggel 5 óra és este 9 óra között foglalkoztathatók, s szá­mukra délelőtt és délután fél—fél órai, délben pedig egyórai szünidőt kell bizto­sítani — azaz a napi tiszta munkaidő maximumát 14 órában szabta meg. A tör­vény kimondta, hogy a mű­helyekben munkarendet kell kifüggeszteni, és ebben fel kell tüntetni a munkaidő hosszát is. A tanoncok gyá­ri munkaidejének felső ha­tárát 14—16 éves korú fia­talok esetében napi tíz órá­ban, 12—14 év közöttieknek nyolc órában állapította meg, a 12 éven aluli gyer­mekek alkalmazását pedig megtiltotta. A törvény azt is leszögezte, hogy a tanoncok csakis olyan munkára szo­ríthatók, amely testi ere­jüknek megfelel. A felnőtt munkások vé­delmét volt hivatott biztosí­tani az a rendelkezés, hogy „minden gyáros köteles gyá­rában saját költségén mind­ munkaszünet és betegsegélyezés Az igazsághoz tartozik, hogy az 1884-es ipartörvény rendelkezései a munkásság­nak csak viszonylag kis ré­szét érintették, hiszen nem voltak érvényesek többek között sem a bányászokra, kohászokra, a vasúti, a gőzhajó- és csatornavállala­tok munkásaira, sem a házi­iparban és a mezőgazdaság­ban dolgozókra, valamint a napszámos munkát végzők­re. Kiket érintett hát? A nagyüzemi munkások több­ségét. A korabeli iparsta­tisztika a húsznál több mun­kást foglalkoztató vállalato­kat tekintette nagyüzemnek. (Száz évvel ezelőtt ezeknek csaknem a felében semmifé­le gépet nem használtak, te­hát valójában nem gyár, ha­nem manufaktúra volt.) E „nagyüzemekben” 1890-ben, 144 ezer munkás dolgozott, az ipari munkásságnak csu­pán 30 százaléka — a több­ség még ekkor is kisipari műhelyekben volt segéd, vagy tanonc. Minden jogszabály annyit ér, amennyi megvalósul be­lőle. Az 1884. évi ipartör­vény — noha vitathatatla­nul előrelépést jelentett munkavédelmi, szociálpoliti­kai szempontból is — egyfe­lől egyáltalán nem elégítet­te ki a munkásság követelé­seit, másfelől az előírások jelentős része hosszú ideig csak holt betű maradt. Pél­da erre a megengedett na­pi munkaidő általános túl­lépése. Ugyanakkor az is kitűnik a korabeli gyárvizsgálatok­ból, hogy míg 1875-ben a nagyüzemekben 12,5 óra volt a napi munkaidő átlaga, ez 1888-ra — az ipartörvény hatására — körülbelül 11 órára csökkent. Ez persze még mindig 3 órával több volt annál, amit 1890-ben a hazánkban először megün­nepelt május elsején a vá­rosligeti munkásgyűlés ha­tározatban követelt. Min­denesetre a ’90-es évek ele­jén a megújult és megerő­södött munkásmozgalom harcának eredményeként a magyar országgyűlés tör­vénybe iktatta az iparban a vasárnapi munkaszünetet, valamint az ipari munkások és alkalmazottak betegség esetén való segélyezését és baleset elleni védelmét is. Ezzel természetesen nem zárult le, hanem még na­gyobb lendületet vett a szervezett munkásság küz­delme a munkakörülmények javításáért, a dolgozók éle­tének, egészségének, munka­­képességének megóvásáért. Ez a küzdelem immár több mint egy évszázada folyik nálunk, noha ma már egé­szen más politikai, gazdasá­gi és műszaki-technikai fel­tételek között. A dolgozó em­ber védelme Magyarorszá­gon a szocialista állam fel­adata, egyben kiemelt tár­sadalompolitikai kérdés. A szakszervezetek érdekvédel­mi munkájának továbbra is egyik legfontosabb, legszé­lesebb területe. Mindeneset­re a munkavédelem hazai fejlődésében jelentős mér­földkőnek bizonyult — fo­gyatékosságai ellenére is — a most százéves „klasszikus ipartörvény”. Faggyas Sándor A Láng-gépgyár szereldéje Mitől l pu­sfi a nagyvállalat? Szokatlan fordulat követke­zett be az utóbbi években a munkaerőpiacon. A kisebb cégek, kisvállalatok, szövet­kezetek, tsz-melléküzem­­ágak, kisvállalkozások egyre eredményesebben csábítják el a nagyvállalatok dolgozóit. Mivel ezeken a munkahelye­ken sokkal lazább a bérsza­bályozás, magasabb bért tud­nak fizetni a nagyobb cége­kénél. E nem túl egészséges konkurrenciaharc elsősorban azokat a fiatalokat állítja vá­lasztás elé, akik egyszerre küszködnek a lakásszerzés, családalapítás, takarékosko­dás gondjaival, így az anya­gi szempontokat ebben az időszakban különösen előtér­be helyezik. Hogyan találják meg számításukat a kazinc­barcikai Borsodi Vegyi Kom­binátban? Tímár Pál, 30 éves, Rostás Tibor, 23 éves műszerészek és Pásztor János 25 éves ve­gyésztechnikus, hárman a vállalat fiataljai közül, hosz­­szú távra tervezik jövőjüket a Borsodi Vegyi Kombinát­ban. Elhtározásuk nem szü­letett könnyen, hiszen őket is csábította az, ami az utób­bi években több embert von­zott a kisebb cégekhez. Hogy miért döntöttek mégis a BVK mellett, arra pályafutásuk ad magyarázatot A lakás csábereje Tímár Pált, amikor 79-ben a vállalathoz jött dolgozni, hamar befogadták munka­társai. A meórészleghez ke­rült, önálló műszerésznek, ami komoly felelősséggel jár. A fizetésével elégedett, hi­szen 16 forintról 25-re emel­kedett az órabére, egy-két dolog mégsem tetszett neki. Úgy tapasztalja, hogy a leter­helés nem egyenletes, bár tudja, hogy ez a munka jel­legéből is fakad. Bosszantja, hogy nincs központi helyisé­gük. Azután­ már mintegy száz vgmk alakult a vállalat­nál, támogatás híján azon­ban nekik még ez nem sike­rült. De mert bizakodó a termé­szete, és jól érzi magát a Gárdos Mariska brigádban, nem gondol kilépésre. Külö­nösen azóta nem, amióta nő­sülni akar. A vállalatnál ugyanis kedvező lehetőség van önálló lakásszerzésre. A közeljövőben valószínűleg belép a KISZ lakásépítési ak­cióba. 1­80 ezer forint beug­róval kétszintes, csaknem 100 négyzetméteres félkész la­kást kaphat — persze szülői támogatással. Rostás Tibor kevésbé volt elégedett kezdetben. 1981-ben 11,80 órabérrel lépett be és sajnos, nem a szakmájában dolgozott. Véleménye szerint sok társának is kedvét szegi, hogy a vállalat nem engedi mozogni az embereket, az egyes üzemek, részlegek kö­zött. Bár neki végül is sike­rült megtalálnia a helyét, Órabére 18,60-ra emelkedett. Tavaly ő is úgy döntött, hogy megházasodik, s jelentkezik a KISZ lakásépítési akciójá­ba. A szülők segítségével be­fizette a 80 ezer forintot és nemsokára hozzákezdhetnek a félkész épület befejezésé­hez. Lépcsőzetesen , biztató távlattal Pásztor János 1977 óta dol­gozik a BVK-ban, mint rend­szerkezelő, kezdettől fogva jó közösségben. Üzemére a mo­dern technika jellemző, de bőven marad nehéz fizikai munka is. A fizetésére nem panaszkodhat, hiszen 21,30 az órabére, emellett belépett egy vgmk-ba is. — Ha nincs ilyen lehető- - ség, sokan kiléptek volna az üzemből — érvel. — Igaz, a vgmk-ban nagyon nehéz fel­adatokat végzünk, de aki nem számíthat szülői támo­gatásra, annak többet kell vállalnia a családalapításhoz. 1982 óta feleségével mun­kásszállón laknak egy 13 négyzetméteres szobában, ezért tavaly októberben ő is örömmel fizette be a 80 ezer forintot a lakásépítési akció­ba. Mind Rostás Tibornak, mind neki 15 éves szerződést kellett aláírnia a BVK-val a lakásszerződés és a vállalat 100 ezer forintos kamatmen­tes kölcsöne fejében. De szí­vesen tették, mert jövőjüket itt érzik biztosítottnak. A Borsodi Vegyi Kombi­nátnak életbevágóan fontos a fiatalok megtartása, hiszen a 6500 dolgozójának 40 száza­léka 30 éven aluli.­­ A vállalat felismerte — mondja Tamók Gyula, a szakszervezeti bizottság tit­kára —, hogy ha a béremelé­si lehetőségek kötöttek, ak­kor szociális, kulturális jut­tatásokkal kell a fiatalok életkörülményeit javítani. Ennek pedig alapvető ténye­zője a lakás. Az elmúlt év­tizedben mintegy 600 válla­lati kezelésű tanácsi lakást adtak dolgozóiknak. Az utóbbi években ezek a lehetőségek beszűkültek, ezért új megoldásokat kellett keresni. A KISZ kezdemé­nyezésére 210 csoportos csa­ládi házat építtetnek a fia­taloknak, az említett félkész rendszerben. Emellett 40 ma­gánerős családi ház építésére alkalmas telket biztosítottak. A százezer forintos kamat­mentes kölcsön mellett mun­kagépek kölcsönzésével, te­rületelőkészítéssel, közműve­sítéssel és más módon segí­tik az építkező fiatalokat. Ám a kedvezmények csak a végső fázisai a vállalati több lépcsős lakásjuttatási rendszernek. Huszonkét há­zaspárnak biztosítanak he­lyet belépéskor a munkás­­szállón, s ha gyermekük szü­letik, átköltözhetnek a 94, egy szoba összkomfortos gar­zonlakás egyikébe. Ettől kezdve havi 800 forintos kö­telező előtakarékossággal já­rulnak hozzá, hogy legkésőbb 2—4 év után építkezni kezd­hessenek a telken, vagy be­fejezhessék a félkész lakást. — A munkásszállóra, gar­zonlakásra várók száma mi­nimális — folytatja Tamók Gyula —, s jelenleg szinte minden házas fiatal lakás­gondjaira tudunk valamilyen megoldást ajánlani! Az is igaz viszont, hogy a beugrót nem mindenki tudja kifizet­ni, s aki az előbbi formában igyekszik lakáshoz jutni, an­nak bizony kezébe kell ven­nie a szerszámot, s keményen meg kell dolgoznia érte. Szülői támogatás nélkül De mi lesz azokkal, akik még így sem képesek építke­zésbe fogni? Ők abban bíz­hatnak, hogy a vállalati ke­zelésbe vett tanácsi lakások egyike-másika kiürül, s oda beköltözhetnek. Korálg Atti­la, a gépgyártó üzem 29 éves vezetője szintén ilyen szeren­csések közé tartozik. 1979- ben vegyipari gépészmérnök diplomával a zsebében érke­zett a vállalathoz, üzemme­chanikusnak. Szorgalmas, ki­tartó munkájának köszönhe­tően egyre feljebb lépett a ranglétrán, a fizetése is szé­pen emelkedett. Egyetlen gondja maradt csupán: a la­kás. 1983-ban megnősült, al­bérletbe költözött Kazincbar­cikán. Mivel szülői támoga­tásra nem számíthattak, a vállalati munkásszállóra ad­ták be kérelmüket. Közben megszületett első gyermekük, s ekkor üresedés folytán be­költözhettek egy kétszobás, vállalati kezelésbe vett taná­csi lakásba. Érthető, hogy most már hosszú távra itt tervezi jövőjét. Mi a titka a BVK vezetői felismerésének és széles körű kezdeményezéssorozatának a fiatalok megnyeréséért? — ők is — többségükben — a fiatalabb korosztályhoz tartoznak — válaszol Tamók Gyula —, akik még nem fe­lejtették el, hogy küszködtek a mostani huszonévesek előtt álló gondokkal és tudják, számíthatnak rájuk. Fricz Tamás A tejesem­ber bosszúja A szállítómunkás kocsijával minden hétfőn és csütörtökön reggel hozza a tejet és a tejter­mékeket az Észak-pesti Vendéglátóipari Vál­lalat egyik éttermébe. Közte és az átvevő — egy idősödő asszony — között eleinte törés­mentes volt a munkakapcsolat. A tejes jött, lepakolta az árut az étterem előterébe, majd távozott. • Egyszer aztán úgy gondolta: elég jól is­meri már az átvevőt, a hivatalos kapcsolatot jó lenne „baráti" viszonnyá melegíteni. Egyik reggel félrevonta az asszonyt, s felkérte, hogy a szerződésben rögzített mennyiségen túl, ve­gyen tőle tejet készpénzért. Az átvevő felhá­borodva közölte, hogy erre nem hajlandó. Az átvevő felháborodásánál nagyobb volt azonban a tejesember haragja: ingerült sza­vakkal illette az asszonyt. A következő szállítástól kezdve véget ért a jó kapcsolat: a tejesember késve érkezett, le­szórta az árut a kocsi mellé. Tántoríthatatla­­nul hitte, hogy a renitenskedést kötelessége megbüntetni. S ez így folytatódott. Az átvevő hiába kér­lelte, panaszt tett a tejesember főnökeinél. A válasz: nincs kit a helyére tenni. A kör ezzel bezárult, az állapotok azóta is változatlanok. fricz 7

Next