Népszava, 1984. május (112. évfolyam, 102–126. sz.)
1984-05-30 / 125. szám
-------------—I— NÉPSZAVA 1984. MÁJUS 30., SZERDA A klasszikus iparterv tsztózatos munkaviszonyok között dolgoztak a munkások minden szakmában. Az asztalosok memorandumot terjesztettek a munkáltatókhoz, és ebben a többi között tízórás munkaidőt, némi fizetésemelést kértek. A munkáltatók a hazafiság nevében visszautasítottak mindent. ,A mai viszonyok között — válaszolják — még csak gondolni sem lehet arra, hogy a munkások kevesebbet dolgozzanak, mint naponta tizenkét órát; önök nemcsak munkások, hanem hazafiak is, nem szabad elfelejteniük, hogy nekünk a bécsi verseny ellen kell küzdenünkA nagy nyomorúságban tengődő munkások jól meggondolták, és hiába volt a nagy hazafias aggodalom hangoztatása, az esztendő nyarán közel ezren sztrájkba léptek.” Így ír az 1880. évi, több hétig tartó fővárosi asztalossztrájkról Révész Mihály, a Népszava 1912. karácsonyi számában, a Népszava és a magyar munkásmozgalom negyven esztendejét áttekintő értékelő cikkében. Megemlíti azt is, hogy a sztrájk nyomán „nagyon sok műhelyben” bevezették a tizenegy órás munkanapot, ami „mégiscsak vívmány volt”. A Népszava támogatta a sztrájkolókat, gyűjtést indított megsegítésükre, rendszeresen beszámolt harcukról, nagygyűlést is öszszehívott a sztrájk ügyében. Petíciók a munkakörülményeit javításáért Nem véletlenül emlékeztetünk erre a több mint száz évvel ezelőtti politikai eseményre. E sztrájk ugyanis a Magyarországi Általános Munkáspárt 1880 májusában tartott alakuló kongresszusát követő munkásmozgalmi fellendülés része volt. A hazai szociáldemokratáknak ez volt az első országos pártja, amelynek programja a szocialista — marxista eszmei alapon álló — mozgalom politikai, gazdasági és szociális követeléseit egyaránt magában foglalta. Ez utóbbiak között szerepelt a 10 órás munkanap bevezetése, a vasárnapi és éjjeli munka korlátozása, a 14 éves kor előtti gyermekmunka betiltása minden iparvállalatnál, szigorú balesetvédelmi intézkedések, minden bányában, gyárban és műhelyben egészségügyi felügyelet gyakorlása, az üzemi beteg- és rokkantpénztárak igazgatásának átadása a munkásoknak. E célok eléréséért a munkáspárt vezetősége (közöttük volt Frankel Leó, Ihrlinger Antal, Csillag Zsigmond, a Betegsegélyező- és Rokkantpénztár főorvosa, Csorba Géza, a Népszava szerkesztője stb.), a ’80-as években petíciós akciókat kezdeményezett, több kérvényt is benyújtott a parlamenthez. A népgyűléseken és a sajtóban (a Népszava volt a párt központi közlönye) állandóan napirenden tartották a gyári törvényhozás ügyét. A szocialista munkásmozgalom kibontakozása, fokozatos megerősödése, az ipari — különösen a nagyüzemi — munkásság számának gyors emelkedése kétségkívül nagymértékben hozzájárult az 1884. évi úgynevezett „klasszikus ipartörvény” kiadásához, aminek május 18-án volt éppen száz esztendeje. E jogszabály (1884: XVII. tc.) jelentősége azért nagy, mert több mint hat évtizedig — lényegében 1948-ig — jogi egységbe foglalta az iparűzés feltételeit, az ipari munkaviszonyokat és a szakoktatást. Másrészt bizonyos szociálpolitikai, munkavédelmi és munkaegészségügyi előírások, rendelkezések megfogalmazásával felerősítette azt a folyamatot, amelynek eredménye a munkavédelem önálló társadalmi funkciót ellátó jogszabályi és intézményi rendszerének megteremtése volt. A mulasztó gyáros is büntethető Az 1884-es ipartörvény — az 1872-eshez hasonlóan — a következőképpen határozta meg a napi munkaidőt: a felnőtt munkások reggel 5 óra és este 9 óra között foglalkoztathatók, s számukra délelőtt és délután fél—fél órai, délben pedig egyórai szünidőt kell biztosítani — azaz a napi tiszta munkaidő maximumát 14 órában szabta meg. A törvény kimondta, hogy a műhelyekben munkarendet kell kifüggeszteni, és ebben fel kell tüntetni a munkaidő hosszát is. A tanoncok gyári munkaidejének felső határát 14—16 éves korú fiatalok esetében napi tíz órában, 12—14 év közöttieknek nyolc órában állapította meg, a 12 éven aluli gyermekek alkalmazását pedig megtiltotta. A törvény azt is leszögezte, hogy a tanoncok csakis olyan munkára szoríthatók, amely testi erejüknek megfelel. A felnőtt munkások védelmét volt hivatott biztosítani az a rendelkezés, hogy „minden gyáros köteles gyárában saját költségén mind munkaszünet és betegsegélyezés Az igazsághoz tartozik, hogy az 1884-es ipartörvény rendelkezései a munkásságnak csak viszonylag kis részét érintették, hiszen nem voltak érvényesek többek között sem a bányászokra, kohászokra, a vasúti, a gőzhajó- és csatornavállalatok munkásaira, sem a háziiparban és a mezőgazdaságban dolgozókra, valamint a napszámos munkát végzőkre. Kiket érintett hát? A nagyüzemi munkások többségét. A korabeli iparstatisztika a húsznál több munkást foglalkoztató vállalatokat tekintette nagyüzemnek. (Száz évvel ezelőtt ezeknek csaknem a felében semmiféle gépet nem használtak, tehát valójában nem gyár, hanem manufaktúra volt.) E „nagyüzemekben” 1890-ben, 144 ezer munkás dolgozott, az ipari munkásságnak csupán 30 százaléka — a többség még ekkor is kisipari műhelyekben volt segéd, vagy tanonc. Minden jogszabály annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Az 1884. évi ipartörvény — noha vitathatatlanul előrelépést jelentett munkavédelmi, szociálpolitikai szempontból is — egyfelől egyáltalán nem elégítette ki a munkásság követeléseit, másfelől az előírások jelentős része hosszú ideig csak holt betű maradt. Példa erre a megengedett napi munkaidő általános túllépése. Ugyanakkor az is kitűnik a korabeli gyárvizsgálatokból, hogy míg 1875-ben a nagyüzemekben 12,5 óra volt a napi munkaidő átlaga, ez 1888-ra — az ipartörvény hatására — körülbelül 11 órára csökkent. Ez persze még mindig 3 órával több volt annál, amit 1890-ben a hazánkban először megünnepelt május elsején a városligeti munkásgyűlés határozatban követelt. Mindenesetre a ’90-es évek elején a megújult és megerősödött munkásmozgalom harcának eredményeként a magyar országgyűlés törvénybe iktatta az iparban a vasárnapi munkaszünetet, valamint az ipari munkások és alkalmazottak betegség esetén való segélyezését és baleset elleni védelmét is. Ezzel természetesen nem zárult le, hanem még nagyobb lendületet vett a szervezett munkásság küzdelme a munkakörülmények javításáért, a dolgozók életének, egészségének, munkaképességének megóvásáért. Ez a küzdelem immár több mint egy évszázada folyik nálunk, noha ma már egészen más politikai, gazdasági és műszaki-technikai feltételek között. A dolgozó ember védelme Magyarországon a szocialista állam feladata, egyben kiemelt társadalompolitikai kérdés. A szakszervezetek érdekvédelmi munkájának továbbra is egyik legfontosabb, legszélesebb területe. Mindenesetre a munkavédelem hazai fejlődésében jelentős mérföldkőnek bizonyult — fogyatékosságai ellenére is — a most százéves „klasszikus ipartörvény”. Faggyas Sándor A Láng-gépgyár szereldéje Mitől l pusfi a nagyvállalat? Szokatlan fordulat következett be az utóbbi években a munkaerőpiacon. A kisebb cégek, kisvállalatok, szövetkezetek, tsz-melléküzemágak, kisvállalkozások egyre eredményesebben csábítják el a nagyvállalatok dolgozóit. Mivel ezeken a munkahelyeken sokkal lazább a bérszabályozás, magasabb bért tudnak fizetni a nagyobb cégekénél. E nem túl egészséges konkurrenciaharc elsősorban azokat a fiatalokat állítja választás elé, akik egyszerre küszködnek a lakásszerzés, családalapítás, takarékoskodás gondjaival, így az anyagi szempontokat ebben az időszakban különösen előtérbe helyezik. Hogyan találják meg számításukat a kazincbarcikai Borsodi Vegyi Kombinátban? Tímár Pál, 30 éves, Rostás Tibor, 23 éves műszerészek és Pásztor János 25 éves vegyésztechnikus, hárman a vállalat fiataljai közül, hoszszú távra tervezik jövőjüket a Borsodi Vegyi Kombinátban. Elhtározásuk nem született könnyen, hiszen őket is csábította az, ami az utóbbi években több embert vonzott a kisebb cégekhez. Hogy miért döntöttek mégis a BVK mellett, arra pályafutásuk ad magyarázatot A lakás csábereje Tímár Pált, amikor 79-ben a vállalathoz jött dolgozni, hamar befogadták munkatársai. A meórészleghez került, önálló műszerésznek, ami komoly felelősséggel jár. A fizetésével elégedett, hiszen 16 forintról 25-re emelkedett az órabére, egy-két dolog mégsem tetszett neki. Úgy tapasztalja, hogy a leterhelés nem egyenletes, bár tudja, hogy ez a munka jellegéből is fakad. Bosszantja, hogy nincs központi helyiségük. Azután már mintegy száz vgmk alakult a vállalatnál, támogatás híján azonban nekik még ez nem sikerült. De mert bizakodó a természete, és jól érzi magát a Gárdos Mariska brigádban, nem gondol kilépésre. Különösen azóta nem, amióta nősülni akar. A vállalatnál ugyanis kedvező lehetőség van önálló lakásszerzésre. A közeljövőben valószínűleg belép a KISZ lakásépítési akcióba. 180 ezer forint beugróval kétszintes, csaknem 100 négyzetméteres félkész lakást kaphat — persze szülői támogatással. Rostás Tibor kevésbé volt elégedett kezdetben. 1981-ben 11,80 órabérrel lépett be és sajnos, nem a szakmájában dolgozott. Véleménye szerint sok társának is kedvét szegi, hogy a vállalat nem engedi mozogni az embereket, az egyes üzemek, részlegek között. Bár neki végül is sikerült megtalálnia a helyét, Órabére 18,60-ra emelkedett. Tavaly ő is úgy döntött, hogy megházasodik, s jelentkezik a KISZ lakásépítési akciójába. A szülők segítségével befizette a 80 ezer forintot és nemsokára hozzákezdhetnek a félkész épület befejezéséhez. Lépcsőzetesen , biztató távlattal Pásztor János 1977 óta dolgozik a BVK-ban, mint rendszerkezelő, kezdettől fogva jó közösségben. Üzemére a modern technika jellemző, de bőven marad nehéz fizikai munka is. A fizetésére nem panaszkodhat, hiszen 21,30 az órabére, emellett belépett egy vgmk-ba is. — Ha nincs ilyen lehető- - ség, sokan kiléptek volna az üzemből — érvel. — Igaz, a vgmk-ban nagyon nehéz feladatokat végzünk, de aki nem számíthat szülői támogatásra, annak többet kell vállalnia a családalapításhoz. 1982 óta feleségével munkásszállón laknak egy 13 négyzetméteres szobában, ezért tavaly októberben ő is örömmel fizette be a 80 ezer forintot a lakásépítési akcióba. Mind Rostás Tibornak, mind neki 15 éves szerződést kellett aláírnia a BVK-val a lakásszerződés és a vállalat 100 ezer forintos kamatmentes kölcsöne fejében. De szívesen tették, mert jövőjüket itt érzik biztosítottnak. A Borsodi Vegyi Kombinátnak életbevágóan fontos a fiatalok megtartása, hiszen a 6500 dolgozójának 40 százaléka 30 éven aluli. A vállalat felismerte — mondja Tamók Gyula, a szakszervezeti bizottság titkára —, hogy ha a béremelési lehetőségek kötöttek, akkor szociális, kulturális juttatásokkal kell a fiatalok életkörülményeit javítani. Ennek pedig alapvető tényezője a lakás. Az elmúlt évtizedben mintegy 600 vállalati kezelésű tanácsi lakást adtak dolgozóiknak. Az utóbbi években ezek a lehetőségek beszűkültek, ezért új megoldásokat kellett keresni. A KISZ kezdeményezésére 210 csoportos családi házat építtetnek a fiataloknak, az említett félkész rendszerben. Emellett 40 magánerős családi ház építésére alkalmas telket biztosítottak. A százezer forintos kamatmentes kölcsön mellett munkagépek kölcsönzésével, területelőkészítéssel, közművesítéssel és más módon segítik az építkező fiatalokat. Ám a kedvezmények csak a végső fázisai a vállalati több lépcsős lakásjuttatási rendszernek. Huszonkét házaspárnak biztosítanak helyet belépéskor a munkásszállón, s ha gyermekük születik, átköltözhetnek a 94, egy szoba összkomfortos garzonlakás egyikébe. Ettől kezdve havi 800 forintos kötelező előtakarékossággal járulnak hozzá, hogy legkésőbb 2—4 év után építkezni kezdhessenek a telken, vagy befejezhessék a félkész lakást. — A munkásszállóra, garzonlakásra várók száma minimális — folytatja Tamók Gyula —, s jelenleg szinte minden házas fiatal lakásgondjaira tudunk valamilyen megoldást ajánlani! Az is igaz viszont, hogy a beugrót nem mindenki tudja kifizetni, s aki az előbbi formában igyekszik lakáshoz jutni, annak bizony kezébe kell vennie a szerszámot, s keményen meg kell dolgoznia érte. Szülői támogatás nélkül De mi lesz azokkal, akik még így sem képesek építkezésbe fogni? Ők abban bízhatnak, hogy a vállalati kezelésbe vett tanácsi lakások egyike-másika kiürül, s oda beköltözhetnek. Korálg Attila, a gépgyártó üzem 29 éves vezetője szintén ilyen szerencsések közé tartozik. 1979- ben vegyipari gépészmérnök diplomával a zsebében érkezett a vállalathoz, üzemmechanikusnak. Szorgalmas, kitartó munkájának köszönhetően egyre feljebb lépett a ranglétrán, a fizetése is szépen emelkedett. Egyetlen gondja maradt csupán: a lakás. 1983-ban megnősült, albérletbe költözött Kazincbarcikán. Mivel szülői támogatásra nem számíthattak, a vállalati munkásszállóra adták be kérelmüket. Közben megszületett első gyermekük, s ekkor üresedés folytán beköltözhettek egy kétszobás, vállalati kezelésbe vett tanácsi lakásba. Érthető, hogy most már hosszú távra itt tervezi jövőjét. Mi a titka a BVK vezetői felismerésének és széles körű kezdeményezéssorozatának a fiatalok megnyeréséért? — ők is — többségükben — a fiatalabb korosztályhoz tartoznak — válaszol Tamók Gyula —, akik még nem felejtették el, hogy küszködtek a mostani huszonévesek előtt álló gondokkal és tudják, számíthatnak rájuk. Fricz Tamás A tejesember bosszúja A szállítómunkás kocsijával minden hétfőn és csütörtökön reggel hozza a tejet és a tejtermékeket az Észak-pesti Vendéglátóipari Vállalat egyik éttermébe. Közte és az átvevő — egy idősödő asszony — között eleinte törésmentes volt a munkakapcsolat. A tejes jött, lepakolta az árut az étterem előterébe, majd távozott. • Egyszer aztán úgy gondolta: elég jól ismeri már az átvevőt, a hivatalos kapcsolatot jó lenne „baráti" viszonnyá melegíteni. Egyik reggel félrevonta az asszonyt, s felkérte, hogy a szerződésben rögzített mennyiségen túl, vegyen tőle tejet készpénzért. Az átvevő felháborodva közölte, hogy erre nem hajlandó. Az átvevő felháborodásánál nagyobb volt azonban a tejesember haragja: ingerült szavakkal illette az asszonyt. A következő szállítástól kezdve véget ért a jó kapcsolat: a tejesember késve érkezett, leszórta az árut a kocsi mellé. Tántoríthatatlanul hitte, hogy a renitenskedést kötelessége megbüntetni. S ez így folytatódott. Az átvevő hiába kérlelte, panaszt tett a tejesember főnökeinél. A válasz: nincs kit a helyére tenni. A kör ezzel bezárult, az állapotok azóta is változatlanok. fricz 7